Egész éjszakát kitöltő kalandtúra Miskolcon

SOLID RACING TEAM – 20. Vredestein Miskolc Rally, 2014. március 28-30. Merencsics Árpád – Kulcsár Dániel, Suzuki Swift GTi Alaposan próbára tette a 20. Vredestein Miskolc Rally Merencsics Árpádot. A Solid Racing Team újdonsült pilótája mindössze egy órát tudott pihenni az elmúlt…

Nincs más hátra, mint előre

Sok apró probléma, a végén egy nagy problémával, közte egy biztató részsikerrel – így lehetne röviden összefoglalni az L Racing – Dynamic Rally Team versenyzőpárosa, a Pethő István – Rubóczky Attila egység idei első versenyének, a 20. Vredestein Miskolc Ralinak a történéseit.…
Sok minden kiderült a hétvégi Miskolc-ralin: például az, hogy Turán Frigyes és Zsiros Gábor nem túlzott, amikor a bajnoki címet tűzte ki célul, hiszen az idénynyitó ob-futamon szinte végig ott voltak az élmezőnyben, és szakaszgyőzelem is fűződik a nevükhöz. Az is nyilvánvalóvá…

Kazárék dupláztak Miskolcon

Három miskolci páros állhatott fel az Országos Rally Bajnokság idei szezonnyitójának dobogójára. A hétvégi 20. Vredestein Miskolc Rallyn, melynek központja a borsodi megyeszékhely volt, hat páros tudott gyorsaságit nyerni. A nem kevés izgalommal kísért tizenegy mért szakasz befejeztével az elmúlt két esztendőben…

Ollé Sasa: Múltidézés

AS Rallyesport Europe 20. Miskolc Rallye, Beharangozó Ollé Sándor- Tóth Zsolt Ford Fiesta S2000 Izgatottan várta a miskolci idénynyitót az AS Rallyesport Europe versenyzőpárosa, Ollé Sándor és régi-új navigátora, Tóth Zsolt. Tíz esztendő után ültek újra össze, ami hosszú idő, de egy…

Prológ – Holtversenyben harmadik idő

A rendezvény elején történt sajnálatos baleset miatt a tervezettnél jóval később gurulhattunk pályára. Reméljük, hogy az előzetes információk helytállóak voltak és a sérülteknek valóban nem esett komolyabb bajuk. Az időbeli csúszás ellenére jó érzés volt újra a salak-arénába menni. Megteltek a lelátók,…

„Újratervezés”

Leitgéb Judit egy új felállásban, egy új bajnokságban kezdte volna meg a 2014-es rallyévadot, ám műszaki okok hátráltatták azt, hogy a versenyautója időben elkészüljön a 20. Vredestein Miskolc Rallyra. Szomorkodásra azonban így sincs oka - a GPS szavaival élve: újratervezés történt. A…
Jól jött a lámpasor, sőt, elengedhetetlenül szükséges volt. Sebaj, legalább kipróbálták. Merthogy a 20. Miskolc-rali későbbi részében is szükség lesz rá, hiszen bőven lesznek éjszakai szakaszok. De előbb még teljesíteni kellett a péntek esti prológot. Turán Frigyes és Zsiros Gábor már vaksötétben…

Tizedek döntöttek a prológon

Többezer érdeklődő előtt, a hagyományos népkerti körversennyel megkezdődött az idei Országos Rally Bajnokság nyitó futama. A 20. Vredestein Miskolc Rally salakprológján az egész mezőny bemutatkozott. A Rallye2 után a historicos gépek foglalták el a salakot, ezután pedig az ORB és a szlovák…

Zsirpapa készült, de ki kell hagynia a Miskolc Ralit

Zsiros Imre–Zsiros Sándor, Lada VFTS 1,6 Miskolc Rali előzetes Nagyon készült Zsiros Imre az idei szezonnyitóra, annál is inkább, mert navigátorát, Erdélyi Lászlót kölcsönadta a csapat ifjú titánjának, Tóth Ottónak, ő pedig keresztfiával, Zsiros Sándorral indult volna a Miskolc Ralin. Sajnos azonban…
577. oldal / 649

Facebook Oldal

Tetszik? Töltsd le!

Sajtóanyag küldés

Kérjük felirat nélküli képet mellékeljenek!

ORB - Rallye 1 Hírek

Médiapartnerek

amc.pngdrifted.pngdrifting.jpgfonix.jpghajoka_200x100.jpgrallyfotok.pngrc.jpgsimfans.jpgstamas.jpgw_MTI_200x100.jpg
Go to top