ifj. Kanyik Antal - Balló Pál - Fiat Grande Punto R3D
Rally2 - Országos Rallye Bajnokság
Több éves kihagyás után ismételten megrendezésre került a nagy múlttal rendelkező Budapest Rallye. A Kanyik Rallye Team versenyzőpárosa, ifj. Kanyik Antal és navigátora Balló Pál is rajthoz állt a rally2 mezőnyében a Fiat Grande Punto R3D-vel. A fiúk szerették volna pótolni a Rali-Túra Bajnokság váci záró futamáról technikai kiesésük miatt hiányzó versenykilométereket, azonban a célba érés ezúttal is elmaradt….

A páros számára hazai versenynek számító budapesti futamra 2006-óta kellett várniuk, mire 2013.10.04-05.-én ismételten megrendezésre került. Péntek délután a rajtceremónia Budapest egyik legszebb helyszínén, a Vajdahunyad váránál zajlott, amit a prológ követett a szomszédban lévő műjégpályán.
- ifj. Kanyik Antal: Mivel a váci versenyen technikai hibával kiálltunk és maradt gumink, gázolajunk, így egyértelművé vált, hogy indulunk a Budapest Rallyen, amit nagyon vártunk. Rengeteg munka állt előttünk, hogy az autót ismét versenyképes állapotba hozzuk, de sikerült. Ezúton szeretném megköszönni a családnak, barátoknak és Léhi Sanyinak a gyors munkát. :) A prológot nagyon élveztünk a hideg és sötét ellenére is, azonban próbáltam kímélni a féltengelyeket és a hajtást.
Az igazi verseny szombaton Szentendre - Visegrád, Pilismarót – Pilisszentlélek és Lábatlan - Bajna között zajlott. Az első két gyorsasági szakasz teljesítése után jött a lábatlani pálya, ami idén már másodszorra fogott ki a fiúkon.
- ifj. Kanyik Antal: A pilisi pályák nagyon kemények voltak: "tiszta VB"! Némely részeket ismertem már belőlük, mert jó pár éve autóztam a szűk részen, amikor még nem volt lezárva. A fellegvárhoz vezető széles út pedig a környéken élő rallysoknak egyet jelent a téli mókával: itt szoktunk hóautózni!
Megmondom őszintén, régen mentem már ilyen bevállalós pályákon. Bizonyos részeket Pécsváradhoz tudnék hasonlítani. Nagyon ésszel kellet menni rajtuk, mert nem volt hibázási lehetőség. Az első gyorson jó ritmusban mentünk. A második gyors viszont már nem esett annyira jól, mert egy dobálós részhez érve átmentünk egy emberfej nagyságú kövön, de szerencsére nem kaptunk itt defektet.
Jött a harmadik gyors, ahol nagyon akartam menni, mert a pálya fejben van és tudtam, hogy az "ellenfelünknek", Ábrahám Zolinak is. Kíváncsi voltam, milyen időt tudunk itt autózni, de ez a Lábatlan-Bajnai pálya a mumusunk! Múltkor a féltengely adta fel a szolgálatot a rajtban, most meg a turbónk robbant fel 6. végsebességen... A forró olajtól ki is gyulladt a motortér, amit szerencsére eloltottunk.

Így ért véget idő előtt a száguldás. Azonban még nyitott kérdés, hogy elszállt-e az M/2-es kategóriában számukra megszerezhető év végi abszolút harmadik helyezés. Anti kedvét nem vette el az utóbbi két versenyen bekövetkezett technikai balszerencse, máris a jövőre koncentrál.
- ifj. Kanyik Antal: Tartalék turbó van, tehát a következő rendezvényen ott leszünk és autóztatunk/autózunk végre egy jót, ami a Kakucs Ringen megrendezésre kerülő Élményosztó nap lesz.
- A harmadik hely nem úszott még el, mert az RTE vezetősége adott arra lehetőséget, hogy ha bármelyik versenyzőnek, csapatnak van valami észrevétele, problémája akkor jelezze! Mi hivatalosan beadtunk egy levelet, és bízunk benne, hogy megkapjuk a nekünk járó pontokat az egri versenyről és felállhatunk a dobogóra! Különben nagyon csalódott lennék, mert a szabály tisztán leírja az autónk kategória besorolását!
- Pár dologban fejleszteni fogunk, valamint az autó kap egy év végi felkészítést. Jövőre is szeretnénk versenyezni, ha a támogatói hátterem is bizalmat ad nekünk!
Köszönet a Kanyik Rally Team támogatóinak:
Kanyik Autó Szerviz, Exclusive Change, Exclusive Tours, Kvint-r Kft, Selénia motor olaj magyarországi forgalmazója az Elaforg Kft, Schőn gumiszerviz, Pentolt Kft,

Peremicki István – Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
További képek a versenyről: Kattints ide!

Tatabánya és Vác után Budapestet vette célba a „RALLYcafé All Stars autó a gyermekekért” elnevezésű projekt. A GreenPower E85 Kft. együttműködésével megvalósuló akciónak az október 4-5-ei TAXI4 Budapest Rallye 2013 bajnoki forduló adott keretet. A Mitsubishi WRC Replica jótékonysági kocsi az Egyesített Szent István és Szent László Kórház Gyermekosztálya számára gyűjtötte a játékokat, ruhákat, tisztálkodási szereket.
Tatabánya után ismét visszaült az akció színeiben induló Mitsubishi WRC Replica kormánya mögé Maricsek Miklós. Az ötletgazda, a váci RTE futamon elért sikerei után, feltöltődve vágott neki a jótékony autózásnak. „Nagy öröm számomra, hogy az eddigi helyszíneken óriási sikert aratott a RALLYcafé All Stars, és sok kisgyermek arcára csalhattunk mosolyt egy-egy plüssmackóval, mesekönyvvel, a kórházi dolgozók munkáját pedig különböző babaápolási termékekkel segítettük. Mindig jó érzéssel tölti el a szívemet, ha jótékony célból cselekszünk – de így, hogy a régóta várt, neves Budapest Rallyen állhattunk rajthoz, csak emelt a programunk színvonalán.Az előfutói szerep egy újabb oldalával is megismerkedhettem, hiszen most olyan érzésem volt, mintha egy gyönyörű környezetben, jó hangulatban kirándulnánk. Fantasztikus rendezvényben, felemelő érzésben, egy életre szóló élményben volt részem nekem is – akárcsak alkalmi navigátoromnak –, és remélem, hogy az év hátralévő részében is sikerre tudjuk majd vinni ezt a kezdeményezést. A csapatunkon nem fog múlni – már most készülünk a novemberi Mecsek Rallyra!”

A pénteki, Vajdahunyad váránál megrendezett prológon egy fiatal énekesnő, Henna foglalta el a navigátori ülést Maricsek Miklós mellett. „Imádom a gyorsaságot és az autókat, ezért is örültem neki, hogy lehetőséget kaptam egy kis rallyzásra – mesélte Ádám Henriett. – Mikor bemutatták a pilótámat és a versenygépet, rögtön erősebben kezdett verni a szívem, s egyfajta félelem lett úrrá rajtam. Ez viszont csak addig tartott, amíg el nem rajtoltunk. Fantasztikusan éreztem magam a prológon, az pedig számomra emeli az egésznek az értékét, élményét, hogy közben kis betegeken tudtam segíteni. Imádom a gyerekeket, úgy gondolom, hogy ők egy-egy ajándék az ember életében, ezért minden tőlünk telhetőt meg is kell tennünk azért, hogy egészségben, boldogságban nőhessenek fel.”

A jó célt most is sikerült véghezvinni: az adományozók és a projekt nagykövetei mosolyt csaltak a gyermekek arcára, és segítették a budapesti Egyesített Szent István és Szent László Kórház – Rendelőintézet, Gyermekinfektológiai Osztály dolgozóinak munkáját. Az akció felajánlásait a Rally Café stábja október 17-én, személyesen fogja átadni a kicsiknek. A gépkülönlegesség idén még két helyszínen, különböző pilótákkal és navigátorokkal, érdekes és híres emberekkel fog rajthoz állni, a Rally Café magazin és az E85 együttműködésével. Emellett egy országosan is nagy hírnévnek örvendő rendezvényen, az Autó+Motor+Sport Expon is jelen lesz az akció küldöttsége. A következő állomás a november 8-9-ei Mecsek Rally lesz. Tegyünk együtt azért, hogy a kórház falai között is a legszebb dallam, a gyermekkacaj csendüljön fel a legtöbbször!
További képek a versenyről: Kattints ide!
Az egyik szeme sír, a másik pedig nevet az AS Rallyesport Europe versenyzőpárosának, Ollé Sasának és Czakó-Budai Annamáriának. A Ford Fiesta S2000-rel versenyzőpáros sorsa már az első körben megpecsételődni látszott, de nem adta fel és végül az abszolút hatodik helyen zárta az Országos Bajnokság negyedik futamát, a Budapest Rallye-t.
MHH Rally Team, Budapest Rali
Két gyorsasági szakasz adatott meg Krózser Menyhértnek és Papp Györgynek a Budapest Ralin. Az MHH Rally Team párosának Subaru Impreza WRC-jében az első gyorsaságin a váltó elektronikája bolondult meg, a másodikon pedig két felnit is eltörtek. Az egyik kereket ki tudták cserélni, de a másik törött felnivel túl nagy kockázatnak érezték a lobogós lábatlani pályát, és a verseny feladása mellett döntöttek.
Krózser Menyhért: – A prológon még minden rendben volt, az első gyorsaságin azonban pár kilométer után megbolondult a váltóelektronikánk és szinte egyáltalán nem tudtam váltani. Ráadásul tíz kilométeren keresztül a kuplung is csúszott, ami ezután magától megjavult. Kb. másfél percet veszítettünk. Etapon, telefonos segítséggel sikerült a váltót megjavítanunk.
A második gyorsaságin mind a két bal oldali felninket leütöttük, de így is hetedik időt autóztunk. Mivel csak egy pótkerekünk volt, csak az egyik kereket tudtuk kicserélni, a másik, hosszában elrepedt felnink fent maradt. A levegőt ugyan nem engedte el a kerék, de nagyon kockázatos volt, hogy ha még egyszer megütjük, akár ketté is törhetett volna.
Ezt nem akartam megkockáztatni Lábatlanon, ami rendkívül gyors, dobálós pálya, és inkább a verseny feladása mellett döntöttünk.
Sajnálom, hogy most sem láttuk meg a célt, mert már nagyon szeretnék egy jót autózni a WRC-vel és a teljes versenytávon megméretni magunkat. Pécsen mindenképpen ott leszünk.
Az MHH Rally Team együttműködő partnerei:
Metál Hungária Holding Zrt., Carsystem Hungária Kft., Cégcentrum Kft., Marvin Watches,
R-M professzionális festékek, Bernardo Ecenarro festékek, Telmon Kft., Logiszerviz Kft.
További információ:
www.menya.hu, www.facebook.com/menya.hu
További képek a versenyről: Kattints ide!
Snela Rally Team – Budapest Rallye beszámoló
Komoly felkészüléssel várta a Snela Rally Team párosa Lencse Zoltán és Hofbauer Tamás a hosszú szünet után visszatérő Budapest Rallye-t. A műjégpályán megtartott látványos prológot több ezer ember nézte végig és a 10-es rajtszámmal induló Mitsubishis páros se hagyta cserbe a nézőközönséget.
A hideg ellenére is sokan nézték végig az országos bajnokság párosainak bemutatóját, akik nem is spórolták. Nagyon jó előjelnek bizonyult a csapat számára, hogy a Vác Rallyen is remek formába voltak és a folyamatos fejlődésnek kézzel fogható eredményei is lettek az évad második felére.
Azt RTE kategória bajnoki címének megszerzése után egy nem várt versenyként következett a Budapest Rallye. Szenzációs pályákkal a visegrádi fellegvár tövében.
Sajnos a csapat számára a szombati nap nem hozott jó híreket ugyan is az első gyorsaságin egy későn megkezdett féktáv véget vetett az idén először idő előtt búcsúzó páros számára. Egy balos kanyar porán megcsúszva az autó 40-50 km-es tempóval az oldalára borult egy árokba és onnan, már nem tudták folytatni a küzdelmeket.
Lencse Zoltán:„Sajnos be kell vallanom, hogy én hibáztam. Pár méteren múlt a történet, később fékeztem a kelleténél és egy árokba borultunk. Nagyon mérges voltam magamra, mert tetszettek a pályák. A prológ hangulata nagyon jó volt és egy kemény versenyre számítottunk.”
Hofbauer Tamás:„Sajnálom a dolgot, mert nagyon készültünk erre a versenyre is és ilyen előkelő rajtszámmal büszkélkedhettünk. Ez benne van ebben a sportban és szerencsére elmondhatjuk, hogy nem lett semmi bajunk.”
A csapat következő versenye egy amatőr verseny lesz az ádándi pályán a jövő hétvégén, utána pedig jöhet az évadzáró Mecsek Rallye.
További képek a versenyről: Kattints ide!
Maxx Race Team – Budapest Rallye 2013, 2013. október 4-5.
Kiss Viktor – Percze Nándor, Mitsubishi Lancer Evo IX R4
Küzdelmes hétvégéje volt Kiss Viktornak és Percze Nándornak a TAXI4 Budapest Rallyen. A Maxx Race Team versenyzői minden pillanatát élvezték a bajnoki fordulónak, s közös pályafutások eddigi legstabilabb teljesítményét nyújtották. A páros az abszolút értékelésben a 14., míg a 2-es géposztályban az 5. helyre kormányozták be a Mitsubishi Lancer Evo IX R4 versenygépet.
Kiss Viktor: Nagyon színvonalas versenyen vehettünk részt a TAXI4 Budapest Rallye keretein belül, aminek minden pillanatát élveztük. A rajtceremónia és a prológ is gyönyörű helyszínen volt, s szép számban jelentek meg az érdeklődők is a pálya szélén. Csak arra törekedtünk, hogy a nézőknek autózzunk a Műjégpályán, ahol nem mellesleg mi is nagyon jót poénkodtunk, jól éreztük magunkat.
Szombaton egy igazán hosszú versenynap várt ránk. Nagyon fárasztó volt, a végére teljesen össze is zuhantunk. De ez is csak annak az eredménye, hogy fantasztikus, izgalmas pályákon zajlott a viadal, s meg kellett küzdenünk a célba érésért minden egyes szakaszon, hiszen az utak minősége körről körre romlott. A pályák feldolgozása most sem jelentett gondot, hiszen számomra nem csak a Budapest Rallye, de minden futamon idegen terep, így hozzá szoktam már az ehhez való alkalmazkodáshoz. A célunkat sikerült teljesíteni, hiszen karcmentesen abszolváltuk a Mitsubishivel a bajnoki fordulót, s az időeredményeink is bíztatóak voltak. Az egyik legjobb hangulatú és küzdelmes futamunk volt, s remélhetőleg a folytatásban lesz ilyenben részünk.
Percze Nándor: Jól elfáradtunk, de minden percért megérte! Szenzációs pályákon versenyezhettünk, aminek megrendezéséért minden elismerésem és tiszteletem az illetékeseké! Korábban már rajthoz álltam a Budapest Rallye keretein belül, viszont az idei gyorsaságik messzemenően eltértek azoktól, sokkal magasabb színvonalat, izgalmat és élvezetet nyújtottak. A Mitsubishinek fekszenek a gyors pályák, így most sem jelentkezett probléma a szakaszok teljesítésénél. A Skanzen-Visegrád rész azonnal elnyerte a tetszésemet, s még a Lábatlan-Bajna szakasz is élvezhető volt számomra. A Pilismarót-Dobogókői út nem igazán feküdt nekem, valahogy nem találtam meg a megfelelő diktálási ritmust. Viktornak is azért akadt dolga bőven: a reggeli gyorsan, 4 foknál kikapcsolta a kocsiban a fűtést, mert annyira megizzasztotta a kormánytekerés.
Stabil időket mentünk végig, csak az utolsó két gyorsaságin lehetett észrevenni, hogy fárad a pilóta. Viktor hiba nélkül autózott, abszolút meg vagyok elégedve a teljesítményével. Ez az, amire már lehet építkezni!
A Maxx Race Team versenyzőpárosának budapesti összefoglaló videója:
Partnereinknek köszönjük az együttműködést: Profi-Drink, deakhuto.hu, Brill Company Zrt., Sabina 2000 Kft., Patrimon International Biztosítási Alkusz Kft., Dream, Benyo Autószerviz Kft., Esély Iskolai Szövetkezet, Makói Pro Sanitas Bt., Zöld Élet Szociális Szövetkezet, Első Magyar Vidékfejlesztési Szociális Szövetkezet, ÚT-GARANTOR Kft.
Sajtófőnök: Horváth Judit – Tel.: 30/533-9099; E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.; web: www.maxxraceteam.hu
További képek a versenyről: Kattints ide!
A szezon elején aratott két futamgyőzelmet követően, az utóbbi időszakban két ezüstérmet szerzett az Országos Rally Bajnokságban Kazár Miklós és Szőke Tamás. Szeptemberben Kassán, a múlt hétvégén pedig a Budapest Rallyn végeztek a második helyen. Az összesítés szempontjából azonban nagyon sokat érnek ezek a dobogós pozíciók. A szezonzáró Mecsek Rally előtt ugyanis a Maximmun Racing Team párosa ötről kilenc pontra növelte az előnyét, ami ilyen kiélezett csatában már-már jelentősnek mondható.
- Nagyon sok minden történt ezen a versenyen, néhány mondatban nehéz lenne összefoglalni - értékelt a Budapest Rally után a címvédő Kazár Miki. - Óvatosan kezdtünk, majd egy bukkanón Tomi megütötte a hátát. Kicsit aggódtunk, hogy egyáltalán tudja-e folytatni, de szerencsére összeszedte magát. Fontos volt, mert ezúttal a navigátoromra óriási feladat hárult. Az ismeretlen szakaszokon csak a precízen felírt itinerre, és a társamra számíthattam. A hatos gyorsaságiig vonatoztunk Turánék és Herczigék mögött, amikor kaptunk egy defektet, így jöttünk le a pálya második felén. Ekkor nagyon távolinak tűnt az ezüst, mert sok-sok értékes másodpercet hagytunk bent. Nem sokkal ezután viszont azt láttuk, hogy Igorék is hasonlóan jártak, mint mi. Az ő veszteségük még nagyobb volt, Fortuna ezúttal fogta a kezünket. A végén csak arra figyeltünk, hogy ne hibázzunk, és ezeken a veszélyes pályákon simán behozzuk a Xsara WRC-t. Sikerült, így elégedettek lehetünk az ötödik futam után.

Kazár Miki és Szőke Tomi a Budapest Rally előtt már megfogalmazta a terveket. A legfontosabb az volt, hogy ne hibázzanak, célba érjenek, és növelni tudják az előnyüket. Ezeknek a saját magunknak támasztott elvárásoknak maximálisan eleget tettek, ezért jó hangulatban, mosolyogva zárhatták a hétvégi száguldást.
- Egyszer fent, egyszer lent. Egy napon belül megéltünk mindent – sorolta az élményeit Szőke Tomi. – Egy bukkanóban megütöttem a hátam, egy ideig levegőt sem kaptam. Miki húzott ki a szervizparkban, úgy jöttem helyre. Ezután is éreztem a fájdalmat, de képes voltam a folytatásra. A harmadik hely nézett ki nekünk, különösen a hatos gyors után. Aztán szerencsénk volt, talán a veszprémi computer hiba miatt elvesztett pontok most jöttek vissza. Ettől függetlenül a bajnoki cím sorsa továbbra is nyitott, Pécsett hatalmas taktikai csata várható. Nyilván nem futamot szeretnénk nyerni, hanem az éves összetettet. Ennek szellemében fogunk autózni a szezonzárón.
Az ötödik verseny után tehát Kazár Miki és Szőke Tomi kilenc ponttal vezet Herczigék előtt. November második hétvégéjén a tradicionális Mecsek Ralin folytatódik és egyben zárul a két páros külön párharca.

- Már most sem bíztunk semmit a véletlenre, hiszen az olasz csapat két autót hozott Budapestre. Műszaki szempontból maximálisan föl voltunk készülve - folytatta Kazár Miki. - Egy nyekkenés sem volt a kocsin, minden óramű pontossággal működött. Tomi is nagyon profin navigált, és egy kicsit levegőhöz jutottunk a bajnokságban. Ez a kilenc pont jó alapot jelent Pécs előtt. Nem nekünk kell kockáztatni, ugyanúgy tesszük majd a dolgunkat, mint ahogy eddig. Boldogok vagyunk, mert úgy tűnik, hogy minden egyben van. Remélem a Mecsekben nagyot pezsgőzhetünk.
A Budapest Rally (nem hivatalos) végeredménye:
1. Turán Frigyes, Zsíros Gábor (Ford Focus WRC) 57:28,7
2. Kazár Miklós, Szőke Tamás (Citroen Xsara WRC) +2:10, 7
3. Bútor Róbert, Tagai Róbert (Peugeot 207 S2000) +2:39,3
4. Herczig Norbert, Bacigal Igor (Skoda Fabia S2000) +3:08,9
5. Matics Mihály, Rubóczky Attila (Mitsubishi Lancer EVO IX RS) +5:29,9
6. Ollé Sándor, Czakó-Budai Annamária (Ford Fiesta S2000) +5:44,1
További képek a versenyről: Kattints ide!

Országos Historic Ralibajnokság 5. futam
Budapest Rali, 2013. október 4–5.
Második historic raliversenyén abszolút első helyet szerzett a Váradi–Laboncz kettős Mercedes 124 CE-vel a Budapest Ralin, amely egyben a rendkívül szimpatikus páros pályafutása első raligyőzelme volt. A második helyen a Wirtmann–Barna kettős végzett a szintén replica csoportba sorolt Ford Escort Mk I Brutál Turbóval. A historic mezőnyben ezen a futamon debütáló Zsíros–Erdélyi kettős az R1 kategória győzelmével és egy abszolút harmadik helyezéssel mutatkozott be Lada VFTS-ével.

Az FIA-homológ historic autók versenyében szintén egy újonc, a Lévai–Schweighardt duó nyert Opel Kadett C-vel, megelőzve a Leitold–Bazsó duó Fiat 131 Abarth-ját.
Mind a nevezők, mind pedig a célba érkezők tekintetében idei rekordot döntött a Budapest Rali, hiszen 23 historic páros vágott neki a versenynek, amelyből 15-en értek célba.

Nem lehetett letörölni Váradi György és Laboncz László arcáról a mosolyt a Budapest Rali céljában, akik a Mercedes 124 CE-vel az abszolút értékelést és a replica csoportot is megnyerték. „Nagyon boldog vagyok, nem is az a kérdés, hogy milyen érzés historic raliversenyt nyerni, hanem hogy egyáltalán ralit nyerni, mert hogy ez pályafutásunk első győzelme” – mondta Váradi. „Az pedig, hogy Wirtmann Ferit tudtam legyőzni, akinek a kedvéért elkezdtem ralira járni, egészen hihetetlen érzés. Azt sajnálom csak, hogy a másik példaképem, Varga Cigány nem indult. Volt egy korai rajtunk, az utolsó körben elromlott a kormányszervónk, de ennek most már semmi jelentősége. Csak a győzelem számít.”

A Baranya Kupához hasonlóan most is a replica csoportos Ford Escort Brutál Turbóval állt rajthoz Wirtmann Ferenc és Barna György, mivel C csoportos Mk I-es Escortjukat a Mecsek Ralira akarták tartalékolni. Váradi mögött mindössze 7,4 másodperccel lemaradva a replica csoport második helyét szerezték meg. „Nagyon jó versenyt vívtunk Váradival, aki megérdemelten nyert” – mondta Wirtmann. „Igazi raligyorsaságik voltak, sok levágással, dobálós úttal, amin a Brutál Turbóval meg kellett küzdeni, de így is nagyon élvezetes volt. Ezzel az autóval minden méter ajándék. Egy komoly kalandunk volt, amikor Lábatlanon az ugrató után összeütött a rugónk és fellőtte az autó hátulját. Szerencsére úton maradtunk és itt vagyunk a célban.”

A replica csoport harmadik helyét és az R1 kategória győzelmét a historicban most bemutatkozó Zsíros Imre és Erdélyi László páros szerezte meg Lada VFTS-sel. „Az első gyorsaságit egy kicsit elóvatoskodtunk, mert már vagy kilenc hónapja nem ültem autóba” – mesélte Zsírpapa. „A második jobb volt, a harmadikat, Lábatlant pedig jól ismerem, úgyhogy mondtam a tesómnak (Hajdú Gábor), hogy ing, gatya. Mi le is toltuk, de ő ráment egy teherautó-gumira és kiszakította a futóművét. Kopott gumikkal mentünk, úgyhogy minden kanyarba lapjával érkeztünk. A második körben nagyon integettek a szurkolók.”

Kevesebb, mint fél perccel maradt le a harmadik helyről és az R1 győzelméről MerencsicsÁrpád és Varga Sándor Suzuki Swift GTI-vel. Nagyjából ennyi időt veszítettek, amikor utolérték a Leitold–Bazsó kettőst, akik nem látták, így csak több kilométer után engedték el őket.

Az idén először hátráltatta műszaki hiba Kiscsatári Imrét és Siroki Zoltánt, akiknek a Lada21074-esében 6500-nál nem forgott többet a motor, így a 185-ös végsebesség 140–150-re módosult, ami a tempós pályákon nagy hátrányt jelentett, azonban így is megszerezték a R1 negyedik helyét, megelőzve Csík Zoltán és Csík Zsuzsanna Lada VFTS-ét.
Az FIA-homológ historic autók versenyében fél távnál még Juhász Zsolt és Rimár Tamás vezettek BMW 2002-essel, ám az első kör végén furcsa, csattogó hangot hallatott az autójuk, amiről hamar kiderült, hogy az egyik szelephimba tört el. Juhász így maradt a szervizparkban és mire a többi historic versenyző célba ért, bográcsban főtt szarvaspörkölttel várta őket.
A D korcsoport versenyét az egykori kétszeres A5-ös bajnok páros, a historicban a Budapest Ralin debütáló Lévai Ferenc és Schweighardt Gábor nyerte Opel Kadett C Coupéval.

A befecskendezőben fellazult csavar alaposan ráijesztett Leitold Károlyra és Bazsó Ildikóra, ám a szervizparkban pillanatok alatt megjavították a Fiat 131 Abarth-ot, amiben a második körben a hangosítás ment tönkre, ám így is a D csoport második helyén végeztek.

Az R2 kategória első helyét szerezte meg Világi Tamás és Jeszenszki Csaba Fiat 131 Abarth-tal. Nekik először a fékjük romlott el, majd az elszakadt gázbowdent kellett a gyorsaságin gyorskötözővel összekötniük.
Először az átbeszélő hangja ment el Horváth Zsolt és Jezsó BernadettRenault 5 Alpine-jában, aztán a navigátor hangja, de így is D csoport harmadik, a D2 kategória első helyén végeztek.

A D csoport negyedik helyét szerezte meg Kátai Tamás és Tomcsányi László Fiat 131 Abarth-tal, megelőzve Királyvári Gábor és Szám Béla Wartburg 353 WR-jét.

A C csoportot Juhász kiesése után Madár Sándor és Friedrich László nyerték Toyota Celica 1900-zal. Madárt korábban már láthattuk a historicban Skodával, de a Toyotával most indult először.
Vadonatúj karosszériát vetett be Tóth István és Bruckner Viktor. A ̒86-ban vásárolt SkodaS120 S karosszéria egészen mostanáig pihent Totya műhelyében, amibe minden más alkatrész egy ̒79-től ̒85-ig használt versenyautóból került át. Ezzel végeztek a C csoport második helyén.

Kórházi elfoglaltsága után versenykedvtől duzzadva tért vissza Ördögh Mixi a historic mezőnyébe, aki Angyal Tamással és a már legendás Ford Escort XR3i-vel az E csoport első helyén végzett.
Az Országos Historic Ralibajnokság szezonzáró futama a Mecsek Rali lesz november 7–9-e között.
A BUDAPESR RALI VÉGEREDMÉNYE (nem hivatalos)
1. (321) Váradi György–Laboncz LászlóMercedes 124 CER343:11,2
2. (327) Wirtmann Ferenc–Barna GyörgyFord Escort Mk1 TurbóR3+7,4
3. (320) Zsíros Imre–Erdélyi LászlóLada VFTSR1+2:02,7
4. (306) Merencsics Árpád–Varga SándorSuzuki Swift GTiR1+2:28,1
5. (309) Kiscsatári Imre–Siroki ZoltánLada 2107R1+3:25,9
6. (312) Csík Zoltán–Csík ZsuzsannaLada VFTSR1+5:01,3
7. (311) Lévai Ferenc–Schweighardt GáborOpel Kadett C CoupéD3+6:23,3
8. (318) Leitold Károly–Bazsó IldikóFiat 131 AbarthD3+6:42,1
9. (322) Világi Tamás–Jeszenszki CsabaFiat 131 AbarthR2+7:35,7
10. (315) Horváth Zsolt–Jezsó BernadettRenault 5 Alpine Gr2D2+7:38,7
11. (310) Kátai Tamás–Tomcsányi LászlóFiat 131 Abarth Gr4D3+8:47,4
12. (314) Királyvári Gábor–Szám BélaWartburg 353 WR D2+10:04,9
13. (317) Madár Sándor–Friedrich LászlóToyota Celica 1900C3+10:27,6
14. (305) Tóth István–Bruckner ViktorSkoda S120 S C3+11:19,2
15. (316) Ördögh Miklós–Angyal TamásFord Escort XR3iE2+17:31,0
*zárójelben az egész évre kiadott állandó rajtszámok
ORSZÁGOS HISTORIC RALIBAJNOKSÁG VERSENYNAPTÁRA
2013. április 5–7. Eger Rali
2013. május 10–12. Miskolc Rali
2013. augusztus 24–25. Baranya Kupa
2013. október 4–5. Budapest Rali
2013. november 7–9. Mecsek Rali
AZ ORSZÁGOS HISTORIC RALIBAJNOKSÁG EGYÜTTMŰKÖDŐ PARTNEREI
Iharos és Goller Kft., Kumho, MTVA Telesport
DYNAMIC RALLY TEAM – TAXI4 Budapest Rallye 2013, 2013. október 4-5.
Lángi Attila – Toma József „Csimpike”, BMW Z4 M Coupe
A Lángi Attila-Toma József „Csimpike” alakulat háza táján volt izgalom bőven a múlt hétvégi, TAXI4 Budapest Rallyen. A Dynamic Rally Team párosa hiába készítette fel most is maximálisan a BMW Z4 M Coupet a bajnoki fordulóra, a technika ördöge ismét megtréfálta őket. A fiúk azonban fricskát törtek az orra alá, s sikeresen kormányozták be csodajárgányukat a célba. Teljesítményük az S csoport és a 12-es géposztály harmadik helyét hozta meg számukra, mellyel közös pályafutásuk eddigi legjobb eredményét érték el.
Lángi Attila: Izgalmas és eseménydús hétvégén vagyunk túl. Pénteken felkészültem rá – miután külső szemlélőként végignéztem egy-két szereplést –, hogy csúszni fog a pálya a prológon, de azt nem gondoltam volna, hogy ennyire… Ráadásul csak egy kört mehettünk, így mire megszoktuk volna a tükörjég-állapotot, már le is kellett jönnünk a pályáról. Pedig lehetett volna ez jobb, látványosabb is ezzel a hátsókerekes autóval…
Szombaton már kezdődhetett élesben a menetelés. Nem csak nem ismeretlen szakaszok vártak ránk, de azt se tudtuk, mire számíthatunk az erdei utakon, mennyire lesznek azok felhordásosak. Óvatosan csináltuk végig az első két gyorsaságit, majd jött a Lábatlan-Bajna rész, amin viszont már versenyeztünk. Ott sikerült az ugratónál érdekesen leérkeznünk, aminek következtében elmozdult néhány alkatrész a BMW-ben. Megrepedezett az újonnan rendbe rakott lengőkar, s zörgő hátsó difivel érkeztünk meg az első kör utáni szervizparkba. A problémát orvosolták a szervizeseink, viszont 200 forintot se tettünk volna arra, hogy ez az autó le fog érni a következő szakaszon. Ennek ellenére, még sikeresen abszolvált hat gyorsaságit.
Nagyon jó verseny volt, gödrös, dobálós és egyben kiszámíthatatlan. Végül nem fogott ki rajtunk a Budapest Rallye, s célba kormányoztuk a BMW Z4-t, ami az S csoportban és a 12-es géposztályban is a harmadik helyet jelentette számunkra. Az örömünk mellé most munka is társul, hiszen már gőzerővel dolgozunk azon, hogy a soron következő, novemberi Mecsek Rallyn újra egy 100%-osan felkészített kocsival tudjunk rajthoz állni.
Toma József „Csimpike”: Nagyon jól éreztem magamat a Budapest Rallyen, igazán jó rendezvény volt! Egy bánatom van csak a prológgal kapcsolatban. A rajtdobogó festői környezetben, a Vajdahunyad váránál volt, ám négy darab fotóson kívül más nem volt jelen. Szerencsétlenül jött ez ki, hiszen a nézőktől sem lehet elvárni, hogy két helyszín között futkossanak.
A pilisi gyorsaságik nagyon izgalmas nyomvonalú, ritmusos szakaszok voltak – bár elsőre azért elég ijesztőnek tűnt. A lábatlan-bajnai rész viszont megszokott volt, bár Attila ebből az irányból még azt nem abszolválta. Igen melós volt a pályák feldolgozása, hiszen teljesen új és nehéz szakaszokról volt szó, ráadásul az időnk is igen szoros volt erre. Az első körben sikerült egy igen látványosat ugratnunk, ami után nem is értettük, hogyan tudtuk bevenni a soron következő bal kanyart, hiszen a pilótám gyakorlatilag folyamatosan egyenesen tartotta a kormányt. Szerencsére itt is elkerült minket a baj, bár a kocsit rendesen megviselte az eset. A difi úgy döntött, hogy meg akar szökni a Z4-ből, de a szervizeseink végül meggyőzték, hogy jó helyen van, és most az a feladata, hogy segítsen bennünket a Budapest Rallye abszolválásában. Az átbeszélővel is történt valami, Attila nem hallotta, mit diktálok neki, így a végén kiabálnom kellett, hogy tudjunk kommunikálni. Végül kiküzdöttük magunknak a sikert, s a dobogóig vittük a csodajárgányunkat.
Iszonyatosan elfáradtam a verseny végére, teljesen lemerültek az elemeim, annyira dolgos és kalandos volt az elmúlt hétvége. Viszont minden pillanatát élveztem! Rally volt a javából!
Partnereinknek köszönjük az együttműködést: NANO-IT-AUTO (www.nanolia.com),Contact-Consult,Montus Futómű Szerviz,Blue16 gépjárművédelmi rendszer, KSPEED Motorsport, MCG Europe Kft., Pro Complex Security, Janódob Kft., M Power Kft., nonstopgumiszerviz.hu, Opera Garden Hotel & Apartments, Yakuza Tattoo, bmwtuning.hu, keramiafekbetet.hu, aluhegesztes.hu, MOVE Event&Project Kft., vagyaim.hu, www.ams-oil.hu, www.archoil.hu, www.gearbox.hu
Sajtófőnök: Horváth Judit – Tel.: 30/533-9099; E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
A középső körben jól ment, az eleje és a vége azonban felejtős volt az elmúlt hétvégén ifj. Kiss Lászlónak és Varga Zsuzsannának. A Maximmun Racing Team párosa az ORB idei ötödik futamán abszolútban a tizenharmadik helyen zárt, a hármas kategóriában pedig az ötödikként fejezték be a Budapest Rallyt. Pozitívum, hogy karcmentesen kormányozták célba magukat és a Mitsubishit, viszont néhány elkövetett hiba miatt a vérmesebb reményekről le kellett mondaniuk.
- Ez pontosan így van – erősítette meg ifj. Kiss László. – Pörgős rendezvényen vehettünk részt, szenzációs pályákon versenyezhettünk, mégis rosszul kezdődött az egész. Szinte rögtön a rajt után felakadt a gáz, alig tudtam sebességbe tenni az autót. Ennek ellenére próbáltunk haladósan közlekedni, de a gyorsasági felére a fékünk is elfőtt, még a féknyeregből is folyt az olaj. Ráadásul a gumiválasztást is elrontottuk, úgyhogy a csapatnak volt dolga a szervizben. Szerencsére a fiúk mindent helyrehoztak, ezért a második körben már kategória harmadik időkre is képesek voltunk. Ekkor nagyon jó éreztük magunkat, élveztük a verseny minden egyes pillanatát. A negyedik helyen álltunk, de sajnos az utolsó három szakaszon leromboltuk, amit előtte felépítettünk. Nem szereltük föl a lámpasort, így az utolsó gyorson a kihordásos részen már semmit nem láttunk. Összességében azonban sok tapasztalatot gyűjtöttünk, amit a korábbiakhoz raktározunk és természetesen ki is fogunk értékelni.
Laciék Lábatlan és Bajna között némi riadalmat is okoztak az ott tartózkodó nézőknek. Közel kétszázas tempóval az autó az út mindkét oldalán csapódott, de végül bevették a lassítót, csak az utolsó sort vitték el. Egy késés miatt kaptak negyven másodperc büntetést, a célban mégis boldogan mosolyogtak.
- Továbbra is azt mondom, hogy számunkra az idei egy tanulóév – folytatta a Maximmun Racing Team pilótája. – Azt mondják, a jó eredményekhez idő kell, és meg kell szenvedni érte. Mi már ebben a bajnokságban többször is megjártuk a hadak útját, úgyhogy talán a rossz sorozatunk előbb-utóbb véget ér. Ugyanakkor szeretnénk gratulálni a navigátoromnak, mert a Budapest Rallyt tényleg itinerből kellett végignyomni. Egyszer sem hibázott, jó időben, jó ritmusban diktált, és ez nekem nagyon sokat segített. Nagyon navigátoros verseny volt, és ez a jó, mert így igazi csapatmunkáról beszélünk. Zsuzsa ismét bebizonyította, hogy van érzéke ehhez a sporthoz, ennek pedig kimondottan örültem. Most majd kiértékeljük az adatokat, feldolgozzuk a tapasztalatokat, aztán gőzerővel készülünk Pécsre. Hátha a Mecsek-alján már nem csak dobogós szakaszeredményeket tudunk megcsípni, hanem egy kisebb serleget is az ORB-ben.
A Budapest Rali (nem hivatalos) végeredménye:
1. Turán Frigyes, Zsíros Gábor (Ford Focus WRC) 57:28,7
2. Kazár Miklós, Szőke Tamás (Citroen Xsara WRC) +2:10, 7
3. Bútor Róbert, Tagai Róbert (Peugeot 207 S2000) +2:39,3
4. Herczig Norbert, Bacigal Igor ( Skoda Fabia S2000) +3:08,9
5. Matics Mihály, Rubóczky Attila (Mitsubishi Lancer EVO IX RS) +5:29,9
6. Ollé Sándor, Czakó-Budai Annamária (Ford Fiesta S2000) +5:44,1
13. ifj. Kiss László, Varga Zsuzsanna (Mitsubishi Lancer EVO IX) +9:08,7
A 3-as kategória (nem hivatalos) végeredménye:
1. Matics Mihály, Rubóczky Attila (Mitsubishi Lancer EVO IX RS) 1:02:58,6
2. Osváth Péter, Farnadi Ágnes (Mitsubishi Lancer EVO IX) +54,1
3. Markó Gergely, Béres László (Mitsubishi Lancer EVO IX RS) +1:38,4
4. Rongits Attila, Hannus László (Mitsubishi EVO IX RS) +3:10,5
5. ifj. Kiss László, Varga Zsuzsanna (Mitsubishi Lancer EVO IX) +3:38,8
További képek a versenyről: Kattints ide!