ifj. Kiss Lászlót a miskolci rallyversenyeken fertőzte meg a benzingőz. Már gyerekfejjel is ott volt a népkerti prológokon, a bükki és a borsodi gyorsasági szakaszokon. Ez adott neki komoly inspirációt arra, hogy később ő is beüljön a volán mögé. Rövid idő alatt két vágya is teljesült: néhány héttel ezelőtt Egerben átesett az ORB-s tűzkeresztségen, most pedig már Miskolcon, saját szülővárosában bizonyíthat.

- Mindig is szerettem volna aktív részese lenni ennek a versenynek, úgy néz ki, most sikerül - fogalmazott ifj. Kiss László. - Bár a sötéttel fenntartásai vannak, ettől függetlenül mindenki ugyanolyan körülmények között fog majd versenyezni. Tavaly még rallytúrásként indulhattam Bükkszentkereszten, akkor a pálya része volt a Mexikó-völgy is. Most nem lesz, ezt sajnálom, mert nekem az a néhány kilométer jobban tetszik, mint fönt a szűkebb etap. Kicsit tartok az éjjeli vadveszélytől, de nagyon bízom benne, hogy senkinek nem okoznak majd nehézséget a gyorsasági környékre lemerészkedő őzek, rókák és vaddisznók.

ifj. Kiss László hozzátette: egy kicsit komolyabban készültek a mostani hétvégére, mint a szezonnyitó egri viadalra. Ez elsősorban a pályák elemzésére értendő, hiszen hazai körülmények között nagyon szeretnének bizonyítani. A Maximmun Racing Team pilótája hozzátette: nem fognak annyit tesztelni, mint a szezonnyitón, csupán a bemelegítéshez szükséges kilométereket fogják megtenni.

- A szombat éjszaka miatt rendkívül fontosak lesznek a lámpák - folytatta a fiatal pilóta. - Éppen ezért mi is igyekeztünk fejleszteni az elmúlt hetekben. Két S2000-es Skoda reflektort vásároltunk, ezzel egész biztos, hogy jobban látunk majd a sötétben. Nagyon észnél kell lenni az első napon, hiszen rendkívül defektveszélyesek lesznek az utak. Be kell osztani az autót és természetesen magunkat is. A Mitsubishivel nagyon sokat foglalkoztunk az egri futam óta, de a hajtás környékén valami még mindig nincs rendben. Nem úgy viselkedik az autó, ahogyan szeretnénk, de bízom benne, hogy rövidesen rájövünk a hiba forrására. Éppen ezért még mindig nem tudom magunkat elhelyezni a kategóriában. Egerben a negyedikek lettünk, bízom benne, hogy Miskolcon is ott leszünk a legjobbak között. Azt hiszem, külön motiváció nem szükséges, éppen elég, hogy a Bükkben versenyezhetek.

A hazai mezőny egyetlen Ford Focus WRC-je jól vizsgázott az első éles bevetésén. Frici és Gabi egyaránt széles mosollyal szállt ki a rali autóból miután Zabar és Domaháza között alaposan kipróbálták, hogy mit tud az autó.

„Úgy gondolom, hogy nagyon jól vizsgázott a kocsi, de erre számítottunk is, hiszen már mentünk korábban egy ilyen 2008-as Ford Focus WRC-vel, és akkor is nagyon szerettük. Az olasz csapattól nagyon profi támogatást kaptunk és a Hankooktól is a segítségünkre volt egy mérnök, hogy megtaláljuk a legjobb beállításokat a gumikhoz. 50-60 tesztkilométert mentünk, és éjszakai tesztet is tartottunk, hogy kipróbálhassuk a lámpasort. Úgy gondolom, hogy sikerült jól beállítanunk a kocsit a hétvégi Miskolc Rallye-hoz. Biztos vagyok benne, hogy a nézők is élvezni fogják a versenyt, hiszen a wrc-nek hihetetlen hangja van és nagyon komoly tempót tudunk vele diktálni. Arra készülünk, hogy okos versenyzéssel minél jobb helyen végezzünk, és pontokat gyűjtsünk. Nagyon várjuk már a versenyt, és igazán boldogok vagyunk az új autó miatt.” – mondta Turán Frigyes.

A Ford Focus WRC Olaszországból érkezett a Twist Turán Motorsport csapatához, akik Hankook abroncsokon teljesítik az Országos Rallye Bajnokság versenyeit, ettől a hétvégétől már a WRC-k között, a 11-es géposztályban.

Köszönjük a Támogatóinknak!

Forrás: Just Creative

Az egri futam után a hétvégén újra rajthoz állhatnak a magyar rallye mezőny legjobbjai. Ezúttal Miskolcon szurkolhatunk kedvenceinkért, akik számára az évad 2. futama igen sok izgalmat ígér.

Herczig Norbertet, a SKODA Rally Team Hungaria csapatának pilótáját kérdeztük a „különleges” megmérettetés rejtelmeiről:

Eger után ismét egy aszfaltos futam vár ránk, melyre csapatunk a SKODA Rally Team Hungaria ismét egy zártkörű teszttel készül.

A tesztet csütörtök délutántól késő estig tervezzük azért, hogy ráhangolódhassunk a versenyen ránk váró éjszakai menetre.

A felkészülésünket egyébként nagyban segíti, hogy a szervizcsapatunk a múlt hétvégén az ausztriai nemzeti bajnoki futam aktuális versenyén dolgozott az autónkkal, ahol Raimund Baumschlager hasonló minőségű, és felépítésű pályákon versenyzett, mint amilyenek a miskolci pályák. Ennek köszönhetően már egy előre beállított, és verseny körülmények között kipróbált versenyautót kapunk a kezünk alá.

A miskolci futam több szempontból is nagyon izgalmasnak ígérkezik, hiszen:

- a mezőny visszatérhet régen használt, Bükkben található gyorsasági szakaszokra,

- a megszokott nappali futam helyett, 6 gyorsasági szakaszt éjjel kell teljesítenünk,

- miközben a versenyzőpárosokra kiosztott feladatok között igen rövid pihenőidőkkel számolhatunk.

Mindezt figyelembe véve azt gondolom, minden csapaton nagyobb lesz a nyomás, de a megfelelni akarás is. Szerintem csak a jól megtervezett, logikusan felépített forgatókönyvet követő, az erejükkel jól gazdálkodó csapatoknak van esélyük a sikerre.

Mi személy szerint több okból is nagyon szeretjük a miskolci futamot, mert:

- technikásak a pályák,

- itt találkozhatunk az autósportot kedvelő legnagyobb nézőközönséggel, a legtöbb „fanatikussal”,

- illetve kedves a futam emléke, hiszen a csapatunknak itt már sikerült futam-, kategória-, és abszolút győzelmet is szereznie.

Végezetül a csapatunk szurkolóit szeretném még tájékoztatni arról, hogy ha személyesen is szeretnének találkozni velünk, akkor a verseny rajtja előtt kettő alkalmuk is nyílik rá:

1. május 10-én (péntek) 14:00 órától a Miskolc Plazaban több versenyzőtársunkkal együtt sajtó-, és közönségtalálkozón veszünk részt, illetve

2. május 11-én (szombat) 10:30- 11:30 között a Miskolc Autóházban (SKODA kereskedés) tartjuk meg a SKODA Rally Team Hungaria hivatalos közönségtalálkozóját.

A Miskolc Rallye mezőnye május 11-én (szombat) délután 15:00 órakor rajtol el a miskolci SPEEDWAY Arénában (népkerti salakmotor aréna), majd ezt követően este 19:30-tól irány a Bükk lankái.

Nagy szeretettel várunk benneteket!

DYNAMIC RALLY TEAM – 19. Mojito Lemon Miskolc Rally

Lángi Attila – Toma József „Csimpike”, BMW Z4 M Coupe

Balszerencsés debütálása után ismét csatasorba jelentkezik a BMW Z4 M Coupe. A kifinomult formavilágú, megnyerő külsejű versenygépet Lángi Attila és Toma József „Csimpike” fogja terelgetni a 19. Mojito Lemon Miskolc Rallyn. A Dynamic Rally Team versenyzői a gyermekbetegségeket már orvosolták „kis kedvencükön”, így komoly bizonyítási vággyal vágnak neki a soron következő megmérettetésre. A bizonyítási vágy azonban nem az eredményekre, sokkal inkább a nézők illetve a saját maguk szórakoztatására vonatkozik.

Lángi Attila: Nagy várakozással és izgalommal tekintek a 19. Miskolc Rally elé. Mivel Egerben nem sikerült jól a debütálásunk az új autóval, most mindenképp szeretnénk kárpótolni a nézőket egy látványos és eredményes autózással. A frissen épített BMW Z4 M Coupe-n több gyermekbetegség is kijött a szezonnyitón. A futómű, a váltó és a kormányszervó problémákat is orvosoltuk, emellett pedig még egy-két kisebb átalakítást is eszközöltünk a kocsin, s így végre nem úgy néz ki, mintha épp a Dakaron készülne elindulni. Nem tudtuk sokat próbálgatni az autót, de úgy néz ki, hogy most már a versenygépen semmi sem fog múlni. Tökéletesen beállítottuk, s minden eshetőségre fel vagyunk készülve. Már csak magunkból kell majd kihozni a maximumot.

Nem szoktam, de most egy kicsit izgulok a verseny miatt. Még nem volt alkalmam vak sötétben vezetni, versenykörülmények között, így bőven lesz okunk az izgalomra. Egerben az első kiesésük pont az esti gyors előtt volt, így egyáltalán nincs tapasztalatunk, ráadásul most első ízben 6 szakaszt is napnyugta után kell teljesítenünk. A lámpát már kipróbáltuk, remélem, a pályán is a segítségünkre lesz majd, emellett igyekszünk jóval pontosabb itinert is írni, azonosítási pontokkal.

Attól függetlenül, hogy az ORB mezőnyében indulunk, nekünk még ugyanolyan szórakozás lesz ez a verseny is, mint az eddigiek. Miskolc és Szendrő is egy igazán buli jellegű futam szokott lenni, és ez számunkra most sem lesz másként. A célunk az, hogy célba kormányozzuk a BMW Z4-t, látványt nyújtsunk a nézőknek és szórakozzunk.

Toma József „Csimpike”: Mindketten jártunk már Miskolcon, bár nem ugyanezeken a pályákon. Királd és Sáta régi ismerősnek számít, viszont a Lillafüred-Mályinka szakasz teljesen új lesz. Pluszban nehezíti majd a dolgukat, hogy sötétben kell teljesítenünk az ismeretlen gyorsaságikat. Felvételeket már néztünk róla, nem rossz pálya, izgalmakban és meglepetésekben bőven lesz majd részünk rajta. A helyszínen pedig majd meglátjuk, mit tudunk kihozni belőle.

Sokat foglalkoztunk Eger után az autóval, a gyermekbetegségeit mára sikerült orvosolnunk. Tesztelgettük, próbálgattuk, úgy néz ki, már minden rendben van vele, s remélem, Miskolcon már támadni is tudunk majd vele. Nagyon jó indulatú kocsi ez a Z4-es BMW, ennél jobb, sportolásra alkalmas versenygépet el se tudnék képzelni magunknak.

Csütörtök este utazunk el Miskolcra, majd pénteken pályabejárás és tréning, szombaton pedig az éles verseny szerepel a programunkban. Mindketten igyekszünk majd kihozni a legjobbat magunkból és az autóból is. Akárcsak tavaly, most is csak az lebeg a szemünk előtt, hogy szórakozzunk, szórakoztassunk, és lehetőség szerint az autóhoz méltó helyen zárjuk a borsodi viadalt.


Partnereinknek köszönjük a támogatást: NanoEnergizer (www.nanoenergizer.eu), Blue16 gépjárművédelmi rendszer, KSPEED Motorsport, MCG Europe Kft., Pro Complex Security, Janódob Kft., M Power Kft., nonstopgumiszerviz.hu, Opera Garden Hotel & Apartments, Yakuza Tattoo, bmwtuning.hu, keramiafekbetet.hu, aluhegesztes.hu

Sajtófőnök: Horváth Judit – Tel.: 30/533-9099; E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

MHH Rally Team

Krózser Menyhért–Papp György, Subaru Impreza WRC, Miskolc Rali előzetes

Markovics György–Német Gábor, Honda Civic Type–R, Miskolc Rali előzetes

Fodor Géza, Országos Gokartbajnokság, Kecskemét előzetes

2013. május 9.

Három fronton támad az MHH Rally Team

Sűrű hétvége elé néz az MHH Rally Team, hiszen két helyszínen összesen három autóval szállnak versenybe. A csapat zászlóshajójával, a Subaru Impreza WRC-vel Krózser Menyhért és Papp György áll rajthoz a Miskolc Ralin és szeretne az egri hetedik helynél jobbat elérni. Hosszú kihagyás után újra volán mögé ül Markovics György, aki évek óta dolgozik a csapatban, mint teszt- és versenymérnök. Most azonban Német Gábor navigálásával egy Honda Civickel próbál szerencsét. Fodor Géza Egerben még az itinert olvasta Krózser Menyhértnek és a Miskolc Ralira a csapatvezetői posztot kellett volna elfoglalnia, ő azonban az Országos Gokartbajnokságban is érdekelt, amelynek a második futamát a hétvégén rendezik Kecskeméten.

Krózser Menyhért: – Sokkal közelebb kerültem a Subaruhoz, mint az Eger Rali előtt voltam. Nyilván minél többet megyek vele, annál jobban kiismerem, annál jobban tudom használni, és annál jobbak lesznek az eredmények is.

Az előző verseny tapasztalatai alapján az autóban simán benne van egy dobogós helyezés, ehhez azonban maximálisan ki kell használni az adottságait. A csapattal úgy állapodtunk meg, hogy az első két versenyen nem nézzük az időket. Próbálunk olyan gyorsan menni, ahogyan csak lehet, de nem veszítjük el a fejünket. Nagyon bízom benne, hogy jobb eredményt tudunk elérni, mint Egerben.

A Miskolc Rali nagyon kemény verseny lesz. Az első éjszaka 95%-ban el fogja dönteni a sorrendet. Nagyon fontos lesz a jó lámpasor, ezért ebből újat szereztünk be. Az időjárás valószínűleg változatos lesz, ezért a gumiválasztás is döntő lehet, illetve az, hogy az elején ki mennyire kapja el a ritmust.

Egerben Fodor Géza navigált nekem, aki ezen a hétvégén a gokartbajnokságban szerepel, elég jó esélyekkel. Miskolcon az eredeti terveknek megfelelően Papp Gyuri veszi át ezt a feladatot. Mind a ketten kiváló navigátorok, sokat versenyeztünk együtt, nem hiszem, hogy bármilyen hátrányunk származna a váltásból.

A csapatunk másik oszlopos tagja, Markovics Gyuri is rajthoz áll Miskolcon. Vele legalább tíz éve dolgozunk együtt, nagyon jó teszt- és versenymérnök. Most is együtt készültünk a versenyre, biztos vagyok benne, hogy ő is sikeres lesz a Hondával.

Remélem, a Miskolc Ralin is sok néző lesz és örömet fogunk okozni nekik a WRC-vel.

Markovics György: – Nagyon örülök a lehetőségnek, hogy az MHH Rally Team színeiben újra komoly versenyautóval állhatok rajthoz. 2006 óta csak hobbiból indultam, nagyrészt Ladával. Most egy A-s Honda Civickel térhetek vissza, ami nagyon jó autó, műszakilag tökéletes állapotban van, abszolút alkalmas a kategória győzelemre, rettenetesen tetszik.

Ilyen nagy elsőkerekes autóval utoljára 2003-ban mentem, még a Ford Escort Maxival. Teszten sokat ültem a Hondában, úgyhogy ismerem, nagyon sok beállítási adatunk van hozzá, de azért kell majd egy kis idő, mire biztonsággal megtalálom vele a tempót.

Annak ellenére, hogy most én is indulok, továbbra is együtt dolgozunk Menyával a csapatban. Együtt készültünk a versenyre, együtt állítottuk be a Subarut és a Hondát is, aminek nagyon örülök, mert hatalmas élmény a WRC-n dolgozni. A közös szereplés pedig még nagyobb motivációt ad.

Fodor Géza: – Furcsa lesz Kecskeméten indulni, miközben a csapat másik fele a Miskolc Ralin versenyez. Biztos vagyok benne, hogy forródróton tartjuk majd a kapcsolatot.

Tavaly óta versenyzek az Országos Gokartbajnokság Rotax Max Masters kategóriájában, akkor az év végén második lettem. Az idei első versenyem egészen a döntőig jól sikerült, hiszen az időmérőn harmadik, az elődöntőben második lettem, a döntőben a rajt utáni első kanyarban azonban kilöktek.

Remélem, a hétvégén mind a hárman sikeresek leszünk a csapatból.

Az MHH Rally Team együttműködő partnerei:

Metál Hungária Holding Zrt., Carsystem Hungária Kft., Cégcentrum Kft., Marvin Watches,

R-M professzionális festékek, Bernardo Ecenarro festékek, Telmon Kft.

További információ:

www.menya.hu, www.facebook.com/menya.hu

Beszélgetés a Miskolc Rallye előtt, Bütösi Zsolt Autóversenyzővel

Hogy álltok a Lada felkészítésével a Miskolc Rally előtt?

- Úgy érzem kész vagyunk a kocsit sikerült jól felkészíteni, bár ugyan ilyen érzéssel megyünk minden versenyre mégis sorozatos balszerencse kísér minket lassan két éve. Már nem is emlékszem mikor tudtunk tisztán befejezni egy versenyt utoljára. Nagyon hiányzik már megmondom őszintén, hogy úgy lássuk meg a célt hogy azt mondhassam ez egy tiszta jó verseny volt. Remélem hogy ez most Miskolcon összejön nekünk!!!

Mely szakasz, és miért a kedvenced?

- Nagyon szeretek Miskolcon versenyezni, szeretem szinte az összes pályát, és mondhatom jó is a hely ismeretem. Nem emelnék ki külön egy pályát sem ezek közül mert mind szeretem. Az igazi nagy kedvencem az a Kánói gyorsasági, ami sajna jó pár éve nincs már a miskolci pályák közt, Talán három éve mentünk ott utoljára. Na az igazi kedvenc!

A Szombati éjszakai gyorsokat mennyire várod, mentél-e már éjszaka a Ladával?

- Az éjszakai versenyzéssel nincs bajom, nem azt mondom hogy nagyon szeretem, de az is verseny, teljesíteni kell. Így állok hozzá, csak az eső ne essen. Ha este kell menni nem baj, ha esőbe kell menni az sem baj, de együtt a kettőt nagyon utálom. És ahogy az időjárás előrejelzést nézem, meg van rá az esély, hogy be jöhet amire nem várok. Ausztriában a Janner Rallye-n mentünk utoljára sötétbe és szakadó esőben utoljára komolyan folyamatosan a tükröt néztem ki ér utol. Végül megnyugodtam, hogy nem is mentünk rossz időt. Tehát mások sem láttak semmit.

A Lillafüred - Mályinka szakaszról tudsz-e információt? Indultál-e már ott?

- Lillafüred - Mályinka szakasz egy nagyon technikás gyorsasági lesz mindenki számára. Most talán jól jön, hogy télen elég sokat járunk rajta és azt is általában sötétben tesszük. Ezen a gyorson volt már egy kellemetlen buktám még OMP Rally idejében, akkor Molnár Zsolti mellet sikerült egy hatalmasat esnünk, de akkor lefelé jöttünk. Remélem felfelé ezt nem fogjuk tudni megismételni.

A sorozatos technikai gondok miatt rászoktál-e a verseny előtti imádkozásra?

- Konkrétan nem szoktam imádkozni, de meg vannak a magam kis babonái az indulások előtt, amit meg szoktam csinálni. Én mindig úgy érzem hogy 101 %-osan meg csinálunk mindent az autón. De ez ellen sajnos nem tudok mit tenni. Hirtelen mérges leszek, meg kedvetlen, de utána hamar meg nyugszok és nézem hol induljunk legközelebb. Sok évig nem álltunk ki technikai gond miatt mondhatni 5-6 évet tudtam úgy menni hogy ha én nem hibáztam nem estünk ki. Most a másik végletet éljük már lassan két éve. Nagyon bizakodok benne, hogy ez hamarosan akár már itt Miskolcon megtörik, és nagyon jót tudunk versenyezni. Ezzel már tartozok a családomnak, a szerelőimnek és magunknak.

Köszönet a Támogatóimnak: ZSOMAR-KER KFT, ITself Europe Kft, ProCert Kft, T-Forex Kft, Global Star Kft, T-Rental Kft, Lénárt-Tech Kft, Rubin Kft, Best Tyre Kft, Horváth Kft, Balomo Kft, RBG Kft, Szilvási Roland Nemzetközi Szállítmányozás, Profi, Tax Center Bt, Tecnitop-Service Kft, Atbezso Kft, Fogad-Lak Kft, Mexium Kft, Bezama Kft, Best Consulting Kft, hajoka.hu, duen.hu, csengusz, ladaracing, rvo.hu, Ádám Ingatlanfejlesztő Kft,BKM Rendszertechnikai Kft, Festék Csodák Kft

- Hajósi Miklós

www.hajoka.hu

„Merencsics és Varga a két nagy balga

Elindulnak BAZ megyébe, mert hát Miskolc van arra.

Historicban, Replikában, a Suzukival nyomják hárman,

És reméljük a serlegeket innen is majd párban…”

/A beavatott kezek. Részlet/

Néhány nappal a Miskolci futam előtt, már szinte ég a talpunk a mehetnéktől. Árpinak csakúgy, mint Eger, ez a futam is először „köszön” be a pályafutásába. Az autón túl sok feladat nem volt, hiszen eléggé óvatos volt a duó Egerben, így szinte egy már felkészített autót kapott meg a „Fater” Id. Merencsics Árpád, a futam előtti átvizsgálásra. A szerviz busz összepakolva lassan, a navigátor táskában a ceruzák már kifaragva, az alsó ruházat frissen mosott illata a szobában… És mielőtt bele kezdenék egy nagyjainkat is megcsípő, költészeti remekműbe, inkább leírom, mit nyilatkoztak a versenyzők a miskolci futam előtt.

Merencsics Árpi: Ismét új verseny, új pályák, új élmények. Nagyon várom már Miskolcot, hiszen gyönyörű környezetben versenyezhetünk csak úgy, mint Egerben. Az autó felkészítése rendben zajlik, már majdnem teljesen be vagyunk pakolva a hétvégi versenyre. A lámpasor is be van izzítva, nagy szükség lesz rá, hiszen meghatározóak lesznek az éjszakai gyorsasági szakaszok. Nagyon összeszedetteknek kell lennünk, hiszen a lehető legpontosabban kell felírni mindent, hogy jó eredményt érhessünk el Miskolc Rally-n.

Varga Sándor: A salak „szaga”! Ez az, amivel korábban azonosítottam a Miskolc rally-t. A szerintem technikás pályák, és az a környezet, az a táj ahol a pályák futnak, az egyik legjobb versennyé teszik a futamot. Remélem minden rendben lesz az autóval és sikerül az éjszakai szakaszokra is kellően felkészülni, kiváltképp mert Egerben az Árpi még nem mindig hitt nekem. Ami engem illet, fogyókúráztam, így a meghízott R-es mezőnyben is megpróbálom meghajtani úgy az „Öcsit”, hogy serleg és pontok legyenek a hétvége eredménye. Remélem Árpi is hallgat majd rám, és legalább olyan hangulatú lesz a verseny, mint Eger volt…

MARICSEK RACING TEAM – 19. Mojito Lemon Miskolc Rally

Magyar Bence – Bibliák István

Az Eger Rallyet követően a Gyarmati Ariel-Bibliák István duó balesetétől volt hangos a magyar média. A Maricsek Racing Team versenyzői, egy hónappal az eset után már jobban vannak – olyannyira, hogy a navigátor ismét tűzálló overallt húz, hogy teljesíthesse a számára hazai pályának számító Miskolc Rallyt. A május 10-12-ei versenyhétvégén a pilóta szerepében a csapat frissen leigazolt rallysa, az Eurosport kommentátora, Magyar Bence fog feltűnni. A Magyar-Bibliák páros a rally2-es mezőny előfutójaként, egy utcai autóval fogja teljesíteni a bajnokság soron következő futamát.

Magyar Bence: Izgatottan várom a hétvégi futamot, hiszen a 2013-as szezonban most először, a Miskolc Rallyn ülhetek majd volán mögé, versenykörülmények között. Többször versenyeztem már Miskolcon, tavaly például a Rali Túra mezőnyében és a bükkszentlászlói pálya a kedvenceim közé tartozik. Újdonság lesz számomra, hogy éjszakai gyorsasági szakaszokat kell teljesíteni és nagyon várom a huszonnégy kilométeres gyorsaságit is, amely szintén teljesen új lesz számomra. Nem lesz könnyű dolgunk, hiszen a nehéz látási viszonyok mellett az út minősége is nagyban beleszólhat a szereplésünkbe: három különböző aszfalttípuson vezet a szakasz, lesz, ahol szinte murvás körülmények között kell majd autóznunk. Természetesen előfutóként és utcai autóval nem az a feladatunk, hogy az időre figyeljünk, de mindenképpen hasznos tapasztalatokat szerezhetünk ilyen körülmények között. Bízom benne, hogy hiba nélkül és jó hangulatban tudjuk majd teljesíteni a verseny több mint 300 kilométeres össztávját. Ez úton is szeretném megköszönni Istvánnak és a Maricsek Racing Team-nek, hogy gondoltak rám és lehetőséget kaptam tőlük, hogy autóba ülhessek Miskolcon.

Bibliák István: Az Eger Rallyen történt balesetünk után Ariel és az én állapotom is folyamatosan javult. Néhány héttel az eset után azonban kiderült, hogy több belső sérülésem is van, de nem annyira súlyosak, hogy ne tudjak rajthoz állni a következő bajnoki futamon.

Adódott egy lehetőség, miszerint előfutóként, utcai autóval teljesíthetem a Miskolc Rallyt. A segítségemre az Eurosport kommentátora – aki egyben csapattársam is –, Magyar Bence lesz, aki a Rali Túra Bajnokság állandó résztvevőjének számít. Azt, hogy milyen autóval fogjuk felvezetni a mezőnyt, még mi sem tudjuk, a Miskolc Autóház Kft. fogja biztosítani számunkra a „versenygépet”.

Bence tapasztalt pilóta, akit nagyon tehetségesnek tartok, és maximálisan meg is bízok benne. Többször ment már ő is ezeken a pályákon, bár a 6 éjszakai szakasz neki is új lesz ezen a terepen. Nagyon kemény feladat áll előttünk, de a célunk, hogy egy jóízűt autózzunk, és megmutassuk magunkat a hazai közönségnek, a partnereinknek. Emellett a tavalyi jótékonysági akciónkat is megszervezzük: a miskolci Gyermekkórház javára gyűjtünk majd ismét adományokat, amihez Bence mellett Ariel is segítségemre lesz. Köszönettel tartozom minden partnerünknek és szurkolónknak, akik mellettünk álltak a balesetünk után is, és buzdítottak, segítséget nyújtottak a folytatáshoz! Bízom benne, hogy egy igazán jó hangulatú és eredményes hétvégénk lesz.

Partnereinknek köszönjük az együttműködést: Garmin, PálinkaABC.hu, Récsei Busz Kft., M-Roll Kft., IBG, Rally Cafe, SDC, K-Twins Kft., Ags Motorsport, Miskolc Autóház Kft.

Sajtófőnök: Horváth Judit – www.maricsekteam.hu; Tel.: 30/533-9099; E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

MARICSEK RACING TEAM – 19. Mojito Lemon Miskolc Rally

Kovács Antal – Istovics Gergő, Mitsubishi Lancer Evo VI

Egerben a 12-es kategória dobogójának legtetejére állhatott fel, s Miskolcra nézve sincs más célja a Maricsek Racing Team kaposvári versenyzőpárosának. Kovács Antal és Istovics Gergő nem számít új vendégnek a borsodi megyeszékhelyen, így bíznak benne, hogy tapasztalataik hozzásegítik őket ahhoz, hogy ismét a géposztály első helyére kormányozzák be a Mitsubishi Lancer Evo VI-ost.

Kovács Antal: Az Eger Rally szerencsés befejezése után nagy várakozással tekintünk a következő megmérettetés elé. Számunkra komoly tétje lesz a 19. Miskolc Rallynak, hiszen jelenleg vezetjük a bajnokságot, s ezt a pozíciót meg is szeretnénk tartani a versenyhétvége után is. Pont emiatt sok mindent alá is fogunk rendelni annak, hogy épségben be tudjuk kormányozni a célba a Mitsubishit – de persze ez nem jelenti azt, hogy feltartott kézzel állnánk a rajthoz. Az S csoport abszolút értékelésében is szeretnénk helytállni, a 12-es géposztályt illetően pedig az elsőségért utazunk a borsodi megyeszékhelyre.

Múlt héten még beiktattunk egy tréninget, ahol finomítani tudtunk a beállításokon, illetve a lámpasort is kipróbálhattuk. Azt a váltóáttételt, ami Egerben nem bizonyult jó döntésnek, most módosítottuk, így abszolút felkészülten érkezünk majd meg Miskolcra.

Istovics Gergő: Az izgalmakban gazdag 9. Eger Rally után élményekkel teli futam vár ránk Miskolcon is. Nagy várakozással tekintünk az éjszakai gyorsaságik elé, amiket én személy szerint nagyon kedvelek is, hiszen ezek a szakaszok adják az egész verseny sava-borsát. Úgy gondolom azonban, hogy egy kicsit átbillentünk a ló másik oldalára: többet megyünk majd Miskolcon éjszaka, mint nappal, és ez nem biztos, hogy szerencsés lesz. Sokkal nehezebb lesz így ellenőrizni, szervizelni a kocsit – de hát a versenyt úgy kell teljesíteni, ahogy azt kiírják. Mindenesetre aggodalomra nincs okunk, hiszen a tavalyi Mecsek Rallyn már belekóstoltunk az éjszakai menetelésbe, és ott nagyon jó időket is tudtunk autózni. Ha most ott folytathatnánk, ahol akkoriban Pécsett abbahagytuk, akkor nagyon meg lennénk elégedve a teljesítményünkkel.


A Mitsubishi átesett a szükséges felújításokon, így például a szervizeseink kicserélték benne a difit, a váltót és az osztóművet is – a kocsin tehát nem fog múlni a jó szereplés. Nagy ellenfelünknek most is Hideg Krisztiánt tartjuk majd, aki a rutinjának és tehetségének köszönhetően biztos, hogy nagyon gyorsan fog menni, de azért igyekszünk majd felvenni vele is a lépést. Szeretnének konstans időket autózni, amire meg is van az esély, hiszen általában jobban fekszenek nekünk a – Miskolcra is jellemző – rosszabb minőségű, keskeny, dobálós szakaszok. Bízunk a sikerben, és abban, hogy ismét az első helyért járó kupával térhetünk majd haza.

Sajtófőnök: Horváth Judit – www.maricsekteam.hu; Tel.: 30/533-9099; E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Riport Lángi Attila autóversenyzővel.

- Az Eger Rallyn technikai gondokkal küzdöttetek. Sikerült-e felderíteni és helyre állítani a keletkezett problémákat?

- A futómű problémánk, a módosított alkatrészek beszerelésével már az Eger rally első szervizén végérvényesen megoldódott. A váltó sebességben ragadása nagyrészt az Én hibám volt, mivel szervo nélkül teljesítettük az összes gyorsaságit, és már gyakorlatilag nem éreztem semmimet, így sikerült addig "keverni a betont", míg valami elmebeteg pozícióba húztam a váltókart! De a GEARBOX.HU csapata elvileg bolondbiztossá tette a váltót, úgyhogy ilyesmire se számítunk hogy bennragadna sebességben. A kormányszervó az már kérdésesebb, habár ott minden alkatrész vadonatúj, de a tesztelések során ott még tapasztaltunk bizonytalanságot amit egy jelentősen nagyobb szervótartály beépítésével próbálunk meg megoldani. De igazság szerint még mindig úgy vagyunk vele, hogy egy ilyen autónak nem szabadna semmilyen műszaki hibával küszködni úgyhogy bizakodóak vagyunk.

- Anno mentetek a mostani Miskolc Rally pályáin? Ha igen hogy tetszett? Illetve a mostani mennyire jön be?

- Miskolcon voltunk már RTE versenyen, Bükkszentlászló-Bükkszentkereszt elvileg elejétől végéig megvolt, a Sátai gyors az nekünk még hosszabb volt mint a mostani lesz, de a Lillafüred-Mályinka és a Királd semmilyen szinten nem ismert számomra.

- Elég nagy szurkoló táborral rendelkeztek, miképp élitek ezt meg?

- Azt nem tudjuk mekkora szurkoló táborral rendelkezünk, de az biztos hogy mivel rajtunk nincs teljesítési kényszer, ezért ezt az egész versenyzést a barátainknak és a nézőknek ajánljuk ki, mi pedig attól leszünk boldogak ha mindenki jól fogja érezni magát a versenyen. Mi gyakorlatilag ugyanazzal a közismert "őrültséggel" vágunk neki a versenynek, amit ha valaki látott tőlünk tavalyi belsőkamerás felvételt akkor egy kicsit átérezhet velünk! Minden verseny valamilyen sztori köré épül, már várjuk, hogy a 2013-as Miskolc Rally milyen témát ad nekünk, mivel ez mindig csak ott derül ki! De egy BIZTOS, BÁRMI is történik mi nagyon jó hangulattal fogunk versenyezni, és nagyon fogunk örülni mindenkinek, akiktől kikapunk, akiknél gyorsabbak leszünk, azoknak a nézőknek akik szemmel láthatóan szeretnek és ha lenne ilyen akkor azoknak is akik nem szívlelnek minket. Mi játszani mentünk és megyünk minden versenyre!

- Az elöl morog hátul kapar BMW Z4 M-etekkel volt-e lehetőség tesztelni a Rally előtt?

- Sok tesztet nem sikerült ismét nyélbeütni, de van bennünk néhány utcai kilométer szigorúan a közlekedési szabályokat betartva.

- Milyen eredménnyel lennétek kibékülve?

- Legfőbbképp jó lenne már átgurulni egy ORB-s verseny céldobogóján. Ha ez sikerülne akkor (ha nem csak begurulunk a célba egy ronccsal) jó lenne látni hogy a hasonló autókkal indulókhoz képest mennyire vagyunk elmaradva, vagy esetleg.............. Más kategóriával nem méricskéljük magunkat gyakorlatilag amikor átjöttünk az RTE ből már akkor várható volt hogy ennyire erős mezőnyben nem lesz annyi kupával mérhető sikerélményünk, de majd nézegetjük a régieket!

Minden versenyzőnek sok sikert a nézőknek pedig feledhetetlen élményt kívánunk a csapatunk és támogatóink nevében is!

Támogatóink: NANOENERGIZER.EU, Blue16 gépjárművédelmi rendszer, KSPEED motorsport, MCG Europe Kft, MPOWER Kft , Pro Complex Security, Janódob Kft, NONSTOPGUMISZERVIZ.HU, Opera Garden Hotel & Apartments, Yakuza Tatto, bmwtuning.hu,keramiafekbetet.hu, aluhegesztes.hu


- Hajósi Miklós -

www.hajoka.hu

44. oldal / 46

Facebook Oldal

Tetszik? Töltsd le!

Sajtóanyag küldés

Kérjük felirat nélküli képet mellékeljenek!

ORB - Rallye 1 Hírek

Médiapartnerek

amc.pngdrifted.pngdrifting.jpgfonix.jpghajoka_200x100.jpgrallyfotok.pngrc.jpgsimfans.jpgstamas.jpgw_MTI_200x100.jpg
Go to top