Szardínia: a legdurvább murván folytatják

Rali Világbajnokság, Szardínia Rali beharangozó június 1-4. Portugáliát követően ismét murván mérkőznek meg a ralisok a hétvégén Szardínián. Ez az a rali, ahol az elmúlt években nehezített körülmények között is rendeztek világbajnoki raliversenyt. Logisztikailag nem egyszerű ide eljutni és eljuttatni a felszereléseket…
Rengeteget tanult Zagyva Dorka pályafutása első ORB2-es és egyben első komoly aszfaltos rallyversenyén, a Salgó Rallyn. Édesapjával, Zagyva Lajos csak a célba érkezésre és a tapasztaltszerzésre koncentráltak, ám ezt jócskán túl teljesítették, hiszen a Citroën C2 R2 Max-szal az abszolút értékelés 11.,…
Kalandos versenye volt Wirtmann Ferencnek és Kerekes Józsefnek a Salgó Rallyn. Az Országos Historic Rallybajnokság második futamán az első öt szakaszt megnyerték és vezették a versenyt, amikor elromlott a Ford Escort Mk II-es kuplungja, így a napi utolsó szakaszt ki kellett hagyniuk.…
A szezon egyik legnehezebb versenyén, a Salgó Rallyn debütált Tóth-Gili Tamás és Molnár Mózes az első osztályban és a Peugeot Kupában is. A vadonatúj 208 Rally4-es a verseny előtti napokban érkezett meg, kipróbálni sem tudták, ennek ellenére a rekordszámú, 12 fős Peugeot…
Kilenc gyorsasági szakaszt megnyert a 11-ből és a versenyt végig vezette Vincze Ferenc és Percze Nándor. A Skoda Fabiával versenyző páros ezzel megnyerte a HUMDA Országos Rally Bajnokság második futamát, a 2023-as Salgó Rallyt. A második helyen Turán Frigyes és Farnadi Ágnes…

Nógrádi klasszikus

Két hónapos szünetet követően, a Salgó Rallyval folytatódik a Humda Országos Rally Bajnokság. Adorján Szabolcs személyében ismét új navigátor ül majd Osváth Péter mellett, ennek ellenére a Skoda Fabia Rally2 EVO-val versenyző páros megtartaná, vagy javítana picit a Székesfehérvár Rally-n elfoglalt pozícióján.…

Az itinerre és Tamásra fogok hagyatkozni!

A Salgó Rally vár Kronome Ákosra, és hű navigátorára Pásztor Tomira a hétvégén. Ákost kaptam el pár szó erejéig. Bő 130 versenykilométert kell majd teljesíteni régi tradícionális pályákon. Melyek és miért tetszenek neked?- A Zagyvaróna - Tótújfalu szakasz szerintem VB-s szintű. Imádjuk…
Az FIA Rally Európa-bajnokság szezonzáróján látványos szuperspeciál és belvárosi gyorsasági is lesz A hazai autósport-szezon egyik csúcspontjának ígérkezik a 2023. október 6-8. között a RabócsiRingen, Nyíregyházán és a Zempléni-hegységben zajló Rally Hungary, ami az FIA Rally Európa-bajnokság (ERC) jubileumi, 70. szezonjának zárófordulója…

Tóth-Gili Tamás: Vízilabda, rally és egyetem

Komoly fába vágta fejszéjét idén Tóth-Gili Tamás, hiszen két vízilabda bajnokságban is játszik, az utánpótlás csapatot edzi, miközben az Országos Rallybajnokságban is debütál, a Peugeot Kupában. Nem mellesleg pedig egyetemi tanulmányait sem szeretné elhanyagolni. A hétvégi Salgó Rallyn debütál az első osztályban,…

Wirtmann: Jó Salgó Rally lesz

Fél évszázada versenyez Wirtmann Ferenc, aki 1975-ben, 48 évvel ezelőtt indult az első Salgó Kupán, akkor egy Fiat 850-essel. Idén, Kerekes József navigálásával természetesen a Ford Escort Mk II-essel láthatjuk őt az Országos Historic Rallybajnokság második futamán, a Salgó Rallyn. „A magyar…
50. oldal / 416

Facebook Oldal

Tetszik? Töltsd le!

Sajtóanyag küldés

Kérjük felirat nélküli képet mellékeljenek!

ORB - Rallye 1 Hírek

Médiapartnerek

amc.pngdrifted.pngdrifting.jpgfonix.jpghajoka_200x100.jpgrallyfotok.pngrc.jpgsimfans.jpgstamas.jpgw_MTI_200x100.jpg
Go to top