SNELA RALLY TEAM – VESZPRÉM RALLYE BESZÁMOLÓ
A 2013-as hazai Rallye Bajnokság egyetlen murvás futamát teljesítette a hétvégén a Lencse Zoltán – Hofbauer Tamás páros. Műszaki gond nélkül zajlott a versenyük, de azt is elmondhatják, hogy életük első ORB-s gumi cseréjén vannak túl, ami a második gyorsaságin kapott defekt miatt az egész futamra rányomta a bélyegét.
Szombaton délután két gyorsasági erejére több év kihagyás után tért vissza a hazai rallye mezőny a Veszprém melletti Jutas pusztára. Ez a gyorsasági éveken keresztül jelezte a Veszprém rallyet és most is szedett áldozatokat. Többek között a defekt és autó gyilkos hírében álló szakasz áldozatai közé sorolhatjuk a Snela Rally Team párosát is mivel már a kezdő gyorsaságin össze szedtek egy defektet, aminek a cseréjét még a gyorsaságin meg kellett oldaniuk és ezzel hatalmas hátrányt szereztek ellenfeleikkel szemben, viszont innentől, technikai gondoktól mentes versenyt tudtak futni, bár a napot a 31. helyen zárták.
Vasárnap reggeltől folyamatosan léptek előre az abszolút összetettben, mivel meg tudták oldani, hogy az előttük haladó lassabb versenyző után három perccel rajtolhassanak, fokozatosan tudtak feljebb lépni, és nem kellett az előttük haladó porába menniük.
Lencse Zoltán: „Nagyon meleg volt az autóban, de szerencsére a porból nem kaptunk odabent. Az autóval nem volt semmi műszaki problémánk, nagyon jól felkészítette a csapat, amit szeretnénk is megköszönni nekik és Asinak is. A defekt után jókat mentünk és jól is éreztük magunkat az autóban, kipróbáltunk pár gumi típust és sok értékes információt szereztünk a murvás versenyekkel kapcsolatban, hiszen ez az első évünk az ORB-ben.”
Hofbauer Tamás: „Már a verseny elején megpecsételődött a sorsunk és gondolkodtunk rajta, hogy mi legyen vasárnap, de most már tudom, hogy végig kellett menni, mert rengeteg hasznos információval gazdagodtunk. A nap második felében mentünk nagyon jó szakaszokat és élveztük a versenyt.”
A Snela Rally Team csapata a hétvégén a lábatlani RTE futamon is rajthoz áll és reméli, hogy egy jó versenyt tudnak futni az R4-es Mitsubishi EVO IX-es volánjánál.
További Veszprém Rally képek: http://pirirc.hu/index.php/veszprem-rally-orb-2013






























