Monaco, te csodás

Forma-1-es beharangozó Monacói Nagydíj, Monte-Carlo május 26. A legpatinásabb európai helyszínére látogat el a hétvégén a Forma-1 az Emilia Romagna Nagydíj után pihenő nélkül. A szezon hosszú, a cirkusz nem pihenhet, s a hétvégén már a Monacói Hercegségben a szokásos időpontban állnak…
A Balaton Park Circuiten mutatkozott be Tim Gábor az ESET GT Sprint bajnokságban, ahol két kategória második helyet szerzett és a 20 fős GT mezőny 9. és 10. helyét szerezte meg. A második fordulóra a Red Bull Ringen került sor, nagyobb mezőnnyel.…
A mezőny nagy része már a hét közepén megkezdte a munkát. A GRT csapata is élt a versenyhétvége előtt megrendezésre kerülő csütörtöki teszt nappal, ahol számos fontos kilométert sikerült gyűjtenünk. Az autót is sikerült hibátlanul felkészíteni a hétvégre, pilótánk pedig körről-körre alkalmazkodott…

Verstappen ismét nyeregben

Emilia Romagna Nagydíj, Imola május 19. Max Verstappen visszavette a stafétát Imolában, s megnyerte az Emilia Romagna Forma-1-es Nagydíjat, zsinórban harmadjára. A második helyen a „Nap Pilótája”, Lando Norris ért célba azután, hogy az utolsó körökben közel került ahhoz, hogy megelőzze Verstappent.…

120 páros a II. Hell Diósgyőr Rallyn

Lezárult a nevezési időszak, ismertté vált a II. Hell Diósgyőr Rally mezőnye. Az aszfaltos futamon a négy bajnoki osztályban 120 páros csatázik majd egymással az értékes helyezésekért. Az ORB1-ben 43, a Historic Bajnokságban 18, az ORB2-ben 31, míg az ORB3-ban 30 páros…

Hazatér a Forma-1-es cirkusz

Forma-1-es beharangozó Emilia Romagna Nagydíj, Imola május 19. Már régen elkezdődött a Forma-1-es világbajnokság, de a szereplők csak most érkeznek haza, Európába. Az igazi európai szezonkezdet ezúttal is az Imolában rendezett Emilia Romagna Nagydíj lesz. A koronavírus járvány egyik nyertese az imolai…

Nincs több hibázási lehetőség

II. Hell Diósgyőr Rally - Sajtóközlemény Nincs más hátra, mint előre. Velenczei Ádám és Vánsza Zsolt hendikeppel indult az idei magyar bajnokságban, hiszen a szezonnyitó veszprémi futamon nem tudtak pontokat gyűjteni. Éppen ezért a kettős számára létfontosságú lesz a II. Hell Diósgyőr…

Ogier nyert és rekordot döntött Portugáliában

Portugál Rali riportja május 9-12. Nagyon szerencsés idén Sebastien Ogier. Horvátország után Portugáliában is vetélytársai kudarca segítségével győzött. Ráadásul hatodik Portugál Rali győzelmével a francia pilóta megdöntötte Markku Alen eddigi rekordját. A második helyen Ott Tanak ért célba a Hyundaijal. A bronzérmes…

A Grönholm családi múzeum belsejében

A hely, amelyet Niclas Grönholm otthonának nevez, egy kicsit más, mint a legtöbb. A finn erdők mélyén megbúvó családi gazdaság, ahol felnőtt, egy múzeumhoz csatlakozik, amelyben apja legemlékezetesebb és legemlékezetesebb autói találhatók. Ez az ő történetük... „A múzeum akkor épült, amikor apám…

Portugáliával indul a murvás sorozat

Rali Világbajnokság, Portugál Rali beharangozó május 9-12. Háromhetes szünet után folytatódik a hétvégén a Rali Világbajnokság Portugáliában. A szezon ötödik ralijával egy hosszú murvás menet következik egészen szeptember közepéig. Az első európai murvás rali nagy népszerűségnek örvend, hiszen hihetetlen atmoszférájú a verseny…
49. oldal / 649

Facebook Oldal

Tetszik? Töltsd le!

Sajtóanyag küldés

Kérjük felirat nélküli képet mellékeljenek!

ORB - Rallye 1 Hírek

Médiapartnerek

amc.pngdrifted.pngdrifting.jpgfonix.jpghajoka_200x100.jpgrallyfotok.pngrc.jpgsimfans.jpgstamas.jpgw_MTI_200x100.jpg
Go to top