
Az idén szinte mindig olyan versenyeken kellett megmérettetniük magukat, ahol csak részben, vagy egyáltalán nem voltak ismertek a szakaszok számukra. Ez most sem lesz másképp, de Jánosa Ákos és Brunekker Árpi továbbra is felvértezve állnak a veszprémi rajthoz.
Mi a helyzet veletek Fehérvár óta? Voltak, vannak, lesznek történések Veszprémben?
- Készülünk ezerrel a veszprémi versenyre, attól függetlenül, hogy Hál’ Istennek nem adtunk most annyi feladatot a szervizeseknek, mint máskor. A tesztelésre nagy hangsúlyt fogunk fektetni, azon belül is az autó beállításait fogjuk próbálgatni. Mindenképpen arra törekednénk, hogy a lehető legmegfelelőbb legyen számunkra ezen a murva versenyen is a kis méregzsák.

Hétvégére mondanak egy kis esőt, ez szokott számotokra fejfájást okozni?
- Nem, nem vagyunk a frontra érzékenyek. – nevet Ákos. Tudom nem erre gondoltál. Nem feltétlenül örülünk az időjárás előrejelzésnek, miszerint eső lesz, de addig még annyi idő van, és hát tudjuk, hogy arra nem kell mérget venni, hogy mit mondanak a meteorológusok. Ez nem szeretem, vagy nem szeretem kérdés sajnos. Meg hát meg kell tapasztalni, és esőben is jól kell menni a versenyautóval. Az, hogy számunkra a múltkori eső sem hozott szerencsét, az csak egy dolog. Majd most fog, már ha egyáltalán esik. A lényeg amúgy is az a számunkra, hogy minél többet menjünk murván, mert egy murva versenyen szerintem többet lehet tanulni, mint tegyük fel két-három aszfaltoson. Úgyhogy jöhet eső, vihar, szél, hó….mi felkészültünk.

Az idén több olyan futamon indultatok, amihez olyan szinten nem volt közötök, hogy csak na. Nyugtass meg, hogy a veszprémi pályák a kisujjatokban vannak. Így van ugye???
- Most meg fogsz lepődni. – viccelődik Ákos. Tavaly indultunk Ladával a Mikuláson, de azért a változatosság kedvéért itt is akad némi ismeretlen gyors, de ezen mi már meg sem lepődünk. Az idén még nem igazán volt olyan verseny, amit úgy ismertünk, hogy az itinert megíveltük volna az ablakon, és adjad neki. Ez egy ilyen év most, tele újdonsággal. Mint két kisgyerek ismerkedünk mindennel, és ami a legfontosabb mindenből tanulunk. Meg hát azért nem vagyunk mi olyan elveszettek, hiszen csak ott állunk azért néha-néha a dobogón, ezt azért ne felejtsük el. – poénkodik ismét Ákos.

Mindent összefoglalva akkor, ha jól értem, az elsődleges cél….a cél. Ha kell kánikulában, ha kell esőben, de arra összpontosítotok, hogy végigguruljatok az előző versenyhez hasonlóan, teljesen a céldobogóig?
- Nagyon jól fogalmaztál. Nem félősen, hívjuk inkább óvatosnak, na pont így fogunk kezdeni, és annál gyorsabban, de fokozatosan fogjuk növelni a tempót, hogy ismét újabb pontokkal gyarapodhassunk. Úgyhogy üzenjük a Bakó Rally Teamnek, hogy a jól megszokott pezsgőről ne feledkezzenek meg, mert valamivel le kell majd magunkról öblíteni a céldobogón az a sok port és mocskot, amit menet közben kapunk majd, feltéve, ha nem lesz eső. A lényeg, a lényeg, hogy bennünk van még a múltkori bugi, úgyhogy adjuk neki teljesen a célig.
Köszönet a támogatásért:
Stantools Kft. Szerszám és Gépkereskedés; CSMBT. Kft. Fémmegmunkálás; ASONÁJ 2003 Kft. Munka, - Tűz, - Környezet, - Védelmi Kft.; ConTruck Kft. Tengeri konténerszállítás; Meditó Kft. Játék nagykereskedelem; Global – Roll Kft. Nyomtatvány kereskedés; Kami Ker Kft. Nyomda; Kállai Group Kft. Építőipari kivitelezés; MIRA SAFETY Kft. Munka-, Tűzvédelmi Szolgáltatás, Autóalkatrész Kereskedelem; Automobile France Kft. Francia autóbontó;
Szöveg: Tiba Anita
A múlt hétvégi székesfehérvári futam nagy nyertesei a Garmin Racing Team versenyzői Gyarmati Ariel és Németh Gergő voltak. A Rally2 Bajnokságban az abszolút második helyet érték el, míg kategóriájuk első helyét tudhatják magukénak.
Gyarmati Ariel: - Nagyszerűen éreztük magunkat. Örültünk, hogy nem volt kánikula és a záporok is elkerülték a régiót. A belvárosi prológ nagyszerű volt, minden versenyre kellene hasonló. Élmény ennyi ember előtt – között autózni, sajnáltuk, hogy nem mindenki élt ezzel a lehetőséggel.
- Másnap a pályák közül volt, amely nem annyira feküdt sem az autónak sem nekünk. Sok volt a tempós rész, néhányszor szabályzáson kellett menni, aminek nem igazán örülök. A kőhányási szakasz azonban kifejezetten tetszett, tempós, de technikás, igazi erdei gyorsasági, élmény volt versenyezni rajta.

- Az autóval szerencsére nem akadtak komolyabb technikai problémák a hétvége során, bár a végére a váltó már egy kicsit gyengélkedett. Némileg izgultunk, hogy ne legyen nagyobb baj, és célba tudjunk érni. Komolyabb kalandunk sem akadt, így elmondhatjuk, hogy végre egy kiegyensúlyozott futamot tudtunk teljesíteni.
- Gergővel a hangulat és a munka is kedvező volt, remekül tudtunk együtt dolgozni, profin látja el a teendőit.
- Az eredménnyel abszolút elégedettek vagyunk, kicsit úgy éreztem magam az autóban, mint a baleset előtt, ez jó jel a jövőre nézve. Reméljük, hogy sikeres széria előtt állunk.
Köszönjük Támogatóinknak!: GARMIN, Récsei Busz Kft., HYPERLINK "http://www.palinkabc.hu" www.palinkabc.hu, IBG, HUHGAROMARKET, LUBETECH, Print.Shop, Gulf
Megérkezett a várt műsorfüzet a Székesfehérvár Rallyera. Benne a legfontosabb információkkal és térképekkel, időtervvel, nevezési listával.
Műsorfüzet megtekintése: Letöltés PDF-ben
Felkerült a beérkezett nevezők listája a Székesfehérvár Rallyra. Népes mezőny gyűlt össze, hiszen több mint 100 páros várja majd, hogy elrajtolhasson a vegyes talajú versenyen.
Pazar. Talán ha egy szóval kellene jellemezni, akkor ezt mondanám a hétvégi Bükkfürdő Rallyera. Az időjárás szeszélyessége, a versenyzők várakozása, és a pályák elhelyezkedése mind-mind egy szuper összetevőit adták ennek a remek viadalnak. Arról pedig, hogy melyik páros hogyan szerepelt a Maricsek Racing Team színeiben, beszéljenek ők maguk.

A Kovács Antal-Istovics Gergő kettős az abszolút 5. helyezést zsebelte be, így a reményeik beteljesedtek, amiről Anti a következőket mondta: „Ha van jól beállított autó, hát akkor a miénk az volt! Csütörtökön apróbb hangolásokat hajtottunk végre rajta, és a tesztek igazolták is a kocsi felkészültségét, hiszen kétszer a 2., és háromszor a 3. helyen tudtunk zárni. Az első 5 szakaszt követően végig 4 másodpercen belül autózott egymástól az első 5páros, így hihetetlenül izgalmas volt, a helyezésünkkel pedig maximálisan elégedett vagyok.” Navigátora, Istovics Gergő is hasonló hangulatban tette hozzá: „Kiváló érzés volt ilyen nyomás alatt a legjobbat kihozni magunkból. Ha a laktanyánál nem szedünk össze egy kis hátrány, a 4. hely is simán meg lett volna. A törekvésünk továbbra is a gyorsulás futamról-futamra, és úgy tűnik, ez az utóbbi időben igen jól megy. Szívből gratulálok a Borbás Szabolcs-Csáki Richard párosnak, és a Maricsek Miklós-Magyar Gábor duónak is a nagyszerű eredményükhöz!”

Bizony fogadhatták a gratulációkat Borbás Szabiék, hiszen a Rally 2 mezőnyből ők teljesítették a legrövidebb idő alatt a távot, amelyhez Szabolcs a következőket fűzte hozzá: „Tökéletes hétvége volt, Richarddal ez volt a második közös versenyem, és úgy tűnik, hogy megtaláltuk a közös nevezőt, ami hozzásegített minket ahhoz, hogy 9-ből 8 gyorsasági szakaszt megnyertünk. Hihetetlen energiát adott ez nekünk, fantasztikus volt az autó, és igazán jó érzés volt először célba érnem Bükfürdőn a navigátorom segítségével, amit ez úton is köszönök neki.” Nagy volt tehát az öröm, és természetesen Richard is nyilatkozott róla: : „ A Miskolc Rallyen keletkezett technikai hibát kijavítottuk, így magabiztosan vágtunk neki az idei első murvás versenynek. Igazán boldog vagyok, hogy egy ilyen szép eredményt mutathatunk fel, és az is fokozza ezt az érzést, hogy mint utóbb kiderült a prológot is megnyertük. Szeretnék gratulálni a Kovács Antal- Istovics Gergő, illetve a Maricsek Miklós- Magyar Gábor párosoknak is, valamint szeretnénk megköszönni Markó Tibornak a tőle már megszokott színvonalas rendezést.”

A felhőtlen szórakozás motivációjával versenyző Maricsek-Magyar kettős kategóriájuk 3. helyén zártak. „Érdekes hétvége volt számomra, amellett, hogy eszméletlenül jól éreztem magam. A teszten állítgattunk a versenygépen, jól éreztem az autót, meg volt az összhang, de valamiért ez a táv során elszállt, és darabosan vezettem, talán volt bennem egy kis drukk, a vége felé hiába javítottunk, ez kifelé nem látszott, hiszen turbónyomás-szabályozó nem működött megfelelően. Ennek ellenére is maximálisan feltöltődve tértem vissza a hétköznapok rutinjába, köszönöm a szervizcsapatnak a kiváló munkát és sok ilyen versenyt szeretnék még.”-nyilatkozta Maricsek Miklós. Ehhez navigátora, Magyar Gábor a következőket fűzte hozzá: „Rendkívüli volt ez a futam számomra, mert Mikivel amellett, hogy róttuk a kilométereket nagyon jól éreztük magunkat az autóban. Úgy érzem kicsit visszarázódtunk a versenyzésbe, és nagyon meg vagyok elégedve a harmadik helyünkkel. A szervezésnek köszönöm a pontos munkát, Mikinek pedig ezt a nagyszerű együttműködést.”
Azt hiszem mondhatnom, hogy soha rosszabb versenyt! Találkozunk Fehérváron.
A Garmin Racing Team versenyzőinek nem volt akadálymentes a miskolci futamra való elkészülés, de a nehézségek ellenére töretlen lelkesedéssel vágnak neki a szezonnyitó megmérettetésnek. Előtte azonban a jótékonyságé lesz a főszerep. Gyarmati Ariel és navigátora a Gyermek Egészségügyi Központ kis lakói számára gyűjtött ajándékokat adja át a helyszínen.
Gyarmati Ariel: - A miskolci futam előtt még lesz egy kis „dolgunk”. A tavalyi év során a Gyermek Egészségügyi Központ számára ajándékokkal kedveskedtünk, hogy a gyógyulásukhoz mi is hozzá tudjuk járulni. Ezt az idei évben is megismételjük, hogy örömöt tudjunk okozni a felépülendő gyermekeknek.
- Az autóval kapcsolatban a jóslataink nem mindig válnak be, ugyanis az orfűi versenyen úgy gondoltuk, hogy ami nehezen indul az utána annál egyszerűbb lesz, de tévedtünk. A megrendelt futómű megérkezett ugyan, de kisebb méretűnek bizonyult a vártnál, így a szervizesek ismét kaptak egy nagy adag munkát. Bízunk benne, hogy nem lesz több technikai nehézségünk.

- Nehezen ugyan, de sikerült megkapnunk a sport rendszámot is, ami szintén nem volt először egyszerű feladat, de hála az ATB új vezetőinek megoldódott minden és végre a versenyzésre koncentrálhatunk.
- A pályákat nagyon kedvelem, azt gondolom, hogy nem fog nagy nehézséget okozni a feldolgozásuk. A sátai szakasz biztosan a favoritok közé tartozik, tehát megpróbáljuk a lehető legtöbbet kihozni magunkból.
- Nagyon precízen tervezünk versenyezni, hiszen felemelően népes a mezőny. A kategóriánk megnyerése a cél, de az L2-es kategória harmadik helyét is meg szeretnénk célozni. Reméljük, beérik az eddigi munkánk gyümölcse és egy élvezhető futamot teljesíthetünk.
Köszönjük Támogatóinknak!: GARMIN, Récsei Busz Kft., www.palinkabc.hu, IBG, HUHGAROMARKET, LUBETECH, Print.Shop, Gulf
Frissítve: 2026.04.29.
ORB Rally1:
2026. évi állásaHistoric Rally1:
2026. évi állásaORB Rally2:
2026. évi állásaORB Sprint:
2025. évi állásaRally Világbajnokság:
2026. évi állásaEurópai Rally Bajnokság:
2026. évi állásaRallycross OB.:
2024. évi állásaRallycross VB.:
2025. évi állásaTerep Rally OB.:
2026. évi állása