Rally Hungary-n a Juhász tesók

Cél a pontszerzés. A Rally Hungary ERC rajlistájában ismerős neveket láthatunk. 2019-ben is rajthoz állt a testvérpáros már a versenyen, most ismét neki rugaszkodnak a majd 200 versenykilométernek. Csabit a pilótát kérdem a verseny előtt. Egy Rabócsi Ringi szinkronverseny és tizenöt gyorsasági…

Festői környezetben versenyezhetünk

3.Nyíregyháza Rally 2020-beharangozó Gyönyörű festői környezetben, az őszi színekben pompázó Zemplénben tartják a 3.Nyíregyháza Ralit, a hazai rali-bajnokság utolsóelőtti futamát. Ez a verseny a tavalyi évtől beleszámít az Európa-bajnokság értékelésébe is, így a hazai pilóták mellett a nemzetközi mezőny legjobbjai is Magyarországra…

Az ERC nyomában

Tavaly az abszolút harmadik helyen zárta a Nyíregyháza Rally-t az Osváth Péter - Papp Tamás kettős. Ilyen eredményt idén felesleges elvárni a fiúktól, a realitás a top 10 lehet a Skodás duó számára. A III. Nyíregyháza Rally útvonallapja minimális változtatáson esett át…

A 79-es szám bűvöletében

VARGA RACING TEAM ASE – Rally Hungary 2020 Lángi Attila – Veres Gábor, BMW E86 Z4 M A Vértes Rally után hatalmas kedvvel, rögtön belevágott a következő versenyre való felkészülésbe Lángi Attila. Most hétvégén pedig eljön a pillanat, hogy újra autóba üljenek…
Az ERC3-as kategóriában, már az új, R4-es Ford Fiestával indul a rali-Eb magyarországi fordulóján Vogel Adrienn és navigátora, Notheisz Ivett. A magyar női duó tagjai boldogok, hogy a szeptemberi Eger Rally után újra magyar közönség előtt versenyezhetnek. Az idén a cseh Orsák…
2020.11..04. – Rally Hungary 2020 A Vértes Rallye-n megszerezte élete első abszolút bajnoki futamgyőzelmét Velenczei Ádám, aki a többszörös bajnok navigátorával az utolsó szakaszon egy hatalmas hajrá után tudott felállni a dobogó legfelső fokára. A SKODA Fabia R5 Evo-val versenyző pilóta öröme…

Az arany középút a célunk

Mindenki lázban ég és várja a zempléni futamot. Hibján Joci és Szollár Csabi is azok sorába tartozik, akikben kavarognak a gondolatok, de megpróbálnak lenyugodni és a pillanatban élni majd. Van már bennetek egy kis versenyláz? - Hogyne lenne. A zempléni futammal idén…

Reméljük utolsókból lesznek az elsők…

Kicsit fáradtan, de annál nagyobb lelkesedéssel fut neki majd a zempléni pályáknak Kurtos Róbert és Fridrik Gergő. Mesélj… mivel telnek a napjaid a verseny előtt? - Leginkább a soron lévő Nyíregyháza – Zemplén Rally szervezésében segédkezem, úgyhogy látástól-mikulásig azon ügyködünk, hogy színvonalas…

Örömautózás és címvédés?

Az év futamára készülnek Turán Friciék a Rally Hungary-n Egy hét múlva, november 6-8. között újra visszatér Nyíregyházára és a Zemplén térségébe az év legjobban várt ORB futama, a Rally Hungary, ami egyben Európa-bajnoki futam is, így még nagyobb presztízsnek örvend. A…

A várva várt verseny következik

A Rali Európa-bajnokság negyedik versenyhétvégéjén hazai pályán indul Herczig Norbert és Ferencz Ramón. A MOL Racing Team versenyzői számára az év legjobban várt versenye a november 7-9. között rendezett Rally Hungary. A feje tetejére állt 2020-as évben az egyik stabil pontot a…
111. oldal / 416

Facebook Oldal

Tetszik? Töltsd le!

Sajtóanyag küldés

Kérjük felirat nélküli képet mellékeljenek!

ORB - Rallye 1 Hírek

Médiapartnerek

amc.pngdrifted.pngdrifting.jpgfonix.jpghajoka_200x100.jpgrallyfotok.pngrc.jpgsimfans.jpgstamas.jpgw_MTI_200x100.jpg
Go to top