
Megfelelően a Mikulás-rallye-k buliverseny hangulatának, egy kölcsön Subaruval, és egy régi-új „alkalmi” partnerével, Pikó Zsuzsival vágott neki a veszprémi lőporos pályáknak Lukács „Csucsu” Kornél az elmúlt hétvégén.
Mivel a Mitsubishi Evo9 már új, Franciaország-béli gazdájánál teljesíti a versenykilométereket, a leendő saját Citroen DS3 R3T-n pedig még alig száradt meg a festék, más autót kellett keresni.
Minden rallye-s álma egy Subaru. A különbség csak annyi, hogy valakinek már megvolt, és valakinek még nem. Csucsu az idei itthoni murva bajnokságban már bizonyított (OMRB 2WD 1-hely), most végre nagyobb tét nélkül próbálhatta ki a boxermotoros típust versenykörülmények között.
Az új autó, új navigátor és a kockázatkerülő versenytaktika az abszolút 11., majd 9. helyeket adták az első két gyorson. Ekkor azonban a hajtás hibája miatt fel kellett adniuk a versenyt. Bár a szervizbe még lábon vissza tudtak érni, de mivel az egyik bukkanón az autó eleje is megsérült, az utána szerzett bal hátsó féltengely-töréssel együtt már további küzdelemre alkalmatlanná vált a technika.
Apró story, hogy az egyik időellenőrzőben a párásodás ellen nyitott ajtóval várakoztak, eközben a mögöttük késve érkező, lendületesen, tócsákon át előre siető autó teljesen beterítette a Subaru belsejét. A teljesen-t úgy kell érteni, hogy a kormányt, a műszerfalat és a bent ülőket is… Persze az ilyesmi benne van, az esővel jár, és az itiner –kicsit foltos- első oldalával együt túl is lapozták a kérdést.
Csucsu este már ismét kedvenc négy betűjével tért nyugovóra: JWRC
http://www.facebook.com/LukacsKornelCsucsu
Csucsu elvileg tét nélkül indult az RTE Midex Salgó Rally 2013 futamán. Oly annyira, hogy navigátorának Pikó Zsuzsit választotta, hogy közben tőle is megtanulja a megtanulhatót. Ez pedig olyan jól sikerült, hogy végül abszolút győzelmet arattak a Túrás, és a licenszes mezőny versenyzői előtt is.
A Csucsu által diktált itinert Zsuzsa jól vissza tudta adni a hétvége során, a pályabejárás alatt és az első gyors vége előtt tökéletesen össze is szoktak. Az autóval nem volt gond, és a klasszikus pályák hangulata miatt a versenyláz sem hiányzott a kabinból. Hiába volt még szinte teljesen új a verseny útvonala a fiatal pilóta számára, alkalmi navigátorával sikerült őket jól feldolgoznia. Kornél egész nap magabiztosan, előnyét folyamatosan növelve terelte az EVO 9-est. Miskolccal ellentétben most tisztán, említésre méltó kalandok nélkül versenyeztek.
Ez a győzelem mindenképpen jó felvezetés lesz a két hét múlva rajtoló Ypres Rallye-hoz, ahol a FIA ERC 2WD bajnokságának jelenleg birtokolt második helyét szeretné a lehető legtöbb ponttal megerősíteni. Az eddig megismert felállás Belgiumban is folytatódik: Az EB futamokon a megszokott kis Citroennel, megszokott kis navigátorával indul majd Kornél. Ezen a héten a Citroen C2R2 Max felkészítése folyik, kedden indul a csapat a több, mint 1400 km-re lévő Ypres-be.
Közlésre változtatás nélkül átvehető. További információ: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. vagy 70/772-8307
További Salgó Rally képek: http://pirirc.hu/index.php/salgo-rally-2013-rte
Frissítve: 2026.04.29.
ORB Rally1:
2026. évi állásaHistoric Rally1:
2026. évi állásaORB Rally2:
2026. évi állásaORB Sprint:
2025. évi állásaRally Világbajnokság:
2026. évi állásaEurópai Rally Bajnokság:
2026. évi állásaRallycross OB.:
2024. évi állásaRallycross VB.:
2025. évi állásaTerep Rally OB.:
2026. évi állása