Ogier ezúttal is hengerelt

Lengyel Rali riportja

  1. július 2-5.

 

Ogier ezúttal is hengerelt

A francia idei ötödik győzelmét szerezte Lengyelországban

 

A Lengyel Ralin nem született váratlan eredmény. Az idén máris nagyon domináns teljesítményt nyújtó Sebastien Ogier tavaly után ismét megszerezte a győzelmet a kelet-európai pályán. Jósolható volt Ogier győzelme, hiszen nagyon fekszik ez a pálya mind a francia pilótának, mind német autójának, a Volkswagennek. Második helyezésével köszönte meg friss szerződéshosszabbítását Andreas Mikkelsen csapatának. A bronzérmes hely Ott Tanaké lett a Forddal.

 

Sebastien Ogier nagy fölénnyel nyert a Lengyel Ralin csapattársa, Andreas Mikkelsen előtt. Ráadásul a Power Stage győzelmet is megszerezte vasárnap, így maximális pontszámmal távozik Lengyelországból. Idén ez a bravúr már negyedszerre sikerült neki, hatalmas előnnyel az egyéni ponttáblán, jó úton halad címvédése felé.

 

„Idén sok nagyszerű győzelmem volt, de ez különleges. A verseny 90%-ában az első helyen autóztam. Tövig nyomtam a gázt az elsőtől az utolsó méterig. A nyári vakációt tökéletesen indítom el az itt megszerzett 28 ponttal.” – szögezte le a versenygyőztes pilóta.

 

Ogier bármennyire is domináns teljesítményt tett itt le az asztalra, a vezetést azért egyszer kiengedte a kezéből. Csütörtökön az élre állt az első gyorsaságin, de péntek reggel a harmadik helyre esett vissza. A nap végére azonban ismét az élre került és már ott is maradt a verseny végéig. Legnagyobb ellenfele, Andreas Mikkelsen kénytelen volt így beérni a második hellyel. A norvég pilóta az egyéni ponttábla második helyével vigasztalódhat.

 Fotó: Amber PR

Ott Tanak bár dobogós helyezést ért el, nem volt könnyű dolga ezen a ralin. Pénteken a negyedik helyre esett vissza – rossz gumiválasztása és egy sor fékhiba miatt –, de a fiatal észt szombaton visszaverekedte magát a dobogóra esélyesek közé. Az utolsó nap nagy csatát vívott a helyéért Jari-Matti Latvalával. Latvala azonban nem bírta a nyomást és az utolsó gyorsasági szakaszon letért az útról és nekicsapódott kocsijával egy fának.

 

Az Olaszországban meglepetést nyújtó Hayden Paddon ezúttal az ötödik lett. Thierry Neuville és Dani Sordo a két másik Hyundaiban, a hatodik és tizedik helyet szerezte meg. A Citroen két pilótájának, Kris Meekének és a Mads Östbergnek nem sikerült a hetedik és kilencedik helynél jobbat szereznie. Meeke eredménye azonban nem is olyan rossz annak fényében, hogy már a pályabejáráson hatalmasat bukott autójával.

 

A helyi hős Robert Kubica a nyolcadik helyre tudta célba kormányozni Fordját. Az utolsó gyorsaságin defektet kapott a lengyel, s emiatt a hetedik helyről egy helyet hátrább csúszott. Ennek ellenére ez idei legjobb helyezése Kubicának, amit ráadásul hazai közönség előtt szerzett.

 

A WRC2 kategória győzelmét Esapekka Lappi szerezte meg egy Skoda volánjánál.

 

A következő világbajnoki ralira ismét hosszabban kell várnunk, hiszen a hónap végén, 2015. július 31-augusztus 2. között kerül megrendezésre a Finn Rali. Tavaly taroltak a Volkswagen pilótái ezen a skandináv ralin, s ez idén sem várható másként.

 

2015-ös Lengyel Rali eredménye

 

  1. Sebastien Ogier (FRA) Volkswagen Polo 2:26:11,5
  2. Andreas Mikkelsen (NOR) Volkswagen Polo 2:26:23,4
  3. Ott Tanak (EST) Ford Fiesta RS 2:26:34,5
  4. Jari-Matti Latvala (FIN) Volkswagen Polo 2:26:56,2
  5. Hayden Paddon (NZL) Hyundai I20 2:27:26,1
  6. Thierry Neuville (BEL) Hyundai I20 2:27:56,0
  7. Kris Meeke (GBR) Citroën DS3 2:28:09,2
  8. Robert Kubica (POL) Ford Fiesta RS 2:28:19,8
  9. Mads Östberg (NOR) Citroën DS3 2:28:29,7
  10. Dani Sordo (ESP) Hyundai I20 2:28:59,9

 

A világbajnokság eredménye a Lengyel Rali után:

Egyéni

  1. Sebastien Ogier (FRA) Volkswagen Motorsport                             161 pont
  2. Andreas Mikkelsen (NOR) Volkswagen Motorsport   83 pont
  3. Mads Östberg (NOR) Citroën WRT   69 pont
  4. Jari-Matti Latvala (FIN) Volkswagen Motorsport   66 pont
  5. Thierry Neuville (BEL) Hyundai Motorsport   58 pont
  6. Elfyn Evans (GBR) M-Sport WRT   53 pont
  7. Kris Meeke (GBR) Citroën WRT   53 pont
  8. Hayden Paddon (NZL) Hyundai Motorsport N   44 pont
  9. Ott Tanak (EST) M-Sport WRT   40 pont
  10. Dani Sordo (ESP) Hyundai Motorsport   39 pont

 

Gyártók

 

  1. Volkswagen Motorsport 214 pont
  2. Citroën WRT 125 pont
  3. Hyundai WRT 123 pont
  4. M-Sport WRT 114 pont
  5. Volkswagen Motorsport II 49 pont
  6. Hyundai Motorsport N 43 pont
  7. Jipocar Czech National Team 35 pont
  8. FWRT SRL   3 pont

 

Forrás: Amber PR
Fotó: Amber PR

Facebook Oldal

Tetszik? Töltsd le!

Sajtóanyag küldés

Kérjük felirat nélküli képet mellékeljenek!

ORB - Rallye 1 Hírek

Médiapartnerek

amc.pngdrifted.pngdrifting.jpgfonix.jpghajoka_200x100.jpgrallyfotok.pngrc.jpgsimfans.jpgstamas.jpgw_MTI_200x100.jpg
Go to top