Örömmel tudatjuk, hogy az RTE médiapartnere a "Félelem Nélkül..." autó és motorsport magazin május első hétvégéjén megkezdi adásait a DIGI Sport 1 - 2 csatornáin, ahol Kőváry Barnával és Tóth Zsolttal kéthetente jelentkezik a továbbiakban. A produkció célul tűzte ki az autósport lerombolt image-ének újraépítését, szokatlan stílusban, és szemszögből.
Gyorsabb, erősebb, hangosabb… a Twist Turán Motorsport csapata egy Ford Focus WRC-vel folytatja az évadot az Országos Rallye Bajnokságon
Eredményre vezettek a tárgyalások, így Turán Frici és Zsiros Gabi ma Olaszországban találkozott a leendő versenygépével, egy Ford Focus WRC-vel, amellyel terveik szerint rajthoz állnak a május második hétvégéjén tartott Miskolc Rallye-n.
„Tavaly óta - mióta lehetőség adódott rá, hogy WRC autók is indulhassanak itthon – dolgozunk a projekten, hogy beszerezzünk egyet, és ez most sikerült is! Ez a kedvenc WRC-nk, nagyon jó emlékek fűznek hozzá, így érzelmi okai is voltak, hogy a Ford mellett döntöttünk. Nagyon örülünk, hogy mi mutathatjuk be elsőként Magyarországon ezt a 2008-as Ford Focus WRC-t. Boldogak vagyunk, és nagyon várjuk a Miskolc Rallye-t. Az elsődleges cél, hogy erős tempóval, okosan közkedve menjünk végig, hogy az összesítésben gyarapodjanak a pontjaink.” – mondta Turán Frici.
A 2000cm3 hengerűrtartalmú, négyhengeres, 16 szelepes motor 300 lóerő körüli teljesítményt és 550Nm nyomatékot ad le, így erőben nem lesz hiány.
„Az üléspróbák szerdán lesznek már Magyarországon és csütörtökön tesztelni is tudjuk az autót. A kategóriaváltás eljárása még folyamatban, hivatalosan kérvényeztük és ezt a kategóriatársaink írásban egyöntetűen támogatták, amiért köszönettel tartozunk nekik. A végső döntést az MNASZ mondja ki, de bízunk a pozitív elbírálásban, hogy a 11-es géposztályban folytathassuk a versenyt.” – tette hozzá Frici.
Köszönjük a Támogatóinknak!
Forrás: Just Creative
Lángi Attila - Toma József.
Dynamic Rallye Team SE, BMW Z4 M.
A Miskolc Rallye előtt faggatom a két mókamestert, a BMW Z4 M-mel versenyző fiúkat.
Az Egri debütálás után miként készültök fel Miskolcra?
Lángi Attila:
- Jobban! Nagyon szeretnénk, hogy az autónknak semmi féle problémája nem lenne, hisz nem vagyunk hozzászokva a technikai hibákhoz.
A BMW Z4 egy tökéletes autó, ezzel együtt minden pontja fejlesztett, épített.
Ilyes formában elkerülhetetlen, hogy apróbb problémák ne merüljenek fel.
Hiszünk abban, hogy mindent kijavítottunk a Miskolci futamra.
Biztos vagyok abban, ha nem hozná az autó az eredményt, akkor az csak a mi hibánk lenne.
Megpróbálunk annyit tesztelni, hogy összeszokjunk a Z4 M-el.
A régi BMW E36 325i után óriási lépés ez számunkra, hogy egy ízig-vérig versenyautóval csapathatunk, egy profi mezőnyben, az ORB-ben.
A 2012-es versenyzésedhez képest óriási ugrás az ORB-ben indulni.
Miképp éled ezt meg? Mivel másabb ez mint az eddig versenyeid?
- Az én szemszögömből nem jelentős a különbség. A távok hosszabbak és fárasztóbbak. A költségek nagyobbak, de hála a Főszponzoromnak Nano Energizer-nek ez nem okoz problémát. Szeretném ezt ugyanolyan játékosan venni ahogy eddig is tettük. Nagyon profi csapat támogat bennünket, akik Bedő Ákos kivételével nem a Rally világából érkeztek. Biztosak vagyunk benne, hogy ezt az évet is sikerrel zárjuk mint a 2012-est. Szeretnénk magunkat megmérettetni külföldön is. Egyenlőre úgy néz ki, hogy a feltételek adottak is.
Navigátorként mennyivel nagyobb kihívás a Z4 M az előző BMW-hez képes?
Toma József:
- Sokkal kevesebbet tudunk röhögni a gyorsokon, mert eddig a Lúdas Matyit is tudtam olvasni a nagy a kasztniban, most pedig a Füles újságot is nehézkesen lapozgatom, mert szűken vagyunk a bömösben.
A viccet félre téve, mivel ORB-ről beszélünk a navigátor feladata jóval több odafigyelést igényel és Attila elvárásai is magasabbak mint a tavalyi évben.
A BMW Z4 M-el, hogy milyen a versenyzés az Egerben nem derült ki igazán,
de a Miskolc előtti teszten, remélem minden kifog derülni, így Miskolcon 100%-osan fogom végezni a munkámat.
Az eddigi navigátor pályafutásodról egy pár gondolatot, ha lehetne.
- A navigátori pályafutásom az a véletlen műve, elsősorban szerelőként dolgoztam, dolgozok a versenyeken. Hobbiként egy barátommal kezdtünk el szlalomozni és ez hozta szintén egy baráti felkérésre a navigálást.
Rali túra, Mikulás Rally, Szilveszter Rally, Rally2-es versenyeken diktáltam az Itinert. Simon Gábor BMW 318 IS, Antus Károly 2107 TDI, Velenczei Ádám Oplel Corsa, Mitsubishi EVO IX, és neves pilóták mellett is ülhettem különböző teszteken. Igyekszem a pilóta mentális állapotát fenntartani az eredményes versenyzéshez.
Találkozunk a fiúkkal Május 11-12-én a Miskolc Rally-n!
Köszönet a Támogatóknak: Nano Energizer,
Blue16 Gépjárművédelem, nonstopgumiszerviz.hu, Pro Comlex Security Kft, Opera-Garden Hotel & Apartments, MCG Europe Kft, Janó Dob Kft,
Yakuza Tattoo, aluhegesztes.hu, Fullfol Kft, Kspeed Motorsport, MPOWER Kft.
- Hajósi Miklós -
www.hajoka.hu
A hétvégén a régi rallyekat idéző látogatottsággal zajlott le a Magyarország Országos Rallye Bajnokság 1. futama. Egerben több tízezer néző előtt rajtolt el a mezőny, melyben több wrc és Super 2000-es versenyautó is színesítette a viadalt.
Az idei 1. megmérettetésről a SKODA Rally Team Hungaria pilótáját, Herczig Norbert kérdeztük:
„Már a teszt után is volt egy olyan érzésünk, hogy „minden a régi”: Ez nagyon pozitív volt, de akkor még nem akartam elkiabálni. Most a verseny után viszont nyugodtan állíthatom, hogy a szezonnyitón a teljesítményünk nem idény eleji volt! A fél éves pihenő ellenére olyan volt az érzésünk, mintha csak most szálltunk volna ki a versenyautóból.
Az autót a teszten sikerült hibátlanul beállítanunk, majd a kiszámíthatatlan időjárásra felkészülve, az 1. versenynapon, a csapatunk mérnökével, Walter Illmerrel az abroncs választás területén is több bátor döntést hoztunk. Ami helyesnek bizonyult!
Így szerencsére az autó beállítása, a harcias iram, és az abroncsválasztás együtt az eredményeinken is meglátszott. Rögtön sikerült megnyerni az első gyorsasági szakaszt.
Az autónkkal, és a navigátorommal, Bacigal Igorral is az egész hétvégén csodálatos volt az összhang.
Egy nagyon pozitív versenyen vagyunk túl, ahol végül a papírforma diadalmaskodott, de ez nem törte le senki kedvét, hiszen reálisan pontosan erre az eredményre számítottunk.
Mindenki tudta előre, hogy az egri pályákon a végsebesség dominál. A számokat kielemezve, ma már azt is tudjuk, hogy volt olyan gyorsasági szakasz, ahol 140 km/h volt az átlagsebesség. Ez egy nagyon magas érték a rallye versenyek, főként a Super 2000-es versenyautók viszonylatában.
A verseny adottságaitól függetlenül nagyon jól teljesített az egész SKODA Rally Team Hungaria csapata, és az eredményünkkel is maximálisan meg vagyunk elégedve. Örülünk neki, hogy sikerült több gyorsasági szakaszon is megcsipkedni a wrc-ket, még úgy is, hogy a szezonnyitó Eger Rallye a„valódi” rallye versenyre jellemző, kiszámíthatatlan útviszonyokkal volt tele:volt eső, volt saras aszfalt, volt helyenként nedves aszfalt, volt száraz aszfalt, volt sötétben autózás…
Köszönjük a szurkolást! Jólesett a sok-sok biztatás, amit a hétvégén kaptunk!
Májusban találkozunk Miskolcon!”