
Lengyel Rali riportja
Ogier ezúttal is hengerelt
A francia idei ötödik győzelmét szerezte Lengyelországban
A Lengyel Ralin nem született váratlan eredmény. Az idén máris nagyon domináns teljesítményt nyújtó Sebastien Ogier tavaly után ismét megszerezte a győzelmet a kelet-európai pályán. Jósolható volt Ogier győzelme, hiszen nagyon fekszik ez a pálya mind a francia pilótának, mind német autójának, a Volkswagennek. Második helyezésével köszönte meg friss szerződéshosszabbítását Andreas Mikkelsen csapatának. A bronzérmes hely Ott Tanaké lett a Forddal.
Sebastien Ogier nagy fölénnyel nyert a Lengyel Ralin csapattársa, Andreas Mikkelsen előtt. Ráadásul a Power Stage győzelmet is megszerezte vasárnap, így maximális pontszámmal távozik Lengyelországból. Idén ez a bravúr már negyedszerre sikerült neki, hatalmas előnnyel az egyéni ponttáblán, jó úton halad címvédése felé.
„Idén sok nagyszerű győzelmem volt, de ez különleges. A verseny 90%-ában az első helyen autóztam. Tövig nyomtam a gázt az elsőtől az utolsó méterig. A nyári vakációt tökéletesen indítom el az itt megszerzett 28 ponttal.” – szögezte le a versenygyőztes pilóta.
Ogier bármennyire is domináns teljesítményt tett itt le az asztalra, a vezetést azért egyszer kiengedte a kezéből. Csütörtökön az élre állt az első gyorsaságin, de péntek reggel a harmadik helyre esett vissza. A nap végére azonban ismét az élre került és már ott is maradt a verseny végéig. Legnagyobb ellenfele, Andreas Mikkelsen kénytelen volt így beérni a második hellyel. A norvég pilóta az egyéni ponttábla második helyével vigasztalódhat.
Fotó: Amber PR
Ott Tanak bár dobogós helyezést ért el, nem volt könnyű dolga ezen a ralin. Pénteken a negyedik helyre esett vissza – rossz gumiválasztása és egy sor fékhiba miatt –, de a fiatal észt szombaton visszaverekedte magát a dobogóra esélyesek közé. Az utolsó nap nagy csatát vívott a helyéért Jari-Matti Latvalával. Latvala azonban nem bírta a nyomást és az utolsó gyorsasági szakaszon letért az útról és nekicsapódott kocsijával egy fának.
Az Olaszországban meglepetést nyújtó Hayden Paddon ezúttal az ötödik lett. Thierry Neuville és Dani Sordo a két másik Hyundaiban, a hatodik és tizedik helyet szerezte meg. A Citroen két pilótájának, Kris Meekének és a Mads Östbergnek nem sikerült a hetedik és kilencedik helynél jobbat szereznie. Meeke eredménye azonban nem is olyan rossz annak fényében, hogy már a pályabejáráson hatalmasat bukott autójával.
A helyi hős Robert Kubica a nyolcadik helyre tudta célba kormányozni Fordját. Az utolsó gyorsaságin defektet kapott a lengyel, s emiatt a hetedik helyről egy helyet hátrább csúszott. Ennek ellenére ez idei legjobb helyezése Kubicának, amit ráadásul hazai közönség előtt szerzett.
A WRC2 kategória győzelmét Esapekka Lappi szerezte meg egy Skoda volánjánál.
A következő világbajnoki ralira ismét hosszabban kell várnunk, hiszen a hónap végén, 2015. július 31-augusztus 2. között kerül megrendezésre a Finn Rali. Tavaly taroltak a Volkswagen pilótái ezen a skandináv ralin, s ez idén sem várható másként.
2015-ös Lengyel Rali eredménye
A világbajnokság eredménye a Lengyel Rali után:
Egyéni
Gyártók
Forrás: Amber PR
Fotó: Amber PR
Rali Világbajnokság, Lengyel Rali beharangozó
2014-ben öt év kihagyás után tért vissza a Rali Világbajnokság Lengyelországba, valószínűleg Robert Kubica hatására. A volt Forma-1-es pilóta, aki balesete óta a Rali Világbajnokságban versenyez a Forma-1 helyett, nagyon kedvelt egyénisége a versenysorozatnak, így nem meglepő annak visszatérése a kelet-európai helyszínre. Miután az útvonal szinte teljesen új lesz, így ez is egyfajta ugrás lesz az ismeretlenbe a mezőny számára.
A rali szervezőit az újítás jellemzi. Tavaly a 24 gyorsasági szakaszból mindössze egy volt pontosan ugyanolyan, mint 2009-ben, a legutolsó Lengyel Rali idején. Idén hasonlóképpen változtattak az útvonalon. A gyorsasági szakaszoknak ugyanis több mint 90 %-a új lesz idén is, s ezúttal nem látogat át a mezőny a szomszédos Litvániába.
Sebastien Ogier tarolt a 2014-es Lengyel Ralin. A Volkswagen francia pilótájának - és autójának - nagyon feküdt a kelet-európai pálya, hiszen 18 gyorsasági szakaszt megnyert, és még a Super Stage győzelem is az övé lett. A második helyen Andreas Mikkelsen ért célba, őt pedig Thierry Neuville követte a bronzérmes helyen.
S mi történt tavaly a helyi hős Kubicával? Egy szép eredmény reményében vágott neki hazai ralijának, de végül a Rally2 szabályozásnak köszönhetően folytathatta csak a viadalt, miután a hatodik helyen autózva autójának egyik kerekétől megvált.
Fotó: Amber PR
Amellett, hogy természetesen ismét Sebastien Ogier a Lengyel Rali favoritja azután, hogy az Olasz Ralin és a tavalyi Lengyel Ralin is begyűjtötte az első helyet, a Hyundai új-zélandi pilótája, Hayden Paddon is reflektorfénybe került. A fiatal pilóta behúzta a második helyezést Olaszországban és ezzel pályafutása legjobb eredményét vihette haza. Ráadásul majd két napig vezetett a versenyben a Hyundai üdvöskéje, s ha a harmadik napot is kihúzza az élen, mindjárt egy győzelemmel ünnepelhetett volna.
Paddon a hétvégével kapcsolatban úgy nyilatkozott, hogy nem száll el a csapat az olaszországi eredménytől. A Szardínián szerzett kettős dobogós helyezés mégis nagy lökést adhat a Hyundainak, főleg azután, hogy Thierry Neuville révén felállhatott a csapat a dobogóra a tavalyi lengyel futamon is. A csapat biztosra szeretne menni és ezért Paddon valószínűleg egy továbbfejlesztett Hyundai i20-ast kap a hétvégi ralira, nehogy úgy járjon, mint Olaszországban, amikor autójának hibás sebességváltója miatt majdnem kiesett.
A Lengyel Rali előtt látott napvilágot a hír, mely szerint Andreas Mikkelsen szerződést hosszabbított a Volkswagennel. Nem is meglepő ez az információ látván Mikkelsen idei eredményességét. A norvég pilóta jelenleg harmadik az egyéni ponttáblán egy hellyel megelőzve csapattársát, Jari-Matti Latvalát és mindössze három ponttal marad el a második helyezett Mads Östbergtől. „Nagyszerű érzés, hogy a csapat elégedett a teljesítményemmel és hogy folytatni szeretné velem a munkát. Köszönöm a lehetőséget, hogy folytathatom a fejlődést ebben a nagyszerű csapatban. Ez megerősíti, hogy jó úton haladunk és ez extra lökést ad számomra a jövőben.” – szögezte le a 26 éves pilóta, aki tavaly az egyéni ponttábla harmadik helyén zárta az évet.
Fotó: Amber PR
A rali
A 2015-ös Lengyel Rali három napon át tart, s a 19 gyorsasági szakasz 313,53 km-t tesz majd ki. A rali teljes távja: 1192,50 km lesz.
A Lengyel Ralin murvás beállítással hajtanak majd az autók. A gyorsasági szakaszok gyorsak és látványosak lesznek. A Finn Ralihoz hasonló gyorsaságot lehet elérni majd a hétvégén, ami sokat dobhat a nézettségen. Az utak mellett magas fű nőtt, amely korlátozza a kanyarokban a pilóták rálátását az útra. Ráadásul a fű még sziklákat is rejthet, amely kockázatossá teheti a kanyarok levágását. 2014-ben a 14. gyorsasági szakasz sziklája elég hírhedté vált. Mads Östberg és Jari-Matti Latvala mellett ugyanis Elfyn Evans is eltalálta és ennek autója első felfüggesztése látta kárát.
A rali főhadiszállása idén is Mikolajkiban lesz, néhány órányira, északra Varsótól. A Mikolajki Arénából rajtol el a rali csütörtökön és itt rendeznek egy szuper speciális szakaszt is. Itt látványos csatát vívhat a pályán egyszerre versenyző két versenyautó. Ezen a helyszínen három gyorsaságit is rendeznek, s ez az egyetlen olyan gyorsasági szakasz, amely ugyanaz, mint 2014-ben is volt.
A világbajnokság állása az Olasz Rali után:
Pilóták
Gyártók
Forrás: Amber PR
Fotó: Amber PR
Olasz Rali riportja
Ogier ismét a nyeregben
…harmadjára is nyert Szardínián
Nem unatkozott, aki figyelemmel kísérte az Olasz Rali történéseit. Hatalmas harc folyt ugyanis az új-zélandi Hayden Paddon és a címvédő Sebastien Ogier között az Olasz Rali győztes trófeájáért. Paddon hozta a rali legnagyobb meglepetését, hiszen majd két napig vezette a ralit nem esélyes pilótaként. Ha kitart a verseny végéig, pályafutása első győzelmét kaparinthatta volna meg a Hyundai pilótája, de így is egy kitűnő második helyet gyűjtött be Ogier mögött. A harmadik helyen Thierry Neuville ért célba. A Hyundai ezáltal két pilótája révén is dobogós helyezést szerzett.
„Nagyon elégedett vagyok. Nem számítottam ilyen eredményre itt. Az időm egyre jobb és jobb lett, pedig ugyanúgy vezettem az autót. Nagyon nehéz volt elsőként végigmenni az utakon (a murvatakarítás miatt, a szerk.), de minden tökéletesen működött – az autótól az időjárás jelentésig. Paddon nagyszerű munkát végzett, nagyon kiegyensúlyozottan ment, jó tempóban haladt az egész hétvége során. Megérdemli ezt a dobogót.” – szögezte le Ogier, aki a raligyőzelem mellett a Power Stage győzelemért járó maximális pontszámot is megszerezte vasárnap.
Az Olasz Rali legelején Hayden Paddon nagyon jól kihasználva a rajtolási sorrendjét, az élre tört és ott tudott maradni egészen szombat délutánig. Ezáltal ő az első olyan új-zélandi pilóta a Rali Világbajnokság történetében, aki egy nem Új-Zélandon rendezett ralin tartani tudta magát az első helyen. Nagy volt ekkora már a nyomás a Hyundai pilótáján, s szombaton a 17. gyorsasági szakaszon megpördült, ami az első helyébe került. A 18. gyorsaságin aztán egy sziklát talált el autójával, s majdnem úgy volt, hogy ki kell állnia a versenyből. A 28 éves pilóta nagy szerencséjére azonban autója kitartott a rali végéig, s így bár nem ő nyerte meg a ralit, sokan felfigyeltek a tehetségére.
„Nagyon, nagyon jól vagyok, nagyon megkönnyebbülten érzem magam. Ez egy csodálatos eredmény. A mai utolsó néhány gyorsasági szakaszon át kellett segíteni az autót, mivel még mindig voltak apró gondjaink vele, így szerencsés vagyok, hogy célba értem. Nagyon nehéz hétvége volt és hatalmas köszönet mindenkinek, aki támogatott – otthon és a csapatban is. Nem is remélhettem volna itt többet. S még több jön majd.” – nyilatkozta lelkesen Paddon.
Fotó: Amber PR
A Hyundai nagyon elégedett lehet a hétvége eredményével. Azután, hogy Paddon második lett, csapattársa, Thierry Neuville harmadikként ért célba. Igaz a belga pilóta a bronzérmes helyet Mads Östbergtől kapta ezüst tálcán, mikor utóbbi a 20. gyorsasági szakaszon lement az útról és autójának fékjei megsérültek. Östberg végül az ötödik helyre tudta célba kormányozni Citroenjét.
A negyedik helyezés Elfyn Evansé lett, pedig a fiatal walesi pilóta még péntek reggel a 17. helyre esett vissza autójának hajtótengely problémái miatt. Jari-Matti Latvala nem tudta megőrizni a portugáliai formáját, s az ottani győzelmet követően ezúttal csak hatodik lett. A finn pilóta defektekkel küszködött, majd szombat délután autójának felfüggesztésével akadtak gondjai.
A WRC2-ben versenyző Protasov, Andreucci és Kopecky szerezte meg a hetedik, nyolcadik és kilencedik helyet. Az ukrán pilótáé lett a WRC2 győzelem is. Az első tizet Khalid Al-Qassimi zárja a Citroennel.
Ott Tanak, Dani Sordo, Kris Meeke, Robert Kubica és Andreas Mikkelsen is kiesett és a Rally2 szabály értelmében folytatták a versenyt, s értek célba hátsó helyeken.
A következő világbajnoki ralira ismét hosszabban kell várnunk, hiszen három hét múlva, 2015. július 2-5. között kerül megrendezésre a Lengyel Rali. Tavaly öt év kihagyás után tért vissza a Rali Világbajnokság Lengyelországba, Robert Kubica hazájába. Sebastien Ogier-nak és autójának nagyon feküdt a kelet-európai pálya, meg is szerezte akkor a győzelmet, amelyet nagy valószínűség szerint idén sem vehet el majd tőle senki.
2015-ös Olasz Rali eredménye
A világbajnokság eredménye az Olasz Rali után:
Egyéni
Gyártók
Forrás: Amber PR
Fotó: Amber PR
Rali Világbajnokság, Olasz Rali beharangozó
Félidejéhez ért a Rali Világbajnokság, s már látszik, hogy az erőviszonyok a tavalyinak megfelelően alakulnak. Idén is a Volkswagen és pilótái a nyerők. Ogier három, Latvala egy győzelmével a mezőny fölé kerekedik. Egyedül Kris Meeke tudott még győzelmet begyűjteni rajtuk kívül. A mezőny a nyár hátralévő részében Európában marad, hogy az öreg kontinensen rendezett ralikon vegyen részt, mielőtt szeptemberben ismét a tengeren túlra utazna az Ausztrál Rali kedvéért. Először is Olaszországban mérik össze tudásukat a ralipilóták a hétvégén.
A Portugál Rali óta három hét telt el remélhetőleg elég volt arra, hogy a ralis csapatok felkészüljenek a hétvége murvás megpróbáltatásaira. 2014-ben ugyanis nagyon nehéznek bizonyult a Szardínia szigetén rendezett Olasz Rali. A durva murvás utak próbára tették a mezőnyt a három nap alatt. Az előzetes várakozásoknak megfelelően Sebastien Ogier és a Volkswagen győzedelmeskedett Itáliában. A második helyen Mads Östberg ért célba. A bronzérmes hely pedig a sokat hibázó és ezzel az első helyet elvesztő Jari-Matti Latvaláé lett.
Fotó: Amber PR
A 2014-es Olasz Rali negatív szenzációja Mikko Hirvonen lángra kapott autója volt. A finn pilóta kiégett autójának képe sokkolta a ralirajongókat.
“A célom a győzelem, de az ellenfelek nem teszik majd könnyűvé a dolgomat. A feszültség nem kisebb, mint máskor, de a harci kedvem sem kisebb.” – szögezte le a francia pilóta, aki az elmúlt két évben hazavihette innen a győztes trófeát. “Minden egyes itteni rali során fejlődtem, és nyertem az elmúlt két évben. A gyorsasági szakaszok élvezetesek, a vidéki táj gyönyörű és az atmoszféra is kiváló. Ez egy minden ízében nagyszerű verseny.” – tette hozzá.
A Mexikói Ralihoz hasonlóan a hétvégén is nagy kihívást jelentenek majd a murvás utak, ugyanis a ponttábla elején álló pilóták hátrányba kerülhetnek a korai rajtolás miatt. A murvás utakról ismert, hogy minél több autó megy végig rajtuk, annál tisztábbak, gyorsabbak és jobb tapadásúak a „söprögetésnek” köszönhetően, így ez esetben a hátrébbról rajtolás előnyt jelenthet. A dél-amerikai versenyen azonban bizonyosságot nyert, hogy le lehet ezt a hátrányt is küzdeni, hiszen a VW elsőként rajtoló franciája végül begyűjtötte a győzelmet.
11 éve rendezik meg az Olasz Ralit Szardínia szigetén, ugyanis 2004-ben az előző évek tradicionális aszfaltos San Remo-i helyszínét váltották fel a murvás Szardíniával, s így egy nagyon nehéznek bizonyuló ralit kellett teljesítenie a pilótáknak. Mivel azonban a murvás tesztelések nagy része Szardínián folyik, így ez általában komoly segítséget jelent a csapatoknak a verseny különleges kihívásainak feltérképezésében. A szardíniai szakaszok gyorsak és szűkek, amelyek hol nagy lapos területeken, hol pedig hullámzó erdős völgyeken vezetnek keresztül, melyek tele vannak víztócsákkal és nagy ugratókkal. Így fontos szerephez jut a jól elkészített itiner és a megfelelő versenyvonal megtalálása is.
A hőmérséklet várhatóan idén is eléri a 30°C-ot a hétvégén, így ez elég izzasztó lesz pilótának és gépnek egyaránt.
Fotó: Amber PR
A rali
A 2015-ös Olasz Rali három napon át tart, s a 23 gyorsasági szakasz 394,63 km-t tesz majd ki. A verseny teljes távja: 1553,11 km.
Idén a szervezők több újdonságot is kitaláltak a versenyre. A nyitó éjszakai rajtceremónia csütörtökön és a sziget fővárosában, Cagliariban rendezett gyorsasági szakasz tavalyi újítás, viszont idén itt is éjszakázik a mezőny. A szombati gyorsasági szakaszok – a maguk 200 km-ével - összességében nem voltak ilyen hosszúak 2002 óta. Ráadásul több szakaszon a tavalyival ellentétes irányban megy majd végig a mezőny. A gyorsasági szakaszok hosszának kevesebb, mint harmada azonos a 2014-essel.
Tavaly után idén is Olbia helyett Alghero városa ad otthont a rali főhadiszállásának és a szervizparknak. Az utolsó gyorsasági szakasz, a Cala Flumini lesz a Power Stage, ahol bonusz pontokért versenyeznek a résztvevők. A Monte Lerno Micky’s Jumpja (ugratója) a szezon egyik leglátványosabbja.
A világbajnokság állása a Portugál Rali után:
Pilóták
Gyártók
Forrás: Amber PR
Fotó: Amber PR
Portugál Rali riportja
Latvala poraiból tért vissza és győzött
Jari-Matti Latvala nagyszerű teljesítményével megszerezte a győzelmet Portugáliában csapattársa, Sebastien Ogier orra elől. A Volkswagen öröme teljes lehet, hiszen a dobogó mindhárom fokán VW-s pilóta áll. A bronzérmes helyezett ugyanis a norvég Andreas Mikkelsen lett.
Latvala számára hatalmas morális sikert jelent ez a győzelem, hiszen utoljára a 2014. októberi Francia Ralin tudott győzedelmeskedni és idén pontszerző helyen egyedül a szezonnyitó Monte-Carlo Ralin tudott célba érni. Felejthető teljesítménye után Svédországban, Mexikóban és Argentínában, végre összeszedte magát és ismét nyert a hétvégén Portugáliában.
„Nagyszerű érzés. Azok után, amit az elmúlt három ralin elértem, néhányan megkérdőjelezték, hogy visszatérhetek-e. Pályafutásom legnehezebb időszakán vagyok túl, három ralin sem szereztem pontokat és most ez a győzelem különleges érzés.” – mondta Latvala, aki péntek reggel ugrott az élre, hogy aztán egy sor versenytárssal találja szembe magát.
Szombat délelőtt Kris Meeke szorongatta meg egy kicsit a finnt, s mikor a volkswagenes pilóta kétszer is hibázott – egyszer a 8. gyorsaságin, majd a 10.-en egy sziklának csapódott – nagyon közel került hozzá az Argentin Rali győztese.
Szombat délután ismét fordult a kocka. Meeke lendületet vesztett, de Ogier erőre kapott. Mindhárom gyorsaságit megnyerte, s ezzel ismét versenybe került a győzelemért, pedig a hatodik helyen kezdte meg a napot. Latvala azonban elég gyors volt ahhoz, hogy győzzön, s a második helyre kényszerítse Ogier-t. Ogier viszont megnyerte a Power Stage-et, mely a rali utolsó gyorsasági szakasza volt. S az azzal járó három ponttal és a második helyezéssel növelni tudta előnyét az egyéni ponttábla első helyén.
Fotó: Amber PR
A Portugál Rali előtt megjósolta Sebastien Ogier, hogy Kris Meeke győzelme Argentínában lökést ad a brit pilótának és további szép eredményeket ér majd el. Így is lett. Portugáliában a negyedik helyezést tudta a Citroen pilótája megszerezni. A dobogóról épphogy lecsúszott a brit autóversenyző köszönhetően annak, hogy az utolsó előtti szakaszon autójának hátsó stabilizátor rúdja eltört. „ Nem tudsz minden hétvégén nyerni.” – jegyezte meg viccesen Meeke, aki még messze áll attól, hogy ez teljesüljön számára.
Ötödik helyen Ott Tanakot üdvözölhetjük, aki ezt az új Fiesta RS WRC-vel szerezte meg. Őt Dani Sordo követi hatodikként az egyik Hyundai volánja mögött. Mads Östbergnek nem úgy sikerült ez a rali, mint az argentínai (ahol második lett). A norvég pilóta szombaton sokat szenvedett autójával, hátsó differenciál- és turbógondok hátráltatták, de mivel vasárnap jól ment az autója, visszaszerezte a hetedik helyet Hayden Paddontól. Az új-zélandi pilóta túltette magát drámai argentin balesetén és a nyolcadik helyre kormányozta célba a Hyundait.
Robert Kubicának jót tett a pihenő és talán a végrehajtott változtatások is meghozták a gyümölcsüket. Az Argentin Ralit kihagyó lengyel ugyanis a kilencedik helyen ért célba Portugáliában. Az első tizet Martin Prokop zárja.
A WRC2 kategóriát Nasser Al-Attiyah nyerte.
A következő világbajnoki ralira ismét hosszabban kell várnunk, hiszen három hét múlva, 2015. június 11-14. között kerül megrendezésre az Olasz/Szardínia Rali. A Szardínia szigetén rendezett Olasz Rali tavaly nagyon nehéznek bizonyult, a durva murvás utak próbára tették a mezőnyt. Az előzetes várakozásoknak megfelelően Sebastien Ogier és a Volkswagen győzedelmeskedett akkor. A francia pilóta azzal a sikerrel egy kalap alatt zsinórban második győztes trófeáját vihette haza Itáliából. A második helyen Mads Östberg ért célba. A bronzérmes hely pedig a sokat hibázó és ezzel az első helyet elvesztő Jari-Matti Latvaláé lett. A hétvégi eredmény után kérdés, hogy melyik volkswagenes pilóta nyújt majd erősebb teljesítményt. A triplázni kívánó Ogier, vagy a megtáltosodott Latvala?
2015-ös Portugál Rali eredménye
A világbajnokság eredménye a Portugál Rali után:
Egyéni
Gyártók
Forrás: Amber PR
Fotó: Amber PR
Rali Világbajnokság, Portugál Rali beharangozó
Ismét Európában a ralis mezőny
A Portugál Rali a Rali Világbajnokság versenynaptárának egyik legkedveltebb és egyben egyik legkalandosabb történelmű ralija. Korábban stabil része volt a vb naptárnak, aztán egy hosszabb, 5 éves, kihagyás után 2007-ben ismét helyet kapott a versenynaptárban. 2008-ban egy IRC (Intercontinental Rally Challenge) versenynek adott helyet. 2009-ben aztán visszatért megérdemelt helyére a raliversenyek elitjébe.
A téli szezonkezdetet követően ismét egy hosszabb kihagyás után tértek vissza a csapatok a nyárias Európába a drámaira sikerült Argentin Ralit követően. Dél-Amerikában ugyanis teljesen felborult a papírforma. Nagy meglepetésre Kris Meeke vihette haza onnan a győztes trófeát. A brit pilótát az idén jó formában versenyző Mads Östberg követte a második helyen. A bronzérmes Elfyn Evans viszont pályafutása első dobogós helyezését gyűjthette be Argentínában.

Fotó: Amber PR
Sebastien Ogier három verseny óta tartó győztes sorozata tört meg április végén, az argentin pampákon. Igaz a francia sztárpilóta nem saját hibájából esett ki. Volkswagenjének üzemanyag-ellátó rendszere hibásodott meg még a rali első napján. A Portugál Rali viszont nagyon fekszik Ogiernek és az Argentin Rali óta eltelt egy hónap elegendő volt a VW csapatának, hogy a hiba forrását feltárja és ennek eredményeként egy más specifikációjú Bosch márkájú üzemanyag befecskendezőt szereljen mindkét kocsijába a Portugál Rali idejére.
Ogier öt portugáliai megmérettetésből négyet megnyert, s most az ötödikre hajt. „Csak kedves emlékeim vannak a Portugál Raliról. Már négyszer nyertem ott, így a legutóbbi két alkalommal, a Volkswagennel. Úgy hallottam, hogy egy győzelem esetén beállítanám Markku Alén rekordját, aki az eddigi legtöbb Portugál Rali győzelemmel rendelkezik. Ez a célom. Nagyon örülök neki, hogy Markku lesz a csapat vendége a hétvégén. Már ismerjük egymást – nagyszerű fickó, nagyon tisztelem őt.” – szögezte le a VW franciája.
A címvédő pilóta kitért hétvégi nagy ellenfeleire is. Szerinte a Kris Meeke és Mads Östberg vezette Citroenek és a fordos Elfyn Evans nagyon meggyőző teljesítményt tettek le Argentínában. Rájuk érdemes lesz majd a hétvégén is figyelni.
Fotó: Amber PR
A Portugál Rali rendezői az újítások hívei, akik szinte egy teljesen új ralit álmodtak meg az idei évre. A rali helyszíne észak felé tolódott, ahol utoljára 2001-ben versenyeztek. Az élvonalbeli pilóták egyike sem szerzett tapasztalatot azokon az utakon, így mindenki számára nagy kihívást jelent majd a hétvégi rali. Korábban a híres Fafe Rally Sprintet a versenyt megelőző hétvégén rendezték meg Portugáliában, ahol a ralisok bemelegíthettek a versenyre. Idén ez elmaradt, s helyette az utolsó napon a Fafe gyorsasági szakaszon kétszer is áthajt majd a mezőny. Másodjára ez lesz a Power Stage.
A rali
A rali főhadiszállása idén egy új helyen, Portótól északra, Matosinhosban lesz berendezve. A csütörtöki rajtceremóniát követően Guimarãesben egy esti szuperspeciális szakaszt teljesít majd a mezőny a Lousada Rallycross pályán.
Az első teljes napon, pénteken, Ponte de Lima körüli szakaszokon hajt majd a mezőny, nem messze a spanyol határtól. A szombati nap lesz a rali leghosszabbja, hogy aztán vasárnap már csak három szakasszal, közte a klasszikus Fafe gyorsaságival kelljen megküzdenie a ralisoknak. A rali 16 gyorsasági szakaszból áll majd, s ezek összesen 351,71 kilométert tesznek ki.
A világbajnokság állása az Argentin Rali után:
Pilóták
Gyártók
Forrás: Amber PR
Fotó: Amber PR
Svéd Rali riportja
2015. február 12-15.
Ogier tálcán kapta a győzelmet
Sebastien Ogier igen szerencsésnek érezheti magát idén, hiszen a monacói győzelmét követően Svédországban is begyűjtötte az első helyért járó trófeát. Igaz, a francia pilóta annak köszönhette a győzelmet, hogy csapattársa, Andreas Mikkelsen szinte a célvonalban kicsúszott a pályáról, s végül csak harmadik lett. A második helyen Thierry Neuville ért célba.
Fotó: wrc.com
Évek óta nem láthattunk olyan izgalmas végkifejletet, mint a vasárnapi Svéd Ralin. Mikkelsen hajtott az élen, s Sebastien Ogier nagyon igyekezett behozni három másodperces hátrányát az utolsó gyorsasági szakaszon, miközben ügyesen maga mögött tartotta Thierry Neuville-t. E hármas hatalmas csatát vívott a havas-fagyos svédországi utakon. Mikkelsen az élen nagy elánnal közeledett az utolsó szakaszhoz, ahol a Power Stage-et is rendezték. Volkswagenje azonban nekicsapódott az egyik útszéli nagy hókupacnak és kisodródott az útról, ahol az autó beragadt a magas hóba.
Fotó: wrc.com
Sebastien Ogier, így franciaként nagy dicsőségként könyvelheti el a skandináv pilóták terephelyén elért sikert. „Ez volt az egyik legizgalmasabb raliverseny. Ez egy őrült győzelem, hiszen a kezdetektől a végéig teljes gázzal kellett mennem. A két évvel ezelőtti itteni győzelmem nehéz küzdelem volt, de ezúttal aztán mindent bele kellett adnom az utolsó gyorsaságin és fantasztikus vége lett. Andreas nagyszerű munkát végezett, és mivel még nagyon fiatal, sok csatát vívunk mi még a jövőben.” – nyilatkozta boldogan Ogier.
Fotó: Amber PR
Szegény Mikkelsen számára nagyon balszerencsésen végződött a rali, de még így is harmadik lett. Thierry Neuville nagyon boldog volt a második helyével, pedig az utolsó nap elején még az élen állt. A fagyos útszéllel neki is meggyűlt a baja, ami ahhoz vezetett, hogy átengedte helyét Ogier-nak.
Ott Tanak ért célba a negyedik helyen a legjobb fordosként. Őt a sérült Dani Sordót helyettesítő Hayden Paddon követi az ötödik helyen. Az új-zélandi pilóta pályafutása legjobb eredményét érte el a ralin, elmondhatjuk, nem volt rossz választás őt ültetni a Hyundaiba.
Fotó: Amber PR
Elfyn Evans hatodikként ért célba azután, hogy Kris Meeke törekvése, hogy megelőzze őt, egy kicsúszásban végződött az utolsó szakaszon. Meeke mindazonáltal megtartotta a hetedik helyezését. A két brit pilóta Martin Prokopot is kielőzte, mikor a cseh pilóta majdnem kicsúszott Fiestájával az útról.
Fotó: wrc.com
Jurij Protasov és Mads Östberg zárja az első tizet, miközben a tavalyi győztes VW-s pilóta, Jari-Matti Latvala versenye a rali végén a szervizben ért véget. A finn visszacsúszott az egyéni ponttábla negyedik helyére.
A következő világbajnoki ralira három hetet kell várnunk, hiszen 2015. március 5-8. között kerül megrendezésre a Svéd Ralitól teljesen eltérő, lényegesen kellemesebb időjárási körülmények között zajló Mexikó Rali. Hagyomány, hogy az első két télies rali után egy nagy fordulattal megérkezik a mezőny a szezon első murvás és meleg éghajlatú ralijára. Az elmúlt években Sebastien Loeb volt a Mexikó Rali koronázatlan királya, viszont Loeb hiányában Sebastien Ogier vette át a stafétabotot. Nagyon domináns teljesítményt nyújt az idei szezonban ismét a VW francia pilótája, a mexikói verseny favoritja nem is lehetne más, mint ő.
Fotó: wrc.com
2015-ös Svéd Rali eredménye
1. Sebastien Ogier (FRA) Volkswagen Polo 2:55:30,5
2. Thierry Neuville (BEL) Hyundai I20 2:55:36,9
3. Andreas Mikkelsen (NOR) Volkswagen Polo 2:56:10,3
4. Ott Tanak (EST) Ford Fiesta RS 2:57:56,5
5. Hayden Paddon (NZL) Hyundai I20 2:59:02,0
6. Elfyn Evans (GBR) Ford Fiesta RS 2:59:23,5
7. Kris Meeke (GBR) Citroën DS3 2:59:36,3
8. Martin Prokop (CZE) Ford Fiesta RS 2:59:56,5
9. Jurij Protasov (UKR) Citroën DS3 3:01:02,7
10. Mads Östberg (NOR) Citroën DS3 3:02:21,4
A világbajnokság eredménye a Svéd Rali után:
Egyéni
1. Sebastien Ogier (FRA) Volkswagen Motorsport 53 pont
2. Thierry Neuville (BEL) Hyundai Motorsport 30 pont
3. Andreas Mikkelsen (NOR) Volkswagen Motorsport 30 pont
4. Jari-Matti Latvala (FIN) Volkswagen Motorsport 19 pont
5. Mads Östberg (NOR) Citroën WRT 14 pont
6. Elfyn Evans (GBR) M-Sport WRT 14 pont
7. Ott Tanak (EST) M-Sport WRT 12 pont
8. Hayden Paddon (NZL) Hyundai Motorsport 10 pont
9. Kris Meeke (GBR) Citroën WRT 10 pont
10. Dani Sordo (ESP) Hyundai Motorsport 8 pont
Gyártók
1. Volkswagen Motorsport 68 pont
2. Hyundai WRT 55 pont
3. M-Sport WRT 32 pont
4. Citroën WRT 20 pont
5. Volkswagen Motorsport II 15 pont
6. Jipocar Czech National Team 10 pont
7. FWRT SRL 1 pont
8 Hyundai Motorsport N 1 pont
Forrás: Amber PR
Fotó: Amber PR , wrc.com
Rali Világbajnokság, Svéd Rali beharangozó
2015. február 12-15.
Svédországban, jégben-fagyban
A Rali Világbajnokság második fordulója kemény téli kihívás elé állítja majd a világbajnoki ralimezőnyt. Az alattomos franciaországi körülmények után a hétvégi Svéd Rali sem lesz egy könnyű vasárnapi kocsikázás. Egy a különbség. A skandináv rali mindig is egy klasszikus téli verseny volt szegecses gumikkal nagyon gyors és látványos gyorsasági szakaszokon.
A Svéd Rali a havas-jeges útviszonyok miatt nem véletlen, hogy az északi pilóták egyik kedvenc versenye. Itt ugyanis általában – köszönhetően az ezen a terepen szerzett nagy gyakorlatnak - nekik áll a zászló. A Svéd Ralin a helyi hős Stig Blomqvist, a 70-es és 80-as évek emblematikus figurája tartja a rekordot hét győzelemmel.
2014-ben Svédországban bejött a papírforma. Az első négy helyen ugyanis skandináv származású pilóta kormányozta célba autóját, bizonyítva, hogy nekik igencsak fekszik ez a havas rali. A Volkswagen továbbra is nyerő formában volt, bár ezúttal nem sztárpilótája, a francia Sebastien Ogier révén sikerült győznie a német csapatnak. A 2013-as Akropolisz Rali óta nem győzedelmeskedő Jari-Matti Latvala szerezte meg a győzelmet. A második helyen szintén VW-es versenyző, Andreas Mikkelsen ért célba. A bronzérmes helyezés Mads Östberggé (Citroen) lett.
A várakozásokkal ellentétben az itt általános mínusz 20-30°C fokos hőmérséklet helyett a hétvégre 1-2°C várható. Ha nem olvad el a hó, akkor nem lesz nehéz a megfelelő abroncs kiválasztása, de ha igen, akkor az megnehezítheti a csapatok abroncsválasztását. Egy biztos, a havas utakon a szegecses papucsok jól megfogják az autókat és elég tapadást adnak ahhoz, hogy szélsebesen tudjanak haladni a majd a rendkívül gyors szakaszokon. Aszfalton viszont már más lesz a helyzet, mivel a hó alól kikandikáló aszfalt is bele fog szólni a versengésbe.
fotó: Amber PR
A VW francia bajnoka, Sebastien Ogier győzelemmel kezdte meg a 2015-ös szezont. Kérdés, hogy a hétvégén a francia pilóta, vagy finn csapattársa, a tavalyi győztes hozza el a győzelmi trófeát. Ogier 2013-as sikere nagyot durrant, mivel megtörte a Ford hat Svéd Rali óta fennálló győzelmi sorozatát. Most a márka triplázása a tét, amelyet bármelyik pilótája is ér el, a Volkswagen begyűjthet a hétvégén.
„Úgy néz ki, hogy nagyon jó körülmények várnak minket idén is. Sok a hó Svédországban és a skandináv hideg időjárás sok helyen jégpályává változtatta az utakat. Nagyon várom ezt a gyors ralit. Az egyetlen dolog, amely elronthatja a jókedvemet, az a frissen eset hó lehet. Ez hátrányt jelent az elsőként rajtoló pilóták számára.” – szögezte le Sebastien Ogier. „Ugyanakkor optimistán indulok Svédországba, hiszen a Monte-Carlo Rali megnyerése még nagyobb motivációt ad. Elmondhatjuk, hogy a Svéd Ralin várható időjárási körülmények még a monte-carlóinál is megjósolhatóbbak.” – tette hozzá.
A Hyundai a hétvégi Svéd Ralitól kezdve folyamatosan három pilótát állít majd csatasorba: Thierry Neuville-t, Dani Sordót és Hayden Paddont. Neuville és Sordo még decemberben teszteltek a Svéd Ralira annak érdekében, hogy megtalálják a megbízható beállítást a versenyre. Sordo viszont mountain bike balesetet szenvedett spanyolországi felkészülése közben, aminek következtébe két bordája is eltört. A sérült spanyolt így Kevin Abbring helyettesíti az északi ralin. Sordo a márciusi Mexikó Ralira várhatóan visszatér a csapathoz.
A Toyota visszatér 2017-ben!
A Toyota január végén bejelentette, hogy 2017-ben visszatér a Rali Világbajnokságba a Yaris WRC-vel. A Toyota kölni központjában lesz a főhadiszállása a csapatnak, miközben a Yaris WRC-t már ki is próbálták aszfalton és murván. Eric Camilli, Stéphane Sarrazin és Sebastian Lindholm vezetik a tesztprogramot.
fotó: Amber PR
A rali
A rali központja, ezúttal is, mint mindig, Svédország közepén, Karlstad városában, Varmland és Dalarna tartományban lesz. A versenyt korábban északabbra tették át a szervezők, hogy biztosan legyen hó a rali során. Ebben az évben is átlátogat a mezőny Norvégiába, ezúttal is az első nap során. A ralin 21 gyorsasági szakasz lesz, amelyek összesen 308 kilométert tesznek ki.
A szervizközpontot 91 km-re északra, Hagfors városában rendezik be, s a gyorsasági szakaszok fagyos hegyi utakon, egy havas lóverseny arénában és még egy sílejtőn haladnak keresztül. A 2014-es gyorsasági szakaszok egy harmada különbözik az ideiektől.
Az elmúlt évek győztesei:
2014 J-M Latvala (VW)
2013 S Ogier (VW)
2012 J-M Latvala (Ford)
2011 M Hirvonen (Ford)
2010- M Hirvonen (Ford)
2008J-M Latvala (Ford)
2007M Grönholm (Ford)
2006 M Grönholm (Ford)
2005P Solberg (Subaru Impreza)
2004S Loeb (Citroën Xsara)
2003M Grönholm (Peugeot 206)
2002M Grönholm (Peugeot 206)
2001H Rovanperä (Peugeot 206)
2000M Grönholm (Peugeot 206)
1999T Mäkinen (Mitsubishi Lancer)
1998T Mäkinen (Mitsubishi Lancer)
1997K Eriksson (Subaru Impreza)
1996T Mäkinen (Mitsubishi Lancer)
1995K Eriksson (Mitsubishi Lancer)
1994T Radström (Toyota Celica)
A világbajnokság állása a Monte-Carlo Rali után:
Pilóták
1. Sebastien OgierVolkswagen Motorsport27 pont
2. Bryan BouffierM-Sport WRT18 pont
3. Kris MeekeCitroën WRT16 pont
4. Jari-Matti LatvalaVolkswagen Motorsport13 pont
5. Mads ÖstbergCitroën WRT12 pont
6. Elfyn EvansM-Sport WRT 8 pont
7. Andreas MikkelsenVolkswagen Motorsport 2 6 pont
8. Jaroslav MelicharekSlovakia WRT 4 pont
9. Matteo GambaGamba Matteo 2 pont
10. Jurij ProtasovJurij Protasov 1 pont
Gyártók
1. Volkswagen Motorsport37 pont
2. Citroën WRT33 pont
3. M-Sport WRT10 pont
4. Volkswagen Motorsport 2 8 pont
Forrás: Amber PR
Fotó: Amber PR
Monte-Carlo Rali riportja
2015. január 22-25.
Sebastien Ogier ismét át tudta menekíteni az előző évi győztes formáját a következő, ezúttal 2015-ös, szezonra, s hazainak számító versenyén megszerezte a győzelmet. A nagy konkurensnek beharangozott Sebastien Loeb csak a nyolcadik lett. A dobogó további két fokára a Volkswagen másik két pilótája, Jari-Matti Latvala és Andreas Mikkelsen állhatott fel. Nem is lehet elégedettebb a német gyártó. Teljes dobogós sikert könyvelhet el mindjárt a szezon legelső versenyén.
Az idei Monte-Carlo Ralin is szinte minden időjárási körülménnyel találkozhattak a résztvevők, így elmondhatjuk, hogy a legsokoldalúbb pilóta nyert idén is. A bajnokok közti nagy csata még pénteken lezajlott és el is dőlt Ogier javára. A kilencszeres ralis világbajnok Sebastien Loeb sok időt kihagyott, hiszen a WTCC-ben erősíti a Citroen csapatát. Az, hogy ennek tudható-e be nyolcadik helye nem tudni, de az biztos, hogy nem tett jót, hogy a pénteki utolsó gyorsasági szakaszon megsérült autójának bal hátsó felfüggesztése.
Ogier még a hetedik gyorsasági szakaszon az élre állt, s viszonylag könnyen vehette a szombati és vasárnapi szakaszokat, míg végül egy percen belüli különbséggel nyerte a ralit. „A Monte-Carlóban szerzett győzelem sokat jelent, főleg nekem. Nagyon közel van a szülővárosomhoz, s emellett ez a szezon első ralija. Nagy kihívás, de az elégedettség még nagyobb, mikor sikerül megnyerni. A körülmények idén nagyon trükkösek voltak, de itt volt a lehető legjobb a rali körülötti légkör. Varázslatos volt.”
Jari-Matti Latvalának láthatóan idén is be kell érnie a második hellyel. A finn pilóta úgy nyilatkozott, hogy ez az eredmény is több annál, mint amit várt. A negyedik vagy ötödik helyet célozta meg, az eredmény elérésében sokat köszönhet csapatának. Mikkelsen harmadik helyével olyat ért el a Volkswagen, amely utoljára 2003-ban sikerült a Citroennek. Akkor állhatott fel ugyanis utoljára a monacói dobogó mindhárom fokára azonos csapat pilótája.
Fotó: Amber PR
A negyedik helyen 2014 után ismét Mads Östberg ért célba a Citroennel. Őt Thierry Neuville és Dani Sordo követi a Hyundai-jal az ötödik és hatodik helyen.
Az M-Sport pilótája, Elfyn Evans a hetedik helyen ért célba Fordjával. A walesi pilóta nem volt túl szerencsés. Még szombat délután két helyet vesztett, miután nekicsapta autóját a falnak, amelynek következtében megsérült autójának felfüggesztése. „Sokkal erősebbek voltunk, mint tavaly, és jó tempóban hajtottunk. A következetességünkön van még mit dolgozni és persze okosabbnak kell lennünk.” – jelentette ki a fiatal fordos.
Sebastien Loeb úgy lett nyolcadik, hogy kiesését követően a Rally2 szabályainak megfelelően folytatta a versenyt és letolta a Ford privát indulóját, a cseh Prokopot a kilencedik helyre az utolsó előtti gyorsasági szakaszon. Kris Meeke zárja az első tíz sorát. Loebhöz hasonlóan ő is kiesett pénteken, de vasárnapra összeszedte magát és még a Power Stage győzelmet és az azért járó értékes pontokat is zsebre tehette.
Fotó: Amber PR
A WRC2 győztes Stephane Lefebvre a tizenkettedik helyre kormányozta célba Citroenjét.
Robert Kubica idén sem hazudtolta meg magát, s a tavalyi évhez hasonlóan ismét egy kieséssel kezdte meg a szezont. 2014-ben azonban csak a verseny felééig jutott el a volt Forma-1-es pilóta. Most Kubica az utolsó előtti szakaszon esett ki, önhibáján kívül, mikor is autójának a fékpedálja bemondta az unalmast.
A következő világbajnoki ralira három hetet kell várnunk, hiszen 2015. február 12-15. között kerül megrendezésre a Svéd Rali. Ezen a havas, zord ralin az északi pilóták lesznek előnyben, hiszen számukra a hóborította utak teljesen megszokottak. A skandináv ralin a tavalyi szezonban bejött a papírforma. Az első négy helyen ugyanis skandináv származású pilóta kormányozta célba autóját, bizonyítva, hogy nekik igencsak fekszik ez a havas rali. A Volkswagennek akkor nem francia sztárpilótája, hanem Latvala révén sikerült győznie. A második helyen szintén VW-es versenyző, Andreas Mikkelsen ért célba. A bronzérmes helyezés Mads Östberggé (Citroen) lett.
2015-ös Monte-Carlo Rali eredménye
1. Sebastien Ogier (FRA) Volkswagen Polo 3:36:40,2
2. Jari-Matti Latvala (FIN) Volkswagen Polo 3:37:38,2
3. Andreas Mikkelsen (NOR) Volkswagen Polo 3:38:52,5
4. Mads Östberg (NOR) Citroën DS3 3:39:23,8
5. Thierry Neuville (BEL) Hyundai I20 3:39:52,3
6. Dani Sordo (ESP) Hyundai I20 3:39:53,1
7. Elfyn Evans (GBR) Ford Fiesta RS 3:42:03,9
8. Sebastien Loeb (FRA) Citroën DS3 3:45:14,9
9. Martin Prokop (CZE) Ford Fiesta RS 3:46:35,0
10. Kris Meeke (GBR) Citroën DS3 3:47:35,8
A világbajnokság eredménye a Monte-Carlo Rali után:
Egyéni
1. Sebastien Ogier (FRA) Volkswagen Motorsport 25 pont
2. Jari-Matti Latvala (FIN) Volkswagen Motorsport 19 pont
3. Andreas Mikkelsen (NOR) Volkswagen Motorsport 15 pont
4. Mads Östberg (NOR) Citroën WRT 12 pont
5. Thierry Neuville (BEL) Hyundai Motorsport 10 pont
6. Dani Sordo (ESP) Hyundai Motorsport 8 pont
7. Elfyn Evans (GBR) M-Sport WRT 6 pont
8. Sebastien Loeb (FRA) Citroen WRT 6 pont
9. Kris Meeke (GBR) Citroën WRT 4 pont
10. Martin Prokop (CZE) Jipocar Czech National Team 2 pont
Gyártók
1. Volkswagen Motorsport 43 pont
2. Hyundai WRT 27 pont
3. Citroën WRT 12 pont
4. M-Sport WRT 12 pont
5. Jipocar Czech National Team 6 pont
6. FWRT SRL 1 pont
Forrás: Amber PR
Fotó: Amber PR
Frissítve: 2026.04.29.
ORB Rally1:
2026. évi állásaHistoric Rally1:
2026. évi állásaORB Rally2:
2026. évi állásaORB Sprint:
2025. évi állásaRally Világbajnokság:
2026. évi állásaEurópai Rally Bajnokság:
2026. évi állásaRallycross OB.:
2024. évi állásaRallycross VB.:
2025. évi állásaTerep Rally OB.:
2026. évi állása