
A Peugeot Kupa győztese a Czékmány Norbert-Takács Gábor duó lett. A Rallye2 küzdelmeit a Várnai Dávid-Szabó Tamás páros, a Rally3 versenyében pedig a Fenyvesi Péter-Szabó Beu Beatrix kettőse végzett az élen. A Historic kategóriában a Wirtmann Ferenc-Kerekes József duó diadalmaskodott.
Nyilatkozatok a verseny végén:
Velenczei Ádám, Vánsza Zsolt (Skoda Fabia R5): „Otthon hülyéskedtünk, milyen jó lenne, ha meglenne a sorminta, a 3-2-1, ez most valósággá vált. Nagyon örülünk neki. Nagyon nehéz volt ez a mai nap, nehezebb megtartani az előnyt, mint harcolni érte. Nem a saját tempónkban mentünk, lassabbak voltunk, és érdekes módon így többet hibáztam. Nekünk bejönnek ezek a Fehérvár környéki pályák, szeretjük ezt a versenyt. Köszönöm a csapatnak, hogy ilyen tökéletes autót kaptunk. Örülök, hogy visszatértünk a bajnoki első helyért folyó küzdelembe.”

Német Gábor, Németh Gergely (Skoda Fabia R5 RS): „Az első szakasz még rendben volt, próbáltuk a távolságot csipkedni. A második szakaszon belülről úgy éreztük, hogy egy részében jól megyünk, jó a ritmus, talán tudunk a hét másodpercből még faragni, aztán a hosszú egyenes végében elmértem a féktávot és megforogtunk. Tolatnunk kellett és harminc másodpercet ott hagytunk, ott eldőlt, hogy nem tudunk a győzelemért harcolni. Utána következett a másik kihívás, hogy Klausz Kristófék bejöttek a második helyre. Nagyon sajnáljuk, hogy kiestek, rossz így előre lépni, de mindent megtettünk azért, hogy a végén bármi történik, ott tudjunk lenni. A power stage-re nagyon készültünk, nagyon szerettem volna megnyerni, de volt most egy nálunk gyorsabb.”

Csomós Miklós, Nagy Attila (Skoda Fabia R5 RS): „Reggel elég nehéz volt úgy felkelni, hogy hátulról kezdjük a napot, de ma nagyon kevés pontot veszítettünk az ellenfeleinkkel szemben. Ehhez az is kellett, hogy Frici is hibázott tegnap és Kristóf is kiesett ma. Az autóval mindenképpen össze kellett csiszolódnunk, úgy gondolom, jó napot zártunk. Egyáltalán nem volt laza nap, aszfalton nagyon gyorsak a magyar srácok. A power stage-en meghúztuk, és így is nagyon keveset tudtunk adni Gabikának.”

Osváth Péter, Májer Dávid (Skoda Fabia R5): „Azért feszíteni kellett szépen, hogy a végére ideérjünk és ezt a helyet megszerezzük. A fiatalok és a többiek is nagyon nyomják, mindig beleugrok olyan kategóriákba, ahol a legtöbben vannak, de nem baj. Itt vagyunk, és örülünk, hogy jó helyezést értünk el.”

Trencsényi József, Verba Gábor (Skoda Fabia): „Ma is nagyon kellett sietnünk, mert nagyon közel voltunk egymáshoz. Osival (Osváth-tal) elég keményen megküzdöttünk egymással az abszolút harmadik-negyedik helyért. Próbáltam masszírozni az Osit, hátha hibázik, és maga elé enged, nem sikerült, de végig nagyon kellett nyomnom. Sajnos izgultam a fiam miatt, aki mögöttem haladt, mert gyorsan jött, és benne nincsen annyi versenykilométer. Nagyon örülnék, ha ő előttem végezne, most ült először R5-ös autóban, aszfalton. Nagyon ügyes volt Vince, főleg úgy, hogy nyolc éve Angliában él és csak jobbkormányos autót vezet. Profi volt.”

Czékmány Norbert, Takács Gábor (Peugeot 208 Rally4): „Nagyon nagy kihívás volt, ez volt az eddig legnehezebb versenyünk a kupában. Nagy küzdelem volt amiatt, hogy nem ismertük errefelé a pályákat, de jó csapatmunkával összepakoltuk. Visszafogottabb kezdés után szépen épültünk, és a legvégére egy erős power stage győzelemmel összejött a Peugeot Kupa is, úgyhogy mérhetetlenül boldog vagyok és hálás a csapatnak. Fogarasi Atinak külön gratulálunk, aki hazai pályán rettentő gyorsan és ügyesen közlekedett.”
Székesfehérvár Rallye 2024, GY11 eredmények:
1. Csomós Miklós, Nagy Attila (Skoda Fabia R5 RS) 5:54,5p
2. Német Gábor, Németh Gergely (Skoda Fabia R5 RS) +2,1mp
3. Bútor Róbert, Tagai Róbert (Citroen C3 WRC) +7,7mp
4. Turán Frigyes, Zsiros Gábor (Volkswagen Polo R5) +8,2mp
5. Velenczei Ádám, Vánsza Zsolt (Skoda Fabia R5) +9,0mp
6. Trencsényi József, Verba Gábor (Skoda Fabia) +18,0mp
Székesfehérvár Rallye 2024, ideiglenes végeredmény:
1. Velenczei Ádám, Vánsza Zsolt (Skoda Fabia R5) 1:02:57,6ó
2. Német Gábor, Németh Gergely (Skoda Fabia R5 RS) +22,8mp
3. Osváth Péter, Májer Dávid (Skoda Fabia R5) +1:59,5p
4. Trencsényi József, Verba Gábor (Skoda Fabia) +2:11,1p
5. Csomós Miklós, Nagy Attila (Skoda Fabia R5 RS) +3:16,4p
6. Trencsényi Vince, Adorján Szabolcs (Skoda Fabia) +3:26,6p
Forrás: larocosport.hu
Elégedetten zárta az idei Székesfehérvár Rallyt az Overdose Racing Team versenyzőpárosa, Velenczei Ádám és Szedő Csaba folyamatosan az élmezőnyben autózva az abszolút negyedik helyen ért célba a Hyundai i20 R5-tel.
Velenczei Ádám: Nagyon nehéz volt az első nap, mert szombaton egész napra kellett gumit választani. Mi négy keménnyel mentünk ki, mert voltak esőfelhők, de nem számítottunk rá hogy ilyen hamar odaér. Az első gyorsaságin pont előttünk esett le az eső és kaptunk egy 10-est, majd a következőn annyira csúszott a kemény keverék, hogy jobbnak láttuk nem kockáztatni itt elég sokat kaptunk az elejétől. A nap második fele már sokkal jobb volt és feljöttünk a 4. helyre. Vasárnap az első kört megnyomtuk, hogy megnézzük, utol tudjuk e érni az előttünk állókat. Sikerült is faragnunk a hátrányunkból, de még így is maradt 15-20 másodperc. Mivel úgy láttuk, ha csak valaki nem hibázik, nem tudunk előrelépni, így az utolsó körben már csak arra törekedtünk, hogy Turán Fricit magunk mögött tartsuk. Ez sikerült és végül örülünk a megszerzett negyedik helynek. Azt hiszem aszfalton már közeli barátságban állunk a Hyundai-jal, a Korda Racingtől erre a versenyre is nagyon jól felkészített autót kaptunk. Ebben a nagyon erős mezőnyben a rajttól a célig nyomni kell a gázt, ma már 5-10 másodpercet jelentő hiba sem nagyon fér bele, mert szinte lehetetlen ledolgozni, amikor az első hat-hét helyezett között tizedek döntenek a szakaszon, de most is tudjuk hol hagytunk bent és azt is hogyan tudunk még gyorsulni. Nagyon értékes negyedik helyet szereztünk, a bajnokságban is nagyon jól jönnek ezek a pontok, sikerült feljönnünk az ötödik helyre és elérhető közelségbe került a negyedik hely. A következő versenyünk ismét murván lesz, ahol még tapasztalatra van szükségünk, de izgatottan várjuk már a Veszprém Rallyt.
Szedő Csaba: Nagyon örülünk, mert a szezon negyedik versenyén eljutottunk oda, hogy sikerült megvalósítanunk azt, amit előre elterveztünk. Egyedül az időjárás tréfált meg kicsit, de Ádámmal megbeszéltük, hogy a kemény keverékkel nem vállalunk semmilyen felesleges kockázatot a vizes pályán. Nagyon nehéz verseny volt az idei Székesfehérvár Rally, egyrészt hol az eső, hol a hőség nehezítette a dolgunkat, valamint ezek a borzasztó gyors és defektveszélyes pályák rendkívüli koncentrációt követelnek a versenyzőktől, itt a legkisebb hiba is súlyos következményekkel járhat, ezért nagyon észnél kell lenni. Számunkra egy kisebb győzelem ez a hétvége, aszfalton mostanra Ádám is tegező viszonyba került az Hyundai-jal, a beállítások is működtek, együtt tudtunk autózni az élmezőnnyel és karcmentesen teljesítettük a versenyt. Herczig Norbi és Hadik Andris most is nagyon gyorsak voltak, de minden egyes versenykilométer tapasztalatával mi is közelebb kerülünk hozzájuk és bár a következő versenyen visszatérünk murvára, de reméljük, hogy az eddig megszerzett tapasztalatok nagy részét Veszprémben is fogjuk tudni kamatoztatni.
A Székesfehérvár Rally végeredménye:
1. Hadik András/Kertész Krisztián, Ford Fiesta R5 1:08:05.4
2. Herczig Norbert/Bacigál, Igor, Skoda Fabia R5 +6.6
3. Vincze Ferenc/Bazsó Attila, Skoda Fabia R5 +31.8
4. Velenczei Ádám/Szedő Csaba, Hyundai i20 R5 +53.4
5. Turán Frigyes/Farnadi Ágnes, Ford Fiesta R5 +1:15.4…
Az Overdose Racing Team partnerei:
Betonútépítő Zrt., Euroaszfalt Kft., Absolut Hostess Kft. Gulf, Unifilter Kft., Schönherz Informatikai Stúdió Kft., BM KOMP kompresszortechnika, Eftech Kft, Max-Transport Bt, Dynamic Út Kft., Bolyki Terra Kft., Euroll Hungária Kft., Honor Trans-Sped Kft., Tiszta Víz Üzletház, Pápai Beton Kft., Salgó polctervező, NoGlu Cukrászda, L&L Trans Kft., Stravia Kft., Acsay László E.V. Személy- és teherszállítás, Megafon Rádió
Egy rövid murvás kitérő után ismét aszfaltversenyre készül az Overdose Racing versenyzőpárosa, Velenczei Ádám és Szedő Csaba a Székesfehérvár Rallyn is a dobogós helyeket veszi célba a Hyundai i20 R5-tel.
Velenczei Ádám: Legutóbb Szombathelyen sok apró hibát elkövettünk, amit elsősorban a tapasztalatlanságomnak tudok be, nagyon keveset mentem még laza talajon. Azonban tudjuk hol hibáztunk, és hogy hogyan tudjuk kijavítani. Amit most elkövettünk, Veszprémben már nem fogjuk. Most ismét egy aszfaltos verseny következik, aminek örülök, mert ez közelebb áll hozzám és több a tapasztalatom is. A Székesfehérvár Rally tavaly nagyon tetszett, bár nem értünk célba, mert egy defekt miatt az utolsó gyorson az abszolút második helyről kellett kiállnunk.
Kedden teszteltünk egyet és azt mondhatom, hogy most éreztem magam a legjobban az autóban, a Korda Racingtől ismét nagyon jól felkészített autót kaptunk, úgyhogy nagyon bizakodó vagyok a hétvége előtt. Az autó végsebessége 189 km/h de szerintem vannak olyan helyek ahol 230 km/h-val is tudnánk menni, úgyhogy sokat fogunk tiltáson autózni, de nekem nagyon tetszenek ezek a pályák, az autónk erős, nagyon jól fel van készítve és a beállítások is tetszenek ezért bízom benne, hogy a verseny végén felállhatunk a dobogóra.
Szedő Csaba: Jó lesz a murva után egy kis újra aszfalton versenyezni. Az Ózd Rally végére találtunk jó beállítást és a mostani teszten is nagyon jól éreztük magunkat az autóban. Azonban nagyon nagy kihívás lesz a hétvégi verseny, nagy melegre és egy nagyon hosszú vasárnapi befejező napra készülünk. Szombaton 5 gyorsaságit megyünk szerviz nélkül, így nagyon fontos lesz, ki hogyan tud bánni az abroncsokkal. Ebben a bivalyerős mezőnyben egy defekt megpecsételi az ember sorsát. Az átlagsebesség talán ezen a futamon a legmagasabb, de nagyon nagy élmény száguldozni ezzel az autóval, úgyhogy már alig várjuk, hogy végre elkezdődjön a verseny.
Az Overdose Racing Team partnerei:
Betonútépítő Zrt., Euroaszfalt Kft., Absolut Hostess Kft. Gulf, Unifilter Kft., Schönherz Informatikai Stúdió Kft., BM KOMP kompresszortechnika, Eftech Kft, Max-Transport Bt, Dynamic Út Kft., Bolyki Terra Kft., Euroll Hungária Kft., Honor Trans-Sped Kft., Tiszta Víz Üzletház, Pápai Beton Kft., Salgó polctervező, NoGlu Cukrászda, L&L Trans Kft., Stravia Kft., Acsay László E.V. Személy- és teherszállítás, Megafon Rádió
Pályafutása eddig legjobb eredményét érte el Velenczei Ádám, aki Szedő Csabával és a Hyundai i20 R5-tel az abszolút harmadik helyen zárta a Steelvent Ózd Rallyt, amit másnap a budapesti Nagy Futamon ünnepelhetett meg egy kis örömautózással.
Velenczei Ádám: Úgy érzem, hogy nagyon sokat haladtunk előre abban, hogy minél jobb legyen az autó, igazán hasznosnak bizonyult a verseny előtti teszt. Ami megnyugtató, hogy nem csak érzésre lett jobb, de a versenyen az időeredmények is visszaigazolták, hogy gyorsultunk Miskolchoz képest. Természetesen nagyon örülök az eredménynek, hiszen most először tudtam dobogóra állni, ráadásul egy nagyon komoly mezőnyben, 16 R5-ös autó között értük el a harmadik helyet. Kellett egy kis szerencse is, de talán amit a sors tavaly, illetve idén Miskolcon elvett tőlünk, azért most kárpótolt.
Most ugyan kezdhetünk mindent előröl, hiszen Szombathelyen aszfaltról murvára vált a magyar bajnokság, de azért az sokat segít, hogy van már másfél verseny és cirka 100 tesztkilométer tapasztalatom az autóval. Ezúton is szeretnék köszönetet mondani Korda Eriknek és a Korda Racingnek az eddigi munkáért illetve a lehetőségért, hogy idén május 1.-én mi is részesei lehettünk a Nagy futamnak, életre szóló élmény volt ekkora embertömeg között autózni az Andrássy úton

Szedő Csaba: Végig nagyon kellett sietni, mert az első öt-hat autó annyira szorosan megy együtt, hogy gyorsról-gyorsra tized döntöttek hol ide, hol oda. A második gyorson sajnos megállítottak minket, ott hideg gumival mentünk és egy picit többet kaptunk a többiektől és a negyedik helyen zártuk az első napot. Vasárnap próbáltunk felzárkózni, miközben Ranga Petit és Turán Fricit is magunk mögött akartuk tartani. A pályák a verseny második napján már nagyon felhordásosak voltak, Cereden egy picit elmaradtunk a saját várakozásainktól, úgy éreztük ott egy picit előrébb tudunk majd végezni. Nagyon örülünk, hiszen eddig ez a legjobb eredményünk, az egész csapat nagyon jól dolgozott, mindenkinek köszönjük a segítséget!
Az Overdose Racing Team partnerei:
Betonútépítő Zrt., Euroaszfalt Kft., Absolut Hostess Kft. Gulf, Unifilter Kft., Schönherz Informatikai Stúdió Kft., BM KOMP kompresszortechnika, Eftech Kft, Max-Transport Bt, Dynamic Út Kft., Bolyki Terra Kft., Euroll Hungária Kft., Honor Trans-Sped Kft., Tiszta Víz Üzletház, Pápai Beton Kft., Salgó polctervező, NoGlu Cukrászda, L&L Trans Kft., Stravia Kft., Acsay László E.V. Személy- és teherszállítás, Megafon Rádió
Bizakodva várja az Országos Rally Bajnokság második futamának rajtját Velenczei Ádám és Szedő Csaba, akik az Ózd Rally céljából Budapest felé veszik az irányt, hiszen május elsején a Nagy Futamon vesznek részt.
Velenczei Ádám: Jól sikerült a keddi tesztünk, nagyon sokat állítottunk az autón, próbáltunk minden irányba elmenni. Az elsődleges célunk az volt, hogy a difin tudjunk állítani, de emellett a gátlókkal és stabilizátorokkal is sokat foglalkoztunk, a Korda Racing mindenben maximálisan a segítségünkre volt. Az Hyundaion rengeteg állítási lehetőség van még így is, de egy jó kiindulási alapot raktunk össze a hétvégére. Összességében 40-45 km-t mentem az autóval és úgy érzem sokat gyorsultunk, sokkal jobb, mint legutóbb. Bizakodó vagyok, mert Miskolcon is voltak jó részeredményeink, így ha kamatoztatni tudjuk, amit gyorsaságban előreléptünk, akkor egy dobogós helyben is reménykedhetünk. Ami kicsit aggaszt az az időjárás, folyamatosan nézzük az előrejelzéseket és imádkozunk, hogy ne essen, mert akkor az eddigi tapasztalatainkat jóformán dobhatjuk a kukába. Vizes pályán inkább a budapesti nagy futamon mennénk, hatalmas megtiszteltetés hogy idén mi is részesei lehetünk ennek a rendezvénynek, ezúton is köszönjük a Korda Racingnek a lehetőséget.
Szedő Csaba: Pozitívan állunk az előttünk álló versenyhez, és nagyon bízunk benne, hogy a befektetett munka meghozza a gyümölcsét. A pályák számunkra abszolút ismerősök lesznek, oda-vissza mentünk már rajta, különösképp a vasárnapiak, ahol szinte otthon leszünk. Úgy érezzük, hogy mindkét napnak meglesz a döntő gyorsaságija, szombaton a körgyors, ahol a szerencsén is sok múlhat, mert itt fel lehet tartani egymást, vasárnap pedig Cered lehet sorsdöntő, amit mi nagyon szeretünk, és elég jól ismerünk.
Az Overdose Racing Team partnerei:
Betonútépítő Zrt.; Euroaszfalt Kft., Absolut Hostess Kft.; Gulf; Unifilter Kft.; Schönherz Informatikai Stúdió Kft.; BM KOMP kompresszortechnika; Eftech Kft.; Max-Transport Bt.; Dynamic Út Kft.; Bolyki Terra Kft.; Euroll Hungária Kft.; Honor Trans-Sped Kft.; Tiszta Víz Üzletház; Pápai Beton Kft.; Salgó polctervező; NoGlu Cukrászda, L&L Trans Kft., Stravia Kft., Acsay László E.V. Személy- és teherszállítás, Megafon Rádió
Hasznos tapasztalattokkal zárták a Hell 23. Miskolc Rallyt az Overdose Racing Team versenyzői. A Hyundai i20 R5-tel először versenyző Velenczei Ádám és Szedő Csaba már a Miskolc Rallyn is fel tudta venni a versenyt az élmezőnnyel, bár egy defekt véget vetett pontszerzői reményeiknek, de így is derűsen látják a jövőt.
Velenczei Ádám: Jól indult a verseny, hiszen Bükkszenten a harmadik idővel tudtunk lejönni, Mályinkán azonban eléggé visszafogottak voltunk. Szerencsére gyorsaságiról-gyorsaságira tudtunk javulni, de érzem, hogy sok van még benne. Most az volt a cél, hogy minél több tapasztalatot szerezzünk, ezért sok helyen még óvatoskodtuk, több beállítást kipróbáltunk a gyorsaságikon, amikből sokat tanultunk. Vasárnap az első körben fékproblémába ütköztünk, féktávon rázott pedál, majd Mályinkán a pálya egyharmadánál kaptunk egy defektet. Hogy ne okozzunk nagyobb kárt az autóban, jobbnak láttuk a pályán kicserélni, így viszont elvesztettük a reményt a pontszerző helyekre. A szervizben úgy döntöttünk, hogy ezeket a kilométereket inkább az Ózd Rally felkészülésére használjuk fel, mert ki szeretnénk próbálni olyan difi beállításokat, amikre itt most nem lett volna lehetőségünk. Úgy gondolom, hogy az autóban nagyon sok lehetőség van és biztos vagyok benne, hogy ha az eddig szerzett tapasztalatok alapján magamra tudom hangolni a Hyundai-t, akkor sokat fogunk tudni gyorsulni.

Szedő Csaba: Amit elvártunk a Hyundaitól azt hozta az autó, voltak biztató részeredményeink, amikre tudunk építeni a jövőben. Mályinkán sajnos nem volt szerencsénk, ott egyszer sem tudtunk tisztán átjönni. Az első körben megúsztunk az egyik kanyarban, majd lefulladtunk a rajtban és Balogh Janiék baleseténél is vesztettünk egy keveset, másnap pedig itt kaptunk defektet. Egyrészt mivel nem akartunk kárt tenni az autóban másrészt pedig veszélyes is lett volna így lejönni a gyorsról, a kerékcsere mellett döntöttünk. Sajnos a szűk részen sokat kellett mennünk mire félre tudtunk állni, így hiába cseréltük ki a kereket másfél perc alatt, így is bent hagytunk majdnem négyet, amivel elvesztettük az esélyt, hogy pontszerző helyen érjünk célba. Nagyon jó az irány amerre tartunk, de sok-sok kilométert kell mennünk az autóval, hogy ki tudjuk hozni magunkból azt, ami bennünk van. A csapat is nagyon jó, nagyon jó volt hangulat Miskolcon, van okunk bizakodni a jövőt illetően!
A páros legközelebb az április 28.-30. között megrendezésre kerülő Ózd Rallye-n száll újra versenybe.
Az Overdose Racing Team partnerei:
Betonútépítő Zrt.; Euroaszfalt Kft., Absolut Hostess Kft.; Gulf; Unifilter Kft.; Schönherz Informatikai Stúdió Kft.; BM KOMP kompresszortechnika; Eftech Kft.; Max-Transport Bt.; Dynamic Út Kft.; Bolyki Terra Kft.; Euroll Hungária Kft.; Honor Trans-Sped Kft.; Tiszta Víz Üzletház; Pápai Beton Kft.; Salgó polctervező; NoGlu Cukrászda, L&L Trans Kft., Stravia Kft., Acsay László E.V. Személy- és teherszállítás, Megafon Rádió
A nehézségek ellenére volt mit ünnepelni a Korda Racingnek az Országos Rallye Bajnokság szezonnyitó versenyén, Alberti Szabolcs és Földi Nikolett megnyerte a kétkerék-hajtású autók versenyét Miskolcon, Vizelli Károly pedig a népes Lada Kupában hódította el az első helyet.
A csapat zászlóshajójával, a Hyundai i20 R5-tel, Velenczei Ádám a szombati első versenynap után vasárnap tovább folytatta az ismerkedést, de az első kör után véget ért számukra a verseny. A kör záró szakaszán, Mályinka és Garadna között Ádámék begyűjtöttek egy defektet, és a további sérüléseket megelőzendő a versenyzők a pályán kicserélték a defektes kereket, ezzel azonban olyan hátrányba kerültek, hogy elvesztették pontszerző reményeiket, majd némi mérlegelés után a verseny feladása mellett döntöttek. Szintén idejekorán búcsúzott ifjabb Fekete László és idősebb Fekete László, ők kuplunghiba miatt kényszerültek intettek búcsút, míg Balics Ákos és Vígh Sándor esetében a kényszerűségből használt utcai gátlók nem bírták a Miskolc Rally megpróbáltatásait. Azonban volt ok az ünneplésre is a csapat háza táján, hiszen Alberti Szabolcs az ORB kétkerék-meghajtású autóinak mezőnyében bizonyult a leggyorsabbnak, míg Vizelli Károly több műszaki hibától hátráltatva is besöpörte a győzelmet a csaknem 20 autót számláló Lada Kupában.

Korda Erik: - Összességében, nem lehetünk elégedetlenek, hiszen két győzelmet is szereztünk Miskolcon. Szabolcsnak és Nikinek köszönhetően az első osztályban az elsőkerekesek között, Karesznak és Évinek hála pedig a másodosztályban a hátsókerekesek között, beleértve a BMW-ket is, mi voltunk a leggyorsabbak. Ezúton is gratulálok mindkét párosunknak. Ádámék sorsát sajnos megpecsételte a defekt, de hogy Ózdon az összkerekes mezőnyben is minél sikeresebbek lehessünk úgy döntöttünk, hogy inkább a következő futam felkészülésére helyezzük a hangsúlyt.
Velenczei Ádám - Szedő Csaba: - Jól indult a verseny, hiszen Bükkszenten a harmadik idővel tudtunk lejönni, Mályinkán azonban eléggé visszafogottak voltunk. Szerencsére gyorsról-gyorsa tudtunk javulni, de érzem, hogy sok van még benne. Most az volt a cél, hogy minél több tapasztalatot szerezzünk, ezért sok helyen még óvatoskodtuk, több beállítást kipróbáltunk a gyorsaságikon, amikből sokat tanultunk. Vasárnap az első körben fékproblémába ütköztünk, féktávon rázott pedál, majd Mályinkán a pálya egyharmadánál kaptunk egy defektet, amit inkább kicseréltünk a pályán, így elvesztettük a reményt a pontszerző helyekre, majd úgy döntöttünk, hogy ezeket a kilométereket inkább az Ózd Rally felkészülésére használjuk fel, mert ki szeretnénk próbálni olyan difi beállításokat, amikre itt most nem lett volna lehetőségünk. Úgy gondolom, hogy az autóban nagyon sok lehetőség van és biztos vagyok benne, hogy ha az eddig szerzett tapasztalatok alapján magamra tudom hangolni az autót, akkor sokat fogunk tudni gyorsulni.

Alberti Szabolcs - Földi Nikolett: - Nagyon jól indult a versenyünk, de aztán egy defekt miatt visszaestünk. Így sem mondtunk le a 2WD csoport győzelméről, a szombat esti pálya kifejezetten jól esett és a vezetést is sikerült visszaszerezni a nap végére. Vasárnap talán még keményebb volt, mint a szombati, de sikerült megőrizni a helyünket és megnyertük a kategóriát. Nagyon boldogak vagyunk, nagyon jól éreztük magunkat a hétvégén!
Vizelli Károly - Vizelliné Jobbágy Éva: - Mi is nagyon jól éreztük magunkat Miskolcon! Nekünk ez jelenti a hazai pályát, emiatt fokozott izgalommal vártuk a versenyt. Egy kicsit érződött még az idény elejei forma, vissza kell még kicsit szoknunk és eléggé elfáradtam ezeken a technikás pályákon. Sajnos az autó sem volt tökéletes, motorproblémákkal küszködtünk, olyan volt, mintha nem pörögne ki rendesen és időnként három hengerrel szenvedtük végig a pályát, de célba értünk és ez a lényeg!

Balics Ákos - Vigh Sándor: - Az első gyorsaságin minden rendben volt, pedig még csak itt kezdtük meg az ismerkedést a Hondával. Sajnos nem érkeztek meg a verseny-lengecsillapítóink, így a Miskolc Rallyn utcai gátlókkal mentünk és így elég kalandos volt a nap. Ezek az utcai lengéscsillapítók nem ilyen extrém igénybevételekre lettek tervezve és Kánó megadta a kegyelemdöfést, Mályinka már csak ráadás volt ezeknek az utcai gátlóknak. Az első kör utáni szervizben a srácok közölték, hogy a jobb első gátlónk felrobbant, elfolyt belőle az olaj és a gumi már beleért a kerékdobba. Mérlegeltük a helyzetet, és sajnos fel kellett adjuk a küzdelmet. Nem szerettünk volna egy tetemesebb anyagi kárt okozni az autóban. A kategória második helyéről feladni kényszerültünk a miskolci viadalt, de amíg mentünk így is nagyon élveztük. Várhatóan a Salgó Rally-n már minden rendben lesz, alig várjuk a rajtot!
Ifjabb Fekete László – Fekete László: - Sajnos csak az utolsó pillanatban dőlt el hogy el tudunk indulni a Miskolc Rallyn és bár voltak műszaki problémáink, de azért élveztük is a versenyzést a hétvégén. Sajnos a kuplung hiba miatt nem tudtuk teljesíteni a versenyt, de bemelegítésnek jó volt, Ózdra kijavítjuk a hibákat és támadunk!
http://facebook.com/kordaracing
http://www.kordaracing.hu
http://youtube.com/kordaracing
A Korda Racing Enduro együttműködő partnerei: A-HÍD Építő Zrt., Penta Általános Építőipari Kft, Siva Group Zrt, MÁDA Plusz Kft, Novomatic, ENEOS Motorolaj - Szakál-Met-Al Kft., Metrober Kft, HERTZ - Mercur Rent a Car Kft, REVO-TEC Gépipari Kft, Alabárdos Étterem, Frimedia Kft, K-P-K TransCoop Kft, Szerszámbróker Kft, SurgiCare Kft, StapleCare Kft, BHS Medical Kft, Music Engine Kft, MNR Fémmegmunkáló és Szolgáltató Kft, Corax-Bioner ZRt, Auto-Szoft Kft, , BDA Trans Kft, Lánchíd 19 Hotel, BWS Belső Tér Kft, RAORG Translog Kft, FEOL Industrial Automation Kft, BWS BelsőTér Bt., Alexovics Kft, Sinus-Networks Kft, Procomtec Kft, Verbis Kereskedő és Szolgáltató Kft, RAAB CNC Kft, Stefani Kft, FKZ-Tools Kft, VIWA Vitaminvíz, Ventil Épületgépész,Total Quality Control Kft., Equicom Kft, A. S. S. Kft, T-NC Technika, Muzsai Metall Kft, BK Aeon Kft, Industrial Electro Service Kft, Dezső Bt, Bialabok Alexandra, Szalai International Kft, STEIN Villamos Kft, Doktor Természet Kft, Régió Center Kft, Auner Motorsport
Minden fronton támadásba lendül az Országos Rally Bajnokság idei szezonjában a Korda Racing. A csapat első-, hátsó és összkerekes autóval is ostromolja a csúcsokat a szezonnyitó Miskolc Rallyn. Velenczei Ádám a vadonatúj Hyundai i20 R5-tel, Vizelli Károly a Lada VFTS-sel, Fekete László a Citroen C2-vel, Balics Ákos pedig a Honda Civic-kel száll versenybe.
Egy héttel azután, hogy győzelemmel mutatkozott be a Korda Racing Enduro csapata a MAMS pannonhalmi szezonnyitóján a csapat autós tagjai is debütálnak a 23. Hell Miskolc Rallyn. Újdonságokból itt sincs hiány, hiszen a téli szünetben megérkezett a csapat legújabb fegyvere, a Hyundai i20 R5, mellyel egy rendkívül tehetséges fiatal versenyző, Velenczei Ádám szállhat harcba az ORB mezőnyében. A Rallye2-ben címvédőként érkezik Miskolcra a közönség kedvenc Vizelli Károly, mellette az utolsó pillanatokban „játékra jelentkező” ifjabb Fekete László és Balics Ákos is a második vonalat erősíti.
„Nagyon örülök, mert egy rendkívül fiatal, tehetséges és ambiciózus csapatot állt össze az idei szezonra, akikben megvan a potencia, hogy a bajnoki címekért versenyezzenek.” – mondta Korda Erik a verseny előtt.”A Hyundai i20 R5 és Velencei Ádám is képes arra, hogy a győzelemért harcoljon, de az első verseny még valószínűleg az ismerkedés jegyében telik. Nagyon hasznos teszten vagyunk túl, Ádám sok beállítást kipróbált az autón, de valószínűleg kell még egy kis idő, hogy teljesen magáénak érezze. A téli szünetben sokat dolgoztunk, hogy idén Rallye2-es bajnokunk, Vizelli Karcsi is szintet léphessen, ez sajnos nem jött össze, így egyelőre marad a VFTS és a tovább erősödő Rallye2, ahol szeretnénk megvédeni a címet. Ifjabb Fekete László sorsa az utolsó utáni pillanatban fordult jóra, így ő is ott lehet Miskolcon, Balics Ákos pedig idén egy Hondával teljesíti a szezont.”
„Más világba csöppenünk!” – vette át a szót Velenczei Ádám, aki tavaly még egy Mitsubishivel tört borsot az R5-ös pilóták orra alá, idén azonban ő is egy ilyen autóval szállhat versenybe. „Teljesen más, mint a Lancer, rengeteg állítási lehetőség van rajta, a legnagyobb különbséget pedig a fék és a váltó jelenti. Az 1.6-os motor teljesen más fordulatszám tartományban működik, ezt is meg kell még szoknom és el kell hinnem, hogy a Hyundai ott is befordul, ahol a Mitsubishi már nem, a gyors kanyarokba sokkal stabilabb az i20. Mi egyelőre még az út elején járunk, ellenfeleink nagy részének már van némi versenytapasztalata, ezért Miskolcon még csak az lesz a cél, hogy körről-körre gyorsuljunk, de bízunk benne, hogy az élmezőnyben tudunk majd autózni. A Korda Racingtől ehhez minden támogatást megkapunk, szeretnénk szép eredménnyel bemutatkozni a Hyundai-jal.
„Természetesen támadni szeretnénk Miskolcon, egy ilyen tapasztalt csapattal és egy ilyen autóval nem is lehet más célunk.” – mondta Szedő Csaba, aki Ádámnak diktálja az itinert Miskolcon. ”Nagyon sok az újdonság, de Ádámmal már nagyon régóta ismerjük egymást, így a kettőnk közti összhanggal nem lehet gond. A Miskolci pályákat mindketten szeretjük, bár Mályinka Magyarország egyik legnehezebb gyorsaságija. Komoly mezőnybe csöppentünk, így nehéz bármit is mondani, hol lehet a helyünk, az első hatban szeretnénk lenni, de jó lenne dobogóra állni.”
„A bajnoki címünk után egy nagyon jó ajánlatot kaptunk a Korda Racingtől, hogy idén mi is egy R5-ös autóval, az ORB-ben versenyezzünk, de sajnos így sem állt össze a háttér, marad a Rallye2 és a VFTS” – mondta Vizelli Károly. „Számunkra már Miskolc előtt elkezdődött egy verseny, a Ladát dobozokból kell felépíteni a versenyre, aztán majd meglátjuk, mire leszünk jók. A miskolci pályák nagyon tetszenek, izgalommal várjuk a rajtot. A címvédés talán még nehezebbnek ígérkezik, mint megszerezni a bajnoki címet, de szeretnénk bajnokhoz méltóan versenyezni Miskolcon.”
„Már szinte letettünk róla, hogy rajthoz állhassunk Miskolcon, de hirtelen minden jóra fordult. ” – mondta ifjabb Fekete László, aki több hónapos keresés után talált sebességváltót a Citroen C2 R2-be. ”A Mikulás Rally óta nem találtunk új váltót az autóba, végül sikerült rátalálni egyre, így a Korda Racinggel sikerült talpra állítani az autót és ott lehetünk Miskolcon. Olyan gyorsan történt minden, hogy nagyon belegondolni sem maradt időnk mi vár ránk a hétvégén, de igyekszünk kihozni magunkból a maximumot.”
„A hosszú téli pihenő után újból itt a szezonkezdet, amit már nagyon izgatottan várunk.” – mondta Balics Ákos. ”Nagy változások történtek csapaton belül, kicsit mi is megújultunk. A Szilveszter Rallyn már kipróbált Honda Civic-kel fogunk rajthoz állni új navigátorommal. Az autót rajtunk kívülálló okok miatt még nem volt módom kipróbálni a revízió után, így a Miskolc Rally abszolút tesztverseny lesz számunkra. Célom, hogy összeszokjunk a navigátorommal és az autóval is. Az év eleje úgy gondolom ennek jegyében fog telni, és emellett szeretnénk fokozatosan gyorsulni. Elsődleges célunk, hogy a technika összeálljon és hibamentesen érjünk végig Miskolcon.”
http://facebook.com/kordaracing
http://www.kordaracing.hu
http://youtube.com/kordaracing
A Korda Racing Enduro együttműködő partnerei: A-HÍD Építő Zrt., Penta Általános Építőipari Kft, Siva Group Zrt, MÁDA Plusz Kft, Novomatic, ENEOS Motorolaj - Szakál-Met-Al Kft., Metrober Kft, HERTZ - Mercur Rent a Car Kft, REVO-TEC Gépipari Kft, Alabárdos Étterem, Frimedia Kft, K-P-K TransCoop Kft, Szerszámbróker Kft, SurgiCare Kft, StapleCare Kft, BHS Medical Kft, Music Engine Kft, MNR Fémmegmunkáló és Szolgáltató Kft, Corax-Bioner ZRt, Auto-Szoft Kft, , BDA Trans Kft, Lánchíd 19 Hotel, BWS Belső Tér Kft, RAORG Translog Kft, FEOL Industrial Automation Kft, BWS BelsőTér Bt., Alexovics Kft, Sinus-Networks Kft, Procomtec Kft, Verbis Kereskedő és Szolgáltató Kft, RAAB CNC Kft, Stefani Kft, FKZ-Tools Kft, Máda, VIWA Vitaminvíz, Ventil Gépész Kft,Total Quality Control Kft., Equicom Kft, A. S. S. Kft, T-NC Technika, Muzsai Metall Kft, BK Aeon Kft, Industrial Electro Service Kft, Dezső Bt, Bialabok Alexandra, Szalai International Kft, STEIN Villamos Kft, Doktor Természet Kft, Régió Center Kft, Auner Motorsport
Overdose Racing Team – IV. Miskolc Autó Ózd Rally
Velenczei Ádám – Farnadi Ágnes, Mitsubishi Lancer Evo IX R4
A Kassa illetve a Mecsek Rallyen elért egy-egy 4. helyezés után ugyancsak a TOP5-be vágyik az Ózd Rallyn is Velenczei Ádám és Farnadi Ágnes. Az Overdose Racing Team párosának nem lesz teljesen ismeretlen terep az idei év utolsó ORB fordulója, azonban komoly taktikai megfontolásokat kíván ez a derbi – főleg, ami az abroncsok kiválasztását illeti. Velenczeiék elsősorban az összetett értékelést tartják szem előtt – hiszen szeretnének év végén is a legjobb öt között lenni – és ennek elérésért mindent meg is tesznek majd a hétvégén.
Velenczei Ádám: Az Ózd Rally lesz az idei utolsó ORB-s futamunk, és nagyon sok múlik ezen a hétvégén. A ponttáblázatot nézve, megvan az esélyünk arra, hogy összetettben előrébb lépünk, ugyanakkor több páros is van mögöttünk, akik ugyancsak képesek lehetnek erre egy jó szerepléssel. Pont ezért, egy kiélezett küzdelmet várok az ózdi fordulótól.
Nekünk már nincs lehetőségünk mínuszolni, mindenféleképpen célba kell érnünk. Pozitívan is állok hozzá az utolsó derbihez, hiszen Kassán és a Mecsekben is igen jól mentünk, elégedett vagyok az ott elért 4. helyezéseinkkel. Ugyanakkor tisztában vagyok azzal is, hogy sok – főleg Miskolcról származó – pilótának azért hazai pálya lesz ez a verseny, így nem lesz egyszerű dolgunk. A sátai és a királdi rész azonban nekem is ismerősnek lesz, a rallytúra mezőnyében többször is autóztunk már ezeken a szakaszokon. Összességében úgy gondolom, hogy a pályák abszolút feküdni fognak a Mitsubishinek.
Ami még egy kis plusz fejtörést okozhat, az az, hogy az ősz beköszöntével egyre szeszélyesebbé válik az időjárás, az utak vizesek, csúszósak. A Mitsubishin teljesen máshogy kell gumit választani, mint egy R5-ösön. Mecseken ezt sajnos elrontottuk, de most igyekszünk a legjobb taktikai döntéssel előállni. Hiszen csak így lehet esélyünk arra, hogy TOP5-be kerüljünk, és ezzel előrébb léphessünk az összetett értékelésben év végén.
Farnadi Ágnes: A pályák nem csak nekem, de nagy részük szerencsére Ádámnak is ismerős lesz. A sajókazai gyors például a Miskolc Rally programjában is szerepelt, és elég jó időt is autóztunk rajta – amíg versenyben voltunk.
Ha jól emlékszem, ORB futamot, így teljes egészében még nem alkottak ezek a szakaszok. A felkészülésem ezért most több forrás segítségével történt. Elővettem több korábbi, környékbeli verseny itinerét, és abból próbáltam összerakni, felidézni, hogy mi várhat ránk most hétvégén. Ez tényleg csak egy kis támpont lehet, hiszen Ádám teljesen más itinert diktál, mint az előző pilótám, így nem valószínű, hogy túl sok egyezést találok majd.
Most, hogy itt az év vége, és nem lesz több versenyünk, Ádámtól egy abszolút első helyezést kértem az Ózd Rallyra. Sokszor voltunk már a második hely környékén, és bevallom, megtetszett ott lenni… A viccet félretéve, a TOP5-be kerüléssel szerintem ismételten nagyon elégedettek lennénk, bár jobban örülnék neki, ha most már végre fel is tudnánk állni a dobogóra a leintést követően. Ami azonban még ennél is fontosabb lenne, az az, hogy a mostani, abszolút 6. helyről felküzdjük magunkat a legjobb öt közé az összetett értékelésben. És pont ezért, én abszolút optimálisan állok az Ózd Rally elé!
Partnereinknek köszönjük az együttműködést: Betonútépítő Zrt.; Absolut Hostess Kft.; Confidenza Csapágyszolgálat; Gulf; Unifilter Kft.; Schönherz Informatikai Stúdió Kft.; Heves Cleaning Kft.; Színesfém Felvásárlás Pásztó PI-AT Metál Kft.; BM KOMP kompresszortechnika; Eftech Kft.;
Max-Transport Bt.; Dynamic Út Kft.; Bolyki Terra Kft.; Euroll Hungária Kft.; Honor Trans-Sped Kft.; Tiszta Víz Üzletház; Pápai Beton Kft.; Salgó polctervező; Suták Krisztián Építési Vállalkozó; Balassa Security Kft., Mipa Hungária Kft., NoGlu Cukrászda, L&L Trans Kft., X-Trans S.R.O.; Stravia Kft.
Sajtófőnök: Horváth Judit – Tel.: 30/533-9099; E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.; web: www.overdosemedia.hu
Overdose Racing Team – 50. Új-Ház Centrum Léta-Ker Mecsek Rallye 2016, 2016. október 7-9.
Velenczei Ádám – Farnadi Ágnes, Mitsubishi Lancer Evo IX R4
Habár tartottak tőle, mégis az esti autózás feküdt jobban a Velenczei Ádám, Farnadi Ágnes kettősnek a hétvégi ORB fordulón. Az Overdose Racing Team versenyzői az 50. Mecsek Rallye első napján az abszolút 2. helyen zárták, alig pár másodperccel lemaradva a későbbi futamgyőztes Hadik Andráséktól. A szombatot azonban eltaktikázták
Velenczei Ádám: Fantasztikus, jó hangulatú versenyünk volt a hétvégén, hatalmas szurkolói táborral, amit nagyon ritkán lehet ma látni rallyfutamokon. Boldog vagyok, hiszen az idei volt az első Mecsek Rallym, amit be tudtunk fejezni. 2014-ben illetve 2015-ben is rajthoz álltunk a pécsi futamon, de csak pár gyorsaságit tudtunk akkor teljesíteni. Pont ezért volt nagyon nehéz dolgom, hiszen a többiekhez képest igazán kevés tapasztalatom volt ezekről a pályákról. Ági viszont most is rengeteget segített, hiszen ő sem először járt itt, ráadásul a korábbi években sokkal szerencsésebb is volt, mint én.
Úgy álltunk hozzá a versenyhez, hogy a péntek fogja eldönteni a dolgokat. Így is történt, és szerencsénkre nekünk jól is feküdtek az esti gyorsok, amikhez jó gumikat is választottunk. A másnapot így az abszolút 2. helyről várhattuk.
Szombaton már a klasszikus mecseki pályák vártak ránk, ahol sajnos kevésbé tudtuk tartani a lépést a többiekkel. Ehhez nagyban hozzájárult az is, hogy közepes keverékű abroncsokat tettünk fel a Mitsubishire, amik a kör végére kezelhetetlenné tették az autót. 20 másodpercet vesztettünk az előnyünkből Vincze Feriékkel szemben, s mivel ők a második körben jobbnak bizonyultak, a végére meg is előztek bennünket a rangsorban. Ranga Peti ugyancsak szárnyalt, s így szintén elénk ugrott – a hazai pálya illetve az R5 technikai előnye is igencsak megmutatkozott nála.
Az eredményünkkel így is elégedett vagyok, hiszen most is bekerültünk a legjobb öt közé. Ami pedig még ennél is fontosabb, hogy ismét értékes pontokkal gazdagodtunk, ami a bajnokság szempontjából nagyon fontos.
Farnadi Ágnes: Nagyon jó versenyen vagyunk túl. Mondjuk, jobban örültem volna, ha már péntek éjfélkor leintik a futamot, de hát nem így történt… Ahhoz képest, hogy mennyire tartottunk az esti gyorsoktól, sokkal jobban feküdtek nekünk. Ádám nagyon bátran és jól autózott rajtuk, úgy éreztük, hogy ennek köszönhetően egy kicsit meg is tudunk lépni a mezőnytől. Pont ezért sajnáltuk nagyon azt, hogy Janika balesete miatt etap lett a 6. szakasz.
Bíztunk benne, hogy másnap meg tudjuk még jobban közelíteni Hadik Andrisékat, de sajnos egyáltalán nem alakultak a dolgok olyan jól. Nagyon elgumiztuk magunkat, ugyanis túlságosan puha abroncsokat választottunk a kocsira, hiszen arra gondoltunk, hogy az erdei szakaszokon párás, vizes talaj vár majd ránk. Nem így lett, így nagyon gyorsan koptak a gumik. Nem is értettem az orfűi gyors végén, hogy ezekkel az abroncsokkal hogyan tudunk még mindig a pályán lenni. Míg a kerekek koptak, mi nagyon sok hátrányt szedtünk össze azokon a részeken a többiektől, az előnyünk nagyon elfogyott. Hiába váltottunk taktikát a második körre, nem tudtunk javítani, sőt, az abszolút 4. helyre csúsztunk vissza. Vincze Feri is épp a végén előzött be minket, de lassan ez már hagyománnyá válik, hogy Feri és Ádám között igazából csak a szerencse dönti el, ki húzza a jobbat azon a fordulón.
Így sem lehetünk azonban elégedetlenek, hiszen év elején még csak gondolni sem mertük ilyen jó eredményekre. Én látom a fejlődést, minden téren, rengeteget tanultunk versenyről versenyre. Jelenleg a 6. helyen állunk a bajnokságban, s mivel célunk a TOP5-ben való év végi zárás, ezért az Ózd Rally igazi vízválasztó lesz, főleg pszichésen. De állunk elébe…
Partnereinknek köszönjük az együttműködést: Betonútépítő Zrt.; Absolut Hostess Kft.; Confidenza Csapágyszolgálat; Gulf; Unifilter Kft.; Schönherz Informatikai Stúdió Kft.; Heves Cleaning Kft.; Színesfém Felvásárlás Pásztó PI-AT Metál Kft.; BM KOMP kompresszortechnika; Eftech Kft.;
Max-Transport Bt.; Dynamic Út Kft.; Bolyki Terra Kft.; Euroll Hungária Kft.; Honor Trans-Sped Kft.; Tiszta Víz Üzletház; Pápai Beton Kft.; Salgó polctervező; Suták Krisztián Építési Vállalkozó; Balassa Security Kft., Mipa Hungária Kft., NoGlu Cukrászda, L&L Trans Kft., X-Trans S.R.O.; Stravia Kft.
Sajtófőnök: Horváth Judit – Tel.: 30/533-9099; E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.; web: www.overdosemedia.hu
Frissítve: 2026.04.29.
ORB Rally1:
2026. évi állásaHistoric Rally1:
2026. évi állásaORB Rally2:
2026. évi állásaORB Sprint:
2025. évi állásaRally Világbajnokság:
2026. évi állásaEurópai Rally Bajnokság:
2026. évi állásaRallycross OB.:
2024. évi állásaRallycross VB.:
2025. évi állásaTerep Rally OB.:
2026. évi állása