ifj. Fogarasi Attila - Toloczkó Péter
Honda Civic Type-R

 

A hétvégén került megrendezésre a PREMIO Abroncs + Autószerviz magyarországi találkozója a Hungaroringen, mely a rengeteg szórakoztató és tartalmas program mellett remek alkalom volt arra is, hogy a Fogarasi Rally Team bemutathassa autóját a nagyérdeműnek, illetve egy rövid sajtótájékoztató keretében bejelentse, hogy az idei évben az Országos Rally2 bajnokságában próbálnak szerencsét, mégpedig a 8-as kategóriában. (N csoport, 1601-2000ccm-ig) Az idényt Egerben kezdi a csapat, de előtte még lesz tennivalójuk bőven.

 



ifj. Fogarasi Attila: Az autóval az utolsó pillanatban készültünk el, de nagyon örülök, hogy el tudtuk hozni ide a Hungaroringre. Remek alkalom, hogy bemutassuk az autót, illetve vigyek pár embert.
Az autó maradt a tavalyi Honda Civic Type-r, megpróbáltuk maximálisan felkészíteni. (még a ruháján változtatunk egy kicsit az első versenyig. :) )
Nagyon hálás vagyok a Támogatóimnak és a Csapatomnak, hogy idén is mellettem állnak, egy hatalmas álmom teljesül azzal, hogy indulhatok az Eger Rallyn. Az első komoly Rally2-es versenyünk lesz, próbálok a lehető legjobban felkészülni én is. A verseny előtt még tesztelünk egyet, illetve az autón is lesz még pár módosítás, hogy minden stimmeljen. 

 



A csapat tehát gőzerővel készül, reméljük az eddigi sikerek a Rally2-es mezőnyben is elkíséri őket. A fiúkat facebookon is követhetitek: www.facebook.com/fogarasirallyteam

Sok sikert kívánunk!

 

Köszönjük partnereinknek a segítséget: Premio Abroncs+Autószerviz, Winkler Trans Kft., Persped Kft., GreenWork Kft., Lincz és Tsa Kft., Etik Nyílászárók, Er-Fa 2000 Kft., Tárlat étterem Hugo Ételbár Mór Város Önkormányzata

 

 Fotók: Peremicki István

Amatőr Rally / Sprint Hírek

  • 1
  • 2
  • 3
Prev Next

Rally2-es meglepetés, kupák és igazi csa…

2026-08-25 Rally3 / Amatőr Rally / Sprint

Rally2-es meglepetés, kupák és igazi csapatünnep Oroszlányban

A PSZA Motorsport az előzetes terveknek megfelelően népes csapattal érkezett a XI. Oroszlány Rallye-ra. A hétvége azonban még annál is több különlegességet tartogatott, mint amire előzetesen számítani...

Bővebben

Sikeres tatabányai szereplés után irány …

2026-06-05 Rally3 / Amatőr Rally / Sprint

Sikeres tatabányai szereplés után irány a Bakonya Rally

A Horváth Rallye ASE versenyzői eredményes hétvégét zártak a Tatabánya R-Cup-on, ahol három páros képviselte az egyesület színeit. A jó eredmények és a pozitív tapasztalatok után a csapat már a hétvég...

Bővebben

Négy autóval szerepelt a Horváth Rallye …

2026-05-18 Rally3 / Amatőr Rally / Sprint

Négy autóval szerepelt a Horváth Rallye ASE a szentkúti Hegyi Szlalomon

A Horváth Rallye ASE négy versenyzővel képviseltette magát a szentkúti Hegyi Szlalomon, ahol közel 120 autó állt rajthoz. Az egyesület színeiben Pazaurek János Minivel, Pető Gábor Hondával, Kovács Rol...

Bővebben

Egy abszolút magyar rally bajnokkal a fe…

2026-04-23 Rally3 / Amatőr Rally / Sprint

Egy abszolút magyar rally bajnokkal a fedélzeten

Sikeres hétvégét zárt a PSZA Motorsport az Orfű Rally-n, ahol a csapat számára egyszerre volt fontos a felkészülés, a tesztmunka, a kilométergyűjtés és az eredményesség is.   Szabó Árpád csapatkoord...

Bővebben

Értékes eredmények Orfűről

2026-04-23 Rally3 / Amatőr Rally / Sprint

Értékes eredmények Orfűről

Elégedetten zárta az Orfű Rally-t a Horváth Rallye ASE csapata, ahol a versenyzők teljesítménye több fronton is biztató képet mutatott a szezon további részére. Németh „16V” Péter értékelése szerint ...

Bővebben

Zákányi szenzációs győzelme az Árpádtető…

2025-10-30 Rally3 / Amatőr Rally / Sprint

A hétvégén megrendezett Árpádtető Rally, a Wild Dogs Slalom szervezésében, ezúttal sem múlt el események nélkül. A futam különleges, ugyanakkor nehéz versenynek bizonyult: egy baleset sajnálatos módon...

Bővebben

Nem láttunk a saját porunktól…

2025-10-02 Rally3 / Amatőr Rally / Sprint

Nem láttunk a saját porunktól…

Kurtos Robi és Fridrik Gergő nagyon szeretik a Muhihoz hasonló futamokat, mert szerintük az a lényeg, hogy a versenyzők és a szurkolók is jól érezzék magukat. Kevesebb kilométert tudhatnak maguk mögöt...

Bővebben

Győzelmekkel és élményekkel teli hétvége…

2025-08-26 Rally3 / Amatőr Rally / Sprint

Győzelmekkel és élményekkel teli hétvége az Oroszlány Rallye-n a Horváth Rallye ASE számára

Az X. Wescast Oroszlány Rallye minden várakozásunkat felülmúlta: versenyzőink szinte mindenhol az élmezőnyben végeztek, több kategóriagyőzelemmel és dobogós helyezéssel zárva a hétvégét.   Hevesi No...

Bővebben

Dobogós házi csata: a PSZA Motorsport si…

2025-08-26 Rally3 / Amatőr Rally / Sprint

Dobogós házi csata: a PSZA Motorsport sikere az Oroszlány Rallye-n

  Véget ért a 2025-ös Oroszlány Rallye, amely idén is méltó módon szolgálta ki a versenyzők és a szurkolók igényeit.   A PSZA Motorsport számára különösen emlékezetes hétvége volt, hiszen a rajtcer...

Bővebben

Van még remény

2025-06-06 Rally3 / Amatőr Rally / Sprint

Van még remény

  A PSZA Motorsport csapata sikeresen teljesítette a hétvégi Bakonya Rally-t, amely kiváló lehetőséget biztosított a Mecsek Rallye előtti éles tesztre. A négy nevezett párosuk magabiztosan teljesítet...

Bővebben

Közelebb aligha találhattak volna versen…

2025-05-29 Rally3 / Amatőr Rally / Sprint

Közelebb aligha találhattak volna versenyt

A PSZA Motorsport csapata négy párossal vág neki a népszerű Bakonya Rally-nak, amelyet a közelgő Mecsek Rallye tökéletes főpróbájaként választottak.   „Négy párossal érkezünk a Bakonya Rally-ra, ame...

Bővebben

Eszti és Csabi végre versenyautóban……

2025-03-27 Rally3 / Amatőr Rally / Sprint

A tavasz raliautóban találta a miskolci ralipárost.   Március 15-16-án került megrendezésre a Sopia-Net Orfű Rally.   A Wild Dogs Slalom Kft. szervezésében, Teszt kategóriában indult Eszti és Csabi...

Bővebben

Facebook Oldal

Tetszik? Töltsd le!

ORB - Rallye 1 Hírek

Médiapartnerek

amc.pngdrifted.pngdrifting.jpgfonix.jpghajoka_200x100.jpgrallyfotok.pngrc.jpgsimfans.jpgstamas.jpgw_MTI_200x100.jpg
Go to top