Maxx Race Team – XIII. GARMIN Rallye

Velenczei Ádám – Apkó András, Mitsubishi Lancer Evo IX


Győzelemmel zárta a XIII. GARMIN Rallyet a Velenczei Ádám-Apkó András kettős. A Maxx Race Team versenyzői körről körre gyorsultak a Mitsubishi Lancer Evo IX-essel, s végül 3,9 másodperccel utasították maguk mögé az RTE abszolút bajnoki címének megvédésére készülő Vincze Mártont. A futam után fellépő kétes helyzet miatt, a hivatalos végeredményt csak 30 nap múlva teszik közzé.  

Velenczei Ádám: Úgy érzem, hogy a futam előtti felkészülésünk most, a XIII. GARMIN Rallyet megelőzően sikerült a legjobban. Testileg és szellemileg is toppon voltunk, emellett a teszteknek és a technikai fejlesztéseknek köszönhetően a Mitsubishi is hibátlanul működött alattunk. Minden adott volt ahhoz, hogy jól szerepeljünk, és csak rajtunk múlott az, hogy győzelemmel térjünk haza a bajnoki fordulóról.

Az első gyorsaságit Vincze Feri balesete miatt etappá nyilvánították, így sajnos csak a második szakasztól tudtunk a saját tempónkban autózni. Itt azonban rögtön sikerült egy pici, kilentized másodperces előnyt szereznünk Vincze Marcihoz képest, amit tovább tudtunk növelni a nap folyamán. Igazi küzdelmek voltak a verseny során, Marci is hatalmas tempót diktált a Mitsubishi Lancer Evo IX-esével, de mi mégis magunk mögött tudtuk tartani a viadal leintéséig. Végül 3,9 másodperces különbséggel végeztünk az RTE mezőnyének élén.

Jól éreztük magunkat a kocsiban, hiszen folyamatosan gyorsulni tudtunk. Nem voltam görcsös, minden energiámat arra koncentráltam, hogy minél gyorsabb legyek. A lábatlani pályák az idei szezon egyik legnehezebb teljesítendő szakaszai voltak. Többször autóztunk 200 km/h sebesség felett, emellett az útviszonyok is érdekesek voltak. Néhol már veszélyesnek is éreztem a száguldást, főleg a fényes és a fehér aszfalton, ami nagyon csúszott, és a megfelelő féktávokat is nehéz volt eltalálni. Igazi kihívás volt számunkra ez a verseny, de sikerült megoldanunk az elénk kitűzött feladatokat. A sikerben nagy szerepe volt csapattársunknak, Kiss Viktornak, aki rengeteg szakmai dologban segített, valamint a barátainknak és családjainknak, akik végig támogattak bennünket! Összességében jó hangulatú futam volt a múlt hétvégi bajnoki forduló, s várjuk már a folytatást!


Apkó András: Jó szervezés mellett, nagyobb csúszások, fennakadások nélkül zajlott le az idei XIII. GARMIN Rallye, amit a csapatunk kiváló hangulatban töltött el. Az idei szezon leggyorsabb versenyén vagyunk túl, hiszen a lábatlani és a szomori pályákon kellett eddig a legnagyobb tempót autóznunk. Nagyon tetszett mindkét gyorsasági szakasz, mindegyiknek megvolt a maga feelingje.

Az elmúlt versenyek munkájának gyümölcse most érett be igazán. Ádámmal mindketten a maximumot nyújtottuk, ehhez pedig a megfelelő technikai háttér is párosult. Élesben is bejöttek azok a számítások, beállítások, amiket a teszt során kipróbáltunk az autón, így folyamatosan gyorsulni tudtunk, és lett volna még többlet a gépben. Örülök, hogy az új fejlesztésekkel fejlődni tudtunk, és beigazolódott az, hogy az eddig elvesztegetett másodpercek nem bennünk, hanem a Mitsubishiben voltak.

Jól sikerült a pályabejárásunk, tisztességesen felkészültünk a megmérettetésre, s biztos voltam abban is, hogy Ádám maximálisan ki fogja használni a versenyautó technikai adottságait. Elég lazán tudtunk versenyezni, egyikünkben sem volt feszültség, ezért meg vagyok elégedve a hétvégi menetelésünkkel. Ez úton is köszönjük a Maxx Race Teamnek, azon belül is Kiss Viktornak a sok segítséget, valamint a barátainknak és családjainknak a támogatást!

Velenczei Ádám és Apkó András a verseny leintése után felmerülő kétes helyzetről nem kíván nyilatkozni. A helyszínen állást foglaltak az üggyel kapcsolatban, fellebbeztek, további vélemény-kinyilvánítástól azonban elhatárolódnak. A Maxx Race Team párosa türelemmel várja, hogy a felügyelőtestület meghozza döntését a végeredményt illetően.


Partnereinknek köszönjük az együttműködést: Absolut Hostess Kft.,  www.olcsomobilgarazs.hu, Robb Tűzifa, Emocionális Marketing Kft., Geoteam Kft., Confidenza Csapágyszolgálat,Gregor és Társai Nyomdaipari Kft.,

Sajtófőnök: Horváth Judit – Tel.: 30/533-9099; E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.; web: www.maxxraceteam.hu

MARICSEK RACING TEAM – Árpádtető Kupa, 2013. július 20-21.

Nagy Balázs – Istovics Gergő, Suzuki Swift GTi


Március óta nem ült együtt versenyautóban Nagy Balázs és Istovics Gergő. A Maricsek Racing Team párosának a július 20-21-ei, Árpádtető Kupa volt a második megmérettetése A Legenda Rallye Sprint Bajnokságban. A szünet azonban meg sem látszott a duó teljesítményén: Nagyék az abszolút értékelésben a 19., a 3-as kategóriában pedig a 3. pozícióban végeztek a Suzuki Swift GTi-vel.  


Nagy Balázs: Orfű óta nem ültünk autóba: a magyarbólyi futam ütközött egy olyan elfoglaltságunkkal, amit nem tudtunk lemondani, a bakonyai sprinten pedig babonából nem indultunk, hiszen ott mindig szerencsétlenül alakult a szereplésünk. A hosszú szünetnek köszönhetően így ráértünk arra, hogy kényelmesen és alaposan elkészítsük az erős motort a Suzuki Swift GTi-be.

Az Árpádtetőn megrendezésre kerülő viadal közel áll a szívünkhöz, nagyon szeretjük az itteni pályát. Az előzetes esélylatolgatások során úgy készültünk, hogy a kategóriánkban lévő két Skodát nem valószínű, hogy meg fogjuk tudni verni, viszont egy Suzukist sem szerettünk volna magunk elé engedni. Ez mind be is igazolódott a futamon. Hibamentesen abszolváltuk a 4. bajnoki fordulót, s a 3-as kategória 3. helyén értünk célba. Pörgős, jó hangulatú futamon vehettünk részt, amiért köszönettel tartozunk Markó Tibinek és a szervezőcsapatának!

A következő versenyünk mibenléte még kérdéses. Terveink között szerepel a Baranya Kupán való indulás, ám ha Gergő elindul Kovács Antival az ugyanarra a hétvégére eső Arad Rallyen, akkor elkísérem őket, és segítek a csapatnak a Mitsubishi felkészítésében.


Istovics Gergő: Szerencsésnek mondhatom magamat, hiszen a sikeres Veszprém Rallye után máris itt volt a következő megmérettetés, az Árpádtetői Rallysprint. Nagy várakozással tekintettem a futam elé, ami az egyik kedvenc pályámon zajlott, bár azzal tisztában voltam, hogy egy ilyen technikai háttérrel nem leszünk képesek megelőzni a kategóriánkban induló két Skodát. A célunk így csak az lehetett, hogy Suzuki ne végezzen előttünk, és egy jó ízűt autózzunk. Ez meg is valósult: abszolút értékelésben a 19.-ek lettünk, a 3-as kategóriában pedig stabilan hoztuk a 3. helyet.

Külön öröm számomra, hogy a 2013-as szezonban ez volt az 5. versenyem, s egyben az 5. dobogós helyezésem is. Bízom benne, hogy ez a széria a jövőben is folytatódni fog. Képlékeny még, hogy hogyan folytatom a versenyzést idén. Lehet, hogy Anti oldalán állok rajthoz az Arad Rallyen vagy a Baranya Kupán, de az sem elképzelhetetlen, hogy a komlói futamot Balázzsal fogom teljesíteni.


Ebben a bajnokságban vérmes reményeink már nincsenek, de egy kis szerencsével felférhetünk még a kategória év végi dobogójának alsó fokára. Ehhez azonban be kell biztosítanunk a rajthoz állásunkat a visszalévő bajnoki fordulókon, és folyamatosan jól kell azokon szerepelni.


Partnereinknek köszönjük az együttműködést: Maricsek Racing Team, Somogy Metál Kft., Pomeg ABC, Rally Café, Somogy Sportja

Sajtófőnök: Horváth Judit – Tel.: 30/533-9099; E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.; www.maricsekteam.hu

 

Az európa-bajnokság második félévének első futama szinte a szomszédban, Romániában kerül megrendezésre. A nevezők száma nem túl magas, a kategória sem túl népes, így csak a 2WD kupán belüli értékelés amiért Kornél és Márk küzdenek a hétvége folyamán  És küzd a csapat is, mert murván mindig akad valami... 

 

A nagy számok törvénye alapján ez a verseny már nem végződhet kieséssel. A belgiumi villanyoszlop, és a veszprémi murvakupac után a lábatlani versenyen     eltört     féltengely miatt történt sorozatban  a harmadik be nem fejezett verseny az LHG Rallye Team számára. A csapat köszöni, megértette, hogy néha ki is kell esni, most már  csak simán végigmennének, ha lehet.

A romániai pályák jellege eltér egy veszprémi gyorstól, és nagyon eltér egy bükfürdői pályaminőségtől. Egyértelmű, hogy az R2-es, 1.6-os, első kerék hajtású Citroen nem a legideálisabb eszköz arra, hogy ezeken a szakaszokon végigkocsizzanak. Persze ez mindegy most, a feladat adott, és ezt fogják teljesíteni. Az EB kétkerekes bajnokságban szerzett pontokat nagyon megdobta a korzikai győzelem (kategória, 2WD, power stage), így a fiúk  jelenleg a második helyen állnak. Ez Belgiumban nem változott, így minden Romániában megszerzett pont jól jöhet az év végi elszámolásnál.

A verseny szervizparkja a Sibiu (Nagyszeben) történelmi belvárosának egyik terén kapott helyet, melyet webkamerán is követni   lehet   –  a      verseny hétvégéjén is. Pénteken hét gyors vár a versenyzőkre, helyi idő szerint 13:00 órakor rajtolnak, hogy valamivel éjfél után fejezzék be a napot. Szombaton megint hét gyorsot kell teljesíteni, ami este hétkor a céldobogóval fejeződik be.  

 

Facebook oldalunkon folyamatosan beszámolunk a fejleményekről.

További információ  rallyeteam@lhg hu vagy 70/772-8307

MARICSEK RACING TEAM – XIII. GARMIN Rallye, 2013. július 20-21.

Kondella Péter – Szilassy Arnold, Honda Civic Type R


Könnyedén valósította meg a XIII. GARMIN Rallyera felállított terveit Kondella Péter és Szilassy Arnold. A Maricsek Racing Team versenyzői a bajnokságban való egyenlítés céljával érkeztek meg Lábatlanba, s elégedetten távoztak onnan, miután az N csoportban és az N3 kategóriában is győzelmet arattak. A páros a futam után se pihen – gőzerővel készül a következő bajnoki fordulóra, ahol már át is vehetik a vezetést a tabellán.


Kondella Péter: Összességében jó hangulatú és eredményes versenyt zártunk a XIII. GARMIN Rallye keretein belül. A pályabejárás során sikerült jól felírnunk a pályákat, de azt egy kicsit sajnálom, hogy ilyen kevés és rövid szakaszokat jelöltek ki teljesítésre. Ugyanis mire kezdtünk volna bemelegedni, már ott is volt a cél a gyors végén. Lábatlanon ebben az irányban még nem mentem, de elég jó volt a ritmusa, csak a minőséggel kapcsolatban voltak rossz tapasztalataink. A felolvadt kátrányos út olyan volt, mintha jégen autóznánk, ezért néhány féktávot jobban meg is tiszteltünk az átlagosnál.

Egy baleset miatt az első gyors etap lett – ez nekünk abból a szempontból kedvezett, hogy élesben is ki tudtuk próbálni az új futómű-beállítást illetve az itinert, amihez utána még egy picit beleírtunk. Ezeknek a részleteknek köszönhetően hiba nélkül, versenytempóban tudtuk teljesíteni a fennmaradó öt gyorsaságit. A kategóriánkban és a csoportban is az élen végeztünk mindegyik szakasz után, kivéve az utolsón. A 6. gyors elején a hátsó futóműnél valami furcsa dolgot észleltünk: gumimelegítésnél úgy megindult a Honda hátulja, hogy majdnem megforogtunk. Azt hittük, hogy valami komolyabb baj keletkezett az autóban, de mikor alánéztünk, semmi elváltozást nem láttunk. A helyzet később optimalizálódott, de mivel elég nagy előnyre tettünk szert a korábbi gyorsaságikon a kategóriatársakkal szemben, ezért inkább az óvatos menetelést választottuk, hogy biztosan célba kormányozzuk a versenygépet. Még így is egy jelentős előnnyel végeztünk az N csoport és az N3 kategória élén, ami egyben azt is jelenti, hogy kiegyenlítettünk a bajnokságban.

A futam után is történtek velünk izgalmak: minket sorsolt ki ez úttal a gép, s így technikai ellenőrzésre kellett vinnünk a Hondát, ahol mindent rendben találtak. Igazán pörgős volt a nap második fele, hiszen mire végeztünk az ellenőrzéssel, rohantunk is a díjkiosztóra. Abszolút elégedettek és boldogok vagyunk a szereplésünket illetően, s már izgatottan készülünk az augusztusi Tatabánya Rallyera, ahol akár át is vehetjük majd a vezetést a bajnokságban.

Szilassy Arnold: Harci hangulatban érkeztünk meg Lábatlanra. Az egyenlítés volt a cél, ez lebegett végig a szemünk előtt. Ezt is igazolja a múlt heti teszt, ami így utólag abszolút hasznosnak bizonyult. Kezd körvonalazódni bennünk az autónk futóműve, és annak beállításai – de ezek hiába jók, ha mi nem vagyunk toppon. A pályabejárásunk ismét fejlődéssel párosult, csiszoltunk még egy kicsit a felíráson. Ezek apró változtatások, amik eddig nem kerültek bevezetésre annak érdekében, hogy Petinek ne egyszerre kelljen mindent megtanulnia. Úgy gondolom, hogy most már kész közeli itinerből megyünk, amihez Peti abszolút alkalmazkodni tudott.

Egy picit áthúzta a számításainkat az, hogy rögtön az első gyorsasági szakasz etap lett. A lábatlani gyors volt az, ahol a technikai különbségekből fakadóan többet tudtunk volna adni a kategóriatársaknak. Előre rákészültünk erre a szakaszra, így ez kicsit negatívan érintett bennünket. Az elképzelés az volt, hogy az első kört meghúzzuk, majd a megszerzett előnyt szépen magunk előtt görgetjük a célig. Nem akartuk végig nyomni a gázt, inkább az eredményre mentünk rá. Itt a taktikus versenyzés volt a cél, és nem a folyamatos gyorsulás! Ha Peti behúzza a bajnokság első két versenyét, akkor most más taktikát tudnánk alkalmazni, de most ez a verzió maradt. Ugyanakkor ezt is meg kell tanulni, mert sokan épp akkor dobják el a bajnoki pontjaikat, amikor nem a teljesítményük maximumát nyújtják.

Összességében elégedettek lehetünk a két első hellyel, hiszen a most megszerzett pontokkal sikerült kiegyenlítenünk a bajnokságban. Izgatottan várjuk a tatabányai futamot, ahol a célunk az ellenfelektől való meglépés lesz a tabellán.


Partnereinknek köszönjük az együttműködést: AVANZO-TRADE Kft. - The Body Shop; CSR Média Kft.; Drive Music Kft.; EGROKORR Festékipari Zrt.; ExcelIT Informatikai Szolgáltató és Tanácsadó Kft.; Evolution Consulting Képzési és Tanácsadó Kft.;

FPO Hungary Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. – Ozone, Gaming Gear; BEASTvision; GLOBAL-UNION Irodatechnikai Kft.; HETECH TREND; Honda ÉLES; HO Magyar Kiszervezett Kft. – gyerekkel.hu; Innovitas Közhasznú Nonprofit Kft.; KYOCERA – The new value frontier;

Laurus-Consulting Szolgáltató Kft. – CORTESIA GROUP; MICRO-TOP Távközlési Kivitelező és Tervező Kft.; Olasz és Társai Bt.; PWENT Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. – MEZ-EXPRESSZ.HU, Termelői méz; Rowa Chemical Kft. – BLACKFAST; Truck Parts Impex Kft. – www.webkamion.hu; Visiophone Kft. – www.eropolis.hu; V4 Transport Szállítmányozási Kft.


Sajtófőnök: Horváth Judit – www.maricsekteam.hu; Tel.: 30/533-9099; E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

MARICSEK RACING TEAM – XIII. GARMIN Rallye, 2013. július 20-21.

Borbás Szabolcs – Demjén Gábor, Mitsubishi Lancer Evo VII


Álmosan kezdte és csak a XIII. GARMIN Rallye végére jött bele a menetelésbe a Borbás Szabolcs-Demjén Gábor kettős. A Maricsek Racing Team alakulata a versenyhétvége során nem tudta igazán felvenni a harcot két nagy ellenfelével, az abszolút értékelésben a 6-7. időket tudták autózni a gyorsasági szakaszokon. Borbásék végül egytized másodperccel maradtak le Marozsi Zsoltéktól, s így a 6. pozícióban zárták a bajnoki fordulót.


Borbás Szabolcs: Kalandmentes hétvégénk volt Lábatlanban. Kissé álmosan, lassan kezdtünk az első szakaszon, ezért utána szinte futottunk a többiek eredményének árnyékában. Be kell vallanunk, hogy abszolút ritmustalanok, motiválatlanok voltunk a versenyhétvégén, aminek oka elsősorban az volt, hogy rengeteget dolgoztunk a futam előtti héten, és így keveset tudtunk készülni a megmérettetésre. Cseh Vilivel és Marozsi Zsoltival most is jókat csatáztunk, de sajnos ezúttal mi maradtunk alul. Az ellenfeleink meggyorsultak, mi pedig mindig csak a 6-7. helyeken autóztunk, nem tudtunk jobb időket menni.

A versenyen ráadásul történt egy kétes dolog, amiről jelenleg is mindenki beszél. Várjuk a felügyelőbizottság vizsgálati eredményét, s ennek függvényében beszélhetünk majd arról, hogy az 5. vagy a 6. pozícióban zártuk-e a XIII. GARMIN Rallyet. Elégedett vagyok a teljesítményükkel, de nagyon bosszant az a tény, hogy mindössze 1 tized másodperccel autózott jobb időt az előttünk végzett versenyzőpáros.

A Mitsubishi beállításait jónak éreztem, nem állítottunk rajta a gyorsaságik között. Egyedül a hűtősapka ment tönkre a futam közepén, de azt hamar kijavították a szervizben, s a programozásban sem okozott fennakadást. Összességében most is jól éreztük magunkat, a kocsit karcmentesen kormányoztuk be a célba, s már izgatottan várjuk a tatabányai fordulót.

Demjén Gábor: Vegyes érzelmekkel tértem haza a hétvégi viadalról. Teljesen újak voltak számomra a XIII. GARMIN Rallye pályái, aminél negatívumként azt tapasztaltam, hogy az útminőség a megolvadt aszfalt miatt nagyon rossz volt, emellett a lassítók is érdekes helyen voltak kirakva. A tempós részeken azonban igazi élvezet volt autózni – miután belejöttünk a menetelésbe.

Az első gyorsaságin, Ifj. Vincze Ferenc balesete visszafogott bennünket. Az, hogy az első szakaszt etappá nyilvánították, rányomta a bélyegét a teljesítményünkre, s bealudva álltunk oda a többi gyors rajtjába. Meggondoltan közelítettük meg a szakaszokat, s kellett egy kis idő, mire a saját tempónkat tudtuk autózni. A 6. gyorsaságira már teljesen bemelegedtünk, ám akkor véget ért a futam, az eredményünkön pedig nem tudtunk így javítani. A Mitsubishinek voltak problémái a futam alatt, nehezen is kezdtünk, sőt versenyzői hibák is felléptek. Ennek ellenére a végeredmény nem annyira rossz, de bosszantó, hogy mindössze egytized másodperccel maradtunk le az 5. helyről.


Partnereinknek köszönjük az együttműködést:TechnoPig Kft., DS Bolt, Dipolvill 96 Kft., T.2.D. Bt., Hajduvet Kft., Nomek Kft., BOSE, Handtex Bt., Kökönyös Patika Bt., Hegyháti Pálinkafőzde, Gerecse Pharma Kft., Pharmamét Kft., Baranyaholding Kft., Magister Pharma Kft., Rózsa Pharma Kft., Rally Café

Sajtófőnök: Horváth Judit – www.maricsekteam.hu; Tel.: 30/533-9099; E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.


További képek a versenyről: http://pirirc.hu/index.php/xiii-garmin-rallye-2013-rte-2013

MARICSEK RACING TEAM – XIII. GARMIN Rallye, 2013. július 20-21.

Holecz „Kicsy” Krisztián – Nagy Zoltán, Lada 2105


A XIII. GARMIN Rallyeról sem térhetett haza üres kézzel a Holecz „Kicsy” Krisztián-Nagy Zoltán duó. Habár versenygépüknek, a Lada 2105-nek nem igazán fekszenek a tempós szakaszok, mégsem álltak feltartott kézzel a rajtba. Ennek meg is lett az eredménye. A Maricsek Racing Team színeiben induló váci páros az A Lada Kupa győztesének járó kupával gazdagodott az RTE lábatlani állomásának végére.


Holecz „Kicsy” Krisztián: Összességében egy jó és pörgős bajnoki fordulót tudhatunk a hátunk mögött. Ahhoz képest, hogy elsőre nem nyerték el igazán a tetszésemet a GARMIN Rallye pályái, annál izgalmasabb, élvezetesebb volt a menetelésünk élesben.

A verseny folyamán a megolvadt és a fehér aszfalt nagyon csúszott, nekünk is volt néhány kisebb kalandunk azokon a részeken. A 3. gyorsasági elején eltörött a váltókulissza a Ladában, mindössze csak a 3. fokozatunk maradt meg, abban kellett teljesítenünk a szakasz hátralévő részét. A Lábatlan-Máriahalom közötti etapon Zoltán megpróbálta orvosolni a hibát. Ekkor egy rövid ideig ismét rendesen tudtam használni a váltót, ám a 4. gyorsasági rajtja után ismét felmondta a szolgálatot. A szervizben azonban megoldottuk a problémát, hála Vizelli Karcsi versenyzőtársunknak, aki kölcsönadta a szükséges alkatrészt. Emellett köszönettel tartozunk Kurali Bálintnak is, aki segédkezett nekünk a szervizben, és helyrehozta a Lada váltóját.

Folyamatosan tudtunk gyorsulni, a kupások között az élen jártunk, s igazi, vérre menő csatákat vívtunk Fekete Milánnal – ő azonban idő előtt a verseny feladására kényszerült. Végül az A3 kategória 4. helyén végeztünk, az A Lada Kupát pedig megnyertük. Elégedett vagyok az elért eredményünkkel, ennél jobbat nem tudtunk volna elérni. Örülök neki, hogy ismét sikerült bizonyítanunk, és kupával térhettünk haza. Bízom benne, hogy a tatabányai szereplésünk is biztosítva lesz, és hasonló szép eredményeket tudunk majd produkálni.


Nagy Zoltán: Legutóbb 5 évvel ezelőtt álltunk rajthoz a GARMIN Rallye keretein belül. A lábatlani gyorsasági szakasz ismerős volt számunkra, ám a Máriahalom-Szomor gyorsasági teljesen új volt, amit kíváncsian vártunk.

A vasárnapi első gyorsot etappá nyilvánították Ifj. Vincze Ferenc esése miatt, így nem tudtuk a saját tempónkban feltérképezni a pályát. A második gyorson olyan időt értünk el, amin még mi magunk is meglepődtünk. Ez a jó szereplés azonban kifizetődő volt, hiszen a második kör elején, már az első kilométer után eltörött a komplett váltókar, és a váltó bennragadt a 3. sebességi fokozatban. Ennek következtében visszafogott tempóban fejeztük be a szakaszt, majdnem 20 másodpercet hagytunk a pályán. A futam utolsó felvonásában ezt a lemaradást kellett behoznunk, ami végül sikerült is, és az A Lada Kupában a dobogó tetejére állhattunk fel. A kategóriánkban épphogy lecsúsztunk a pódiumról, de elkeseredve nem vagyunk emiatt, hiszen olyan autók végeztek előttünk, akikkel nagyon nehéz lenne felvenni a versenyt. A realitás talaján maradva ezért az egész futam alatt inkább a Lada Kupát tartottuk szem előtt.

Ez úton is váltón köszönjük a sporttársaknak segítségét a váltójavításban! A következő versenyig már csak ezen a területen kell majd elvégezni a revíziót a kocsiban, amúgy komolyabb sérülést nem szenvedett a versenygép. Szeretnénk elindulni az augusztusi Tatabánya Rallyen is, de ha ez nem jönne össze, akkor Vácott, hazai pályán szeretnénk majd megismételni ezt az eredményt.


Partnereinknek köszönjük az együttműködést: CSR Média, Maricsek Racing Team, Rally Café, NBH Security Kft., Club Mouseoleum, Rubra Art Lounge, XLavina, Oxxo Energy Drink, Balu Gumi, István Attila biztosítási menedzser, Gyümölcs Nagyker Vác, ProtoTyp 7690, 2M Design, For Car Technik Kft., PM Autókozmetika Vác, www.dubaiprogramok.com, www.csapassunk.hu


Sajtófőnök: Horváth Judit – www.maricsekteam.hu; Tel.: 30/533-9099; E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.


További képek a versenyről: http://pirirc.hu/index.php/xiii-garmin-rallye-2013-rte-2013

MARICSEK RACING TEAM – XIII. GARMIN Rallye, 2013. július 20-21.

Csegezi Ákos – Csáki Richard, Mitsubishi Lancer Evo VI


Csegezi Ákos kezei között is úgy viselkedett a Mitsubishi Lancer Evo VI-os, ahogy azt elvárták tőle. A legutóbbi két futamon, különböző technikai okok miatt nem ért célba a Maricsek Racing Team pilótája, ám úgy néz ki, a veszprémi ORB-s kitérő jót tett a versenygépnek. A Csegezi-Csáki duó az M3 kategória 4. helyén végzett a július 20-21-ei, XIII. GARMIN Rallye-n.


Csegezi Ákos: A szombati napunk problémamentesen lezajlott: előbb az adminisztratív, majd a technikai átvételen estünk át, majd következett a pályabejárás, délután pedig a rajtceremónia. Vasárnap a már korábbról is ismert lábatlani, és Máriahalom-Szomor szakaszok vártak ránk 3-3 alkalommal – csak a Bajna-Lábatlan gyorsasági volt egy kicsit fura ebben az irányban. Egyedül az úttal kapcsolatban voltak fenntartásaink, ugyanis az aszfalt minősége rengeteget romlott itt az elmúlt években. A Mitsubishi futómű-beállításait azonban olyan jól eltalálta a csapat, hogy menet közben a kocsi az összes útegyenetlenséget át tudta lépni, és élvezhető volt számunkra az autózás.

A kitűzött célunkat majdnem sikerült teljesíteni: a célba érés és a folyamatos fejlődés – egy gyorsasági kivételével – megvolt, ám a dobogóról lecsúsztunk a meghívásos kategóriában. Még mindig nagyon messze vagyunk az elfogadható teljesítménytől, de a legfontosabb most is az volt, hogy mi jól érezzük magunkat. Élveztük a menetelést, és végre elmúlt bennünk a görcsösség. A Veszprém Rallyeval úgy néz ki, hogy lekerült a rontás a versenygépünkről, és bízom benne, hogy innentől fogva minden alkalommal célba érő lesz a mi Mitsubishink is. Előre Tatabányára, a jól bevált hármasban!


Csáki Richard: Nagyon örülök, hogy Ákossal végre sikerült befejeznünk egy futamot az idei év során. Úgy gondolom, hogy végig jó ritmusban autóztunk, folyamatosan sikerült gyorsulnunk, és magunkhoz képest egyre jobb időket produkáltunk. Ez úton is szeretnénk megköszönni Bene Lacinak és Bődör Arielnek azt, hogy egy technikailag maximálisan felkészített Mitsubishit biztosítottak a számunkra!

A XIII. GARMIN Rallye és a célba érkezés öröme egy kis önbizalmat is adott nekünk a szezon hátralévő részére vonatkozóan. Biztos vagyok benne, hogy a hétvégi pozitív tapasztalatok hatására még nagyobb lendülettel fogjuk képviselni a csapatot a soron következő Tatabánya Rallyen.


Partnereinknek köszönjük az együttműködést:Qualysoft, Cyeb

Sajtófőnök: Horváth Judit – www.maricsekteam.hu; Tel.: 30/533-9099; E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.


További képek a versenyről: http://pirirc.hu/index.php/xiii-garmin-rallye-2013-rte-2013


Ismét egy remek autózással kápráztatta el a nézőket Kondella Péter és Szilassy "NIGI" Arnold.

Kondella Pétert kérdezem a XIII. Garmin Rallye után.


Az ötödik gyors végére már jó pár másodperccel vezettétek az N3 kategóriát, és így az N Abszolútban is elől áltatok. A 6-ik gyorsot biztonságira vettétek?

- A verseny hetén volt egy tesztünk, mert az év folyamán nem sikerült a futóművet jól beállítani, és úgy gondoltuk, ahhoz, hogy ki tudjunk egyenlíteni a bajnoki pontversenyben, minden apró részletre oda kell figyelnünk. Végre sikerült egy jó beállítást találnunk és ennek meg is lett az eredménye, ugyanis minden kanyarba magabiztosabban mentünk bele. Az, hogy a kategóriát és a csoportot minden gyors után vezettük és növelni tudtuk az előnyünket, ennek is köszönhető. A 6. gyors előtt a gumimelegítésnél nagyon elindult az autó hátulja, mintha defektünk lett volna. Megnéztük, de semmit nem tapasztaltunk. Sok volt az előnyünk, és mivel nem tudtuk a hiba forrását, kicsit vissza vettünk a tempóból. Ekkor már csak a célba érkezés lebegett a szemünk előtt.


A két gyors közül Máriahalom - Szomor vagy a Bajna - Lábatlan szakasz nyerte el a tetszésedet, és miért?

- Nekem mindkettő gyorsasági tetszett. Mivel semmi nem tökéletes, ezért mindkettőben találtam hibát. Az egyiknek néhol nagyon rossz volt a minősége, a másik pedig rövid volt. De összességében nagyon tetszett a verseny, jól éreztük magunkat.


Két verseny, a Tatabánya és a Vác Rali vár még Rátok az idén a Rali Túra bajnokságban. Nem lehet még lazítani, hisz pontok alapján, egyenlőség van köztetek és Hidegkuti Balázsék között. Mi az, ami ilyenkor jár az ember agyában?

- Mi, arra koncentrálunk, hogy az autó a lehető legjobb műszaki állapotban legyen, és egy jó itinert tudjunk írni. Ha ezeket maximálisan teljesítjük, akkor megtettünk 99%-ot a jó szerepléshez. Az 1% pedig mindig ott marad, hiszen technikai sport.


Szemlátomást a kigyorsításkor nagyon megnyúlik az autó. Ennyire jól sikerült megépíteni a szerelőknek?

- Sokat dolgoztunk és dolgozunk azért, hogy az autó ilyen állapotban legyen.

Tavaly volt egy teljes motorfelújítás, és mindent megteszünk, hogy a megfelelő műszaki állapotban maradjon.

Az autó utcai változata sem gyenge, és jó paramétereket tudhat magáénak.

Ennek is köszönhető, hogy a versenyváltozata egy megbízható, és ütőképes versenyautó.


Találkozunk a fiúkkal a Tatabánya Ralin, augusztus 10-11-én!


Támogatók:

AVANZO-TRADE Kft. – The Body Shop


CSR Média Kft.

Drive Music Kft.

EGROKORR Festékipari Zrt.

ExcelIT Informatikai Szolgáltató és Tanácsadó Kft.

Evolution Consulting Képzési és Tanácsadó Kft.

EuTrust Szerviz Kft.

FPO Hungary Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. – Ozone, Gaming Gear; BEASTvision

GLOBAL-UNION Irodatechnikai Kft.

HETECH TREND

Honda ÉLES

HO Magyar Kiszervezett Kft. – gyerekkel.hu

Innovitas Közhasznú Nonprofit Kft.

KYOCERA – The new value frontier

Laurus-Consulting Szolgáltató Kft. – CORTESIA GROUP

MICRO-TOP Távközlési Kivitelező és Tervező Kft.

Olasz és Társai Bt.

PWENT Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. – MEZ-EXPRESSZ.HU, Termelői méz

Rowa Chemical Kft. - BLACKFAST

Truck Parts Impex Kft. – www.webkamion.hu

Visiophone Kft. – www.eropolis.hu

V4 Transport Szállítmányozási Kft.


Mitropa Rallye Cup - 33 ° Rally del Casentino

Car Tools kft - Renault Megane N4

Juhász Csaba - Juhász Zsolt  



Beszélgetés Juhász Zsolt autóversenyzővel, aki navigátorként vett részt egy Nemzetközi Rallye versenyen Olaszországban.


Kedves Zsolt! Első Mitropa Rally Cup-os versenyeden vagy túl. Miként sikerült megtalálni az összhangot a verseny folyamán a pilótáddal, aki mellesleg a testvéred?

- Nem volt nehéz megtalálnunk az összhangot, mert korábban már navigáltam a testvéremnek, majd egy évtizedig, igaz az utóbbi két évben nem indultunk együtt, de a versenyt megelőzően volt lehetőségünk tesztelni, például a Rallye túrában, Ózdon.


A 137km gyorsaság szakasz közül, melyik és miért tetszett számodra?

- A 4-es Crocina-i gyorsasági tetszett, elsősorban a pálya technikássága miatt, illetve a 23km-es hosszúsága miatt.


Az utolsó, nyolcadik gyors 35,44 km volt, amit éjszaka kellett teljesíteni. A nappal sem egyszerű a kanyar-kanyar hátán lévő szakaszokon fejben ott lenni. Itt az esti gyorson, hogy sikerült a navigálás?

 - Jól sikerült a navigálás, bár kissé megnehezítette a dolgunkat, hogy a gyorsasági utolsó pár kilométerén kezdtük beérni az előttünk rajtolót, így a porfelhőjét is számításba kellett vennünk, az értékes másodpercek vesztése mellett.


Kérlek értékeld a magatok teljesítményét, eredményeteket és a verseny rendezését!

- Ha 10-es skálán kellene értékelnem a teljesítményünket, a 8-ast tudnám megjelölni, az olasz helyismeretem hiánya miatt.

Az 5. helyen végeztünk, ez jónak mondható, az összkerekes kategóriában, elsőkerekesként. A verseny rendezése kiváló volt, nem voltak csúszások, várakozások, precízen lepörgött az egy napba összetömörített verseny.


Legközelebb hol találkozhatnak veled a szurkolók?

- Szintén Olaszországban, augusztus 31-én a Rally Alpi Orientali-n.



Köszönjük Partnereink segítségét!

Per-Med Bt. Tiszaújváros Transz. Demeter Transz. Ziad-Med Bt. Technor 93 Kft. Phobex Kft. Mfactory. Spoonsports. Mugen - Power.

Bio Balls Hungary Kft. Dynea Kft. Tarmer Kft. Car - Tools Kft. Mahiti Kft. Észak - Trend - Papír. DDZ MED Kft. Global Star. Komplex - D, T-Rental. Profi - Tax Center Kft. Exias Kft. ML-Log Kft. POP Kft. Eastjob. Joanna. Mihidra Kft. Pikktel Kft. Zsoma-Ker Kft. Eutin Kft. Wolf Montage Kft. Tiger-Tools. Balomo Kft, Öko Transz,

Maldon Kft, Unify Plus Kft, Kartel 97Bt, Bezama Kft, Adó-Dó Plusz Kft,

Product T-Pride Kft, Oldpit Kft, R-Pex2000 kft, Andrezol-net Kft, www.madeinmiskolc,hu, H.B c.e. Mérnöki Szolgáltató, Építő és Kereskedelmi  Kft, aquageneral.hu, Kelet-Atlasz Kompresszor Kft, Digit-Center Kft, www.infovaros.hu, Max Transport, Szenzortechnika, Baromfiudvar 2000 Kft, Castrol, Unilub Kft, Assist-Trend Észak Kft, BB-Logistic.eu, Balogh és Fia Trans Bt, Horváth Kft, Távit Kft, Autó M3 Szervíz és Diagnosztika, T-Rental, Indura 2006 Kft, D.D-Z.- MED Kft,Szamsped Transz Kft


- Hajósi Miklós -

www.hajoka.hu

25. oldal / 42

Facebook Oldal

Tetszik? Töltsd le!

Sajtóanyag küldés

Kérjük felirat nélküli képet mellékeljenek!

ORB - Rallye 1 Hírek

Médiapartnerek

amc.pngdrifted.pngdrifting.jpgfonix.jpghajoka_200x100.jpgrallyfotok.pngrc.jpgsimfans.jpgstamas.jpgw_MTI_200x100.jpg
Go to top