Féktávok versenye

Ezekben a hónapokban rendkívül sűrű a menetrend az Országos Rallye Bajnokságban. Három héttel az embert próbáló miskolci verseny után már az ország nyugati szegletében találkoznak egymással a mezőny tagjai. Az előttünk álló hétvégén a szombathelyi központú, Iseum Rallye következik, amely az idei…

Csak egy legény van talpon a vidéken

DYNAMIC RALLY TEAM – ISEUM Rallye 2016, Szombathely Lángi Attila – Veres Gábor, BMW Z4 M Coupe Lángi Attila imádja a murvát – ám a BMZ Z4-e nem igazán van hasonló véleményen. A Dynamic Rally Team pilótája azonban nem hátrált meg az…
Rögtön dobogóra álhatott új autójával megvívott első közös versenyén a Tomracing Motorsport pilótája a Drag Országos Bajnokság második, kiskunlacházi fordulójában Ismét a legendás kiskunlacházi betonon találkoztak egymással a száguldás szerelmesei, hiszen itt rendezték meg az elmúlt hétvégén a 2016-os Drag Országos Bajnokság…
Úgy tűnik, a tavalyi szezont követően még mindig nem sikerült teljesen szakítania a balszerencsével Kerényi Ádámnak. A drift háromszoros Európa-bajnoka azzal a céllal vágott neki az elmúlt hétvégén, Lengyelországban az idei King of Europe-sorozatnak, hogy negyedszer is visszajusson a csúcsra. A Tomracing…
A május 15-16-i versennyel méltó módon ünnepelték meg a versenyzők a Rabócsiring 20. születésnapját, hiszen a Pünkösdi Rallycross Parádé hihetetlen küzdelmeket hozott minden kategóriában. Mind a profi versenyzők, mind az amatőrök egymásnak feszültek és nem hagyták legyűrni magukat. A nézők és a…

Visszatérés Európába

Rali Világbajnokság, Portugál Rali beharangozó május 19-22. Kis amerikai kitérő után a Rali Világbajnokság mezőnye visszatér a versenynaptár egyik legkedveltebb és egyben egyik legkalandosabb történelmű ralija színhelyére, Portugáliába. Korábban ez a rali sokáig stabil része volt a Rali Világbajnokságnak, de egy kis…
A Bütösi- Radványi rally páros ezüstöt érő kupákkal lett gazdagabb a 22. Hell Miskolc Rally-n. Technikai gondoktól sem mentes versenyt tudhatnak maguk mögött, ahol a szervizcsapat is kitett magukért, hogy a célt meglássák a fiúk a Miskolci Városháza Téren. Interjú Bütösi Zsolt…

Max a maximumon!

Spanyol Forma-1-es Nagydíj, Barcelona versenyriport 2016. május 15. Meglepetéseredmény született a Spanyol Forma-1-es Nagydíjon, Barcelonában. Várható volt, hogy a Danyiil Kvjattal helyet cserélő Max Verstappen meghálája előléptetését a Red Bullhoz, de azt azért nem vártuk volna tőle, hogy mindjárt a debütálásakor versenyt…

Felemás Opatija Rallye

Várkonyi Szabolcs - Csányi Botond Ritmus ASE - 25. Opatija RallyPeugeot 208 R2 - 2016.05.06-07. Nem teljesen úgy sikerült a Ritmus Ase párosának a várt Opatija Rallye, ahogy szerették volna. Voltak bíztató eredmények, de összességében nem a várt eredmény született. Várkonyi Szabolcs:…

A rövid etapidők versenye

SOLID Racing Team – 22. Miskolc Rallye 2016. 04. 29-30. Gyenes András - Schmidt Ádám, Lada 2101 Magabiztosan kezdte meg a miskolci versenyt a Gyenes-Schmidt páros. Rövid idő után rá kellett jönniük, ez a hétvége sem lesz fenékig tejfel. Sajnos ezúttal a…
408. oldal / 649

Facebook Oldal

Tetszik? Töltsd le!

Sajtóanyag küldés

Kérjük felirat nélküli képet mellékeljenek!

ORB - Rallye 1 Hírek

Médiapartnerek

amc.pngdrifted.pngdrifting.jpgfonix.jpghajoka_200x100.jpgrallyfotok.pngrc.jpgsimfans.jpgstamas.jpgw_MTI_200x100.jpg
Go to top