Rali Világbajnokság, Francia Rali beharangozó
2014. október 3-5.
Ogier ismét otthoni címvédésre hajt
Nagy hagyomány szakadt meg 2010-ben a Rali Világbajnokságban. Ugyanis az azidáig Korzika Raliként (Tour de Corse) ismert versenyt áthelyezték Franciaország belsejébe, Alsace régióba és Francia Rali név alatt, Strasbourg központtal rendezték meg. A 2010-ben debütáló versenyt azonnal meg is nyerte a címvédő világbajnok Sebastien Loeb, ami nem volt nagy meglepetés, hiszen olyan volt ez a raliverseny, mintha külön a francia sztárpilóta szája íze szerint találták volna ki. Bár Loeb most már máshol bontogatja szárnyait, honfitársa, Sebastien Ogier számára szintén hazai ralinak számít ez a verseny. Ráadásul a Volkswagen pilótája itt, ezen a hétvégén stílusosan szeretné megvédeni világbajnoki címét.
(fotó: www.wrc.com)
Sebastien Ogier idei hatodik győzelmét gyűjtötte be az Ausztrál Ralin és a címvédésre jó eséllyel vág neki a hétvégének, hiszen 50 pontos előnnyel vezeti az egyéni ponttáblát csapattársa, Jari-Matti Latvala előtt. A világbajnoki címhez hat ponttal többre van szüksége, mint finn márkatársának, így egy győzelemmel és egy második hellyel a Power Stage-en már övé lehet a világbajnoki cím, Latvala eredményétől függetlenül.
„A célom ismét az, hogy otthon koronázzanak világbajnokká. Ehhez arra van szükségem, hogy hat ponttal többet szerezzek, mint a csapattársam, Jari-Matti Latvala. Egy győzelem elegendő lenne. Ismét Jari-Matti lesz a legádázabb ellenfelem.” – szögezte le a VW francia pilótája.
(fotó: www.wrc.com)
Úgy tűnik nincs csapatutasítás a Volkswagen berkein belül, de minek is lenne, hiszen a gyártói világbajnoki cím már a német csapat zsebében lapul. Ogier a hétvégén világbajnok lehetne, s hazai terepen megszerezni a világbajnoki címet, minden pilóta álma. E céljában legnagyobb ellenfele nem más, mint saját csapattársa, aki nagyon eltökélt, hogy megszerzi első aszfaltos győzelmét a Francia Ralin. A Német Rali hasonlít a hétvégi megmérettetésre, s ott Latvala az utolsó napi kényelmes vezetést követően esett ki, amiért most szeretne revansot venni. Ráadásul egy esetleges győzelem esetén még játékban is maradna a világbajnoki címért folyó csatában. Matematikai esélye ugyanis még van a világbajnoki címre, bár erre az esély elég csekély.
Az Ausztráliában második világbajnoki címét szerző Volkswagenről közben kiderült, hogy szeretné pilótahármasát – Sebastien Ogier, Jari-Matti Latvala és Andreas Mikkelsen – megtartani a következő szezonra is. Mivel e hármas sikeres, nem látja okát a csapat a váltásnak.
(fotó: www.wrc.com)
A Citroennek is hazai versenye lesz a hétvégi. Pilótája, Kris Meeke annyira magabiztos, hogy egyenesen dobogós helyre tör. A szezon második felében jobb teljesítményt mutató brit pilóta számára az ausztráliai eredménye „az eddigi legerősebb” volt. Idei negyedik dobogós helyezése a célja a hétvégére Alsace aszfaltján. „Az elmúlt három-négy ralin az éllovasokkal hajtottunk. Ezt kell folytatnunk úgy, hogy egyre több csatába is belemegyünk az első helyért. Tudom, hogy felérhetünk a dobogóra. Rajtunk múlik, hogy a célig végigvisszük-e.” – mondta határozottan a Citroen brit pilótája.
A hétvégére várható hideg-esős időjárás megnehezítheti az abroncsválasztást, ami igazán izgalmassá teheti a ralit.
(fotó: Amber PR)
A rali
A 2013-as Francia Rali három napon át tart, s a 18 gyorsasági szakasz távja jelentősen lerövidült, amelyek így 303,63 km-t tesznek majd ki. A rali főhadiszállása ismét Strasbourgban lesz, a szervizparkot pedig a Zénith arénában alakítják ki.
Idén majd a gyorsasági szakaszok fele teljesen új. A vasárnapi szakaszok szintén újak. Amíg Sebastien Loeb is versenyzett a Rali Világbajnokságban, az utolsó napi szakaszok Haguenau városán (Loeb szülővárosán) vezettek keresztül. Idén viszont a vasárnapi szakaszok Saverne városa körül futnak.
(fotó: www.wrc.com)
A világbajnokság állása az Ausztrál Ralit követően:
Egyéni
1. Sebastien Ogier (FRA)Volkswagen Motorsport214 pont
2. Jari-Matti Latvala (FIN)Volkswagen Motorsport164 pont
3. Andreas Mikkelsen (NOR)Volkswagen Motorsport 2125 pont
4. Mikko Hirvonen (FIN)M-Sport WRT 83 pont
5. Thierry Neuville (BEL)Hyundai WRT 79 pont
6. Mads Östberg (NOR)Citroën WRT 74 pont
7. Kris Meeke (GBR)Citroën WRT 67 pont
8. Elfyn Evans (GBR)M-Sport WRT 61 pont
9. Martin Prokop (CZE)Jipocar Czech National Team 37 pont
10. Henning Solberg (NOR)Henning Solberg 26 pont
Gyártók
1. Volkswagen Motorsport348 pont
2. Citroën WRT150 pont
3. M-Sport WRT142 pont
4. Hyundai WRT138 pont
5. Volkswagen Motorsport 2124 pont
6. Jipocar Czech National Team 42 pont
7. RK M-Sport WRT 23 pont
8. Hyundai Motorsport N 20 pont
(Forrás: Amber PR)
(fotó: Amber PR, www.wrc.com)




























