A felkészülés szempontjából minden optimálisan alakul a Maximmun Racing Teamnél. A 20. Veszprém Rally előtt Kazár Miklós és Szőke Tamás egy rendkívül „munkás” csütörtöki teszten vett részt, pénteken pedig a pályabejárással hangoltak az idei bajnokság harmadik futamára. Az ORB-ben pontveszteség nélkül listavezető kettős a bakonyi murván is folytatná a jó szereplését, amihez valamennyi feltétel adott.
-
Kimaradt két hónap, ezért egy kicsit vissza kellett rázódni a kerékvágásba – fogalmazott a teszt után Kazár Miki. – Nem csak a Mitsubishi, hanem a Xsara WRC is csúszkál, amihez azért hozzá kellett szokni. Gyakorlatilag egy komplett Veszprém Rally a lábunkban van, hiszen 140 kilométert mentünk a teszten. Nagyon jól eset, de nyilván a verseny egészen más lesz. A hétvége nem tizenöt-húsz, hanem több mint ezer kanyarról és pokolian gyors egyenesekről szól majd. Kíváncsi vagyok, hogy megdől-e a WRC-s top speedünk… Nem elképzelhetetlen. Az egri szezonnyitón 223 km/óra volt a legmagasabb sebességünk, most sanszos, hogy egyes részeken még ettől is gyorsabbak leszünk. Ezen a csapat olasz tagjai is meglepődtek, hiszen nálunk nem jellemző, hogy murván így lehet repeszteni.
Szőke Tomi szerint az ORB idei harmadik futama egyszersmind komoly bátorságpróba is lesz: a hosszú lobogós egyenesek és a sodrós kanyarok miatt merészségből jelesre kell vizsgáznia annak, aki ott akar lenni az elejében. Márpedig a Maximmun Racing Team kettőse szeretné folytatni az egri és a miskolci jó sorozatot.
-
Ez a csúszkálós világ teljesen a Mikié – jelentett ki a navigátor. – Most már értem miért mondta többször, hogy hazajött, megérkezett. Az előjelek alapján fantasztikus hétvége várható, ami sok-sok apró dolgon is eldőlhet. Természetesen aprólékosan és nagyon gondosan felkészültünk minden szempontból. Rajtunk és technikán sem múlik majd, hogy folytassuk a remek menetelésünket. A csapat összeállt, mindenki várja a rajtot, bízunk benne, hogy minden rendben lesz ezen a feszített tempójú hétvégén.
A murvás gyorsok mellett a címvédő ismét egy 25-ös számot lát maga előtt. Egy újabb győzelemmel, esetleg a hozzá járó plusz pontokkal nagy lépést tehetne az újabb év végi elsőség felé.
-
Nyilván már most is lehet számolgatni, de még nagyon sok van hátra – intett óvatosságra Kazár Miki. – Vezetjük a bajnokságot, és tudjuk, hogy mire vagyunk képesek. Két alkalommal már idén is bebizonyítottuk, hogy milyen gyorsan és megbízhatóan tudunk autózni. A rally viszont technikai sport lévén teljesen kiszámíthatatlan. Minden részletre kiterjedően felkészültünk az újabb feladatra, így ebből a szempontból nyugodtan vághatunk neki a szombati első szakasznak. Még nem találtuk meg a tökéletes beállításokat, azt viszont már tudjuk, hogy a gumik hogy működnek, milyen mértékben kopnak. Biztatóak a jelek, optimisták vagyunk. Jó a kedvünk, teli szájjal röhögünk az autóban. Nagyon szeretném, ha a vidámságunk vasárnap estig kitartana. 25 pont a cél, ami komoly előrelépés lenne az éves összetett szempontjából is.
A 20. Veszprém Rally (ORB) programja:
Július 13. (szombat):
GY1 - Márkó - Jutaspuszta/1 15.55
GY2 - Márkó - Jutaspuszta/2 17.40
Július 14. (vasárnap):
GY3 – Kislőd – Szentgál/1 08.00
GY4 – Szőc - Hegyesd/1 08.48
GY5 - Vigántpetend/1 09.23
GY6 – Kislőd - Szentgál/2 11.55
GY7 – Szőc – Hegyesd/2 12.43
GY8 - Vigántpetend/2 13.18
GY9 – Kislőd - Szentgál/3 15.50
GY10 – Szőc - Hegyesd/3 16.38
Ünnepélyes eredményhirdetés, Veszprém Aréna 17.58
Az ORB állása két futam után:
-
Kazár Miklós, Szőke Tamás(Citroen Xsara WRC) 50 pont
-
Herczig Norbert, Bacigal Igor(Skoda Fabia S200)33
-
Botka Dávid, Mihalik Péter(Mitsubishi Lancer EVO IX)21
-
Melichárek Jaroslav, Melichárek Erik (Citroen C4 WRC)16
-
Krózser Menyhért, Fodor Géza (Subaru Impreza WRC)15
-
Balogh János, Holczer Dániel (Mitsubishi Lancer EVO IX)14






























