A feladás határán

VARGA RACING TEAM – Eger Rallye 2019, 2019. március 29-31. Lángi Attila – Schmidt Ádám, BMW Z4 M Coupe Lángi Attila versenyzői pályafutásának eddigi legstresszesebb versenye volt a 2019-es Eger Rallye. Ez érthető is, hiszen a Varga Racing Team pilótája mindent újjáépített…
Élete első 24 órás versenyére készül Szabó Zsolt. Méghozzá nem is akármilyen körítéssel. Zsolti Felix Porteiro, Santiago Porteiro, Roberto Merhi triót erősíti majd a hétvégén megrendezésre kerülő spanyolországi 24 órás gokart versenyen. Vajon hogyan kerűlt bele a magyar pilóta ebbe az illusztris…
Először jutott be magyar versenyző a WRX döntőjébe, a legjobb hat közé, ráadásul pályafutása első hétvégéjén a szériában. Az EKS versenyzője, a sportág kétszeres Európa-bajnoka újult erőre kapott szombaton, és ötödik helyen intette le a kockás zászló, ami egy ellenfél büntetése után…

Szabó Krisztián: Továbbra is a döntő a cél

A ralikrossz-világbajnokság magyar újoncának első napja a tanulásról szólt Abu Dhabiban, a szezon nyitóversenyén. Az EKS versenyzője már azt is tudja, min kell javítania, hogy szombaton a kemény mezőnyben felzárkózhasson a 12. helyről. Pénteken és szombaton folyik az FIA ralikrossz-világbajnokság (WRX) szezonnyitója…

Sok megpróbáltatás után mégis a célban!

Március utolsó hétvégéjén került megrendezésre a Credobus Eger Rallye 2019, amin Dudás Gergő Thóth Zsolt navigátorával vett részt. Gergő mesélt a verseny után. Sajnos már a Superspecial sem volt zökkenőmentes, körülbelül 1 km-t tudtunk megtenni teljes tempóval, egy kábel szétcsúszott, ezért kéthengerezett…

Szezonnyitó bemelegítés

Március utolsó hétvégéjén került megrendezésre a Credobus Eger Rallye 2019, amin Dián Attila Papp György navigátorával vett részt. Atust kérdeztem a verseny után. Pénteken a gépátvétel, a rajtceremónia és egy Superspecial várt rátok. Miként sikerült abszolválnotok ezt a szakaszt?- Úgy is fogalmazhatok,…

Nagyon kellett már ez az eredmény

Eger Rallye 2019-beszámoló A Balogh Jani és Holczer Dani páros a tesztek tapasztalataival felvértezve érkezett a szezonnyitó Eger Ralira. A Skoda Fabia R5-öt eddig még csak tanulgatták és talán most jött el az idő, hogy az eddig megszerzett tapasztalatokat eredményre váltsák, ami…

Közös munkájuk első gyümölcse a 3. hely

Az Eger Ralin Kurtos Róbert és Fridrik Gergő bronzérmes lett a Production csoportban. Szépen bekezdtek a Mitsubishivel, kíváncsian várják a miskolci folytatást. Megijedt az eladástól a Mitsubishi, hogy ilyen szép eredményt produkáltatok? - Nem hiszem, mert küzdelmes volt azért ez a verseny…

Bronzéremmel kezdték a szezont

Az egri futamról Jánosa Ákos és Szőke Tomi azonnal egy harmadik hellyel távozott. Próbálták közösen felvenni a ritmust, az eredmény szerint elég jól sikerült ezt abszolválniuk. Mit mond egy maximalista első verseny után a harmadik helyre? - Így a napok elteltével azt,…

Szépen megfontoltan lépegetnek majd előrébb

Az Eger Ralin Hibján Joci és Szollár Csabi kiszállt a Peugeot 208 R2-ből és egy hatalmas öleléssel nyugtázták, hogy hatodik helyen értek célba a Peugeot Kupában, 2WD-ben és RC4-ben. Hogy tetszett az „ismerkedős” hétvége? - Mi igazából tesztversenynek fogjuk fel az Eger…
250. oldal / 649

Facebook Oldal

Tetszik? Töltsd le!

Sajtóanyag küldés

Kérjük felirat nélküli képet mellékeljenek!

ORB - Rallye 1 Hírek

Médiapartnerek

amc.pngdrifted.pngdrifting.jpgfonix.jpghajoka_200x100.jpgrallyfotok.pngrc.jpgsimfans.jpgstamas.jpgw_MTI_200x100.jpg
Go to top