SNELA RALLY TEAM – VESZPRÉM RALLYE BESZÁMOLÓ


A 2013-as hazai Rallye Bajnokság egyetlen murvás futamát teljesítette a hétvégén a Lencse Zoltán – Hofbauer Tamás páros. Műszaki gond nélkül zajlott a versenyük, de azt is elmondhatják, hogy életük első ORB-s gumi cseréjén vannak túl, ami a második gyorsaságin kapott defekt miatt az egész futamra rányomta a bélyegét.

Szombaton délután két gyorsasági erejére több év kihagyás után tért vissza a hazai rallye mezőny a Veszprém melletti Jutas pusztára. Ez a gyorsasági éveken keresztül jelezte a Veszprém rallyet és most is szedett áldozatokat. Többek között a defekt és autó gyilkos hírében álló szakasz áldozatai közé sorolhatjuk a Snela Rally Team párosát is mivel már a kezdő gyorsaságin össze szedtek egy defektet, aminek a cseréjét még a gyorsaságin meg kellett oldaniuk és ezzel hatalmas hátrányt szereztek ellenfeleikkel szemben, viszont innentől, technikai gondoktól mentes versenyt tudtak futni, bár a napot a 31. helyen zárták.

Vasárnap reggeltől folyamatosan léptek előre az abszolút összetettben, mivel meg tudták oldani, hogy az előttük haladó lassabb versenyző után három perccel rajtolhassanak, fokozatosan tudtak feljebb lépni, és nem kellett az előttük haladó porába menniük.

Lencse Zoltán: „Nagyon meleg volt az autóban, de szerencsére a porból nem kaptunk odabent. Az autóval nem volt semmi műszaki problémánk, nagyon jól felkészítette a csapat, amit szeretnénk is megköszönni nekik és Asinak is. A defekt után jókat mentünk és jól is éreztük magunkat az autóban, kipróbáltunk pár gumi típust és sok értékes információt szereztünk a murvás versenyekkel kapcsolatban, hiszen ez az első évünk az ORB-ben.”

Hofbauer Tamás: „Már a verseny elején megpecsételődött a sorsunk és gondolkodtunk rajta, hogy mi legyen vasárnap, de most már tudom, hogy végig kellett menni, mert rengeteg hasznos információval gazdagodtunk. A nap második felében mentünk nagyon jó szakaszokat és élveztük a versenyt.”

A Snela Rally Team csapata a hétvégén a lábatlani RTE futamon is rajthoz áll és reméli, hogy egy jó versenyt tudnak futni az R4-es Mitsubishi EVO IX-es volánjánál.

További Veszprém Rally képek: http://pirirc.hu/index.php/veszprem-rally-orb-2013

Az Update Team háza táján ismét változás történt. Lencsés Zsolt – Tekeres Laura duó ugyan a Renault Clio-t állítja szolgálatba, Pénzes Csaba – Mészáros István azonban egy gyengébb motorral áll rajthoz a VFTS-el. Az igazi meglepetést a Schubert István - Kollár Károly páros okozhatja, ugyanis először versenyeznek élesben a csapat legerősebb autójával.

 

Lencsés Zsolt: - Bár már a felkészülés régen elkezdődött, sajnos nem úgy indul ez a verseny, ahogyan kellene. Megfáztam, a lázzal is meggyűlik a bajom, de remélem, hogy ez elmúlik két nap alatt.

 - Az autó az előző versenyen - bár be tudtuk fejezni a futamot - komoly problémákkal küzdött. A fékünk meghibásodását azóta kiküszöböltük, sőt az autó egy nagyobb revízión esett át, amely az év elejeivel közel azonos. Gyakorlatilag a két rendszám között kicseréltünk mindent.

 - A csapat már pénteken leköltözik a helyszínre, ugyanis Schubert István csapattársunk jóvoltából maximális kiszolgálásban lesz részünk. A finom étel és a tóparti szállás, amely várni fog minket ideális lesz, hogy a verseny előtt mindenki kipihenje magát.

 - A Bajna – Lábatlan gyorsasági szakaszt nagyon kedveljük, a hidas résznél szeretnénk nagyokat ugrani, ezzel a fotósok kedvében járni. A máriahalmi pályát azonban annyira nem szívleljük, ugyanis az nem kedvez az autó adottságainak.

 - Az időjárási viszonyokat nézve váratlan fordulatok is lehetnek, de bízunk benne, hogy nem fog esni az eső, ugyanis a bajnai fehér aszfaltos részen az meg tudja viccelni a mezőnyt. Jobb lenne, ha nem kapnánk égi áldást, mert akkor nagyobb esély van rá, hogy meg tudják tartani az összes gyorsasági szakaszt.

 - A céljaink között továbbra is az szerepel, hogy az első három hely valamelyikét megszerezzük. Bízunk benne, hogy nem a miénk lesz a Garmin által felajánlott GPS.

 

Pénzes Csaba: - Az előző versenyen a technika szíve feladta a szolgálatot, ezért jelen pillanatban is gőzerővel készítjük az autót, hogy elkészüljünk vele. Sajnos így is csak a tartalék motorral fogunk tudni rajthoz állni, ami az előzőhöz képest egy „dongó motor”, de ennek ellenére hűek maradunk a kategóriánkhoz.

- Harminc éve versenyeztem utoljára ezeken a gyorsasági szakaszokon. Igazai klasszikus rally pályák ezek, amelyek bővelkednek gyors, technikás, becsapós részekben is. Nagyon oda kell figyelni most is a pontos itiner írására, hogy sok meglepetés lehetőleg ne érjen minket.

 - Az időjárás tekintetében örülnénk, ha a minimális hideg fronttal megérkezne az eső, ugyanis akkor talán nem tűnik fel annyira a lóerő különbség, illetve az tükrözi a vezetési tudást jobban.

- Mindenképpen az szerepel az álmainkban, hogy a dobogóra felférjünk, de ha az első hatban végzünk is már nagyon elégedettek leszünk.

 

Schubert István: - Mivel én ezen a környéken lakom a hazai pályák előnyeit fogjuk élvezni. Nagyon kedvelem ezeket a szakaszokat, bízunk benne, hogy ki is fogjuk tudni használni ezt az adottságot.

- Mindemellett külön öröm számunkra, hogy lehetőséget kaptunk kipróbálni a csapat legerősebb autóját a Renault Megane-t.  Ilyen turbós első kerék meghajtású autóval még nem mentünk ezelőtt. Egy kisebb versenyen már gurultunk vele egy kicsit, de nagy izgalommal várjuk, hogy most egy nagyobb futamon mire leszünk képesek.

- Mindenképpen szeretnénk jó eredményt elérni a kategóriánkba, bízunk a dobogós helyezésben.

 

Köszönjük Támogatóinknak!

www.norbi.eu Update, Defend, Realproimgate Kft., Head - Up, Sko - Silex Kft., Gumibroker, Renault Darius, Yoko-System

 

 

Technikai okok miatt nem lesz ott a XIII. Garmin Rallye lábatlani rajtjában a Sajtós, Diósi, Honda trió.


A csapat a Salgó Rally után még bizakodóan tekintett a Rali-túra Bajnokság következő versenyére, de a napokban történt újabb féltengely törés után inkább a következő verseny felkészülésre fordítják az energiát.

Sajtós Dénes: - A napokban szerettem volna megmutatni az autót egy ismerősnek, ám egy visszaváltásnál eltörött a féltengely. Sokáig gondolkoztunk a folytatásban, hiszen az Esztergom környéki pályák nem túl féltengely gyilkosak, de végül úgy döntöttünk, kihagyjuk a versenyt, hiszen ha az első gyorsasági szakaszon kiesünk, akkor is hasonló pénzt költünk el a versenyre, mintha beérünk. Továbbá én győzelem centrikus vagyok, és nem látok rá reális esélyt, hogy ez most összejöjjön.

- Az autó nagyon erős, és a gyári féltengelyek nem bírják az átvitelt, így az energiánkat a féltengelyek átdolgozására fordítjuk, hogy később ne forduljon elő hasonló probléma. Első körben egy másik típus féltengelyével fogunk próbálkozni, ami némi átalakítást igényel majd az autón. A biztonság kedvéért beszerzünk azért ebből is egy tartalékot, hiszen sosem tudni mi történik. Reméljük, beválik a dolog, és a tatabányai versenyen már boldogan állhatunk majd a célban.

- Bár a lábatlani versenyen nem indulunk, de biztosan ott leszünk nézőként, hiszen ez az egyik kedvenc versenyünk, ami az elmúlt években sok szép emléket adott nekünk.



Köszönjük Partnereinknek: Mirelit Mirsa Zrt., Zeljenka, Meda-Press Kft., Balogh Szerviz-Trans Kft., Jégszilánk, Prior, GPsped Kft., Fuchs Blau 6000 Kft., Local Design Kft., Alox Kft., Bátori Kert-Plusz, Lajkó Tibor fényező, Honda Gyuri, Honda Heart Club, Röplap Bt., Wave COM, Honda Thunder, Flaute, Bervent, Selmeczi és Tsa Mérnöki Kft., KBT Dekor Hungary Kft., Galvox Felületkezelő Kft., Miklós-Inter Bt., Fischer-Trans Kft., Mega LKW Kft., Twolex Kft., PSL Hungary Kft., Teherati 2006 Kft., Hardox CNC Kft., Kereken-Pálya Kft.

MARICSEK RACING TEAM – XIII. GARMIN Rallye

Vincze Márton – Kovács Attila, Mitsubishi Lancer Evo IX


A Salgó MIDEX Rallyen elért 3. helyezése után se volt csalódott Vincze Márton – boldog volt, hogy ismét Szécsény 1, 2, 3 volt az eredményjelzőn. A XIII. GARMIN Rallyen azonban már nem lenne elégedett ezzel a felállással. A Maricsek Racing Team pilótája mindenképp nyerni akar, hogy biztosabb alapokra helyezhesse elsőségét a Rali Túra Bajnokságban. Ennek érdekében pedig komoly felkészülési munka előzi meg részükről a július 20-21-ei versenyhétvégét.


Vincze Márton: Minden eddiginél komolyabban készülünk a soron következő bajnoki fordulóra. Csütörtökre egy nagyobb tesztet iktattunk be, ahol motorerőben próbáltunk fejlődni, hogy minél gyorsabbak legyünk a versenyhétvégén. A másik két szécsényi fiúnál is komoly felkészülés zajlik, ezért úgy gondolom, a XIII. GARMIN Rallyen lesz majd igazi – mondhatni vérre menő – küzdelem közöttünk.

Igazán szoros a bajnokság, mindössze két pont előnyünk van Vincze Ferihez képest. Ha jól be tudjuk állítani az autót, akkor kiélezett küzdelmeket láthatnak majd a nézők a pályán, amiből remélem, én kerülök majd ki győztesen. Most már helyreállhatna a rend, hogy újra engem intsenek le elsőként, ezáltal pedig mi tovább növelhetnénk az előnyünket.

A GARMIN Rallye keretein belül már többször is rajthoz álltam. A Máriahalom-Szomor szakasz meg fog egyezni a korábbiakkal, ám a lábatlani gyors menetirányát megfordították, amihez így még nem volt szerencsém. A pályák pont az ellenkezője a salgói szakaszoknak: nagyon gyorsak, helyenként 200 km/h feletti sebességgel fogunk száguldozni, ezért nagyon szükségünk lesz a motorerőre. A beállítások mellett új turbót is tettünk a Mitsubishibe, ami remélhetőleg meghozza majd az elvárt gyorsulást.

Kovács Attila: Egy hónappal ezelőtt, a Salgó Rallyen nagyon jól éreztük magunkat – annak ellenére is, hogy csak a 3. pozícióba kormányoztuk be a Mitsubishit. Most azonban, a XIII. GARMIN Rallyen való szereplésünkkel szeretnénk biztosabb alapokra helyezni az elsőségünket a bajnokságban.

Még nem versenyeztem Esztergomban, csak nézőként voltam itt, de a Bajna-Lábatlan szakaszt ennek ellenére ismerem. Ez mégsem fog számomra plusz terhet jelenteni, a pályabejárás ideje elég lesz arra, hogy kiismerjem a szakaszokat és Marci tapasztalatai is a segítségemre lesznek majd. Az elmondásokból illetve a belső kamerás felvételeket elemezve úgy vettem észre, hogy nagyon csúszós a fényes aszfalt, érdekesek és lobogósak pályák. Emiatt tartok csak egy kicsit a futamtól, s azt már most borítékolom, hogy izgalmas verseny elébe nézünk. Ennek a jegyében készülünk mi is a versenyre: a kocsi maximálisan készen áll az újabb bevetésre, Marcival pedig lélekben készülnek erre. Jó lenne ismét elsőként átszakítani a célszalagot!


Partnereinknek köszönjük az együttműködést:

Sajtófőnök: Horváth Judit – www.maricsekteam.hu; Tel.: 30/533-9099; E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Képek a tavalyi versenyről: http://pirirc.hu/index.php/rte-esztergom-rally-2012

MARICSEK RACING TEAM –Salgó MIDEX Rallye 2013, 2013. június 15-16.

Csegezi Ákos – Csáki Richard, Mitsubishi Lancer Evo VI


Két meghiúsuló célba érkezés után a XIII. GARMIN Rallyet már a célszalagot átszakítva fejezné be Csegezi Ákos. A pilóta Mitsubishi Lancer Evo VI-osa Ózdon és Salgótarjánban is technikai problémákkal küszködött, de remélhetőleg a veszprémi ORB-s futamon lekerült róla a rontás. Navigátorával, Csáki Richarddal a meghívásos kategória résztvevőiként szórakoztatnák a nézőket a versenyhétvégén.


Csegezi Ákos: Az ideiharmadik közös futamunkra készülünk Ricsivel, ugyanazzal a Mitsubishi Lancer Evo VI-ossal. Az autóról remélhetőleg már lekerült a rontás, hiszen múlt hétvégén, a 20. Veszprém Rallyen Maricsek Miki autózott vele, és sikeresen terelte be a célba, ami kategória 3. helyet is hozott neki. Ez úton is gratulálok Mikinek és Ricsinek a veszprémi szereplésükhöz! Bízom benne, hogy az ORB-s kitérő után mi is a célban fejezhetjük majd be a soron következő RTE futamot.

Sokadszorra állok már rajthoz a GARMIN Rallye keretein belül, a lábatlani gyorsasági szakasz szintén a kedvenceim közé tartozik. Az előrejelzések szerint vihar, eső is várható a hétvégén, de mindenre fel vagyunk készülve. Nekem igazából mindegy, milyen körülmények lesznek, hiszen ha már elrajtolunk, akkor csak az van, ami a kocsin belül történik. Jelenleg rengeteget dolgozok, hogy a verseny folyamán semmilyen zavaró tényező ne lépjen fel, és csak a vezetésre tudjak koncentrálni. Terveink szerint péntekre beiktatunk egy rövidebb tesztet Vác környékén, hogy a Mitsubishi beállításait murváról ismét aszfalthoz igazítsuk. Továbbra is a célba érkezést és a jó hangulatot tűztük ki magunk elé, s ha a kocsi is jól viselkedik, akkor szeretnénk majd egy kicsit a nézőknek is autózni, szórakoztatni.


Partnereinknek köszönjük az együttműködést:Qualysoft, Cyeb

Sajtófőnök: Horváth Judit – www.maricsekteam.hu; Tel.: 30/533-9099; E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Képek a tavalyi versenyről: http://pirirc.hu/index.php/rte-esztergom-rally-2012

Beszélgetés Széll Péter autóversenyzővel, a hétvégi Debreceni rallysprint verseny előtt.


Kedves Péter! Mit jelent számodra az autóversenyzés?

- Számomra az autóversenyzés a második életem a kislányom után!

Szerintem aki nem éli ezt át hogy ez a sport mennyi izgalmat, adrenalint tud adni a versenyzőnek annak fogalma sincs az egészről!

Én a versenyeken tudok a legjobban kikapcsolni én ott pihenek.

Jönnek a családtagok, barátok, haverok, ismerősök, szurkolók és annyira jó érzés példának felhozom a salakmotor pályát mikor esel kifelé a kanyarból és azt látod hogy 10-20 ember csápol és ordít hogy csapassad neki stb, az valami leírhatatlan érzéssel tölti be a testem!

Gyerek korom óta szerettem volna versenyezni és 2007 ben jött el az én időm hogy sikerült csinálnom egy 2101 es Zsigulit!

Debreceni vagyok és természetesen sikerült vennem egy zöld fehér Zsigulit biztos sokan szerettek!


Autóversenyzőnek, vagy Drift versenyzőnek tartod magad? És miért?

- A Rally felé mindig is jobban húzott a szívem. Sajnos nem volt rá lehetőségem hogy élőben lássam pl: Ranga Lászlót, akárhány videót megnéztem róla, csak ámúltam és bámultam!

Igazából a Driftbe én tavaly csöppentem bele amatőr szinten. Persze tetszik az is, mert imádok keresztbe menni, mint mindenki. Én egy Rallyt többe nézek, számomra nagyobb adrenalint és izgalmakat ad! Természetesen ha lehetőségem lenne egyszer kipróbálni egy komoly Driftautót biztos nagyon tetszene az is!

A Rally, az Rally. A Drift az Drift nem lehet összehasonlítani a kettőt!


Eddigi pályafutásodról egy pár gondolatot:

- 2007 ben kezdtem el versenyezni egy 1200 es Ladával.

Első versenyem Kunmadarason volt, nagyon izgultam.

Az első rajtomnál sosem felejtem el beraktam egyesbe, de a lábam úgy remegett mint a kocsonya, a kuplungon a tenyerem izzadt a pulzusom az egekbe!

Elrajtoltunk első kanyar elcsúszott a segge keresztbe, utána a remegés elhagyott.

Egy évet leversenyeztem ezzel, utána lehetőségem nyílt hogy csinálok egy utcait.

Na gyorsan szép festés stb, átépítettem a versenyautót egy utcaiba mondom, majd egy gépkönyvest csinálunk belőle hát nem kellett addig várni, második versenyén Létavértesen tetőre raktam!

Na most mi legyen Bődi Sanyi (SZANDRÓ) Komám az eset után 2 héttel hív, na gyere van egy kaszni! Elmentem megnéztem jó, elhoztam kedden, de szombaton kunmadaras gyorsan összeraktuk. Gó madaras! Ladával az volt az utolsó versenyem! Ladával sosem szereztem egy kupát sem sajnos!

Eljött az az idő, hogy szerettem volna kipróbálni egy BMW-t. Építettünk egy E 36 Compact-ot. Azzal már jöttek az eredmények a körversenykről stb,

Valami fényt kapott az agyam, vagy nem tudom hülye fejjel eladtam. Mostanra állt össze egy E 36 Sedan 25 - 24 V BMW-m. Ez is szépen hozza az eredményeket nem panaszkodom!



A Mikepércsi úti Tesco parkolóban lesz megtartva a rendezvény. Indultál-e már ilyen jellegű versenyen? 

- Örülök neki hogy lesz ilyen verseny Debrecenben!

Nem Tudok Róla hogy eddig lett volna ilyen Rendezvény a környéken!

Számomra ez új, én még nem indultam ilyen versenyen!

Végre látok valami haladást, hogy valaki akar valamit csinálni!

Remélem nagy sikere lesz a versenynek, én nagyon bizakodom hozzá!

Szeretnék még annyit hozzáfűzni sajnálatos dolog történt pár hete Nagykállóban.

Én ott voltam versenyzőként. Átéltem, igaz semmi közöm nem volt az egészhez, de nem kívánom senkinek ezt az érzést!

Nézők, legyetek szívesek, oda álljatok ahol nincs balesetveszély és ahová a szervezők engedik! Köszönöm!


Szeretném megköszönni a segitségüket: a Póker Trófea Kft nek, A Serlegexpressz Kft nek, A Széll Farmnak, Az Adorján kreatív stúdiónak, Dalmi Zsoltinak, Gál Lórinak,(Omp Lóri) Szolnoki Gabónak (Cuninak) Kiss Attila (Heftinek), Vajda Zsoltinak).

 

Mindenkinek Sikeres és Balesetmentes Versenyzést Kívánok!

Találkozzunk július 27-én Debrecenben a Mikepércsi úti Tesco Parkolónál! Széll úr!


Köszönöm az interjút!


- Hajósi Miklós -

MARICSEK RACING TEAM – XIII. GARMIN Rallye

Borbás Szabolcs – Demjén Gábor, Mitsubishi Lancer Evo VII

 

Az összeszokással nem volt gond, s úgy néz ki, a jövőben is folytatná a közös munkát Borbás Szabolcs és Demjén Gábor. Habár a Maricsek Racing Team pilótája Kiss Rolanddal tervezte a 2013-as szezont, a pécsi navigátor sprintfutamai végig ütik az RTE bajnoki fordulókat. Az új mitfahrer személyében azonban megfelelő helyettesre talált Szabolcs, s a XIII. GARMIN Rallyen még előrébb törnének a sorban.

 

Borbás Szabolcs: A Salgó Rallyen jó volt a hangulat a kocsiban, maximálisan megvolt a bizalom Gábor felé. Ismét vele neveztem be a soron következő megmérettetésre, a XIII. GARMIN Rallye-ra, s úgy néz ki, ez a felállás a szezon hátralévő részében is megmarad. Roland sprintes futamai a továbbiakban végig ütni fogják az RTE bajnoki fordulóit. Emellett a navigátorom nősülésre adta a fejét, s a kedvese annyit kért tőle, hogy egy héttel az esküvő előtt, a Baranya Kupán már ne álljon rajthoz.

A Mitsubishin nem fejlesztettünk, csak két új kerékcsapágyat, műanyag hátsó ajtókat és plexit kap az autóval, amivel egy kicsit veszíteni fog a súlyából. Az Esztergom közeli pályák nagyon tetszenek, jó ritmusos mindkét kijelölt szakasz. A tavalyi versenyünk igazán jól sikerült itt, remélem idén hasonló szép eredményeket fogunk produkálni. Jó lenne még közelebb autózni a Szécsény 1, 2, 3-hoz, de Cseh Vilivel és Marozsi Zsoltival szemben most is éles küzdelmekre számítok. Amitől egy kicsit tartok, az az elhúzódás, hiszen most is rengetegen neveztünk a futamra, s ha csúszunk, nekünk egy örökkévalóság lesz hazajutni Baranyába.

Most is azt mondom, hogy mindenki nyerni megy, de azért tisztában vagyunk az erőviszonyokkal. A szécsényi fiúk nagyon gyorsak, nem is biztos, hogy képesek leszünk utolérni őket, de azért megpróbáljuk. Szeretnék benne lenni a top5-ben, s azt hiszem, erre abszolút minden esélyünk meg is van. 

Demjén Gábor: Nem álltam még rajthoz a GARMIN Rallye keretein belül, de nézőként már részt vettem korábbi futamon. Abszolút újak lesznek nekem így a pályák, de nem jelent ez plusz terhet számomra. Azt élvezem, amikor egy-egy szakasz az újdonság erejével hat, s nem megszokásból autózunk. A felkészülésem részét képezi tehát a belső felvételek elemzése, de igazán majd a szombati pályabejárás során fogok képbe kerülni.

Ami a legfontosabb, hogy összeszedettek legyünk a versenyhétvégén, jól érezzük magunkat és hiba nélkül célba érjünk. A közös hangot már megtaláltuk a Salgó Rallyen, így bízom benne, hogy futamról futamra gyümölcsözőbb, eredményesebb lesz a közös munkánk Szabolccsal. Múltkor az 5. helyet tűztük ki magunk elé célként, de a futam leintése után úgy éreztük, esélyesek lettünk volna a 4. pozícióra is. Most ezt szeretnénk elérni vagy még jobbat…

 

Partnereinknek köszönjük az együttműködést: TechnoPig Kft., DS Bolt, Dipolvill 96 Kft., T.2.D. Bt., Hajduvet Kft., Nomek Kft., BOSE, Handtex Bt., Kökönyös Patika Bt., Hegyháti Pálinkafőzde, Gerecse Pharma Kft., Pharmamét Kft., Baranyaholding Kft., Magister Pharma Kft., Rózsa Pharma Kft., Rally Café

Sajtófőnök: Horváth Judit – www.maricsekteam.hu; Tel.: 30/533-9099; E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Képek a tavalyi versenyről: http://pirirc.hu/index.php/rte-esztergom-rally-2012

MARICSEK RACING TEAM – XIII. GARMIN Rallye

Holecz „Kicsy” Krisztián – Nagy Zoltán, Lada 2105

 

Félévnyi kihagyás után Salgótarjánban kezdte meg a 2013-as szezonbeli szereplését Holecz „Kicsy” Krisztán és Nagy Zoltán. A váci versenyzőpáros rögtön két kupával térhetett haza a salgói futamról, s most is hasonló tervekkel indulnak Lábatlanba. Habár a XIII. GARMIN Rallye pályái nem nagyon fekszenek a Maricsek Racing Team színeiben induló Lada 2105-nek, Kicsyék nem fognak feltartott kézzel rajthoz állni.

 

Holecz „Kicsy” Krisztián: Eddig mindössze csak egyszer, 2008-ban álltam rajthoz Esztergomban, s akkor pont ugyanebben az irányba jelölték ki a teljesítendő szakaszokat. Emlékeim szerint igazán tempós részek alkotják ezt a pályát, ami nem igazán lesz kedvező számunkra. A Ladánk nem az efféle viszonyokra lett kalibrálva, gyorsan kifogy belőle az erő a hosszú egyenesekben. Nekünk inkább a technikás szakaszok fekszenek, ezért tudtunk Cereden is eredményesen, jól autózni.

Sok időnk nem marad a felkészülésre és a pihenésre, mivel Zoltán és én is rengeteget dolgozunk a futam előtt. A kocsihoz szerencsére nem nagyon kell hozzányúlni, csak egy kisebb átnézésen fog keresztülesni. Hasonló futómű-beállításokkal és taktikával megyünk majd a XIII. GARMIN Rallyen is, mint Salgótarjánban. A leglényegesebb most is az lenne, hogy célba érjünk, de örülnénk, ha a célban ismét kupával és bajnoki pontokkal gazdagodnánk.

 

Partnereinknek köszönjük az együttműködést: CSR Média, Maricsek Racing Team, Rally Café, NBH Security Kft., Club Mouseoleum, Rubra Art Lounge, XLavina, Oxxo Energy Drink, Balu Gumi, István Attila biztosítási menedzser, Gyümölcs Nagyker Vác, ProtoTyp 7690, 2M Design, For Car Technik Kft., PM Autókozmetika Vác, www.dubaiprogramok.com,www.csapassunk.hu

 

Sajtófőnök: Horváth Judit – www.maricsekteam.hu; Tel.: 30/533-9099; E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Képek a tavalyi versenyről: http://pirirc.hu/index.php/rte-esztergom-rally-2012

MARICSEK RACING TEAM – XIII. GARMIN Rallye

Kondella Péter – Szilassy Arnold, Honda Civic Type R

 

Gyümölcsözőnek bizonyult Salgótarjánban Kondella Péter és Szilassy Arnold együttműködése. A Maricsek Racing Team versenyzői a Rali Túra Bajnokság 3. fordulóján ült össze először, s rögtön kategóriagyőzelemre terelték a Honda Civic Type R versenyautót. A páros megtalálta a sikeres és eredményes irányt a versenyzéshez, s ezt szeretnék tovább kamatoztatni a folytatásban is. Kezdeti lépésként két pontos lemaradásukat nullára csökkentenék a XIII. GARMIN Rallyen, hogy ezzel közelebb kerüljenek az N3 kategória és az N csoport bajnoki címének megvédéséhez.

 

Kondella Péter: Egyenlíteni megyünk Esztergomba! Az első két futam után 4 ponttal voltunk lemaradva az első helyezett ellenfelünktől, az N3 kategóriában és az N csoportban egyaránt. A Salgó Rallyen győztesen kerültünk ki mindkét értékelésben a küzdelmekből, így 2 pontot hoztunk a lemaradásunkon. A soron következő fordulón már azon leszünk, hogy az előttünk lévőtől való különbséget nullára csökkentsük, és még közelebb kerüljünk az év végi bajnoki címhez.

Az elmúlt két évben már mentem itt Edinával, ám a lábatlani gyors irányát most megfordították, így az egy kicsit új lesz számomra. A belső kamerás felvételekből már megnéztem, milyen lehet ennek a szakasznak a ritmusa. Abból úgy tűnik, érdekes és izgalmas része lesz a versenynek, de ugyanakkor elég komoly tempós részek is alkotják. A GARMIN Rallye részletesebb pályafeldolgozást, pontosabb itinert igényel majd, de a tempós mivolta kedvező lesz számunkra. Arnolddal egyre jobban összeszokunk, a vele való közös munka jó és eredményes irányba tereli a versenyzésünket. Jó az irány, az eredmény is önmagáért beszél, és szeretnénk ezt Esztergomban is kamatoztatni.

A kocsin nem változtattunk sokat. Az elmúlt három versenyen nem nagyon találtuk meg a Honda megfelelő futómű-beállítását, de Esztergomba már nem érkezünk zsákbamacskával. A hét elején egy egész napot szántunk arra, hogy teszteljük a kocsit, és kipróbáljuk a különböző futómű-kombinációkat. Bízom benne, hogy ez meg fogja hozni majd a várt sikereket, és jóval többre leszünk képesek, mint eddig. Ezt a versenyt sem lehet könnyelműen venni – pontos, precíz munkát, maximális teljesítményt igényel majd részünkről, hogy sikerre tudjuk vinni. Az ellenfeleinkkel most is számolnunk kell, de abszolút motiváltak vagyunk arra, hogy még gyorsabbak legyünk, és még előrébb, nagyobb fölénnyel végezzünk az élen.

Szilassy Arnold: A múlt hétvégi 20. Veszprém Rallyen, egy rally2-es szerepléssel hangolódtam rá a soron következő RTE bajnoki fordulóra. Többször israjthoz álltammár a GARMIN Rallye keretein belül, ezért a pályaismerettel nem lesz gond. Egyedül a Máriahalom-Szomor szakaszon nem autóztam még, de Peti tavalyi belső felvételét nézve már abból is felkészültem, amennyire lehet.

Úgy gondolom, ezek a gyorsasági szakaszok abszolút fekszenek majd nekünk és a Hondának is. Egyelőre a technikás pályákon még egy kicsit hátrányban vagyunk, de a tempós gyorsokon olyan időket tudunk autózni, ami már megközelíti azt, amire ténylegesen képesek vagyunk.  Eszközöltünk pár apró módosítást a kocsiban, és egyre jobban összecsiszolódunk. A hét elején teszteltük a Hondát, többféle futómű-beállítást is kipróbáltunk, és igyekeztünk minél jobban Petire szabni az autót. Úgy érzem, sikeres volt a tréningünk, ezért abszolút pozitívan állok a hétvégi viadal elé.

Pénteken fogunk megérkezni Esztergomba, ráhangolódunk egy kicsit a versenyre, majd szombaton a pályabejárás lesz programon, vasárnap pedig támadunk. A célunk most sem változott: a kategória bajnoki címének megvédéséhez ezt a futamot is győztesként kell abszolválnunk. Mondhatni „lazán” vesszük majd a küzdelmeket – igaz, hogy nyerni megyünk, de nem fogunk görcsölni emiatt, hiszen az még sose végződött eredményesen.

 

Partnereinknek köszönjük az együttműködést: AVANZO-TRADE Kft. - The Body Shop; CSR Média Kft.; Drive Music Kft.; EGROKORR Festékipari Zrt.; ExcelIT Informatikai Szolgáltató és Tanácsadó Kft.; Evolution Consulting Képzési és Tanácsadó Kft.;

FPO Hungary Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. – Ozone, Gaming Gear; BEASTvision; GLOBAL-UNION Irodatechnikai Kft.; HETECH TREND; Honda ÉLES; HO Magyar Kiszervezett Kft. – gyerekkel.hu; Innovitas Közhasznú Nonprofit Kft.; KYOCERA – The new value frontier;

Laurus-Consulting Szolgáltató Kft. – CORTESIA GROUP; MICRO-TOP Távközlési Kivitelező és Tervező Kft.; Olasz és Társai Bt.; PWENT Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. – MEZ-EXPRESSZ.HU, Termelői méz; Rowa Chemical Kft. – BLACKFAST; Truck Parts Impex Kft. – www.webkamion.hu; Visiophone Kft. – www.eropolis.hu; V4 Transport Szállítmányozási Kft.

 

 

Sajtófőnök: Horváth Judit – www.maricsekteam.hu; Tel.: 30/533-9099; E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Képek a tavalyi versenyről: http://pirirc.hu/index.php/rte-esztergom-rally-2012

A Garmin Racing Team versenyzőpárosa Domonkos László-Horváth István már izgatottan készülnek a XIII. Garmin – Rallye-ra. A már szinte hazainak mondható futamon a duó mindenképpen az első öt közé szeretne kerülni. Azonban nem csak a kedvező pályák villanyozhatják fel a versenyzőpárosokat, hanem a Garmin által felajánlott díjért is folyhat a küzdelem.


Domonkos László: - Maximálisan készülünk a hétvégi versenyre, szeretném, ha rajtunk nem múlna semmi. Az ózdi verseny óta igazából úgy viselkedik az EVO IX-es, ahogy szeretném. Sok mindenen változtattunk azóta, de igazán a motorerővel vannak problémáink. Az lábatlani futamra reményeink szerint ez is megoldódik. Újraprogramozzuk a motort, ha szükséges új turbót is bevetünk, meg persze a gumikészlet is jócskán megcsappant Salgón, így beszereztünk pár újat abból is.

- A pályákra sem lehet panasz, hiszen mindkét gyorsasági szakaszt nagyon kedvelem, bár be kell vallanom Bajnán ebből az irányból még nem versenyeztem. Mindenképpen sok izgalmat fog tartogatni a mezőny számára, hiszen ez egy tempós, lobogós szakasz visszafelé és odafelé is. Máriahalom ezzel ellentétben egy keskenyebb, technikásabb pálya sok becsapós, elvérzési lehetőséget tartogató résszel.

- Ami az időjárást illeti, aki a Bajna - Lábatlan szakaszt ismeri, az tudja, hogy milyen gonosz dolgokra képes a fényes aszfalt esőben, így nagyon jó lenne, ha nem esne. Az időjósok ugyan hidegfrontot jósolnak hétvégére, de reméljük, hogy ez csak pár fok lehűlést eredményez és nem csapadékkal együtt járót.

- Ami még fokozza a lelkesedésünket, hogy a főszponzorunk a verseny támogatója is, így a felajánlásuk által egy GPS készülék is gazdára talál a mezőnyben. Ez egy igazi vigaszdíj, amit az N/3-as kategória utolsó helyezettje kap.

-  A mi céljaink, helyezésünk tekintetében teljesen tanácstalan vagyok, úgy néz ki, hogy az idén az első három helyet kibérelték fixen, utána vagyunk körülbelül öten a maradék két dobogós helyre. Szeretném, ha most ebben a kettőben benne lennénk.


Garmin, RM-CAR, Récsei Busz Kft., Aquaprofit, IBG, Autósport 
Formula, Print-Shop, Rally Cafe, SDC, K-Twins Kft., www.palinkaabc.hu

Képek a tavalyi versenyről: http://pirirc.hu/index.php/rte-esztergom-rally-2012

26. oldal / 42

Facebook Oldal

Tetszik? Töltsd le!

Sajtóanyag küldés

Kérjük felirat nélküli képet mellékeljenek!

ORB - Rallye 1 Hírek

Médiapartnerek

amc.pngdrifted.pngdrifting.jpgfonix.jpghajoka_200x100.jpgrallyfotok.pngrc.jpgsimfans.jpgstamas.jpgw_MTI_200x100.jpg
Go to top