A Turán Frigyes, Zsiros Gábor kettős megjárt jó néhány világbajnoki futamot, megmérette magát számtalan ismeretlen helyszínen és pályán, de valahogy úgy hozta a sors, hogy Ausztriában még csak egyszer versenyeztek, méghozzá a Janner Rallye-n. Most itt az újabb lehetőség, ugyanis a hétvégi Waldviertel-ralin, amely az országos bajnokság záró futama, természetesen Turán Friciék is ott lesznek a rajtnál. Sőt, vasárnap részt vettek egy teszten is Ausztriában, ahol a helyi, meglehetősen speciális talajra „finomhangolták” a Peugeot 208 T16 R5-öst.


„Teljesen új feladatot jelent majd számunkra a Waldviertel-rali, hiszen Zsiros Gabi valamikor réges-régen talán indult egyszer ezen a versenyen, én viszont csak nézőként jártam ott. Ezért is volt nagyon hasznos, hogy Rolf Schmidt segítségével részt tudtunk venni egy teszten, amelyen ízelítőt kaptunk a helyi talajminőségből, a murvás utakból. A szerzett tapasztalatok alapján a Tagai Racing Technology, Tagai Tamás vezetésével jól be tudta állítani a Peugeot-t, szóval optimistán várom a hétvégét” – mondta Turán Frici, akinek pénteken lesz lehetősége a pályabejárásra, ugyanis minden gyorsasági szakaszon kétszer mehet végig Zsiros Gabival. Ennyiből kell a lehető legpontosabban felírni a pályákat. Ez Turán Frigyesék számára nem lesz újdonság, hiszen a világbajnoki futamokon sem volt másként, és ott is megoldották a feladatot.



„Errefelé szűkebbek az utak, kevesebb a nyom és sokkal csúszósabb a felület, ami azt jelenti, hogy az otthonitól nagyon eltérő beállításokat kell használnunk ahhoz, hogy gyorsan tudjunk menni az autóval. Bízom benne, hogy gondmentes versenyünk lesz és sikerül egy jót autóznunk” – mosolygott Frici.

„Persze a legjobb lenne elöl végezni, de fölösleges kockázatot nem fogunk vállalni. Az viszont nagyon jó érzés, hogy már a teszten is nagyon sok néző volt, és hogy éreztették velünk, mennyire várják itt a magyar versenyzőket” – tette hozzá Gabi.



Az országos bajnoki mezőny számára a Waldviertel-rali pénteken a pályabejárással kezdődik, majd szombaton 311 kilométeres össztáv és 7 gyorsasági szakasz (118.12 km) vár a párosokra.

Köszönjük a Partnereinknek!

Elmaradt a várva várt pécsi szerencse



Négy kanyar volt hátra a Mecsek-rali leghosszabb, orfűi szakaszának céljáig. Turán Frigyes és Zsiros Gábor jó tempóban haladt, amikor abban az ominózus jobb kanyarban a Peugeot 208 T16 R5 megcsúszott egy sárfolton…

„Leszaladtunk az útról és egy árokba hajtottunk, itt sikerült kellőképpen lelassulni, ám a végén valamiért mégis felborultunk, csak épphogy átfordult a kocsi – mesélte Turán Frici. – A futómű nem sérült meg, a karosszéria is csak épphogy, szóval akár tovább is mehettünk volna, csakhogy a hűtő kilyukadt, ami ezt megakadályozta. Nagyon sajnálom, hogy fel kellett adnunk a küzdelmet, mert a Peugeot mostanra jól összeállt, és a futómű-beállítást is eltaláltuk – kevésen múlt, hogy Tagai Tamásnak és csapatának munkáját, illetve a támogatóink bizalmát meg tudtuk hálálni egy jó eredménnyel itt, Pécsett. Az egyes szakaszokon az elmúlt két napban nagyon jó részeredményeink voltak” – folytatta Frici.

Turán Frigyes még hozzátette: mindamellett, hogy nagyon sajnálja a kiesést, jó érzésekkel megy haza, mert az autó mostanra kiforrott, remekül működött a Pécs környéki pályákon.

A mecseki pályákon szerzett tapasztalatokból és az értékes verseny kilométerekből okulva készülünk a következő megmérettetésre.

 



48. Mecsek Rali első napi összefoglaló

Turán Frici: Az a fránya gumiválasztás!

Rövid nap volt, de velős. A Mecsek-rali pénteki programjában három gyorsasági szakasz szerepelt, a két reptéri gyorsasági „szendvicsében” egy Árpádtető, amivel semmi gond nem lett volna, ha a második szakasz előtt nem szakad le az ég. De úgy, hogy ilyen esőt mostanában nem láttak errefelé.

És még ez is rendben lenne (hiszen halasztották a rajtot), ha Turán Frigyes és Zsiros Gábor nem kap rossz tanácsot, és nem négy száraz aszfaltra való abronccsal megy fel Árpádtetőre.

„Elővigyázatosságból magunkkal vittünk két intermédiát, úgyhogy amikor szakadni kezdett az eső, az autó jobb elejére és bal hátuljára feltettük. Így már nem volt annyira vészes, a pálya felétől egészen jó tempót tudtunk diktálni. Más kérdés, hogy ezután az esti reptéri szakaszon a Peugeot jobb elejével rámentünk egy sárfoltra, ami megforgatott minket, de szerencsére nem veszítettünk túl sok időt” – mondta Frici, aki az abszolút hetedik helyről várja a folytatást, és egyáltalán nincs elkeseredve, hiszen a Peugeot 208 T16 R5 beállításai tökéletesek, csak a gumiválasztással nem volt szerencséjük.



Nem kapcsolódik közvetlenül a versenyhez, viszont a bajnokság szempontjából fontos, hogy immár hivatalos: lesz hatodik futama a bajnokságnak, az Ausztriában tartandó Waldviertel-rali. „Örülök, hogy megtartják a hatodik futamot, mindig jó érzés a külföldi mezőnyben megméretni magunkat” – mondta Turán Frici.

48. MECSEK-RALI, AZ OB 5. FUTAMA, PÉCS

Abszolút sorrend 3 gyorsasági szakasz után: 1. (AS Rallysport Europe, Ford Fiesta S2000) 10:28.1, 2. Kazár, Szőke (Maximmun Racing, Ford Fiesta R5) 2.7 másodperc hátrány, 3. Spitzmüller, Laczkó (Pro Race Sport, Mitsubishi Lancer Evo10) 10.8 mp h., …7. Turán, Zsiros (Turán Motorsport, Peugeot 208 T16 R5) 17.3 mp h.

Hétvégén Rajtol a 48. Mecsek Rally



Az Országos Rally Bajnokság utolsó előtti futamához érkezett, október 17-19. között ugyanis a mecseki versenypályákon bizonyíthatnak a versenyzők. A mezőnyben természetesen ott lesz Turán Frigyes is, aki imádja Pécset és reméli, hogy a szeretett helyszín szerencsét hoz nekik navigátorával Zsiros Gáborral.

A Mecsek Rallye most pénteki, Széchenyi téri ünnepélyes rajtceremóniája után az első és harmadik gyorsasági szakaszra a Pécs-pogányi reptéren kerül sor, ahol Vári Gyula műrepülő és motoros streetfightershow is szórakoztatja a közönséget. A reptéri etapok közé beékelt árpádtetői esti szakaszt követően, szombat reggeltől a klasszikus mecseki terepekre tér vissza a mezőny, amely a hetvehelyi, zobáki és orfűi útvonalakon halad majd. A verseny utolsó gyorsaságija után várhatóan szombat este hat órakor hirdetnek majd győzteseket a pécsi Széchenyi téren, a pilótáknak addig 9 gyorsasági szakaszon 137 kilométernyi távot kell teljesíteniük. – számolt be a várható menetrendről Jelen István, a szervezőbizottság vezetője.

„Nagyon közel áll a szívemhez a mecseki verseny, főleg az árpádtetői szakasz, hisz pont 20 évvel ezelőtt még a gyorsasági szakágban itt kezdtem el bontogatni a szárnyaimat, és pályacsúcsot is futottam, amit mai napig tartok. Bízom benne, hogy ez most sem fog változni.“ – kezdi Frici, aki trükkös, technikás, nehezen tanulható pályának tartja a mecsekit.



Turán Frigyes gyermekkorában még édesapjának szurkolt a pálya szélén. Pécs mindig meghatározó volt az életében, ugyanis itt döntötte el, hogy autóversenyző lesz.

„A Mecsekben bármi megtörténhet, Pécs mindig rejteget magában izgalmakat, semmi sincs előre megírva, de nagyon bízunk abban, hogy nekünk kedvez a pálya. Na meg a szép emlékek visznek majd minket a cél felé. Voltak ugyan kisebb gyermekbetegségei a Peugeot 208-nak, de úgy gondolom ezeken sikerült túllendülnünk, az autó gyors és rajtunk sem múlik majd semmi.“ - mondta nevetve Zsiros Gábor

Újdonság, hogy a szervezők idén, a rajongók számára, a hazai ralik történetében először egy saját, minden platformon elérhető okostelefon-alkalmazást készíttetett, melynek segítségével az érdeklődők már az autók célbaérkezésének pillanatában megtudhatják az időeredményeket.

„Ugyan a Budapest-rali eltörlése miatt hosszúra nyúlt a szünet, de érzem, hogy ez most a mi versenyünk lesz. Imádom az itteni közönséget, ők igazán értenek a rallyhoz és óriási szeretettel fogadnak minket. Alig várom, hogy újra ott álljunk a rajtnál és bizonyíthassak magunknak...nekik.“ –mondta bizakodóan Frici

Úgy érte őket, mint egy villámcsapás. Turán Frigyes és Zsiros Gábor két kilométerre volt a Kassa-rali első gyorsasági szakaszának céljától, amikor érezte, hogy valami nagyon nincs rendben. Az még hagyján, hogy a páros gurulva tette meg az utolsó két kilométert, de kiderült, hogy csapágyas lett a Peugeot 208 T16 R5 motorja, úgyhogy Friciéknek fel kellett adniuk a küzdelmet, mielőtt egyáltalán elkezdhették volna.


„Szíven ütött mindenkit, hogy így ért véget a versenyünk, főleg azért, mert az előjelek nagyon jók voltak – mondta Turán Frigyes. – A Tagai Racing Technology-tól Tagai Tomiék a teszt előtt cseréltek motort, mentünk vele kábé tizennyolc kilométert, utóbb pedig elrajtoltunk...”

A teszten szerzett tapasztalatok azt mutatták, hogy a Peugeot nagyon gyors az új motorral, és Friciék ezt szerették volna eredményre váltani Kassán, de nem sikerült.

„Alighanem ebben az alkatrészben volt a legkevesebb kilométer, nem gondoltuk, hogy éppen ezzel lesz gond. De ez autósport, a technikai hiba benne van a pakliban – van két versenyünk, hogy bizonyítsuk, a Peugeot nagyon gyors, igaz, az év végi dobogós álmaink alighanem szertefoszlottak” – nyilatkozta Turán Frici.
 

A Kassa-rali nagyon nehéz, összetett verseny, de aki benevez a rali országos bajnokságba, annak fel kell készülnie nem csupán a nagy kihívásokra, hanem a sűrű mezőny okán a hatalmas csatákra is. 

Turán Frigyes és Zsiros Gábor és a Peugeot 208 T16 R5 is készen áll, sőt, optimistán készül a hétvégére – s nem csak azért, mert tavaly éppen Kassán fordult meg a szerencséje, a szlovák futamtól kezdve az összes ob-futamot megnyerte, hanem azért is, mert a keddi teszt tapasztalataival nagyon elégedett volt a pilóta és a navigátor is. 


„A Kassa-rali nagyon nehéz verseny: vérbeli, nagyon sodrós, fényes aszfaltos ralipályákkal, amelyeket olykor dobálós szakaszok tarkítanak – mondta Frici, aki a TRT-csapattal együtt teszthelyszínnek is egy ilyen „dobálós” utat választott. – A Peugeot 208 új motort kapott, ami miatt nyilván javult a teljesítménye, és érezhetően lendületesebben lehet vele autózni. Ez optimizmussal tölt el. Az alapvető cél továbbra is ugyanaz, mint eddig, hogy teljesítsük a versenytávot, ezen felül pedig bízunk a jó eredményben, hogy felállhatunk a dobogóra.”

Turán Frigyes még hozzátette, a tavalyi kassai győzelem plusz motivációt és plusz önbizalmat is ad, mint ahogy az is, hogy nem csupán ők ketten, hanem a csapat is ismeri a szlovákiai pályákat. „Meg kell találni azt a ritmust, amivel kiegyensúlyozottan, ugyanakkor gyorsan tudsz menni, talán ez Kassán a legnehezebb, de nekünk már többször sikerült, remélem, most sem lesz másként”

A versenyzőket 11 gyorsasági szakasz várja a Magyar (ORB) Bajnokság kassai futamán, melyeknek hossza 141.5km. A pálya teljes hossza több mint 478km.

A kiszámíthatatlan időjárási körülmények miatt törölték az utolsó hajmáskéri szakaszt. A szabályok szerint az utolsó megrendezett gyorsasági a Power Stage, vagyis a nyolcadik szakasz eredménye alapján az extra öt pont is Olléékat illeti.
A Ford Fiesta S2000-t kormányzó Ollé-Tóth kettős tehát bezsebelte élete első abszolút futamgyőzelmét. A végig kiegyensúlyozottan teljesítő páros 14,1 másodperccel nyerte a 21. Veszprém Rallye-t. 
 
A Krózser- Papp duó zárt a Mitsubishi Lancer Evo IX. R4-gyel a második helyen és majd fél perces hátránnyal érkezett a Turán- Zsiros páros a harmadik helyre.



A párosok nyilatkozatai a vasárnapi második kör után
 
KRÓZSER Menyhért- PAPP György (MITSUBISHI Lancer Evo IX. R4): „Alapvetően minden rendben van, holott ez nem egy egyszerű futam, szinte minden előjött, ami egy versenyen előfordulhat. Itt a második körben úgy érzem, hogy a kelleténél többet mentünk keresztbe. Nem vagyok magabiztos, ezért többet is kapunk.”
OLLÉ Sándor- TÓTH Zsolt (FORD Fiesta S2000): „Nagyon jól sikerült a második kör is, különösen az elsőt nyomtuk meg, így át is vettük a vezetést. Nagyon örülünk, és persze imádkozunk, hogy minden rendben menjem az utolsó szakaszon.”
 
KAZÁR Miklós- SZŐKE Tamás (FORD Fiesta R5): „Változtattunk egy kicsit az autón, aminek azonnal látható volt az eredménye, sikerült szakaszt nyernünk. A másik gyorsaságit azonban kissé elóvatoskodtuk, mert túl alacsonyra állítottuk az autót és állandóan felütötte az alját.”
 
TURÁN Frigyes- ZSIROS Gábor (PEUGEOT 208 T16 R5): „Gyorsultunk, mert keményebb gumival és újabb beállításokkal mentünk ki erre a körre. Második, harmadik időket megyünk, de sajnos kicsit későn találtuk meg a megfelelő beállításokat, de még a PowerStage-n próbálunk pontokat gyűjteni.” 
 
MATICS Mihály- ZEJDA Viktória (MITSUBISHI Lancer Evo IX.): „Ebben a körben is okoztam magamnak némi galibát, kimentem zárt gumival, ami nem bizonyult jó választásnak, hiszen sokkal csúszósabb volt a szakasz, mint a nap elején, ezért sokat kaptam. Szerencsére az utolsón komolyan lejöttem, újra húsz másodpercre tornáztam fel az előnyünket.”
 

Eredmények:

2014.07.13 - Rallye2 kupák, géposztályok - zip
2014.07.13 - ORB hivatalos végeredmények - zip
2014.07.13 - ORB ideiglenes eredmények - zip
2014.07.13 - Rallye2 ideiglenes eredmények - zip
 
Hivatalos honlap: www.veszpremrallye.net

 

Nehéz verseny volt. Sáros és száraz részek váltogatták egymást a gyorsasági szakaszokon – a csapatoknak és versenyzőknek pedig reagálni kellett a változó körülményekre. Az élmezőny tagjai jó tempót diktáltak, s közéjük tartozott a Turán Frigyes, Zsiros Gábor kettős is, amely a Veszprém-rali végén a pódium harmadik fokán ünnepelhetett. S ezzel megszerezte az R5-ös Peugeot 208-as első dobogós helyét Magyarországon.


Jó eredmény, főleg annak tudatában, hogy szombat este még az volt a kérdés, vajon sikerül-e megtalálni a hibát, ami miatt az autó alacsony fordulatszám-tartományban erőtlen volt, s ami miatt csak a hetedik helyről várhatták a folytatást. Vasárnap reggel ez már nem volt kérdés – a TRT turbót cserélt az esti, 45 perces szervizben, Friciék pedig megkezdték a felzárkózást a Peugeot-val.

„A műszaki gond megoldásával nagyot léptünk előre, sokat gyorsultunk – mindent egybevetve négy helyet jöttünk előre – mondta Turán Frici, aki azt is hozzátette, az összetett élmezőnyéből Kazár Miklós mögötte végzett, míg Herczig Norbert sajnos kiesett, így a pontversenyben is sikerült feljebb zárkózniuk, összerázódott a mezőny. – Jó kis verseny volt ez, a végén már jó időket tudtunk autózni, főleg a hajmáskéri szakasz tetszett nagyon. Az egyik szemünk sír, a másik nevet, hiszen szép ez a harmadik hely, és a power stage-en plusz négy fontos pontot is begyűjtöttünk, de mi kitűnően gumiztunk az utolsó szakaszra, sajnáltuk, hogy nem tartották meg, talán még feljebb tudtunk volna zárkózni.”

No igen, az utolsó szakasz...

A rajt előtt leszakadt az ég, semmit sem lehetett látni, és az előfutók beszámolói alapján bizonyos részeken alig lehetett átmenni. A rendezők először húsz perccel elhalasztották a rajtot, majd megint hússzal, végül pedig törölték a szakaszt. Úgyhogy hiába álltak ott Friciék nyitott Hankook gumikkal, ami tökéletes lett volna ezen a terepen, végül nem próbálhatták ki, hogy jól választottak-e.

„Ezen a versenyen kellett a szerencse nekünk is, az ellenfeleknek is, összességében pedig nem lehetünk elégedetlenek, hiszen megszereztük az R5-ös Peugeot első dobogós helyét Magyarországon, s ez nekünk nagyon fontos” – tette hozzá Turán Frigyes.

Ami a navigátort, Zsiros Gábort illeti, ő szinte hősies tettet hajtott végre azzal, hogy végigversenyezte a hétvégét, hiszen a hétközi teszten (másik autóval és másik pilótával) bukott, a jobb szeme csúnyán bevérzett és fájt a háta, de egy pisszenést sem hallatott egész hét végén, s bizonyította, mekkora szíve van.

„Nagyon élveztem a vasárnapi napot, apró lépésekkel haladtunk előre, s a végén felállhattunk a dobogóra. Összességében jó munkát végeztünk, s a Peugeot tökéletesen működött. Fricinek is visszajött az önbizalma, mert szombaton kissé értetlenül álltunk az eredmények előtt, de végül is mindannyian jó élményekkel távozunk Veszprémből. Én szeretnék külön köszönetet mondani a Fájdalom Ambulanciának, amely Dr. Magyar Mátyás vezetésével sokat tett azért, hogy versenyezhessek a hétvégén. Szerdán és csütörtökön őszintén szólva még nem gondoltam, hogy pénteken megkezdhetem a tréninget, hiszen a szemem nagyon bevérzett, és a hátam is fájt, de a versenyen a sérülések már semmiben sem akadályoztak.Profi csapat nélkül ez nem sikerülhetett volna...” – nyilatkozta Zsiros Gábor.

 

VESZPRÉM-RALI, AZ OB 3. FUTAMA

Abszolút végeredmény: 1. Ollé Sándor, Tóth Zsolt (AS Rallyesport Europe, Ford Fiesta S2000) 1:10:44.9, 2. Krózser Menyhért, Papp György (MHH Rallye Team, Mitsubishi Lancer Evo9) 14.1 másodperc hátrány, 3. Turán Frigyes, Zsiros Gábor (Turán Motorsport, Peugeot 208 R5) 29.7 mp h.

Az első feladat: áthajtani a trükkös, becsapós, mély tócsákon nagyobb veszteség nélkül. A második: ezt a lehető leggyorsabban megtenni, úgy, hogy a látási viszonyok meglehetősen korlátozottak a sáros szélvédő miatt. A harmadik: valahogy átlendülni azon, hogy az autó alacsony fordulatszám-tartományban gyengének tűnik.


Talán nem árulunk el nagy titkot azzal, hogy a Turán Frigyes, Zsiros Gábor (Peugeot 208 T16 R5) kettős számára az utóbbit volt a legnehezebb megoldani a Veszprém-rali első napján. Mert a tesztek alapján egyáltalán nem erre számítottak a fiúk.

?Az első szakaszon két, a kanyar belső ívén lévő víztócsa is megtréfált minket, alig láttam valamit, a víz kikapta a kezemből a kormányt és keresztbe fordította a Peugeot-t ? mondta Turán Frici, aki azt is elárulta, nem működött az ablakmosó, ezért nem látott. De nem ez volt az oka annak, hogy a saját magától elvártnál hátrébbról, a hetedik helyről várja a folytatást a Peugeot 208 T16 R5-össel autózó páros. ? Egyelőre nem tudjuk, mi az oka annak, hogy nagyok a különbségek a riválisokhoz képest, de a csapat dolgozik a megoldáson, turbót cserélünk, talán ez segít, mert egyelőre alacsony fordulatszámon gyengének tűnik. De nincs veszve semmi, ez csak a kezdet, a verseny zöme hátravan.?

Nyilván mindenki rákérdezett a navigátor, Zsiros Gábor állapotára is, aki egy hétközi teszten (nem Turán Fricivel és nem a saját autójukkal) bukott, és hatalmas monokli éktelenkedik a bevérzett jobb szeme alatt, arról nem beszélve, hogy a hátát is speciális tapasszal rögzítették, hogy ne fájjon. A sérülések azonban a pilótája szerint semmiben sem hátráltatták, mint Turán Frici mondta, kemény fából faragták a navigátort, egy ilyen apróság nem zökkentheti ki.

?A szörnyű kinézetem ellenére jól vagyok, sőt, ez egy új karrier kezdete lehet, az egyik beíróban ugyanis felajánlottak egy szerepet valami horror-filmben, de nem fogadtam el. A viccet félretéve a bevérzett szemem és a fájó hátam szerencsére nem hátráltatott semmiben sem, azt jobban fájlalom, hogy nem úgy állunk, ahogy szeretnénk? ? nyilatkozta Zsiros Gábor.
A Veszprém-rali vasárnap 7 gyorsasági szakasszal ér véget.

 

21. VESZPRÉM-RALI, AZ OB 3. FUTAMA

Abszolút sorrend 2 gyorsasági szakasz után: 1. Botka Dávid, Mihalik Péter (Botka Rally Team, Mitsubishi Lancer Evo9) 23:10.8, 2. Krózser, Papp (MHH Rally Team, Mitsubishi Lancer Evo9) 8.0 másodperc hátrány, 3. Herczig, Bacigal (Skoda Rally Team Hungária, Skoda Fabia S2000) 10.0 mp h., ?7. Turán, Zsiros (Turán Motorsport, Peugeot 208 T16 R5) 26.0 mp h.

Esélyesként állnak rajthoz – ez nem is kérdés. Turán Frigyes és Zsiros Gábor szereti a murvás pályákat, arról nem beszélve, hogy az eddigi tapasztalatai szerint a Peugeot 208 T16 is rendkívül kezes ezen a talajtípuson.

 

Így azután Friciék izgatottan várják a hét végi Veszprém-ralit, amely amellett, hogy mindig az egyik legnehezebb verseny a naptárban, a legizgalmasabb és leglátványosabb is.

„Az autónk új lesz, hiszen Kruuda a legutóbbi versenyen gyakorlatilag rommá törte, úgyhogy Tagai Tomiék a kettes és az egyes számú autóból építettek egyet – árulta el Turán Frici, majd azt is hozzátette, csütörtökön tesztelik a 208-ast, s beállítják a veszprémi pályákra és kiválasztják a megfelelő Hankook gumikat is. – Bizakodó vagyok, mert az autó nagyon szimpatikus volt nekem a fehérvári murvás szakaszokon, egy defekt ugyan hátráltatott minket, de összességében nagyon szerettem murván vezetni. Úgy érzem, ezen a talajtípuson hamarabb összeszoktunk, mint aszfalton. Ha a legutóbbi apró hibáinkon túl tudunk lépni, akkor esélyesként állunk rajthoz a versenyen.”

A versenyen, amelyen szombat délután két, vasárnap pedig hét gyorsasági szakaszt rendeznek – ezeken dől el a bajnoki pontok sorsa.

„A veszprémi pályák mindig is nagyon jók voltak, s a tavalyi tapasztalatokból kiindulva úgy gondolom, jók lehetnek a 208-asnak, no és nekünk is. A kislőtéri szakaszok  fekszenek nekünk, s ha sikerül az autót is jól beállítani – márpedig miért ne sikerülne? – akkor rendben lesz a futamunk. Tavaly az első napon nagy előnnyel vezettünk itt, szeretném, ha most végig kitartana a lendületünk és a szerencsénk...”

A navigátor, Zsiros Gábor is a tavalyi emlékek felidézésével hangolódott a hétvégére, megígérte, az idén megkeresi a bokrok alatt azt a követ, amely tavaly a defektet okozta, kibányássza, nehogy megint baj legyen belőle. Persze, ez nyilván csak tréfa, az viszont tény, hogy Veszprémben a siker egyik titka mindenképpen az lesz, hogy meg kell úszni defekt nélkül.

„A Veszprém-rali mindig is nehéznek számított navigátor szempontból, hiszen tele van bukkanókkal és ritmusváltásokkal, emiatt a pilótának nagy szüksége van rá, hogy a navigátora kellő időben adja az infót. Ez kell a gyorsasághoz – mondta Zsiros Gabi. – Ráadásul meleg is lesz, ami nehezíti majd a koncentrációt, ezen a magam részéről szaunás felkészüléssel tudok segíteni, ott szoktatom magam a meleghez. Várjuk a versenyt és készülünk a tréningre, a tavalyi itiner felfrissítésével szerintem négy-négy pályabejárásból jól fel lehet dolgozni a szakaszokat.”

 

A viadal tehát szombaton délután kezdődik, s a két nap alatt összesen 138.9 gyorsasági kilométert teljesítenek a párosok.

 

Forrás: Just Creative

4. oldal / 8

MARB / Amatőr Rally / Sprint Hírek

  • 1
  • 2
  • 3
Prev Next

Hibjánék újra egy Peugeottal versenye…

2024-04-02 Rally3 / Amatőr Rally / Sprint

Hibjánék újra egy Peugeottal versenyeznek…

Egy kis teszttel indították a tavaszt Hibján Jociék, akik nagy meglepetésünkre a Fordból idén átülnek egy Peugeot 208 Rally4-es versenyautóba.    „A téli álomból kezdünk felébred...

Bővebben

Látványautózással lettek dobogósok…

2024-01-08 Rally3 / Amatőr Rally / Sprint

Látványautózással lettek dobogósok… 

Egy szép első hellyel zárta Igricin Kurtos Robi és Fridrik Gergő a szezont. Igaz egy kisebb rendezvényen, de az élmény és a hangulat annál hatalmasabb volt, amiért hálásak, hiszen nem hi...

Bővebben

Buli versenyen zárták le a szezont

2023-11-20 Rally3 / Amatőr Rally / Sprint

Buli versenyen zárták le a szezont

A felsőkelecsényi MRC futamon zárta le a 2023-as szezont a Gulf Racing Hungary Peugeotos párosa, a Strider Zoltán – Borsfai Dávid duó.   „Az ORB2 lezárása után mindenképpen szerettü...

Bővebben

Teszt a lelke

2023-11-20 Rally3 / Amatőr Rally / Sprint

Teszt a lelke

Négy párossal vett részt az Árpádtető Rally-n a Horváth Rallye Ase csapata.   „Párosaink pozitívan zárták az Árpádtető Rally-t. Két pilótánk tesztelt a Szilveszter Rally-ra, Kov...

Bővebben

Zákányi Janika újra nyeregben

2023-10-18 Rally3 / Amatőr Rally / Sprint

Zákányi Janika újra nyeregben

Egy év kihagyás után újra versenyautó volánja mögé ült a tavalyi Rally3-as bajnok. A Horváth Rallye Ase pilótája a Sajókaza Rallysprinten, vizes aszfalton szórakoztatta a mostoha körül...

Bővebben

Az árokjárók táborát növeltük Saj…

2023-10-18 Rally3 / Amatőr Rally / Sprint

Az árokjárók táborát növeltük Sajókazán…

Az idei évben Kurtos Robi és csapata kicsit vegyes érzésekkel járta a maga útját a raliban, hiszen nem mentek a bajnokságban. A kisebb futamok hangulata csábította őket Sajókazára is, de ...

Bővebben

Zagyva Dorka: Elképesztő volt a Rally2…

2023-08-31 Rally3 / Amatőr Rally / Sprint

Zagyva Dorka: Elképesztő volt a Rally2-es Skoda

Különleges lehetőséget kapott Zagyva Dorka a Bányásznapi Oroszlány Rallyn, ahol pályafutása során először versenyezhetett Rally2-es autóval. A navigátori ülést pedig nem más foglalta ...

Bővebben

Felkészültek a győri futamra

2023-08-31 Rally3 / Amatőr Rally / Sprint

Felkészültek a győri futamra

Sikeres oroszlányi versenyen van túl a Horváth Rallye Ase csapata. „Nagyszerű hétvégét zártak Oroszlányban a versenyzőink, mindenki jól fel tudott készülni a győri versenyre. Élvezt...

Bővebben

A Győr Rallyra tesztelnek

2023-08-28 Rally3 / Amatőr Rally / Sprint

A Győr Rallyra tesztelnek

  A Bányásznapi Oroszlány Rallye-n hat párossal tesztel a Horváth Rallye Ase csapata. „Valójában teszt jelleggel érkeznek párosaink Oroszlányba, bár két versenyzőnk a Kapás Jani és...

Bővebben

Kurtos csak az élményekre gyúrt a Bó…

2023-08-01 Rally3 / Amatőr Rally / Sprint

Kurtos csak az élményekre gyúrt a Bózsva Pikniken…

Vannak az életben olyan helyzetek, amikor szimplán csak sodródni kell az árral. Így tett Kurtos Robi és csapata is Bózsván. Nem számított az idő, a kilométerek…a kupák…csak a boldog p...

Bővebben

Zagyva Dorka: Peugeot és egyetem

2023-07-31 Rally3 / Amatőr Rally / Sprint

Zagyva Dorka: Peugeot és egyetem

Vadonatúj Peugeot 208 Rally4-essel áll rajthoz Zagyva Dorka a Cered Rally Sprinten, ahol már mint egyetemi hallgató vehet részt, hiszen a héten az is eldőlt, hogy felvételt nyert az ELTE Sport...

Bővebben

FiaSko Sportegyesület a Rallye sportban

2023-07-17 Rally3 / Amatőr Rally / Sprint

FiaSko Sportegyesület a Rallye sportban

Villáminterjúk a FiaSko Sportegyesület egyes versenyzőivel a teljesség igénye nélkül. Mikor és miért is jött létre a FiaSko Egyesület? - Az Egyesület 2018-ban alakult az autó és mo...

Bővebben

Facebook Oldal

Tetszik? Töltsd le!

ORB - Rallye 1 Hírek

  • 2024. május 07., kedd

    II. Hell Diósgyőr Rally: Megkezdődött a nevezési időszak Gőzerővel zajlik a szervező munka, május utolsó hétvégéjén Diósgyőrbe érkezik a hazai rali szakág. A HUMDA ORB mezőnye mellett ugyanis az ORB2, az ORB3 és a Historic kategória képviselői is…
  • 2024. május 02., csütörtök

    Eszter & Csabi a Rally Hungary-n  2024 első ORC futamán, a Rally Hungary-n láthattuk porolni a Esztert a jobb1-ben, és Csabit a megszokott bal1-ben. V-Híd Rally Hungary 2024.04.12-14. Juhász Csaba - Velezdi Eszter Kole Media Center…
  • 2024. május 02., csütörtök

    A második helyről fúródtak a földbe Velenczeiék Veszprém Rally – összefoglaló Sajnos hamar be kellett fejeznie az évadnyitó veszprémi futamot a Velenczei Ádám – Vánsza Zsolt párosnak. A SKODA Fabia R5 Evo versenyautóval induló párosnak a harmadik…
  • 2024. április 26., péntek

    A hazai elit is érkezik a II. Diósgyőr Rallyra május végén Négy esztendő után tér vissza a magyar rali elit a borsodi megyeszékhelyre. A HUMDA Országos Rally Bajnokság idei második futamát ugyanis diósgyőri központtal bonyolítják le. Május 24-26. között a szakág…
  • 2024. április 11., csütörtök

    A legtöbb pontot akarják elhozni Velenczeiék Veszprémből! 2024.04.12-14. – 30. Veszprém Rally – beharangozó Tavaly és azelőtt is a dobogó harmadik fokán fejezte be a szezont a Velenczei Ádám – Vánsza Zsolt páros. Idén még motiváltabbak, hogy…

Médiapartnerek

amc.pngdrifted.pngdrifting.jpgfonix.jpghajoka_200x100.jpgrallyfotok.pngrc.jpgsimfans.jpgstamas.jpgw_MTI_200x100.jpg
Go to top