Ogier triplázással ünnepelhet

Rali Világbajnokság, Ausztrál Rali beharangozó

  1. szeptember 10-13.

 

 

 

Három hét telt el az aszfaltos Német Rali óta. A ralirajongók már nagyon várták a folytatást, amelyre a hétvégén az idei év utolsó tengerentúli futamán, a murvás Ausztrál Ralin kerül sor. Ezt a versenyt az elmúlt tizenegy évben kihagyásokkal rendezték meg, de 2013 után idén ismét bekerült a Rali Világbajnokság versenynaptárába, amelynek sokan örülnek, hiszen ezt a helyszínt mindenki kedveli és várja, bár nagyon messzire kell érte repülni. Tavalyhoz hasonlóan ismét nagy ünneplés helyszíne lehet Ausztrália. Sebastien Ogier és csapata, a Volkswagen harmadik világbajnoki címét gyűjtheti be a kenguruk földjén.

 

Az Ausztrál Rali a világbajnokság egyik leggyorsabb versenye, amit mi sem bizonyít jobban, mint az, hogy gyakori ezen a ralin az akár 107 km/órás átlagsebesség is. A versenyt először 1988-ban rendezték meg, s egy évvel később már világbajnoki rali futam lett. A verseny nagy ásza sokáig a legendás finn ralipilóta, Juha Kankkunen volt, aki zsinórban háromszor győzedelmeskedett. Ez a siker később két másik finn raliversenyzőnek, Marcus Grönholmnak és Mikko Hirvonennek is kijutott. Ebbe az illusztris sorba állhat be Sebastien Ogier vasárnap.

 Fotó: Amber PR

A ralicsapatok korán elutaztak Ausztráliába, vagy legalább a közelbe, hogy könnyebben átálljanak és részt vegyenek különböző sajtóeseményeken és fotózásokon. Azért egy kis lazításra is volt idő. Egyesek szörfleckéket vettek, mások rögbiztek vagy golfoztak. Jari-Matti Latvala ralizással hangolt a hétvégére Malajziában, mielőtt továbbutazott a verseny helyszínére.

 

Nem mindenkinek telt ilyen izgalmasan az elmúlt időszak. Robert Kubica például nem utazik el a hétvégi versenyre, ehelyett úgy döntött, hogy inkább a fennmaradó aszfaltos ralikra való tesztelésre koncentrál. A Német Rali katasztrofálisan sikerült a lengyel pilótának. Még el sem kezdődött a rali, máris öt perces büntetést kapott motorcsere miatt. Többször is letért az útról, s szombaton, egy látványos balesetet követően ki kellett állnia, mikor megsérült autójának bal első kereke (és betört autójának a szélvédője). Vasárnap a Rally2 szabályzás értelmében állt csak vissza és ért célba. Kubica arra panaszkodott, hogy nem tudott egy megbízható aszfaltos autóbeállítás találni, ezért azt tartja a legfontosabbnak, hogy erre megoldást találjon. Ennek érdekében az Ausztrál Ralit kihagyja.

 Fotó: Amber PR

Sebastien Ogier a hétvége fő favoritja, s azt gondolhatnánk, hogy a világbajnoki cím megnyerésének gondolatára nagy nyomás nehezedik a francia pilótára. Azért ez nem egészen így van. Ugyanis ha nem ő, hanem legnagyobb riválisa, saját csapattársa, Jari-Matti Latvala nyer, egy második helyezéssel és a Power Stage-ről pontokkal távozva is ő a világbajnok. „A fő cél az, hogy megvédjük a világbajnoki címeket. Van még egy meccslabdánk Ausztráliában.” – nyilatkozta Ogier, aki tudja, hogy ha zsinórban harmadszorra is a dobogó legfelső fokán áll majd Ausztráliában, bebiztosítja harmadik világbajnoki címét.

 

A rali

 

2012-ben nem rendezték meg az Ausztrál Ralit, s visszatérésekor 2013-ban mindjárt nagyot változtattak a szervezők. A főhadiszállás Sydney-től 500 km-re északra, Coffs Harbourba került, s idén is ott lesz berendezve. Pénteken és szombaton a Coffs Harbourtól délre fekvő Nambucca régióban versenyeznek a csapatok, miközben vasárnap északra tart a mezőny. Sok gyorsasági szakasz sűrű esőerdőn halad keresztül, ahol a reggel és este alacsony szögben besütő nap nehezíti a pilóták dolgát.

 

Az egyik újdonság az idei évben az, hogy a szombaton a 12. gyorsasági szakaszt (Valla II) esti fények között teljesíti a mezőny. Ez a korábbi városi szuperspeciális szakaszt váltja. A verseny utolsó szakasza, a Wedding Bells II (esküvői harangok), lesz majd a Power Stage, amelyen bónuszpontokért hajtanak a versenyzők. Ezen a ralin nem csak az utolsó szakaszt közvetíti a televízió, hanem a Valla I és a Wedding Bells I-et is.

 

A szervezők ezúttal is megtartották a kedvelt gyorsaságikat 2011-ből és olyan új szakaszokat tettek be, amelyek nem lesznek messzebb 35 km-nél Coffs Harbourtól. Így nagyon kompakt lett az útvonal. Szombaton a mezőny kétszer is végighajt az 50,8 km (!) hosszú Nambuccán, amely a szezon egyik leghosszabb gyorsasági szakasza.

 

A 2015-ös Ausztrál Rali három napon át tart, s a 17 gyorsasági szakasz 311,36 km-t tesz majd ki.

 

Az elmúlt évek Ausztrál Rali győztesei:

 

2014                S Ogier (VW)

2013                S Ogier (VW)

2011                M Hirvonen (Ford)

2009                M Hirvonen (Ford)

2006                M Hirvonen (Ford)

2005                F Duval (Citroën)

2004                S Loeb (Citroën)

2003                P Solberg (Subaru)

2002                M Grönholm (Peugeot)

2001                M Grönholm (Peugeot)

2000                M Grönholm (Peugeot)

1999                R Burns (Subaru)

1998                T Mäkinen (Mitsubishi)

1997                C McRae (Subaru)

1996                T Mäkinen (Mitsubishi)

1995                K Eriksson (Mitsubishi)

1994                C McRae (Subaru)

1993                J Kankkunen (Toyota)

1992                D Auriol (Lancia)

1991                J Kankkunen (Lancia)

 

A világbajnokság állása a Német Ralit követően:

Egyéni

 

  1. Sebastien Ogier (FRA) Volkswagen Motorsport 207 pont
  2. Jari-Matti Latvala (FIN) Volkswagen Motorsport 114 pont
  3. Andreas Mikkelsen (NOR) Volkswagen Motorsport                      98 pont
  4. Mads Östberg (NOR) Citroën WRT   90 pont
  5. Thierry Neuville (BEL) Hyundai Motorsport   80 pont
  6. Elfyn Evans (GBR) M-Sport WRT                                      61 pont
  7. Kris Meeke (GBR) Citroën WRT                                       56 pont
  8. Ott Tanak (EST) M-Sport WRT   54 pont
  9. Dani Sordo (ESP) Hyundai Motorsport                            52 pont
  10. Hayden Paddon (NZL) Hyundai Motorsport N   46 pont

 

Gyártók

 

  1. Volkswagen Motorsport 300 pont
  2. Hyundai WRT 161 pont
  3. Citroën WRT 148 pont
  4. M-Sport WRT 138 pont
  5. Volkswagen Motorsport II   64 pont
  6. Hyundai Motorsport N 45 pont
  7. Jipocar Czech National Team 43 pont
  8. FWRT SRL     9 pont

 

Forrás: Amber PR
Fotó: Amber PR

Facebook Oldal

Tetszik? Töltsd le!

Sajtóanyag küldés

Kérjük felirat nélküli képet mellékeljenek!

ORB - Rallye 1 Hírek

Médiapartnerek

amc.pngdrifted.pngdrifting.jpgfonix.jpghajoka_200x100.jpgrallyfotok.pngrc.jpgsimfans.jpgstamas.jpgw_MTI_200x100.jpg
Go to top