Az első szezonjában ralikrossz Európa-bajnokság bronzérmeseként végző Szabó Krisztián az FIA off-road szakágának díjátadójára volt hivatalos, olyan sztárok társaságában, mint a világbajnok Petter Solberg.

 

 

A díjátadót Jyvaskyla városában rendezték, a Finn Rali központjában. Az első ralikrosszos szezonját teljesítő Szabó Krisztián 2015-ben harmadikként végzett a Super 1600-as FIA Európa-bajnokságon Janis Baumanis és Ulrik Linnemann mögött. Portugáliában egy versenyt is megnyert Skoda Fabiájával, amely nem csupán saját, de a magyarok első győzelme is ezen a szinten.

„Nagyon örültem, hogy részt vehettem egy ilyen nagyszabású eseményen, ráadásul a Finn Autósport Szövetség is ekkor rendezte az éves gáláját, így olyan sztárokkal találkozhattam, mint Tommi Makinen vagy Marcus Grönholm ralivilágbajnokok. Sikerült pár szót váltanom Petter Solberggel is, akinek a bevállalós vezetési stílusa nagyon tetszik. Rólam is bemutattak egy rövid filmet, mielőtt a pódiumra szólítottak, és sokan gratuláltak, hogy az autókrossz Európa-bajnoki címem után rögtön az első évben ralikrosszban is a dobogón végeztem” – mondta Szabó Krisztián, akit egyedül a -20 Celsius fokos januári hideg zavart.

A versenyző jelenleg egyetemi vizsgáit teljesíti, de eközben már második évére is készül a ralikrosszban. Szezonja hamarabb el fog kezdődni, mint az Eb-sorozat. „Áprilisban indul az Európa-bajnokság Portugáliában, de előtte bemelegítésként rajthoz állok majd a Slovakia Ringen március közepén rendezendő zónaversenyen, és vár még rám egy izgalmas jégautózás Finnországban, ahová instruktornak hívtak” – sorolta a Volland Racing pilótája.   

Race Of Champions 2014

 

Idén is december közepén kerül megrendezésre a bajnokok tornája, Barbadoson. Sajnos Rally pilótákból nem állunk jól, Petter Solberg az egyetlen szívünkhöz közel álló versenyző. Azért bízunk benne, hogy így is akad majd látnivaló. A lebonyolítás a megszokott, dec.13.-án a nemzetek csapnak össze, két fős csapat felállásban, dec.14.-én pedig a pilóták egymással küzdenek meg a 2014-es Bajnokok Bajnoka címért. 
Néhány infó, hogy le ne maradjatok.

Nemzetek csapat összeállítása:

 

 A hivatalos honlap szerint a magyar SPORT1 közvetíti számunkra a versenyt:

 

Aki azonban Interneten követné az eseményeket, azoknak LIVE STREAM-en is elérhető lesz:

(Link a képre kattintva, a KÉP NEM ÉLŐ)

Hivatalos honlap: www.raceofchampions.com

Amatőr Rally / Sprint Hírek

  • 1
  • 2
  • 3
Prev Next

Rally2-es meglepetés, kupák és igazi csa…

2026-08-25 Rally3 / Amatőr Rally / Sprint

Rally2-es meglepetés, kupák és igazi csapatünnep Oroszlányban

A PSZA Motorsport az előzetes terveknek megfelelően népes csapattal érkezett a XI. Oroszlány Rallye-ra. A hétvége azonban még annál is több különlegességet tartogatott, mint amire előzetesen számítani...

Bővebben

Sikeres tatabányai szereplés után irány …

2026-06-05 Rally3 / Amatőr Rally / Sprint

Sikeres tatabányai szereplés után irány a Bakonya Rally

A Horváth Rallye ASE versenyzői eredményes hétvégét zártak a Tatabánya R-Cup-on, ahol három páros képviselte az egyesület színeit. A jó eredmények és a pozitív tapasztalatok után a csapat már a hétvég...

Bővebben

Négy autóval szerepelt a Horváth Rallye …

2026-05-18 Rally3 / Amatőr Rally / Sprint

Négy autóval szerepelt a Horváth Rallye ASE a szentkúti Hegyi Szlalomon

A Horváth Rallye ASE négy versenyzővel képviseltette magát a szentkúti Hegyi Szlalomon, ahol közel 120 autó állt rajthoz. Az egyesület színeiben Pazaurek János Minivel, Pető Gábor Hondával, Kovács Rol...

Bővebben

Egy abszolút magyar rally bajnokkal a fe…

2026-04-23 Rally3 / Amatőr Rally / Sprint

Egy abszolút magyar rally bajnokkal a fedélzeten

Sikeres hétvégét zárt a PSZA Motorsport az Orfű Rally-n, ahol a csapat számára egyszerre volt fontos a felkészülés, a tesztmunka, a kilométergyűjtés és az eredményesség is.   Szabó Árpád csapatkoord...

Bővebben

Értékes eredmények Orfűről

2026-04-23 Rally3 / Amatőr Rally / Sprint

Értékes eredmények Orfűről

Elégedetten zárta az Orfű Rally-t a Horváth Rallye ASE csapata, ahol a versenyzők teljesítménye több fronton is biztató képet mutatott a szezon további részére. Németh „16V” Péter értékelése szerint ...

Bővebben

Zákányi szenzációs győzelme az Árpádtető…

2025-10-30 Rally3 / Amatőr Rally / Sprint

A hétvégén megrendezett Árpádtető Rally, a Wild Dogs Slalom szervezésében, ezúttal sem múlt el események nélkül. A futam különleges, ugyanakkor nehéz versenynek bizonyult: egy baleset sajnálatos módon...

Bővebben

Nem láttunk a saját porunktól…

2025-10-02 Rally3 / Amatőr Rally / Sprint

Nem láttunk a saját porunktól…

Kurtos Robi és Fridrik Gergő nagyon szeretik a Muhihoz hasonló futamokat, mert szerintük az a lényeg, hogy a versenyzők és a szurkolók is jól érezzék magukat. Kevesebb kilométert tudhatnak maguk mögöt...

Bővebben

Győzelmekkel és élményekkel teli hétvége…

2025-08-26 Rally3 / Amatőr Rally / Sprint

Győzelmekkel és élményekkel teli hétvége az Oroszlány Rallye-n a Horváth Rallye ASE számára

Az X. Wescast Oroszlány Rallye minden várakozásunkat felülmúlta: versenyzőink szinte mindenhol az élmezőnyben végeztek, több kategóriagyőzelemmel és dobogós helyezéssel zárva a hétvégét.   Hevesi No...

Bővebben

Dobogós házi csata: a PSZA Motorsport si…

2025-08-26 Rally3 / Amatőr Rally / Sprint

Dobogós házi csata: a PSZA Motorsport sikere az Oroszlány Rallye-n

  Véget ért a 2025-ös Oroszlány Rallye, amely idén is méltó módon szolgálta ki a versenyzők és a szurkolók igényeit.   A PSZA Motorsport számára különösen emlékezetes hétvége volt, hiszen a rajtcer...

Bővebben

Van még remény

2025-06-06 Rally3 / Amatőr Rally / Sprint

Van még remény

  A PSZA Motorsport csapata sikeresen teljesítette a hétvégi Bakonya Rally-t, amely kiváló lehetőséget biztosított a Mecsek Rallye előtti éles tesztre. A négy nevezett párosuk magabiztosan teljesítet...

Bővebben

Közelebb aligha találhattak volna versen…

2025-05-29 Rally3 / Amatőr Rally / Sprint

Közelebb aligha találhattak volna versenyt

A PSZA Motorsport csapata négy párossal vág neki a népszerű Bakonya Rally-nak, amelyet a közelgő Mecsek Rallye tökéletes főpróbájaként választottak.   „Négy párossal érkezünk a Bakonya Rally-ra, ame...

Bővebben

Eszti és Csabi végre versenyautóban……

2025-03-27 Rally3 / Amatőr Rally / Sprint

A tavasz raliautóban találta a miskolci ralipárost.   Március 15-16-án került megrendezésre a Sopia-Net Orfű Rally.   A Wild Dogs Slalom Kft. szervezésében, Teszt kategóriában indult Eszti és Csabi...

Bővebben

Médiapartnerek

amc.pngdrifted.pngdrifting.jpgfonix.jpghajoka_200x100.jpgrallyfotok.pngrc.jpgsimfans.jpgstamas.jpgw_MTI_200x100.jpg
Go to top