Szombaton nem jött ki a lépés Szabó Krisztiánnak

Nem tükrözik tempóját az EKS pilótájának eddigi eredményei Rigában: az Euro RX első kvalifikációján a rajt miatt veszített, a másodikon technikai problémája volt. A köztes eredménylista ötödik helyéről viszont még akármi elérhető. A Supercar FIA ralikrossz Európa-bajnokság (Euro RX) lettországi szezonzáróján is…

Szabó Krisztián eggyel előrébb végezne a döntőben

Második versenyére készül az Euro RX-ben a kétszeres ralikrossz Európa-bajnok. Érzése szerint több szempontból könnyebb hétvégéje lesz a loheacinál Rigában, ahol tesztelte az EKS autóját. Ennek megfelelően a debütáló hétvégén szerzett második helyen is javítana. Lettországban, Rigában zárul szeptember 15-16-án a ralikrossz-világbajnokságot…
Az egész hétvége során az élmezőnyben szerepelt, végül pedig dobogóra állt Szabó Krisztián Loheacban, első Supercar Európa-bajnoki versenyén. A figyelemreméltó bemutatkozással csapata, az EKS is elégedett. A Supercar Európa-bajnokság (Euro RX) negyedik fordulóján, a franciaországi Loheacban egy ralikrosszos berkekben jól ismert, a…

Szabó Krisztián hétvégén debütál az Euro RX-ben

Jól ismert közeg, új géposztály, új csapat, új autó: érthető, hogy a kétszeres ralikrossz Európa-bajnok a megszokottnál jobban izgul Loheac előtt, ahol bemutatkozik a kontinensbajnokság Supercar kategóriájában. Szabó Krisztián, a Super 1600 kategória 2016-os és 2017-es bajnoka – korábbi autókrossz Európa-bajnok –…

Ekström csapatában folytatja Szabó Krisztián

A Super 1600 kategória kétszeres Európa-bajnoka újra a ralikrossz kontinensbajnokságán versenyez, ezúttal azonban már az összkerékhajtású Supercar géposztályban áll rajthoz. Az EKS színeiben vág neki a szezon utolsó két versenyének. Az autókrosszban és ralikrosszban is Európa-bajnoki címeket szerző 26 éves Szabó Krisztián…

Ekström vb-s csapatával tesztelt Szabó Krisztián

Először vezetett WRX-autót a ralikrossz Európa-bajnok: Szabó Krisztián Rigában két napon át tesztelte az EKS Audi S1-ét, a leggyorsabb Supercart, melyben eddig ült. Négy napon át rótta a köröket Lettországban, a rigai ralikrosszpályán Szabó Krisztián: július 14-15-én a helyi bajnokság versenyén indult…

Szabó Krisztián: Dobogós tesztverseny

Lettországi kirándulása harmadik helyezéssel végződött Szabó Krisztián számára: a kétszeres Európa-bajnok Supercarjával gyakorolni ment a helyi bajnokság fordulójára, de trófeával távozott, Rigában végig az élmezőnyben szerepelt. Két magyar és egy német bajnoki forduló után Nyirád helyett Lettországba utazott Szabó Krisztián, hogy korosodó…

Lettországban versenyez Szabó Krisztián

Nyirád helyett Rigát választotta a ralikrossz Európa-bajnok: a világbajnokság naptárában is szereplő pályán folytatódik átállása a Supercar kategóriára. Az elsődleges cél a tapasztalatszerzés, de egy erős helyezésre is jó a kilátás. A ralikrossz kétszeres FIA Európa-bajnoka, Szabó Krisztián 2018-ban nem védi meg…

Keserédes Pünkösdi verseny!

Interjú Zoltánnal a rövidre sikerült Pünkösdi rallycross parádé után. Bugovits Zoltán - Inter Europe TeamEUROASZFALT Rallycross OB III. RabócsiRingOpel Astra - 2018.05.20-21. Miként abszolváltad a vasárnapi napot a Pünkösdi Rallycross parádén a Rabócsiringen? - Vasárnap, az első előfutamban a második murvás rész…

SZÍJJ “Jolly” Zsolt - Előre fuss!

FIA S1600 ralikrossz Euróba-bajnokság 2. futam Montalegre, PortugáliaSPEEDY MotorsportSZÍJJ “Jolly” Zsolt Az előzetes időjárás jelentés ellenére a mai napon a ralikrossz vb mezőnye megúszta az esőt és a havat. Amit nem tett meg a természet, megtette viszont a rendező csapat, hiszen minden…
16. oldal / 31

Facebook Oldal

Tetszik? Töltsd le!

Sajtóanyag küldés

Kérjük felirat nélküli képet mellékeljenek!

ORB - Rallye 1 Hírek

Médiapartnerek

amc.pngdrifted.pngdrifting.jpgfonix.jpghajoka_200x100.jpgrallyfotok.pngrc.jpgsimfans.jpgstamas.jpgw_MTI_200x100.jpg
Go to top