Csomós Mixi sikeresen tért vissza az Európa-bajnokságra

Közel három hónap szünet után pályafutása legjobb rally Európa-bajnoki eredményével tért vissza Csomós Mixi és Bán Viktor. A HM Academy versenyzői a Róma Rallyn az abszolút hetedik helyen értek célba, a gyorsaságukat pedig a Power Stage-en mutatták meg, ahol az igen előkelő…

F4 CEZ Hazai pályán

A félidő után hazai pályákon folytatódik ezen a hétvégén a cseh szervezésű F4 CEZ Championship a Gender Racing számára is. A csapat versenyzője Michl Oliver a bajnokság negyedik helyéről várhatja a folytatást a számára új pályán a MOST Autodrom-on. A bajnokság következő…
A Veszprém Rally lett volna Tóth-Gili Tamás első murvás versenye, ráadásul a Peugeot Kupa korábbi bajnoka, Hangodi Bendegúz ugrott volna be mellé navigálni. A héten azonban vízilabda edzői elfoglaltsága miatt le kellett mondania a versenyt. Gili már korábban is szakmai tanácsadó volt…
Vannak az életben olyan helyzetek, amikor szimplán csak sodródni kell az árral. Így tett Kurtos Robi és csapata is Bózsván. Nem számított az idő, a kilométerek…a kupák…csak a boldog pillanatok. „Nagyon vidám vagyok, hiszen a saját versenyautómon kívül ismét beülhettem a Bózsva…

Kettős Red Bull siker Belgiumban

Belga Nagydíj, Spa-Francorchamps július 30. Max Verstappen ismét nem az első rajtkockából rajtolt büntetése folytán, de ez sem állíthatta meg a hollandot, megszerezte a saját idei zsinórban nyolcadik, a Red Bull zsinórban tizenharmadik győzelmét. Sergio Perez ismét dobogóra állhatott, annak is a…

A murvás sorozat Finnországban folytatódik

Rali Világbajnokság, Finn Rali beharangozó augusztus 3-6. A ralimezőny által igencsak kedvelt helyszínre érkezik meg a mezőny a megszokott augusztus eleji időpontban. A finnországi verseny tradicionálisnak számít a világbajnokságban, egyike azon kevés murvás raliknak, ahol nagy sebességre kapcsol a mezőny. Egyenletes útjai…

Zagyva Dorka: Peugeot és egyetem

Vadonatúj Peugeot 208 Rally4-essel áll rajthoz Zagyva Dorka a Cered Rally Sprinten, ahol már mint egyetemi hallgató vehet részt, hiszen a héten az is eldőlt, hogy felvételt nyert az ELTE Sportszervezés szakára. Megérkezett Zagyva Dorka új Peugeot 208 Rally4-ese, amellyel a Veszprém…

Juhász Csaba: Nagy kihívás ez a verseny

Juhász Csaba, ismét Pásztor Tamás navigálásával egy Peugeot 208 Rally4 pilótaülésében veszt részt most épp a Roma ralin. Rally di Roma CapitaleJuhász Csaba - Pásztor TamásPeugeot 208 Rally4 2023.07.28-30. Csabival beszélgetek: Pénteken egy szabadedzéssel veszi kezdetét a nagy megméretettés. Mire is egy…

Belgium: sprintfutammal a nyári szünet előtt

Forma-1-es beharangozó Belga Nagydíj, Spa-Francorchamps július 30. A Magyar Nagydíj után hétvégén máris Belgiumban van jelenése a Forma-1 mezőnyének. A szokásos időponttól eltérően ugyanis ezúttal nem augusztus végén, hanem július legvégén kerül megrendezésre a Belga Nagydíj, Spa-Francorchampsban. Tavaly még úgy volt, hogy…

Verstappen rekord sikere a Hungaroringen

Magyar Nagydíj, Hungaroring július 23. Max Verstappen nem bízta a véletlenre, már a rajt után átvette az első helyet Lewis Hamiltontól és onnan kezdve nem lehetett elvenni tőle a győzelmet. Ez volt zsinórban a rekord tizenkettedik Red Bull-győzelem. Verstappen sikere maximális, hiszen…
73. oldal / 649

Facebook Oldal

Tetszik? Töltsd le!

Sajtóanyag küldés

Kérjük felirat nélküli képet mellékeljenek!

ORB - Rallye 1 Hírek

Médiapartnerek

amc.pngdrifted.pngdrifting.jpgfonix.jpghajoka_200x100.jpgrallyfotok.pngrc.jpgsimfans.jpgstamas.jpgw_MTI_200x100.jpg
Go to top