Autós Salak show, Debrecen, 2014.10.26.
Rég látunk már a híres VFTS kormánya mögött. Most viszont október 26-án a Debreceni Salakarénában teszed tiszteleted.
Csak erre a versenyre porolod le a vasat, vagy újra felöltöd a versenyoverált?
- Sziasztok!
Az idei évre nincs más terv, mint ahogy már verseny sem nagyon. Az igazság az, hogy kicsivel több, mint egy hónapja megszületett a kisfiam, akit Lőrincnek hívnak, és szeretném a lehető legtöbb időt a munka mellett a családommal tölteni. Elég sokat dolgozom, és emiatt utazom is így csak a hétvégék jutnak nekünk, így amikor csak tehetem, inkább otthon vagyok. Tudod egy verseny egy hétvége, nem is beszélve a felkészítésről! Illetve szomorúan látom, hogy egyre kevesebb a verseny, mert még mindig harcolnak a nagyok a kicsik ellen! Nem is értem miért nem lehet ezt normálisan csinálni egymás mellett a két szervezetnek! Így sok versenyző tanácstalan, és inkább nem is veszi elő az autóját a garázsból. Én pl. nem szeretnék úgymond „profiként” versenyezni Rally I, vagy II-ben, így nem is nagyon marad más lehetőségem csak néhány közelebbi amatőr sprintverseny.
Kinek tudod ajánlani az ilyen salakpályás körversenyt és miért is?
- Lássuk, csak kinek is tudnám…? Természetesen mindenkinek, aki rajong az autósport és a benzingőz iránt!
Láttam a nevezési listát és azt gondolom sok lesz a nagyon jó pilóta, akik látványosan fognak közlekedni és porolni (ha nem szakad majd az eső)!
Bízom benne jó idő lesz, mert víz igen érdekessé tudja tenni a salakot!
Itt megemlíteném, hogy nagyon nem mindegy a rendezés sem!
Tapasztalataim szerint Szabi és Norbi igencsak jó versenyeket szoktak szervezni mind versenyzői mind nézői szempontból! Összefoglalva látvány lesz bőven!
Korábban indultál-e már itt? Ha igen milyen autóval?
- Igen indultam. Ez 2009-ben volt. Azóta egyszer ültem versenyautóban, úgyhogy kicsit izgulok is. Remélem minden rendben lesz az autóval, és nagyon bízom benne, hogy tudom majd úgy kormányozni a VFTS-t ahogy akkor! Sikerült abszolút 4. helyet szereznem hasonló számú induló közül. Most eredményre nem nagyon számítok, mert már a rutin sincs a kezemben, és gumival sem készülünk, mert csak utcait találtam a garázsban.

Mesélnél a régi rallys élményeidről, eredményeidről?
- Szívesen, bár ezek tényleg régiek. Kunmadarast nagyon szerettem, mert ott versenyeztem először, szintén a Szabi és Norbi által szervezett rallysprint futamon. Abban az időben még Kun Zsolti navigátorommal terelgettük az autót. Kellett egy év, hogy megtanuljuk az autó határait és azt ki is tudjuk használni! Azon az eredményen nem csak mi, hanem még a rendezők is meglepődtek. Ugyanis még Evo is volt a mezőnyben. Ha jól emlékszem Zsoltival ezen a versenyen mentünk együtt utoljára. Ebben az évben már előre is léptünk, mert elmentünk RTE-be. Itt hamar rá kellett ébrednünk, hogy ez teljesen más! Például máshogy kell elkezdeni egy kanyart, máshogy kell felkészíteni az autót az egész versenyre, komolyabb szervizháttér szükséges az eredményhez! (Soha nem fogom elfelejteni azt az élményemet amikor Havassy Péter, Bodnár Attila, Id. Béres Józsi és Juhász Úr szerelték az autót Ózdon a szervizparkban!) Az első előfutásunkat ugyan sikeresnek értékeltük (Akkor már Terdik Tomi navigátorommal), pedig a következő évben ugyanazon a gyorson majdnem egy perccel jobbat tudtunk autózni. Igaz ez már év végén volt, tehát előtte az egész szezonban már csak az RTE-ben gyűjtöttük a tapasztalatokat. Ez utóbbiból pedig volt bőven gondolok itt a gyöngyösi szőlőskertben az éjszakai felhőszakadás utáni sárlavinával elöntött pályákra!
De ahogy kezdtem és te is kérdeztél ezek már régen voltak! Bízom benne, hogy jó hangulatú verseny lesz most is! Mi biztosan jól fogjuk érezni magunkat, mert barátok és régi nagy rallysok között leszünk!
Gondolok itt Mózer Attilára, Hibján Jocóra, Karsai Zsoltira és még sorolhatnám!
Támogatóim: Szeretném megköszönni a lehetőséget elsősorban családomnak, a Ralda Rally Team-nek, a Crawford-Hungary Kft-nek, Hibján Jociéknak és nem utolsó sorban a Magisz Kft-nek!
Gyertek vasárnap, hiszen rengeteg nyereményt tartogatunk a nézőknek!
Köztük egy BMW 1-est egy hosszú hétvégére is lehet nyerni, a pizza utalványok, az utazási bon és az autómosások mellett!
Szurkoljunk közösen a VFTS virtuóznak október 26-án a debreceni Salak show-n!
- Hajósi Miklós -
Kicsit bele mélyedve az ózdi rali történelembe láthatjuk, hogy idén már tizenkettedik alkalommal bőgnek fel a motorok a borsodi városban és környékén! A Városi Stadion 2006, maga a salak ovál 2008 óta ad otthont a prológnak a versenyzők és a közönség nagy-nagy örömére! Jellegzetessége a félkör eltolásos rajtoltatás, tehát egyszerre két versenyautó küzd egymással! Mivel a parc ferme is a stadionban van, így a versenyzők egymás produkcióját is megtekinthetik, valamint az érdeklődők egész szombat délután gyönyörködhetnek a színes autócsodákban! De vajon miben lesz még más az idei?
Most lehull a lepel néhány részletről!
.jpg)
Jó néhány hangulatfelelős igyekszik majd felejthetetlenné tenni a május 17-i szombat délutánt, melyet reméljük az időjárás is kegyeibe fogad majd! A mikrofon mögött a ralis társadalom körében méltán népszerű Kőváry Barna fogja
garantáltan szórakoztatni a nagyérdeműt, aki extázis közeli állapotban buzdítja a pályán lévőket, persze csak ha kiérdemlik… :)
Az esetleges pályakarbantartás alatt pedig villáminterjúkkal színesíti az eseményt!
.jpg)
A Magyar Gyorsulási Szövetség és a Markom Racing baráti segítségének köszönhetően két fiatalember is érkezik a drift világából és mutatkozik be az ózdi salakon! Őket Kurtyán Ferenc az MGYSZ elnöke mutatja be:
A két versenyző Ámon Olivér és Bauer Bence. Ők a legfiatalabb versenyzőink. Évek óta eredményes résztvevői a drift és a gymkhana OB-nak. Mindketten 18 éves kor alatt kezdték versenyzői pályafutásukat
Ámon Olivér jelenleg 20 éves. 15 éves korában már megnyerte a Speed Proex kupát junior kategóriában, továbbá a felnőttek között a 2500ccm fölötti kategóriában is első helyezést ért el. Ezután jött a drift gondolata, 2011-ben megépült a Mercedes 600-as "bálna" amivel aztán sikert, sikerre halmozz.

Bauer Bence jelenleg 18 éves. Első autója egy Mitsubishi volt, mellyel sprintversenyeken indult. 2010-től vesz részt a hazai drift bajnokságban egy Mercedes 190-es 3200cm3-is 24 szelepes versenyautóval. A 2011-ben hazánkban is megalapított gymkhana sportág első állomásán, 35 ezres nézőközönség előtt részese volt a sportág bemutatkozásának. Bálna Merci a salakon, nem lesz mindennapi! Köszönjük!

Dr. Ádám Antal (Lódoki) rendező meghívására ellátogat az oválra a sokszoros Szlovák bajnok Béres család is, akiket nem kell bemutatni senkinek. Láthatjuk az S1-es Audit is üzem közben! Ha ők köröznek, szem nem marad szárazon!
Porkoláb Pétert is láthatjuk majd 2011 után ismét BMW-vel driftelni a salakon, de biztosan indul majd a hátsó kerekezés hazai fenegyereke Varga „C” Zoltán is a zöld-fekete E-30 M3-sal!
A legfőbb attrakció mégis a Naturali (RTE) mezőnye lesz, akik mint minden évben most is szemet gyönyörködtető autózással fogják elkápráztatni a kilátogató reményeink szerint több ezer embert! Mivel az eredményük nem számít bele a másnapi versenybe, a látványos autózás borítékolható! BMW-k, Ladák, Mitsubishik rúgják majd a salakot a sötétedésbe hajló prológon, ahol a kipufogókból jövő méteres lángnyelvek és a villanó vakuk tucatjai adnak egyedi megvilágítást az ózdi arénának!
.jpg)
- Azért hogy valami tétje mégis legyen a „tét nélküli” bemelegítésnek, a Naturali mezőnyből a legjobb időt elérő első és hátsókerekes egységet, valamint az abszolút elsőt külön díjazzuk!
Gazdára vár továbbá egy különdíj is, de ez legyen meglepetés!
Ezt a hangulatot mindössze 1.000 Ft-ért kínáljuk, a 14 és 18 év közöttiek diákjeggyel 500 Ft-ért látogathatják a rendezvényt, a 14 év alatti gyermekek részére természetesen a május 17-én 16 órától kezdődő prológ látogatása idén is ingyenes!
A pontos cím pedig: Ózd, Városi Stadion, Bolyki Főút 4. GPS: 48.221999, 20.269720
Szeretettel vár mindenkit az AMTOSZ elnöksége és a verseny rendezője a HBRK SE!
Többezer érdeklődő előtt, a hagyományos népkerti körversennyel megkezdődött az idei Országos Rally Bajnokság nyitó futama. A 20. Vredestein Miskolc Rally salakprológján az egész mezőny bemutatkozott. A Rallye2 után a historicos gépek foglalták el a salakot, ezután pedig az ORB és a szlovák élvonal következett: a hangulat természetesen az utolsó húsz egység érkezéskor volt a legforróbb.
A végelszámoláskor csupán tizedek döntöttek. A leggyorsabban ezen az estén Balogh János és alkalmi navigátora, a fiatal Adamovits Áron autózott a leggyorsabban. A második helyen Ollé Sasa és Tóth Zsolt zárt, míg a dobogó harmadik fokán holtverseny alakult ki. Egyforma időt ért el a Botka-Mihalik, valamint a Spitzmüller-Laczkó egység.

Nem történt komoly baj
A körversenyen egy szerencsés kimenetelű baleset is történt: rögtön az elején a Rallye2-es páros túlcsúszott, elvesztette az uralmát az autója fölött, és a fűre hajtva elütött egy sportbírót. A fiatalembert mentővel a kórházba szállították, ám nem sokkal ezután visszatérhetett a prológra, így az élmezőny pilótáit már ő is személyesen láthatta. A 20. Vredestein Miskolc Rallyn szombaton öt gyorsasági szakasszal rajtol az éles verseny. Nem kell korán kelni, mert az első etap csak 17.20 perckor rajtol Bükkszentlászló és Bükkszentkereszt között. Ezután a mezőny Lillafüred és Mályinka között nyomja tövig a gázpedált. Bükkszentnél háromszor láthatja a közönség az ORB és a szlovák bajnokság mezőnyét, valamint a historicos párosokat. A mályinkai szakasz viszont teljes egészében nézőktől elzárt terület, ezért arra kérnénk a szurkolókat, hogy ezt tiszteletben tartva, csak a bükkszenti pályát látogassák szombaton délután. Itt a zárás egyébként két órával a rajt előtt a Mexikó-völgyben lesz, ahonnan az MVK Zrt. ingyenes buszjáratai szállítják föl a szurkolókat a gyorsasági szakasz közelébe.
A 20. Vredestein Miskolc Rally prológjának (nem hivatalos) végeredménye:
1. Balogh János, Holczer Dániel/Adamivits Áron (Mitsubishi Lancer EVO IX)1:01,2
2. Ollés Sasa, Tóth Zsolt (Ford Fiesta S2000) +0.1
3. Botka Dávid, Mihalik Péter (Peugeot 207 S2000) +0.2
3. Spitzmüller Csaba, Laczkó László (Mitsubishi Lancer EVO X) +0.2
5. Herczig Norbert, Igor Bacigal (Skoda Fabia S2000) +0.6
5. Krózser Menyhért, Papp György (Mitsubishi Lancer EVO IX)
Max Race Team - Lencse Zoltán - Hofbauer Tamás
Mistusbishi Evo IX. R4
Vredestein 20. Miskolc Rally
Komoly felkészülés tréningen van túl Lencse Zoltán és Hofbauer Tamás a Maxx Race Team színeiben hivatalosan is debütáló Mitsubishis páros, hiszen a szezon előtt Lencse Zoli tesztelt Lotussal, Suzuki Swifttel és a saját illetve csapattársa R4-es Mistubishijével.
Már Orfűn is nyilatkozta Zoli, hogy úgy érzi sokat jelentett az első métereknél, a pályaversenyzés és a tesztek, hiszen van már pár kilométer a kezébe ezeket a kilométereket nem a miskolci teszten kellett összeszedni. Precízebben kezelte az autót az aszfaltos részeken és sokat tudott tesztelni csúszós nyálkás aszfalt felületen. Ezen a területen volt még fejlődni való, ami remélhetőleg a hazai rali bajnokság első futamán a Miskolc Rallye-n akár meg is mutatkozhat.
Az autón Orfű után volt még munka, hiszen a hajtáson kellett még állítani és járatni is kellett az új motort, mert az alsó és felső tartományokba még nem volt elég nyomatékos. Pénteken a salakos prológgal kezdetét veszi a 2014-es bajnokság, ahová már egy teljes szezon tapasztalatával érkezik a csapat. Ez nem jelent mást, mint, hogy fel kell lépni a következő lépcsőfokra, mert már van miből építkezni. Új csapat, új design, új szerviz háttér, mindez töretlen harci kedvvel fűszerezve.

Lencse Zoltán: „Eljött a várva várt szezonnyitó futam! Motiváltak vagyunk és szeretnék jól menni, közel olyan tempót szeretnénk autózni, mint a tavalyi szezon végén, azzal már elégedettek lennénk. Nagyon erősnek tűnik a mezőny, szinte mindenkinek nagyobb a rutinja nálunk, hiszen mi most kezdjük a második szezonunkat, miközben a többiek már hosszú évek óta versenyeznek ezeken a pályákon. Nagyon szeretem a Lillafüred – Mályinka gyorsasági szakaszt és szeretném élvezni az egész versenyt, de titkon az első tízbe várnám magunkat.”
Hofbauer Tamás: „Nem lehetünk nagyképűek, hiszen mi még mindig tanulási fázisba vagyunk és kilométer és tapasztalatszerzés a fő célunk. Új csapattal és új felállással érkezünk erre a versenyre, tehát sok ismeretlen dolog van az egyenletbe. Célba kell érnünk és utána elemezhetjük az eredményeket, az biztos, hogy rajtunk semmi se fog múlni. Komoly felkészülésen vagyunk túl és mindent annak rendeltünk alá, hogy gyorsuljunk és fejlődjünk.”
Tarr Zsolt nagy álma mindig az volt, hogy egy Hondával versenyezhessen. Az álmok igaz teljesültek, de a Hondával való elrajtolás mégsem okozott akkora örömöt, mint amire számított. Ezért megvált tőle, és idén egy Citroen C2R2 versenyautóval szeretné folytatni a rali túrában a pályafutását.
Az elmúlt hétvégén Debrecenben a salakpályás versenyen Zsolti megmutatta mire képes a Citroen C2R2 versenyautóval, ezt az is bizonyítja, hogy szépen begyűjtötte a kupákat. A kis „méregzsák” nagyon a szívéhez nőtt, így tervei között szerepel, hogy az idén a rali túra versenyeken ezzel szeretne már küzdeni. Jelenleg úgy néz ki, hogy ennek semmi akadálya, hiszen a László Racing Kft. teljes mellszélességgel támogatja a Tarr Zsolt – Szabó Gábor párost.
„Nagyon vártuk már, hogy egyszer eljöjjön, az az időszak, mikor teljes mértékben csak arra kell koncentrálnunk, hogy beülünk egy hibátlan versenyautóba, és csakis a versenyzésre kell összpontosítani. Úgy látszik, hogy most jött el a mi időnk, és bízunk benne, hogy az idei rali túra versenyekre végig biztosítani tudja a versenyautót a Bakó Rally Team.” – mondta Zsolti boldogan.

Az autó változik, de a jól bevált navigátor, Szabó Gábor marad továbbra is mellette, és remélik az új raliautó fejlődést hoz a versenyzésükben. A hétvégi II. MAFI emlékversenyt tréningnek szánják, szeretnék még jobban megismerni a Citroent, beállításokat nézni, egyszóval eggyé akarnak válni az autóval. Céljuk, hogy a rali túra első versenye előtt versenyezhessenek, és ráhangolódjanak a 2014-es szezonra.
„Nem a világot akarjuk megváltani, de azért őszintén megmondom, hogy szeretnénk valahol az elején végezni. Ezért természetesen mindent tőlünk telhetőt megteszünk, és bízunk benne, hogy végre jó hangulatú versenyeknek lehetünk a résztvevői.” – ecsetelte a terveket Tarr Zsolt.
Szöveg és fotó: Tiba Anita
Herczig Norbiék a jól bevált dolgokon nem változtatnak, minden marad a régiben és bíznak abban, hogy a tavalyi tempót tartani tudják, és jó eséllyel küzdhetnek most is az elsőségért, elsőként a március végi, 20. Vredestein Miskolc Rallye-n.
Mi lesz a 2014-ben veletek, hogyan készültök?
Szerencsére úgy néz ki, összeállnak a dolgaink, de nem tudok sok újdonságról beszámolni, ez lesz az első olyan évünk, amikor semmiben, semmiféle változás nem lesz. Ugyanúgy folytatjuk, ahogy a tavalyi Mecsek Rallye-n kiszálltunk az autóból, még az overállunk is ugyanaz lesz. Bízni tudok benne, hogy segíti majd a munkánkat, hogy nincsenek kérdőjelek sem a csapatfelállásban, sem a versenyzésünkben.
Ha nálatok nem is lesz változás, a mezőny „összetételében” igen, újra eltűnhetnek a WRC-k…
Örömmel hallottam ezt a hírt, és bár nem szeretnék beállni abba a sorba, amelyik szidja a rendszert, de a tény az tény: ebben a pillanatban még mindig nincs RVSz-ünk, és akkor lesz ez biztos, ha már bele lesz írva. Ha hinni lehet a híreknek, melyek a szakág vezetésétől jönnek, akkor valóban nem lehet majd WRC-vel bajnoki pontokat gyűjteni, és ez mindenképp optimizmusra ad okot, követjük az FIA-t, és ezáltal azt mondom, hogy abszolút bajnoki címet RRC-vel, R5-össel, S2000-essel, R4-essel lehet nyerni… szerintem. Biztos, hogy javultak valamelyest az esélyeink, most talán közelebb tudunk lenni egymáshoz, és végre verseny tud lenni. Nem azt jelenti, hogy így majd egyenes út vezet a bajnoki címhez, de mindenképp közelebb kerültek egymáshoz az autók.

Milyen ellenfél lehet számotokra az RRC, R5?
Nagyítóval nézzük az R5-ös és RRC autók fejlődését, hogy hová lehet őket besorolni a S2000-eshez képest, és most már tisztán látszik, hogy az RRC az R5-östől, S2000-estől alapvetően gyorsabb, és ezáltal lényegesen drágább is. A nemzetközi versenyekből tudunk leszűrni konzekvenciákat, ott pedig úgy tűnik, hogy az RRC gyorsabb a másik kettőnél. Az R5-ös és S2000-est figyelve pedig hol ez, hol az egy picit gyorsabb, de ez pálya- és pilótafüggő is. A lényeg, hogy verseny lesz és nekem ez az, ami tetszik!
Mit szólsz a versenynaptárhoz?
Foglalkoztunk, terveztünk vele, és ez ugyan még annyiból nem végleges, hogy a különböző adminisztrációs feladatoknak nem minden rendező tett eleget, de a dátumok talán nem fognak változni. Látszik, hogy lesz egy Miskolc Rallye-nk március végén, majd azt követően 2 és fél hónap szünet. Nyilván nem jó egy ilyen hosszú szünet, jobb lenne, ha nem kellene annyit várni a következőig, de most örüljünk annak, hogy biztosak a versenyeink, jelen pillanatban legalábbis úgy tűnik, hogy a rendezők véghez tudják vinni a bejelentett 6 futamot. És van egy másik nézőpontja is, miszerint az év eleje mindig, minden csapatnak nehezen indul el, össze kell rakni a hátteret, aláírni a szerződéseket, így azt gondolom, hogy mindenki kaphat még egy lélegzetvételt az első futam után, úgyhogy van ennek jó oldala is. Nyilván a rosszabb oldala, hogy „felszívjuk” magunkat március végére, majd jön a verseny, aztán a szünet és utána újra fel kell venni a kesztyűt, és hozni kell a jó formát. A másik hosszabb szünet a nyáron lesz, de az már 1 hónappal rövidebb, és azt nem is bánom, így a nyarat kicsit felszabadítjuk, ez már a tavalyi évben is bejött. Itt senki nem vérprofi versenyző, családunk van, feladatink vannak, munka van… és így a nyarat a családunkkal tudjuk megélni. Utána elindul újra a szezon, szeptember elején jön a Kassa Rallye, utána 1 hónap szünet és Budapest Rallye, majd két hét és már Mecsek Rallye. Az év második felében visszahozzuk azt a lemaradást, amit az elején összeszedtünk.

Mikor fogtok tesztelni?
Úgy áll a helyzetünk, mint ahogy lenni szokott: sokkal a verseny előtt nem fogunk tudni tesztelni, majd a 20. Vredestein Miskolc Rallye hetében kerítünk sort erre, ott szeretnénk akklimatizálódni. Nagyon fontos, hogy most már nem kell foglalatoskodnunk a különböző beállításokkal, vagy hogy rám hangolják a kocsit, hiszen ez már a harmadik évünk lesz a BRR-rel, elég jól ismernek engem is, a stílusomat is, és a korábbi évekből megvan nagyon sok adat, sok beállítás, amivel dolgoztunk. Van közte olyan, ami nem minden esetben állta meg a helyét, mert nem mindig találtam jól bele, de nagyrészt elég jól állunk ezen a téren. Tavaly is egy nagyon jó beállítással tudtunk menni a Miskolc Rally-n, most nem kell majd ezzel külön foglalatoskodnunk, ezekkel már készen vagyunk. Most az lesz a fő cél, hogy visszajöjjenek azok a beidegződések, reflexek, melyek remélem a tél folyamán nem tűntek el nagyon.
Milyen eredményre számítasz az első futamon?
Nekem valamiért az elmúlt évek statisztikája azt hozza, hogy az idénynyitón nagy részben mindig célba értünk. Most én ismét nem helyezésekben gondolkodnék, hanem inkább az érzésekben, mert ha hozzuk azt a formát, amit a tavalyi Miskolc Rallye-n tudtunk hozni, akkor azt gondolom, hogy nagyon jó eséllyel tudunk küzdeni az első helyért. A tavalyi év nekünk nagyon jól sikerült, tényleg kíváncsian várom, hogy tudjuk-e azt folytatni. 2012-ben is már jó volt a tempónk, jó visszaigazolásokat kaptunk, de tavaly ezt valamiért még egy kicsikét meg tudtuk fejelni, és arra leszek kíváncsi, hogy azt a tempónkat, ami 2013-ban jellemzett minket, fogjuk-e tudni hozni 2014-ben is?!

Forrás: www.miskolcrally.hu