
ifj. Kiss Lászlót a miskolci rallyversenyeken fertőzte meg a benzingőz. Már gyerekfejjel is ott volt a népkerti prológokon, a bükki és a borsodi gyorsasági szakaszokon. Ez adott neki komoly inspirációt arra, hogy később ő is beüljön a volán mögé. Rövid idő alatt két vágya is teljesült: néhány héttel ezelőtt Egerben átesett az ORB-s tűzkeresztségen, most pedig már Miskolcon, saját szülővárosában bizonyíthat.
- Mindig is szerettem volna aktív részese lenni ennek a versenynek, úgy néz ki, most sikerül - fogalmazott ifj. Kiss László. - Bár a sötéttel fenntartásai vannak, ettől függetlenül mindenki ugyanolyan körülmények között fog majd versenyezni. Tavaly még rallytúrásként indulhattam Bükkszentkereszten, akkor a pálya része volt a Mexikó-völgy is. Most nem lesz, ezt sajnálom, mert nekem az a néhány kilométer jobban tetszik, mint fönt a szűkebb etap. Kicsit tartok az éjjeli vadveszélytől, de nagyon bízom benne, hogy senkinek nem okoznak majd nehézséget a gyorsasági környékre lemerészkedő őzek, rókák és vaddisznók.
ifj. Kiss László hozzátette: egy kicsit komolyabban készültek a mostani hétvégére, mint a szezonnyitó egri viadalra. Ez elsősorban a pályák elemzésére értendő, hiszen hazai körülmények között nagyon szeretnének bizonyítani. A Maximmun Racing Team pilótája hozzátette: nem fognak annyit tesztelni, mint a szezonnyitón, csupán a bemelegítéshez szükséges kilométereket fogják megtenni.
- A szombat éjszaka miatt rendkívül fontosak lesznek a lámpák - folytatta a fiatal pilóta. - Éppen ezért mi is igyekeztünk fejleszteni az elmúlt hetekben. Két S2000-es Skoda reflektort vásároltunk, ezzel egész biztos, hogy jobban látunk majd a sötétben. Nagyon észnél kell lenni az első napon, hiszen rendkívül defektveszélyesek lesznek az utak. Be kell osztani az autót és természetesen magunkat is. A Mitsubishivel nagyon sokat foglalkoztunk az egri futam óta, de a hajtás környékén valami még mindig nincs rendben. Nem úgy viselkedik az autó, ahogyan szeretnénk, de bízom benne, hogy rövidesen rájövünk a hiba forrására. Éppen ezért még mindig nem tudom magunkat elhelyezni a kategóriában. Egerben a negyedikek lettünk, bízom benne, hogy Miskolcon is ott leszünk a legjobbak között. Azt hiszem, külön motiváció nem szükséges, éppen elég, hogy a Bükkben versenyezhetek.
Mindkét szabadedzésen és a délutáni időmérőn is a szenzációs második helyet szerezte meg Kiss Pál Tamás, az Auto GP sorozat magyarországi versenyén. A Maximmun Racing Team pilótájának tehát nagyszerűen sikerült a hazai bemutatkozás, bár az igazi vizsgafeladat, a verseny még
előttünk áll. Ettől függetlenül Tamás az első Auto GP versenyén eddig minden várakozást felülmúlva szerepel. A Hungaroringre kilátogató magyar szurkolók plusz doppingot jelentettek a miskolci pályaversenyzőnek, aki rögtön megragadta az alkalmat, ismét élni tudott a lehetőséggel.
- Jól az indult a nap, és szerencsére jól is végződött! – újságolta vidáman a nap végén Tamás. „Az első szabadedzésen még kopott gumikon futottunk, de ennek ellenére a tempónk jó volt, és sikerült a 2. helyen végeznünk. Úgy alakult, hogy innentől végig ebben a pozícióban is maradtunk egész nap! A második szabadedzésen ugyan nagyon közel voltunk hozzá, hogy legyőzzük Vittorio Ghirellit is, de négy ezredmásodperccel ott is gyorsabb tudott lenni nálunk, és vele az időmérő edzésen sem tudtunk mit kezdeni. A szabadedzéseken mutatott tempóm láttán, és annak tudatában, hogy még bőven volt bennem és az új gumikban is tartalék, bevallom, titkon bíztam benne, hogy összejöhet a pole pozíció. De úgy gondolom, hogy ezzel a 2. hellyel is elégedettek lehetünk így elsőre, hiszen mégiscsak most először versenyzek az Auto GP-ben, ezzel az autóval. Nagyon szoros volt az élmezőny egész nap, és holnap is arra számítok, hogy rendkívülkiélezett lesz a küzdelem a győzelemért. Ennek ellenére úgy érzem, egy jó rajttal és egy jó stratégiával akár a győzelem sem elérhetetlen. Itthon vagyunk, jó idő van, gyorsak vagyunk, miénk a 2. rajtkocka – úgy gondolom, hogy valahogy így néz ki egy jó nap a Hungaroringen. Bízom benne, hogy vasárnap is sikerül hasonlóan eredményesen folytatni –
mesélte mosolyogva a pilóta.
- Jó volt látni, hogy a csapatot is teljesen feldobta ez a jó szereplés, igazából nem nagyon látták még az autójukat ennyire a mezőny elejébe menni, úgyhogy ők is nagyon hálásak és mindent megtesznek, hogy holnap is legalább ilyen jól szerepelhessek. A szurkolók pedig fantasztikusak, szeretném nekik nagyon szépen megköszönni a mai buzdítást, nagyon jó érzés volt azt látni, hogy a WTCC időmérő edzése után is nagyon sokan kint maradtak a lelátókon szurkolni nekem, ez is sok erőt adott a jó szerepléshez. Remélem, hogy holnap reggel, az első futamon is sokan velünk tartanak, és támogatnak minket szurkolásukkal a lelátókról. Ezúton is gratulálok Michelisz Norbinak a WTCC időmérőjén elért 2. helyezéséhez, remélem, mindkettőnknek jól sikerül a holnapi nap is – tette hozzá végül Kiss Pál Tamás.
A mogyoródi versenyhétvége vasárnapi programja:
2013. május 5., vasárnap
08:45 – 09:00: WTCC, warm up (Michelisz Norbert)
09:45: Auto GP, 1. futam (Kiss Pál Tamás)
12:35: WTCC, 1. futam (Michelisz Norbert)
13:35: Auto GP, 2. futam (Kiss Pál Tamás)
14:50: WTCC, 2. futam (Michelisz Norbert)
Kölcsönautóval is a leggyorsabb volt Kazár Miklós az idei esztendő első rallysprint futamán. Az I. Suzuki Kaiser Ózd Rallysprint M (meghívásos) kategóriáját ugyanis a Maximmun Racing Team pilótája nyerte meg. A 15 kilométeres királdi körgyorsaságin Kiss Viktor R4-es Mitsubishijét terelgette a bajnoki címvédő, méghozzá rendkívül eredményesen. A három szakaszból kettőt megnyert, így összetettben is ő bizonyult a legjobbnak.
- Egy körben kétszer láthatták a nézők ezt a versenyautót - kezdte az élménybeszámolóját Kazár Miklós. - Először Viktor vezetett, utána pedig én. Gyakorlatilag felkészülés nélkül ültem be, a rajt előtt ugyanis csak száz métert tudtam menni az R4-essel. Ettől függetlenül természetesen nem volt gond, egy kicsit a tavalyi emlékek törtek elő bennem. A Szilveszter Rally óta nem ültem Mitsubishiben, jól esett egy kicsit visszatérni ehhez a márkához. Az első körben sikerült bemelegedni, utána pedig már rendes versenytempóban közlekedtem. Örülök, hogy sikerült nyerni, de ezen a napon tényleg a közönségnek autóztam. Nagyon sokan voltak kint a pálya szélén, remek időben, kimondottan jó színvonalú sprintverseny részese lehettem.
Kazár Miklós szerint több szempontból is fontos volt, hogy részese lehetett az új sorozat nyitányának. Elsődlegesen Kiss Viktornak igyekezett átadni a tudásából, hiszen a magyar bajnok korábban is hangsúlyozta az utánpótlás nevelés szükségességét. Másrészt a közelgő Miskolc Rally egyik gyorsasági szakaszát is felmérhette, az ORB második futamán ugyanis ezt az utat használni fogja az élmezőny is. Harmadrészt pedig a magyar élmezőnyből olyan mezőny gyűlt össze, amiből ő sem szeretett volna kimaradni.
- Tényleg nagyszerű ez az új kezdeményezés - folytatta Kazár Miklós. - A rendezés szempontjából minden rendben volt, pörgősen, jó ritmusban zajlott le a nap. A gyorsasági egy kicsit felhordásos volt, de kiválóan lehetett rajta versenyezni. Minden úgy nézett ki, mint egy ORB futamon, csak nyilván egy pályán, kisebb területen bonyolította le a rendező. Remek időben, sok néző volt kíváncsi a párosokra, továbbra is tartom azt a véleményemet, hogy jó irányt vett a hazai rallysport. A fiatalok szempontjából az ilyen rendezvényekre van szükség, hogy aztán később csatlakozhassanak az első osztály mezőnyéhez. Természetesen számunkra a magyar bajnokság a fő csapásirány ebben az esztendőben is, de az időnk úgy engedi és lesz rá ismét lehetőség, akkor szívesen indulok el egy-egy sprintversenyen is.
Az I. Suzuki Kaiser Ózd Rallysprint M csoportjának a (nem hivatalos) végeredménye:
1. Kazár Miklós (Mitsubishi Lancer R4) 22:15,30
2. Hadik András, Balla Nikoletta (Subaru Impreza) +6.9
3. ifj. Béres József, Répás Zoltán (Subaru Impreza) +8.5
4. Balogh János (Mitsubishi Lancer EVO IX) +13.1
5. Budavári Zoltán, Kulcsár Csaba (Mitsubishi Lancer EVO VII) +42.4
6. Lencse Zoltán, Hofbauer Tamás (Mitsubishi Lancer EVO IX) +1:28,6
Egyes rajtszámot kapott a bajnok Ózdon. Néhány nappal az egri futamgyőzelem után Kazár Miklós ismét versenyautóba ül. A Maximmun Racing Team versenyzője az I. Suzuki Kaiser Ózd RallySprinten áll rajthoz, méghozzá a meghívásos kategóriában. A miskolci pilóta egy kicsit a tavalyi esztendőt idézi vissza, hiszen vasárnap egy R4-es Mitsubishivel vág neki a három körgyorsasági szakasznak.
- Kiss Viktor autójában fogok ülni ezen a napon, tehát ez a Mitsubishi duplán fog szerepelni a versenyen - erősítette meg Kazár Miklós. - A tavalyi esztendő végén mentem utoljára ilyen autóval, úgyhogy egy kis múltidézés lesz számomra ez a spintverseny. Természetesen annyira nem veszem komolyan, de van néhány ember a mezőnyben, akinek szeretnék segíteni. Talán ha megosztom velük a tapasztalataimat, akkor egy kicsit gyorsulni tudnak majd a királdi körön és a későbbi viadalokon is. Kaptam egy jó lehetőséget, szeretnék élni vele és jól érezni magam ezen a szép hétvégén. Ugyanakkor arról sem szabad megfeledkezni, hogy szűk egy hónap múlva visszatérünk erre a környékre, hiszen a 19. Miskolc Rallynak része lesz ez a pálya is. Igaz, nem ilyen formában, de az aszfalt állapotáról azért lehet információkat gyűjteni.
Az MNASZ által indított amatőr rally kupa első északi versenyén több mint hetven páros áll majd rajthoz, de néhány ORB-s pilóta is kihasználja a lehetőséget a tesztelésre. Kazár Miklós is így tesz, és vasárnap reggel ismét a volán mögé ül. Az észak-borsodi régióban az első gyorsasági szakasz április 14-én, vasárnap reggel fél nyolckor kezdődik, ezután pedig a délutáni órákig folyamatosan zajlik majd a viadal. A szurkolók a királdi szervizparkban személyesen is találkozhatnak a tavalyi magyar bajnokkal, mert Kazár Miklós nem csak versenyezni fog, hanem néhány jó tanácsot is ad majd egy-két versenyzőtársának.

Közel negyvenöt másodperces előnnyel nyerte meg a magyar rallybajnokság nyitó futamát Kazár Miklós és Szőke Tamás. A Maximmun Racing Team kettőse a 9. Eger Rallyt végig uralva szerezte meg a maximális pontszámot. A Citroen Xsara WRC-vel a miskolci pilóta és régi-új navigátora tízből nyolc gyorsasági szakaszt húzott be, köztük az utolsót is, ami plusz öt pontot jelentett a futamgyőzelem mellé.
- Az utolsó körben már óvatosan mehettünk volna, de nem volt szívem visszaengedni a gázpedált – mesélte az élményeit a futam után Kazár Miklós. – Nem akartam kizökkenni a ritmusból, hiszen a Power Stage, vagyis az utolsó szakasz is nagyon fontos volt a számunkra. Szerencsére ezt is megnyertük, így egy teljesen kerek hétvégét zártunk Egerben. Az elsőtől az utolsó percig kiválóan éreztük magunkat a versenyautóban. Élveztük a futam minden egyes pillanatát. Már most úgy érzem, hogy nagyon jó döntés volt a Citroen mellett letenni a voksunkat. Az első gyorsasági rajtját ugyan elrontottam, de innentől kezdve fokozatosan belaktuk az autót. Egyre inkább összehangolódtunk, ami a szakaszok időeredményein is meglátszott. A féktávokat azonban még szokni kell: a lassítók előtt egyre beljebb és beljebb engedtem az autót, de ettől is több van benne. Nagyszerűen rendezett szezonnyitó után vagyunk, és az élmezőny is remek csatát vívott egymással. A hazánkba ismét visszatért WRC-k és az S2000-es autók csatája pedig külön pikantériát jelenthet ebben az esztendőben. Nagyon boldog vagyok, hogy a tavalyi bajnoki cím után ilyen jól kezdtük az új idényt is. Ezért pedig nagy-nagy köszönet jár az olasz csapatunknak és a francia mérnökünknek, akik egy nagyon gyors és megbízható technikát bocsátottak a rendelkezésünkre.
Szőke Tamás szája is fülig ért az egri célban. Kazár Miklós régi-új navigátora tavaly Kolozsváron román bajnoki futamot nyert, idén pedig már rögtön az első versenyen Egerben is megérezhette a győzelem ízét.
- Ez a siker talán azért kedvesebb számomra, mert hazai környezetben értük el – tette hozzá Szőke Tamás. – Már az is óriási élmény volt, amikor a szakadó esőben felgördültünk a rajtdobogóra, hát még az, amikor a célban ennyi néző ünnepelt minket. Valóban tökéletes verseny volt, amit a számok is bizonyítanak. Tízből nyolc gyorsaságin mi voltunk a legjobbak, ezt nem hittem volna néhány nappal ezelőtt. Az autó azonban minden szempontból tökéletesen működött. Úgy gondoltuk, hogy az elején még ismerkedni kell a technikával, de nagyon hamar ráéreztünk a Xsara WRC-re. Utána pedig egy hatalmas örömautózás volt, szerintem nem csak gyorsan, hanem látványosan is közlekedtünk a hevesi utakon.
Kazár Miklós külön hozzátette: úgy véli, hogy a magyar rallysport egy hatalmasat lépett vissza a négy-öt évvel ezelőtti állapotához. Azokhoz az időkhöz, amikor több tízezer ember volt kíváncsi a mezőnyre és a királykategóriás autókra.
- Már most látszik, hogy a nézők a WRC-kre kíváncsiak – folytatta az egri futamgyőztes. – Az embereket olyan dolgok érdeklik, amit a hétköznapokon nem láthatnak az utcán. Ezek az autók pedig ilyenek. A hangjukkal, a durrogásukkal, és az óriási lángcsóvákkal igazi kuriózumnak számítanak. A Citroen pedig a mi esetünkben sem okozott csalódást. Óramű pontossággal működött, ez pedig elengedhetetlen volt ehhez a sikerhez. A kellő alaphangot tehát sikerült megadnunk, de tudjuk, hogy nagyon hosszú a bajnokság. Az biztos, hogy az egri siker után, különös érzésekkel készülünk a következő futamra. Május második hétvégéjén ugyanis szűkebb otthonunkban, Miskolcon bizonyíthatunk.
A 9. Eger Rali (nem hivatalos) végeredménye:
1. Kazár Miklós, Szőke Tamás (Citroen Xsara WRC)
2. Herczig Norbert, Bacigal Igor (Skoda Fabia S2000) +44.1
3. Melicharek Jaroslav, Melicharek Erik (Citroen C4 WRC) +54.3
4. Grzyb Grzegorz, Hundla Robert (Skoda Fabia S2000) +1:29.5
5. Botka Dávid, Mihalik Péter (Mitsubishi Lancer EVO IX.) +1:31.3
6. Bútor Róbert, Tóth Imre (Peugeot 207 S2000) +1:37.8
Frissítve: 2026.04.29.
ORB Rally1:
2026. évi állásaHistoric Rally1:
2026. évi állásaORB Rally2:
2026. évi állásaORB Sprint:
2025. évi állásaRally Világbajnokság:
2026. évi állásaEurópai Rally Bajnokság:
2026. évi állásaRallycross OB.:
2024. évi állásaRallycross VB.:
2025. évi állásaTerep Rally OB.:
2026. évi állása