
Kanyik Rally Team 2013
Ifj. Kanyik Antal - Balló Pál - Fiat Grande Punto R3D
RTE – CYEB Tatabánya Rallye 2013 – Beszámoló
Eseménydús felkészülés és egy befejezetlen verseny előzte meg ifj. Kanyik Antalnak és Balló Pálnak az idei Tatabánya Rallyen M/2-es kategóriában elért harmadik helyezését. Az Esztergom Rallyen kiállni kényszerülő páros mellé ezúttal odaszegődött a szerencse és a célvonalon mosolyogva száguldhattak át.
Lássuk, mi is történt Esztergomban:
Ifj. Kanyik Antal: - Nagyon jó kis versenynek ígérkezett az idei Esztergom Rally. Sok szép emlékem van erről a versenyről és szeretem az itteni pályákat. Sokat készültünk és teszteltünk, majd a versenyt megelőző héten megjött az alkatrész, amivel az autó végre készen állt a futamra. De volt ’B’ tervünk is arra az esetre, ha nem jön meg az alkatrész: beleülünk a Ladába...
- Az első gyors rajtjánál eltört a bal féltengelyünk és hosszú utat kellett volna megtenni egy kerék hajtással a szervizig. Így kiálltunk! Mióta versenyzek, ez volt a legrövidebb versenyem! Nem volt mit tenni, a kocsit megjavítottuk, összecsomagoltunk és haza mentünk. Tatabánya Rallyen ismét támadunk!

A Rali - Túra Bajnokság utolsó előtti 5. futama következett, a Tatabánya Rallye amit a fiúk már nagyon vártak, hiszen az Esztergomban kimaradt versenyautóban való szaunázást szerették volna bepótolni. Az időjárás azonban most kegyes volt a versenyzőkhöz, hiszen a hosszan tartó nyári forróság enyhülésével és a szombati esőzéssel éppen csak, hogy nem vizes úton kezdhették meg a vasárnapi harcot. Két ismert aszfaltos gyorsasági szakaszt, a Tatabánya – Rugógyári út és a Pusztavám – Oroszlány közti távot kellett háromszor teljesíteni a fiúknak.
Ifj. Kanyik Antal: - Elvonási tüneteink voltak hiszen már olyan régen versenyeztünk. A verseny hetén szerda este jött meg a kettő új féltengely. Össze raktam az autót, kipróbáltam, hogy nem feszül-e és, hogy minden rendben van. Körülbelül 5 km-et mentem vele, amikor eltört a nyeles tengely, ami az Eger Rally előtt lett berakva és egy gyári Sadev volt. Nem tudtam, hogy sírjak vagy nevessek! Behúztuk a Puntót a műhelybe és aznap éjjel szétszedtem. Aztán azon gondolkoztam, hogy a Ladával nevezek be a kategóriánkba.
Másnap átjöttek a szervizes fiúk, megvitattuk a dolgot és arra a döntésre jutottunk, hogy össze rakjuk az autót egy olyan tartalék nyeles tengellyel amiben 800 verseny km van. Hozzáteszem 2000 verseny km-nél kell cserélni. Megkockáztattuk, mégis a Puntóval megyünk és nem a Ladával!
- Sokat nem pihentünk a verseny előtt de a sok munka és bele fektetett energia meghozta a gyümölcsét. Tetszettek a pályák és jó itinert is írtunk. Vasárnap végre minden klappolt, így görcsölés nélkül állhattunk oda a rajtvonalhoz. Palival megbeszéltük, hogy a rajtokra odafigyelünk és amúgy úgy megyünk ahogy csak tudunk. Az első körben húzogattam a kézit de kellett az eredmény így utána próbáltam figyelni, hogy inkább máshogy oldjam meg a kanyarokat. Folyamatosan sikerült gyorsulni, csatáztunk Órai Balázsékkal és a végén közel tudtunk menni Ábrahám Zoliékhoz, ami jónak mondható.

A párosnak a verseny végére a harmadik helyet sikerült megszerezni és jelenleg a bajnokságban is a tabella harmadik helyét foglalják el. De azért, hogy az év végi értékelésben is a harmadik helyen maradjanak, keményen meg kell küzdeniük a Vác Rallyn. Így nagyon hiányoznak az egri futamon szerzett pontok, ahol felsorolták őket az M/3-as kategóriába, amit meg is nyertek. Ezt a győzelmet szívesen elcserélték volna a saját kategóriájukban elért második hellyel. Abban az esetben már bebiztosítva lenne az év végi harmadik helyük. Így viszont nagyon készülnek az évadzáró versenyre, ahonnan eddig csak jó emlékeket őriznek.
Köszönet a Kanyik Rally Team támogatóinak:
Kanyik Autó Szerviz, Exclusive Change, Exclusive Tours, Kvint-r Kft, Selénia motor olaj magyarországi forgalmazója az Elaforg Kft, Schőn gumiszerviz, Pentolt Kft,
Peremicki István - Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
További Képek a versenyről: Kattint Ide!

Kíváncsian vártuk a hétvégén megrendezésre került Gym-Jam autós őrületet, ahol egyszerre 6 versenyt bonyolítottak le a szervezők. Örültünk neki, hogy a Gymkhana Grid is Tökölre látogat.
Mi a Gymkhana Országos bajnokság és a Gymkhana Grid futamára neveztünk.
Mivel versenynaptárunkban a koedukált hazai bajnokságok szerepelnek, és mind a 3 bajnokságban az éves dobogóért állunk harcban, így elsősorban ezekre koncentrálunk. Többek közt ezért sem terveztünk indulni a Queen of Europe versenyén. Viszont nagyon szurkoltunk a magyar lányoknak, akik derekasan helyt álltak!
A hétvégét a Gymkhana bajnokság 2 .pozíciójából vártuk.

A pálya nyomvonala eltért az előzőekben felvázolttól, viszont gyorsabbá tette.
A szombati napon szeles, de esőmentes időben tudtunk edzeni. Az egyszerűbb nyomvonal miatt, a versenyzők a technikára koncentráltak, és a nap végén már látszott, hogy a magyar mezőny jobb időt megy a külföldön megrendezett versenyek mezőnyeihez képest. Az edzés később kezdődött a tervezetnél, így csak másfél óránk volt a megfelelő abroncs, a nyomás, és a futóműbeállítás megtalálására. Az első kvalifikációs kört Nikolett még a nap közben használt beállításokkal tette meg, de a második és harmadik kör lehetőséget adott egy új abroncs kipróbálására, amivel pályacsúcsot autózott, és megnyerte a kvalifikációt!
A vasárnapi tréningen tökéletesítettük a beállítást és Nikolett megdöntötte a szombati idejét is. Az első ellenfél Szőke Ákos volt.
A 8-ba kerüléshez futott első csata után, a Tallárom Balázs és Ladája ellen vívott második futam is jól sikerült.
A döntőbe kerülésért Nikolett, Mester Jánossal mérkőzött. Már a rajt előtt tudtuk, hogy szoros eredmények fognak születni. Az egyes pálya nagyon jól sikerült és Nikolett majdnem 1 mp-ces előnyével kezdték a második pályát.
A kettes pálya is jól indult, de itt jobban együtt haladva értek be a célba, így az eredmény szorosabb lett. A futamot Nikolett nyerte, így egy gyors gumicsere után vártuk a döntő csatát, Zahuczki Zsolttal.

Nagyon szoros első kör után mindössze 0,4 mp volt a különbség köztük, Zsolt javára, amit a kettes pályán Zsolt megtudott tartani,
Nagyon jó ellenféllel vívtunk szoros csatát a döntőben, ami igazi megkoronázása volt az egész hétvégének, és megerősítettük a második pozíciónkat a bajnokságban.
A következő versenyen visszavágunk :)
A versenyen készült videók és képek megtalálhatóak Facebook oldalunkon :
https://www.facebook.com/NeroM3.hu
Köszönjük mindenkinek aki velünk volt a pályán vagy otthon szurkolt nekünk.
Nerom3 Drift Team
Köszönet partnereinknek :

További képek a versenyről: Kattint Ide!

MARICSEK RACING TEAM – IV. CYEB Tatabánya Rallye, 2013. augusztus 10-11.
Vincze Márton – Kovács Attila, Mitsubishi Lancer Evo IX
A Rali Túra Egylet határozatának értelmében a XIII. GARMIN Rallye maximális, 20 pontszámát Vincze Mártonnak ítélték. A Maricsek Racing Team pilótája ezzel még tovább tudta növelni előnyét a pontállásban, s már Tatabányán eldönthette volna egy jó szerepléssel a 2013-as bajnoki cím sorsát. A Vincze-Kovács duó azonban a 4. pozícióban zárta a IV. CYEB Tatabánya Rallyet, így a szeptemberi záró fordulóig várnunk kell a bajnokavatásra.
Vincze Márton: Hangulatos rendezvény részesei lehettünk a hétvégén, ahol nagyon jól éreztem magamat. A Tatabánya és környéki pályákon élvezet volt autózni, és szerencsére a fehéraszfalt sem csúszott annyira, mint amire számítottam.
Ádámmal most nem tudtuk felvenni a versenyt, viszont folyamatos adok-kapok helyzet állt elő Ifj. Vincze Ferenccel és Cseh Vilmossal. A futam végéig meg tudtam őrizni a második helyemet, ám aztán jött a fekete leves… Volt egy korai rajtom, amiért megbüntettek 10 másodpercre, illetve az utolsó gyorsasági szakaszon megütöttem a futóművet, amivel újabb 5 másodpercet zsebeltem be. Hiába választott el addig 9 tizedmásodperc Ferkótól, az incidens miatt tovább nőtt a hátrányom, s visszacsúsztam a 4. pozícióba. Ha Ifj. Vincze előtt végeztünk volna, akkor már úgy jöhettem volna haza Tatabányáról, hogy megvan a bajnoki címem, s Vácon hátradőlhettem volna. Egyáltalán nem vagyok elkeseredve, 4. helyezett még úgy sem voltam. Még ezek után is nagy a pontelőnyöm, viszont komoly felkészülés fogja megelőzni az utolsó bajnoki fordulót, ahol ismét nyomnom kell majd a gázpedált, ahogy a csövön kifér…
Partnereinknek köszönjük az együttműködést:

Sajtófőnök: Horváth Judit – www.maricsekteam.hu; Tel.: 30/533-9099; E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
További képek a versenyről: Kattint Ide!

Ifj. Cseh Vilmos - Harmos Gergely futamértékelő riportja: IV. Tatabánya Rally 2013
Remek versenyen van túl az Ifj. Cseh Vilmos – Harmos Gergely kettős. A IV. CYEB Tatabánya Rallyen ismét dobogós pozícióban zárták a futamot. Az Asi segítségével beállított futóműnek is köszönhetően Vili és Gergő óriási csatában volt a szécsényi trióval a végső győzelemért. A remek itinernek és futam kezdetnek köszönhetően abszolút időt is sikerült autózniuk. A záró váci futamon még bármi megtörténhet…
Ifj. Cseh Vilmos:
- A lábatlani futam abszolút második helye, mennyire tette a helyére a lelkedet?
- A lelkemnek nem a második hely tett jót, inkább az, hogy szigorodtak a szabályok és így a továbbiakban tisztább versenyekre számíthatunk. Személy szerint nagyon sajnálom hogy ez pont az Ádámékkal történt meg, mert számomra nagyon szimpatikus ember. Szerintem ők ezt nagyon komolyan veszik és nagy a nyomás rajta. Valahol meg kellett húzni a vonalat és ez most velük történt.
- A futam előtt Asi segítségével egy rövid teszten a futóművet állítottátok be. Mennyire volt ez hasznos a futam alatt és van e még ebben a lehetőségben?
- Azt gondolom hasznos volt, mert tényleg jobbnak éreztem az autót, ami az eredményekben meg is mutatkozott. Sokkal nyugodtabb lett az autó, amit a végére sikerült is elhinnem, így jó időket tudtunk autózni. Biztos van még benne, csak kell hozzá egy Asi, aki megérzi az apró változtatásokat.
- Idézzük fel a futam történéseit körről-körre?
- Az első kör után a második helyen álltunk Ádám mögött, ami kezdésnek biztató volt. A második gyors után elírták az időnket így nem is tudtuk a verseny végéig hogy valójában hol állunk. Próbáltuk a maximumot autózni és majd a végén kiderül hova elég. Sajnos minden rajtban bent hagytunk egy, egy másodpercet, mert nincs jól beállítva az autó, és megtorpant egy pillanatra. Kár érte mert a végén csak 1,6-ed mp-re maradtuk alul a második helytől.
- Méltó ellenfele voltál a “szécsényi” triónak. A záró gyorson abszolút időt sikerült autóznotok. Ennek tükrében a váci futamon nyíltsisakos küzdelem várható?
- Végre bele tudtunk szólni az első háromba. Az utolsó gyorson még mindig nem tudtuk hogy melyik időnk a jó és azt sem hogy Marci megkapja-e az öt másodperces büntetést a korai rajt miatt, tehát a számunkra legrosszabból indultunk ki mi szerint 2,4mp-vel vezet a Marci előttünk. A záró gyorson tudtunk jönni egy abszolút időt 6,7mp-vel jobbat mint Marci, így sikerült elé kerülnünk. Jelenleg 6 ponttal vagyunk lemaradva a dobogóról, mi mindent meg fogunk tenni hogy ledolgozzuk. Még bármi lehet, a bajnoki cím sem dőlt el, Feri még megelőzheti Marcit így izgalmas záró futamnak nézünk elébe.

Harmos Gergely:
- Először is arról kérdeznélek, hogy a tatabányai futam, idén már a negyedik közös versenyetek volt. Hogy érzed magad a jobb 1-ben Vili mellett?
- Remekül Nagyon örültünk, hogy az első gyors után ott tudtunk lenni az elejében. Így magabiztosan és jókedvűen vártuk a továbbiakat. Egy jó itinert sikerült írni és igyekeztünk megvalósítani a leírtakat.
- Mennyire kellett a futamok alatt Vilit tüzelned, vagy visszafognod?
Én nehezen tudom kordában tartani az érzelmeit a versenyautóban – ahogy ez a belső felvételeken is látszik -próbálom lelkesíteni és buzdítani persze ésszerű határok között. Vilmos nagyon jól érzi mit tud az autó nincsen felesleges kockáztatás. Az első körben a rugógyári gyorson volt egy kanyar amit úgy írtunk, hogy 5. padlón elfér de amikor odaértünk picit beleemelt. A gyors után megbeszéltünk és a 2. körben már átküldte.
-Mi volt a legemlékezetesebb pillanat, vagy emléked az eddigi futamokon?
- Két dolgot szeretnék kiemelni, az egyik hogy a Salgó rallyn nem hibáztam Cereden (picit tartottam ettől a híres és hírhedt gyorstól), a másik szintén Salgó rally utolsó gyors, (Kazár) utolsó kanyar. Azt senki más nem fordította le úgy mint a Vilmos!!! De az eddigi összes versenyt nagyon élveztem! Ezúton is köszönet, hogy én ülhetek a jobb 1ben és nem csak Vilinek, hanem Fejes Gábornak is!
- Abszolút időt futottatok, a vasárnapi záró gyorson. Idézzük fel annak a 10 kilométernek a történéseit.
- Úgy álltunk oda, hogy 2,6 másodpercre volt előttünk a Vincze Marci és szerettünk volna felférni a dobogóra. A féktávokat próbáltuk nagyon rövidre venni aminek a végén meglett az eredménye. Bár az egyik B4 előtti féktávnál nem voltam biztos benne, hogy sikerül elfordulni, de megoldotta. Utána kértem, hogy figyeljen nehogy sok legyen. Ahogy leértünk éreztük, hogy ennek jól kellett sikerülnie de azt nem reméltük, hogy abszolút idő lesz. Nagy volt az öröm.
- Kívülállóként azt látom, hogy két remek sportember egyre jobban összecsiszolódik a közös munkában. Te mit vársz a váci futamtól?
- Örülök, ha ezt így látod. Igyekszem a versenyeken és a tréningeken is maximálisan segíteni a Vilmost. Mondhatom, hogy már jó pár éve barátok vagyunk és hamar megtaláltuk az autóban a közös hangot. (Az Ő Ladája volt az első versenyautó amiben ültem) Vácon még bármi történhet, 6 pontra vagyunk az Ádámtól a bajnokságban. (Akinek ezúton is gratulálok szenzációsan nyomta a gázt) Biztos, hogy nagyon kemény verseny lesz és mindenki a legjobbat fogja nyújtani. Mi is mindent megteszünk, hogy a lehetőségekhez képest minél jobban felkészüljünk a végső megméretetésre. Remélem, hogy váciként a pályaismeretemmel tudok segíteni,hogy egy gyors és precíz itinert írjunk. Remélem sokan szurkolnak majd nekünk a pálya szélén. Szeretném, ha egy izgalmas és TISZTA verseny lenne.
-Köszönöm mindkettőtöknek a beszélgetést! Máté Zsolt
További képek a versenyről: Kattint Ide!

Hétvégi RTE versenysorozat 5. futamán, a IV. CYEB Tatabánya Rallye-n vett részt Jánosa Ákos és Brunekker Árpád a Speed Rally Team versenyzőpárosa. A kezdeti jó időket és élvezetes versenyt ismét megzavarta az ördög.
A párost a hétvégi versenyről kérdeztük:
Hogy éreztétek magatokat a versenyen?
Nagyon jó volt minden… az autó, a pályák és teljes összhangban tudtunk dolgozni. Minden tökéletesen sikerült és nagyon jól éreztük magunkat.
Kicsit csalódottak vagyunk, hogy nem tudtuk befejezni a versenyt, hiszen az eredményeink szerint jó helyen végezhettünk volna. Sajnáljuk, hogy ezúttal sem sikerült célba érni.
Mi történt veletek a 4. gyorsasági szakaszon?
A gyors 1/3-ánál fémes zörgés jött az autóból. Arra gondoltunk, hogy a difi lefogazott és inkább félre álltunk, hogy elkerüljük az esetleges nagyobb bajt. A verseny után Kocsomba Karcsi megnézte a gépet és kiderült, hogy csak egy csavar adta be az unalmast!
Kiesésetek előtt hogy működöt az autó, az új motor?
Ahogy már említettük tökéletesen működött a gép, a motor is nagyon jó volt. Eltűnt belőle a középső fordulatszám-tartományban észlelet torpanás, sőt a 3. gyorsasági szakaszon megforgással együtt is a jobb időt mentünk, mint előtte. Gondoltuk ez a verseny lesz az, ahol végre pontot is szerzünk, hiszen a mért idők szerint is a jobbak között teljesítettünk.

Hol láthatunk titeket legközelebb?
Természetesen a következő verseny a Szeptember 21-22-én csapatunk, a Speed Rally Team által megrendezésre kerülő Vác Rally lesz, ahol minden erőnkkel azon leszünk, hogy az utolsó gyorsasági szakaszon is célba érjünk, és megmutathassuk, miért is szeretjük ennyire a BMW-t, illetve bizonyítsuk a helyünket a kategóriánkban.
Köszönöm a riportot és sok sikert a következő versenyhez.
Köszönet a támogatásért:
ASONÁJ 2003 KFT. - munkavédelem, tűzvédelem, környezetvédelem
CSMBT KFT. - fémmegmunkálás
GLOBAL – ROLL KFT. – LFP, plotter papírok, médiék tekercsben
CONTRUCK KFT. – tengeri konténerszállítás
MEDITO KFT. - játék-nagykereskedelem
KAMIKER KFT. – nyomtatványgyártás és forgalmazás
Pislogj.hu
Speed Rally Team sajtófőnök: Krizsán Zoltán
Tel.:06-30-505-20-89
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Maxx Race Team – IV. CYEB Tatabánya Rallye, 2013. augusztus 10-11.
Velenczei Ádám – Apkó András, Mitsubishi Lancer Evo IX
Augusztus 10-én a Rali Túra Egylet jóváhagyta a XIII. GARMIN Rallyen született versenyigazgatói határozatot, mely szerint a Velenczei Ádám-Apkó András párost kizárták a versenyből. A Maxx Race Team kettőse elfogadta a döntést, további fellebbezéssel nem kívánnak élni. A IV. CYEB Tatabánya Rallyet is e szellemben csinálták végig Velenczeiék, akik ismét utolérhetetlenek voltak és magabiztosan, 16 másodperces előnnyel szerezték meg a futamgyőzelmet.
Velenczei Ádám: Nagyon boldogok vagyunk, fantasztikus hétvégénk volt Tatabányán! A tavalyi év után ismét győzelem zártuk a Tatabánya Rallyet, ami egyben egyedülálló is a pályafutásomban.
Az első gyorsasági szakaszon már 4-5 másodperces előnyt tudtunk szerezni a többiekhez képest, amin még egy kicsit mi is meglepődtünk. Éreztük, hogy gyorsak vagyunk, de nem gondoltuk volna, hogy ennyire. A nap folyamán a gumiválasztásba is mindig beletaláltunk – minden körre más keménységű abroncsokkal mentünk ki, ami jónak is bizonyult. A verseny első felében kiautózott előnyt végig meg tudtuk tartani, s a végére már kockázat nélkül, biztonságban teljesítettük a hátralévő szakaszokat. Esztergom után bebizonyítottuk, hogy képesek vagyunk a győzelemre, az pedig külön öröm, hogy ilyen nagy, 16 másodperces fölénnyel végeztünk az élen.
A kocsi ismét tökéletesen működött, amiért hálás köszönetemet szeretném kifejezni a csapatunknak! Csapattársam, Kiss Viktor és a szervizeseink nélkül nem lenne meg ez a futamgyőzelem.

Apkó András: Végre minden úgy alakult a futamon, ahogy mi szerettük volna, és ennek rettentő módon örülök! Ennél szebb befejezése nem is lehetett volna az esztergomi történetnek – habár kizártak minket a XIII. GARMIN Rallyeról, most Tatabányán ismét bebizonyítottuk, hogy képesek vagyunk a futamgyőzelemre!
A tatabányai pályákon most versenyeztem először, de a várakozásaimat teljesen felülmúlták – nem gondoltam volna, hogy ennyire élvezetesen lehet menni ezeken a pályákon. Péntek éjjel és szombaton igencsak eleredt az eső, de ez sem rettentett vissza bennünket a jó szerepléstől, hiszen voltak már tapasztalataink az efféle körülményekről. Igaz, a fehéraszfalton még kevesebb a gumik tapadása, ám Ádám többször is versenyzett már ilyen terepen, így minden szívbaj nélkül rá mertem bízni magamat, az autót és a versenyünk kimenetelét is. Mindenre fel voltunk készülve, beállítások és gumik is voltak minden eshetőségre.
Nagyon jól éreztem magamat a hétvégén, s ez a bajnoki forduló be is aranyozta a munkánk gyümölcsét. Köszönöm Kiss Viktornak és a csapatunknak a hozzájárulást az idei szezonunk egyik legnagyobb sikeréhez! Nagyon várom már a váci zárást, ahol bízom benne, hogy ugyanilyen sikeresen folytathatjuk majd a menetelést!
Partnereinknek köszönjük az együttműködést:
Absolut Hostess Kft., www.olcsomobilgarazs.hu, Robb Tüzifa, Geoteam Kft., Confidenza Csapágyszolgálat, Hegesztés Kreativitás Bt., Carlofon Chemie Kft.
Sajtófőnök: Horváth Judit – Tel.: 30/533-9099; E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.; web: www.maxxraceteam.hu
További képek a versenyről: Kattints Ide!

MARICSEK RACING TEAM – IV. CYEB Tatabánya Rallye, 2013. augusztus 10-11.
Csegezi Ákos – Csáki Richard, Mitsubishi Lancer Evo VI
Eddig úgy néz ki, teljesült Csegezi Ákos álma: versenygépe, a Mitsubishi Lancer Evo VI-os célba érős autóvá vált. A XIII. GARMIN Rallye után a IV. CYEB Tatabánya Rallyet is sikeresen abszolválta a Maricsek Racing Team pilótája. Ákos navigátorával, Csáki Richarddal a műszaki problémák ellenére is az M3 kategória 4. helyén végeztek, s töretlen lelkesedéssel készülnek a folytatásra.
Csegezi Ákos: Vegyes érzelmekkel kezdtünk neki a versenynek, mert itt estem el először a pályafutásom során, és szórtam szét az első autómat a rugógyári pályán. Ugyanakkor bíztunk benne, hogy a Mitsubishi megint hozza majd a formáját, és technikai probléma nélkül fogjuk abszolválni a IV. CYEB Tatabánya Rallyet.
A szombati pályabejárás során Ricsivel újra felírtuk a régi, ismerős pályákat. Nagy meglepetéseket nem találtunk, bár már akkor is tartottunk a fehéraszfaltos részektől, főleg mert péntek éjjel nagyon eleredt az eső. Vasárnap reggel az első szakaszon bealudtunk, elég rossz időt jöttünk, majd a következő gyorsaságikon egy-két műszaki hiba is jelentkezett. A kábelköteget is leszakítottuk például az autóról, amit az etapon kellett gyorskötözővel és szikszalaggal orvosolnunk. Nagyon kellett viszont ezzel sietnünk, hogy időben beérjünk a gyűjtőbe. Mintha teleportáltunk volna, olyan gyorsan oda is értünk, és ez a gyorsaság meg is maradt a Mitsubishiben a versenypályára is. Sikerült egy viszonylag jó időt autóznunk, majd az azt követő szervizben a csapat újból harcképessé tette a kocsinkat, s folytathattuk a menetelést a saját tempónkban.
Az utolsó gyorsasági szintén tartogatott egy kevésbé kellemes meglepetést számunkra. A táv egyharmadától csak a 4. sebességi fokozatban tudtunk közlekedni – se fel, se le nem tudtunk tovább kapcsolni. Ez néhol soknak, néhol viszont kevésnek bizonyult, de mégis lehozott minket a kocsi egy olyan idővel a pályáról, hogy a Subaru Imprezaval induló osztrák versenyzőt továbbra is magunk mögött tudtuk tartani. Elégedett vagyok az eredményünkkel, bár lehetett volna jobb is. Most már csak nekem kell gyorsulnom, de úgy érzem, látom már a fényt az alagút végén – s remélem, nem a mozdonnyal szemben.

Csáki Richard: Visszagondolva egy nagyon kellemes hétvégét tudhatunk magunk mögött. Fantasztikus hangulatban telt számunkra a Tatabánya Rallye, amiben úgy gondolom, nagy szerepe volt annak is, hogy Füredi Andris mindig kiváló rendezvényeket bonyolít le. Ezúton is hozta a szokásos, magas színvonalat, és örülök, hogy ennek mi is részesei lehettünk.
Ákossal ezen a futamon is sikerült gyorsulnunk, összességében pedig elégedett vagyok az elért eredményünkkel. Habár voltak apró műszaki problémáink, Ákos nagyon profin kezelte az adott szituációkat és a szervizcsapat is mindent megtett azért, hogy célba érjünk a Mitsubishivel. Eddig csak nézőként láttam ezeket a szakaszokat, de most belülről szemlélve teljesen más volt az egész. Nagyon tetszett a rugógyári és a pusztavámi pálya is, s remélem, máskor is lesz rá lehetőségem, hogy rajthoz álljak a Tatabánya Rallye keretein belül.
Partnereinknek köszönjük az együttműködést: Qualysoft, Cyeb
Sajtófőnök: Horváth Judit – www.maricsekteam.hu; Tel.: 30/533-9099; E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
További képek a versenyről: Kattints Ide!

4. Mipa Color Kupa Tatabánya
Imre Krisztián - Mocher Tamás és a Lada
Krisztiánt kérdezem a verseny után pár nappal.
Záró autóként vettél részt a Tatabánya rallyesprint versenyen. Mi történt, hogy nem az éles autók között indultál?
- Igen záró autóként vettünk részt a tatabányai sprinten de előfutónak neveztünk!
Ami ennek az oka az, hogy a rendező Úr felhívott minket a verseny előtt 3 nappal és megkért hogy menjünk a végén, mert sok volt az előfutó!
Mivel tétje nem lett volna a versenynek amúgy sem, így eleget tettünk kérésének. Minden esetre nagyon jól éreztük magunkat! A következő versenyen már rendesen mezőnyben fogunk menni.
A mezőny végén vettél részt Z1-es ként, de úgy láttam azért nyomtad neki rendesen. Milyen volt tolni előtted a mezőnyt?
- Igen, próbálkoztunk látványosan közlekedni nem törődve az idővel! És érzéseim szerint sikerült is, ahogy a visszajelzéseik is bizonyítják! És kalandban sem volt hiány 1 gyorsot sikerült úgy abszolválnunk hogy ne forogjunk meg! Az utolsó gyorson pedig kettőt is forogtunk és a célban sikerült elvinnünk a kocsi hátuljával a fotocella berendezést és, kihúztuk a célig a kábeljukat!
Azt hogy toltuk volna a mezőnyt az egy picit túlzás de ha nem bohóckodtunk volna, és rendesen oda tettük volna magunkat, akkor még jó idők is születhettek volna! De majd a következő versenyen!
Elég feszített 4 gyorsot tudhatsz magad mögött. Miképp tudtatok szervizelni ilyen gyors és pörgő versenyen?
- Elég pörgős volt szerintünk is a verseny de mivel az idő szorította rendezőket így muszáj volt tartani minden időbeosztást! De nem vettük észre, hogy kevés lett volna a szerviz idő, sokat nem kellet szerelni a kocsin nagyon jól teljesítet szerintünk! Igaz a verseny végére már a difink kezdte beadni az unalmast de hála istennek kibírta. Most majd tartunk rajt egy kis revíziót és minden mehet tovább!
Mesélnél a szervizparki életről?
- Sikerült kialakítanunk egy kisebb betonos placcot a szervizben és így csapatostól tudtunk ott helyet foglalni mivel voltunk 4 autóval!
A hangulat nagyon jó volt. Senkinek nem volt nagy baja és így jól el telt az idő átbeszéltük ki hogy megy ilyesmi! Összességében egy jó versenyen vagyunk túl, jó volt a rendezés és verseny is! Köszönjük rendezőknek!
Legközelebb hol lehet téged és a Ladát látni, milyen versenyen?
- A következő verseny amit tervezünk az ugyancsak A-R-C rendezvény lesz a pontos helyszint még nem tudjuk. Van 2 verzió is és majd abból az egyik vagy a másik! 1. Nagyvázsony-Vigántpetend vagy 2. Városlőd.
Itt láthatnak minket a kedves szurkolók! Idénre még 2 versenyt tervezünk az Új navigátorommal Mocher Tamás személyében, akit most kiemelnék ügyesen diktálta az itinert, reméljük minden így fog klappolni a közeljövőben is!
Megszeretném köszönni a támogatást és a segítséget mindenkinek!
Kincsem Wellness Hotel Kisbér, Tam-tom műhely Kisbér, Coobler.sk, Gyufa team, Mohi trans, Leila motors, Hajóka.hu, Ksf.hu, Duen.hu
Köszönöm az interjút!
- Hajósi Miklós -
MARICSEK RACING TEAM – IV. CYEB Tatabánya Rallye, 2013. augusztus 10-11.
Vargha Bálint – Magyar Gábor, Renault Megane Maxi
A lábatlani esésük után újult erővel vágott neki a IV. CYEB Tatabánya Rallyenak a Vargha Bálint-Magyar Gábor kettős. Versenygépük, a Renault Megane Maxi az utolsó pillanatban készült el, de harcra készen várta az RTE 5. bajnoki fordulóját. Egy technikai probléma azonban most is feltartóztatta a Maricsek Racing Team versenyzőit, akik végül épphogy lecsúsztak a H2 kategória dobogójáról, s a 4. pozícióban végeztek.
Vargha Bálint: Szervizesünk, Farkas Csabi áldozatos munkájának köszönhetően a tatabányai hétvégére már semmi sem emlékeztetett minket a múltkori esésünkre a Renault Megane-n. Fényező, lakatos, matricás mind csatasorba állt, hogy elkészüljön időben a kocsi. Időnk azonban már nem maradt arra, hogy kipróbáljuk a futam előtt az autót – ennek meg is lett a böjtje.
Magamhoz képest is lassan kezdtem, aminek következtében jó nagy hátrányba kerültünk a kategóriatársakhoz képest. Ebben persze a lábatlani crash valamint a közben jelentkező technikai problémánk is benne volt, de nem szeretem erre fogni, ha valami nem sikerül jól, inkább magamban keresem a hibát. Hétfőn neki is álltunk dolgozni a kocsin, s már meg is találtuk a probléma forrását. A hátsó futóműben lévő torziós rugóval van a gond, de szerencsére ez még a jobbik eset, a váci fordulóra orvosolni fogjuk a gondot. Ez most így adta ki, a többiek jobbak voltak, de azért legközelebb sokkal nehezebb dolguk lesz, ezt megígérhetem.
A hangulat ennek ellenére nagyon jó volt a csapaton belül. A Tatabánya környéki pályákon többször versenyeztem már, s most is minden a megszokott volt, rendben zajlott a menetelés. A műszaki gondok ellenére azért volt olyan stádiuma a versenynek, amit élveztem, s bízom benne, hogy ez Vácott még jobb és zökkenőmentes lesz.
Magyar Gábor: Összességében elmondhatom, hogy jókedvűen versenyeztünk a IV. CYEB Tatabánya Rallyen, viszont a kocsi megint okozott számunkra egy kis fejtörést. Olyan technikai problémák jöttek elő az autón, amire nem is számítottunk.
Reggel úgy kezdtük az első kört, hogy puha gumit tettünk fel hátulra. Előző nap ugyanis esett az eső, és nem voltunk biztosak benne, hogy mindenhol felszáradt a pálya. Ez a választásunk azonban nem jött be – úgy csúszkáltunk a pusztavámi gyorsaságin, mint malac a jégen. Nagyon elvertek minket így az első gyorsasági szakaszon a kategóriatársak, csalódottak is voltunk, hogy nem tudtunk a saját tempónkban autózni.
A második körre kicseréltük a gumikat, és egészen jó időket tudtunk menni, de valami még mindig nem volt rendben a Renault-val. Megnéztük, és azt láttuk, hogy össze van ülve a kocsi hátulja – azt gondoltuk, hogy a lengéscsillapítóknál lehet a probléma forrása, ezért a szerviz ki is cserélte azokat. A helyzet viszont nem változott. Konkrétan úgy nézett ki a helyzet, mintha egy rakétakilövő állomáson épp felhasználni készülnénk – ült az autó hátulja, mi pedig néztünk felfelé. Nagyon pattogott a kocsi, nekünk pedig ilyen körülmények között kellett abszolválnunk a versenyt.
Ebből a helyzetből is tanultunk, a fiúk dolgoznak már azon, hogy a Vác Rallyera minden összeálljon. Tatabányán azonban ismét megmutatkozott, hogy a kategóriatársak milyen gyorsak, mennyire ügyesek. Csak gratulálni tudok a Ladával versenyző párosoknak, mert olyan tempót diktálnak, hogy ha egy pillanatig nem vagy észnél, akkor azonnal porrá vernek…
Partnereinknek köszönjük az együttműködést: Hetech Trend, Truck Parts, Karbonmatrica.hu
Sajtófőnök: Horváth Judit – www.maricsekteam.hu; Tel.: 30/533-9099; E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
További képek a versenyről: Kattints ide!
Frissítve: 2026.04.29.
ORB Rally1:
2026. évi állásaHistoric Rally1:
2026. évi állásaORB Rally2:
2026. évi állásaORB Sprint:
2025. évi állásaRally Világbajnokság:
2026. évi állásaEurópai Rally Bajnokság:
2026. évi állásaRallycross OB.:
2024. évi állásaRallycross VB.:
2025. évi állásaTerep Rally OB.:
2026. évi állása