A műjégpályán kezdődik a futam, majd a belvárosból Szentendrére vezet a versenyre nevezett 112 páros útja


Közel 450 kilométernyi versenytáv vár a Twist Turán Motorsport csapatára az október 4-5. közötti Budapest Rallye alkalmával. A 100%-ban aszfaltos szakaszokra hamarosan fény derül, de azt már lehet tudni, hogy 9 gyorsasági fokozza majd a hangulatot a főváros környékén. Turán Frigyes és Zsiros Gábor azzal a Ford Focus WRC-vel és Hankook gumival állnak rajthoz a hétvégén, amellyel a Kassa Rallyn az ORB győztes pozícióját szerezték meg.

„Jó versenyre számítunk, nagyon kellett a Budapest Rallye az ORB sorozatba! Ugyanúgy készülünk, mint a többi versenyre, jelenleg a logisztikai feladatokat végezzük. A szakaszok pontos helyét csütörtökön reggel tudjuk majd meg. Kíváncsian várjuk, hogy milyen pályákat jelölnek ki. Öt tréning lesz, ez elég jó a felkészüléshez. Csütörtökön délután egy rövid tesztet is tudunk majd tartani. Ugyanazzal az autóval versenyzünk majd, mint Kassán. Már ott is jól működtek a beállítások, így optimistán állunk rajthoz, mindössze a hidegebb időhöz kell igazodnunk.” – mondta Turán Frigyes.

Az Országos Rallye Bajnokság budapesti futama pénteken a Városligetben veszi kezdetét egy ünnepélyes rajtceremóniával 17:30-kor. Ezt követi a prológ 18:00-kor a műjégpálya területén. A prológ körverseny jelleggel zajlik majd, és kifejezetten látványos programnak ígérkezik. A célceremóniára pedig szombaton este kerül sor a szentendrei Dunakorzón.

Forrás: Just Creative

A Sportok házában a mai napon rendezett RSB ülésen bejelentették, hogy a korábban törlésre kerülő Budapest Rallyt mégis megrendezik. Így hosszú kihagyás után ismét lesz Országos Rally Bajnokság forduló Budapesten.


Amit eddig tudni lehet, hogy a rajtceremónia a Vajdahunyad váránál lesz. A műjégpályán kerül lebonyolításra a prológ. A szervizpark és a cél a szentendrei Duna-korzón lesz. Három gyorsasági szakaszon zajlik majd a verseny, amik közül jelenleg a Lábatlan - Bajna szakaszt hozták nyilvánosságra. A másik két pálya titokban maradt. A résztvevők az itinerosztáskor fogják megtudni merre van a másik két gyorsasági szakasz. A titkos szakaszok nagy része a nézők elől elzárt terület lesz, csak a Lábatlani gyors látogatható teljes egészében a már jól megszokott módon. A versenykiírást a holnapi napra ígérik.


A verseny programja:  2013.10.04.-05.

10.03. Csütörtök:  Pályabejárás

10.04. Péntek:       Pályabejárás, Rajtceremónia, Prológ (ORB, Historic, Rallye2)

10.05. Szombat:    Verseny

 

Budapest Rallye 2013

2013-09-17 18:07

Tájékoztatjuk tagjainkat (versenyzõket, nevezõket), hogy az Intézõ Bizottság mai ülésén a rendezõ meghallgatása után, az Elnökség javaslatára ismét megtárgyalta a Budapest Rallye ügyét, és a hozott határozatok értelmében 2013.október 04-05-én, az Elsõ Rally Manager Iroda kft. rendezésében a Budapest Rallye megrendezésre kerül.

Az errõl szóló IB határozatok a holnapi napon kerülnek megjelenítésre.

MNASZ Titkárság

Idén másodszor az ORB versenysorozat 4. futamán, a Kassa Rallye-n állt rajthoz a Speed Rally Team versenyzőpárosa Turi Tamás és Somogyi Pál. Sajnálatos módon, hamar véget ért számukra a verseny, ami inkább egy szerencsétlennek köszönhető, mint a felkészületlenségnek.


A szombati pályabejárásra valóban ez a 3 lehetőség kevésnek tűnt, de párosunk megtette a tőle telhetőt, hogy minél jobban megismerkedjen a szakaszokkal. Bíztak benne, hogy elég volt az idő arra, hogy egy jó időt autózzanak.

Ahogy emlékeztek ez a Kassa Rallye nagyon jó verseny, mind a pályát, mind a hangulatát tekintve, csak azt sajnálják, hogy hamarabb véget ért, mint tervezték.

Az első gyors előtt fékbetétet cseréltek a Clió-n és emiatt a gyors feléig nem volt megfelelő a fékhatás, és így sok időt vesztettek. Pali, ezt a lemaradást behozva próbálta Tomit hajtani a második gyorson, de sajnos egy kanyarban, ahol nem fordult megfelelően az autó, és poros is volt az út lecsúsztak, „mintha jégen csúsztunk volna meg” - tette hozzá a navigátor. Bár egyáltalán nem nagy sebességgel. A problémát inkább az okozta, hogy a kartervédő fennakadt, így nem tudták ketten visszatenni a Cliót az útra, és segítséget kellett kérniük, de ehhez 2-2 km-t mentek mindkét irányba, hogy találjanak valakit. Végül a gép visszatolni az útra, de ez kb. 50 perc kiesést okozott és nem értek volna be a következő gyors rajtjába csak, ha versenytempóban közlekednek, ami a rendőrök és a kizárás miatt nem volt valós lehetőség. Szuper rally keretében visszaállhattak volna, de annyira elment a bajnokság, és mivel Budapesten sem indulnak, nem lett volna elég pontjuk egy hozzájuk érdemes helyre. Ezen felül nem akarják a pontokat a többiektől elvenni, akik több futamon is tudtak indulni.

Nagyon sok segítséget kaptak a fotósoktól is a mentés közben, illetve az erdőből lejövő szlovák bácsiktól, így sikerült másodpercek alatt kimenteni az autót. Pali kiemelte beszélgetésünk során „Ezúton szeretném megköszönni a segítséget mindenkinek”.

Szerencse a szerencsétlenségben, hogy mind a ketten egy karcolás, zöld folt nélkül megúszták és az autónak sem lett semmi baja.

Fontos mindkettőjük számára, hogy minél többet menjenek együtt, hiszen össze kell még szokniuk. Nem csak egy évre tervezik a közös munkát, ehhez pedig szükséges, hogy több és több kilométert tudjanak maguk mögött.

Természetesen az eddig is tervezett bajnokságzáró Mecsek Rallye-n részt vesznek, ha a pontokért már nem is, az élvezetést és egy jó helyezésért. Nem biztos még számukra sem, hogy hogyan és mivel, de ott lesznek. Jelenlegi helyzet szerint megtesznek mindent, hogy egy WRC-vel vagy Mitsubishivel indulhassanak, de ez attól is függ, hogy milyen támogatást kapnak.

Köszönöm a riportot és sok sikert a Mecsek Rallye-hoz.


Köszönet a támogatásért:


  • Flottapark Kft.

  • Contact Invest

  • Cash global

  • SRT

  • duen

  • Ruber Kontakt kft.

  • A123 kft.


Speed Rally Team sajtófőnök: Krizsán Zoltán

Tel.:06-30-505-20-89

E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 
További képek a versenyről: Kattints Ide!

A mai napon érkezett hír a verseny áthelyezésről, azonban már is itt a sokak által emlegetett szomorú valóság. Sajnálatos módon elmarad a Budapest Rally 2013-ban. Túl szép is lett volna ez az év, ha egy verseny se kerül törlésre. 
 

Tájékoztatás az MNASZ IB szavazásáról!
2013.09.13. 15:18 

A sportszakmai alelnök úr tájékoztatása alapján az IB a mai napon lezárult elektronikus szavazás eredményeképpen nem fogadta el az RSB előterjesztéseit a Budapest Rallye-val kapcsolatban.
A mai napon korábban megjelent RSB közlemény alapján és a versenyzők - ugyan késve történő, de szükségszerű - tájékoztatása érdekében minden MNASZ taggal (versenyzők, nevezők) közöljük, hogy az MNASZ versenynaptárában meghírdetett Budapest Rallye törlésre került.


MNASZ Titkárság

A mai napon korábban megjelent RSB közlemény elolvasásához kattints ide!

{edocs}http://www.mnasz.hu/letoltes/9_2013_RSB_kozlemeny.pdf{/edocs}

Ezúton szeretnénk tájékoztatni minden érintettet, hogy a Budapest Rallye csak és kizárólag október 4-5-én tud megvalósulni. Mind a rajtceremónia,prológ és szervizpark helyszínei és a gyorsasági pályák csak és kizárólag ebben az időpontban állnak rendelkezésre. A versennyel kapcsolatos összes engedély beadásra került a megfelelő hatóságoknál.

Negyedszer sem sikerült a kassai célba érés az AS Rallyesport Europe versenyzőpárosának, Ollé Sasának és Nyirfás Juliannának. A Baranya Kupa abszolút győzelme után az Országos Rallye Bajnokság negyedik futamáról egy defekt miatt kellett idő előtt búcsúznia…

A Hodosi – Holló kettős a legutóbbi veszprémi murvás versenyt követően visszaépítették a kocsit murváról aszfaltra. Ezen felül még persze teljes revízión is átesett az A-s Zsiguli. A tervek között szerepelt a Kassa Rally, de még maguk sem voltak biztosak abban, hogy elkészül-e az autó időben. Erről kérdeztem Hodosi Gábort pilótát.


A legutóbbi versenyetek Veszprémben volt, ahol a 2. helyen végeztetek. Milyen felújítások történtek a Ladán azóta?

- Tulajdonképpen az egész autó fel lett újítva. Főként a futómű alkatrészek, stabilizátorok, lengőkarok, és új lengéscsillapítók kerültek az autó alá. Valamint beszereltünk egy 4 dugattyús féknyerget, amire már régóta vágytunk. Egy új főtengelyt is kapott a motor, amivel sajnos meg is jártuk közvetlenül a verseny előtti napon. Ez az alkatrész 4 km után megadta magát, és gyors elsősegélyre volt szükség. Éppen, hogy csak kész lettek a szervizes fiúk, és nemsoká indulhattunk is Kassára.


Akkor tréning nélkül vágatatok neki a szlovák pályáknak? Nem volt bennetek azért egy kis pánik, hogy esetleg valami baja lesz az autónak?

- Igen, tesztelés nélkül kellett sajnos megmérettetni magunkat, az általunk utoljára 2005-ben látott pályákon. Mint később kiderült nagy szükség lett volna rá. Így csak az új gumikban bízhattunk, meg magunkban.


Hogy éreztétek magatokat, és mennyire tetszettek a pályák? Mert ugye azért volt egy kis változás 2005 óta?!

- Leginkább „bátorságpróba” volt. Az első napon, az első gyorsasági szakaszon már láttuk, hogy nem egy egri, vagy veszprémi versenyen vagyunk. Nem csak a szlovák versenyzőtársak szerint, hanem mi is úgy gondoljuk, hogy a bajnokság egyik legnehezebb versenyén vagyunk túl. Igazából jó kis próbatétel volt számunkra, a változatos és tempós pályáknak köszönhetően.


Az autó végig hibátlanul működött, és semmit sem kellett vele csinálni a szervizeseknek?

- Jó is lett volna. De sajnos nem így történt. Mi már a szervizparkba tartva tudtuk, amit a srácok még nem, hogy lesz munkájuk, nem kevés. A nap folyamán cseréltek két első lengéscsillapítót, és egy differenciálművet. Tehát azért nem volt ez olyan zökkenőmentes, de a lényeg, hogy tudtunk menni. Igaz, minden balos kanyarban úgy éreztük, hogy instabil a kocsi, ezért nem tudtuk a maximumot kihozni, se magunkból, sem az autóból.


De végül a 14-es kategória 2. helyén végeztetek. Elégedettek vagytok az eredménnyel?

- Természetesen örülünk, hogy célba értünk a fent említett problémák mellett, de valahogy mégsem teljes a boldogság. A szervezés, meg minden más tökéletes, és rugalmas volt, csak hát sajnáljuk, hogy a kocsi nem akart engedelmeskedni.

 

Akkor jelenleg, hogy álltok a bajnokságban, a Kassa Rallyn szerzett plusz pontoknak köszönhetően? Valamint részt vesztek-e a hátralévő futamokon?

- Igen, a 2. helyen vagyunk pillanatnyilag a bajnokságban. A matematikai esélyünk még megvan az első helyre, amiből az következik, hogy Budapesten és Pécsen is rajhoz kell állnunk. De nem latolgatunk, majd eldől minden.


Azért túl sokat ne matekozzatok, de mindenképpen sok sikert nektek a Budapest Rallyhoz! 

Szöveg: Tiba Anita

További képek a versenyről: Kattints Ide!

DYNAMIC RALLY TEAM – 39. Kassa Rally, 2013. szeptember 6-8.

Lángi Attila – Toma József „Csimpike”, BMW Z4 M Coupe

 

Küzdelmes hétvégét zárt Kassán a Lángi Attila-Toma József „Csimpike” duó. A BMW Z4 M Coupe alázatosan szolgálta gazdáit, ám a váltókar makacskodása komoly fejtörést okozott a páros tagjainak. A Dynamic Rally Team versenyzőit végül a 12-es géposztály 3. helyén intették le. Ennek az eredménynek köszönhetően pedig nem csak egy igazán megérdemelt serleggel gazdagodtak, de Csimpinek egy igazán különleges születésnapi ajándékot is nyújtottak.

 

Lángi Attila: Eredményes hétvégét zártunk Kassán. Gyilkos pályákon versenyeztünk, amik nagyon nagy odafigyelést igényeltek, sokan ki is estek, de a végén mi csak azért is átgurultunk a célvonalon. Küzdelmes futamunk volt, ahol a szlovák mezőnyt sem kell lebecsülni – ügyes pilóták és jó technikai felszereltség jellemzi azt a bajnokságot. Egy célunk volt: a kategóriánkban szereplő másik BMW idejét figyeltük, és azelőtt szerettünk volna végezni. Ez meg is történt, végig jobban teljesítettünk, ám ők sajnos idő előtt a küzdelmek feladására kényszerültek, mi pedig ellenfél nélkül maradtunk.

Szerencsére most nem következett be nálunk a szokásos állapot, hiszen nem kezdtünk álmosan, elég jól és eredményesen kezdtük meg a menetelést a szombati napon.  Az első gyorsaságin beestünk egy kicsit az árokba, aminek következtében vesztettünk néhány tizedmásodpercet. A gyors közepén azonban sárga zászlót lengettek, ami kicsit elszomorított, hiszen vissza kellett vennünk a tempóból, pedig akkor igazán odatettük magunkat és jól mentünk. A 2. gyorson eltévedtünk egy kicsit – habár jól volt feldiktálva az itinerünk, egy azonosítási pontot valahogy kihagytunk. A 3. gyorsaságit kivették Maticsék balesete miatt, a 4. szakaszon pedig a váltó kezdett el rakoncátlankodni, ami vasárnapra sem változott.

A másnapi szereplésünket hullámvölgyek jellemezték, de még így is nagyon jó hangulatban versenyeztünk. Mindenről készült felvétel, ezért utólag nem csak szórakozni tudunk majd magunkon, hanem tanulni is. Még akkor se akartam elhinni, hogy tényleg kupával gazdagon fogunk hazatérni, mikor álltunk fel a céldobogóra. Igazi, küzdelmes versenyhétvégénk volt, amihez csak pont volt az i-re a trófea. De az is biztos, hogy versenyzőként most teljesítettünk a legjobban, most érdemeltük meg a legjobban a harmadik helyet. Azt hiszem, jó születésnapi ajándék volt ez az eredmény Csimpinek is, aki szeptember 7-én ünnepelte 36. születésnapját.

Hazaérkezésünk után már meg is kezdtük a kocsi revízióját, hogy a szeptember 20-21-ei Vác Rallyn, az Rali Túra Egylet záró futamán ismét 100%-osan állhassunk rajthoz.

 

Toma József „Csimpike”: Egy remekbe szabott hétvégén vagyunk túl. Minden úgy alakult, ahogy szerettük volna, sőt még arról is megemlékeztünk, hogy szombaton volt a szülinapom. A pályák azonnal elnyerték a tetszésünket, különösen a szombati szakaszok – annak ellenére, hogy egy sajnálatos baleset miatt nem tudtunk rajta annyit autózni, mint ami eredetileg tervezve volt.

A vasárnapunk rendkívül küzdelmesre sikeredett. A 7. szakaszon, a cél előtt körülbelül 3 kilométerre eltörött a BMW-ben a váltókar. Abba a „szerencsés” helyzetbe voltunk, hogy mindez üres állapotban következett be, s így félre kellett állnunk. A szerencsére azonban nem hagyott el minket teljes mértékig: sikerült egyes sebességi fokozatba tennünk a kocsit, s így – ha lassan is, de – teljesíteni tudtunk a visszalévő távot. A 8. gyorsaságin pedig ugyancsak ebben az állapotban kellett végiggurulnunk. Az etapon, az utolsó szakasz rajtja előtt 5 kilométerre ugyancsak előjött a probléma, és ismét üresben maradt a váltó. Azt hittük, itt a versenyünk a vége. De nem ették azért olyan forrón ezt a kását! Az autó alá másztam, és addig próbálkoztam helyretenni a dolgokat, amíg egy második fokozatot sikerült kikönyörögni a váltótól. Ha ilyen körülmények között is, de sikerült teljesítenünk a 9. gyorsasági szakaszt, és a céldobogón is át tudtunk gurulni a BMW Z4-gyel. A kategóriánk 3. helyét szereztük meg, aminek rendkívül örülünk, s úgy érezzük, hogy a küzdelmes kassai hétvége után ezt meg is érdemeltük.

A kocsi fogadtatása már-már megszokottnak mondható: rengetegen voltak rá kíváncsiak, gyönyörködtek benne, fotózkodtak vele. A szlovák technikai emberek is nagyon várták már az érkezésünket, hiszen sokat hallottak már a Z4-ről – mivel többször is dolgoztam már kinti versenyen, így szóba került korábban a csodajárgányunk.

Végre úgy működött a technika, ahogy kellett. Az új Hankook gumik is jól vizsgáztak, sikerült a megfelelő keverékeket választanunk a kassai körülményekhez. Nagyon jóízűt autóztunk, és rengeteg pozitív élménnyel gazdagodtunk, ami reméljük csak gyarapodni fog a szezon hátralévő részében.

 

Partnereinknek köszönjük az együttműködést: NANO-IT-AUTO (www.nanoitauto.com),Contact-Consult,Montus Futómű Szerviz,Blue16 gépjárművédelmi rendszer, KSPEED Motorsport, MCG Europe Kft., Pro Complex Security, Janódob Kft., M Power Kft., nonstopgumiszerviz.hu, Opera Garden Hotel & Apartments, Yakuza Tattoo, bmwtuning.hu, keramiafekbetet.hu, aluhegesztes.hu, MOVE Event&Project Kft., vagyaim.hu, www.ams-oil.hu, www.archoil.hu

Sajtófőnök: Horváth Judit – Tel.: 30/533-9099; E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 További képek a versenyről: Kattints Ide!

MARICSEK RACING TEAM – 39. Kassa Rally, 2013. szeptember 6-8.

Kovács Antal – Istovics Gergő, Mitsubishi Lancer Evo VI

 

Mikor Kovács Antal és Istovics Gergő a rallypályák mezejére lépett, talán nem is mertek arról álmodni, hogy egy nap az első osztályú bajnokság egyik futamán, az abszolút első öt helyezett között végezhetnek. A 39. Kassa Rallyn azonban ez az álom valóra vált! A Maricsek Racing Team duója magabiztos meneteléssel a nemzetközi értékelésben a 8., míg a magyarok mezőnyében az 5. helyre kormányozta be a Mitsubishi Lancer Evo VI-ost. Sőt, mi több: újabb kategóriagyőzelemmel gazdagodtak az S csoportban valamint a 12-es géposztályban.

 

Kovács Antal: Tavaly is nagyon tetszett ez a kassai verseny, de akkor motorhiba miatt az utolsó gyorsaságin kiestünk. Idén így azzal a céllal érkeztünk meg, hogy revansot vegyünk a múlt évi szerencsétlenségünkön. Nagy reményekkel vágtunk neki a futamnak, hiszen külföldön általában sokkal jobban szoktunk szerepelni, mint itthon. Ez talán annak tudható be, hogy a többiek sem ismerik annyira a pályákat, mint az itthoniakat, amiken 15-20 éve versenyeznek.

A 43-as rajtszám tulajdonosai lettünk, s ezért a szombati nap folyamán többször is úgy jártunk, hogy utolértük az egyik szlovák sporttársunkat, akit később meg is kellett előznünk. Ennek ellenére is az abszolút értékelés 15. helyén voltunk két szakasz után, végül pedig 16.-ként fordultunk a másnapi küzdelmekre.

Vasárnap folyamatosan gyorsultunk, és egyre előrébb kerültünk. Az utolsó gyorsasági előtt a nemzetközi értékelésben 10.-ek, míg a magyar mezőnyben 6.-ak voltunk. Tájékozatlanok voltunk addig arról, hogy hogyan állunk az eredménylistán. Felhívtuk a szervizünket, s már a rajtban álltunk, mikor mondták, hogy az online hirdető szerint mindössze 4 másodpercre van tőlünk Lencse Zoli, s megszerezhető még az abszolút 5. hely. Úgy gondoltunk, hogy felvesszük a kesztyűt, és harcolunk a jobb pozícióért. Reggel több mint 40 másodperccel voltunk Lencséék mögött, a 9. gyorson viszont 5,7 másodperccel autóztunk jobb időt náluk, így sikerült újabb egy helyezést előrébb lépnünk. Azóta annyi változott, hogy megbüntették Melicháreket, így 8.-ak lettünk a nemzetközi mezőnyben.

 

Kellemeset csalódtunk magunkban és a teljesítményünkben, főleg azért, mert semmit sem csináltunk másképp, mint itthon. Nekünk való pályák voltak Kassán: szűkek és nehezek, technikásak. Vezetői és technikai hiba nélkül mentünk végig a 9 gyorsasági szakaszon, s így teljesítettük azt, ami körülbelül 2005 óta nem történt meg: Mitsubishi Lancer EVO VI-os végzett az első ötben. Megilletődően álltunk a céldobogónál, de annál nagyobb volt az örömünk. Még nem tisztultak le teljesen az érzéseim, de az biztos, hogy életem eddigi legeredményesebb, legösszeszedettebb és mondhatni a legemlékezetesebb versenye volt a 39. Kassa Rally.

 

Istovics Gergő: Amilyen izgatottan vártuk a kassai derbit, olyan jól is sikerült. Azt kaptuk, amire számítottunk: flottul, jól szervezett verseny volt, vb szintű, ritmusváltásokkal jellemezhető pályákon.

Az első nap csak annyi problémánk volt, hogy a 43-as rajtszámnak köszönhetően az előttünk autózó szlovák párost folyamatosan utolértük. Kétszer gond nélkül meg tudtuk őket előzni, ám a negyedik szakaszon 6 kilométeren keresztül autóztunk mögöttük. Nem vártuk rossz helyről a folytatást még így sem, de azt elhatároztuk, hogy egy sokkal összetettebb autózást kell bemutatnunk, ha előrébb akarunk lépni. Ez sikerült is – nem kis meglepetésünkre olyan ellenfeleket tudtunk magunk mögé utasítani, mint Trencsényi, Osváth vagy Rongits, ami önmagában is nagy eredmény számunkra. Az utolsó gyorsaságiig nem tudtuk, hogy állunk, de végül értesítettek róla minket, hogy elérhető még az abszolút 5. hely. Antival összenéztünk, behúztuk az öveket, összeszorítottuk a fogunkat, és leküldtük a Mitsubishit a 9. szakaszon úgy, ahogy csak a csövön kifért.

Olyan eredményt sikerült elérnünk, amiről korábban álmodni sem mertünk volna, s minden várakozásunkat felülmúlta. Az első ötben végeztünk egy olyan technikával, ami ma már inkább csak az S csoportban állja meg a helyét. Elérzékenyülten álltunk Kassa főterén, amikor játszották a Magyar Himnuszt! Csodálatos érzés volt!

Ez úton is köszönjük Lencse Zoli sportszerű hozzáállását, s jobbulást kívánunk Zejda Vikinek! Hatalmas köszönettel tartozunk a csapatnak, akik áldozatos munkája nélkül nem jutottunk volna el idáig. A legnagyobb hálával pedig a csapatfőnökünknek, Maricsek Miklósnak tartozunk, aki mindig is hitt bennünk! Igyekszünk ezt a bizalmat a jövőben is minél jobban meghálálni!

 

Sajtófőnök: Horváth Judit – www.maricsekteam.hu; Tel.: 30/533-9099; E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

További képek a versenyről: Kattints Ide!

A 39. Kassa Rally a Snela Rally Team versenyzői Lencse Zoltán és Hofbauer Tamás számára fantasztikusan alakult, hiszen pályafutásuk eddigi legeredményesebb futamát tudhatják maguk mögött. Az abszolút 6. hely a befektetett munka gyümölcse.

Lencse Zoltán:  -  Próbáltunk minden lehetséges szempontból felkészülni a kassai futamra.  Tudtuk, hogy az eddigi legnagyobb kihívás lesz ez, hiszen ezelőtt soha nem jártunk a környéken még nézőként sem.

- A pályákat sikerült remekül feldolgozni, amelyek nem túl egyszerűek. A hosszabb gyorsasági szakasz technikás, ritmusváltásos volt, majd a második körre, ahol nem volt gumi mindenhol felhordásos is. Matics Misiék balesete miatt etap lett ez a gyorsasági. Vikinek ezúton is jobbulást kívánunk a csapat nevében.

- A verseny rendezésével maximálisan elégedettek vagyunk, bár a hosszú etapokon ráértünk gondolkodni, ez nem rontott a hangulatán. A kellemes fogadtatás és szervezés pozitívan hatott ránk.

- Az autó az egész futam alatt tökéletesen működött. A gumiválasztás is megfelelőnek bizonyult, tehát a csapat ismét profi teljesítményt nyújtott.

-  Bár apróbb kalandjaink voltak, mindet meg tudtuk oldani. Az egyetlen, amely lassította a versenyünket, hogy egy versenyzőpáros balesete miatt lassítottak minket az egyik gyorsasági szakaszon, így itt benn maradt jó néhány másodperc, de nem csináltunk belőle nagy ügyet.

- Nagyon boldogok és elégedettek vagyunk. Nem számítottunk ilyen jó eredményre. Az eddigi befektetett munkának most látjuk, érezzük a gyümölcsét. Az abszolút hatodik hely pályafutásunk legjobb eredménye. Bízunk benne, hogy hasonlóan sikeresek lesznek a következő versenyeink is.

- A következő megmérettetés Az RTE bajnokság váci futama lesz, ahová mindig szívesen térünk vissza.

Köszönjük Támogatóinknak!

Extrametál Stúdió, GTH Transport Kft, Háromhalom Kft, BIL Transport, Well Done St. Moritz Kft., Gerenda Impex Kft., A&A Express Kft., Kriszti és Zoli Parfüméria., Door To Door Express Kft., 4 Line Kft., Rail-Gép Kft., Wellensteyn, Medishoe Magyarország Kft., concrete by Giacotti

További képek a versenyről: Kattints Ide!

35. oldal / 46

Facebook Oldal

Tetszik? Töltsd le!

Sajtóanyag küldés

Kérjük felirat nélküli képet mellékeljenek!

ORB - Rallye 1 Hírek

Médiapartnerek

amc.pngdrifted.pngdrifting.jpgfonix.jpghajoka_200x100.jpgrallyfotok.pngrc.jpgsimfans.jpgstamas.jpgw_MTI_200x100.jpg
Go to top