Finn Rali riportja
Rovanpera, akinek ez idén mindössze a második győzelme (Spanyolország után), még péntek reggel, a nyitó szakaszon az élre állt és nem is adta ki a kezéből az irányítást. Két nagy riválisa, Thierry Neuville és Adrien Fourmaux – mindketten a Hyundai pilótái – szombaton hasonló okból, gumiabroncs eresztés miatt estek ki az éllovasok közül, utóbbi célba sem ért. Így a 24 éves éllovas fellélegezve készült a vasárnapi fináléra és simán behúzta a győzelmet.
Az utolsó nap nem volt más dolga a toyotás tehetségnek, mint az, hogy mindkét Ouninhohja szakaszt tisztán vegye be és a végén megszerezze első Finn Rali győzelmét. Ezzel a sikerrel ismét harcba szállt a világbajnoki címért folyó küzdelembe, ugyanis Elfyn Evans mögött a második helyre ugrott az egyéni ponttáblán.
„Csodálatos érzés. Néhányszor már közel voltunk itt ehhez, és már azt éreztem, hogy idén össze kell jönnie. Nagy köszönet mindenkinek a csapatban, hogy ilyen nagyszerű munkát végeztek az autóval. Nagyon keményen dolgoztunk ezért, a határon autóztam a hétvége során. Nagyon kellettek a pontok, és nagyon jól alakult a vége.” – nyilatkozta mosolyogva Rovanpera.
A győztes mögött kemény harc folyt a maradék dobogós helyekért. A Toyota elsöprően domináns teljesítményt nyújtott a hétvégén. A dobogósok mögött Elfyn Evans és Sami Pajari csatlakozott csapattársaikhoz az első ötben.
A világbajnokságban egy rali erejéig vezető Ott Tanak a most elért tizedik helyével visszaesett az egyéni ponttábla negyedik helyére. Az észt pilótát az ág is húzta a hétvége során. Balesetezett és egy öt perces büntetést is begyűjtött, ami meghiúsította minden dobogós reményét. Csapattársa, Thierry Neuville a hatodik helyen ért célba az i20-assal.
Az M-Sport Ford három autójával tölti ki a maradék helyeket az első tíz között, amelyet Ott Tanak zár.
Hosszabb szünet következik a Rali Világbajnokságban. Az idén debütáló Paraguay Rali augusztus végén (2025. augusztus 28-31) nyitja a szezon második, rövidebb felét.
2025-ös Finn Rali eredménye
A világbajnokság állása a Finn Rali után:
Pilóták
Gyártók
Forrás: facebook.com/amberprkft/
Rali Világbajnokság, Finn Rali beharangozó
Sokáig az északi pilóták voltak a Finn Rali koronázatlan királyai, de jött Sebastien Loeb és trónfosztást végzett kétszer is egymás után. Loeb után következett honfitársa, Sebastien Ogier, akinek szintén sikerült megkaparintania a hőn áhított győztes trófeát a Finn Ralin. 2014-2015-ben ismét finn uralom volt hazai földön, hiszen mindkétszer Jari-Matti Latvala vihette haza a győztes trófeát. 2016-ban egy britnek, Kris Meekének sikerült a bravúr, nem északiként győzni Finnországban. 2017-ben és 2018-ban ismét északon maradt a győztes trófea, hiszen mindkétszer egy Toyotával versenyző pilóta - Esapekka Lappi, majd tavaly Ott Tanak - nyerte meg a ralit.

Fotó: Amber PR
2018-ban a Finn Raliban vezető, majd a végén a Citroent a második helyen célba vivő Mads Östberg nagy meglepetésre idén kihagyja a versenyt. 2018-ban pedig annyira jól ment a norvég pilótának, hogy egy korábbi Finn Rali-győztest, a Toyotával versenyző Jari-Matti Latvalát is maga mögött tudta tartani. „Nagyon fáj, hogy nem tudok elmenni Finnországba. Tervbe volt véve a részvétel, de még nem vagyunk készen. Sok dolgunk van még az autóval, s nem szeretném elkötelezni magam versenyek felé addig, amíg nem hajtunk végre még több fejlesztést rajta.” – szögezte le a Citroen 31 éves pilótája.
Azonban nem Östberg lesz az egyetlen meglepetéshiányzó. Elfyn Evans sem tud elutazni Finnországba, mivel a világbajnoki ralistátuszért kandidáló Észt Ralin megsérült a háta. Azt tanácsolták a walesi pilótának, hogy hagyja ki az észthez hasonlóan megerőltető Finn Ralit, ami tele van gyors ugratókkal és durva landolásokkal.
„A Finn Rali az év legjobb versenye számomra, s nagyon feldúlt vagyok, hogy ki kell hagynom. Nem tudok többet mondani. Nagyon frusztráló, de hallgatnom kell a jó tanácsra. Annyit tehetek, hogy a következő ralira koncentrálok.” – szögezte le csalódottan az M-Sport pilótája.

Fotó: Amber PR
Hayden Paddonnak ki kell hagynia az idei évet a Rali Világbajnokságban, s úgy tűnt, hogy mivel őrá gondoltak beugró embernek Evans helyére, eljött az új-zélandi pilóta ideje a bizonyításra.
Hát nem így lett. Nagyon nincs Paddonnak szerencséje. A Finn Ralira történő tesztelés során hétfőn ugyanis olyannyira összetörte az autóját, hogy azzal már nem tud elindulni a hétvégén. Ezzel nemhogy előrébb lendítette volna karrierjét, lehet, még hátráltatja is. Pedig nem a kivi hibázott. Egy nagy kő állt az út közepén, ami felrepítette az autót a levegőbe, ahol a pilóta és navigátora már csak utazók voltak. Az autó teljesen összetört, az M-Sport pedig nem tud újat a helyszínre szállítani.
Az április vége óta tartó öt egymást követő murvás raliból ez lesz az ötödik, s talán az egyik legkedveltebb a ralipilóták körében. Itt ugyanis rengeteg az ugrató, így az autók állandóan a levegőben vannak, s ez nagy látványosságot ígér a nézőknek.
Míg tavaly rengeteg változtatás hajtottak végre a rendezők az útvonalon, addig idén nem is nagyon nyúltak hozzá. A legnagyobb változás akkor a híres Ouninpohja szakasz kihagyása volt.
A rali
A hétvégén megrendezésre kerülő verseny a szezon „legőrültebb” ralija címet is kivívta magának azzal, hogy – a nézők és fotósok nem kis örömére – a pilóták majdnem többet tartózkodnak a levegőben, mint az úton, s ha már ott vannak, akkor több mint 200 km/órás sebességgel hajtanak. Puha és rendkívül gyors murvás utak visznek keresztül a finn ligeteken és tavakon, hatalmas ugratókkal tűzdelve.
A ralinak otthont adó egyetemi város, Jyvaskyla körüli gyorsasági szakaszok a világbajnokság leggyorsabbjai. A 2005-ös Finn Ralin őrült mód hajtott a mezőny, az átlagsebesség 122,86 km/óra (!) volt. A főhadiszállás Jyvaskylában lesz, ahogy az első rali idején, 1951-ben is. A Paviljonki szervizpark a központban várhatóan ezúttal is nagy tömegeket vonz majd.
A rali útvonala alig változott tavaly óta. Ezúttal is a 2015-ben bevezetett csütörtöki esti kevert útfelszínű Harju utcai gyorsasági szakasszal nyit. Pénteken a már ismert szakaszokon - Moksi, Urria, Assamaki és Aanekoski – hajtanak a ralisok, mindegyiken kétszer is végig halad a mezőny. A napot a Harju szakasszal zárják a csapatok.
A szombati nap fárasztó lesz, hiszen majd 133 km-t kell a mezőnynek megtennie, ami idén 14 órányi vezetést jelent Jamsa, Pihlajakoski és Paijala környékén. A Kakaristo gyorsasági szakasz alkalmával hajtanak végig az autók a legendás Ouninpohja szakasz bizonyos részein. Az összes szakaszt éppúgy, mint a visszatérő Leustut is kétszer teljesíti a mezőny szombaton.
Vasárnap keletre tartanak majd a csapatok, ahol két klasszikus gyorsaságit teljesítenek: a Laukaat és a nagy ugratóiról is ismert Ruuhimakit. Ez utóbbi lesz utolsó szakaszként a Power Stage is.
A skandináv rali négy napon át tart, s a 23 gyorsasági szakasz 307,58 km-t tesz majd ki. A verseny teljes távja: 1373,67 km.
Az elmúlt évek Finn Rali győztesei:
2018 Ott Tanak (Toyota)
2017 Esapekka Lappi (Toyota)
2016 Kris Meeke (Citroën)
2015 Jari-Matti Latvala (VW)
2014 Jari-Matti Latvala (VW)
2013 S Ogier (VW)
2012 S Loeb (Citroën)
2011 S Loeb (Citroën)
2010 J-M Latvala (Ford)
2009 M Hirvonen (Ford)
2008 S Loeb (Citroën)
2007 M Grönholm (Ford)
2006 M Grönholm (Ford)
2005 M Grönholm (Peugeot)
2004 M Grönholm (Peugeot)
2003 M Märtin (Ford)
2002 M Grönholm (Peugeot)
2001 M Grönholm (Peugeot)
2000 M Grönholm (Peugeot)
A világbajnokság állása a Szardínia Rali után:
Pilóták
Gyártók
Forrás: facebook.com/amberprkft/
Fotó: Amber PR
Finn Rali riportja
Latvala triplázott hazai raliján
Sebastien Ogier megmondta, csapattársa, Jari-Matti Latvala lesz a Finn Rali legnagyobb favoritja. Be is jött a francia jóslata. Latvala ugyanis ralis pályafutása során harmadszorra is a legelső helyen futott célba hazai raliján úgy, hogy az eddigi sebességrekordot is megdöntötte. A Volkswagen letaglózó fölényben volt itt is, Sebastien Ogier a második helyen futott célba. A dobogó bronzérmes helyén éppúgy, mint tavaly, ezúttal is egy Citroennel versenyző pilóta ért célba, de ezúttal Kris Meeke helyett Mads Östberg.
A szezon leggyorsabb raliján van túl a mezőny. A Finn Nagydíjként is aposztrofált versenyen ugyanis Sebastien Loeb 2012-es sebességrekordja dőlt meg. Loeb akkor 122,89 km/órával száguldott, amely ma már történelem azután, hogy Latvala 125,44 km/órás sebességet ért el.
„Ez volt életem egyik legszebb napja.” – nyilatkozta a boldog Latvala. „Ma nagyon büszke vagyon finn mivoltomra. Nehéz számomra ez az idei szezon, de a hazai ralimat megnyerni olyan, mintha a fél világbajnokságot megnyertem volna. Három héten keresztül erre a ralira készültem. A Lengyel Ralin nagyot csalódtam, elfogadtam, hogy a világbajnoki reményeimnek annyi, és elkezdtem teljes erőmmel a Finn Ralira készülni. És kifizetődött.” – tette hozzá rendkívül elégedetten.
Fotó: Amber PR
Latvala számára már nagyon kellett ez a siker, hiszen idei második győzelmével a negyedik helyről felugrott az egyéni ponttábla ezüstérmes helyére. A finn győzelme pedig nem volt végig egyértelmű. Pénteken Ogier és Kris Meeke is vezetett előtte, s úgy tűnt, hogy Ogier zsinórban harmadszor is nyer idén.
Szombat délután nagyot fordultak a dolgok. Ogier egy sziklának ütközött és egy nagyobb darab gumi kiszakadt a kerekéből, így Latvala fellélegezhetett. A címvédő világbajnok végül kénytelen volt beérni a második hellyel, de a Power Stage győzelemért kapott három plusz ponttal tovább tudta növelni előnyét az egyéni ponttábla élén. Ha az augusztus 20-23.-ai Német Ralin is győz a francia, a zsebében tudhatja harmadik világbajnoki címét!
A következő világbajnoki ralira ismét hosszabban kell várnunk, hiszen 2015. augusztus 20-23. között kerül megrendezésre a Német Rali. Ez lesz a szezon első teljesen aszfaltos ralija, ráadásul már itt eldőlhet az egyéni világbajnoki cím sorsa.
Fotó: Amber PR
2015-ös Finn Rali eredménye
A világbajnokság eredménye a Finn Rali után:
Egyéni
Gyártók
Forrás: Amber PR
Fotó: Amber PR
Rali Világbajnokság, Finn Rali beharangozó
Idén is ismétlődik a megszokott menetrend a Rali Világbajnokságban. Miközben a Forma-1-es pilóták elmentek nyaralni a Magyar Nagydíj után, a ralis mezőny számára véget ért a nyári pihenő. A hétvégén a Finn Ralival kezdetét veszi a szezon második fele. Ez a skandináv verseny nagyon kedvelt a pilóták körében. Egyike azon kevés murvás raliknak, ahol nagy sebességre kapcsol a mezőny. Egyenletes útjai és számtalan ugratója révén, melyet szinte vakon vesznek be a pilóták, teljes koncentrációt, összpontosítást és figyelmet követel meg a világbajnoki ralimezőnytől.
Sokáig az északi pilóták voltak a Finn Rali koronázatlan királyai, de jött Sebastien Loeb és trónfosztást végzett kétszer is egymás után. Miután azonban Loeb átigazolt a WTCC-be, honfitársa, Sebastien Ogier kaparintotta meg a hőn áhított győztes trófeát a Finn Ralin. 2014-ben a finnek visszavágtak Jari-Matti Latvala személyében, aki pályafutása első hazai győzelmét gyűjthette be. Tavaly a VW-s pilóták taroltak, Latvala mögött ugyanis csapattársa, Ogier ért célba. Bár sokan fenik a fogukat a Finn győztes trófeára, erős teljesítmény várható a német gárdától.
Fotó: Amber PR
A lengyel verseny július elején nem okozott meglepetést. Sebastien Ogier-nak és autójának nagyon feküdt a kelet-európai pálya. Mikkelsen pedig szerződéshosszabbítását köszönte meg második helyével. Ott Tanak neve azonban váratlan volt a dobogón. Az észt pilótának nem volt könnyű dolga, de megvívott Latvalával a bronzérmes helyért és ő került ki győztesen. Az M-Sport pilótájával nagyon elégedett volt a csapatvezető Malcolm Wilson. „A Finn Ralira az útmutatásom ugyanaz lesz: figyeljen a ralin magára és próbáljon meg a Wolkswagenek közelébe kerülni.”
Ez az a rali, ahol az autók állandóan a levegőben vannak, s ez nagy látványosságot ígér a nézőknek. Az Ouninpohja szakasz mind közül a legismertebb. Ez a gyorsasági szakasz a szezon egyik leggyorsabbja. Sebastien Ogier is a kedvencei között tudja. „Ha megkérnének arra, hogy állítsam össze a világbajnokság legjobb gyorsasági szakaszainak listáját, az Ouninpohja biztosan szerepelne rajta. Két évvel ezelőtt a teljes hosszán végighajtottunk, és rekordidőt értem el. Idén is az élen akarok állni.” – szögezte le a címvédő világbajnok.
A francia azonban tisztában van azzal, hogy ki az úr Finnországban. „A finnek általában erősek hazai versenyükön. Azt gondolom, hogy a csapattársam, Jari-Matti Latvala különösen nagy kihívást fog jelenteni idén. Ő az, akit le kell majd győznie mindenkinek”
Fotó: Amber PR
A rali
A hétvégén megrendezésre kerülő verseny a szezon „legőrültebb” ralija címet is kivívta magának azzal, hogy – a nézők és fotósok nem kis örömére – a pilóták majdnem többet tartózkodnak a levegőben, mint az úton, s ha már ott vannak, akkor több mint 200 km/órás sebességgel hajtanak.
A ralinak otthont adó egyetemi város, Jyvaskyla körüli gyorsasági szakaszok a világbajnokság leggyorsabbjai. A 2005-ös Finn Ralin őrült mód hajtott a mezőny, az átlagsebesség 122,86 km/óra (!) volt. A főhadiszállás Jyvaskylában lesz, ahogy az első rali idején, 1951-ben is. A Paviljonki szervizpark a központban nagy tömegeket vonz majd.
A rali nagyrészt a megszokott útvonalán halad, egyedül a csütörtöki rövid és kemény szakaszt cserélték le a Jyvaskylában rendezett éjszakai Harju utcai gyorsasági szakasszal. A pénteki nap lesz a rali leghosszabbja, amikor is a mezőny dél-nyugat felé veszi az irányt Jamsa felé. A nap majd fele gyorsasági szakaszokból fog állni szervizelés nélkül. Itt nem lehet hibázni. Ráadásul ekkor kétszer is áthajt a mezőny az Ouninpohja szakasz teljes, 34 km-es hosszán! A pénteki nap kihagyhatatlan élményt nyújt majd a nézőknek és hatalmas kihívást a résztvevőknek.
Idén is versenyeznek vasárnap a Finn Ralin. Az utolsó rövid napon a Myhinpää szakasz kétszeri megtételével zárul a verseny. A második lesz a Power Stage is egyben.
A skandináv rali három napon át tart, s a 20 gyorsasági szakasz 319,38 km-t tesz majd ki. A verseny teljes távja: 1270,83 km.
Az elmúlt évek Finn Rali győztesei:
2014 Jari-Matti Latvala (VW)
2013 S Ogier (VW)
2012 S Loeb (Citroën)
2011 S Loeb (Citroën)
2010 J-M Latvala (Ford)
2009 M Hirvonen (Ford)
2008 S Loeb (Citroën)
2007 M Grönholm (Ford)
2006 M Grönholm (Ford)
2005 M Grönholm (Peugeot)
2004 M Grönholm (Peugeot)
2003 M Märtin (Ford)
2002 M Grönholm (Peugeot)
2001 M Grönholm (Peugeot)
2000 M Grönholm (Peugeot)
1999 J Kankkunen (Subaru)
1998 T Mäkinen (Mitsubishi)
1997 T Mäkinen (Mitsubishi)
1996 T Mäkinen (Mitsubishi)
1995 T Mäkinen (Mitsubishi)
1994 T Mäkinen (Ford)
1993 J Kankkunen (Toyota)
1992 D Auriol (Lancia)
1991 J Kankkunen (Lancia)
A világbajnokság állása a Lengyel Ralit követően:
Egyéni
Gyártók
Forrás: Amber PR
Fotó: Amber PR
Rali Világbajnokság, Finn Rali beharangozó
2014. július 31.- augusztus 3.
Miközben a Forma-1-esek most indultak el nyaralni, a Rali Világbajnokság mezőnye számára véget ért a nyári pihenő. A hétvégén Finnországban állnak munkába ismét a csapatok, s ezzel a szezon második fele hivatalosan is kezdetét veszi. A Finn Rali egyike azon kevés murvás raliknak, ahol nagyon gyors sebességre kapcsol a mezőny. Egyenletes útjai és számtalan ugratója révén, melyet szinte vakon vesznek be a pilóták, teljes koncentrációt, összpontosítást és figyelmet követel meg a világbajnoki ralimezőnytől.
Sokáig a skandináv pilóták voltak a Finn Rali koronázatlan királyai, de az elmúlt három évben a franciák letaszították őket képzeletbeli trónjukról. Sebastien Loeb visszavonulásáig kétszer egymás után vihette innen haza a győztes trófeát, s tavaly Loeb híján honfitársa, Sebastien Ogier kaparintotta meg a hőn áhított Finn Rali-trófeát. Amilyen formában van a volkswagenes tehetség, ezúttal is ő a hétvége favoritja.
fotó: Amber PR
A Finn Rali előtti hétvégén hivatalos bemelegítést tartottak a ralisok. A Helsinki Battle névre keresztelt megmérettetést végül is egy norvég pilóta, Mads Östberg nyerte, ami nagy lökést adhat a fiatal ásznak ahhoz, hogy a hétvégén visszavegyék a skandinávok az uralmat a Finn Ralin. „Mindig jó érzés nyerni és ez a győzelem tökéletes bemelegítése a hétvégi Finn Ralinak. A győztes érzést jó lesz magunkkal vinni, mikor ismét beülünk a DS3 WRC-be. Ez ugyanakkor az első győzelmem a Citroen WRT-vel!” – szögezte le elégedetten Östberg.
Ez a sprint rali Helsinki utcáin zajlott, s hat jelenlegi ralis állt ki négy finn ralis legenda ellen. Markku Alen, Marcus Grönholm, Juha Kankkunen és Tommi Makinen neve elég nagy hírverést hozott az eseménynek. S hogy mi a finnországi győzelem kulcsa, azt pont a hétszeres Finn Rali-győztes Marcus Grönholm árulta el korábban. „A Finn Ralin bátorságra és persze észre van szüksége a pilótáknak. Tudniuk kell, hogy az út gyors, s hogy hol a leggyorsabb. A rali egy sor cikkcakkból, kanyarból és ugratóból áll. Az itinernek tökéletesnek kell lennie, hogy a pilóta tudja, hova helyezze az autót az úton, mikor teljes sebességgel vakon hajt egy ugratóra. Maximálisan meg kell bíznia a navigátorában ezen a ralin.”
Robert Kubica is tesztelt a hétvégi megmérettetésre és a lengyel jó szokása szerint ismét karambolozott Fordjával. Egy fának nekimenve törte össze autója felfüggesztését és karosszériáját. Az M-Sport a ralit megelőző héten tesztelt, s Kubica Hirvonent és Evanst követte a sorban a teszteléskor. „Robert gyors lesz, ez nem is kérdés, gyors volt tavaly is egy RRC-s autóban. A Finn Rali azonban hamis biztonságérzetet adhat….Reményeim szerint óvatos hozzáállással versenyez majd itt, mint Argentínában is tette.” - nyilatkozta Malcolm Wilson csapatfőnök.
fotó: Amber PR
A rali
A hétvégén megrendezésre kerülő verseny a szezon „legőrültebb” ralija címet is kivívta magának azzal, hogy – a nézők és fotósok nem kis örömére – a pilóták majdnem többet tartózkodnak a levegőben, mint az úton, s ha már ott vannak, akkor több mint 200 km/órás sebességgel hajtanak.
A ralinak otthont adó egyetemi város, Jyvaskyla körüli gyorsasági szakaszok a világbajnokság leggyorsabbjai. A 2005-ös Finn Rali tartja az eddigi leggyorsabb rali rekordját, hiszen az átlagsebesség 122,86 km/óra volt. A főhadiszállás tehát Jyvaskylában lesz, ahogy az első rali idején, 1951-ben is. A Paviljonki szervizpark a központban nagy tömegeket vonz majd.
A rali nagyrészt új útvonalon halad, mindössze négy gyorsasági szakasz maradt meg 2003-ból. A pénteki lesz a leghosszabb nap, ekkor a híres Ouninpohja szakasz egy rövidebb változatán is végighalad a mezőny. A szombati napot nagy ugratók és a rali leghíresebb szakaszai színesítik. Idén vasárnap is versenyeznek a Finn Ralin. A vasárnapi rövid napon a klasszikus Ruuhimaki szakasz kétszeri megtételével és a Myhinpää-val zárul a verseny.
A skandináv rali három napon át tart, s a 26 gyorsasági szakasz 360,82 km-t tesz majd ki.
Az elmúlt évek Finn Rali győztesei:
2013 S Ogier (VW)
2012 S Loeb (Citroën)
2011 S Loeb (Citroën)
2010 J-M Latvala (Ford)
2009 M Hirvonen (Ford)
2008 S Loeb (Citroën)
2007 M Grönholm (Ford)
2006 M Grönholm (Ford)
2005 M Grönholm (Peugeot)
2004 M Grönholm (Peugeot)
2003 M Märtin (Ford)
2002 M Grönholm (Peugeot)
2001 M Grönholm (Peugeot)
2000 M Grönholm (Peugeot)
1999 J Kankkunen (Subaru)
1998 T Mäkinen (Mitsubishi)
1997 T Mäkinen (Mitsubishi)
1996 T Mäkinen (Mitsubishi)
1995 T Mäkinen (Mitsubishi)
1994 T Mäkinen (Ford)
1993 J Kankkunen (Toyota)
1992 D Auriol (Lancia)
1991 J Kankkunen (Lancia)
A világbajnokság állása a Lengyel Ralit követően:
Egyéni
1. Sebastien Ogier (FRA) Volkswagen Motorsport 166 pont
2. Jari-Matti Latvala (FIN) Volkswagen Motorsport 116 pont
3. Andreas Mikkelsen (NOR) Volkswagen Motorsport 2 83 pont
4. Mads Östberg (NOR) Citroën WRT 66 pont
5. Mikko Hirvonen (FIN) M-Sport WRT 52 pont
6. Thierry Neuville (BEL) Hyundai WRT 46 pont
7. Kris Meeke (GBR) Citroën WRT 38 pont
8. Elfyn Evans (GBR) M-Sport WRT 36 pont
9. Martin Prokop (CZE) Jipocar Czech National Team 31 pont
10. Henning Solberg (NOR) Henning Solberg 24 pont
Gyártók
1. Volkswagen Motorsport 262 pont
2. Citroën WRT 115 pont
3. M-Sport WRT 90 pont
4. Volkswagen Motorsport 2 82 pont
5. Hyundai WRT 80 pont
6. Jipocar Czech National Team 34 pont
7. RK M-Sport WRT 19 pont
8. Hyundai Motorsport N 8 pont
(Forrás: Amber PR)
(fotó: Amber PR)