Ogier Spanyolországban ünnepelhet

Rali Világbajnokság, Spanyol Rali beharangozó

2014. október 24-26.




Ogier Spanyolországban ünnepelhet


Ismét egy hosszú, háromhetes pihenőt követően rendezik meg a szezon utolsó előtti raliját, a Spanyol Ralit. Izgalmasra sikerült idén a szezon vége, még nincs lefutva semmi. Jari-Matti Latvala franciaországi győzelmével ismét ringbe szállt az egyéni világbajnoki címért, bár csapattársának, a címvédő Sebastien Ogier-nek ezúttal az is elég lenne a világbajnoki címhez, ha egy ponttal többet szerez finn csapattársánál. A Volkswagen már megszerezte a konstruktőri világbajnoki címet, így akár szabad lehet az út a belső csatához. Ogier ott lehet világbajnok, ahol tavaly a Volkswagen első vb címét megszerezte.

Az aszfaltos Francia Rali után változást hoz a spanyolországi megmérettetés, hiszen ezúttal ez egy vegyes útfelszínű rali lesz. Csütörtök este Barcelona Montjuic negyedében egy utcai szakasszal nyit a rali, ahol a pilóták azokon az utakon hajtanak majd, ahol négyszer is megrendezték korábban a Spanyol Forma-1-es Nagydíjat. A pénteki nap főleg murvás lesz, miközben a hétvége hátralévő részében a verseny teljes mértékben aszfalton zajlik majd. A szombati 50 km-es Escaladei szakasszal ünneplik a rali 50. évfordulóját. Ez a Spanyol Rali történetének leghosszabb gyorsasági szakasza, s olyan utakon is zajlik majd, amelyet 2002 óta nem használtak ralizásrafotó: Amber PR

fotó: Amber PR


A murvás kezdés nem tesz majd jót a világbajnokságban élen állók részére, hiszen ők takarítják majd az utat a mögöttük jövők számára, ami különösen nehéz lesz a versenyhétvégére jósolt száraz időjárási körülmények között.

Még két futam hátravan az idei Rali Világbajnokságból, de a Hyundai elkezdte tesztelni az i20-as új verzióját. Még júliusban az a hír járta, hogy a Hyundai új autója nem lesz kész a 2015-ös szezonkezdetre, de ennek ellentmond a szinte teljesen új autó őszi tesztje. A francia Bryan Bouffier ülhetett be az autóba Németországban, ahol a rendszereket próbálta ki és fontos információkat gyűjtött a következő fejlesztési tesztekre. A Hyundai emellett még arra készül, hogy hamarosan bejelenti jövő évi pilótafelállását. Thierry Neuville helye biztos a csapatnál, ami nem csoda. A szupertehetséges belga versenyző Németországban megszerezte a saját és csapata első rali világbajnokságbeli győzelmét és többször állhatott a dobogó egyéb fokain is. Neuville egyébként azt nyilatkozta, hogy nagy kihívásnak élné meg, ha Sebastien Ogier elhagyva a VW-t ,csapattársául szegődnek a Hyundainál.

Idén Neuville mellett cserélődtek a pilóták, ezért elmondta, szeretne egy csapattársnál megállapodni. „Olyat szeretnék, aki erős, jó légkörre van szükségünk, de olyanra van szükségünk, aki kihívást jelent számomra és a csapat számára, hogy a határainkat feszegessük.” – szögezte le a fiatal pilóta.

fotó: Amber PR


A rali


A 2014-as Katalán Rali három napon át tart, s a 15 gyorsasági szakasz távja 372 km-t tesz majd ki.


A rali főhadiszállását ismét Costa Dauradán, Salou tengerparti turistavárosában rendezik be, nem messze a PortAventura élményparktól.



A világbajnokság állása a Francia Ralit követően:

Egyéni


1. Sebastien Ogier (FRA)Volkswagen Motorsport217 pont

2. Jari-Matti Latvala (FIN)Volkswagen Motorsport190 pont

3. Andreas Mikkelsen (NOR)Volkswagen Motorsport 2143 pont

4. Mikko Hirvonen (FIN)M-Sport WRT  93 pont

5. Thierry Neuville (BEL)Hyundai WRT  83 pont

6. Kris Meeke (GBR)Citroën WRT  82 pont

7. Mads Östberg (NOR)Citroën WRT  80 pont

8. Elfyn Evans (GBR)M-Sport WRT  71 pont

9. Martin Prokop (CZE)Jipocar Czech National Team  38 pont

10. Dani Sordo (ESP)Hyundai WRT  30 pont


Gyártók


1. Volkswagen Motorsport373 pont

2. Citroën WRT175 pont

3. M-Sport WRT164 pont

4. Hyundai WRT157 pont

5. Volkswagen Motorsport 2127 pont

6. Jipocar Czech National Team  41 pont

7. RK M-Sport WRT  25 pont

8. Hyundai Motorsport N  24 pont


(Forrás: Amber PR)

(fotó: Amber PR)


Facebook Oldal

Tetszik? Töltsd le!

Sajtóanyag küldés

Kérjük felirat nélküli képet mellékeljenek!

ORB - Rallye 1 Hírek

Médiapartnerek

amc.pngdrifted.pngdrifting.jpgfonix.jpghajoka_200x100.jpgrallyfotok.pngrc.jpgsimfans.jpgstamas.jpgw_MTI_200x100.jpg
Go to top