Különös Mikulás!

Háromból két autóval fejezte be a Ritmus ASE a 24. Taxi4 Mikulás Rallye-t. A bajnoki címért küzdő Turán Friciék maximális pontot hoztak a versenyen, azonban a nem hivatalos végeredmény szerint, egy nem teljesen egyértelmű módosítás miatt csak másodikak lettek! Klauszék ismét nagyot…

Bronzérmesek Kurtosék

Igaz a Production Car Kupa dobogójának csak legalsó foka jutott idén Kurtos Róbert és Fridrik Gergő számára a bajnokságban, mégis bíznak a jobb és sikeresebb jövőben. Miért kellett leadnotok a menetlevelet? - A nyíregyházi futamon már mutatkoztak hasonló problémák, mint most, de…

Az élmény is fontos

A Mikulás Ralin elköszönt régi bajnok autójától Jánosa Ákos, aki szerint csak komolyabb technikával lehet lépést tartani majd a Fordokkal. Milyen volt újra a Peugeotban ülni? - Azt gondolom, hogy ebből a kompozícióból, ami így egységesen volt, ez az autó és ez…
Futamgyőzelemmel foglalta keretbe idei szereplését az Országos Rally Bajnokságban Turán Frigyes és Bagaméri László, a Korda Racing Volkswagen Polojával száguldó páros ráadásképp a power stage-en is nyerni tudott így maximális pontszámmal zárta a 24. TAXI4 Mikulás Rallyt. A bajnoki címért hajtó Turán…
Nagy küzdelmet és az utolsó másodpercekig tartó izgalmakat hozott a magyar rali bajnokságot záró Mikulás Rallye. A Next Auto Polo GTI R5-tel versenyző Turán Frici és Bagaméri Laci végig vezették a mezőnyt és magabiztos győzelmet arattak. „Ennél jobban nem is indulhatott volna…

Ogier hetedjére is behúzta

Monza Rali riportja december 3-6. Ogier hetedjére is behúzta A Hyundai a gyártói világbajnok Nagyon trükkös körülmények fogadták a rali világbajnokság mezőnyét az olasz Alpokban. Már a pályabejáráson kiderült, hogy havas-esős körülmények között zárul a 2020-as furcsa, pandémia által nehezített világbajnokság. Elfyn…

Végre murvás talajon versenyzünk

Mikulás Rally 2020-beharangozó Az idei év sok mindenben rendhagyó. A koronavírus és annak megállítása miatti intézkedések sorozata teljesen átírta a korábban megszokott életünket. Ennek köszönhető az is, hogy a mindeddig csak buli versenyként jelen levő Mikulás Rally előlépett a képzeletbeli ranglétrán és…
Juhász Csabi, Bencs Gabival tesztelte Királyszentistván környékén a Renault Clio R3T-t, a 24. TAXI4 Mikulás Rallyra. Juhász Csaba - Bencs GáborJuhász Média Kft - Renault Clio R3T24. TAXI4 Mikulás Rally - 2020.12.05-06. Csabit a bal1-ből kérdem, hogy miként értékeli a mai napot.-…

Murva virtuózok előnyben!

Várpalota, Kislőtér, Nagylőtér ezeknek a klasszikus murvás szakaszoknak a különböző kombinációja szerepel a 24. Mikulás Rallye időtervben, ahol természetesen rajthoz áll az Osváth Péter - Papp Tamás Skoda Fabia R5 trió is. „Szeretem ezt a versenyt, szeretem a murvát. Nyugodtan mondhatom, hogy…
Mikulás Rallye – Izgalmas véghajrá, minden az utolsó versenyen dől el A Mikulás Rallye minden évben egy levezető, „bulifutam” volt, azonban idén a magyar bajnokság részeként kiélezett küzdelemmé válik. A bajnoki címre esélyes párosok között ott van Turán Frici és Bagaméri Laci…
108. oldal / 416

Facebook Oldal

Tetszik? Töltsd le!

Sajtóanyag küldés

Kérjük felirat nélküli képet mellékeljenek!

ORB - Rallye 1 Hírek

Médiapartnerek

amc.pngdrifted.pngdrifting.jpgfonix.jpghajoka_200x100.jpgrallyfotok.pngrc.jpgsimfans.jpgstamas.jpgw_MTI_200x100.jpg
Go to top