Mecsek Rallye – összefoglaló Rosszul kezdték a szezont, de a második futamon már dobogón állhatott a Tenkes Rallye Team párosa. Velenczei Ádám és Vánsza Zsolt a BERÉNYI RACING által felkészített SKODA Fabia R5 Evo versenyautóval az 57.Mecsek Rallye-n fog versenyezni a hétvégén,…
Még szinte ki sem hűlt a Fabia R2-es motorja, máris harcba áll az újabb kupákért az 57. Mecsek Ralin. Ákossal, a bal1-el beszélgetek. Előkelő második helyen végeztetek a II. Diósgyőr ralin. - Igen, sikerült összehoznunk, bár sokat kaptunk a verseny elején, de…

Kategóriagyőzelem a Tatry Rally-n

Beszélgetés Jobbágy Ákos autóversenyzővel az 51. Tátra Rally után, amit megnyertek. Jobbágy Ákos - Maricsek Miklós51. LIQUI MOLY Slovakia Rallye Tatry 20242024.05.23-25. Roger Racing Kft. Milyen versenyen vetél részt, milyen autóval mentetek és ki navigált neked? - 2024-ben a szlovák bajnokságban fogunk…

Verstappen visszavette a gyeplőt az esőben

Forma-1-es riport Kanadai Nagydíj, Montreál június 9. Max Verstappen ismét kivillantotta a foga fehérjét és Kanadában az első helyre vitte célba a Red Bullt. A holland elmondása szerint nagyon élvezte a versenyt, ahol ezúttal a Ferrari labdába sem tudott rúgni, nem úgy,…

FIA F4 CEZ 2024 | Red Bull Ring | 2. forduló

A festői Stájerországban folytatódott tovább a közép-európai F4-es bajnokság. A második fordulóra szinte duplájára duzzadt a mezőny, tele kompetitív csapatokkal és pilótákkal! Változékony időjárás A spielbergi pálya sajátosságaiból és a szeszélyes májusi időjárásból adódóan szinte kiszámíthatatlan volt a hétvége időjárása a teljes…

Ezüstös siker a II. Diósgyőr Ralin

Kategória második helyen végzett a II. Diósgyőr Ralin a Kronome - Pásztor ralipáros. Ákost kérdezem a verseny után. A rátok mért 12 gyorson volt olyan ismétlődő szakasz, ahol 10 másodpercet is javultatok. Ennyire bejöttek nektek a diósgyőri gyorsok? - Elég nehezek voltak…
Villáminterjú Juhász Csabi autóversenyzővel a II. Diósgyőr rali után. DIÓSGYŐR RALLY2024.05.25-27.Juhász Csaba - Velezdi EszterKole Media Center Kft.Mitsubishi EVO. X. 12 gyorsból haton sikerült végig mennetek. Vasárnap már nem láttunk a pályán titeket. Mi is történt a szombati napon, hogy másnap nem…

Egy újabb buckás utcai megmérettetés

Forma-1-es beharangozó Kanadai Nagydíj, Montreal június 9. A Forma-1-es cirkusz európai fordulójának elején Kanadába utazik a Forma-1 mezőnye a hétvégére. Habár Kanada elvesztette Forma-1-es monopóliumát az észak-amerikai kontinensen, de az óriási amerikai piac miatt így is nagyon fontos résztvevője a világbajnokságnak, már…

Eseménydús hétvége Brno-ban

Kovács Ádám és csapata Brnoban szállt harcba a sporttársak, és az idő ellen. Kovács ÁdámKermor MotorsportHisto Cup - BrnoFormula Renault FR2.02024.05.10-12. Kovács Ádám: A pénteki edzések a beállítások keresésével teltek, voltak nehézségeink, a nagy szintkülönbségek miatt elég technikás ez a pálya, alkalmazkodnom…

Új tehetség a Formula 4-ben

Gáspár Benett a gokartosok között már letette a névjegyét. A szolnoki versenyző újabb lépésre készül és a Zengő Motorsport versenyzőjeként elindul a Forma-1 felé. A Széchenyi Egyetemi Csoporthoz tartozó HUMDA Magyar Mobilitás-Fejlesztési és Ügynökség Zrt. által létrehozott és működtetett Hungarian Motorsport Academy…
47. oldal / 649

Facebook Oldal

Tetszik? Töltsd le!

Sajtóanyag küldés

Kérjük felirat nélküli képet mellékeljenek!

ORB - Rallye 1 Hírek

Médiapartnerek

amc.pngdrifted.pngdrifting.jpgfonix.jpghajoka_200x100.jpgrallyfotok.pngrc.jpgsimfans.jpgstamas.jpgw_MTI_200x100.jpg
Go to top