Különleges lehetőséget kapott Zagyva Dorka a Bányásznapi Oroszlány Rallyn, ahol pályafutása során először versenyezhetett Rally2-es autóval. A navigátori ülést pedig nem más foglalta el, mint a többszörös futamgyőztes sofőr, Velenczei Ádám. A 18 éves versenyzőnő megállta a helyét, hiszen abszolút értékelésben negyedik…

Felkészültek a győri futamra

Sikeres oroszlányi versenyen van túl a Horváth Rallye Ase csapata. „Nagyszerű hétvégét zártak Oroszlányban a versenyzőink, mindenki jól fel tudott készülni a győri versenyre. Élvezték a versenyt, bár a pályafordításnál a sok állásnak senki sem örült. Eredmények tekintetében azt gondolom, nem szégyenkezhetünk,…

Búcsú a Sebesség Templomában

Forma-1-es beharangozó Olasz Nagydíj, Monza szeptember 3. Alig ért véget a nyári szünet utáni első futam Hollandiában, pihenés nélkül folytatódik a Forma-1-es cirkusz. A világbajnokság a hétvégén Olaszországban vesz búcsút az európai kontinenstől. A Tifosi lelkes, de nem lehetnek vérmes reményei hazai…
A HUMDA Országos Rally Bajnokság ötödik fordulójára, a 2023. szeptember 8-10. között zajló WHB Győr Rallyra összesen 136 páros nevezett. Az ORB, ORC, Historic, ORB2 és ORB3 mezőny mellett a Juniorok is megmutathatják magukat Győrben, ahová több évtizedes szünet után tér vissza…

Max ott folytatta, ahol abbahagyta …a csúcson

Holland Nagydíj, Zandvoort augusztus 27. Max Verstappen ezúttal az első rajtkockából rajtolt a hazai futamán, a Holland Nagydíjon. Semmi sem gátolhatta a címvédő pilótát abban, hogy újfent ő állhasson a dobogó tetejére Zandvoortban, még az igencsak változékony időjárás és a leállított futam…

A Győr Rallyra tesztelnek

A Bányásznapi Oroszlány Rallye-n hat párossal tesztel a Horváth Rallye Ase csapata. „Valójában teszt jelleggel érkeznek párosaink Oroszlányba, bár két versenyzőnk a Kapás Jani és a Fenyvesi Gábor hazai versenyzőként állítják csatasorba járműveiket. A többiek, Matics Misi, Lipóczky Dani, Bölcs Balázs és…
Nagyszerű versenyzői karrier, bajnoki cím rallyban és pályaversenyzésben – mindez megadatott Faltusz Péternek. A hazai versenyen, a Győr Rallyn azonban sosem tudott elindulni. Sokéves várakozás után most lehetőséget kapott, hogy részese legyen a Győr Rallynak, és élt is vele. Azon a felvetésen…
Leadta nevezését a 2023. szeptember 8-10. között rendezett WHB Győr Rallyra Bútor Róbert és Tagai Róbert. A páros azzal a 2019-es Citroën C3 WRC-vel indul, amely az egyik legmodernebb magántulajdonban levő csúcskategóriás rallyautó. A nevezés 2023. augusztus 23. éjfélig még nyitott. Látványos…
Az elmúlt hétvégén Németországban fejeződött be a 2023-as Rallycross Európa-bajnokság, ahol a hatodik, záró fordulót rendezték. Benyó Máté, a Korda Racing versenyzője immár zsinórban nem tudta elkerülni a balszerencséjét, és ismételten önhibáján kívül fejezte be idő előtt az esteringi viadalt. Ezzel a…

Maxtól maximumot várnak otthon is

Forma-1-es beharangozó Holland Nagydíj, Zandvoort augusztus 27. Hosszú nyári szünetet követően érkezik meg a Forma-1-es cirkusz Hollandiába. A zandvoorti versennyel nyílik ugyanis a Forma-1-es versenyszezon második része augusztus utolsó hétvégéjén. A pálya két évvel ezelőtti debütálását követően kiderült, hogy a tengerparti homokos…
69. oldal / 649

Facebook Oldal

Tetszik? Töltsd le!

Sajtóanyag küldés

Kérjük felirat nélküli képet mellékeljenek!

ORB - Rallye 1 Hírek

Médiapartnerek

amc.pngdrifted.pngdrifting.jpgfonix.jpghajoka_200x100.jpgrallyfotok.pngrc.jpgsimfans.jpgstamas.jpgw_MTI_200x100.jpg
Go to top