Baku: izgalmas, új helyszínen a Forma-1

Forma-1-es beharangozó Európai Nagydíj, Baku (Azerbajdzsán) június 19. A Forma-1-es versenynaptár igen sűrű az idei évben, így a nyári időszakban egymást követik a versenyek. A hétvégi kanadai futam után bizony gyorsan át kellett települniük a csapatoknak Európába, hogy ezen a hétvégén már…

Hamilton Kanadában is király

Kanadai Forma-1-es Nagydíj, Montreal versenyriport 2016. június 12. Lewis Hamilton a szezon első harmadának végére formába lendült, s monacói teljesítményét át tudta menekíteni Kanadába. A Mercedes brit pilótájának ugyanis Montreálban is sikerült megszereznie a győzelmet. Ezzel kilenc pontra csökkentette hátrányát csapattársával, a…

Neuville az első Szardínián

Szardínia Rali riportja június 9-12. Thierry Neuville lett a váratlan győztese az Olaszországban vasárnap véget érő Szardínia Ralinak. A belga pilóta immáron az ötödik győztes, akinek sikerült idén első helyet szereznie egy világbajnoki ralifutamon. A második helyen Jari-Matti Latvala ért célba a…
A Pro Racers duójának szinte tökéletes versenyét a helyi buszjárat figyelmetlen sofőrje tette tönkre az elmúlt hétvégi Veszprém Rallye-n Hiába készült a nagy visszatérésre Kazár Miklós, a Pro Racers korábbi négyszeres abszolút bajnokát és navigátorát, Ferencz Ramónt két szakasszal a vége előtt…

Megküzdöttünk a technika ördögével

A Livewire Team drifter lányával, Szentgyörgyi Fannival beszélgettem a várva várt Lóerők Éjszakája névre hallgató nagyszabású rendezvény után, amely a pálya kialakítása és az időjárás viszontagságai végett embert és gépet próbára tévő igazi megmérettetésnek mondható verseny volt. Fanni, milyen hangulat uralkodott a…

Minden jó, ha a vége jó…

TMC Rallysport Kft. Veszprém Rallye 2016, Beszámoló Ollé Sándor- Czakó-Budai AnnamáriaFord Fiesta S2000 Az idény legizgalmasabb versenyén van túl Ollé Sándor és Czakó-Budai Annamária. Az Országos Rallye Bajnokság negyedik futamán Veszprémben egy kérdéses rajt után, az abszolút második helyen zárt.” Ollé Sasa-…

Dupla defekt és nagy hajrá

Nehéz verseny volt. Persze, a Veszprém környéki technikás, murvás pályákról amúgy se állította soha senki, hogy könnyűek lennének, de a szombat esti és vasárnapi esőzés rátett még egy lapáttal. Úgyhogy mindenki, aki végigküzdötte a bajnokság negyedik futamát, megérdemelte a másfélszeres pontot, mert…

A nemek aránya újra kielégítő

AS Rallyesport Europe Veszprém Rallye 2016, Beharangozó Ollé Sándor- Czakó-Budai AnnamáriaFord Fiesta S2000 Két sikertelen aszfaltos futam és egy részeredményeiben brillírozó murvás viadal után Ollé Sasa pozitívan tekint a júniusi Veszprém ralira. 2014-es abszolút győzelme mindig bizakodásra ad okot, amit régi-új mitfárere…

Matics a gumikra hajt

Matics Mihály–Zejda Viki, Mitsubishi Lancer Evo IX június 10. Idei második murvás versenyére készül Matics Mihály és Zejda Viki a Veszprém Ralin. Három héttel ezelőtt az Iseum Ralin alig pár másodperccel maradtak le a 3-as géposztály dobogójáról, amit ezúttal a Mitsubishi Lancer…

Kazár Miklós: „Nehéz lesz, de megoldjuk”

A Pro Racers duója szerint javult a Ford Fiesta R5-ös teljesítménye, így minden esélyük megvan arra, hogy visszatérjenek az élmezőnybe a hétvégi Veszprém Rallye-n Készül a nagy visszatérésre Kazár Miklós: a Pro Racers korábbi négyszeres abszolút bajnoka navigátorával, Ferencz Ramónnal a lehető…
404. oldal / 649

Facebook Oldal

Tetszik? Töltsd le!

Sajtóanyag küldés

Kérjük felirat nélküli képet mellékeljenek!

ORB - Rallye 1 Hírek

Médiapartnerek

amc.pngdrifted.pngdrifting.jpgfonix.jpghajoka_200x100.jpgrallyfotok.pngrc.jpgsimfans.jpgstamas.jpgw_MTI_200x100.jpg
Go to top