
A tavalyi Szombathely Rallyt mindenképpen felülmúlta a Jánosa Ákos – Brunekker Árpád kettős, ugyanis most a kategória első helyen végeztek. Az autóval elégedettek voltak, a szakaszok nagyon tetszettek nekik, és hát elérték, amiért mentek.
„Nagyon örülünk, hogy ismét sikerült jól menni. Felülírtuk szerencsére a tavalyi bakit, és nagyon jók voltak a pályák. Végig jó hangulat volt, és az autó is kitűnően szuperált. De, hogy ne legyen minden ilyen happy, elárulom, hogy még mindig csak 80-90%-osnak ítélem meg a teljesítményünket, de tudjuk hol a hiba bennünk, és rajta vagyunk a javuláson. Maximalista révén persze ez csak az én gondom már, de tudom, hogy lesz ebből még 100% is. Már lényegesen jobban autózunk, mint tavaly, és jót tett nekünk a tanulóév, most már elhiszem, hogy ott fogunk menni, ahol tervezzük, és korrigálni is tudok, ha esetleg be-becsúszik egy kis hiba. Kalandozásunk a gumi kopása miatt csak az utolsó gyorson volt, de még így is felfértünk a dobogó legfelső fokára. A kategória helyünk megtartására törekszünk a továbbiakban is, és hogy Székesfehérváron hasonlóan teljesítsünk, és újabb pontokkal gazdagodjunk. Nem igazán kedvencünk Fehérvár, de ott is indulni fogunk. Már várjuk a veszprémi futamot, mert azért csak a murvát bírjuk jobban.” – mondta Ákos elégedetten.

Ez a fránya maximalizmus mindig. Gondolná az ember, hogy ez milyen szinten motiválhatja a rali versenyzőket is?! Persze. Hiszen miért is kellene elégedettnek lennie az első hellyel, ha ő még érzi, hogy mi maradt bent a gyorson, és mi az autóban. Ez viszi előrébb a srácokat versenyről-versenyre. Mert motiváció nélkül a rali sem megy.
„Kupától, és kategória első helytől függetlenül egy nagyon jó versenyen vagyunk túl. Mind a három gyors fantasztikus volt, és végre megismertük a pályákat versenytempóban is. A Citroen és mi is most már olyan szinten egyben vagyunk, hogy élvezzük minden percét, amit az autóban tölthetünk. Én személy szerint azt mondom, hogy tökéletes kis futam volt ez, de Áki azt vallja, hogy lehet ezt még jobban is csinálni. Hát csináljuk akkor. Bárcsak minden futam ilyen jó kis szakaszokból állna. De nem így van sajnos. Például a következő verseny, ami Székesfehérvár, az annyira nem jött át nekünk tavaly, pedig onnan is jó eredménnyel távoztunk, de valahogy azt nem érezzük magunkénak. Meg hát aszfalt a Rally2-nek. Ez mindent elárul. Nekünk pedig a murva a favorit, de ha már ott leszünk, csak el kell hoznunk egy pár pontot onnan is, hogy továbbra is vezessük a kategóriánkat.” – ecsetelte Árpi a lényeget.

Reklámpartnereink:
MAGreen Kft. – Professzionális terményvédelem; CSMBT. Kft. Fémmegmunkálás; Medito Kft. – Játék nagykereskedelem; ASONÁJ 2003 Kft. Munka, - Tűz, - Környezet, - Védelmi Kft.; Alga ’93 Kft. – Vas, színesfém hulladék felvásárlás; Global Roll Kft. – LFP, Plotter papírok, médiák tekercsben; ConTruck Kft. Tengeri konténerszállítás; Kamiker Kft. Nyomda; Kállai Group Kft. - Építőipari kivitelezés; MIRA SAFETY Kft. Munka-, Tűzvédelmi Szolgáltatás, Autóalkatrész Kereskedelem; Automobile France Kft. Francia autóbontó; Cafe del Mar – Automata szolárium; HK Trans Kft,; V-System Tam – Informatika; SRT – Speed Rally Team;
Szöveg: Tiba Anita
A Szombathely Rallyn jóból és rosszból is kijutott a Bakó Rally Team számára. A három Citroen közül kettő tökéletesen szuperált, de az egyik sajnos megmakacsolta magát. Mindent egybevéve még így is elmondhatjuk a csapatról, hogy nagyon jól szerepeltek a fiúk a méregzsákokkal, mert számos kupával tértek haza, de ezért nem csak nekik kellett megdolgozni, hanem a szervizeseknek is. Bakó Laci csapatvezető pedig el is mondja nekünk a véleményét a hétvégéről.
Négy napos versenyen vagytok túl, ahol három Citroen mérettette meg magát. Hogyan teltek a napjaitok a Szombathely Rallyn?
- Ha az indulástól a hazaérkezésig mindent nézek, akkor mondhatni húzósra sikerült ez a verseny. Nem kis távolságra van tőlünk, ami oda és vissza is igencsak fárasztó, de legfőképp visszafelé. De megcsináltuk ezt is. Első nap teszteltek a fiúk, tehát nekünk már csütörtökön jelenésünk volt. Aztán a péntek kicsit lazább volt, mert csak átvétel esett arra a napra, és ez kicsit időpocsékolás is ilyenkor. De a teszt miatt nem tud mit tenni az ember. Szombaton pedig már kezdődött a hajrá az ORB számára, ahol az egyik autónk indult. Aznap úgy gondoltuk hamar meglesz az a három gyorsasági és megyünk rápihenni a másnapra, mert elég korán kell kelni. De a Schuck Janiék úgy gondolták kevesebb alvással is jók leszünk másnapra, ezért ők ugrattak egyet, és lassítót is romboltak, majd kiestek. Mi pedig késő estig szereltünk, hogy másnap tudjanak szuper ralizni. Mindent meg is oldottunk és vasárnap ott folytatták, ahol abbahagyták, illetve a Rally2 számára is elkezdődött a pontvadászat.
Az egyik méregzsák nagyon jól szerepelt a teszten, viszont a verseny felénél egyszer csak megállt. Mi lett vele?
- A teszten több beállítási lehetőséget kipróbáltak a Hibján Jociék az autón, mert, hogy ők még most mentek vele először. Minden szép és jó volt. Nekik is tetszett az autó, és mi is örültünk, hogy elégedettek a kis méregzsákkal, és a csapattal. Aztán a gebasz a verseny fele környékén jött elő, amit még a mai napig keresnek a srácok, hogy mi okozhatta a megállását. Megállt, újraindult. Megint megállt, megint újraindult. Jociéknak szerencsére segítettek a nézők egy menekülős útra kihozni a kocsit, majd értük mentünk, és így sajnos nekik nem sikerült hosszúra ez a verseny. Sajnáljuk a srácokat, mert idén még nem értek célba, de azt mondták, hogy tudják mi a technikai sport jelentése, ezért kicsit megnyugodtunk. Persze minket is bánt, hogy így alakult, de majd legközelebb. Mert, hogy Jociék a történtektől függetlenül is tervezik a továbbiakban a méregzsákkal való versenyzést.
Kicsit beszéljünk akkor a nyerő párosokról. Ők azért elégedettek?
- Az arcukból ítélve szerintem igen. Nagyon pörgős kis hétvége volt, és vannak biztos olyan dolgok, amelyeket másképp oldanának meg a srácok, de összességében jól zárták a versenyt. Jociékon kívül mindenki pontokkal és kupával távozott a versenyről. Nekünk mindenképpen öröm, hogy jól érezték magukat, de kicsit bosszant minket a harmadik autó még eddig meg nem talált hibája.

Legközelebb murva és aszfalt a Székesfehérvár Rallyn. Ott is megmutatja magát a csapat?
- Igen ott leszünk. Bár mi sem, és a versenyzőink sem igazán rajongnak ezért a versenyért, de mivel az idei futamok része ez is, megyünk. Előtte persze még jelenésünk lesz Tótkomlóson, amit soha nem hagyunk ki, mert minden évben a legjobb hangulatú verseny szokott lenni. Ott még érezhető az az igazi régi ralis érzés. De ezt úgyis csak azt tudja, aki már járt ott. Ha nem, akkor éppen itt az ideje. Valamint még jövő hónap első szombatján tesztelni is fogunk egy lefoglalt szakaszon, és majd csak ezután jön a fehérvári futam.
Reklámpartnereink:
OMP Autóház Kft.; Medipost Kft.; UK Geotherm Kft.; Szinkron Kft.; Ju-Fo Kft.; Palker Papír Kft.; Cezár Tours Kft.; Hajdú-Service Kft.; Malompark Bevásárlóközpont; Folkem Kft.; Korda Racing; László Racing Kft.; Gekon sro.; Alfa Szerszámcentrum Kft.; Józsa Gumi Kft.; presztizssport.com; Móré Viktória ügyvéd; North Racing Kft.; Print Solutions Kft.;
Szöveg:Tiba Anita
Nem alaptalan a kijelentés, hiszen a North Racing versenyzőpárosa Erdélyi György és Dredán György régi vágya teljesült a hétvégi ISEUM Rally-n, végre egy Suzuki Swifttel álltak rajthoz. Milyen is volt számukra ez a verseny és milyen volt az első tapasztalat arról Erdélyi Gyurit kérdeztem!
Egerben mentél utoljára még a Citroen Saxoval, most 2 hónap pihenés után murván kezdtél. Hogy tetszett ez a verseny?
A murva őrület, kicsit kemény volt, a pihi után egyből egy ilyen kemény versenyen és ilyen messze kezdeni, de mindenképpen megérte.
Milyen volt a Suzukival a verseny?
Nem véletlen, hogy már hosszú ideje egy Suzuki Swift volt a vágyunk. Bárcsak hamarabb belevágtam volna. Ezen felül még ugye murván is kezdtünk, nem is kíméltük a gépet. Nagyon megszerettük ezen a 8 gyorsasági alatt.
Melyik gyors tetszett a legjobban?
Egyértelműen a Rallykatlan. Szavakkal el sem tudom mondani milyen volt igazán, de ez a dobálós, nyomvályús pálya hihetetlen volt. Annyira toltam neki, hogy Gyurci majdnem kidobta a taccsot.

Úgy tűnik, együtt nagyon jól és könnyen megy a munka, jól látom?
Igen, a hangulat, az összhang kifogástalan volt. Sokat nevettünk a verseny közben. Bár voltak kezdeti nehézségek, nem volt 2. sebességfokozatunk. A váltó bowden hosszabb volt, mint aminek kellett volna lennie, illetve a fék is rosszalkodott, de az első szerviz után sikerült megoldani. Még szerencse, hogy az utcai autóm típus azonos, így utána már csak egyben kellett tartani az autót és célba érni.
Elégedettek vagytok az eredménnyel?
Miért ne lennénk!? Igaz, hogy a hétköznapokban egy ilyen Suzuki Swifttel járok – kelek, de az indulás előtt lett kész teljesen a versenygép és az első gyorson mentem vele először. Ahhoz képest hamar összeszoktunk, és kitartott mellettünk. Felálltunk a céldobogóra és átvettük a kategória 2. helyéért járó díjat. Tökéletes verseny volt, egy tökéletes befejezéssel!
Mi lesz a következő, ahol indultok?
A Rally2-es bajnokság következő állomása, a Székesfehérvár Rally lesz az, ahol rajthoz állunk. Már most nagyon várjuk, hiszen végre megtaláltuk a nekünk való gépet és csak mennénk és mennénk.
Köszönöm a riportot és gratulálok a hétvégi teljesítményetekhez!
Újház Centrum – Piramis Építőház Kft. – Építő anyagok forrása
Art Deko Line Kft. – A szín vonala
Formula - Autósportmagazin
Ωmega Transz Kft.
Olajszer-Tech Kft.
Hauser – Kerékpár Magyarország
Szállíttat? RO-BA Trans-ra Számíthat!
PRINT Profi
KZ Invest Kft.
North Racing
Kovács Daru Kft.
Tomi Sütöde Kft. – A barátság összeköt
IEJ Zrt. – Így élj jobban
Lakati Anett
A LiveWire Rally Team Peugeot 106-tal induló versenyzőpárosa Cséplő Balázs és Cséplő Attila teljes gőzzel készülnek a hétvégi 21. Steelvent Miskolc Rallye-ra. Tanulva a Eger Rallye-n felmerült hibákból készítik fel gépet a szombati 8 gyorsasági szakasz teljesítésére.
Hogy áll a 2015.évre szánt autó felkészítése? Sikerül vele indulni?
Sajnos még nem, mert csak egy hete készült el a csövezés, ezt követően bevizsgálta azt a SAMS technikai ellenőre, ezáltal adva nekünk zöld utat a további munkálatokhoz. Jelenleg a festés előkészítésénél tartunk és a könnyítésnél, ugyanis megtudtuk, hogy a kék autónk majd 100 kg-al nehezebb a kategóriánkban előírt minimum súlynál.
Tehát még a régivel indultok. Sikerült javítani az Eger Rallye-n felmerült problémát?
A héten fogjuk a motoron megejteni az utolsó beállításokat fékpadon, addig is a motor körül azon fáradozunk, hogy valahonnan hidegebb levegőt juttassunk a szívósorba. Ezt sajnos megnehezíti a motortérben feleslegesen hánykolódó kábelek tömkelege, amelyeknek a számát egy teljesen egyedi kábelezéssel a másik autóban értelemszerűen már redukálni fogjuk. Jelentős előrelépés viszont, hogy hétfőn beszereltem egy toló kerekes, sperr-es váltót az autóba, amivel végre össze tudtuk hangolni az erősített Peugeot Sport-os féltengelyeinket is. Tehát ha minden jól megy majd, akkor az eddig kanyarokban csupán egy húzó kerék és a szinkron gyűrűk már elvesznek a múlt homályában. Ez egy mérföldkő lesz az autó igazi versenyautóvá válásához vezető, eddig igencsak döcögős és nehézkes útján.
Hogyan készültök a versenyre?
Jelenleg kevés alvással, ugyanis két versenyautó áll a garázsban, elég sok munka is a nyakamba zúdult az utóbbi napokban, továbbá édesanyám eltörte a lábát, ezért elég sokat kell neki segítenem a mindennapi dolgokban. Attilával nem nagyon találkoztam Eger rallye óta, de ha jól tudom ő is eléggé el van havazva mostanában, viszont csütörtöktől aztán már mindent félre téve pályabejárással kezdjük a hétvégét és közben fejben ráhangolódunk a dolgokra.
Voltatok már Miskolc Rallye-n, ha versenyzőként nem is, akkor nézőként?
Miskolcon eddig csak átutazóban voltam, Miskolc Rallye-t még jóformán videón sem láttam, viszont pozitív dolgokat hallottam róla. Oda kell majd figyelnünk a pálya felírásánál, reméljük hamar sikerül összebarátkoznunk a környezettel. Ugyanakkor azt is, hogy sok néző lesz a pályák szélén, hiszen nagyon jól esett látnunk a sok embert a domboldalakon Egerben is, azon pedig különösen meglepődtünk, hogy hányan intettek nekünk, pedig látványban messze nem voltunk ott ahol egy hátul hajtó versenyautó. Ezek az emberek szerintem nemet mondtak a magyar rallye kultúra teljes mértékű temetésére, úgy ahogy Egerben is, most is megpróbálunk majd mindenkinek visszainteni meghálálván ezt a dolgot.
Köszönöm a riportot és sok sikert a hétvégén!
Köszönet a támogatásért:
Vitex Plus s.r.o., Livewire Energy Kft., LiveWire Rally Team, Paragraf-MGI s.r.o., Rics-Cont Business Kft.,Print Profi, Bayer Trans Kft., Tartós-Produkt Kft., Europe Market s.r.o., Digital Fire Kft., FAIR Diszkont, Ensure Pénzügyi Szolgáltató Kft, Duex Meta Kft., Duo Metal Kft, Wellness-Info Kft., Aura System Kft., Quasar Database Systems Kft., Web – Factory kft, Székelyi Kamion Technikai BT, Hajnal és Kriszt BT, Ali Transport Kft, Inker BT, Pedro 2006 Kft, Zozo Trans Kft, Kolláth szerviz Kft, Pék cipó BT, Monik trans Kft, Sütőholding Kft., Admagic Kft., Rácz-Trans Kft., Era-Tel Kft., www.versenyfelszereles.hu, www.medicalcar.hu, www.felforditom.hu, Uspech kft. (www.uspech.hu), www.profidiag.com,
LiveWire Rally Team sajtófőnök: Krizsán Zoltán
SOLID RACING TEAM – 48. Mecsek Rallye, 2014. október 17-19.
Kondella Péter – Szilassy Arnold, Honda Civic Type R
A 48. Mecsek Rallye után ismét gyarapodott Kondella Péter és Szilassy Arnold dicsőségfala. A SOLID Racing Team versenyzői a rallye2 bajnokságának záró futamán bebiztosították maguknak az N csoport és az N3 kategória győzelmét is. Habár a bajnoki címig vezető út nem volt problémamentes, az öröm annál nagyobb Kondelláék részéről. Ennél jobb debütálást nem is kívánhattak volna!
Kondella Péter: Felemás érzésekkel zártuk ezt a versenyt, és egyben az idei szezont is. Az utolsó megmérettetésig nyitott volt az N csoport bajnoki állása, mindössze 5 ponttal voltunk lemaradva a Szepesi Marcell-Gondos Péter párostól. A célunk tehát az volt, hogy a győzelem mellett az utolsó szakaszért járó +3 pontot is bezsebeljük, és így elhódítsuk a bajnoki címet.

Péntek este nagyon jól bekezdtünk, ami azt jelenti, hogy egy abszolút 4. időt autóztunk a rallye2 mezőnyében, Árpádtetőn. Három gyorsasági szakasz teljesítése után, másnap az abszolút 3. helyről vártuk a folytatást. A szombati szereplésünket beárnyékolta a Honda kuplungjának a meghibásodása. Mivel tolókerekes váltó van a kocsiban, szerencsénkre nem kellett használnunk a kuplungot váltásnál, „csak” a rajtolásunkat befolyásolta ez a műszaki probléma, illetve kellemetlen és kicsit idegesítő volt, hogy folyamatosan remegett alattunk az autó. A konkrét hiba okára azonban csak a nap végére jöttek rá a szervizeseink, addig – információ hiányában – tapogatózva teljesítettük a szakaszokat.
Mivel Szepesiék már a pénteki, első gyorsaságin kiálltak technikai hiba miatt, ezért már csak az lebegett előttünk, hogy épségben bekormányozzuk a Hondát a célba. Sajnálom, hogy az ellenfelünknek így alakult a versenye, jobb lett volna tisztességesen megküzdeni ezért a bajnoki címért. Ugyanakkor boldogok vagyunk, hogy eredményesen, az N csoport és az N3 kategória bajnoki címének megszerzésével tudtuk lezárni a rallye2-s debütáló évünket. Fantasztikus pályákon autózhattunk a 48. Mecsek Rallye keretén belül, s habár az éjszakai szakaszoktól tartottam, rengeteg pozitív érzéssel és tapasztalattal gazdagodtam annak tekintetében is.

Szilassy Arnold: Meglehetősen izgalmas volt a mecseki hétvégénk. A pénteki napon sikeresen, és jó pozícióban jutottunk túl. Vak sötétben, vizes pályán, a rallye2 mezőny abszolút 3. helyén zártunk. Az új intermedia Pirelli gumik jól vizsgáztak, meg voltunk elégedve a menetteljesítményükkel. Nehéz volt elhinni, hogy végsebességről úgy állt meg a lassító előtt a Honda, mint ha szárazon mentünk volna.
Derűsen, jó kedvűen vágtunk neki a szombatnak. Tartott ez egészen az aznapi első gyorsasági feléig. Már etapon füst dőlt az utastérbe, lehetett sejteni, hogy valami történni fog. A szakasz vége felé már elakadásjelzővel, lassú tempóban gurultunk az úton a kuplung problémák miatt. Ez innentől kezdve el is kísért minket a verseny végi parc fermeig, de a kocsi kibírta a leintésig. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy az N csoportbeli fő ellenfelünk már pénteken gondokkal küzdött, és kiállni kényszerült a versenyből. Sajnáljuk őket, hiszen ők is azon dolgoztak egész évben, hogy megnyerjék az N abszolút értékelést.

A záró futamon a Honda finoman a tudtunkra hozta, hogy ha nincs a jó technika, akkor mi sem vagyunk bajnokok N abszolútban és az N3 kategóriában. Ez a második évem Petivel, és a második bajnoki címünk. Reményeim szerint még sok-sok évet töltünk el egymás mellett, és sok szép emléket, bajnoki címet szerzünk.
Partnereinknek köszönjük az együttműködést!
Sajtófőnök: Horváth Judit – Facebook: https://www.facebook.com/solidracingteam
A LiveWire Rally Team legújabb tagjaként áll rajthoz Cséplő Balázs és Cséplő Attila testvérpár egy Peugeot 106 S16-al a hétvégi 48. Mecsek Rallye-n. A szerepeket, már a kezdetekkor felosztották, Balázs irányítja az autót, Attila pedig Balázst. Nagy izgalommal várják, hogy végre versenyzőként vehetnek részt, azon a futamon, ahová az elmúlt 6 évben csak nézőként látogattak ki.
Az eddigi tapasztalatairól és a hétvégére való felkészülésről beszélgettem Balázzsal:
Mikor ültél először versenyautóba?
Először 2012 végén ültem versenyautóban, amikor is bátyámmal mindketten neveztünk ugyan abba a kategóriába és egymásnak navigáltunk. Úgy hozta a sors, hogy végül 4 kupát hoztunk haza a 2012-es Rallye Sprint Gáláról, 3. helyen végeztünk, amikor ő vezetett és kategória első helyen, amikor én. Ebből a mesés kezdésből azt a konklúziót vontuk le, hogy akkor mindenki maradjon annál, amihez jobban ért.
Hol indultál eddig?
A legelső autónkkal csak 2 versenyen indultam, majd a következővel (ami a mostani is) próbáltam annyiszor rajthoz állni, amennyiszer csak tudok, hogy minél több rutint szerezzek, és minél jobban rájöjjünk, hogy mikor milyen körülmények közt a leggyorsabb az autó és milyen irányba érdemes menni a fejlesztésekkel.
Milyen autóval álltál már rajthoz?
Eddig csak kettővel. A fent is említett Peugeot 205 GTI-vel és a jelenlegi Peugeot 106 S16-al.
Előző versenyeteken milyen helyezést értetek el?
Az előző versenyünkön, a 6. helyen végeztünk, a népes és erős déli sprintes mezőnyt elnézve jónak mondható, de ami a legjobb, hogy most végre célba ért az autó, ugyanis az előző pár alkalommal sajnos ránk járt a rúd a dolgok technikai részét illetően. Most is volt azért kicsúszás száraz slick-el a hirtelen jött eső miatt, a motor is kihagyogatott néha, de ez mindenkinél benne van a pakliban. Ugyanakkor ettől is olyan szép és izgalmas ez a technikai sport, és aki benne van, az tudja, hogy mekkora dicsőség célba érni, hát még dobogóra állni.
.jpg)
Történt azóta valami változtatás, javítás az autón?
Folyamatosan próbáljuk jobbá, gyorsabbá és megbízhatóbbá varázsolni. Most a futóművön állítottunk éjszakába nyúló szerelések és tesztek során, hidegebb gyertyát raktunk a motorba, hogy ne hagyogasson ki és egy kicsit rendbe tettük a hátsó féket is. Lejjebb és hátrébb helyeztük a navigátorülést a jobb súlyelosztás miatt, de még előttünk van a generátor javítása és egy második poroltó beszerkesztése az autóba.
Milyen okból választottad most a 48. Mecsek Rallye-t?
2006-ban láttam először Mecsek rallye-t, azóta egy év kihagyásával az összesre kilátogattam. Régi nagy álmom volt egyszer indulni a Mecsek Rallye-n és ez most beteljesülni látszik. Ehhez most nagyban hozzájárult a LiveWire Energy is. Már csak azt remélem, hogy minél több néző is kilátogat a pálya szélére.
Ha jól tudom, a testvéred a navigátorod, mondj róla egy pár szót.
Hát mit mondjak, elég régóta ismerem, nem egy utolsó szempont egy ilyen ember navigálására bízni az ember életét és az autó épségét. Egyre jobban kezdünk belerázódni az itiner írásba, de még mindig vannak bizonytalan kanyarok, de ilyenkor Attila csak rám kiabál, hogy el ne merjem venni a gázt. Eddig még mindig bejött. A futamokról folyamatosan készítünk belső felvételt, hogy azokat elemezvén a jövőben egyre nagyobb összhangba kerüljön a felírt itiner a gyorsasági szakaszokkal.
Mi a célotok ezen a versenyen?
Első és legfontosabb célunk, hogy átguruljunk a Széchenyi téri pódiumon és részesei lehessünk a célceremóniának. Azon túl pedig természetesen szeretnék dobogóra állni… el tudnánk viselni.
Milyen terveitek vannak a jövőre nézve?
Jövőre szeretnénk licenszes versenyzőkként részt venni a Magyar Országos Rallye 2 bajnokságban az autó teljes téli felfrissítését követően.
Köszönöm a riportot!
Köszönet a támogatásért!
LiveWire Rally Team sajtófőnök: Krizsán Zoltán
Ami biztos, hogy a Historic mezőny előtt már összeállt a nagy „ladás” trió, hiszen Balatonyi Árpád, Bútor Róbert és Márta János indulnak, de megemlítjük az őket felvezető Lancia Delta Integrale-val futó Noteisz Attilát is.
Nem csak a mecseki pályákon, hanem a pogányi reptéren kialakított gyorsasági szakaszon is látványos és biztonságos autózásban lesz részünk pénteken délután és az esti órákban. Itt az autózás mellett a légi látványosság is szerepet kap, hiszen Vári Gyula műrepülő bajnok vonzza a tekintetünket az égre. A reptéri látványosságokat a 14 év alattiak ingyenesen, a felnőttek 1000 Ft- os áron tekinthetik meg, de lesz kiemelt, lelátós ülőhely is, egységesen 2000 Ft-os áron.
Nevezési lista:
Forrás: mecsekrallye.hu
Frissítve: 2026.04.29.
ORB Rally1:
2026. évi állásaHistoric Rally1:
2026. évi állásaORB Rally2:
2026. évi állásaORB Sprint:
2025. évi állásaRally Világbajnokság:
2026. évi állásaEurópai Rally Bajnokság:
2026. évi állásaRallycross OB.:
2024. évi állásaRallycross VB.:
2025. évi állásaTerep Rally OB.:
2026. évi állása