
Maxx Race Team – 40. Rally Košice – Kassa Rally
Velenczei Ádám – Toma József „Csimpike”, Mitsubishi Lancer Evo IX
Már csak pár nap, és az ifjú tehetség, Velenczei Ádám nagy álma valóra válhat. A Maxx Race Team pilótája első éles bevetésére készül, ugyanis a szeptember 5-7-ei 40. Rally Košice-n, vagyis a Kassa Rallyn fog debütálni az első osztályban. Ádám és a rendelkezésére álló technika komoly felkészülésen, felkészítésen esett át, így minden adott egy sikeres futamhoz. Segítségére ezúttal egykori navigátora, Toma József „Csimpike” lesz, aki már ismerős az ORB keretein belül. Velenczeiék emellett Pethő Tyutyu emléke előtt is szeretnének tisztelegni Kassán.
Velenczei Ádám: Elérkezett a várva várt pillanat. Amióta rallyzom, mindig arról álmodtam, hogy egyszer én is majd az első osztályban versenyezhetek. A hétvégi Kassa Rallyn valóra válik ez az álmom, ráadásul nem is egy akármilyen autóval, hanem rögtön egy Mitsubishi Lancer Evo IX-essel tudunk majd bemutatkozni.
Tisztában vagyok azzal, hogy nagyon kemény és húzós megmérettetés előtt állunk, hiszen jóval többet kell majd autózni, helyt állni, mint eddig bármikor. Az elmúlt hetekben, napokban igyekeztem minél jobban felkészülni fizikailag és mentálisan is arra, hogy tisztességgel bírjam ezt a próbát. Mivel számomra teljesen új lesz az egész helyzet – és a navigátorom, Apkó Andris sem indult még az ORB-ben –, úgy döntöttem, hogy ezt a futamot egy tapasztaltabb versenyzőtárs segítségével szeretném abszolválni. A Kassa Rallyn ezért Toma József „Csimpike” fog helyet foglalni mellettem az anyósülésen, akivel korábban már teljesítettünk egy egész szezont a Rally Túra Bajnokságban.
Kedden megtartottuk a hivatalos, verseny előtti tesztünket, így elmondhatjuk, hogy abszolút készen állunk a futamra. A cél tekintetében nem szeretnék találgatásokba bocsátkozni. Egy nagyon hosszú és nehéz megmérettetés vár ránk, ahol ráadásul sötétben is kell majd autózni, így abszolút nem vesszük félvállról a dolgot. Az elsődleges cél az, hogy a céldobogón ünnepelve zárjuk le az első éles bevetést.
Akárcsak a többi sporttársamat, engem is nagyon megrázott Pethő Tyutyu halála. Attól fogva, hogy elkezdtem versenyezni a Mitsubishivel, rengeteget segített nekem, hasznos tanácsokat kaptam tőle. Egy igazi példakép volt. Az ő emléke előtt is tisztelegve szeretnénk egy jóízűt autózni Kassán.

Toma József „Csimpike”: A kassai futamról csak jót tudok elmondani, kellemes emlékek fűznek hozzá. Kifejezetten örülök annak, hogy újra Kassán ünnepelhetem a születésnapomat, egy jó társaságban.
Folyamatosan bújom a térképeket és nézegetem a régebbi belső kamerás felvételeket, hogy igazi segítség lehessek Ádám számára, hiszen ő most fog debütálni az első osztály mezőnyében. A vasárnapi szakaszok ismerősök lesznek számomra, de a szombatiak még nekem is tartogatnak majd újdonságot. Abban azonban biztos vagyok, hogy izgalmas futamunk lesz, hiszen a pályák is egytől egyig lobogósak, dobálósak.
Ádám szemtelenül fiatal, tüzes és tehetséges, tudja, mit csinál, így abszolút biztonságos és élvezetes vele versenyezni. Nyugodt szívvel jelenthetem ki, hogy mindketten el fogunk követni mindent annak érdekében, hogy gyorsak legyünk és fel tudjuk venni a kesztyűt az ellenfelekkel szemben. Személy szerint én nem szeretném a lécet a kategóriagyőzelemnél lejjebb tenni, de a fő cél az lesz, hogy felmérjük, milyen időket tudunk autózni a nagyokhoz képest.
Partnereinknek köszönjük az együttműködést!
Sajtófőnök: Horváth Judit
DYNAMIC RALLY TEAM – 40. Rally Košice – Kassa Rally
Lángi Attila – Veres Gábor, BMW Z4 M Coupe
Jó emlékekkel tér vissza a szeptember 5-7-ei hétvégén Kassára a Lángi Attila-Veres Gábor páros. A Dynamic Rally Team versenyzőinek nem lesz ismeretlen az ORB soron következő állomása: Gábor több alkalommal is résztvevője volt már a futamnak, Attila pedig tavaly debütált itt. A műszaki problémákkal teletűzdelt Baranya Kupa után a fiúknak csak egy gondtalan autózás és a célba érés lenne a céluk.
Lángi Attila: Gőzerővel készülünk a hétvégi derbire. A kocsi motorjában megtaláltuk a hiányosságot: egy óvatlan félreváltás következtében túlforgattuk a motort, és elfordult a vezérmű, ami egyben azt is jelentette, hogy eltűntek a lovaink a BMW-ből. A Baranya Kupa után azonban sikerült orvosolnunk ezt a problémát, ráadásul a váltóval és a futóművel is sokat foglalkoztunk, ezért úgy néz ki, hogy most minden rendben van a technikával. Jelenleg még a világítással próbálunk zöldágra vergődni, mi is lenne a legjobb és leggazdaságosabb megoldás az esti szakaszok teljesítéséhez. Fel kell készülnünk mindenre, hiszen a 72-es rajtszámunkból kiindulva szinte biztos, hogy mi bele fogunk csúszni a naplemente utáni menetelésbe.
Nagyon komoly verseny vár ránk, szigorú ellenőrzési keretek között. A pályabejárás során például csak három alkalommal lehet majd végigmenni egy-egy szakaszon, 40 km/h-s sebességkorlátozás betartása mellett. Reménykedem abban, hogy azért néhány emlékem előjön majd tavalyról, és kicsit megkönnyíti majd a versenyzésünket. Külön pikantériát ad majd a futamnak a belvárosi gyorsasági, ahol mi sem fogjuk azért megspórolni a kézifék használatát, hiszen látványt szeretnénk majd nyújtani a kilátogató érdeklődőknek.
Tavaly nagyon imádtam a Kassa Rallyt, pedig a vége igazi szenvedés volt számunkra, hiszen úgy kellett beérnünk, hogy eltörött a váltókar… Elsődleges célunk a célba érés lenne, emellett pedig jó lenne kicsit csatázni Rafi (Rafael Tamás) barátommal, s összeméregetni az időnket a rallye2-es tehetségekkel – mint például Horváth Balázzsal vagy Tőzsér Áronnal.

Veres Gábor: Egypárszor versenyeztem már Kassán, de lényegében csak jó emlékeim vannak arról a rendezvényről. Baracskai Zsoltival és egy Super 1600-assal anno még a szlovák bajnoki címért is küzdöttünk, de pont Kassa volt az, ami negatívan nyomta rá bélyegét a sorsunkra. Ahogy néztem, most is nagyjából ugyanazok a szakaszok lettek kijelölve, mint amiken anno én is mentem. Izgalmas gyorsaságik ezek, ráadásul külön jó dolog, hogy nagyon közel vannak egymáshoz, így kevés időt kell eltöltenünk etapon.
Most is a szokásos módon készülök a megmérettetésre, s remélem, hogy az a sok munka, amit Attiláék belefektettek az autó helyrehozatalába, a hétvégén meg fog térülni. A cél tehát csak az lenne, hogy egy műszaki hibáktól mentes versenyt tudjunk abszolváni és átguruljunk a célvonalon.
Partnereinknek köszönjük az együttműködést!
Sajtófőnök: Horváth Judit
SOLID RACING TEAM – 40. Rally Košice – Kassa Rally
Kondella Péter – Szilassy Arnold, Honda Civic Type R
A szeptember 5-7-ei hétvégén olyan helyszínre látogat el Kondella Péter és Szilassy Arnold, ami számukra abszolút kilóg a rally2-es versenynaptár eseményei közül. A 40. Kassa Rally kakukktojásnak számít a SOLID Racing Team versenyzőinek, hiszen se a pilóta, se a navigátor nem járt még itt – még csak nézőként sem.
Kondella Péter: Újabb kihívást állít elénk az élet a szeptember 5-7-ei Kassa Rally kapcsán. Ez az első olyan futamunk, ahol nemhogy én, de még Arnold sem versenyzett. Ebből kifolyólag teljesen ismeretlen lesz számunkra az egész – olyannyira, hogy még azt se tudjuk, hol lesz az adminisztratív átvétel. Pont emiatt a tervezettnél egy kicsit korábban utazunk el a helyszínére, hogy fel tudjuk mérni a terepet, rögzítsük, hol lesz jelenésünk, a szervizparkunk. A Baranya Kupa után komoly revízión esett át a Hondánk, ezért mindenképp szeretnénk majd arra is időt áldozni, hogy egy kicsit kipróbáljuk, s csiszoljunk a futómű beállításán.
Nagy várakozással állunk a verseny előtt. Már nézegettem belső kamerás felvételeket, de ezek nem hiszem, hogy teljesen kompatibilisek lennének azokkal a szakaszokkal, amik most ki lettek jelölve számunkra. Ezáltal csak azt értem el, hogy már nagyjából fel vagyok készülve arra, milyen jellegűek lesznek a pályák. A szombati pályabejárás azonban helyre rak mindent, s bízom benne, hogy most is olyan jó és használható itinert tudunk majd írni, mint az eddigi megmérettetések alkalmával.
El kell, hogy kapjuk a fonalat, s ha ez mindkettőnk részéről összeáll, akkor okkal bízhatunk egy eredményes hétvégében. Most is a kategória és az N csoportbeli győzelem lenne a cél, valamint a top10 az abszolút értékelésben. A nevezési listát elnézve egyáltalán nem lesz könnyű dolgunk ennek elérésében – nagyon komoly autók és tehetséges pilóták fognak részt venni a szlovák futamon. A lehetőségeinkhez mérten azonban szeretnénk tisztességgel helyt állni.
Szilassy Arnold: Eljött, amire vártam. Eddig olyan pályákon versenyeztünk, ahol már valamelyikünk járt. Kassa a kakukktojás, itt még csak versenyt nézni sem voltunk. Az eddig elvégzett munka most kirajzolhatja a reális képet. Ha a körülmények ideálisak lesznek, akkor valós képet kaphatunk a jelenlegi helyzetünkről. Az autó átesett a szokásosnál nagyobb revízión, ezen a téren megtettünk mindent. Az N3 kategóriában is leszünk most páran, aminek külön örülök. Annak meg végképp, hogy típus azonos autó is nevezett. Kiegyensúlyozott, stabil versenyt szeretnék futni, figyelve az időket.
Partnereinknek köszönjük az együttműködést!
Sajtófőnök: Horváth Judit
2014 Szept. 6-7.-én a Kassai Autoklub megrendezi a 40-ik Kassa Rally, amely Kassa város utait kornyékezi meg, és egyúttal részben a Kassa körül is lesznek útlezárások, Vranov körül szintén.
A gyorsasági szakaszok futása alatt a következő utak kerülnek lezárásra:
2014.09. 06, szombat:
11:45 - 20:00 GY Marex megrendezése miatt ezek az utak lesznek lezárva:
a) Banské – Herlany községek vége
b) Herlany község részben, Rankovce község eleje
13:00 - 21:30 GY Idos megrendezése miatt a következő községi út lesz lezárva:
Regeta – Ruskov részben
13:30 - 22:00 GY Energy Oil megrendezése miatt a következő út lesz lezárva:
Slanec – Nový Salaš - Slánska Huta község közötti utak
2014.09. 07, vasárnap:
07:30 - 11:30 GY Optima miatt a következő utak lesznek lezárva :
a) Pri prachárni utca Kassán
b) R2/50-es gyors út az Alejová utca kereszteződésétől a Moldavská cesta kereszteződésig
08:15 - 16:00 GY Peva miatt a következő utak lesznek lezárva :
a) Községi út szakasz Baránok – Horný Bankov részen
b) Baránok – Alpinka – Jahodnái kereszteződés – Košická Belá közötti utak
09:00 - 16:45 GY Xiqio miatt a következő utak lesznek lezárva :
a) A Kosická Belá község végétől – Ružíny hídig
b) A Ružíny hídtől vezető erdei út - Ružíny gát melletti út – Malá Lodina kereszteződés
Térképek:








Úgy néz ki hogy ez éven már negyedszer a Kassa Rally históriájába sikerül megtörni a mágikus 1OO feletti nevezést. A versenyre 137 páros jelentkezett, ebből 72 a FIA Central European Zoneba, a Szlovák és a Magyar Bajnokságra, 15 a Szlovák Rally Pohárba, 48 a Magyar Rallye2-be, és két páros a Rally Iskolába. A nevezési listán több volt Szlovák és Magyar Bajnok szerepel, viszont a Lengyel Rally Wisla futam miatt nem tud részt venni a jelenleg vezető a Grzegorz Grzyb a Szlovák Bajnokságba.
Az 1-es rajt számmal a nezők Ifj.Jozef Béres – Zoltán Répás párosra örülhetnek az új Mini Countryman RRC-vel. Őket követi a jelenlegi Magyar Bajnokságot vezető páros Miklós Kázár – Tamás Szőke a Ford Fiesta R5-el. Hasonló autóval rajtol a 3-as rajtszámú páros akik a Rufa Motorsport alatt neveztek, ők a Cseh páros Tomás Kostka - Miroslav Houšť. A francia autókat kedvelők is megkapják amire vártak, ugyanis a Frigyes Turán – Gábor Zsiros egy Peugeot 2O8 T16-ossal állnak majd a rajthoz. Sokan várják már a fiatal szlovák Martin Kočit, aki időt talált a világbajnoki futamok között a hazai Kassa Rallyra is. A Styllex Slovak National Team a Citroen DS3 R3T-val mutatkoznak majd be, a navigátor pedig Lukáš Kostka. Nem kell tovább nyomozni, és a listán nagyon sok olyan nevet találunk ami megdobogtatja nem egy rally rajongó szivét is, pld. Igor Drotár – Vlado Bánoci, András Hadik – Krisztián Kertész, Tomáš Kukučka – Marek Podobník, Tibor Cserhalmi – Peter Vejačka, és a PEVA Racing két párosa is a Mozner – Vejačková a Habermann – Mozner a vadonatúj Porsche 911-el, és még sok más név is, amelyeket az officiális nevezési listán meg lehet találni.
Megjelent már az első Végrehajtási rendelet is, és egy Értesítés is amelyet a nevezettek figyelmébe ajánlunk. Már szept. 1-én a rendezők közzé teszik az időterveket es természetesen a térképeket is. Minden információt a www.rallye.sk/rallye oldalon meg lehet találni.
40. Kassa Rally Sajtóiroda
Administratív + Gépátvétel idó - CEZ, MSR, ORB
Administratív + Gépátvétel idó - SRP
Administratív + Gépátvétel idó - Rallye2
Nevezési lista - CEZ, MSR, ORB
Nevezési lista - Rallye2
Nevezési lista - Szlovák Rally Kupa
Entry List - Team´s classificatio
Közzé tették a 40. Kassa Rallye nevezési listáját. 137 páros áll majd rajthoz a nemzetközinek mondható mezőnyben.
Nevezési lista - CEZ, MSR, ORB
Nevezési lista - Rallye2
Nevezési lista - Szlovák Rally Kupa
Entry List - Team´s classificatio
Ma már nagyon kevesen emlékeznek a 60-as 70-es évekre a múlt századból, amikor is az autó és motor sport hirtelen kezdődött fejlődni Szlovákián, és elkezdtek alakulni az egyesületek, akik összekötötték a sok motor sportban lelkesült rajongókat. Éppen ezért alakult 1970-ben az Automotoklub VSŽ Košice egyesület mint az MTO utódja. Az első akciójukhoz fuződik az ügyességi verseny Arany Idán, valamint a camping és caravaning találkozó a FICC-ben Tatranská Lomnicán. Egy évre rá, pontosan 1971. Május 8-án megrendezték az első Rallye VSŽ Košice futamot, amellyel elkezdték írni a Kassa Rally történelmét. Az egész rally egy gyorsból állt, de így is sok útmenti korlát lett meghajlítva, pár útpatka kiszakítva és nem utolsó sorban az autókon is elhajlott pár lemez. Történelmileg az első győztese ennek a futamnak a Július Ivan – Ján Mertiňák páros lett a Škoda 110LA-val. A futam mindennek ellenére sikerült és semmi nem állt az útjába a következő években.

Az elkövetkező években megváltozott a futam besorolása és a verseny jellege is. A pálya egyre hosszabb lett, és a gyorsaságik száma is növekedett. Az egész Kelet-Szlovákiai régióban futott a verseny és néhány részen Közép-Szlovákián is. Nem titok az sem, hogy az első években az egész pálya hosszából csak 10-20% volt gyorsásági mért szakasz. A Rallye VSŽ 1974-ben már nem csak táji bajnokság volt hanem beleszámolódott a Szlovák Bajnokságba is, ami újabb versenyzőket vonzott magához. Már 1976-ban örvendeztek előszor a szervezők, mert ez éven az első külfoldi párosok jelentkeztek a futamra, akik lengyelországból érkeztek, és a következő évben már öt magyar páros is részt vett a futamon. A győzelem azonban Szlovákián maradt az Ivan Pallag – Eugen Jurkovič párosnál, akik összesen három első helyezést szereztek, és együtt a a Tibor Cserhalmi – Martin Krajňák (Karol Bodnár) és Jozef Béreš jun. – Róbert Müller párossal ők birtokolják a legtöbb győzelmet.

Az 1982-es évtől a Kassa Rally futam már beleszámolódott a Csehszlovák Bajnokságba, ami következő sikert jelentett. A következő években nagyon sok elit csehszlovák versenyző páros állt a rajthoz, akik közé tartoznak Leo Pavlík, Václav Bahna, Pavel Valoušek és Pavel Sibera is tökozt, gyönyöru verseny autókat is hoztak magukkal mégpedig a Škoda 130RS, Audi Quattro, Renault Alpine vagy a Lada 2105 MTX-et is. Az 1987-es futamon pedig előszor sikerult továbbszárnyalni a mágikus 100 feletti nevezett verseny párossal.
Az 1990-es évtől 4éves szünet jott, de már érezhető volt a levegőben is hogy a 20-ik futam meglesz rendezve, és ez 1994 júniusában meg is történt a Kelet Szlovákiai vasgyár 35-ik evfordulója tiszteletére. Ebben az évben a győzelmet Jozef Béreš sen. fogta meg, aki még ezekben a napokban is a rally pályákon araszol. A versenyző párosok száma lassan növekedett, és a szervezők egy nagyobb fába vágták a fejszéjuket, mivel be akarták juttatni a futamot az Európai Bajnokságba.

Ehez nagyon hozzásegített az első elő felvétel a Szlovák televízióban a városi gyorsaságiról a Dargovských Hrdinov lakótelep alatt, ami 1995-ben volt, és természetesen az is hogy a következő évben már a Magyar Bajnokság része is volt egyben. A tervet sikerult elérni es 1997 – 2003-as futamokon a Kassa Rally az FIA Európai Bajnokságban szerepelt 2-es tényezővel. Még ma is bevan jegyezve a statisztikák könyvébe a 23.ik Kassa Rally 1997-bol, amelyen 237,6km volt mérve 22 gyorsasági szakaszon. Nagyon sikeres volt az 1998-as év is, amikor a futam beleszámított az Európai Bajnokságon kívül a Szlovák Bajnokságba, a Cseh Bajnokságba és nem utolsó sorban a Magyar Bajnokságba is. Ezzel együtt ez volt az egyetlen év amikor a Cseh bajnokságba is beletartozott a Kassa Rally. A 85 versenyző páros kozott előszor láthattánk WRC specifikációs autót startolni, és a hozzájuk tartozó európai versenyzők is mint Enrico Bertone, László Vizin, János Tóth avagy Milan Dolák.

A következő szezonban a szervezőknek meg kellett oldani a fő szponzor a VSŽ Košice kiesését. A 2001-es szezontól sokszor látogatta a szlovák rally pályakat a többszoros lengyel bajnok, ma már sajnos elhunyt Janusz Kulig, akinek a co-pilotja Emil Horniaček volt. A Toyota Corolla WRC-vel nem csak a 27-ik Kassa Rally-t nyerték meg, hanem a Szlovák Bajnokságot is. A 2002-2004-es szezonban egyértelmuen Tibor Cserhalmi – Karol Bodnár (Martin Krajňák) versenypáros volt a legjobb, egymás után 3-szor voltak a Kassa Rally győztesei. Történelminek lehet mondani a 2005-ös évet, mert ebben az évben egészen 137 versenypáros állt rajthoz, es a Magyar Bajnokság része is volt egyben, ahol a szlovák versenyzők elég jó eredményeket hoztak. Ifj.Béreš a Subaru Impreza STi-vel a 3-ik helyen végzett, miközben a mezőny nagyon erős volt, ugyanis 10 WRC állt akkoriban a rajthoz. Ezen az éven látogatott a futamra először a lengyel Grzegorz Grzyb is, aki a következő szezonban megnyerte a Kassa Rallyt és a Szlovák Bajnoki címet is egyben.

A 2005-ös szezonban a szervezők egy komoly együttmuködést indítottak el a Tempus s.r.o.-val, amely 2007 es 2008-ban egyben az egész Szlovák Bajnokság előadója volt, és egyben a rendezett futamokon gazdag programot biztosítottak a rajongóknak. A következő 35-ik Kassa Rally több változtatást élt át, ami a rally megnevezését is magába foglalta. A Tempus Rally Kassa megváltozott a Subaru Stilcar Rally Kassa megnevezésre és a központja elköltözött a Rastislavova utcáról a KSK területére a Bačiková utcán. A rajt és cél helyszíne a Fő utcára költözött, és a szervizpark a volt kaszárnyák teruletére a Moyzesova utcán. Ez éven előszor lehetett jelentkezni a Szlovák Rally Pohárba is, és a versenyzők közül a Róbert Ujpál jun. - Róbert Ujpál sen. kettős lett a győztes. A Szlovák bajnokság ezen a futamon a Jozef Béreš jun. – Róbert Müller páros irányítasa alatt volt.

A 2010-es évben a igazgatóság helyszíne változott meg, amely a Hotel Yasmin-ba költözött, ami ezen az éven is érvenyes. A futam először volt ebben az évben a Lengyel Bajnokság részeként is. Nagyon sok versenyzőt hozott Lengyelországból, de még a Francia Bryan Bouffier is részt vett a futamon, aki a Lengyel Bajnoksági pontokra összpontosított. Pont a Bouffier – Panseri páros nyerte meg a versenyt. A 2011-2012-es szezonok is beletartoztak a Lengyel Bajnokságba, és a 2012-es év a Magyar Bajnokságba is. E mellett a Szlovák Rally Pohár is futott, és az egész futamra 111 verseny páros állt rajthoz, amivel már harmadszor sikerult átlépni a 100 feletti nevezési számot. 2013-ban már nem volt a Lengyel Bajnokság része, hanem a Szlovák és egyben Magyar Bajnokságba számított bele, viszont a szlovák pályákon a Grzegorz Grzyb – Robert Hundla páros megmaradt, a második helyen értek célba és egyben megnyerték a Szlovák Bajnoki címet már harmadszor.
Tlačové stredisko 40. Rally Košice
Szeptember első hétvégéjén kerül megrendezésre kelet Szlovákián az utolsó előtti Szlovák Bajnokság versenye a 2014-es rally szezonba. Azonban ez lesz a jubileumi 40-ik Kassa Rally.
Az Auto Klub Košice szervezői ez éven is egyesültek a Laroco Motorsport Egyesülettel, hogy a versenyzőknek és a rally rajongóknak megrendezzék a 40ik Kassa Rallyt már 2014 szeptember 05-07-én. A verseny nemzeti rendezvény megengedett külföldi részvétellel, és beletartozik a FIA Közép Európai Zóna-ba, a Szlovák Rally Bajnokságba, Magyar Rally Bajnokságba és a Rally 2-be is, a Szlovák Rally Pohárba és a Rally Iskolába egyaránt. A nagy bajnokságokba nevezett versenyzők 11 gyorsasági szakaszra készülhetnek, amelyek 2 napra vannak szétosztva, és összesen 141,5km hosszúak, ami körülbelül a 30%-a az egész távnak. Érdekességnek számít, hogy ez éven két városi gyorsasági szakasz lesz, ami ritkán fordul elő.

A szervezési oldalról minden marad a régi. Az igazgatóság ismét a Hotel Yasmin-ba lesz a Tyršovo nábrežie-n, ahol már csütörtök déltől lehetlesz a versenyzőknek regisztrálni a pályabejárásra és az adminisztrációs átvételre. A gépátvételre pénteken szept.5-én kerül sor a Moris Slovakia-ba az Alejova utcán, és a szerviz park ismét ahogy múlt éven is a Malinovského kaszárnyákba lesz a Moyzesova utcán. Meg kell említenünk hogy idén előszor látjuk majd a Magyar Rallye2-es mezőnyt, amely szervizparkja az amfiteáter alatt lesz a Festivalovo námestie helyszínen. A Rallye2-nek rövidebb lesz a programja, szombaton az átvételek, és vasárnap a verseny.
A verseny startja a többi versenyzőnek szombaton lesz délbe a Fő utcán, ahol majd vasárnap délután 3 óra körül láthatjuk majd a célba érkezőket is.
Minden további információt a versenykiírásban lehet megtalálni, amit az oficiális honlapról lehet letölteni, www.rallye.sk. A www.prihlska-sams.sk oldalon már fut a jelentkezés. A jelentkezési határidő 2014. Augusztus 25.
40. Kassa Rally Sajtó Iroda
VERSENYKIÍRÁS
FIA CEZ Bajnokság 2014
Szlovák Rally Bajnokság 2014
Magyarország 2014. évi Országos Rallye Bajnokság
Magyarország 2014. évi Országos Rallye2 Bajnokság
Szlovák Rally Kupa
Rallyiskola
Külföldi résztvevők indulásával engedélyezett nemzeti futam
Letöltés: Kattints IDE!
Idén másodszor az ORB versenysorozat 4. futamán, a Kassa Rallye-n állt rajthoz a Speed Rally Team versenyzőpárosa Turi Tamás és Somogyi Pál. Sajnálatos módon, hamar véget ért számukra a verseny, ami inkább egy szerencsétlennek köszönhető, mint a felkészületlenségnek.
A szombati pályabejárásra valóban ez a 3 lehetőség kevésnek tűnt, de párosunk megtette a tőle telhetőt, hogy minél jobban megismerkedjen a szakaszokkal. Bíztak benne, hogy elég volt az idő arra, hogy egy jó időt autózzanak.
Ahogy emlékeztek ez a Kassa Rallye nagyon jó verseny, mind a pályát, mind a hangulatát tekintve, csak azt sajnálják, hogy hamarabb véget ért, mint tervezték.
Az első gyors előtt fékbetétet cseréltek a Clió-n és emiatt a gyors feléig nem volt megfelelő a fékhatás, és így sok időt vesztettek. Pali, ezt a lemaradást behozva próbálta Tomit hajtani a második gyorson, de sajnos egy kanyarban, ahol nem fordult megfelelően az autó, és poros is volt az út lecsúsztak, „mintha jégen csúsztunk volna meg” - tette hozzá a navigátor. Bár egyáltalán nem nagy sebességgel. A problémát inkább az okozta, hogy a kartervédő fennakadt, így nem tudták ketten visszatenni a Cliót az útra, és segítséget kellett kérniük, de ehhez 2-2 km-t mentek mindkét irányba, hogy találjanak valakit. Végül a gép visszatolni az útra, de ez kb. 50 perc kiesést okozott és nem értek volna be a következő gyors rajtjába csak, ha versenytempóban közlekednek, ami a rendőrök és a kizárás miatt nem volt valós lehetőség. Szuper rally keretében visszaállhattak volna, de annyira elment a bajnokság, és mivel Budapesten sem indulnak, nem lett volna elég pontjuk egy hozzájuk érdemes helyre. Ezen felül nem akarják a pontokat a többiektől elvenni, akik több futamon is tudtak indulni.
Nagyon sok segítséget kaptak a fotósoktól is a mentés közben, illetve az erdőből lejövő szlovák bácsiktól, így sikerült másodpercek alatt kimenteni az autót. Pali kiemelte beszélgetésünk során „Ezúton szeretném megköszönni a segítséget mindenkinek”.
Szerencse a szerencsétlenségben, hogy mind a ketten egy karcolás, zöld folt nélkül megúszták és az autónak sem lett semmi baja.
Fontos mindkettőjük számára, hogy minél többet menjenek együtt, hiszen össze kell még szokniuk. Nem csak egy évre tervezik a közös munkát, ehhez pedig szükséges, hogy több és több kilométert tudjanak maguk mögött.
Természetesen az eddig is tervezett bajnokságzáró Mecsek Rallye-n részt vesznek, ha a pontokért már nem is, az élvezetést és egy jó helyezésért. Nem biztos még számukra sem, hogy hogyan és mivel, de ott lesznek. Jelenlegi helyzet szerint megtesznek mindent, hogy egy WRC-vel vagy Mitsubishivel indulhassanak, de ez attól is függ, hogy milyen támogatást kapnak.
Köszönöm a riportot és sok sikert a Mecsek Rallye-hoz.
Köszönet a támogatásért:
Flottapark Kft.
Contact Invest
Cash global
SRT
duen
Ruber Kontakt kft.
A123 kft.
Speed Rally Team sajtófőnök: Krizsán Zoltán
Tel.:06-30-505-20-89
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Frissítve: 2026.04.29.
ORB Rally1:
2026. évi állásaHistoric Rally1:
2026. évi állásaORB Rally2:
2026. évi állásaORB Sprint:
2025. évi állásaRally Világbajnokság:
2026. évi állásaEurópai Rally Bajnokság:
2026. évi állásaRallycross OB.:
2024. évi állásaRallycross VB.:
2025. évi állásaTerep Rally OB.:
2026. évi állása