
Ugyan még az idei Autocross Európa bajnokság nem fejeződött be, de két versennyel a vége előtt már bajnokot avathatott a szakág. Kárai Tamás a Csehországban megszerzett győzelmével már Európa bajnok.
Az orosházi pilóta harmadik alkalommal bizonyult a kontinens legjobbjának. A hármas szám igazi mesebeli szám: gondoljunk csak a három kívánság vagy a három próbatétel mondájára. De a valósághoz visszatérve, kemény munkának köszönhető az elért siker.

„A cseh futam előtt nem akartam belemerülni az összetett számolgatásába. Technikai sportról beszélünk, tehát bármikor beüthet a balszerencse. A csapatom minden versenyhétvége előtt ugyan olyan lelkesedéssel és pontossággal készíti fel a Skoda Fabiat, mint ezelőtt mindig. Nem volt nagyobb technikai gondunk a hétvége folyamán. Az első versenynap után orvosoltuk, amit kellett, így nyugodtan vártuk a második napi folytatást. Az előfutamok összegzése alapján az első helyről indultam a döntőben és mivel Fejfar (cseh, Skoda Fabia) nem tudott felállni már a második előfutamra sem motorprobléma miatt, kicsit jobban tudtam az autóra koncentrálni, mint a versenytársakra. De a szintén cseh Vyborny az első körökben nagyon rajtam volt. Jó kis döntő volt!
Kívülről úgy tűnhet, hogy könnyen nyertük meg a bajnoki címet, hiszen eddig hat futamból öt alkalommal az első helyen végeztünk. De keményen megdolgoztunk minden másodpercért, minden előfutamért egész évadban. Ez a csapatmunka eredménye!”

Három a magyar igazság, mondja a közmondás. De folytassuk ezt tovább úgy, hogy jöhet a végtelen számú ráadás. A hangulatot fokozandó, hogy hétvégén Magyarországon, a nyirádi pályán bőgnek fel a motorok, ahol Kárai Tomi ismét a dobogó legfelső fokát célozza meg.
„Azzal, hogy már most megszereztük a bajnoki címet, az évad folytatódik és a motivációm sem csökkent. Rajthoz állunk a hátralévő két futamon, így Nyirádon is találkozhatnak velünk a szurkolók. Természetesen győzni szeretnénk a magyar közönség előtt, de mivel a bajnoki cím már biztosan a miénk, ezért van lehetőségünk a jövőre is gondolni és tesztelni a technikát.”
Várunk mindenki sok szeretettel augusztus 23-24-n Nyirádon, ahol az Autocross Európa Bajnokság hetedik futama mellett a rock szerelmesei is jól érezhetik magukat, az első Vörös Katlan Fesztivál és Motorostalálkozó keretein belül.
GyurisOrsi
Bajnokság állása (hat futam után):
KÁRAI TAMÁS 137p
Vaclav Fejfar 95p
Miroslav Neumann 88p
Volt ezen a versenyen minden: napsütés, por, eső és sár. De nem hiányoztak az izgalmas futamok sem. Valójában nem csak a nézőtéren tartózkodók, hanem a versenyen aktív résztvevők is az emlékezetes események emlékkönyvébe jegyezhetik be a Matschenberg Offroad Aréna rendezvényét.
A számunkra legilletékesebb személy, Kárai Tomi sem unatkozott:
„Az utóbbi években ez a német futam mindig tartogat számunkra valami meglepetést. Valami váratlant, ami megnehezíti a dolgunkat és feladat elé állít, de így legalább édesebb a győzelem érzése is. Sokszor emlegettük hétvégén, hogy 2013-ban két motorunk is odaveszett a csatában. Az éjszaka közepén építettek motort a fiúk…
Idén ilyen problémánk nem volt, nagyon jól működött a Skoda Fabia. Az időmérők alapján a negyedik helyről vártuk a folytatást. Az első előfutamban jól sikerült a rajt és az első helyen értem az ugratóhoz, de később, még ebben a körben a célegyenesre fordító kanyarban megtorpant alattam a Skoda és megforogtam.

Ez pont annyi ideig tartott, hogy a mögöttem jövő Fejfar megelőzött. Másnap reggel kicsit változtattunk a beállításokon és így hiba nélkül hoztuk a második előfutamot. A harmadik előfutamban is az élre kerültem a rajt után, majd egy lekörözendő versenyzőtársam nem vette észre, hogy utolértem, nem tudtam mellette tempóban elmenni és Fejfar mind a kettőnket megelőzött. A három előfutam alapján az első sorból rajtolhattam a döntőben. A sok eső miatt nagy sár volt a pálya bizonyos részein és emiatt többen „bütykös” gumit tettek fel. Én úgy mértem fel a helyzetet, hogy még akkor is elég lesz a normál murva gumi, ha a rajtnál a legnagyobb sáron is kell átvergődnöm. Jó döntés volt! J Voltak olyan részei a pályának, ahol szinte már porzott a föld. Magabiztosan nyertünk!”
Küzdelmes és jó versenyhétvége volt. A java viszont még csak most kezdődik. Július 5- 6-n a csapatok, közöttük a Kárai Motorsport legénysége is a csehországi autocross szentéjbe, Nova Pakára látogat. Ha eddig volt is pardon (nem volt! J), most biztosra mondom, hogy nem lesz. Személyes harcként élik meg a versenyzők az ezen a helyszínen való szereplést. Szinte már presztízs, ha Nova Pakán jó szerepelsz. HAJRÁ!
Bajnokság állása három futam után: 1. Kárai Tamás 60p
2. Václav Fejfar 41p
3. Paulius Pleskovas 38p
GyurisOrsi
Hétégén ismét német földre látogat az Autocross EB mezőnye. Az eddigiekhez hasonlóan most is láthatunk magyar résztvevőket: Kárai Tamás, Szabó Krisztián és Kis Ádám képviseli hazánkat.
A Matschenberg Arénaban található pálya nem a hosszú pályák közé tartozik, de annál gyorsabb és technikásabb. A rajt aszfaltról történik, majd egy nagyon meredek emelkedő következik, aminek a teteje kicsit megtörik és egy hosszú balos kanyarral zárul. Eztán felgyorsulnak az események és nagy sebességgel néhány enyhe kanyar megtételével közelítenek vissza a célegyenes felé, mely egy meredek lejtő és egy igen szűk balos kanyarral teszi teljessé a kört.
Nézői szempontból sajnos nem a legkedveltebb helyszín, mert a pályának csak egy része látható be, de a rajt után és a cél előtt mindig mutatnak valami izgalmasat a szereplők.

A Touring Cars kategóriában Kárai Tomi két győzelemmel az élen áll és mind Ő, mind a csapat, mind a Skoda Fabia kiváló formában van.
„Még az indulás előtti nap is finomítgattunk az autón, de tényleg csak az adott futamra való felkészítést végeztük el. Nagy előnyünknek mondható, hogy minden versenyről már letesztelt beállításaink vannak, amiket még itthon elvégzünk.”- mondta Tomi a versenyhétvége előtt.

Az biztos, hogy izgalomból és lóerőből nem lesz hiány. Az időmérő és az első előfutam szombaton, a második-, harmadik előfutam és a döntő pedig vasárnap kerül lebonyolításra.
Bajnokság állás: 1. Kárai Tamás 40p
2. Miroslav Neumann 28p
3. Paulius Pleskovas 25p
GyurisOrsi
Magabiztos rajt-cél győzelemmel kezdte az 2014- es Autocross Európa Bajnokságot Kárai Tomi Németországban.
A Skoda Fabiaval versenyző pilóta semmit nem bízott a véletlenre. Egy klasszikust idézve: „Jött, látott, győzött”.
„Az első nap még száraz körülmények között, nagyon poros pályán versenyeztünk. A második nap már pont az ellenkezője, minden tiszta sár volt. Nem könnyű ilyen változékony időjárásban autókázni, de szépen megoldottuk a feladatot. Nagyon jó beállításokat sikerült találnunk, úgy mozgott a Skoda az úton, ahogy én szerettem volna. Úgy rajtolt el, ahogy mi szerettük volna.
Az időmérőt és a két előfutamot sikeresen teljesítettük, aminek köszönhetően a döntőben pole pozícióból rajtoltam. Egyáltalán nem voltam ideges, sőt kifejezett nyugodtan vártam a zöld lámpa felvillanását. Még a megismételt rajt sem zavart meg. Bíztam az autóban és önmagamban is. Örülök a győzelemnek!”- összegezte Tomi a hétvége után,

A német futam után felgyorsulnak az események. Május 24-25-n a lettországi, Bauskaban pörögnek a kerekek. Az egyik legélvezetesebb verseny következik: rengeteg néző, rengeteg induló egy arénában.
A magyarokat ismét több csapat képviseli. Kárai Tomin kívül Szabó Krisztián és Kiss Ádám is rajthoz áll.
GyurisOrsi
Kárai Tamás
Skoda Fábia
Autocross EB. Seelow. Germany
2014.05.17-18.
2014-ben első autocross versenyén áll rajthoz Kárai Tamás és a Skoda Fabia. A kétszeres Európa-bajnok „páros” a németországi Seelowban kezdi meg az idei kontinens bajnokságot.
A magyar közönség láthatta már Tomit versenyezni idén, hiszen a Magyar Rallycross Bajnokságban ismét feltűnik, ám de a fő csapásirány mégis a nemzetközi megmérettetés számára. Az elmúlt évekhez hasonlóan az autó és a csapat összetétele nem változott. Az összeszokottság nagy előny, hiszen már szinte rutinból készül minden és mindenki a versenyhétvégékre: a Skoda felkészítése a tervek szerint alakult, a futómű- és az elektronikai beállítások jól sikerültek és még a tesztek is kipipálva.

„Április elején versenykörülmények között már mentem a Fabiaval rallycrossban és ez az autocross idény előtt nagyon jó lehetőség számunkra. A téli időszakban csak kisebb fejlesztéseket végeztünk az autón, hiszen az utolsó versenyeken sikerült jól elkapnunk azt a bizonyos fonalat és megtalálni azt az irányt, amit idén is szeretnénk folytatni.
A német futam nevezéseit látva, jó kis csaták lesznek, ez biztos. Ez a pálya egy nagyon technikás, és egyben nehéz pálya. Kevés előzési pont van, ami még egyben kockázatos is. A váltakozó szintkülönbségek és a szűk kanyarok nagy koncentrációt igényelnek. A rajt utáni első kanyar még veszélyes is tud lenni a magas oldalfal miatt. Ezen a helyen minden évben történik bukás, összeütközés stb.
Úgy gondolom, hogy egy ütőképes autóval fogunk rajthoz állni, amiből ki fogjuk csalogatni a maximumot. Én személy szerint már nagyon várom az első párharcot.” – mondta Kárai Tomi a verseny előtt.

Az Európa Bajnokság tehát a hétvégén megkezdi 2014-es működését. A versenysorozat hat országban, kilenc helyszínen várja a résztvevőket és a szurkolókat. A magyar delegáció már meghatározó a nemzetközi mezőnyben, hiszen több Európa-, magyar – és osztrák bajnokkal képviseli országunkat. Vagyis Kárai Tamás, Szabó Krisztián, Kiss Ádám, Ábrahám Károly, Brezovszki Sándor, akikkel találkozhatunk a különböző futamokon.
Kezdődjék az ütközet, jó szórakozást!
- Gyuris Orsi -
Interjú Kárai Tamás Autocross Európa Bajnokkal, a szeptember hetedikén megrendezésre kerülő Kakucsringi Rallycross verseny előtt!
Autocross vagy Rallycross? Melyik és miért tetszik neked?
- Természetesen az autocross áll a szívemhez közelebb. Ebben a szakágban kezdtem meg versenyzői pályafutásomat és ebben értem el nemzetközi sikereket is. A rallycross hasonlít ugyan az autocrosshoz, de teljesen más felkészültséget és vezetési stílust igényel. A rallycross futamokat egyfajta fejlődési lehetőségnek tekintem. Sokan megszóltak érte, hogy elhagyom a hűn szeretett autocrosst, de ez nem igaz. Mindig is az az ember voltam, aki egyre magasabb célokat tűz ki maga elé és folyamatosan megy előre. Én nem felejtem el, hogy honnan jöttem. Tudom, hogy autocross alapozta meg a versenyzői kvalitásaimat, de az elmúlt versenyhétvégék bebizonyították, hogy van keresnivalóm a rallycrossban is.
2011 Autocross EB bajnokaként állsz minden versenyen rajthoz.
Ez befolyásoló tényező egy versenyen neked? Vannak-e kötelező elvárások veled szemben?
- Természetesen vannak elvárások és ezt igazán a múlt évben éreztem, mert mindenki a címvédést várta tőlem. Ilyen a magyar társadalom, csak az első hely, a dobogó legfelsőbb foka számít. Azt senki nem nézi, hogy az utóbbi években mindig ott voltam az élmezőnyben. Csak én és a csapatom . Az aktuális versenyen nem foglalkozunk az EB címmel. A döntő leintéséig csak az adott pálya érdekel minket és a Skoda Fabia működése. Utána és előtte jöhet a matek.
Egy biztos: mindig győzni megyünk egy-egy futamra!

Mesélnél arról, hogy milyen életút vezetett téged az Autocross EB bajnoki címéig?
- Köztudott, hogy orosházi gyerek vagyok. Ebben a városban születtem, itt végeztem el az iskoláimat és itt kezdtem el sportpályafutásomat is. Az én és az idősebb korosztály még emlékezhet rá, hogy milyen nagyon autósport-élet volt Orosházán pár évvel ezelőtt. Olyan meghatározó volt a szöcskés társadalomban egy-egy hétvége Orosházán, mint most Nyirádon vagy Kakucson.
Ez volt az a közeg, ami engem is megfertőzött és kihívást láttam benne. Elkezdődtek az Audis, majd a Mitsubishis évek és jelenleg egy Skoda Fabia volánját tekerem. Szépen fokozatosan, mégis nagy lendülettel építettük fel a csapatunkat. Minden autóváltás nagy falatnak bizonyult, de megküzdöttünk vele. Szerencsés helyzetben tudhatom magam, mert olyan emberek vesznek körül, akik nem hátrálnak meg és a problémák megoldására törekednek. Küzdelmes út vezetett az EB címig, de bízom benne, hogy lesz még második, harmadik is.
Egy adott versenyre miképp készülsz fel te és a Skoda?
- Az első a Skoda felkészítése! Én mellette egy sok odafigyelést igénylő vállalkozást vezetek, tehát egy-egy versenyhétvége után próbálok mindig gyorsan visszakerülni a hétköznapokba, miközben a háttérben a szerelőim, kollégáim már a következő futamra készülnek. Ez a folyamat már jól működik. Mindenki tudja a dolgát és teszi is. Nekem már csak a végső fázisban kell bekapcsolódnom, de minden részletről tudok. A kisebb- nagyobb fejlesztéseket együtt beszéljük meg és én döntök.
Szeretem tudni, hogy milyen alkatrészek vannak beépítve, hiszen a versenyeken, a beállításokon és működési mechanizmusokon sok múlik.
A felkészítés pedig mindig egy teszttel zárul.
Köszönöm az interjút!
Szurkoljunk közösen Kárai Tominak, a szeptember 7-8.-án megrendezésre kerülő Kakucsringi Rallycross futamon!
- Hajósi Miklós -
www.hajoka.hu

Frissítve: 2026.04.29.
ORB Rally1:
2026. évi állásaHistoric Rally1:
2026. évi állásaORB Rally2:
2026. évi állásaORB Sprint:
2025. évi állásaRally Világbajnokság:
2026. évi állásaEurópai Rally Bajnokság:
2026. évi állásaRallycross OB.:
2024. évi állásaRallycross VB.:
2025. évi állásaTerep Rally OB.:
2026. évi állása