Megpróbáltatásokkal teli napot zárt a spanyol rali második versenynapján, de az összeszokott páros végül jól jött ki a küzdelemből a Ford Fiesta R5-tel. Frici és Gabi kategória hatodikként várja a szombati aszfaltos folytatást.

 

Meglehetősen felemás napot zártunk, a rövid gumicserét követő gyorsasági se indult sajnos a terveink szerint, mert kaptunk egy jobb első defektet, ami miatt körülbelül 10-15 másodpercet veszítettünk az időeredményünkből, azonban a pénteki nap utolsó két szakasza nagyon jól sikerült és minden lemaradást behoztunk. Mondhatjuk, hogy minden jó, ha a vége jó. Összességében egész nap az első tízben tartottuk magunkat a WRC2-es kategóriában, sőt a versenynap végére felértünk a 6. helyre, amivel a megpróbáltatások ellenére teljesen elégedettek vagyunk. Összetettben pedig a szintén szép 24. helyről folytathatjuk a küzdelmet a két aszfaltos nappal, amit már nagyon várunk, jó lesz egy kis váltás a murváról. Igyekszünk most már a hátunk mögött hagyni a mai kemény versenyt, reggelig egy nagyot pihenni és maximálisan az előttünk lévő futamokra koncentrálni - teszi hozzá bizakodva Zsiros Gabi.

Szombaton és vasárnap a murvás terepet követően a versenyzők aszfalton folytatják a Katalán Ralit, szombaton összesen 8 gyorsasági szakasz és közel 142 kilométer vár az indulókra.

Köszönjük a Partnereinknek!

Rendkívül nehéz pénteki napon vagyunk túl, ugyan reggel kaptunk néhány információt arról, hogy nedvesek a pályák, de arra nem számítottunk, hogy ismét szakadó esőben kell nekivágnunk a versenynapnak. Az első gyorsaságin emiatt nem a legmegfelelőbb beállításokkal rajtoltunk, ugyanis a futóműben nem a nagyon saras beállításokat használtuk a vizes, sáros pályákra. Ez megnehezítette a dolgunkat. A második körben sikerült javítanunk, állítottunk az autó beállításain, ami meghozta a gyümölcsét, azonban a harmadik gyorson el is veszítettük, amit itt nyertünk. Sajnos a leghosszabb, közel 40 kilométeres szakaszon a turbó cső bilincse lecsúszott, ami azt eredményezte, hogy körülbelül 36 kilométeren keresztül 100 lóerővel gyengébben mentünk, az az autónk ereje teljesen elszállt. A technikai hiba ugyan sokat elvett, de szerencsénk volt, mert annak ellenére, hogy a mai nap menetébe nem építettek be szervizt, Gabival volt nálunk pár szerszám, amivel ki tudtuk cserélni a bilincset, így a gumicsere zóna után már ismét tökéletes autóval folytathattuk a versenyt - kezdi a pénteki versenynap értékelését Turán Frigyes.

Turán Frigyes és Zsiros Gábor csütörtök este Barcelonában aszfalton kezdte meg a versenyzést a Katalán Ralin a Ford Fiesta R5-tel. Friciék az eső és sár ellenére nagyon jól teljesítették a Super Specialt, a magyar páros a WRC2-es kategóriában 6. helyről várja a pénteki folytatást a vegyes talajú spanyol gyorsasági szakaszokon.

 

Csütörtökön kétszer sikerült szakadó esőben teljesítenünk a shakedownt, óriási sár volt, de a pályák szenzációsak. Leteszteltük az abroncsokat, kipróbáltuk a beállításokat, úgy érzem, a körülményekhez képest jól autóztunk, sikerült jól átmozgatnunk a Fiestát és magunkat is. Szerencsére ezt a teljesítményt a heves zivatar ellenére az esti első barcelóniai gyorsasági szakaszon még tovább tudtuk fokozni, így a 6. helyről várjuk a holnapi folytatást, ami biztató kezdet. Most úgy tűnik, hogy péntek reggelre kitisztul az idő és a hétvége már jobban alakul. Nem szeretek sárban autózni, ilyenkor nem lehet annyira élvezni a versenyzést, egy idő után mindig kínlódásba megy át, hiszen egyre rosszabb minőségű pályákkal kell megküzdenünk nekünk és az autónak is - mesél a csütörtöki napról és a Super Specialról Zsiros Gabi.

Természetesen most is, mint az elmúlt világbajnoki futamokon nagyon komoly mezőnyben szerepelünk, 19-en vagyunk a kategóriában. Ez egy igazi kihívás nekünk, sokkal jobb érzés egy ilyen mezőnnyel megküzdeni és felérni egy szép helyre, mintha gyengébb versenyzők között jóval előrébb tudnánk végezni. Sok helyi csapat indul, rengeteg a gyári autó. Vannak olyan gyorsasági szakaszok aszfalton, melyek tavaly lefelé tartottak, most pedig felfelé, így ezeken biztos, hogy ki fognak jönni az erőviszonyok. A csütörtöki barcelonai Super Special ennél jobban nem is sikerülhetett volna, az ítéletidő ellenére nagyon jól ment a Fiesta a gyönyörű környezetben. Pontosan, gyorsan autóztunk és úgy érzem, kihoztuk a maximumot magunkból és a Hankook abroncsokból is. Az első gyorsaságin az volt a cél, hogy egy jót autózzunk műszaki gond nélkül, amit teljesítettünk is. Izgatottan várjuk a holnapi versenynapot. Úgy gondolom, hogy az első tízbe ismét bravúr lesz felérni, de a kezdés nagyon jó, mi mindent meg fogunk tenni, hogy a vége is az legyen - teszi hozzá Turán Frici.

Pénteken következő hat gyorsasági szakasz és közel 116 kilométer vár a versenyzőkre a Katalán Ralin.

Sajtóközlemény

Katalán Rali beharangozó

  1. 10. 11.

 

 A szívükhöz legközelebb álló világbajnoki futamra  készül Turán Frici és Zsiros Gabi 

 

 

Turán Frigyes és Zsiros Gábor október 13-16. között Spanyolországban a Katalán Ralin áll rajthoz a Ford Fiesta R5-tel. Az egyetlen vegyes borítású pályákból álló világbajnoki futamon a versenyzőknek 21 szakaszt és összesen 1430,58 kilométert kell teljesíteniük 4 nap alatt.

„A Spanyol Rali mondhatni, hogy a szívünk csücske, nagyon közel áll hozzánk ez a világbajnoki futam, annak ellenére, hogy vegyes érzelmek fűznek hozzá. 2010-ben gyári csapatban mutatkozhattunk be a Katalán Ralin, ami nagyszerű élmény volt, de sajnos egy baleset akkor ezt beárnyékolta. Tavaly sikerült a privát csapatok között az első helyen végeznünk, ami életünk egyik kiemelkedő élménye volt. Idén egy kicsit újak a körülmények, egyrészt a pályákat illetően is vannak változások és emellett a mezőny is sokkal erősebb. A WRC2-es kategóriában 24-en leszünk, sok a helyi versenyző, így ismét nagy küzdelmekre számíthatunk. Az irány az eddigi futamokat nézve jó, mindig sikerült pontszerző helyen zárnunk, a célunk most sem változott” – mondja Turán Frici.

A verseny központja, Salou, Barcelonától délre található, a Costa Dorada gyönyörű üdülőhelyén. Csütörtök este egy utcai szakasz nyitja meg a 4 napos küzdelmet a Montjuic területén, ami korábban négyszer adott otthont a Spanyol F1 Nagydíj futamának. A versenyre új gyorsaságik is bekerültek: a Vilaplana és Alcover - Capafonts szakaszait először teljesítik az indulók.

„A Katalán Rali pályái nagyon jók, technikásak, így mindenképp óriási jelentősége lesz, hogy a pályabejáráson mit és milyen pontosan tudunk felírni. Egy nap murván kell autóznunk, majd két aszfaltos nap következik, így  vegyes borítású pályán is megmutathatjuk, mit tudunk. Persze lesznek az előző évekből ismerős szakaszok is, például a 39 kilométer hosszú Terra Alta, amin egy nap kétszer is végig kell mennünk. Hosszú és kemény versenyzésre készülünk, úgy érezzük, hogy felkészülten vágunk neki a Katalán Ralinak és szeretnénk folytatni a pozitív szériát. A Ford Fiesta új, 0 kilométeres motort kapott, valamint megkaptuk a legújabb motorvezérlő elektronikát, így az autó is maximálisan készen áll” – teszi hozzá Zsiros Gabi.

A pénteki napot a rajongók kedvence, a Salou tengerparti szakasza koronázza meg. Szombaton 8, míg vasárnap 4 aszfaltos következik a duesaigües-i Power Stage-vel zárva. A záró nap reggeli, nyitó szakaszát a Pratdipen még sötétben teljesítik majd a versenyzők.

A változatos tájaknak és útfelületeknek, valamint a gyakori beállítás váltásoknak köszönhetően minden bizonnyal izgalmas futamra számíthatunk.

Köszönjük Partnereinknek!

A hétvégén az idei év harmadik világbajnoki futamán áll rajthoz a Turán Motorsport versenyzőpárosa Turán Frigyes és Zsiros Gábor. A lengyelországi megmérettetésen újra murván teljesítenek a Ford Fiesta R5-tel. A tapasztalt kettős bízik, hogy Portugália és Szardínia után újabb pontokat zsebelhetnek be.

 

Alapvetően holnap kezdődik a tánc, ma még akklimatizálódtunk, megnéztük hogyan mennek a többiek a teszten. Az erőviszonyokat tekintve az egyértelműen látszik, hogy a gyári autók nagyon gyorsak, természetesen a három gyári Ford és a három gyári Skoda, és nem szabad megfeledkeznünk a rajthoz álló Európa-bajnokról sem. A Lengyelország északi részén lévő pályákat már láttuk, első ránézésre a minőségét tekintve a szombathelyi gyorsokra hasonlít, valamivel nagyobb kövekkel, de a hivatalos teszten nem vettünk részt. A csütörtöki shakedown-on már kipróbálhatjuk, de attól tartunk, hogy az első kör után gyorsan mélyülni fog a talaj, ami a lassabb tempójú részeken gondot is jelenthet. Azt pedig biztosan tudjuk, hogy nagyon tempós pályákról van szó, sok bukkanóra készülünk, finnországi hangulatot idézve. A gyorsasági szakaszok átlag 14-16 kilométer hosszúak, ami csakúgy ideális, mint a várható időjárás, hiszen 25-26 fokban versenyezni a portugál és a szardíniai hőség után kiváló lesz!

A gyönyörű környezetben zajló futamot most rendezik meg 73. alkalommal, ami a magyar páros számára teljesen ismeretlen közeg.

Holnap és szerdán járjuk be a pályákat, amire szeretnénk egy precíz és gyorsan követhető itinert összerakni. Minden lehetőség adott egy jó szereplésre, ismét 26-an indulunk a WRC2-es kategóriánkban, így az első-tízben végezni, nagyon szép eredmény lenne! Természetesen megpróbálunk minél előrébb végezni. Az autó már felkészítve éppen úton van, hamarosan megérkezik, most is, mint mindig Tagai Tomiék készítették fel, szerencsénk az is, hogy a csapata már sokszor járt itt, ezért a helyismeretük, tapasztalatuk sokat fog jelenteni. Megkaptunk a Fiestához az új murva gátló fejlesztést, ami újdonság a számunkra, bízom benne, hogy jól fog ezzel az autó vizsgázni

Köszönjük a Partnereinknek!

Rally d’Italia Sardegna

 

Csütörtökön startol a Szardínia Rally

 

Turán Frigyes és Zsiros Gábor Olaszországban, a Szardínia Rally-n folytatja a világbajnoki versenyzést a Ford Fiesta R5-tel június 9-12. között. A páros már túl van az első pályabejáráson és bizakodva várja az éles „küzdelmet“. 

„Épp most mentünk végig az első két pályán, azt már látjuk, hogy a 15 kilométer hosszúságú szakasz meglehetősen nehéz, rendkívül nagy koncentrációt igényel. A Portugál Rally-hoz hasonlóan itt, Olaszországban is 19 gyorsaságit kell teljesítenünk, ami erőltetett menet, így maximálisan ott kell lennünk fejben minden pillanatban. Gabival arra törekszünk, - mivel a szakaszok most is ismeretlenek számunkra – hogy a pályabejárás alatt minél pontosabb itinert készítsünk, ezzel is megkönnyítve magunknak az éles versenyzést. A murvás talaj és a pálya adottságai miatt a Portugál Rally-hoz hasonló futamra számítunk, a Fiestát is hasonlóan állítottuk be és a Hankook gumik is ugyanazok. Természetesen ahogy haladunk a szakaszokon, finomítunk a beállításokon, szeretnénk a legtöbbet kihozni magunkból és az autóból, hogy a portugál sikerhez hasonlóan, szép vagy egy kicsit még szebb eredményt tudjunk elérni“ – mesél Turán Frigyes az első felkészülési nap tapasztalatairól.

A Szardínia Rally központja a hagyományokhoz hűen most is Alghero városa lesz, míg a csütörtöki két kilométeres super special házigazdája ezúttal az all’Ittiri Arena Show.  

„A csütörtöki nyitó szakasz nagyon izgalmasnak ígérkezik, biztos vagyok benne, hogy az olaszok különleges show-val várják a versenyzőket. Azonban a verseny már ekkor élesben zajlik, így összeszedetten kell autóznunk az első gyorstól kezdve. Teljesen újak számunkra ezek a szakaszok, talán 4-5 kilométer lehet ismerős a 2011-es évből. Arra törekszünk, hogy mindenre figyeljünk a pályabejárások alatt, hiszen a csütörtöki hivatalos teszt előtt csak most tudjuk rögzíteni a kanyarokat, tempókat, ami mindennek a kulcsa. Kanyargós, hosszú murvás szakaszok követik egymást, napi több száz kilométerrel, amit ebben a forróságban igazi kihívás teljesíteni, de mindent megteszünk a sikeres szereplés érdekében. Nagyon jól érezzük magunkat itt, a környezet gyönyörű, a csapat kiváló munkát végez, várjuk a szurkolókat is“ – teszi hozzá Zsiros Gabi mosolyogva.

A Szardínia Rally-n összesen 92 páros áll rajthoz, a WRC2-es kategóriában Turán Frigyesék mellett 16 csapat indul. A négy napos versenyhétvégén 19 gyorsasági szakaszt és több mint 1200 kilométert kell teljesíteniük a párosoknak. A vasárnapi finálénak Alghero kikötője ad otthont.

 

Turán Frigyesék pontszerző helyen végeztek a jubileumi Portugál Rallye-n

 

Turán Frici és Zsiros Gabi remek versenyzést követően kategória kilencedikként zárta az 50. Portugál Ralit a Ford Fiesta R5-tel, ezzel két értékes pontot szerezve a csapatnak. A magyar páros a négy napos futam alatt végig kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtott, még a portugál elnök is kezet rázott velük.

 

„Nagyon boldogok vagyunk, hiszen, amiért Portugáliába jöttünk, azt megcsináltuk, jó bemutatkozás volt ez a hosszú murvás verseny. A vasárnapi négy gyorsasági szakaszon sikerült tartanunk a szombati ütemet, végig kiegyensúlyozottan autóztunk, a beállítások is kitűnőek voltak. Egy kicsit változtattunk a technikánkon, az időkülönbségeket látva arra törekedtünk, hogy pontosan teljesítsük a pályákat, de nem vállaltunk nagy kockázatot. Összességében a nap végén abszolút 18. helyre hoztuk be a Ford Fiestát, ami úgy gondolom, szép eredménynek számít a hetven fős mezőnyben, főleg úgy, hogy az első napot követően még csak a 34.-ek voltunk. Még fontosabb, hogy WRC2-ben elértük a kitűzött célunkat és odaértünk az első tíz közé, ugyanis megszereztük a 9. helyet a 25-ből. A jó versenyzés mellett, remek élményekkel gazdagodtunk, mindenki profi munkát végzett, a szerelő csapattól kezdve, a támogatóinkon át a szurkolókig, akik a helyszínen buzdítottak minket a négy nap alatt. Mindenkinek köszönjük ezt a nagyszerű hétvégét, reméljük, hogy a következő olasz futamon is hasonlóan szép teljesítménnyel örvendeztethetjük meg a magyar autósport kedvelőket“ – mesél a Portugál Ralin szerzett élményeiről Turán Frici.

Turán Frigyesék még a portugál elnökkel, Marcelo Rebelo de Sousa-val is kezet ráztak, valamint Carlos Barbosa, a Portugál Autóklub elnöke is köszöntötte őket.

„Az elsődleges célunk az volt, hogy minden szakaszt teljesítsünk, az, hogy pontszerző helyen végeztünk, külön öröm számunkra. A 25 fős kategóriából 23-an R5-tel versenyeztek, kiélezett küzdelem volt a négy nap alatt, de nagy neveket sikerült megelőznünk végül, ami nagyon sokat jelent nekünk. A legjobb eredményünk egy 8. hely volt, ami biztató a további világbajnoki futamokra nézve. Sikerült mindenre odafigyelnünk, nagyon egyben volt az autó is, a szerelő csapat is kitett magáért a szervizek alatt. Örülünk, hogy ilyen kiegyensúlyozott teljesítményt nyújthattunk, ami hozzájárult ehhez a remek eredményhez. Köszönjük a szurkolóknak a fáradhatatlan buzdítást, a csapatnak a kitartó munkát és a támogatóinknak, hogy folyamatosan mellettünk állnak“ – teszi hozzá Zsiros Gabi.

A Portugál Ralit végül óriási küzdelemben K. Meeke nyerte, a második helyre A. Mikkelsen ért oda, míg a dobogó harmadik fokára S. Ogier állhatott fel. A rali világbajnokság következő futamára Szardínián kerül sor június 9-12. között.

 

 

Köszönjük a Partnereinknek!

 

 

 

Kihasználva az adódó lehetőséget WRC2 kategóriában rajthoz állhatunk 6 VB futamon

 

 

Nagy fába vágták a fejszéjüket. Ismeretlen pályákon, ismeretlen helyszíneken versenyeznek majd, ismerős ellenfelekkel, és ismerős hangulatban. A világbajnokságon!

Az első, 400 kilométeres teszten már túl is vannak, de jön még két-három, ami pedig egy ralisnak felbecsülhetetlen érték, hiszen a legjobb edzés a teszt és a verseny, minél több kilométer van az ember kezében, lábában, annál magabiztosabb az ismeretlen pályákon. Ráadásul ők választhatják meg, hogy mely abroncsokkal szeretnének autózni.

Sokat vártunk rá, hogy a téli szünet után végre újra versenykörülmények között ülhessünk autóba, hiszen a szezon csak május közepén indul Portugáliában, de megérte várni, hiszen remek lehetőség előtt állunk. Nagyon várjuk már a WRC2-es szereplést, és nyilván szeretnénk eredményesen képviselni a magyar színeket az elitsorozatban - nyilatkozta Turán Frigyes, aki elárulta, a tervek szerint hat versenyen állnak rajthoz: a portugál, a szardíniai, a lengyel, a német és a spanyol futam már biztos, a hatodikkal kapcsolatban három lehetőség van a Korzika-, a Finn, vagy a Brit rali.

Hogy melyik mellett döntenek, az többek között logisztikai kérdés, hiszen a nemzetközi szinten is nagyon elfoglalt Tagai Racing Technology-val dolgoznak, úgyhogy az ő naptárjukhoz is igazodni kell.

Ami pedig az autót illeti: azzal a Ford Fiesta R5-össel versenyeznek, amellyel tavaly, csak éppen megkapta a legújabb fejlesztéseket.

A Fiestába bekerült az úgynevezett Evo motor, amelytől a gyár is sokat vár és mi is az első teszten az volt a tapasztalatunk, hogy jóval dinamikusabb lett általa az autó, úgy is mondhatnám: kicsit WRC-sebb. Persze, ez nem jelenti azt, hogy olyan erős, mint egy WRC, de jobb a rajtprogramja, erősebb a motorja, sokkal dinamikusabban lehet vele közlekedni - tette hozzá Turán Frici, aki abban bízott, a számukra idénynyitó portugál vb-futamon némi előnyt jelent majd, hogy 2010-ben már indultak ezen a viadalon, ehhez képest a térképekből kiderült: teljesen máshol rendezik most a versenyt, mint hat évvel ezelőtt.

A versenykiírásból az is kiderült, hogy három nap alatt több mint 350 gyorsasági kilométert teljesít a mezőny, vagyis naponta egy magyar bajnoki futam távját teszik meg a párosok, ami hatalmas kihívást jelent majd.

Milyen eredményben bízik a pilóta?

A mezőny nagyon sűrű, rengeteg gyári vagy félgyári csapat versenyez, de ha egyszer sikerülne dobogóra állni, annak nagyon örülnék. Többször is sikerült már, miért ne sikerülhetne most is - mondta optimistán Frici.

S hogy mi a világbajnoki futamok egyik legnehezebb része (azon kívül, hogy hosszúak és ismeretlenek a pályák, és elképesztően erősek az ellenfelek)? Az, hogy a rajt előtt a párosok mindössze kétszer mehetnek végig a gyorsasági szakaszokon, vagyis nagyon gyorsan és flottul kell együtt dolgozniuk, és a versenyzőnek sokkal jobban kell támaszkodnia a navigátorára, mint mondjuk egy rövidebb magyar bajnokin, ahol általában az évek óta jól ismert pályákat róják.

A magyar bajnokikon a minden évben visszatérő pályákon leginkább megerősítésnek ül a navigátor a jobb oldali ülésben, hiszen a pilóta általában tökéletesen ismeri a pályát. A világbajnokságon ez teljesen megváltozik: ott érzem a navigátori szerep súlyát. Az elmúlt években megtanultunk két tréningből jól felírni a pályát, s ezt most kamatoztathatjuk majd. Ismeretlen helyszíneken, ismeretlen pályákon versenyzünk majd, ami nem lesz könnyű, de éppen ez a szép benne. A kihívás -nyilatkozta a navigátor Zsiros Gábor.

A portugál világbajnoki futamot május 19. és 22. között rendezik meg Porto központtal.

 

Turán Frigyes és Zsiros Gábor nagy küzdelemben állhatott fel a dobogó legfelső fokára az évzáró ünnepi futamon, a 19. Mikulás Rallye-n. Friciék a Ford Fiestával végig remekül autóztak Veszprémben, amit a Télapó nem mindennapi ajándékkal jutalmazott.



 „A Mikulás Rallye minden évben a legünnepélyesebb futam, most is nagyon jó volt a verseny. Itt a fő cél mindig a szórakoztatás, az autósport ünneplése, ahol mindenki felszabadultan vezethet és a látványos versenyzés kerül előtérbe. Ez azonban mindig csak addig tart, amíg oda nem állunk az első gyorsasági szakaszhoz. Onnantól kezdve kimondatlanul is, de mindenkiből előtör a versenyszellem és a tizedekért harcolunk, egyszerűen ilyen az autósport, az adrenalin ezt hozza ki belőlünk" – kezdi mosolyogva Frici.

„Nagyon boldog vagyok, mert hibamentes versenyzést mutattunk be, a negyedik és ötödik gyorsasági kivételével végig dobogós helyen mentünk, kétszer az első helyet is megszereztük, ennek köszönhetjük, hogy a végén a dobogó legfelső fokára állhattunk fel. Örülök, hogy újra együtt indulhattunk Gabival, kihoztuk egymásból és a Ford Fiestából is a maximumot. Matics Misiék és Kazár Mikiék azért alaposan megszorongattak minket, igazán kiélezett volt a küzdelem, de végül sikerült az, amiben titkon nagyon bíztunk. Most pedig jön egy közös ünneplés a szerelőkkel és az egész csapattal, ugyanis a Tagai Racing kitűnő munkája nélkül nem sikerült volna ilyen eredményeket elérnünk. Ugyan az év nem indult túl jól, sokat hibáztunk, de az autó mindig remekül teljesített, és az utolsó két versenyen megmutathattuk közösen, hogy mire vagyunk mi képesek“ – értékeli a versenyt Turán Frigyes.

“Egy remek hangulatú futammal zártuk az évet Veszprémben, az autó most is hibátlan teljesítményt nyújtott, akár csak Spanyolországban, így nagyon elégedettek vagyunk mindennel. A pályák minősége kiváló volt, sőt újdonságokkal is készültek a szervezők, aminek mindig nagyon örülünk. A megszokott gyorsaságik közül átalakítottak néhányat, más irányban kanyarogtak, ami feldobta, színesebbé tette a versenyt. A farkasordító hideg ellenére sok szurkoló kilátogatott Veszprémbe, ami nagyon jól esett. Nekik, a csapatunknak, támogatóinknak, és mindenkinek köszönjük az egész éves fáradhatatlan munkát“  – teszi hozzá Zsiros Gabi.

 

Köszönjük a Partnereinknek!

 

Szakított a hagyományokkal a Turán Motorsport népszerű versenyzőpárosa, ugyanis Frici és Gabi az idei évben együtt állnak rajthoz az évadzáró ünnepi futamon, a 19. Mikulás Rallye-n.

 

Az egyedi hangulatú versenyen minden bizonnyal a látványé és a gyorsaságé lesz a főszerep Veszprémben.

 

„Minden évben több mint százan neveznek az évadzáró ünnepi Mikulás Rallye-ra, a versenyzőknek ez egy olyan futam, ahol az egész éves hajtás után kicsit leengedhetnek és látványos autózással hálálhatják meg a közönségnek a kitartó szurkolást. A vasárnapi verseny három helyszínen és hat szakaszon zajlik majd. Ami a helyszíneket illeti, történt egy kis változás a tavalyi évhez képest, ugyanis a gyártelepi szakasz helyett visszahoztuk a helyszínek közé a kedvelt jutaspusztai gyorsaságit. A szervizpark és az eredményhirdetés Veszprém belvárosában lesz, a futamot viszont a külterületeken kialakított pályán rendezzük meg, melynek nagy része, 90%-a murva, 10%-a aszfalt. Pénteken a versenyzőknek lehetőségük lesz egy tesztfutamra is egy három kilométeres szakaszon. Nagyon várjuk már az idei Mikulás Rallye-t, reméljük, hogy legalább annyi néző kilátogat a versenyre, mint a tavalyi években és együtt ünnepli az évzáró futamon indulókat. Az időjósok csapadékmentes, gyönyörű téli időt ígérnek, így minden adott egy remek versenyhez“ – mesél a Mikulás Rallye-ról Lakatos Róbert, a verseny szervezője.

„Már szinte szokásunkká vált, hogy a Mikulás Rallye-n átveszem Fricitől a kormányt és én ülök a volán mögé, azonban ebben az évben más ajándékot hoz a Télapó. Szakítunk ugyanis a hagyományokkal és a már jól megszokott felállásban indulunk a különleges bohókás futamon a Ford Fiesta R5-tel. Még mindig a spanyol siker hatása alatt vagyunk, szeretnénk ezzel a versennyel ünnepelni a Katalán Rally-n való remek eredményünket, valamint egy látványos, gyors autózással köszönni meg szurkolóinknak az egész éves szurkolást " – kezdi Zsiros Gabi.

„A Mikulás Rallye mindig méltó megkoronázása az évadnak, nagyon örülök, hogy ezen a nem mindennapi, nagyszabású versenyen ismét beszállhatok a vezetőülésbe és Gabival az oldalamon versenyezhetünk a Fiestával. Nagyon szeretjük a veszprémi futamot, mindig sokan kilátogatnak a helyszínre szurkolni, ez egy különleges hangulatú, csúszkálásban, izgalmakban gazdag ünnepség. Mert ez jóval több mint egy hétköznapi verseny. Szeretnénk jó tempóban, hibamentesen és látványosan autózni, ha emellett sikerül dobogóra is állnunk, az már csak hab a tortán“ – teszi hozzá Turán Frici.

 

A vasárnapi ünnepi futamon a versenyzőknek összesen 71,7 kilométert kell teljesíteniük 6 gyorsasági szakaszon.


Köszönjük a Partnereinknek!

RallyRACC - Catalunya

 Turán Frigyes és Zsiros Gábor sikeres hétvégét zárt a Katalán Ralin

 

 

A Spanyol Rali minden bizonnyal beírja magát Turán Friciék szívébe, ugyanis a versenyzőpáros kiemelkedően teljesített a rangos nemzetközi mezőnyben. Frici és Gabi összesítettben 16., kategóriájában 6., privát csapatként pedig az első helyen végzett Spanyolországban.

 

"Nagyon boldogok vagyunk, hiszen sikerült 2010 után olyan eredményt elérnünk a Katalán Ralin, melyről maximum csak álmodoztunk. Első nap a murvás futamon voltak nehézségeink, ugyanis nem-prioritásos versenyzőként a rajtnál hátrébb soroltak minket, így mivel sokkal gyorsabbak voltunk az előttünk haladóknál, többször utolértük ezeket az autókat. Emiatt hatalmas por verődött fel, néhányszor meg is kellett állnunk, mert semmit sem láttunk az útból. Az időeredményünknek ez egyáltalán nem kedvezett, így ezen a talajon sok benne maradt a Fiestában, azonban aszfalton javítottunk. A következő két nap olyan kiegyensúlyozottan és hibamentesen sikerült versenyeznünk, aminek köszönhetően mindig ott voltunk összetettben az első húszban és ez rendkívül megnyugtató volt. Nehézségek természetesen mindig adódnak, az utak annyira szűkek voltak, hogy előzni szinte lehetetlen volt, ha utolértünk valakit, csak követni tudtuk. Mindezek ellenére kiváló volt a verseny, a Ford Fiesta R5, a csapat, a szurkolók, minden. Nagyon örülünk, hogy ezzel a remek eredménnyel zárhatjuk az idei versenyszezont." - mondja boldogan Turán Frici.

 

"Szerintem elmondhatatlan, amit most érzünk. Egy kevésbé jól sikerült idényt tudtunk most minden erőnket összeszedve a tőlünk telhető legjobb eredménnyel zárni és megmutatni, hogy a 2010-es spanyol kudarcot követően ott vagyunk a nemzetközi élbolyban. Külön boldogság, hogy nagyon sok magyar szurkoló kilátogatott a 3 napos futamra, rengeteg erőt adva ezzel nekünk. A magyarok egyébként is nagy ralirajongók, egy igazán mozgalmas, izgalmakban bővelkedő világbajnoki futamot láthattak most, ami azért nem mindennapi. Egyébként óriási tömeg volt kint, fantasztikus érzés volt ilyen hangulatban autózni. Köszönjük az egész csapatnak, támogatóinknak, a Hankooknak és természetesen a szurkolóinknak a kitartó munkát és segítséget!" - teszi hozzá mosolyogva Zsiros Gabi.

 

Az 51. Katalán Rali utolsó szakaszán a biztosan vezető Ogier balesetet szenvedett, így az első helyet Mikkelsennek ajándékozta. Az első versenyét nyerő norvég mögött Latvala és Sordo végzett.

 

Köszönjük a Partnereinknek!

 

2. oldal / 8

MARB / Amatőr Rally / Sprint Hírek

  • 1
  • 2
  • 3
Prev Next

Hibjánék újra egy Peugeottal versenye…

2024-04-02 Rally3 / Amatőr Rally / Sprint

Hibjánék újra egy Peugeottal versenyeznek…

Egy kis teszttel indították a tavaszt Hibján Jociék, akik nagy meglepetésünkre a Fordból idén átülnek egy Peugeot 208 Rally4-es versenyautóba.    „A téli álomból kezdünk felébred...

Bővebben

Látványautózással lettek dobogósok…

2024-01-08 Rally3 / Amatőr Rally / Sprint

Látványautózással lettek dobogósok… 

Egy szép első hellyel zárta Igricin Kurtos Robi és Fridrik Gergő a szezont. Igaz egy kisebb rendezvényen, de az élmény és a hangulat annál hatalmasabb volt, amiért hálásak, hiszen nem hi...

Bővebben

Buli versenyen zárták le a szezont

2023-11-20 Rally3 / Amatőr Rally / Sprint

Buli versenyen zárták le a szezont

A felsőkelecsényi MRC futamon zárta le a 2023-as szezont a Gulf Racing Hungary Peugeotos párosa, a Strider Zoltán – Borsfai Dávid duó.   „Az ORB2 lezárása után mindenképpen szerettü...

Bővebben

Teszt a lelke

2023-11-20 Rally3 / Amatőr Rally / Sprint

Teszt a lelke

Négy párossal vett részt az Árpádtető Rally-n a Horváth Rallye Ase csapata.   „Párosaink pozitívan zárták az Árpádtető Rally-t. Két pilótánk tesztelt a Szilveszter Rally-ra, Kov...

Bővebben

Zákányi Janika újra nyeregben

2023-10-18 Rally3 / Amatőr Rally / Sprint

Zákányi Janika újra nyeregben

Egy év kihagyás után újra versenyautó volánja mögé ült a tavalyi Rally3-as bajnok. A Horváth Rallye Ase pilótája a Sajókaza Rallysprinten, vizes aszfalton szórakoztatta a mostoha körül...

Bővebben

Az árokjárók táborát növeltük Saj…

2023-10-18 Rally3 / Amatőr Rally / Sprint

Az árokjárók táborát növeltük Sajókazán…

Az idei évben Kurtos Robi és csapata kicsit vegyes érzésekkel járta a maga útját a raliban, hiszen nem mentek a bajnokságban. A kisebb futamok hangulata csábította őket Sajókazára is, de ...

Bővebben

Zagyva Dorka: Elképesztő volt a Rally2…

2023-08-31 Rally3 / Amatőr Rally / Sprint

Zagyva Dorka: Elképesztő volt a Rally2-es Skoda

Különleges lehetőséget kapott Zagyva Dorka a Bányásznapi Oroszlány Rallyn, ahol pályafutása során először versenyezhetett Rally2-es autóval. A navigátori ülést pedig nem más foglalta ...

Bővebben

Felkészültek a győri futamra

2023-08-31 Rally3 / Amatőr Rally / Sprint

Felkészültek a győri futamra

Sikeres oroszlányi versenyen van túl a Horváth Rallye Ase csapata. „Nagyszerű hétvégét zártak Oroszlányban a versenyzőink, mindenki jól fel tudott készülni a győri versenyre. Élvezt...

Bővebben

A Győr Rallyra tesztelnek

2023-08-28 Rally3 / Amatőr Rally / Sprint

A Győr Rallyra tesztelnek

  A Bányásznapi Oroszlány Rallye-n hat párossal tesztel a Horváth Rallye Ase csapata. „Valójában teszt jelleggel érkeznek párosaink Oroszlányba, bár két versenyzőnk a Kapás Jani és...

Bővebben

Kurtos csak az élményekre gyúrt a Bó…

2023-08-01 Rally3 / Amatőr Rally / Sprint

Kurtos csak az élményekre gyúrt a Bózsva Pikniken…

Vannak az életben olyan helyzetek, amikor szimplán csak sodródni kell az árral. Így tett Kurtos Robi és csapata is Bózsván. Nem számított az idő, a kilométerek…a kupák…csak a boldog p...

Bővebben

Zagyva Dorka: Peugeot és egyetem

2023-07-31 Rally3 / Amatőr Rally / Sprint

Zagyva Dorka: Peugeot és egyetem

Vadonatúj Peugeot 208 Rally4-essel áll rajthoz Zagyva Dorka a Cered Rally Sprinten, ahol már mint egyetemi hallgató vehet részt, hiszen a héten az is eldőlt, hogy felvételt nyert az ELTE Sport...

Bővebben

FiaSko Sportegyesület a Rallye sportban

2023-07-17 Rally3 / Amatőr Rally / Sprint

FiaSko Sportegyesület a Rallye sportban

Villáminterjúk a FiaSko Sportegyesület egyes versenyzőivel a teljesség igénye nélkül. Mikor és miért is jött létre a FiaSko Egyesület? - Az Egyesület 2018-ban alakult az autó és mo...

Bővebben

Facebook Oldal

Tetszik? Töltsd le!

ORB - Rallye 1 Hírek

  • 2024. május 07., kedd

    II. Hell Diósgyőr Rally: Megkezdődött a nevezési időszak Gőzerővel zajlik a szervező munka, május utolsó hétvégéjén Diósgyőrbe érkezik a hazai rali szakág. A HUMDA ORB mezőnye mellett ugyanis az ORB2, az ORB3 és a Historic kategória képviselői is…
  • 2024. május 02., csütörtök

    Eszter & Csabi a Rally Hungary-n  2024 első ORC futamán, a Rally Hungary-n láthattuk porolni a Esztert a jobb1-ben, és Csabit a megszokott bal1-ben. V-Híd Rally Hungary 2024.04.12-14. Juhász Csaba - Velezdi Eszter Kole Media Center…
  • 2024. május 02., csütörtök

    A második helyről fúródtak a földbe Velenczeiék Veszprém Rally – összefoglaló Sajnos hamar be kellett fejeznie az évadnyitó veszprémi futamot a Velenczei Ádám – Vánsza Zsolt párosnak. A SKODA Fabia R5 Evo versenyautóval induló párosnak a harmadik…
  • 2024. április 26., péntek

    A hazai elit is érkezik a II. Diósgyőr Rallyra május végén Négy esztendő után tér vissza a magyar rali elit a borsodi megyeszékhelyre. A HUMDA Országos Rally Bajnokság idei második futamát ugyanis diósgyőri központtal bonyolítják le. Május 24-26. között a szakág…
  • 2024. április 11., csütörtök

    A legtöbb pontot akarják elhozni Velenczeiék Veszprémből! 2024.04.12-14. – 30. Veszprém Rally – beharangozó Tavaly és azelőtt is a dobogó harmadik fokán fejezte be a szezont a Velenczei Ádám – Vánsza Zsolt páros. Idén még motiváltabbak, hogy…

Médiapartnerek

amc.pngdrifted.pngdrifting.jpgfonix.jpghajoka_200x100.jpgrallyfotok.pngrc.jpgsimfans.jpgstamas.jpgw_MTI_200x100.jpg
Go to top