AS Rallyesport Europe Schneebergland Rallye, Beszámoló Ollé Sándor- Czakó- Szász Tina

Ford Fiesta S2000


Fülig ér a szája az AS Rallyesport Europe versenyzőpárosának - Ollé Sasa és Száz Tina-, mióta ismeretlen vizekre evezett a Ford Fiesta S2000-rel. A veszprémi megmérettetéselőtttettekegykitérőtAusztriába,hogymégközelebbi ismeretséget kössenek az autóval, ezúttal murván…

Ollé Sándor- Szász Tina:„Izgatottan vártuk az osztrák murvás futamot, amelynek 30%- a igazából aszfaltos gyorsasági szakaszokon zajlott. Jellegét tekintve sem hasonlított a veszprémi pályákhoz, sokkal inkább az aradi szakaszok köszöntek vissza, azonban nagyon kíváncsi voltam, hogy viselkedik az autó murván. Eleinte nagyon tartottam a szakadékkal övezett gyorsaságiktól, viszont verseny közben szerencsére ezzel nem tudtam foglalkozni. A futam előtt még az óvatosságra szavaztam, kihasználtuk az összes tréninglehetőséget, hogy maximálisan felkészüljünk. Sikerült is, de az aszfaltos részekre nem volt ideális beállításunk. Az autót teljesen átépítettük murvára, de az aszfalt lengéscsillapítót és a slickeket visszaraktuk, így nem volt ideális a futómű-beállításunk. Ez hamar be is igazolódott, mert nagyon „orrtolós” volt, nem lehetett vele normálisan kanyarodni, ami az eredményeinken is látszódott. Most azonban minket nem az idők, sokkal inkább a beállítások érdekeltek, az eredeti terv szerint csak a délutáni szakaszokon indultunk volna, de erre nem volt lehetőségünk. A murva ellenben nagyon jól sikerült, nem gondoltam, hogy ilyen jó lesz az autó ezen a talajtípuson. Már elsőre eltaláltuk a megfelelő beállításokat, a Hancoock abroncsok pedig, amelyekkel mentünk kifejezetten jól vizsgáztak, nagyon fogott, jó volt a hajtása az autónak. Turán Friciéktől kaptunk különböző beállítási módokat, amelyek remekül szuperáltak. Tinának nem sok ideje volt beleszokni az autóba, először az első gyorson élesben próbálta ki. Sajnos nem volt jól beállítva az ülése, ezért semmit sem látott, nehezen követte az utat, de szerencse nem volt komoly probléma.

Nem is gondoltuk, hogy ilyen jól fogunk menni murván, rögtön az első gyorsaságin utolértük az előttünk rajtoló Mitsubishit, és a következő szakaszokon pedig minimálisat kaptunk a helyi nagymenőktől. Ez jó hír, hiszen tudjuk, hogy nagyon sokat kell még tanulnunk, maradt is benne jó néhány másodperc a nagy tempóknál. Érződött, hogy most nem mi voltunk otthon, csak háromszor mehettünk, olyan pályákon, ahol sokat számít a helyismeret. Nagyon élveztük a versenyt, holott előtte nagyon izgultunk, egyáltalán nem volt idő arra, hogy azon filózzak, hogy milyen életveszélyes helyeken járunk, az útra koncentráltam, ami meg is látszott az eredményen. Bízom benne, hogy ezen kilométereket jól tudjuk kamatoztatni a soron következő bajnoki futamon!”


Köszönjük támogatóinknak!

További információk: Papp Zsuzsa 06-30-239-5827

Kazár Miki maximális pontszámmal vezeti a bajnokságot, most kedvenc talaja a murva következik, először egy WRC-vel.

Július közepén a Balaton hangulata mindig magával ragadja az embert. A hőségben jól esik a hűsítő vízpart, a lazulás, a kikapcsolódás. Vannak azonban olyan sportemberek, akik egyáltalán nem pihenni látogatnak el a magyar tengerhez, sokkal inkább azért, hogy ismét részt vegyenek egy őrületes, emlékezetes száguldáson. A Maximmun Racing Team párosa a mesekönyvbe illő egri és miskolci versenyhétvége után Veszprémben sem szeretne lassítani. Kazár Miklós és Szőke Tamás ötven ponttal a zsebében várja a hazai rallybajnokság folytatását, hiszen alaposan kiéheztek már a versenyzésre.

- Szinte napra pontosan két hónap telt el a miskolci és a soron következő veszprémi futam között, ami nagyon sok - tette hozzá Kazár Miklós. Ráadásul idén a veszprémi lesz az egyetlen murvás verseny, ez pedig számomra csak fokozza a várakozást. Köztudott, hogy hozzám nagyon közel áll a lazább talaj, és úgy gondolom, hogy a Xsara WRC-vel itt még erősebbek lehetünk, mint az aszfalton. Természetesen most is az a legfontosabb, hogy jól érezzük magunkat az autóban, élvezzük a versenyzést. A többi úgyis jön magától. Hosszú még a bajnokság, de két győzelem után, valamelyest már most is lehet számolgatni. Tomival és a csapattal mi Egerben és Miskolcon megtettük a magunkét. Tudjuk, hogy erre a teljesítményre képesek vagyunk, az ellenfeleinknek viszont kockáztatni kell, hogy közelebb zárkózzanak hozzánk. Úgyhogy ebből a szempontból jó helyzetben vagyunk. Tesszük a dolgunkat mint eddig, megyünk és természetesen a veszprémi nyárban is szeretnénk ünnepelni.

Tíz, többnyire jól ismert murvás gyorsasági, és közel 145 versenykilométer vár majd július 13-án és 14-én az ORB mezőnyére Veszprémben. A nevezési lista alapján négy WRC, hat S2000-es es sok Mitsubishi autó vívhat majd komoly csatát az idei harmadik viadalon.

- Minél több jó páros és jó autó indul, annál értékesebb egy siker, egy-egy jó helyezés - folytatta Kazár Miklós. - Már megjelent a kiírás, ezért nagyjából sejthető, hogy mi vár ránk Veszprémben - A csapatra jellemző módon, mindenre odafigyelve, nagyon aprólékosan készülünk, alig várom már, hogy ismét beülhessünk a Citroen Xsara WRC-be.


Szőke Tamás navigátor arról is beszélt, hogy Veszprémben bővül a Citroen WRC-s kontingense, ami még részletesebb és pontosabb felkészülést igényel az előttünk álló napokban.

- Az olaszok ugyanis a korábbinál jóval komolyabb apparátussal érkeznek Magyarországra, mint Egerben vagy éppen Miskolcon, egy második Xsara WRC-t is hoznak, melyet e versenyen Szíjj Zsolti fog vezetni. Természetesen külön-külön versenyzünk. Nekünk ezúttal is új versenymérnökünk lesz, méghozzá az a francia úriember, aki 2005-ben Sebastian Loebnél látott el hasonló feladatot. - tette hozzá Szőke Tamás. Majd folytatta , hogy nem csak a hátteret biztosító személyzetben, hanem a technikában is változás lesz. Bizakodom, mert tudom, hogy Mikinek a murva a mindene. Még akkor is optimista vagyok, ha nekem eddig nem voltak kellemes tapasztalataim a murvával kapcsolatban. Bízom benne, hogy Veszprém után megváltozik a véleményem. Két futamot követően nekünk már egyértelműen az év végi összetettet kell néznünk, ezért semmilyen fölösleges rizikót nem fogunk vállalni. Természetesen szeretnénk nyerni és újabb értékes pontokat szerzünk, ami segítségünkre lesz a céljaink elérésében, de nem leszünk elkeseredve sem ha nem úgy alakul ahogy terveztük.

A murvás pályákban az a legjobb, hogy lehet egy kicsit improvizálni. Ez nem újdonság, mégis, ha hosszú szünet – értsd: téli hónapok és aszfaltos versenyek – után újra murvás utakon autózik az ember, az nagyon felszabadító érzés.

Bútor Róbert számára is az volt – a Peugeot-pilóta szerdán 100 kilométert tesztelt a 207 Super2000-essel, s új navigátorával, Tagai Róberttel. Nem nehéz kitalálni, a jövő hét végi Veszprém-ralira melegítettek a fiúk a sólyi erdőben kijelölt, gyors ritmusú, tempós pályán.

„Többet teszteltünk, mint eredetileg terveztem, de kellett időt adnom magamnak, hogy visszarázódjak. Egyrészt ki kellett jönnöm kicsikét a miskolci bukásból, másrészt elég keveset mentem még murván a 207-essel. A határokat nem feszegettem, de ahogy gyűltek a kilométerek, érezhetően folyamatosan gyorsultam. A végén már úgy éreztem, egész jó tempót megyünk” – nyilatkozta Bútor Róbert, aki azt is hozzátette, bár csábító, hogy murván többet improvizálhat az ember és nem kell annyira precízen vezetni, mint aszfalton, azért megpróbált nem túl sokat keresztbe menni.

„Ha háttal érkezel meg minden kanyarba, az nem túl gyors megoldás, úgyhogy muszáj fegyelmezettnek lenni, de azt is bizonyította ez a nap, hogy a Peugeot-val szépen lehet keresztbe menni. Az új futóművek szenzációsak: az autó átmegy mindenen, szépen ugrik és nagyon magabiztosan áll az úton. Csak még el kell hinnem, hogy ennyire gyorsan lehet vele menni. De ehhez idő kell és kilométerek kellenek” – mondta Bútor, akit természetesen arról is kérdeztünk, vajon miként tudott hozzá alkalmazkodni új navigátora, Tagai Róbert. A pilóta elmondta, annak rendje és módja szerint felírták a pályát, és már az első alkalommal is tökéletesen együtt tudtak dolgozni. Tagai jó ütemben, jó stílusban adta vissza az információkat, úgyhogy mindketten jó szájízzel várják a versenyt.

„Nagyon élveztem, hogy végre megint versenyautóban ülhetek – mosolygott Tagai Róbert. – Szerintem elég hamar megtaláltuk az összhangot, jó hangulatban töltöttük el ezt a napot. Robi nem kér mást, mint mások, nem kéri máshogy az információkat, úgyhogy elég hamar összeszoktunk.”

Az országos bajnokság 3. futamát július 13-14-én tartják Veszprém környékén, a viadal össztávja 525.55 kilométer, amiből a 10 gyorsasági szakasz 144.9 kilométer.



A Magyar Nemzeti Autósport Szövetség (MNASZ) közleménye a hétvégi, Nagykálló és Újfehértó között történt tragikus kimenetelű balesettel kapcsolatban

Az MNASZ vezetősége és tagsága megdöbbenve értesült arról, hogy a hétvégén halálos kimenetelű baleset történt az Északi-régió Rallysprint Bajnokság sorozatának versenyén, a szövetség által kiírt amatőr rally kupa negyedik futamán Nagykálló közelében. A szövetség vezetősége a rendőrségi nyomozással párhuzamosan szigorú szakmai vizsgálatot indít el.

A Magyar Nemzeti Autósport Szövetség mindig is elsőszámú feladatának tekintette, hogy mind a versenyzők, mind pedig a közreműködők, nézők biztonsága a lehető legmagasabb fokú legyen az általa engedélyezett versenyeken. Minden esetben a sporttörvény idevonatkozó szabályai szerint jártunk, és járunk el valamennyi bejelentett és a szövetség által engedélyezett rendezvénnyel és sporteseménnyel kapcsolatban. Döbbenettel hallottuk a tragédia hírét, és szeretnénk az MNASZ vezetősége és tagsága nevében őszinte részvétünket kifejezni az elhunyt családtagjainak, valamint szeretnénk azt a reményünket tolmácsolni, hogy a többi, kórházban lévő néző mielőbb felépül a sérüléseiből. Noha a rendőrségi nyomozás még zajlik, annak eredményére még várni kell, azonnali hatállyal elrendeltük, hogy a szövetség saját hatáskörben, szakértők bevonásával haladéktalanul kezdje meg a tragédia körülményeinek sportszakmai kivizsgálását. Ugyanakkor szeretnénk megkérni mindenkit arra, hogy amíg nem tisztázódik percről percre, méterről méterre, hogy mi is történt vasárnap délután, és nem záródik le a rendőrségi és a szövetségi vizsgálat, addig ne törjünk senki felett pálcát a különböző szárnyra kapott, de ellenőrizetlen hírek alapján. Amennyiben lezárultak a vizsgálatok, természetesen az abban található információkat nyilvánosságra hozzuk.

Az MNASZ vezetősége



Mitropa Rallye Cup - 33 ° Rally del Casentino

Car Tools kft - Renault Megane N4

Juhász Csaba - Juhász Zsolt


2012 után, az idén is láthatunk Magyar Rally párost Olaszországban, a Július 5-6-án megrendezésre kerülő Casentino Rally-n, Toscanaban.


Juhász Csaba autóversenyzőt kérdeztem a Rally előtt.


A Salgó Rali tesztje és a 2012-es versenyzésed tükrében, mire számítasz az idén az Olasz versenyen?


- Nehéz lenne jóslásokba bocsátkozni. A Salgó Rallye után kijavították a fék hibáját, volt alkalmam kipróbálni, sokkal jobb lett mint amilyen eddig volt.

A motor teljesítménnyel is voltak gondok, a verseny után 203 lóerőt mértek az autón és 200 NM is hiányzott, így azért nehéz lett volna jó időket autózni.

A motor teljesítményen is javítottak, de szerencsére az olasz versenyen ott lesz a Renault Sport és ők ránéznek majd a motorvezérlő szoftverre, hátha egy kis módosítással még fokozható a power a gépben.

Szóval ezeket tekintve bizakodóak lehetünk, de tavaly óta sokkal erősebb lett a mezőny, ezért nekünk is nehezebb lesz jó eredményt elérni. Ráadásul ép benyeltem valami vírust, ami földhöz vágott és most lábadozom és még nem vagyok fizikálisan toppon, de megpróbálom kihozni magamból a maximiumot.



Szántó Szabi marad mint navigátor, vagy a Salgó Ralin résztvevő Zsolti testvéred ül majd a jobb1-ben?


- Zsolti-val indulunk, ez lesz az első Mitropás versenye, remélem tetszeni fog neki és fel fogja tudni venni a ritmust, bár ez az egyik legnehezebb verseny a sorozatban.



A 2B Rally és közötted jó a kapcsolat. Ők egy autóval a tieden kívül tiszteletüket tették az idén az Eger Rallyn. Tervezed-e, hogy te is részt vegyél náluk egy versenyen?


- Felajánlották, hogy bármelyik versenyre elmehetünk velük és ők biztosítják a szervizt számunkra (ingyenesen) , egyenlőre a csapatuk az ERC-re összpontosít, de nekünk pedig az most még anyagilag elérhetetlen.



Köszönjük Partnereink segítségét!

Partnereink: Per-Med Bt. Tiszaújváros Transz. Demeter Transz. Ziad-Med Bt. Technor 93 Kft. Phobex Kft. Mfactory. Spoonsports. Mugen - Power.

Bio Balls Hungary Kft. Dynea Kft. Tarmer Kft. Car - Tools Kft. Mahiti Kft. Észak - Trend - Papír. DDZ MED Kft. Global Star. Komplex - D, T-Rental. Profi - Tax Center Kft. Exias Kft. ML-Log Kft. POP Kft. Eastjob. Joanna. Mihidra Kft. Pikktel Kft. Zsoma-Ker Kft. Eutin Kft. Wolf Montage Kft. Tiger-Tools. Balomo Kft, Öko Transz,

Maldon Kft, Unify Plus Kft, Kartel 97Bt, Bezama Kft, Adó-Dó Plusz Kft,

Product T-Pride Kft, Oldpit Kft, R-Pex2000 kft, Andrezol-net Kft, www.madeinmiskolc,hu, H.B c.e. Mérnöki Szolgáltató, Építő és Kereskedelmi Kft, aquageneral.hu, Kelet-Atlasz Kompresszor Kft, Digit-Center Kft, www.infovaros.hu, Max Transport, Szenzortechnika, Baromfiudvar 2000 Kft, Castrol, Unilub Kft, Assist-Trend Észak Kft, BB-Logistic.eu, Balogh és Fia Trans Bt, Horváth Kft, Távit Kft, Autó M3 Szervíz és Diagnosztika, T-Rental, Indura 2006 Kft, D.D-Z.- MED Kft,Szamsped Transz Kft


- Hajósi Miklós -

Eurosol – Honda Civic Type-R

Ypres Rally 2013, összefoglaló

Bessenyey Zoltán – Nyirfás Julianna


Elképesztő körülmények között, az elmúlt évek legdurvább Ypres raliján sikeresen jutott el a célig az Eurosol – Honda Civic Type-R csapat kettőse. Ez a mezőny 50%-nak nem sikerült, ami nem is rossz arány, hiszen ezen a versenyen rendszerint 65%-a búcsúzik idő előtt a versenyzőknek. A magyar csapat az abszolút 24. és a 2WD bajnokság 10. helyén zárt.


Bessenyey Zoltán: Szokás szerint nagyon boldog vagyok, hiszen az elmúlt hétvégén megint nagyon sokat tanultunk, nagyon sokat küzdöttünk és legyőztünk nagyon nagy ellenfeleket. Az, hogy ezzel most csak a 10. helyre sikerült jutnunk nem jelent semmit, hiszen ez a pont ugyanannyit ér számunkra, mint a győzelem Azori-szigeteken. Ezért ugyanúgy, vagy talán még jobban kellett küzdeni. 65 2WD autóból végig a 8-10 helyen autóztunk, és ha nincs egy gyorsasági erejéig egy elektromos problémánk, akkor minden bizonnyal minimum a nyolcadik helyen zárhattunk volna, ami azt hiszem a reális eredmény lehetett volna. El kellett fogadni, hogy ezen a futamon a helyieknek még nagyobb előnyük van, hiszen tudják előre mennyire lesznek levágva a kanyarok és mennyire nem kell elvenni a gázt egyes fordulókban. Az is beszédes tény, hogy a saját (R3) kategóriánkat közel 6 perces előnnyel nyertük, és csak könnyebb autókkal (R2) vertek meg bennünket. Ettől még tény, hogy idén nem tudtunk harcolni az élmenőkkel, de mindenképpen szeretnénk ha lehet jövőre, már nagyobb helyismerettel azért revansot venni. Mindenki óvva intett ettől a futamtól, és mostmár értem miért. Hatalmas feladat és egy pillanatnyi kihagyást sem enged. Végig másodpercekért ment a küzdelem, amit persze nagyon élveztük, bár az időjárás nem könnyítette meg sem a dolgunkat, sem a gumiválasztást. Idén is nagyon sok törött autó állt az út szélén, de mellettük közel 150.000 néző is volt, ami mindenképpen nagyon kellemes érzés. Szeretném most is megköszönni a csapat és a Honda, valamint a J.A.S. Motorsport segítségét, akik mind nagyon sokat tettek hozzá ehhez a futamhoz. Köszönöm Juli és a belga barátaink segítségét is, hiszen nagyon sok információval
láttak el a defektveszélyes helyekkel és a fontos kanyarokkal kapcsolatban. Nagyon köszönöm a mérnököm, Lorenzo Borghini támogatását is, és most nem csak technikai, hanem főképpen emberi értelemben is. Az ERC szezon első fele alapján továbbra is élen állunk a 2WD bajnokság sofőr, navigátor, és csapat értékelésében is. Csak nekünk siekrült 4 alkalommal pontot szereznünk, aminek külön örülök, hiszen ez mutatja a Honda és a csapat fekészültségét. Mostantól a szezon második felére koncentrálunk, amel ha lehet még nehezebb lesz, hiszen egyre többen csatlakoznak a bajnoksághoz, így a mostanihoz hasonló nagy versenyekre lehet számítani.



Köszönet a támogatóknak: Honda Hungary, Honda Racing, J.A.S. Motorsport, Service4you Hévíz Kft., Service4you Operation Kft., StreamNet Kft., MACMA, ICT Europa Tenderház Kft., ICT Europa Network Kft., City Inn Hotel, Budapest, Szinergia, Jatéknet.hu Kft., ams magazin, www.garazs.tv,


Brundza és a Lada 1600R.

Milyen volt az első VFTS?
Cseréltek-e Porsche 911-et Lada VFTS-re?
Mekkora csapat építette a litván-orosz legendákat?
Hol készültek a versenyautók?
Mennyi vilniusi VFTS épült?

 

Sorolhatnám még a kérdéseket, de jöjjön inkább a történet, amiben mindent tisztázok egyszer és mindenkorra.

Jelentős a különbség.

 

1975-ben az AZLK (Moszkvics) színeiben versenyző Stasys Brundza úgy döntött, hogy átnyergel a korszerűbb és gyorsabb Ladára, így visszaköltözött Izsevszkből Vilniusba és munkához látott (1976-ban azért még összetört egy Moszkvicsot az 1000 Tó Rallyen). Brundza csak a következő évben, 1976-ban szerezte meg a mérnöki diplomát, de már ekkor is nagy tapasztalattal rendelkezett a versenyautó-építés terén, és jó néhány sportsikert is elért már. Többek között Moszkviccsal győzött az 1974-es Tour de Europe-on, amit a vele készült interjú során is legnagyobb sikereként említett nekünk.

Úton a '76-os Akropolisz abszolút 6. helye felé a 2103-as csodával.

 

Az első Lada versenyautója a 2103-as modellből épült 1600-as motorral, amivel aztán az 1976-os Akropolisz Rallyen az abszolút hatodik helyezést érte el. Mielőtt egy laikus alábecsülné ezt az eredményt, meg szeretném jegyezni, hogy Brundzáék a tökéletes hűtés érdekében bekapcsolt fűtéssel teljesítették a versenyt, és olyan autók végeztek mögöttük, mint a BMW 2002, Porsche 911, Audi 80, Alfa Romeo Alfetta, Citroën CX, vagy az Opel Kadett GT/E.
A 7. helyezett 2002-es BMW-t 47 perccel (!) előzték meg a célban.
A kiesettek között megtalálható volt négy Lancia Stratos, Ragnotti Renaultja sem bírta a célig, ahogyan a szintén legendás Ove Andersson Toyota Celicája sem, mindegyikük műszaki hibák miatt adta fel a küzdelmet.

Nem csak a vasfüggönyön innen forgalmazták, kellett a reklám.

 

A Lada gyárnak fontos volt a versenyzés, hiszen jelentős reklámértékkel bírt. Ez után a siker után a helyi eladások a duplájára emelkedtek, jó befektetés volt tehát több lehetőséget adni Brundzának és csapatának.

21011/1600, azaz a Gr2-es Lada 1600R.

 

1977-re fejlesztettek a technikán, megszületett a Gr.2-es 21011/1600-as modell, röviden Lada 1600R. A technika már hasonló volt a későbbi VFTS-éhez, és már a karosszéria is szélesítéseket kapott egy Moszkva melletti műanyagüzemből, számos titánból készült alkatrészt használtak fel (pl. üléstartó, kartervédő, hajtókar), a motort a legendás Weber DCOE 45-ös karburátorok itatták. A motor és a sebességváltó (hosszabb áttétel) is a 2106-ból érkezett. Átépítés után a teljesítménye 140 lóerő volt, és 9,5 másodperc alatt érte el a 100 km/h-s sebességet.
A kezdetben Cromodora, majd később a strapabíróbb ATS felnikre a Szovjetunióban luxusnak számító Dunlop, vagy Pirelli abroncsok kerültek.
Az autón természetesen nem csak Brundza dolgozott, hanem többek között Saulyus Zalanskas, Genrikas Shilinis, Vitoldas Silevichyus, Romas Yuknyalyavichyus, Arunas Volungyavichyus, valamint Vigandas Ulitskas is, közülük többen mérnökként tevékenykedtek. Róluk a legtöbbször nem tesznek említést, pedig ugyanúgy kivették a munkából a részüket.

A műhely.

 

A versenyeken való szereplés nyomán ezután is mindenütt emelkedtek az autóeladások, viszont 1980-ban a VAZ bemutatta továbbfejlesztett típusát, a 2105-ös Ladát, így ettől kezdve már ezt a típust kellett volna reklámozni.

"Űrtechnika". :)

 

1978-ban alakult meg a Vilniusi Járműüzem – eredeti nevén Vilnyusskaya Fabrika Transportnykh Sredstv, azaz rövidítve VFTS, ami egy addig jelentéktelen üzemből, a Vilnius Avtoremzavoda-ból vált motorsport-részleggé, amikor Brundza és csapata beköltözött. A legendákkal ellentétben itt NEM voltak tengeralattjárók, így nem is fejlesztették azokat a versenyautók mellett. Sajnos sok helyen olvasható ez a dolog, de csak magyarul, tehát hazai "urban legend"-ről van szó.

A tervezőiroda.

 

Az alig 400 m2-es területen, pár fővel dolgozó egység a spéci alkatrészek gyártása miatt elég gyorsan bővítésre került. Később már több, mint 50 dolgozóval, 1500 m2-es területen üzemelt, jelentős állami támogatással. Jól felszerelt műhelyük, tervezőirodájuk és laboratóriumuk is lett, így a lehetőségekhez képest kiváló körülmények között dolgozhattak.

Lada 1600R. Még sehol a legendává vált név.

 

Dolgoztak is, 1981-től már a „kocka” Ladát fejlesztették, mégpedig a „B” csoport szabályainak megfelelően. A hengerfej további módosításával, újabb vezérműtengellyel és egyéb finom átalakításokkal a 2106-os motorból sikerült előcsalogatniuk 160 lóerőt, amihez egy négysebességes(!) váltó csatlakozott. Ez a teljesítmény sajnos messze elmaradt a többi „B” csoportos szörnyetegétől, így nem igazán számítottak nemzetközi szinten versenyképesnek. Közben ezzel párhuzamosan a 21011/1600-as külseje is változott, a később a VFTS-ről ismert szélesítésekkel versenyzett ettől ez évtől kezdve.

1981-ben már a VFTS-ről ismert szélesítésekkel futottak a 21011/1600-as versenyautók. Itthon hiánycikk volt, előfordult, hogy lavórból készültek a szélesítések.

 

1982-ben mutatták be a Lada 1600R újabb, immár B csoportos változatát. A homológlap kiadásakor az új modell már felvette a tervezőiroda nevének rövidítését, így született meg a VFTS, pontosabban a B-222 számú, 1982. október elsején kiadott homológlapon a Lada VFTS-2 név szerepel.
A homologizációhoz 200 példányra volt szükség, így garantált volt a munka, és a megrendelések is sorra futottak be a darabonként nagyjából 20 ezer dollárért kínált versenyautókra (ennyibe került egy 944-es Porsche is akkoriban). A VFTS-eket nem csak a Szovjetunióban, hanem Norvégiában, Finnországban, Csehszlovákiában, Németországban, Svédországban, Panamában, Kolumbiában, Görögországban, Nagy-Britanniában is értékesítették. Bulgáriában pedig egy esetben előfordult, hogy két új VFTS-ért cserébe egy 911-es Porschét adtak, ami Brundza gyűjteményébe került.

1981, a még nem homológ Lada 1600R/VFTS lökhárítóval pózol.

 

Kevesen tudják, hogy nem egy, hanem kétféle VFTS volt, mai kifejezéssel élve egy EVO1-es és egy EVO2-es változat is létezett. 1984. január 1-én a kipufogó átmérőjével kapcsolatos módosítás került a lapra, 1985 áprilisában pedig a hátsó híd változtatásait csatolták hozzá, de 1986-ban már komoly fejlesztésekkel módosult a VFTS: az elhúzható plexi ablakok, az alumínium karosszériaelemek és a híres-neves, tolókerekes váltóként ismertté vált szerkezet kétféle változata is 1986. március 1-től volt homológ. (Historicban hogyan kezelik ezt a dolgot?)

Az ülések még széria darabok, igen korai kép lehet.

 

1985-től még szorosabbá vált az együttműködés a Lada gyárral, ekkortól érkeztek Togliattiból 2106-os motorral, beltér, szigetelés és alvázvédelem nélkül a leendő versenyautók egyenesen a gyártósorról.

A bemutatópéldány szemből. Így is látható az "EVO1" egyik jellegzetessége, a tetőszárny.

 

Ugyan a 2105-alapú VFTS népszerű volt, de a fejlesztés nem állt meg. Készítettek többek között egy 2105 T16 nevű, turbós-16 szelepes motort, ami sajnos nem lett homologizálva, pedig a 240 lóerős teljesítmény már nem lett volna olyan megmosolyogtató különbség a vetélytársakhoz viszonyítva sem. Érdekesség, hogy a gyár fejlesztőrészlege is kísérletezett hasonlóval, de nekik csak 150 lovat sikerült kipréselni a blokkból.

TÉVESZTÉS 1: nem Vilniusban készült ez a kétajtós prototípus, de sokszor tévesen nekik tulajdonítják. A gyár sportrészlege, a VAZ LSGA építette.

TÉVESZTÉS 2: szintén LSGA, azaz gyári fejlesztés, nem elődje Brundzáék S-Proto-jának. Amúgy szerintem nagyon jól néz ki.

 

A „B”és a tervezett „S” csoport 1986-os betiltásáig még egy legendát sikerült építeni Vilniusban. A Lada Samara EVA S-Proto 1985-től volt fejlesztés alatt. A 2108-as alapjaira egy csővázas, műanyag karosszériaelemekkel könnyített, 2106-alapú 300 lóerős (majd később egy 350 lóerős is készült), 16 szelepes turbós, K-Jetronicos középmotorral épített szörnyeteget is létrehoztak, de már nem volt alkalma bizonyítani.

Nem volt alkalma a bizonyításra, csak előfutóként tesztelték.

 

A Vilnyusskaya Fabrika Transportnykh Sredstv 1988-ban váltott nevet, ekkortól EVA néven működött tovább (Experimental Vilnius Autoplant – Vilniusi Kísérleti Autóüzem), és még mindig a már rendkívül elavultnak számító 2105-alapú VFTS-eket készítették. Nem sokkal később a Metalex (MTX) vállalattal kötött egyezség keretein belül a motorgyártást kiadták a cseh mestereknek, akiknek titán és alumínium alkatrészekkel fizettek a munkáért.

A csehek már az elejétől kezdve fésülték az orosz gépet, nem eredménytelenül.

 

1991-ben aztán teljesen felhagytak a versenyautó-építéssel, és a Litvániába importált autók karbantartásából próbáltak boldogulni. Brundza 1992-ben számolta fel az EVA-t, amikor saját VW-Audi márkaképviseletet indított, lezárva ezzel a legendás autóépítő műhely történetét.

Hogy összesen mennyi "gyári" VFTS épült? 200 biztosan készült az előírások miatt, de nem található róla pontos adat, hogy azon felül mennyit raktak még össze. Oroszországban alig 10 db maradt fenn, Magyarországon is van egy eredeti, Budai Béla garázsában.

A Budai-féle VFTS az 1997-es Mecsek Rallyen. Az "EVO2"-es változat tetején már nincs ott a szárny, a külső borítóelemek alumíniumból készültek.

Képek, forrás: auto-sport.ru; juwra.com; rallyhistory.ru; zavvysker.rajce.idnes.cz; drive2.ru; ladaklubas.lt; vk.com

 

Forrás: www.vancello.hu Szöveg: Bene Viktor

Somogy megye rallyversenyzői bebizonyítják, hogy nem csak a pályán, de a civil életben is hősök!


Lassan már három hónapja, hogy kezdetét vette az Országos Rally Bajnokság (ORB) a 2013-as szezonban. Somogy megye, azon belül pedig Kaposvár mindig is igazi rallyfészeknek számított a sporttörténelemben. Napjainkban is több pilóta, navigátor képviseli a megyét a különböző szakágakban, bajnokságokban, akik folyamatosan halmozzák az elismeréseket, kupákat. Ezeket az eredményeket azonban nem tudták volna elérni, ha rajongóik nem támogatnák őket. A somogyi rallyversenyzők ez úttal ismét összefognak, hogy most ők segíthessenek másokon.  

A Magyar Vöröskereszt Somogy Megyei Szervezete VÉRADÓ programjához csatlakoznak megyénk hivatásos pilótái, navigátorai, melyet 2013. július 5-én, a kaposvári CBA Cent Plaza-ban (7400 Kaposvár, Petőfi S. út 56.) tartanak meg. A rallysok minden egyes alkalommal, ha rajthoz állnak, az életüket is kockára teszik. De ez az ÉLETÜK, amiért minden veszélyt vállalnak. Bármikor eljöhet az a pillanat, amikor egy baleset miatt nekik lesz szükségük a vérre – nem is lehetnének így náluk jobb nagykövetei a véradó programnak. A rendezvény célja, hogy a sportolók felhívják a figyelmet a véradás fontosságára, és tájékoztassák az embereket az eljárás menetéről. Sokan ugyanis a mai napig tartanak, félnek e „procedúrától”, pedig egy kis tűszúrás elviselésével akár három emberéletet is megmenthetnének.

A versenyzők azonban nem csak kérik a segítséget, de ők maguk is önkéntesek lesznek. Többek között a siófoki pilóta, Gyarmati Ariel is jelen lesz az eseményen, aki áprilisban súlyos balesetet szenvedett a szezonnyitó Eger Rallyen – ugyanakkor már augusztusi visszatérésére készül. „A balesetünk során az egyik gerinccsigolyámnál keletkezett kompressziós törés, a bal lábfejem pedig három helyen eltörött – mesélte Gyarmati. – A történtek óta eltelt két és fél hónap, s napról napra jobban vagyok. Április 7-ével új születésnapot ünnepelhettem, amiért igencsak hálás vagyok a sorsnak. Igaz, nekem nem volt szükségem életmentő műtétre, de jó annak a tudatában élni, hogy a vérellátással nem lenne probléma. Kötelességemnek érzem, hogy ezek után a Vöröskereszt programja mellé álljak, és a saját példámmal is ösztönözzem az embereket a véradásra.”

A véradókat 2013. július 5-én, 13:00-17:00 között várják a Vöröskereszt szakemberei a CBA Cent Plaza-ban. Az önkéntesek emellett a Compass Egyesület munkatársainak tanácsát is kikérhetik a helyszínen az egészségneveléssel, tudatos táplálkozással, aktív élettel, sportolással kapcsolatban. Gyarmati Ariel mellett Kocsis György, Hideg Krisztián, Kecskeméti Balázs, valamint az ország egyik legnagyobb rallycsapatának, a Maricsek Racing Team-nek tagjai is részt vesznek majd a rendezvényen, 15:00-tól. Az érdeklődőknek lehetőségük nyílik így arra is, hogy megismerkedhessenek a somogyi versenyzőkkel, autogramokat gyűjthessenek be tőlük, kifaggathassák őket a rally nyújtotta életérzésről és közelebbről is megcsodálhassák versenyautóikat.

Gyere el Te is, hogy egy igazi, hétköznapi HŐS válhasson belőled! Hozd magaddal személyi igazolványodat, lakcím- és TAJ kártyádat, adj vért, mi pedig megajándékozunk néhány apró meglepetéssel!

Nem tudsz eljönni az eseményre? Látogass el a hozzád legközelebbi vérellátó állomásra és jelentkezz ott önkéntes véradóként, az ország bármely pontján!

Adj vért és ments meg három életet!


Bővebb információk: Horváth Judit, Sajtófőnök – 30/533-9099; Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Csúcsteljesítmény a szardíniai porban

Pályafutása eddigi legjobb eredményét érte el az Érdi Rallye Team versenyzőpárosa: a Subaru Imprezával versenyző ifjabb Érdi Tibor – Táborszki Attila duó a Szardínia ralin kategóriájában a negyedik helyet szerezte meg.

„Az első napon az első három gyorsaságin nagyon gyengén mentünk, meglátszott a teljesítményünkön, hogy hat hónapot kihagytunk. Rosszul választottuk meg a féktávokat, a kanyarsebességet, jószerivel minden kanyar mögé benéztünk” - kezdte gyorsértékelését Érdi Tibor. „A második kör előtt végigbeszéltük Attilával, hogy mi az, amin javítanunk kellene. A navigátorom tanácsai sokat segítettek, elkezdtünk gyorsulni, a nap végére már elégedettek voltunk a tempónkkal. Az is egyértelművé vált ugyanakkor, hogy azokhoz a versenyzőkhöz, akik végignyomják az egész szezont, nem fogunk tudni közel férkőzni.”

Ennek ellenére a magyar páros az első napot kategóriájában az ötödik helyen zárta, 36 másodpercre lemaradva a negyedik helyezettől. Érdi Tibor szerint látszott, hogy önerőből nem juthatnak fel a dobogóra, pedig az autóra nem lehetett panaszuk, a csapat másik versenyzője például az első napot követően a harmadik helyen állt.

A második nap nem indult jól, Érdiéknek az első gyorsaságin nem hogy közelíteni nem sikerült a negyedik helyezett pároshoz, hanem az óvatos kezdés miatt még nőtt is a távolság. „A kör közepén javultunk ugyan, de alig 5 másodpercet sikerült csak faragnunk a hátrányunkból. Az első kör utolsó pályáján - ami egyébként a kedvencem volt - sajnos, utolértünk egy előttünk haladó, műszaki hibával küszködő párost, emiatt öt kilométert kellett a porukban autóznunk. Ezzel nagyjából egy perccel mentünk lassabb időt annál, mint amire képesek lettünk volna. Ez megpecsételte a sorsunkat, elúszni látszott a vágyott negyedik hely” - fogalmazott a pilóta.

A magyar páros az utolsó körnek úgy ment neki, hogy már se feljebb, se lejjebb nem kerülhetnek, ezért igazi örömautózásra készültek. A nyugodt tempó végül mégis „aranyat ért”, mivel az előttük haladó olasz páros az utolsó gyorsaságin feladta a versenyt, így aztán a fiúknak sikerült kategóriájuk negyedik helyén behozniuk a vasat.

„Nagyon büszkék vagyunk: amióta vb-futamokon indulunk, most értük el a legjobb eredményünket. Összességében nagyon nehéz versenyt abszolváltunk, napi 150 kilométer gyorsaságit kellett teljesítenünk. Elégedettek vagyunk azzal is, hogy ezúttal hibamentesen versenyeztünk, egy karcolást sem ejtettünk az egyébként kiválóan muzsikáló Subarun. Bár szerettünk volna előrébb lépni, ám erre nem volt reális esélyünk. A dobogóra olyan párosok állhattak fel, akik eddig az összes vb-futamon részt vettek.

Boldogok vagyunk, köszönjük!


Hazai pályán óriási fölénnyel vittük a BMW cup-át

A 2013-as RTE versenysorozat 3. állomásán, a Salgó MIDEX Rallyn is rajthoz állt a Rigó Motorsport versenyzőpárosaOroszki Tamás és Bárdos Péter. A nyár eddigi legforróbb hétvégéjén is megmutatták, hogy milyen jó együttest alkotnak, hiszen gyorsról gyorsra növelték előnyüket a vasárnapi versenyen. A nagy meleg ellenére és talán a régi idők emlékére rengetegen látogattak el a prológra illetve Salgótarján legendás pályáira.

A BMW E36 pilótáját Oroszki Tamást – Bimbót kérdeztem a hétvégi csapatásról:

Hogyan készültetek a hétvégi Salgó MIDEX Rallyra?

Az autóval sokat foglalkoztunk, kapott egy pár új cuccot és egy nagyon pontos futómű beállítást, ezen kívül nem volt más nagy teendőnk, mint csak mentálisan készülni Petivel és megbeszéltük a stratégiát, amit követünk a versenyen és úgy érzem ezt tartottuk is végig!


Volt valamilyen javítás a gépen?

Mint említettem a futóművel foglalkoztunk elég sokat, valamint a gátlók beállításait vettük szemügyre és állítottuk a megfelelő helyre!


Hogy éreztétek magatokat a prológon?

A prológ az egy igazi népünnepély! Nagyon vártuk, felszereltük hátra az utcai gumikat és nagyon a füstölésre készültünk, ami sikerült is sokak örömére!


Milyen volt maga a verseny?

Nagyon jó, nagyon pörgős, szinte sehol nem álltunk fölöslegesen, ahogy a beíróba értünk már öltöztünk is be, mert rajtolni kellett. A három pálya csodálatos, nagyon jó minőségű szuper szakaszok, a Cered a csúcs... igen jókat mentünk rajta, sőt tőlünk nagyobb autókat is sikerült megverni!


Ismét a BMW Cup első helyének megszerzése volt a cél?

A cél számunkra az idén a BMW Cup, nem is nagyon figyelünk másokra. Nincs is más cél, mint a BMW cup dobogójára állni.


Milyen eredménnyel zártátok a hétvégi RTE futamot?

A verseny nagyon jól sikerült A vártnál is jobban teljesítettünk, hiszen a BMW Cup első helyét sikerült megszerezni és mondhatom igen nagy fölénnyel, ráadásul még a H3 5. helye is meglett!


Hol láthatunk legközelebb titeket?

Mostmár egész jól állunk a Cup-ban, ezért tervezzük, hogy végig csináljuk az évadot és részt veszünk minden további futamon, amennyiben lehetséges. Így a következő megmérettetés, ahova mindenképp megyünk, az RTE 4. futama Július 20-21 Nyergesújfalu-Lábatlan!!



Köszönet a támogatásért a SALKER Kft-nek!

Gratulálok az eredményetekhez és sok sikert kívánok a következő megmérettetéshez!

Speed Rally Team sajtófőnök: Krizsán Zoltán Tel.:06-30-505-20-89 E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.


További Salgó Rally képek: http://pirirc.hu/index.php/salgo-rally-2013-rte

30. oldal / 42

Facebook Oldal

Tetszik? Töltsd le!

Sajtóanyag küldés

Kérjük felirat nélküli képet mellékeljenek!

ORB - Rallye 1 Hírek

Médiapartnerek

amc.pngdrifted.pngdrifting.jpgfonix.jpghajoka_200x100.jpgrallyfotok.pngrc.jpgsimfans.jpgstamas.jpgw_MTI_200x100.jpg
Go to top