Új időpont, ugyanaz az őrület: idén májusban érkezik a WRC-karaván Japánba

 

Rali Világbajnokság, Japán Rali beharangozó

  1. május 28-31.

 

A Japán Rali sokéves kihagyás után 2022-ben visszakerült a világbajnokság versenynaptárába, s idén sem kell nélkülöznünk. Újdonság viszont, hogy ezúttal ősz helyett tavasszal kerül megrendezésre, így most a 2025-ös novemberi verseny után egy féléves szünetet követően térnek vissza a csapatok Honsú szigetének aszfaltos útjaira. A Japán Rali hírhedté vált megjósolhatatlan időjárási körülményei miatt, így itt tényleg bármi megtörténhet, tavasszal is.

 

Nagy reményekkel utazik el a Toyota hazai versenyére, hiszen autóversenyzői az utóbbi három évben domináns teljesítményt nyújtottak Japánban és a csapat idén is erősen kezdte az évet az első öt rali megnyerésével. A Hyundai viszont abból meríthet erőt, hogy a rali 2022-es visszatéréskor mindjárt hazavihette innen a győztes trófeát Thierry Neuville révén, s arról se feledkezzünk meg, hogy Portugáliában ugyanúgy Neuville révén végre idén is felállhatott a csapat a dobogó tetejére. 

 

Takamoto Katsuta (Toyota) is hazai versenyére érkezik, s azután, hogy Kenyában és Horvátországban behúzta az első helyet, nem is lehet más célja, mint az, hogy 2022 után ismét otthon is felállhasson a dobogóra. 

 

2022-es visszatérése óta Hokkaido murvás útjai helyett Japán legnagyobb szigetének, Honsúnak szűk és kanyargós aszfaltos gyorsasági szakaszain rendezik a Japán Ralit, Nagoja városa körül. A tavaszi időpont melegebb időjárási körülményeket hoz, de eső most is eshet, ezzel extra kihívásokat hozva a versengésbe. 

 

2025-ben Sebastien Ogier nyerte az esőáztatta Japán Ralit. Nem véletlen, hogy a francia idén is rajthoz áll Japánban. A Toyota tavaly igencsak elégedett lehetett, hiszen a dobogó mindhárom fokán pilótái álltak. A második helyen az egyéni ponttábla élén álló Elfyn Evans ért célba. A bronzérmes, pályafutása addigi legjobb eredményével, a finn Sami Pajari lett.

 

A Japán Rali az aszfaltmenők számára fontos esemény lesz, hiszen ez lesz az idei év utolsó teljesen aszfaltos versenye. Az Aicsi és Gifu prefektúrák hegyei között rendezett szakaszok nehéz, technikás és szűk utakra kalauzolják a Rali Világbajnokság népes mezőnyét. Ez „a milliméterek ralija”, hiszen a legkisebb hiba is azonnali kieséshez vezethet. Az erdőkön át vezető utakon állandóan változik majd a tapadás minősége, nedves foltok, sárfelhordások és lehullott csúszós falevelek állítják majd nagy kihívás elé a csapatokat. 

 

A rali

 

A 2026-os Japán Rali három napon át tart, s a 20 gyorsasági szakasz 302,82 km-t tesz ki. Az össztáv: 905,27 km. 

Pénteken három szakaszt tesz meg a mezőny kétszer a Toyota Citytől keletre fekvő hegyekben. Az új Asuke gyorsasági szakasszal nyitnak és ekkor ellátogatnak a legendás Isegami alagúthoz is. A szombati lesz a leghosszabb nap, amikor a csapatok észak-keletnek veszik az irányt. Ekkor kétszer is teljesítik az új Fujioka szuperspeciális gyorsasági szakaszt, amely egy nézőbarát show-szakasz. Vasárnap is főként észak-keleten versenyeznek a ralisok. Az ismert Nukata és Lake Mikawako gyorsasági szakaszokra kétszer is sor kerül aznap. A ralit záró Power Stage a Lake Mikawako 2 lesz helyi idő szerint kora délután.

 

A rali főhadiszállásának és a szervizparknak az Aicsiben található Toyota stadion ad otthont, ami nem messze található Nagojától. Idén először a rali ellátogat Nagojába is, ahol csütörtök este kezdetét veszi hivatalosan is a rali a reggeli shakedownt követően a Kuragaike Parkban. 

 

A világbajnokság állása a Portugál Rali után:

Pilóták

 

  1. Elfyn Evans (GBR) Toyota Racing WRT 123 pont
  2. Takamoto Katsuta (JPN) Toyota Racing WRT 111 pont
  3. Oliver Solberg (SWE) Toyota Racing WRT 92 pont
  4. Adrien Fourmaux (FRA) Hyundai WRT 79 pont
  5. Sami Pajari (FIN) Toyota Racing WRT2 78 pont
  6. Sebastien Ogier (FRA) Toyota Racing WRT 67 pont
  7. Thierry Neuville (BEL) Hyundai WRT 65 pont
  8. Esapekka Lappi (FIN) Hyundai WRT 21 pont
  9. Yohan Rossel (FRA) Lancia Corse HF 20 pont
  10. Leo Rossel (FRA) 2C Junior Team 18 pont

 

Gyártók

 

  1. Toyota Racing WRT 311 pont
  2. Hyundai WRT 218 pont
  3. Toyota Racing WRT2 86 pont
  4. M-Sport Ford WRT 71 pont

 

Forrás: facebook.com/amberprkft/

Fotó: @World / Red Bull Content Pool

 

Facebook Oldal

Tetszik? Töltsd le!

Sajtóanyag küldés

Kérjük felirat nélküli képet mellékeljenek!

ORB - Rallye 1 Hírek

Médiapartnerek

amc.pngdrifted.pngdrifting.jpgfonix.jpghajoka_200x100.jpgrallyfotok.pngrc.jpgsimfans.jpgstamas.jpgw_MTI_200x100.jpg
Go to top