Maxx Race Team

Lencse Zoltán a Maxx Race Team pilótája a hétvégén debütált a gyorsasági szakág idén nyitó Közép Európai Zónafutamán az szintén debütáló Suzuki Európa Kupa mezőnyében. Pénteken és szombaton eső áztatta pályán úsztak a ve4rsenyzők az új autókkal, míg vasárnap teljesen új körülmények között száraz, forró aszfalton futották a második futamot.


Péntek: Sajnos a szabadedzések kimaradtak az új autóval mivel az mezőnyből még jó pár autó hiányzott a bokszutcából. Lencse Zoli autója is az eső áztatta időmérő futamra készült el így az első bevetésen egy teljesen ismeretlen autóval kellett kimenni a vizes aszfaltcsíkra, egy olyan autóval, amin se a fékerőt, se a futóművet nem sikerült beállítani, hiszen még csak alap értékekkel se rendelkezett a csapat. Az időmérőn Zoli körről körre javított, de a 27 fős mezőnyben, aminek a felét Osztrák versenyzők tették ki (akik eső gumit is használhattak) az utolsó előtti kör hozta meg a legjobb időt, ami a szombati futamra a 20. rajthelyet jelentette.

Szombat: A kora reggel megtartott első futamon a 20. helyről rajtoló versenyző a 20. helyen ért célba, ami köszönhető volt a vizesen ismeretlen íveknek és a kocsi blokkoló kerekeinek. Ugyan volt folyamatosan csatában része Zolinak, de nem volt elégedett az autó viselkedésével és a futómű keménysége is soknak tűnt. A verseny utáni órákban több dolgot is átbeszéltek a Kupa Sorozat versenyzői és összegezték a tapasztalatokat, melyek útján el tudtak indulni a beállításokkal kapcsolatban egy új irányba.

Vasárnap: A hétvégi program záróakkordjaként rendezték a Suzuki Európa Kupa második futamát. Zoli szintén a 20. helyről rajtolhatott egy teljesen új környezetbe, hiszen eddig csak vízen autózott az 1.6-os Swifttel és most napsütés, forróság, és tűz forró aszfalt fogadta őket a rajtrácson. Nagyon jó rajttal több versenyzőt is megelőzve a középmezőnyben autózott az első körökbe és folyamatosan dolgozta fel magát az Osztrák és Magyar mezőnyben egyaránt. Sajnos a második körtől kezdve megszakadt a rádiós kapcsolat Zolival így csak a látottak alapján tudott tájékozódni, de mindezek ellenére az abszolút értékelés 9. helyére és a hazai mezőny 6. helyére sikerült fellépnie.

Lencse Zoltán:„Furcsa egy hétvége volt ez a mostani. Sajnos nem mondhatnám, hogy jól kezdődött, mert az autó az utolsó utáni pillanatba készült el és nagyon fontos lett volna a szabadedzésen való ismerkedés az autóval és a vizes pályával. Sajnos ez már csak élesben az időmérőn történhetett meg, ami azt hozta magával, hogy csak a 20. rajthelyet tudtam megszerezni. A szombati futamon abszolút nem éreztem se az autót se az íveket vagy a féktávokat, folyton blokkoltak a kerekek, nem volt átmenet a fékezésbe, vagy nem fékeztem vagy blokkoltak a kerekek. Ha tudtam volna menni a szabadedzésen, akkor kb. onnan kezdhettem volna az időmérőt, ahol befejeztem. Szombaton nem szerettem volna, ha vasárnapra felszárad a pálya, mert akkor újra kellett volna kezdeni az egész munkát. Az égiek nem hallgatták meg kérésem és verőfényes napsütésben futottuk a versenyt. Egy elég jó rajttal tudtam indítani a futamot és folyamatosan dolgoztam fel magam. Picit sajnálom, hogy a rádió kapcsolatom megszakadt a boksszal, mert így azt se tudtam, hogy milyen tempóval haladok. A második futam sokkal jobban tetszett és elégedettebb vagyok vele, mint az elsővel. Vannak további terveim ezzel a sorozattal, de egy Szlovákia ringi teszt után most a Bükfürdő Rallye következik, ahol a murva kupába is megméretjük magunkat.”


A rendezvény neve:

BFR Driver Academy Kupa Duna-Autó Autós Gyorsasági Országos Bajnokság és az FIA Közép-Európai Zóna Bajnokság I.-II. futama
Dátum: 2014. április 24-27.
Helyszín: Hungaroring
Rendező: Főnix Motorsport
Fő támogató: BFR Driver Academy
A Főnix Motorsport, 1990 óta folyamatosan rendez egy-egy fordulót az Autós Gyorsasági Bajnokságban, amely egyben a Közép-Európai Zóna Bajnokság egyik fordulója is.
A várható nevezőszám 130-150 autó. A nevezési határidő: 2014. április 10.
Ez a hétvége a bajnokság első két nyitófutama. Csütörtök délután és péntek délelőtt csak szabadedzések lesznek. A nézőket szombatra és vasárnapra várjuk, bármikor érdemes kilátogatni, hiszen versenyek mindkét nap vannak. A belépés nemcsak a nézőtérre, hanem a paddock területére is ingyenes. 16 év fölöttiek pedig a boxutcába is bemehetnek!
Idén folytatódik a némileg átalakult népszerű beszálló kategóriás sorozat, a Swift Cup Europe, valamint az RCM Kupa és a Lotus Cup Eastern Europe sorozata is rajthoz áll. Idén már harmadik alkalommal köszönthetünk egy lengyel sorozatot, ugyanis a Porsche GT3 Cup Challenge Central Europe látogat el ismét hozzánk. És nem jön egyedül! Egy másik lengyel sorozat, a Volkswagen Castrol Cup is tiszteletét teszi, komoly csatákat ígérő versenyekkel.
Ezek mellett a túraautók 2000 ccm alatt és felett mérik össze tudásokat, ahol is olyan komoly autócsodák várhatók - a teljesség igénye nélkül - , mint: Porsche 997 GT3 R, Ferrari 458 Challenge, Mercedes SLS AMG GT3, BMW M3 GTR, stb. A formula autók versenye pedig már csak hab a tortán!
A kommentátor Lantos András lesz.
További információ:

Főnix Motorsport Kft.
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
+36 28 444 474
Képek a tavalyi versenyről: Kattints IDE!
Időterv
2014. április 25. péntek
08:00 - 08:15 OB II. osztály időmérő edzés
08:20 - 13:35 minden kategória részére fizetős szabadedzés
13:45 - 14:00 OB II. osztály verseny
14:30 - 14:50 RCM Cup időmérő edzés
15:00 - 15:30 OB, Zóna 2000 ccm-ig, OB VII. kat. Lotus Cup Eastern Europe 1. időmérő edzés
15:40 - 16:15 Porsche GT3 Cup Challenge Central Europe időmérő edzés
16:25 - 16:55 Volkswagen Castrol Cup 2. szabadedzés
17:05 - 17:35 OB, Zóna 2000 ccm felett 1. időmérő edzés
17:45 - 18:15 OB II. kategória, Zóna E2-2000 1. időmérő edzés
18:25 - 19:10 Swift Cup Europe időmérő edzés
2014. április 26. szombat
08:00 - 08:30 OB, Zóna Endurance időmérő edzés
08:40 - 09:10 Volkswagen Castrol Cup időmérő edzés
09:20 - 10:00 Swift Cup Europe 1. verseny 25’+ 1 kör
10:10 - 10:50 OB, Zóna 2000 ccm-ig, OB VII. kat. Lotus Cup Eastern Europe 1. verseny 25’+ 1 kör
11:00 - 11:40 OB, Zóna 2000 ccm felett 1. verseny 25’+ 1 kör
11:50 - 12:35 RCM Cup 1. verseny 30’+ 1 kör
13:15 - 13:50 Porsche GT3 Cup Challenge Central Europe 1. verseny 20’+ 1 kör
14:00 - 14:45 Volkswagen Castrol Cup 1. verseny 30’
14:55 - 15:35 OB II. kategória, Zóna E2-2000 1. verseny 25’+ 1 kör
15:45 - 18:15 OB, Zóna Endurance verseny 2h
18:25 - 19:25 Volkswagen Castrol Cup race taxi
2014. április 27. vasárnap
08:00 - 08:30 OB, Zóna 2000 ccm-ig, OB VII. kat. Lotus Cup Eastern Europe 2. időmérő edzés
08:35 - 09:05 OB II. kategória, Zóna E2-2000 2. időmérő edzés
09:10 - 09:40 OB, Zóna 2000 ccm felett 2. időmérő edzés
09:55 - 10:30 Porsche GT3 Cup Challenge Central Europe 2. verseny 20’+ 1 kör
10:40 - 11:25 Volkswagen Castrol Cup 2. verseny 30’
11:35 - 12:15 OB, Zóna 2000 ccm-ig, OB VII. kat. Lotus Cup Eastern Europe 2. verseny 25’+ 1 kör
12:25 - 12:35 RCM Cup warm up
13:20 - 14:00 OB, Zóna 2000 ccm felett 2. verseny 25’+ 1 kör
14:10 - 14:50 OB II. kategória, Zóna E2-2000 2. verseny 25’+ 1 kör
15:00 - 15:45 RCM Cup 2. verseny 30’+ 1 kör
15:55 - 16:35 Swift Cup Europe 2. verseny 25’+ 1 kör


Amatőr Rally / Sprint Hírek

  • 1
  • 2
  • 3
Prev Next

Rally2-es meglepetés, kupák és igazi csa…

2026-08-25 Rally3 / Amatőr Rally / Sprint

Rally2-es meglepetés, kupák és igazi csapatünnep Oroszlányban

A PSZA Motorsport az előzetes terveknek megfelelően népes csapattal érkezett a XI. Oroszlány Rallye-ra. A hétvége azonban még annál is több különlegességet tartogatott, mint amire előzetesen számítani...

Bővebben

Sikeres tatabányai szereplés után irány …

2026-06-05 Rally3 / Amatőr Rally / Sprint

Sikeres tatabányai szereplés után irány a Bakonya Rally

A Horváth Rallye ASE versenyzői eredményes hétvégét zártak a Tatabánya R-Cup-on, ahol három páros képviselte az egyesület színeit. A jó eredmények és a pozitív tapasztalatok után a csapat már a hétvég...

Bővebben

Négy autóval szerepelt a Horváth Rallye …

2026-05-18 Rally3 / Amatőr Rally / Sprint

Négy autóval szerepelt a Horváth Rallye ASE a szentkúti Hegyi Szlalomon

A Horváth Rallye ASE négy versenyzővel képviseltette magát a szentkúti Hegyi Szlalomon, ahol közel 120 autó állt rajthoz. Az egyesület színeiben Pazaurek János Minivel, Pető Gábor Hondával, Kovács Rol...

Bővebben

Egy abszolút magyar rally bajnokkal a fe…

2026-04-23 Rally3 / Amatőr Rally / Sprint

Egy abszolút magyar rally bajnokkal a fedélzeten

Sikeres hétvégét zárt a PSZA Motorsport az Orfű Rally-n, ahol a csapat számára egyszerre volt fontos a felkészülés, a tesztmunka, a kilométergyűjtés és az eredményesség is.   Szabó Árpád csapatkoord...

Bővebben

Értékes eredmények Orfűről

2026-04-23 Rally3 / Amatőr Rally / Sprint

Értékes eredmények Orfűről

Elégedetten zárta az Orfű Rally-t a Horváth Rallye ASE csapata, ahol a versenyzők teljesítménye több fronton is biztató képet mutatott a szezon további részére. Németh „16V” Péter értékelése szerint ...

Bővebben

Zákányi szenzációs győzelme az Árpádtető…

2025-10-30 Rally3 / Amatőr Rally / Sprint

A hétvégén megrendezett Árpádtető Rally, a Wild Dogs Slalom szervezésében, ezúttal sem múlt el események nélkül. A futam különleges, ugyanakkor nehéz versenynek bizonyult: egy baleset sajnálatos módon...

Bővebben

Nem láttunk a saját porunktól…

2025-10-02 Rally3 / Amatőr Rally / Sprint

Nem láttunk a saját porunktól…

Kurtos Robi és Fridrik Gergő nagyon szeretik a Muhihoz hasonló futamokat, mert szerintük az a lényeg, hogy a versenyzők és a szurkolók is jól érezzék magukat. Kevesebb kilométert tudhatnak maguk mögöt...

Bővebben

Győzelmekkel és élményekkel teli hétvége…

2025-08-26 Rally3 / Amatőr Rally / Sprint

Győzelmekkel és élményekkel teli hétvége az Oroszlány Rallye-n a Horváth Rallye ASE számára

Az X. Wescast Oroszlány Rallye minden várakozásunkat felülmúlta: versenyzőink szinte mindenhol az élmezőnyben végeztek, több kategóriagyőzelemmel és dobogós helyezéssel zárva a hétvégét.   Hevesi No...

Bővebben

Dobogós házi csata: a PSZA Motorsport si…

2025-08-26 Rally3 / Amatőr Rally / Sprint

Dobogós házi csata: a PSZA Motorsport sikere az Oroszlány Rallye-n

  Véget ért a 2025-ös Oroszlány Rallye, amely idén is méltó módon szolgálta ki a versenyzők és a szurkolók igényeit.   A PSZA Motorsport számára különösen emlékezetes hétvége volt, hiszen a rajtcer...

Bővebben

Van még remény

2025-06-06 Rally3 / Amatőr Rally / Sprint

Van még remény

  A PSZA Motorsport csapata sikeresen teljesítette a hétvégi Bakonya Rally-t, amely kiváló lehetőséget biztosított a Mecsek Rallye előtti éles tesztre. A négy nevezett párosuk magabiztosan teljesítet...

Bővebben

Közelebb aligha találhattak volna versen…

2025-05-29 Rally3 / Amatőr Rally / Sprint

Közelebb aligha találhattak volna versenyt

A PSZA Motorsport csapata négy párossal vág neki a népszerű Bakonya Rally-nak, amelyet a közelgő Mecsek Rallye tökéletes főpróbájaként választottak.   „Négy párossal érkezünk a Bakonya Rally-ra, ame...

Bővebben

Eszti és Csabi végre versenyautóban……

2025-03-27 Rally3 / Amatőr Rally / Sprint

A tavasz raliautóban találta a miskolci ralipárost.   Március 15-16-án került megrendezésre a Sopia-Net Orfű Rally.   A Wild Dogs Slalom Kft. szervezésében, Teszt kategóriában indult Eszti és Csabi...

Bővebben

Facebook Oldal

Tetszik? Töltsd le!

ORB - Rallye 1 Hírek

Médiapartnerek

amc.pngdrifted.pngdrifting.jpgfonix.jpghajoka_200x100.jpgrallyfotok.pngrc.jpgsimfans.jpgstamas.jpgw_MTI_200x100.jpg
Go to top