A DOBOGÓ MÁSODIK FOKA MICHELISZÉ A HUNGARORINGEN

A pole pozícióból indult, és végül a második helyen ért célba Michelisz Norbert a WTCR biztonsági autó mögött záruló főfutamán a Hungaroringen. "Az időmérős győzelemben volt egy pici szerencse is, mert csak apróságokat változtattunk az autón, amik nem olyan mérvű dolgok voltak,…

Verseny: Vincze, Power Stage: Velenczei

Vincze Ferenc megcsinálta! Pályafutása során első ízben nyerte meg a Miskolc Rallye-t. Okos, tudatos versenyzéssel hozta le az utolsó körben az R5-ös Skoda Fabiat. A Power Stage megnyeréséért járó plusz pontokat Velenczei Ádám gyűjtötte be, Lyukóbányánál Turán lett a második, Vincze pedig…

Előrébb vágynak Egernél

Első közös versenyük után jobb helyezésben bíznak a Citroën Rally Team Hungary versenyzői, Velenczei Ádám és Zsiros Gábor. A Citroën C3 R5 legénysége egy hasznos teszt után vág neki az igen nehéz, egy napos programba zsúfolt versenynek, ahol kora reggeltől estig minden…

Másfélszáz páros a jubileumi versenyen

A magyar rali ezen a hétvégén is be fogja bizonyítani, hogy mennyire erős” – mondta a Hell 25. Miskolc Rallye sajtótájékoztatóján Oláh Gyárfás. – A Magyar Nemzeti Autósport Szövetség elnöke kiemelte, hogy a hazai sorozat egyik tradicionális helyszínére érkezett a mezőny, abba…

A HUNGARORING NEKEM VB-DÖNTŐVEL ÉR FEL

A most következő már a kilencedik hazai versenyhétvégém lesz a Hungaroringen a világ első számú túraautó-bajnokságában, de még mindig ugyanolyan izgatottan várom, mint legelőször. Hétfőn még hiába volt húsvét, már akkor úgy ébredtem, hogy különleges hét kezdődik, és azóta is folyamatosan emelkedik…

Szabó Krisztián dobogóra állna Barcelonában

Negyedik helyezést szerzett élete első ralikrossz-világbajnoki versenyén Mattias Ekström csapatának pilótája: a hétvégén már felkészültebben, egy ismerős pályán folytatja, ahol legalább egy pozíciót javítana a végeredményen. Három héttel a szezonnyitó után április 27-28-án Spanyolországban, a Circuit de Barcelona-Catalunyán folytatódik az FIA ralikrossz-világbajnokság…

Hazai pályán is a jó eredményért hajtanak

Miskolc Rallye 2019-beharangozó A Balogh János és Holczer Dániel páros eredményesen zárta a szezonnyitó Eger Ralit és egy abszolút harmadik helyezéssel a tarsolyában térhetett haza a hevesi megyeszékhelyről. Jó ajánlólevél lehet ez a hétvégén előttünk álló Miskolc Ralira, de nem lesz könnyű…

Harcra fel!

Hagyományos Miskolc környéki pályák egy monstre versenynapba sűrítve és, hogy végképp ne legyen egyszerű dolga a Rallye1 mezőnyének, szinte biztosra vehető az égi áldás szombaton. Röviden így lehetne felvezetni a bajnokság második futamát, a hétvégén megrendezésre kerülő 25. Miskolc Rallye-t. Osváth Péter…
Megnevezte a Hyundai Motorsport a korábban bejelentett Junior programjába beválasztott autóversenyzőket. A gyártótól hivatalos támogatást kapó öt tehetség közé a M1RA mindkét 2019-es versenyzője, Nagy Dániel és Luca Engstler is bekerült, akik a hétvégén a Hungaroringen kezdik meg a szezont az Európa-kupában.…

Minden adott a meneteléshez

Lassan kinövi a tehetség jelzőt Vincze Ferenc, hiszen folyamatosan bizonyítja, hogy már nem csupán a jövő, hanem már a jelen egyik legjobb hazai raliversenyzőjének számít. A tavalyi abszolút bronzérmes ráadásul tökéletesen rajtolt, hiszen meggyőző teljesítménnyel nyerte meg a Credobus Eger Rallye-t. A…
246. oldal / 649

Facebook Oldal

Tetszik? Töltsd le!

Sajtóanyag küldés

Kérjük felirat nélküli képet mellékeljenek!

ORB - Rallye 1 Hírek

Médiapartnerek

amc.pngdrifted.pngdrifting.jpgfonix.jpghajoka_200x100.jpgrallyfotok.pngrc.jpgsimfans.jpgstamas.jpgw_MTI_200x100.jpg
Go to top