Az autóversenyzés 3 etalonja egymással versenyzett: Norbik a volán mögött
Michelisz Norbi, Kiss Norbi és Herczig Norbi versenyzett egymással, de hogy az esélyek kiegyenlítődjenek, mindenki azonos járművet, egy gokartot választott versenygépnek.
 
 
 
Az augusztus 27-28-án megrendezésre kerülő Kamion EB és Fesztivál előtt az autóversenyzés nagyjai a GokartAréna pályáján találkoztak, egy jó hangulatú, közös száguldozásra. Ezzel az örömautózással a szervezők megvalósították a magyar autósport rajongók álmait, hiszen ritkán lehet együtt látni a kamion-, a túraautó és a ralisport hazai nagyjait. A Norbikhoz ex- kamionversenyzőnk, Major Benedek is csatlakozott, aki egykor az iskolapadból pattant a kamion volánja mögé, most pedig már aktív részese a Kamion EB és Fesztivál szervezőcsapatának. A hazai futam okostelefonokra fejlesztett applikációját is az ő cége fejlesztette, amelynek letöltésével, akár belépőjegyeket is lehet nyerni az augusztus végi rendezvényre. A TruckFest alkalmazás már elérhető és ingyenesen letölthető és akár a helyszínen, a Hungaroringen, akár otthon nagy segítség lehet az érdeklődőknek, hogy belelássanak a kamionversenyzésbe: élő kép, live timing, hírek és kulisszatitkok várják az applikáció letöltőit – a széria történetében eddig egyedülálló módon.
 
„Egyszer cserélhetnénk versenyjárművet, Kiss Norbi például szerintem kitűnően megállná a helyét WTCC-ben, de én is versenyeznék szívesen egy kamionnal”- mondta Michelisz Norbert, aki ült már versenykamion volánja mögött akkoriban, amikor még Szobi Balázs volt a sportág legismertebb magyar versenyzője.
 
Herczig Norbertnek, az idei magyar ralibajnoknak ez a fajta versenyzés új az ő megszokott környezetéhez képest. Be is vallotta, hogy a „kollégákhoz” képest ő nem tud ennyire pontosan körről-körre kanyarokat bevenni. Így, hogy jobban megismerje a pályaversenyzés világát, a családjával együtt ő is kilátogat a jövő hétvégi eseményre, és mindenkit erre biztat.
 
A barátságos gokart-mérkőzést minden versenyző győztes pozícióban zárta, s abban egyetértettek, hogy együtt szurkolnak majd Kiss Norbinak, hogy a nyár utolsó hétvégéjén a Hungaroringen a tankpool24 Mercedesével minden az elképzelései szerint történjen, s a dobogó legmagasabb fokára állhasson.
A valóban kedvező árakra nem csak a belépőjegy tekintetében lehet majd számítani,  a szervezők kifejezetten családbarátra szabták az ételek-italok árait is, így minden adott lesz egy felhőtlen szórakozáshoz.
 
Augusztus 27-28-án a jelenlegi időjárási előrejelzések szerint remek idővel, fantasztikus hangulattal és izgalmas futamokkal vár minden érdeklődőt a Hungaroringen a Kamion EB és Fesztivál.

Tavaly 25 év után tért vissza Magyarországra a Kamion Európa-bajnokság, mely újra óriási sikert aratott. A szervezőket ez arra inspirálta, hogy 2016-ban még érdekesebb, még színesebb programokkal kedveskedjenek a több tízezer rajongónak, nézőnek. Ennek egyik eleme, hogy a Kamion Eb és Fesztivál mellett, két másik nemzetközi versenysorozat – Blancpain GT Series és Swift Cup Europe - futamaira is sor kerül augusztus 27-28-án a Hungaroringen, melynek résztvevőivel a verseny előtt Budapesten is lehet találkozni.

 

 

Most először érkezik Magyarországra a Blancpain GT Series, mely olyan szupersportkocsik versenye, amik utcai kivitelben is ritkaságnak számítanak, versenyautóként pedig egyenesen kuriózumok. A sorozat magyarországi látogatása alkalmából augusztus 27-28. között a Kamion EB és Fesztiválon versenykörülmények között láthatják az érdeklődők a BlancPain GT Series csodajárgányait a mogyoródi pályán, azonban aki addig sem szeretne várni, már hamarabb is találkozhat a szupersportkocsikkal. Még a versenyhétvége előtt ugyanis láthatóak lesznek Budapesten ezek a luxusautók, – Aston Martin-ok, Audi R8-ak, Bentley-k, Corvette-ek, Lamborghini-k, McLaren-ek, Nissan GTR-ek, stb. – de nem csak egy sima kiállítás formájában! Látott már Bentley-t, Lamborghini-t, és McLaren-t? És ezeket egyszerre, egyetlen helyen, azonos időben? Talán Monte Carlo-ban, de azok „csak” utcai kivitelek voltak. Budapesten viszont valódi sportkocsikat láthatnak, hiszen ezekkel nem sétakocsikáznak, hanem versenyeznek – tehát sportolnak – is a pilótáik!

A Truck Race Promotion hosszas egyeztetéseket követően engedélyt kapott arra, hogy az augusztus 27-28-i versenyhétvége résztvevői közül a versenykamionok és a Blancpain GT versenyautók augusztus 25-e délutánján saját kerekeiken gördüljenek be a Hungaroringről Budapestre. Az M3-as autópályán, a Kacsóh Pongrác úton, a Kós Károly sétányon és a Hősök terén keresztül az 56-osok terén felállított parkolóig saját kerekeiken, saját motorjuk segítségével, egy igazán különleges, látványos és hangzását tekintve sem mindennapi konvojban fognak eljutni!

Több ezer lóerő vonul végig Budapesten 2016. augusztus 25-én, és ennek mindenki ingyenesen a részese lehet, aki kilátogat az M3-as autópálya bevezető szakasza feletti felüljárókra, a Városligetbe vagy az 56-osok terére.

A látványos csaták előtt közúti, vagy annál is lassabb tempóval, de a hangjukat teljes mértékben élvezve egészen közelről láthatók, hallhatók lesznek a szuperspotkocsik, illetve az 5000 Nm leadásra is képes, 40-ről 160 km/h-ra 5 másodperc alatt gyorsuló versenykamionok is! Akinek az ereiben akár csak egyetlen csepp benzin vagy gázolaj is folyik, vagy emlékszik a Convoy című filmre, annak nem csak a Hungaroringen, hanem augusztus 25-én a Városliget környékén is ott a helye!

Augusztusban újra itt a Kamion EB és Fesztivál

Kiss Norbi német csapattal és Mercedes-szel száll harcba a bajnoki címért

A tavalyi év sikereit követően 2016. augusztus 27-28. között ismét a Hungaroringen szurkolhatunk Kiss Norbi kétszeres Európa-bajnok kamionversenyzőnknek. Az izgalmas versenyeket családi programok, koncertek és egy látványos betétfutam, a BlancPain GT Series teszi még színesebbé.

 

 

„Tavaly történelmet írtunk, ugyanis negyed évszázad után hatalmas sikerrel tért vissza Magyarországra a kamionsport legkiemelkedőbb, leglátványosabb eseménye, a Kamion Európa-bajnokság. A hétvégére több mint 32 ezer néző látogatott ki, a Hungaroring remek házigazda volt. Jó hangulatú, látványos versenyeket láthatott a közönség, akik rendkívül aktívan szurkoltak hazánk büszkeségének, Kiss Norbinak. Az elmúlt év is bizonyította, hogy a magyarok kedvelik a technikai sportokat és hazánk hőseit. Idén hamarabb, a szezon közepén, egy hosszabb pihenőt követően érkezik a Hungaroringre a mezőny. A tavalyihoz képest még egy szintet feljebb léptünk, ugyanis a Suzuki Europe Cup mellett egy exkluzív futamot, a BlancPain GT Series-t is elhoztuk hazánkba, melyen a leggyorsabb luxusautók versengenek az első helyekért. Természetesen az autóversenyek mellett most is színes családi programok, hangulatos kísérőrendezvények és sok újdonság várja majd a látogatókat a kamionünnepre, melyen az idei évben több mint 50 ezer szurkolóra számítunk” – mondja Őry Tamás, a Truck Race Promotion Kft. ügyvezető igazgatója.

Az idei szezon legnagyobb újdonsága, hogy a kétszeres Európa-bajnok Kiss Norbi a 2016-os évadot már nem az Oxxo Racing Team oldalán, hanem egy német csapattal, a Tankpool24 Racing Teammel folytatja. Norbi egy Mercedes volánja mögé ül majd be, de csak a körülmények változnak, a bajnok céljai ugyanazok.

„Úgy érzem, eljött a változások ideje, új kihívásokra van szükségem. Az Oxxo-nak nagyon sokat köszönhetek, velük értem el az eddigi legnagyobb sikereimet, amiért rendkívül hálás vagyok. Viszont pont a két egymást követő évben elnyert Európa-bajnoki cím az, ami miatt úgy gondolom, most kell új kihívások után néznem. Ezeket az eredményeket már nagyon nehéz, szinte lehetetlen lenne überelni, egy új csapatban viszont rengeteg új potenciál rejlik. Természetesen az ellenfeleim örülnek ennek a váltásnak, mert újra a nulláról indulok majd. Idén a német Tankpool24 Racing Team pilótája leszek, mely ugyan az elmúlt években nem volt túl sikeres, de idén új időszámítás kezdődik. Új technikai csapattal, új autóval, márkával és egy világhírű konstruktőrrel vágunk neki a szezonnak, ami kifejezetten motiváló számomra. Célunk, hogy versenyről versenyre egyre jobb eredményeket érjünk el és a Hungaroringen már akár a dobogóra is felállhassunk. Először mindenképp a csapatot kell biztos alapokra helyezni, lényeges az összekovácsolódás” – mesél izgatottan Kiss Norbi a váltásról.

Az Európa-bajnokság a kamionversenyzés csúcskategóriája, ugyanis ebben a szakágban világbajnokságot nem rendeznek. A látványos, a teljesítményeket és méreteket tekintve rendkívüli eseményen egyszerre 20.000 lóerővel dübörögnek majd a versenypályán a 12.412 cm3-s dízelmotorokkal hajtott, egyenként 1200 LE-s, 5,5 tonnás kamionmonstrumok. A Hungaroring pedig kitűnő terep arra, hogy ezek az óriások megmutassák, mire képesek.

„Anno 1985-ben a túraautó világbajnokság mezőnye avatta fel a Hungaroring pályáját, azóta nem történt megújulás, de ez idén megváltozott. Vadonatúj aszfalt és rázókövek várják majd a kamionokat, ami a látogatókra nézve is nagyon kedvező, ugyanis még látványosabbá teszi a futamokat. Valóban igaz, hogy a magyar közönség magyar pilótát szeret látni a pályán, még ha ez most német színekben történik is. A tavalyi versenynek köszönhetően jelentősen megugrott a kamionversenyzés nívója, melyet idén még tovább szeretnénk fokozni. Az Olimpiát követően, a szabadságok végén reméljük, hogy sokan kilátogatnak a ringre és abban is bízunk, hogy Norbiék lehetőségük szerint megkímélik az új aszfaltot” – mondja mosolyogva a Hungaroring megújulásáról Gyulay Zsolt, a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója.

Pénteken egy rendhagyó „pályabejárás” várja az érdeklődőket, melyen izgalmas kulisszatitkokba is betekintést nyernek a látogatók, majd szombaton és vasárnap egy-egy időmérő edzést és két-két futamot szurkolhatnak végig a kilátogatók. A teljesen új borítású versenypálya a tavalyinál is szebb látvánnyal és izgalmakban bővelkedő futamokkal vár mindenkit. A szervezők a magyar érdekeltség miatt idén is teltházas versenyekre számítanak, és arra készülnek, hogy igazi fesztiválhangulat kerekedik majd a magyar pályán.

A jegyek értékesítése már elindult, érdemes már most bejegyezni a naptárba az időpontot: 2016. augusztus 27-28. – Kamion EB és Fesztivál – Hungaroring

Páratlan hétvége volt! Méghozzá Kiss Norbertnek köszönhetően, aki a kamionos Európa-bajnokság hungaroringi versenyhétvégéjén mind a négy futamon felállhatott a dobogóra. Két győzelem, egy második és egy harmadik hely volt a magyar pilóta mérlege – ennél többet, jobbat talán ő sem remélt, hiszen a fordított rajtrácsos második futamokon mindkétszer a nyolcadik helyről kellett megkezdenie a felzárkózást. 
 
 
Képek a versenyről: Kattints IDE!
 
 
Csakhogy…
 
Csakhogy a Hungaroring az a pálya, amelyen talán többet ment, mint a mezőny többi tagja együttvéve, és a Hungaroring az a pálya, amelyen minden szív érte dobogott. És voltak 22 ezren vasárnap (összesen pedig 32 ezren a két nap alatt), szóval elég nagy volt a támogatottság. A rajt előtt bizonyára hallotta is, a versenyek közben pedig talán érezte, és látta, hogy őrjöng a tömeg a lelátókon. (Mi ez, ha nem jó előjel a folytatást illetően…?)
 
 
A szombati első és harmadik hely után a vasárnapi napot is győzelemmel kezdte a magyar Európa-bajnok. Mondjuk simának nem volt sima verseny – és nem rajta múlt. Mert ő most is elrajtolt elsőként (ahogy illik), csakhogy két körrel később szükség volt egy újabb startra, mert Adam Lacko kamionja lángra kapott. Égett szépen, amíg el nem oltották, és miután bevontatták a depóba (a versenyt piros zászlóval félbeszakították), következhetett az újabb készülődés, az újabb idegőrlő pillanatok, miközben vártak a lámpa szabad jelzésére. 
 
 
Kiss nem jött zavarba, megint elment elsőként, és végig vezetve rajt-cél győzelmet aratott. 
 
„A legbiztosabb út az Európa-bajnoki cím felé, ha meg tudjuk nyerni az első versenyeket. Nagyon boldog vagyok, hogy sikerült” - summázta a történeteket a boldog győztes, akit Jochen Hahn és Stephanie Halm társaságában pezsgőzött a dobogón. 
 
 
„Játszottál velünk ezen a hétvégén, úgyhogy élvezd csak ki a pillanatot” – mondta neki sportszerűen Hahn a viadal után. 
„Nem csupán Norbinak, nekem is nagyon feküdt ez a pálya az első pillanattól kezdve, s mivel jóformán senki sem ismerte a Hungaroringet, tudtam, itt jó esélyeim lehetnek. Hamar megtaláltam az ideális íveket, és volt egy kis szerencsénk is” - nyilatkozta Halm, aki szombaton az Eb első női győztese lett, vasárnap pedig rátett még egy lapáttal és újra felállt a dobogóra. 
 
 
A fordított rajtrácsos viadalon aztán már nem volt elég csak jól elrajtolnia Kiss Norbertnek, hiszen a nyolcadik pozícióból várhatta a lámpa szabad jelzését. Küzdött, mint az oroszlán, és körről körre jött előrébb. „Az első kör volt talán a legnehezebb, mert nem vállaltam rizikót a rajtnál, úgyhogy hátra kerültem, minden egyes kanyarban meg kellett küzdenem a pozíciómért. Azután elkezdtem dolgozni azon, hogy felzárkózzak, és szerencsére sikerült. Az utolsó nagy ütközetet David Vrseckyvel vívtam, és abban benne volt minden, ami a kamionversenyzés sava-borsa. Négyszer vagy ötször összeértünk, végül azonban hibázott, és meg tudtam előzni. Antonio azonban már túl messze volt…” – mondta Kiss, arra utalva, hogy Antonio Albacete bizony kihasználta, hogy mögötte ádáz csaták dúlnak, és meglépett az élen. 
 
 
„Nyomtam a gázt, ahogy csak bírtam, mert tudtam, hogy Norbi nagyon gyors, és ha nem gyűjtök elég előnyt, utol fog érni. Eddig nagyon rossz hétvégénk volt, de felszívtuk magunkat a végére, és megérte, mert most nagyon édes a győzelem” – nyilatkozta Albacete, aki mögött tehát Kiss másodikként ért célba. 
Mindez azt jelenti, hogy a magyar Európa-bajnok ezen a hétvégén is a legtöbb pontot szerezte a mezőnyből, és tovább növelte összetettbeli előnyét – immár 119 ponttal vezet. 
 
 
Képek a versenyről: Kattints IDE!
 
 
KAMION EURÓPA-BAJNOKSÁG, 25-28. FUTAM, HUNGARORING
1. verseny: 1. Kiss Norbert (magyar, MAN) 25:56.339, 2. Hahn (német, MAN) 11.634 mp h., 3. Halm (német, MAN) 25.966 mp h. 2. verseny: 1. Antonio Albacete (spanyol, MAN) 26:09.184, 2. Kiss N. 4.256 mp h., 3. Vrsecky (cseh, Freightliner) 9.887 mp h. 
Az Eb állása: 1. Kiss Norbert 441, 2. Hahn 322, 3. Lacko (cseh, Freightliner) 321
 
 
Tízezer néző skandálta extázisban a Hungaroringen, hogy „Norbi! Norbi! Norbi!”, úgy, hogy az ember hátán felállt a szőr… A kamionos Európa-bajnokság mezőnye 25 év után tért vissza a mogyoródi Formula–1-es pályára, és Kiss Norbert, aki szenzációs higgadtsággal nyerte meg a felszáradó pályán megtartott időmérő edzést, az első helyről várhatta a lámpa szabad jelzését. Azért nem írjuk, hogy az első rajtkockából, mert ugye a kamionoknál gördülő rajt van. 
 
 
Képek a versenyről: Kattints IDE!
 
 
Az Európa-bajnokság magyar címvédője lélegzetvételnyi előnyhöz jutott a start után, ami azért jó, mert ha ez megvan, az embernek nem kell kockáztatni, elég 99.5 százalékot teljesíteni. Az is kiderült közben, hogy bár a Hungaroring elég széles, azért nem mindenkinek, mert ment a nagy lökdösődés, és persze akadtak koccanások, kicsúszások is. De szerencsére csak Norbi mögött…
 
 
„Remek érzés itthon nyerni. Szerencsére a rajtom nagyon jól sikerült, de utána is nagyon kellett koncentrálni, hogy ne kövessek el hibát. Nincs könnyű verseny, mert ebben a sportban minden megtörténhet. Örülök, hogy itt lehetek, leírhatatlanul jó érzés, hogy a sikeres és sikertelen évek után itt vagyunk, és ennyire szeretnek minket” – nyilatkozta Kiss Norbert, akit az ellenfelei láthatóan tisztelnek és kedvelnek is. 
 
 
Az Európa-bajnoki pontversenyben legfőbb riválisának számító Adam Lacko például azzal viccelődött, hogy kimondottan örült az esőnek, mert amikor vizes volt a pálya, akkor gyors volt, hogy viaskodjon a magyarral. „De aztán kezdett felszáradni az aszfalt, és Norbi megint előttem volt” – bökte oldalba a magyart a cseh. Szemmel láthatóan azonban nem sértetten, hanem inkább csak úgy zsörtölődve. 
 
„A Hungaroring nagyon nehéz, de élvezetes pálya – van elég hely a kamionoknak, ugyanakkor teljesen biztonságos is. A hatodik helyről indultam, mégis felállhattam a dobogóra, úgyhogy nagyon boldog vagyok. Persze, ha körönként egy másodperccel gyorsabbak lennénk, akkor még boldogabb lennék” – nyilatkozta a német Jochen Hahn, az első verseny harmadik helyezettje. 
 
 
Néhány órával később következett a második, a fordított rajtrácsos verseny, amelyen Kiss Norbert a nyolcadik pozícióból várhatta a rajtot. Egészen elképesztő felzárkózást produkált, és az utolsó négy körben Stephanie Halmmal és David Vrseckyvel viaskodott a dobogós helyezésekért. Végül meg kellett elégednie a harmadik pozícióval, de talán ez is több, mint amit várni lehetett, hiszen ezen a pályán még versenyautóval sem könnyű előzni, nemhogy egy 5.5 tonnás, hatalmas monstrummal. 
 
„A rajtnál ezúttal nem sikerült pozíciót nyernem, ennek ellenére folyamatosan zárkóztam fel, és a végén már a dobogós helyekért viaskodtunk. Csakhogy David Vrsecky pályája és az én pályám egészen más, én a fékezési pontokon és a kanyar bejáratánál vagyok gyorsabb, ő meg a kigyorsításnál – ez lehetetlenné tette számomra, hogy előzési pozícióba kerüljek. Jó kis nap volt, másodszor is felállhattam a pódiumra, ami miatt rettenetesen boldog vagyok” – nyilatkozta Kiss. 
 
 
Nála talán csak egy boldogabb ember volt a depóban, a német Stephanie Halm, aki első nőként diadalmaskodott az Európa-bajnokság történetében. Sikeres volt ő eddig is, hiszen két francia bajnoki címet tudhat magáénak, de az Európa-bajnokságon futamot nyerni… Nos, az mégiscsak valami egészen különleges érzés. „Elsősorban versenyző vagyok, olyan, mint a többiek, és csak másodsorban nő, úgyhogy nem kell ezt túlragozni, de pokolian boldog vagyok amiatt, hogy sikerült nyernem. A rajt után próbáltam a lehető legtöbb előnyt gyűjteni, hogy kitartson a végéig, de még így is volt izgulnivalóm a végén, mert a fiúk nagyon jöttek. Azt hittem, gyorsabbak mint én, úgyhogy nyomtam a gázt, ahogy tudtam. Szerencsére kitartott az előny a végéig” – mondta Halm. 
 
 
A német hölgyön és a magyar hősön kívül még Vrsecky állhatott fel a dobogóra, annak is a második fokára. „Először vagyok itt, minden kör egy új tapasztalat számomra, mindegyikben találok valami újdonságot a pályával kapcsolatban, új irányokat, amelyeket még nem ismerek. Nagyon sokat kell gyakorolni, hogy valaki ezen a pályán gyors legyen, úgyhogy örülök ennek a második helynek” – nyilatkozta Lacko. 
A kamionos Európa-bajnokság hungaroringi futama vasárnap két további versennyel folytatódik. 
 
 
 
Képek a versenyről: Kattints IDE!
 
 
 
KAMION EURÓPA-BAJNOKSÁG, 25-26. FUTAM, HUNGARORING
1. verseny: 1. Kiss Norbert (magyar, MAN) 25:43.340, 2. Lacko (cseh, Freightliner) 7.713 mp h., 3. Hahn (német, MAN) 14.097 mp h., 2. verseny: 1. Stephanie Halm (német, MAN) 26:14.630, 2. Vrsecky (cseh, Freightliner) 0.527 mp h., 3. Kiss Norbert 1.286 mp h. 
Az Eb állása: 1. Kiss Norbert 406, 2. Lacko 313, 3. Hahn 297
 
 
 

Fantasztikus bemutatót ígér a kamionos Eb-futam köré szervezett fesztiválra a Tomracing Motorsport driftese

 

Radák „Radír” János: „Látványban ezúttal sem lesz hiány”

 

A Tomracing Motorsport újabb megtisztelő felkérést kapott: a csapat 2008-as magyar bajnok driftese, Radák „Radír” János, illetve három spottársa bemutatót tart a hétvégén a hungaroringi Gyorsasági Kamion Eb-futam köré szervezett fesztiválon. Radír és társai szombaton borítják majd füstfelhőbe a mogyoródi pálya célegyenesét.

 

Óriási megtiszteltetés érte a Tomracing Motorsport csapatát és versenyzőjét, ugyanis a 2008-as magyar bajnok Radák „Radír” János három társával együtt a drift minden szépségét és látványát felvonultató bemutatót tart szombaton, a Hungaroringen rendezendő Gyorsasági Kamion Eb-futam köré szervezett fesztivál keretein belül. A driftbemutató a célegyenesben lesz látható, míg az időtartama kétszer húsz perc lesz.


Radák „Radír” János már „rutinos bemutatózó”, hiszen tavaly és idén részt vett a Nagy Futamon, és most is abban bízik, hogy a remélt többtízezer nézőhöz ismét sikerül közel hozniuk a driftet.

 

„Hatalmas megtiszteltetés számomra, hogy a Nagy Futam után most ezen a rendezvényen is lehetőséget kapok. Annak idején egészen kisgyermekként még kint voltam a szüleimmel az utolsó hungaroringi kamionos versenyen. Szinte hihetetlen, hogy huszonöt év telt el azóta. Akkor tátott szájjal figyeltem az eseményeket, most pedig én is aktív résztvevője leszek a show-nak. Egyet ígérhetek, látványban ezúttal sem lesz hiány, és Grózinger Zsolttal, Galán Erikkel és Dely Domonkossal füstfelhőbe borítjuk a mogyoródi pálya célegyenesét a szombati bemutatókon” – jelentette ki a 2008-as magyar bajnok, aki annyit még elárult, az autójával együtt természetesen vasárnap is kint lesz a Hungaroringen.

 

Amatőr Rally / Sprint Hírek

  • 1
  • 2
  • 3
Prev Next

Rally2-es meglepetés, kupák és igazi csa…

2026-08-25 Rally3 / Amatőr Rally / Sprint

Rally2-es meglepetés, kupák és igazi csapatünnep Oroszlányban

A PSZA Motorsport az előzetes terveknek megfelelően népes csapattal érkezett a XI. Oroszlány Rallye-ra. A hétvége azonban még annál is több különlegességet tartogatott, mint amire előzetesen számítani...

Bővebben

Sikeres tatabányai szereplés után irány …

2026-06-05 Rally3 / Amatőr Rally / Sprint

Sikeres tatabányai szereplés után irány a Bakonya Rally

A Horváth Rallye ASE versenyzői eredményes hétvégét zártak a Tatabánya R-Cup-on, ahol három páros képviselte az egyesület színeit. A jó eredmények és a pozitív tapasztalatok után a csapat már a hétvég...

Bővebben

Négy autóval szerepelt a Horváth Rallye …

2026-05-18 Rally3 / Amatőr Rally / Sprint

Négy autóval szerepelt a Horváth Rallye ASE a szentkúti Hegyi Szlalomon

A Horváth Rallye ASE négy versenyzővel képviseltette magát a szentkúti Hegyi Szlalomon, ahol közel 120 autó állt rajthoz. Az egyesület színeiben Pazaurek János Minivel, Pető Gábor Hondával, Kovács Rol...

Bővebben

Egy abszolút magyar rally bajnokkal a fe…

2026-04-23 Rally3 / Amatőr Rally / Sprint

Egy abszolút magyar rally bajnokkal a fedélzeten

Sikeres hétvégét zárt a PSZA Motorsport az Orfű Rally-n, ahol a csapat számára egyszerre volt fontos a felkészülés, a tesztmunka, a kilométergyűjtés és az eredményesség is.   Szabó Árpád csapatkoord...

Bővebben

Értékes eredmények Orfűről

2026-04-23 Rally3 / Amatőr Rally / Sprint

Értékes eredmények Orfűről

Elégedetten zárta az Orfű Rally-t a Horváth Rallye ASE csapata, ahol a versenyzők teljesítménye több fronton is biztató képet mutatott a szezon további részére. Németh „16V” Péter értékelése szerint ...

Bővebben

Zákányi szenzációs győzelme az Árpádtető…

2025-10-30 Rally3 / Amatőr Rally / Sprint

A hétvégén megrendezett Árpádtető Rally, a Wild Dogs Slalom szervezésében, ezúttal sem múlt el események nélkül. A futam különleges, ugyanakkor nehéz versenynek bizonyult: egy baleset sajnálatos módon...

Bővebben

Nem láttunk a saját porunktól…

2025-10-02 Rally3 / Amatőr Rally / Sprint

Nem láttunk a saját porunktól…

Kurtos Robi és Fridrik Gergő nagyon szeretik a Muhihoz hasonló futamokat, mert szerintük az a lényeg, hogy a versenyzők és a szurkolók is jól érezzék magukat. Kevesebb kilométert tudhatnak maguk mögöt...

Bővebben

Győzelmekkel és élményekkel teli hétvége…

2025-08-26 Rally3 / Amatőr Rally / Sprint

Győzelmekkel és élményekkel teli hétvége az Oroszlány Rallye-n a Horváth Rallye ASE számára

Az X. Wescast Oroszlány Rallye minden várakozásunkat felülmúlta: versenyzőink szinte mindenhol az élmezőnyben végeztek, több kategóriagyőzelemmel és dobogós helyezéssel zárva a hétvégét.   Hevesi No...

Bővebben

Dobogós házi csata: a PSZA Motorsport si…

2025-08-26 Rally3 / Amatőr Rally / Sprint

Dobogós házi csata: a PSZA Motorsport sikere az Oroszlány Rallye-n

  Véget ért a 2025-ös Oroszlány Rallye, amely idén is méltó módon szolgálta ki a versenyzők és a szurkolók igényeit.   A PSZA Motorsport számára különösen emlékezetes hétvége volt, hiszen a rajtcer...

Bővebben

Van még remény

2025-06-06 Rally3 / Amatőr Rally / Sprint

Van még remény

  A PSZA Motorsport csapata sikeresen teljesítette a hétvégi Bakonya Rally-t, amely kiváló lehetőséget biztosított a Mecsek Rallye előtti éles tesztre. A négy nevezett párosuk magabiztosan teljesítet...

Bővebben

Közelebb aligha találhattak volna versen…

2025-05-29 Rally3 / Amatőr Rally / Sprint

Közelebb aligha találhattak volna versenyt

A PSZA Motorsport csapata négy párossal vág neki a népszerű Bakonya Rally-nak, amelyet a közelgő Mecsek Rallye tökéletes főpróbájaként választottak.   „Négy párossal érkezünk a Bakonya Rally-ra, ame...

Bővebben

Eszti és Csabi végre versenyautóban……

2025-03-27 Rally3 / Amatőr Rally / Sprint

A tavasz raliautóban találta a miskolci ralipárost.   Március 15-16-án került megrendezésre a Sopia-Net Orfű Rally.   A Wild Dogs Slalom Kft. szervezésében, Teszt kategóriában indult Eszti és Csabi...

Bővebben

Facebook Oldal

Tetszik? Töltsd le!

ORB - Rallye 1 Hírek

Médiapartnerek

amc.pngdrifted.pngdrifting.jpgfonix.jpghajoka_200x100.jpgrallyfotok.pngrc.jpgsimfans.jpgstamas.jpgw_MTI_200x100.jpg
Go to top