A tavalyi esztendő rosszul kezdődött Turán Frigyes és Zsíros Gábor számára, hiszen Miskolcon és Veszprémben is kénytelenek voltak föladni a versenyt. A bajnoki címért folytatott harcot így távolabbról nézték, hiába nyerték meg abszolútban a kassai, a budapesti és a pécsi hétvégét is. Összetettben 75 ponttal a harmadik helyen fejezték be az idényt, amivel egy fejezet is lezárult a páros életében. A szabálymódosítások miatt 2014-ben már nem indulhatnak azzal Ford Focus WRC-vel, ami kimagaslott a hazai mezőnyből. Turánék idén csapatot és márkát is váltottak, a 20. Vredestein Miskolc Rallyn már egy S2000-es, Peugeot 207-ben láthatjuk őket.
- Mi már erre az évre letudtuk a törést, az orfűi tesztversenyen többet vállaltam a kelleténél. Sok volt, összetörtük a kocsit – tekintett vissza a március közepén történtekre Turán Frigyes. – Ettől függetlenül nagyszerűen éreztük magunkat az autóban, abszolút optimistán várjuk a szezonnyitó miskolci hétvégét. Alapvetően Orfűn sem volt senki elkeseredve, de picit hiányoznak azok a kilométerek, amelyeket elterveztünk. Nem baj, a 20. Vredestein Miskolc Rally előtt ott leszünk a hivatalos teszten, így remélem, hogy kellő felkészültséggel vághatunk neki az idénynek. Tagai Tomiék nagyszerű hátteret biztosítanak nekünk, ezért abban biztos vagyok, hogy a jó eredmény elérése csak és kizárólag rajtunk fog múlni.
.jpg)
Turán Frigyes és Zsíros Gábor kedvező tapasztalatokat szerzett az S2000-es Peugeot-val kapcsolatban. A motorja és a végsebessége ugyan gyengébb, mint a tavaly használt WRC-é, viszont remek futóművel rendelkezik, és élményben is azt nyújtja, mint a királykategóriás Focus.
- Sok esélyes, izgalmas és szoros bajnokság elé nézünk – folytatta Turán Frigyes. – Ezáltal a nézők számára is érdekesebbek lesznek a futamok, ami az egész hazai rallysportnak csak jót tehet. A pilótákkal és a technikákkal eddig sem volt probléma, de a szabálymódosítások még összébb húzzák az élmezőnyt. Éppen ezért én is kíváncsian várom, hogy a topkategóriák időeredményei hogyan viszonyulnak majd egymáshoz. Tavaly Miki lett a bajnok, de kis szerencsével akár mi is odaérhettünk volna. Ha nem lettek volna az elején a mínusz pontok, akkor egészen másképp alakul a történet. A múlton azonban kár rágódni, már előre tekintünk. Most úgy gondolom, hogy olyan stabil háttérre leltünk, ami technikai oldalról biztosítja a nyugalmat számunkra. Bízom benne, hogy már Miskolcon is célba tudunk érni, méghozzá jó helyen.

Öt-hat éve nem versenyeztünk Kánón, de alapvetően a többi gyors is nagyszerű lesz. Bükkszent az egyik kedvencem, Mályinkát pedig sötétben nagyon kell tudni, hogy eredményes legyen az ember. A lehető legjobban fel fogunk készülni, természetesen élni fogunk a hivatalos tréninglehetőséggel is. Nagyon várom már a rajtot, mert hiszem, hogy az elmúlt hónapok bizonytalanságai után, végre a pályán elért eredményekről szólnak majd a hírek a magyar rally kapcsán.
Forrás: www.miskolcrally.hu
Hadik András és Kertész Krisztián nem ült tétlenül a mögöttünk hagyott hónapokban sem: két Európai-bajnoki (ERC) futamon is rajthoz álltak már, tehát az ő esetükben egyáltalán nem beszélhetünk hosszú kihagyásról. Igaz, hogy műszaki hiba miatt egyik versenyt sem tudták befejezni, ettől függetlenül fontos tapasztalatokat szereztek az előttünk álló feladatokra. A 20. Vredestein Miskolc Rally Hadikéknak duplán is fontos, mert a magyar bajnokság mellett a szlovákra is neveztek, sőt az északi szomszédoknál teljes idényt terveznek.
- Ez valóban így van, és szerintem az ERC-s idényünk sem ért még véget. A magyar bajnokságban is vannak terveink, de kérdés, hogy a másik kettő mellett erre mennyi lehetőségünk nyílik – sorolta a feladatokat Hadik András. – A tavalyi esztendő után mi is gondolkodtunk a váltáson, de végül úgy döntöttünk, hogy haladunk tovább a megkezdett úton. Nézegettük az S2000-es autókat, de a végén abba már nem akartam beleülni. Szemezgettünk a Ford R5-el is, aztán maradtunk a jól bevált Subaru mellett. Hogy ez mit jelent? Majd a pályán elért eredmények megmutatják. Sokan vizsgálják és kutatják a különbségeket, ám erre úgyis csak az éles helyzetek adnak egyértelmű választ. Ez az autók már mind nagyon jók, és mivel itthon jó pilóták vezetik, így egy nagyon érdekes idényre számítok.

Hadik András és Kertész Krisztián a lett ERC futamon motorprogramozási gonddal bajlódott, de a pilóta szerint ezt a nehézséget már sikerült maguk mögött tudni. Éppen ezért jó hangulatban várják a hazai versenyt, amelynek minden esztendőben különleges hangulata van.
- Ha esetleg csonka is lesz a magyar évadunk, Miskolcot akkor sem hagynám ki – folytatta Hadik András. – Itt élünk, szeretjük a környéket, a pályák pedig kiválóak mifelénk. A bükki gyorsokat nem kell különösebben elemezni, azok önmagukért beszélnek. Mindenki számára nagy kihívás lesz a sötét, valamint a komolyabb, jóval összetettebb mályinkai pálya. Kánó is, Parasznya és Sáta is tetszik, az egész program nagyszerűen van összerakva. Örülök, hogy a keskeny, kanyargós, rendkívül technikás kánói részre is visszatérhetünk, régen hangoskodtunk már arra.
Bízom benne, hogy a közönség is élvezni fogja ezeket a részeket, mert mindhárom napon lesz bőven látnivaló március utolsó hétvégéjén. Nekünk pedig nagyon fontos lesz a verseny. Nem csak a hazaisága miatt, hanem azért is, mert egyszerre két bajnokságban gyűjthetjük a pontokat, ami rendkívül lényeges a továbbiakra nézve.
Forrás: www.miskolcrally.hu
Maxx Race Team – Nemzetközi Autó, Motor és Tuning Show, Hungexpo
Velenczei Ádám – Apkó András, Mitsubishi Lancer Evo IX
Strider Zoltán – Koch Péter, Mitsubishi Lancer Evo IX
Velenczei Ádám 2014-es első szereplésére nem versenykörülmények között, hanem egy rendezvény keretében kerül majd sor. Navigátorával, Apkó Andrással a március 21-23-ai Nemzetközi Autó, Motor és Tuning Show teszik tiszteletüket, ahová a tavalyi RTE bronzérmet meghozó – ám már új designban tündöklő – Mitsubishi Lancer Evo IX versenygépet is kiállítják. Velenczeiék mellett a Maxx Race Team új párosa, Strider Zoltán és Koch Péter is bemutatkozik majd a Hungexpon.

Velenczei Ádám: Tavaly nézőként már kint voltunk a Nemzetközi Autó, Motor és Tuning Shown, novemberben pedig kiállítóként vettünk részt a „sportos” változatán. Hatalmas volumenű lesz ez a Show – mint eddig minden évben –, ezért rengeteg kilátogatóra számítunk. Egy kiváló lehetőségnek tartjuk ezt a rendezvényt arra, hogy egy közelebbi perspektívát mutassunk be az érdeklődőknek a rally világával kapcsolatban.
A kiállításon először láthatja majd a közönség az új designban tündöklő Mitsubishi Lancer Evo IX versenyautónkat, ami a Gulf olajmárka színeiben fog pompázni. Az idei szezonra megnyertük a gyártó támogatását, akárcsak újdonsült csapattársaink, Strider Zoltán és Koch Péter, akikkel majd megosztozunk idén ezen a kocsin. Részünkről a felállás változatlan, 2014-ben is Apkó Andris fogja diktálni nekem az itinert, ám már a top-kategóriában, rally első osztályban. Ezzel egy régi álmom válik valóra, hiszen megmérettethetjük magunkat a nagyok között. Jókora ugrás lesz ez nekünk a Rali Túra után, ezért konkrét céljaink még nincsenek. Annyit azonban garantálok, hogy amelyik futamon rajthoz állunk majd, ott mindenképp a legjobbra fogunk törekedni.

Strider Zoltán: Nagy örömünkre szolgál, hogy idén már mi is a Maxx Race Team színeiben indulhatunk el a bajnoki fordulókon. Egy szinttel feljebb léptünk: ebben a szezonban már a rally2 mezőnyében gyűjtjük a pontokat. A navigátori ülésben most is Koch Péter fog helyet foglalni mellettem, akivel jó néhány évvel ezelőtt már versenyeztünk együtt egy Trabantban, nemrég pedig újraalakult a duónk, és ismét ő segíti a munkámat. A tavalyi kondíciókhoz képest most a Velenczei Ádám-féle Mitsubishi Lancer Evo IX versenyautóval fogunk elindulni a futamokon. Ez az autó egy fejlettebb erősebb gép, így az élmény mellett egy igazi kihívást is fog jelenteni számunkra, hogy tisztesen helytálljunk vele a bajnokságban.
Az autó idén a kék és a narancssárga árnyalataiban fog pompázni, aminek bemutatására a Nemzetközi Autó, Motor és Tuning Shown kerül sor. Az A pavilonban találnak majd meg minket az érdeklődők, emellett pedig egy új olajmárkát, a Gulfot is bemutatjuk, amit mi már két éve tesztelünk, s abszolút meg vagyunk vele elégedve. Sok szeretettel várunk minden kilátogatót!
Partnereinknek köszönjük az együttműködést: Absolut Hostess Kft., Geoteam Kft., Confidenza Csapágyszolgálat, Unifilter Kft., Prospero Kft., Schönherz Informatikai Stúdió
Sajtófőnök: Horváth Judit – Tel.: 30/533-9099; E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.; web: www.maxxraceteam.hu
Március utolsó hétvégéjén a 20. Vredestein Miskolc Rallyval megkezdődik a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség idei, hatfutamos ralibajnoksága. Az esemény iránt a közönség és a versenyzők körében is óriási az érdeklődés.
A sportág egyik hazai fellegvára nagyon készül a március 28-30-a közötti versenyre, ahol több bajnoki osztály is összeméri az erejét. A Közép-európai Zónabajnokság (CEZ) miskolci állomásán a magyar és a szlovák élmezőny mellett jelen lesz a Rallye2 és jó néhány historic autót is láthat majd a közönség. A program március 28-án, a hagyományos népkerti salakprológgal kezdődik, de ez nem számít bele az értékelésbe.

A mezőny szombaton késő délutáni és az esti órákban a Bükkben kezdi az éles száguldást, vasárnapra pedig olyan klasszikus szakaszokat vett elő a rendező, mint a Lyukóbánya - Parasznya, a Kánó - Imola - Ragály, vagy éppen a Sáta - Sajómercse. A beérkezett nevezések alapján, a viadalon 130 magyar páros, és a teljes szlovák élmezőny lesz jelen.
Az ORB és a szlovák élmezőny közel 75 párosból áll a 20. Vredestein Miskolc Rallyn - derül ki a frissen elkészült nevezési listából. A Rally2 régen látott nagy létszámban, több mint hetven autóval képviselteti magát a szezonnyitón, és a Historic is több mint húsz autóval tart időutazást a borsodi aszfalton.
A jóváhagyott nevezési listák:
>>> 20. Vredestein Miskolc Rally ORB <<<
>>> 20. Vredestein Miskolc Rally R2 <<<
>>> 20. Vredestein Miskolc Rally HIS <<<
Jó emlékként gondolhat vissza a 2013-as esztendőre a Balogh János és Holczer Dániel, hiszen a magyar bajnokság hat futamából négyet be tudtak fejezni, kétszer pedig az abszolútban is sikerült dobogóra állniuk. A Mitsubishi Lancer Evo9 R4 a Mikulás és a Szilveszter Rally után az ünnepi hétvégén, Orfűn ment ismét versenytempót.
A miskolci pilótát az A123 Teszt Rally pályabejárását követően értük el telefonon. Szokásához híven Jani ismét készségesen állt rendelkezésünkre és őszintén beszélt idei terveikről, valamint a 20. Vredestein Miskolc Rallyig még rájuk váró feladatokról.
Semmi különös nem történt a „házunk táján” az elmúlt hetekben – kezdett bele monológjába Balogh János. Az autó és a versenyzőpáros tekintetőben is ugyanaz lesz a felállás, mint tavaly. Nagyon várjuk már a szezonnyitót, ahol a már meglévő tapasztalatainkat szeretnénk kamatoztatni. Kiélezett formában akarunk oda állni a 20. Vredestein Miskolc Rally rajtjába.
Mit gondolsz milyen meglepetéseket tartogathat számotokra, illetve a mezőny számára az idei esztendő?
Mi igyekszünk folyamatosan a maximumon nyújtani, de nyilván lesznek majd olyan kérdések, hogy akik váltottak, azok az új technikákkal milyen szinten tudnak majd versenyképesen menni. Úgy érzem, mi valamennyire mérvadóak leszünk, hogy hozzánk képest lassabbak vagy gyorsabbak lesznek a többiek. Hozzáteszem, hogy nekünk pedig kötelező továbbra is a tőlünk elvárható legjobb tempót hoznunk. Az első miskolci gyorsasági után lehet majd levonni bizonyos következtetéseket. Bízunk benne, hogy a tapasztalatunk révén azért tudunk majd némi meglepetést okozni. Ha ez mégsem így alakul, akkor majd elgondolkodunk rajta, hogy mit láttunk rosszul. Még egyszer hangsúlyozom: az első gyorsasági sok mindent elárul majd.

Hiányozni fognak a WRC-k a mezőnyből?
A szurkolóknak egészen biztosan, nekünk versenyzőknek szerintem kevésbé.
Az orfűi tesztverseny ráhangolódásnak jó volt?
Természetesen. Ahogy a nevében is benne volt, ez egy tesztelési lehetőség volt mindenkinek. Több alkatrészt is kipróbáltunk, a rajt előtt nem sokkal mindenképpen hasznos volt ez a hétvége. A teljes harckészültség tőlünk a bajnoki szezonnyitón lesz várható. Nagyon várjuk már a 20. Vredestein Miskolc Rallyt. Szerintem nem csak mi, hanem a szurkolók is. Jók a gyorsasági szakaszok, a prológra pedig biztosan nagyon sokan kijönnek, hiszen a sportág szerelmesei kíváncsiak az új autókra, a változásokra.
De a Miskolc környéki pályák sok újdonságot nem jelenthetnek számodra.
Valóban jól ismerem ezeket a gyorsasági szakaszokat, de ez semmit nem jelent. Két nap teljes odafigyelést igényel majd az első bajnoki futam. Ismét versenytempót megyünk majd éjszaka is, így az időjárásnak is döntő szerepe lehet a futamon. Bőven lesz megoldásra váró feladatunk március végén.

Forrás: www.miskolcrally.hu
A 20. Vredestein Miskolc Rallye Rendezőbizottsága felhívja az érintettek figyelmét, hogy azok az MNASZ licenccel rendelkező versenyzők, akik részt vesznek (tehát bármilyen minőségben, gyorsasági iránytól függetlenül gépjárművel ráhajtanak a 20. Vredestein Miskolc Rallye-val közös útvonalra) a II. MAFI Emlékverseny elnevezésű sportrendezvényen, azok az érvényes RVSz alapján megsértik a 20. Vredestein Miskolc Rally pályabejárási szabályait, hiszen a két rendezvény útvonala közös elemeket tartalmaz, viszont a 20. Vredestein Miskolc Rallye pályabejárása 2014. március 27-én kezdődik.
A hatályos RVSz II. fejezet 6.5 pontja szerint:
„A gyorsasági szakaszok azon részein, amelyek közúton kerülnek lebonyolításra, a rendező a pályabejárási időszakon kívüli áthaladást tiltott pályabejárásnak tekinti.”
(…)
„A pályabejárás kiírásban rögzített szabályait megsértő versenyzőkre a rendező javaslata alapján a Felügyelő Testület pénzbüntetést szabhat ki, vagy megvonhatja az érintett versenyző rajtengedélyét.”
A Rendezőbizottság minden esetben a legszigorúbb büntetés kiszabását fogja javasolni a Felügyelő Testületnek!
Kérjük a fentiek szíves tudomásulvételét!
Adamovits Márk
Forrás: www.miskolcrally.hu

Sajtóinformáció
HADIK Rallye Team
Hadik András – Kertész Krisztián
Subaru Impreza WRX STI R4
20. VREDESTEIN MISKOLC
RALLY Előzetes

Ezúttal is rajthoz áll a hazainak számító miskolci futamon a HADIK Rallye Team - az idei évben már két ERC versenyen indult – párosa, Hadik András és Kertész Krisztián. Sajnos a 2014-es évad meglehetősen rosszul kezdődött a Subarus legénységnek, hiszen egyik Európa Bajnoki futamot sem sikerült befejezniük, műszaki problémák miatt.
Remélhetőleg az idei első ORB futamon melléjük áll majd a szerencse is és sikerül jó helyen befejezni ezt a versenyt a hazai közönség előtt!
Mindenkit várunk a pálya szélére!

Sokaknak az új év változásokat hoz, de nem így Rongits Attiláéknak, akik hiszik, hogy ha valami jól működik, azon felesleges változtatni. Kihívásokban idén sem lesz hiány számukra, hiszen új kategóriatársak ellen, új versenyeken bizonyára nem lesz egyszerű harcba szállni a bajnoki címért.
Hogyan vágtok neki az idei évnek?
Nem lehet más a terv, minthogy megvédjük a bajnoki címünket, amit tavaly sikerült megszereznünk! És ahogy mondani szokták: „nyerő csapaton ne változtass!”, így mi is ennek szellemében folytatjuk, minden változatlan, marad a csapat, marad az autó, marad a navigátor…
Tavaly év végén szerettél volna kipróbálni egy R4-es Mitsubishit…
Igen, a kipróbálás meg is történt, kíváncsi voltam, hogy mit tud az a kocsi, hiszen elgondolkodtunk mi is azon, hogy esetleg váltsunk, mert biztos jobbak azok az autók. A körülmények nem voltak szerencsések, hiszen ahol én próbáltam, ott sáros murván kellett menni, és ott talán nem jönnek ki annyira az előnyei az R4-es futóműnek, ill. magának az autónak, így számomra nem volt annyira meggyőző, hogy a váltás mellett döntsünk, maradtunk a régi jól bevált kategóriánál.
Mik a hírek, kikkel kell idén felvenni a küzdelmet?
Ahogy hallottam, jönnek fel túrából is a fiatalok, aminek nagyon örülünk, hiszen nem csak növelik a létszámot, színesítik is a kategóriánkat. A tavalyi ellenfelek szintén megmaradnak, bízom benne, hogy egy küzdelmes, izgalmas rallye évad előtt állunk!

Mit szólsz a versenynaptárhoz?
Jelen pillanatban még csak ideiglenes naptárról beszélhetünk, de ha végleges lesz és sikerül mindent tető alá hozni, akkor azt gondolom, hogy arra sem lehet panasz. Debütál új verseny, és úgy tudom a tavalyihoz képest a Budapest Rallye is kibővített választékkal vár majd minket.
Melyik futamot várod a legjobban?
Nekem nagyon tetszik a jó minőségű murva, és mostanában a Veszprém Rallye murvás gyorsaságijaira nem lehet panasz, így én talán ezt várom. Hallani azt is, hogy talán Murva Kupát is kiírnak, és idén visszatér a Bükfürdő Rallye is, igaz, a bajnokság keretein kívül, de ott is szeretünk menni, nagyon szoktuk élvezni. Tavaly viszont már az aszfalt ízére is sikerült rákapnom, ill. már tudunk ott is elég gyorsak lenni, így kezd az is elég izgalmassá válni, szeretjük!
Félig murvás, félig aszfaltos talajon, de lesz Székesfehérvár Rallye is!
Így van, de ez még mindenki számára egy nagy kérdőjel, nem tudjuk milyen gyorsasági szakaszok lesznek, és bevallom őszintén, én picit félek azért attól, hogy a nagylőtér vissza lesz hozva, mert annak a talaja, a sziklás részei nagyon igénybe veszik az autót. Olyan helyeken szeretek menni, ahol nem kell kímélni a kocsit, ahol az egész „szétfoszlik”, ott én kevésbé szeretek versenyezni… de hát, ez is egy feladat, remélem, hogy majd meg tudjuk oldani!
Forrás: www.miskolcrally.hu
Sejthető volt, hogy Ollé Sasát az idei évben is a S2000-es Ford Fiestával láthatjuk, ám változások azért náluk is lesznek. Szerették volna Orfűn kezdeni az évet, ám hogy az autó teljes felújításával végezni tudnak-e addig, az egyelőre még kérdéses.
Hogyan várjátok a bajnokság kezdetét?
Változások vannak a csapatnál, hiszen a korábbi navigátorom Marcsi, nem tudta tovább vállalni ezt a szerepkört, így most idén egy régi-új navigátorral, Tóth Zsoltival fogok menni, akivel már 2000-ben is versenyeztünk együtt. Az autó marad a S2000-es Ford Fiesta, teljesen szétszedtük, megtörtént a felújítása, még a motorra várunk, és emiatt kicsikét aggódunk is, mert szerettünk volna az orfűi tesztversenyen elindulni, de most pillanatnyilag nem tudjuk, sikerül-e. Egyébként nagyon szerencsés helyzetben vagyunk, mert tudjuk, hogy milyen autóval vágunk neki, és nagyjából össze van rakva ez az évünk, úgy véljük, hogy teljesíteni tudjuk az évadot. Az autónknak a murvás talaj az, ami kifejezetten előnyös, így mi örülünk, hogy idén talán lesz kiírva Murva Kupa is… bár nem igazán tudom követni a híreket a szövetségtől, nehéz most eligazodni, de remélhetőleg megnyugodnak a kedélyek és akkor lesz bajnokság, lesz murva kupa és minden lesz, amit ígérnek!

Milyen év lesz ez szerinted?
Én úgy tudom, hogy a Miskolc Rallye biztosan meg lesz tartva, és talán 6 futam lesz idén a bajnokságban? Nem is tudom egyébként, mert nem foglalkozom sportpolitikával, nincs rá időm. Azt sem tudom, hogy ki miért rossz és ki miért jó, annyit tudok, hogy van egy Pénzes Zsoltunk, aki a rallye szakág vezetője és valamit talán akar csinálni. Remélem, hogy van elképzelése a vezetőségnek arról, hogyan tudunk mi majd versenyezni, és ez a belső viszály nem a sport rovására fog még jobban menni. Tényleg nem igazán követem ezeket a híreket, annyi más dolgom van. Most indítottunk be egy Honda Kereskedést Szegeden, ahol a motorkerékpártól az autón át a hajómotorig minden van, ami csak Honda, ez nagyon lekötötte most az időmet. Sajnos a Suzukival egy váláson vagyunk túl, mind az üzleti, mind a motorsport terén, szinte teljesen megszűnt a kapcsolat, szétbútoroztunk, elkezdtünk Hondázni és most ez egy nagyon nagy váltás számunkra! Én már 1995 óta „suzukis” vagyok, majdnem 10 éve S1600-assal mentem, nagy csapatot csináltunk, ezeket felszámoltuk, eladtuk… egy része már lezárult, de egy hosszú folyamat volt ez, egy nehéz válás. Nagyon sajnáltam, de nem volt már benne koncepció.

Milyen az új technika?
Ez a Ford egyszerűbbnek tűnik, ez semmi más, csak pénz kérdése! Levelezünk, megmondják hogy mi mennyi, és ha megtudjuk szerezni rá a pénzt, akkor minden van. Sokkal könnyebb, elérhetőbb, és minket nagyon vonzott ez a kategória.
Milyen mezőny várható?
Ha igazak a híresztelések, akkor brutális! Talán pont ma reggel hallottam, hogy lesz R5-ös is, és nagyon komoly bajnokság várható, komoly technikákkal. A WRC-k újra eltűnnek, ezáltal talán kiélezettebb küzdelmek várhatóak. De ez persze még sehol sincs leírva, én is csak hallomásból tudom, és pont ezért nem lehet itt semmire alapozni, ezért nehéz az autósportban tervezni, mert mindig az egyéni érdekek a fontosak. Az én egyéni érdekem jelen pillanatban az, hogy ne legyenek WRC-k, mert ellenük mi nem tudunk versenyezni. Egy WRC azért mégis csak WRC, egy sokkal erősebb technika, a S2000-esek nem tudnak köztük lenni, még ha Herczig Norbi néha ennek az ellenkezőjét bizonyította is. Én nem tudok megverni egy WRC-t. Higgyétek el, így is jó lesz, szerintem még év közben is sok újdonság várható, talán még RRC is, és ismerve a magyar hozzáállásokat, lesz itt olyan, aki csak két versenyen megy majd, de ott nagyon durva autóval. Szerintem nagyon jó technikák várhatóak az idén, de hogy meddig tartanak ki az anyagiak, az majd a végén derül ki.

Mi a cél?
A tavalyi évben, ahogyan elkezdtük a versenyzést ezzel a Forddal, az volt a cél, hogy az abszolút első tízbe kerüljünk, de ugye evés közben jön meg az étvágy! Egész jó eredményeink voltak, annak ellenére is, hogy folyamatosan defekttel kezdtük a versenyeket, és utána az abból származó hátrányt kellett ledolgoznunk. Az abszolút 5-be mindig befértünk az eredményeink alapján, a murva pedig kifejezetten jól sikerült. Szeretném idén is ezt az abszolút 5-öt megcélozni, ha stabilan ott tudnánk autózni, azzal már elégedettek lennénk. Az autót már nagyjából megszoktuk, mentünk vele, most belekerül az új motor, fejlesztgettük, így biztos, hogy rosszabb nem lesz, mint tavaly. Zsoltival is mentünk már nagyon gyorsan, sőt, épp az volt a baj, hogy túl gyorsan is, mert elég sokat estünk együtt! :-) Zsolti is kamikaze, de most majd odafigyelünk, mert az évek elszálltak, már jobban fáj minden bukás, és ez az autó egészen gyorsan halad! :-)
Végezetül?
Én azt mondom, hogy bizakodó vagyok, és jó év lesz ez! Köszönöm a támogatóinknak, hogy létre tudtuk ezt hozni, és ilyen stabilan el tudjuk kezdeni a 2014-es évet!
Forrás: www.miskolcrally.hu
Amikor eldőlt, hogy a magyar rally bajnokságban idén nem engedélyezik a WRC-k indulását,világossá vált a címvédő párosnak, hogy váltaniuk kell. Kazár Miki és Szőke Tomi, a Maximmun Racing Team kettőse , rengeteg lehetőség közül végül egy Ford Fiesta R5 mellett döntött. Igy vágnak neki az idei ORB valamennyi futamának. Az új technika egyszersmind az ismeretlenséget is magában hordozza, ami a nehézségek mellett izgalmat és kihívást vált ki mindenkiből.

- Ez egy mélyvíz, talán így lehet leginkább jellemezni a jelenlegi helyzetet - fogalmazott Kazár Miki. - Mi is támogattuk, hogy idén ne legyenek WRC-k a magyar bajnokságban, így ugyanis sokkal szorosabb és izgalmasabb versenyeket láthatnak majd a nézők. Nagyon bízom benne, hogy a legjobbak között mi is ott leszünk majd, bár nagyon sokat kell tanulnunk. Máshogy kell vezetni az R5-öst, mint a WRC -t. Az viszont tény, hogy az R4-es ellenfeleink előttünk járnak, hiszen nekik több éves tapasztalatuk van ezzel a technikával kapcsolatban, mi pedig most kezdjük el gyűjteni ezeket. A közönség viszont mindig az újdonságokra, az érdekességekre kíváncsi, reméljük így lesz ez most is és nagy lesz az autó iránti érdeklődés. Lehet, hogy nem lesz elég semmire, de az ellenkezője is elképzelhető. Aki ismer minket az tudja, hogy rajtunk semmi nem múlhat. Mindent elkövetünk azért, hogy a nevünkhöz méltó teljesítményt tegyünk le ismét az asztalra.

Kazár Miki úgy gondolja, hogy az S2000-es ellenfelekkel föl tudják majd venni a harcot, mert az R5-ös Ford Fiesta kanyarsebessége elvileg nagyobb. Az RRC-s kocsik azonban gyorsabbak, ám a technikai sportokban bármi előfordulhat. Szőke Tomi szerint egy új időszámítás kezdődik az életükben, ami egyaránt lehet sikerekben és kudarcokban gazdag....

- Miki újra átélhette a bajnoki cím érzését, tavaly végre ez nekem is megadatott - tekintett vissza az előző szezonra Szőke Tomi. - Most viszont újra kell tanulni mindent. Új autó, új stílus, viszont a csapatunk továbbra is a régi. Ugyanazokkal az irányunkban elkötelezett gárdával dolgozunk, akik hozzásegítettek minket a tavalyi sikerhez. Mindenki lelkes, készül és izgatott a szezonnyitó előtt. Számomra az R5-össel kapcsolatban a biztosítékot Beppo Harrach jelenti, aki jól ismeri a magyar viszonyokat, pályákat, ő fog segíteni nekünk. Végig visszük ezt a projektet, mert hiszünk az irányban és hiszünk magunkban.
A Maximmun Racing Team kettőse szerint a WRC után meg kell szokni a kisebb végsebességet, az viszont egy óriási pozitívum, hogy egy vadonat új, nullkilométeres autóban, a legújabb fejlesztésű technikában ülhetnek. A tavalyi gumiszállítójuk is megmaradt: a párost minden futamon Pirelli abroncsok repítik majd a cél felé, amelyet az autogumiplaza biztosít a számukra.
- Negyven lóerővel gyengébb az autó, kisebb a turbónyomás és más vezetési stílust igényel - sorolta Kazár Miki. - Van azonban számos tényező, ami az R5-ös mellett szól. Első érzésre egy R4-esnek felel meg, ám biztos, hogy a közeljövőben az ízlésünkre tudjuk majd formálni. Igyekszünk a lehető legtöbb tesztkilométert beletenni az autóba, mielőtt megkezdődik a 2014-es bajnokság. Összességében jó a kocsi, a rutinunk megvan, Tomi pedig nagyszerűen navigál. Ott szeretnénk lenni ismét az élmezőnyben, a technika adott, a többi rajtunk fog múlni.