Taroltak a cseh résztvevők Nyílt Országos Terep-rallye bajnokságot, s ezzel együtt az idei sprint kupasorozatot lezáró Nissan-Interspar Kupán, Gyula térségében. A győzelmet Miroslav Zapletal és navigátora, Maciej Marton szerezte meg a Hummer H3 Evo VII-tel.



Zapletal – aki nyáron egy ízben már diadalmaskodott Gyula környékén – a GTA Motorsport szervezésében megtartott, hat szelektív szakaszból álló, 217 kilométer össztávú sprinten több legyet is ütött egy csapásra. Egyrészt bebiztosította a bajnokság abszolút értékelésének ezüstérmes pozícióját, amelyért a tavalyi bajnok Ford-pilótával, Fodor Imrével vetélkedtek, ugyanakkor a sprint-kupasorozat összetettbeli elsőségét is sikerült elhappolnia a győri illetőségű versenyző orra elől.

 

Fodor és navigátora, Mesterházi Márk végig késhegyre menő küzdelmet vívott Zapletallal, amit jól szemléltet az is, hogy míg a cseh klasszis a hatból két szakaszt nyert, addig a magyar menő három rész-elsőségig jutott. Végül a formaidőzítés döntött Zapletal javára: az utolsó két szakaszon már zuhogó esőben zajlott a száguldás, ami megkavarta a kártyákat, ráadásul Fodoréknak az utolsó menet végéhez közeledve egy defekt is megkeserítette az életét.


Fotó: Pataky Péter

Tomas Ourednicek révén a háromautós cseh Hummer-armada gyűjtött egy 3. pozíciót is, a navigátorból lett pilóta szárnysegédjével, Pavel Vaculikkal a Korda Erik és Hangodi Zoltán alkotta Nissan-egységet utasította maga mögé. Az utolsó két szakaszig részese volt az élmenők meccsének az abszolút bajnoki címet már korábban bebiztosító Fekete Antal, Tóh György páros is a Toyotával: a bajnokduó jól ráérzett a közelgő esőzésre, de hiába rakattak fel az utolsó két szakaszra sárgumikat, az utolsó előtti menet során defektet kaptak, így az utolsó szakasz megnyerése ellenére is csak az 5. helyen kötöttek ki.



Fotó: Pataky Péter


A 6. pozícióban a Lónyai Pál, Horn Albert páros végzett egy Nissan Pickup fedélzetén, maguk mögé utasítva a szintén nissanos Sólyom Olivér, Galbács Mátyás duót, valamint a technikai gondok által hátráltatott, az első szelektív után az összes hátralevő menetre a meghatározott időbüntetést választó házigazda egységet, a dízel bajnoki címet Nissanjával már korábban megvédő Kaposi Zoltánt és Szőke Nikolettet. Kaposi ennek köszönhetően a pálya széléről szemlélhette, hogy együttese, a GTA Motorsport TH-csoportos Toyota Land Cruiserével ezúttal versenyzőként is színre lépő szervizcsapata, Csáki Róbert és Csáki Sándor olykor, olyakor a profi mezőny hátsó régiójának tagjainál is jobb időket autózik.

 Fotó: Kovács-Barna Károly


A motoros, quados kategóriában helyi versenyzők alkották a mezőny gerincét: a győzelmet ismét az a Polgár Gergely szerezte meg, aki a nyári, gyulai bajnoki futamon mindenféle előzetes terepralis tapasztalat és itiner-ismeret nélkül diadalmaskodott. A Yamaha WR450F-fel versenyző pilótát a 2-3. helyen apa és fia követte: ifj.Gyepes Mihály KTM 250 SX-F típusjelű kétkerekűjének nyergében jobbnak bizonyult, mint az osztrák gyártó SXF350-esével harcba szálló édesapja.

 

Forrás: www.terep-rallye.hu

Amatőr Rally / Sprint Hírek

  • 1
  • 2
  • 3
Prev Next

Rally2-es meglepetés, kupák és igazi csa…

2026-08-25 Rally3 / Amatőr Rally / Sprint

Rally2-es meglepetés, kupák és igazi csapatünnep Oroszlányban

A PSZA Motorsport az előzetes terveknek megfelelően népes csapattal érkezett a XI. Oroszlány Rallye-ra. A hétvége azonban még annál is több különlegességet tartogatott, mint amire előzetesen számítani...

Bővebben

Sikeres tatabányai szereplés után irány …

2026-06-05 Rally3 / Amatőr Rally / Sprint

Sikeres tatabányai szereplés után irány a Bakonya Rally

A Horváth Rallye ASE versenyzői eredményes hétvégét zártak a Tatabánya R-Cup-on, ahol három páros képviselte az egyesület színeit. A jó eredmények és a pozitív tapasztalatok után a csapat már a hétvég...

Bővebben

Négy autóval szerepelt a Horváth Rallye …

2026-05-18 Rally3 / Amatőr Rally / Sprint

Négy autóval szerepelt a Horváth Rallye ASE a szentkúti Hegyi Szlalomon

A Horváth Rallye ASE négy versenyzővel képviseltette magát a szentkúti Hegyi Szlalomon, ahol közel 120 autó állt rajthoz. Az egyesület színeiben Pazaurek János Minivel, Pető Gábor Hondával, Kovács Rol...

Bővebben

Egy abszolút magyar rally bajnokkal a fe…

2026-04-23 Rally3 / Amatőr Rally / Sprint

Egy abszolút magyar rally bajnokkal a fedélzeten

Sikeres hétvégét zárt a PSZA Motorsport az Orfű Rally-n, ahol a csapat számára egyszerre volt fontos a felkészülés, a tesztmunka, a kilométergyűjtés és az eredményesség is.   Szabó Árpád csapatkoord...

Bővebben

Értékes eredmények Orfűről

2026-04-23 Rally3 / Amatőr Rally / Sprint

Értékes eredmények Orfűről

Elégedetten zárta az Orfű Rally-t a Horváth Rallye ASE csapata, ahol a versenyzők teljesítménye több fronton is biztató képet mutatott a szezon további részére. Németh „16V” Péter értékelése szerint ...

Bővebben

Zákányi szenzációs győzelme az Árpádtető…

2025-10-30 Rally3 / Amatőr Rally / Sprint

A hétvégén megrendezett Árpádtető Rally, a Wild Dogs Slalom szervezésében, ezúttal sem múlt el események nélkül. A futam különleges, ugyanakkor nehéz versenynek bizonyult: egy baleset sajnálatos módon...

Bővebben

Nem láttunk a saját porunktól…

2025-10-02 Rally3 / Amatőr Rally / Sprint

Nem láttunk a saját porunktól…

Kurtos Robi és Fridrik Gergő nagyon szeretik a Muhihoz hasonló futamokat, mert szerintük az a lényeg, hogy a versenyzők és a szurkolók is jól érezzék magukat. Kevesebb kilométert tudhatnak maguk mögöt...

Bővebben

Győzelmekkel és élményekkel teli hétvége…

2025-08-26 Rally3 / Amatőr Rally / Sprint

Győzelmekkel és élményekkel teli hétvége az Oroszlány Rallye-n a Horváth Rallye ASE számára

Az X. Wescast Oroszlány Rallye minden várakozásunkat felülmúlta: versenyzőink szinte mindenhol az élmezőnyben végeztek, több kategóriagyőzelemmel és dobogós helyezéssel zárva a hétvégét.   Hevesi No...

Bővebben

Dobogós házi csata: a PSZA Motorsport si…

2025-08-26 Rally3 / Amatőr Rally / Sprint

Dobogós házi csata: a PSZA Motorsport sikere az Oroszlány Rallye-n

  Véget ért a 2025-ös Oroszlány Rallye, amely idén is méltó módon szolgálta ki a versenyzők és a szurkolók igényeit.   A PSZA Motorsport számára különösen emlékezetes hétvége volt, hiszen a rajtcer...

Bővebben

Van még remény

2025-06-06 Rally3 / Amatőr Rally / Sprint

Van még remény

  A PSZA Motorsport csapata sikeresen teljesítette a hétvégi Bakonya Rally-t, amely kiváló lehetőséget biztosított a Mecsek Rallye előtti éles tesztre. A négy nevezett párosuk magabiztosan teljesítet...

Bővebben

Közelebb aligha találhattak volna versen…

2025-05-29 Rally3 / Amatőr Rally / Sprint

Közelebb aligha találhattak volna versenyt

A PSZA Motorsport csapata négy párossal vág neki a népszerű Bakonya Rally-nak, amelyet a közelgő Mecsek Rallye tökéletes főpróbájaként választottak.   „Négy párossal érkezünk a Bakonya Rally-ra, ame...

Bővebben

Eszti és Csabi végre versenyautóban……

2025-03-27 Rally3 / Amatőr Rally / Sprint

A tavasz raliautóban találta a miskolci ralipárost.   Március 15-16-án került megrendezésre a Sopia-Net Orfű Rally.   A Wild Dogs Slalom Kft. szervezésében, Teszt kategóriában indult Eszti és Csabi...

Bővebben

Facebook Oldal

Tetszik? Töltsd le!

ORB - Rallye 1 Hírek

Médiapartnerek

amc.pngdrifted.pngdrifting.jpgfonix.jpghajoka_200x100.jpgrallyfotok.pngrc.jpgsimfans.jpgstamas.jpgw_MTI_200x100.jpg
Go to top