A pihenő vége, rákapcsolnak a ralisok

 

Rali Világbajnokság, Finn Rali beharangozó

  1. július 30.- augusztus 2.

 

A pihenő vége, rákapcsolnak a ralisok

 

Idén is ismétlődik a megszokott menetrend a Rali Világbajnokságban. Miközben a Forma-1-es pilóták elmentek nyaralni a Magyar Nagydíj után, a ralis mezőny számára véget ért a nyári pihenő. A hétvégén a Finn Ralival kezdetét veszi a szezon második fele. Ez a skandináv verseny nagyon kedvelt a pilóták körében. Egyike azon kevés murvás raliknak, ahol nagy sebességre kapcsol a mezőny. Egyenletes útjai és számtalan ugratója révén, melyet szinte vakon vesznek be a pilóták, teljes koncentrációt, összpontosítást és figyelmet követel meg a világbajnoki ralimezőnytől.

 

Sokáig az északi pilóták voltak a Finn Rali koronázatlan királyai, de jött Sebastien Loeb és trónfosztást végzett kétszer is egymás után. Miután azonban Loeb átigazolt a WTCC-be, honfitársa, Sebastien Ogier kaparintotta meg a hőn áhított győztes trófeát a Finn Ralin. 2014-ben a finnek visszavágtak Jari-Matti Latvala személyében, aki pályafutása első hazai győzelmét gyűjthette be. Tavaly a VW-s pilóták taroltak, Latvala mögött ugyanis csapattársa, Ogier ért célba. Bár sokan fenik a fogukat a Finn győztes trófeára, erős teljesítmény várható a német gárdától.

 Fotó: Amber PR

A lengyel verseny július elején nem okozott meglepetést. Sebastien Ogier-nak és autójának nagyon feküdt a kelet-európai pálya. Mikkelsen pedig szerződéshosszabbítását köszönte meg második helyével. Ott Tanak neve azonban váratlan volt a dobogón. Az észt pilótának nem volt könnyű dolga, de megvívott Latvalával a bronzérmes helyért és ő került ki győztesen. Az M-Sport pilótájával nagyon elégedett volt a csapatvezető Malcolm Wilson. „A Finn Ralira az útmutatásom ugyanaz lesz: figyeljen a ralin magára és próbáljon meg a Wolkswagenek közelébe kerülni.”

 

Ez az a rali, ahol az autók állandóan a levegőben vannak, s ez nagy látványosságot ígér a nézőknek. Az Ouninpohja szakasz mind közül a legismertebb. Ez a gyorsasági szakasz a szezon egyik leggyorsabbja. Sebastien Ogier is a kedvencei között tudja. „Ha megkérnének arra, hogy állítsam össze a világbajnokság legjobb gyorsasági szakaszainak listáját, az Ouninpohja biztosan szerepelne rajta. Két évvel ezelőtt a teljes hosszán végighajtottunk, és rekordidőt értem el. Idén is az élen akarok állni.” – szögezte le a címvédő világbajnok.

 

A francia azonban tisztában van azzal, hogy ki az úr Finnországban. „A finnek általában erősek hazai versenyükön. Azt gondolom, hogy a csapattársam, Jari-Matti Latvala különösen nagy kihívást fog jelenteni idén. Ő az, akit le kell majd győznie mindenkinek”

 Fotó: Amber PR

A rali

 

A hétvégén megrendezésre kerülő verseny a szezon „legőrültebb” ralija címet is kivívta magának azzal, hogy – a nézők és fotósok nem kis örömére – a pilóták majdnem többet tartózkodnak a levegőben, mint az úton, s ha már ott vannak, akkor több mint 200 km/órás sebességgel hajtanak.

 

A ralinak otthont adó egyetemi város, Jyvaskyla körüli gyorsasági szakaszok a világbajnokság leggyorsabbjai. A 2005-ös Finn Ralin őrült mód hajtott a mezőny, az átlagsebesség 122,86 km/óra (!) volt. A főhadiszállás Jyvaskylában lesz, ahogy az első rali idején, 1951-ben is. A Paviljonki szervizpark a központban nagy tömegeket vonz majd.

 

A rali nagyrészt a megszokott útvonalán halad, egyedül a csütörtöki rövid és kemény szakaszt cserélték le a Jyvaskylában rendezett éjszakai Harju utcai gyorsasági szakasszal. A pénteki nap lesz a rali leghosszabbja, amikor is a mezőny dél-nyugat felé veszi az irányt Jamsa felé. A nap majd fele gyorsasági szakaszokból fog állni szervizelés nélkül. Itt nem lehet hibázni. Ráadásul ekkor kétszer is áthajt a mezőny az Ouninpohja szakasz teljes, 34 km-es hosszán! A pénteki nap kihagyhatatlan élményt nyújt majd a nézőknek és hatalmas kihívást a résztvevőknek.

 

Idén is versenyeznek vasárnap a Finn Ralin. Az utolsó rövid napon a Myhinpää szakasz kétszeri megtételével zárul a verseny. A második lesz a Power Stage is egyben.

 

A skandináv rali három napon át tart, s a 20 gyorsasági szakasz 319,38 km-t tesz majd ki. A verseny teljes távja: 1270,83 km.

 

Az elmúlt évek Finn Rali győztesei:

 

2014                Jari-Matti Latvala (VW)

2013                S Ogier (VW)

2012                S Loeb (Citroën)

2011                S Loeb (Citroën)

2010                J-M Latvala (Ford)

2009                M Hirvonen (Ford)

2008                S Loeb (Citroën)

2007                M Grönholm (Ford)

2006                M Grönholm (Ford)

2005                M Grönholm (Peugeot)

2004                M Grönholm (Peugeot)

2003                M Märtin (Ford)

2002                M Grönholm (Peugeot)

2001                M Grönholm (Peugeot)

2000                M Grönholm (Peugeot)

1999                J Kankkunen (Subaru)

1998                T Mäkinen (Mitsubishi)

1997                T Mäkinen (Mitsubishi)

1996                T Mäkinen (Mitsubishi)

1995                T Mäkinen (Mitsubishi)

1994                T Mäkinen (Ford)

1993                J Kankkunen (Toyota)

1992                D Auriol (Lancia)

1991                J Kankkunen (Lancia)

 

 

A világbajnokság állása a Lengyel Ralit követően:

Egyéni

 

  1. Sebastien Ogier (FRA) Volkswagen Motorsport 161 pont
  2. Andreas Mikkelsen (NOR) Volkswagen Motorsport                      83 pont
  3. Mads Östberg (NOR) Citroën WRT   69 pont
  4. Jari-Matti Latvala (FIN) Volkswagen Motorsport   66 pont
  5. Thierry Neuville (BEL) Hyundai Motorsport   58 pont
  6. Elfyn Evans (GBR) M-Sport WRT                                      53 pont
  7. Kris Meeke (GBR) Citroën WRT                                       53 pont
  8. Hayden Paddon (NZL) Hyundai Motorsport N   44 pont
  9. Ott Tanak (EST) M-Sport WRT   40 pont
  10. Dani Sordo (ESP) Hyundai Motorsport                            39 pont

 

Gyártók

 

  1. Volkswagen Motorsport 214 pont
  2. Citroën WRT 125 pont
  3. Hyundai WRT 123 pont
  4. M-Sport WRT 114 pont
  5. Volkswagen Motorsport II  49 pont
  6. Hyundai Motorsport N 43 pont
  7. Jipocar Czech National Team 35 pont
  8. FWRT SRL     3 pont

 

Forrás: Amber PR

Fotó: Amber PR

Facebook Oldal

Tetszik? Töltsd le!

Sajtóanyag küldés

Kérjük felirat nélküli képet mellékeljenek!

ORB - Rallye 1 Hírek

Médiapartnerek

amc.pngdrifted.pngdrifting.jpgfonix.jpghajoka_200x100.jpgrallyfotok.pngrc.jpgsimfans.jpgstamas.jpgw_MTI_200x100.jpg
Go to top