Kiegyenesítéssel is győztünk

Molnár István – Tokaji Tamás a Garmin Racing Team versenyzőpárosa az idei évben már a Rallye 2-es bajnokság mezőnyét erősíti néhány futamon. A szombathelyi hétvége minden szinten sikert tartogatott a duó számára, ugyanis magasan nyerték az abszolút értékelést és felavatták az EVO…

Ollé Sasa: Váltóláz

AS Rallyesport Europe ISEUM Szombathely Rallye, Beszámoló Ollé Sasa- Tóth Zsolt Ford Fiesta S2000 Az idény harmadik, egyben a Murva Kupa első versenyéről is keserű szájízzel távozott az AS Rallyesport Europe versenyzőpárosa, Ollé Sasa és Tóth Zsolt. Ezúttal a technika ördöge költözött…

Hibjánéknak fekszik a Citroen

Első és hátsókerekes autóval is versenyzett már a Hibján József – Szurovcsák István kettős. Viszont a Szombathely Rallyn egy számukra teljesen újdonságnak számító versenyautóba ültek. Egy Citroen C2R2-be, melyet a Bakó Rally Team biztosított számukra. Mikor Joci és Pisti megálmodta, hogy kipróbálná…

Kicsi a bors, de erős

A tavalyi Szombathely Rallyt mindenképpen felülmúlta a Jánosa Ákos – Brunekker Árpád kettős, ugyanis most a kategória első helyen végeztek. Az autóval elégedettek voltak, a szakaszok nagyon tetszettek nekik, és hát elérték, amiért mentek. „Nagyon örülünk, hogy ismét sikerült jól menni. Felülírtuk…

Nem voltak hiába a körök

A LiveWire Rally Team Mitsubishit hajtó pilótája, Ferjáncz András a hétvégén egy felkérésnek tett eleget az Opel Családi Napon, ahol a pályaprogram szerves részeként OPC-s Opel Astra-val, illetve Corsa-val a LiveWire Energy cukorkától és LiveWire energia italtól felpörögve rótta a köröket a…

Jöttek, láttak, győztek

DYNAMIC RALLY TEAM – ISEUM Rallye 2015, Szombathely, 2015. május 15-17. Lángi Attila – Veres Gábor, BMW Z4 M Coupe Jó kis kocsi lesz szépen lassan a BMW Z4-ből – nyugtázta a szombathelyi ORB forduló után Lángi Attila. A Dynamic Rally Team…

Küzdelmes hétvége volt

A Szombathely Rallyn jóból és rosszból is kijutott a Bakó Rally Team számára. A három Citroen közül kettő tökéletesen szuperált, de az egyik sajnos megmakacsolta magát. Mindent egybevéve még így is elmondhatjuk a csapatról, hogy nagyon jól szerepeltek a fiúk a méregzsákokkal,…

A technika ördöge nyert

A North Racing színeiben induló párosok legtöbbjével a technika ördöge babrált ki. Hiába voltak az idei első murva versenyen jók a gyorsasági szakaszok, ha valami oknál fogva sajnos legtöbben nem tudták befejezni a 2015. május 14-17-ig tartó Szombathely Rallyt. A rali párosokat…

Csepregi mumus, második hely

2015.05.20. Az Országos Rallye 2-es Bajnokság P13-as kategóriájának második helyezésével tért haza a Sajtós Dénes, Diósi János duó a 2015-ös Iseum Rallyról. A srácoknak meg lett volna az esélyük, hogy murván is folytassák a győzelmi szériát, ám két kicsúszás is hátráltatta őket…

A csapat 100%-os volt Szombathelyen!

Az MR Racing SE mind a négy rajthoz álló kettőse teljesítette a hétvégén megrendezett Szombathely Rallye-t. A csapat legeredményesebb párosa az Osváth - Farnadi duó volt, akik az abszolút tízedik helyen végeztek az abszolút értékelésben. A kategória győzelmet ezúttal az ifj. Cseh…
483. oldal / 649

Facebook Oldal

Tetszik? Töltsd le!

Sajtóanyag küldés

Kérjük felirat nélküli képet mellékeljenek!

ORB - Rallye 1 Hírek

Médiapartnerek

amc.pngdrifted.pngdrifting.jpgfonix.jpghajoka_200x100.jpgrallyfotok.pngrc.jpgsimfans.jpgstamas.jpgw_MTI_200x100.jpg
Go to top