DYNAMIC RALLY TEAM – 22. Veszprém Rallye
Lángi Attila – Gecs Máté, BMW Z4 M Coupe
A sorozatos, balszerencsés futamok után sem ment el a kedve Lángi Attilának a murvás terepű megmérettetésektől. A Dynamic Rally Team pilótája a július 10-12-ei, 22. Veszprém Rallyen ismét murvára merészkedik a BMW Z4 M Coupeval. Amíg azonban mindenkori navigátora, Veres Gábor a nyaraláson sütteti a hasát, addig Gecs Máté ugrik be Attila mellé egy alkalomra diktálni az itinert.
Lángi Attila: Sokáig úgy volt, hogy kihagyjuk a Veszprém Rallyet. Aztán gondoltam egy merészet: leadtam a nevezést a július 10-12-ei futamra. A navigátorom azonban már korábban elkéretőzött nyaralni Horvátországba, ezért új segítő után kellett néznem. A kategóriánk egyik jeles képviselőjének, Tőzsér Áronnak a mitfahrerét, Gecs Mátét kértem kölcsön a soron következő megmérettetésre. Összeszokásra nem nagyon lesz időnk, maximum a pályabejárás alkalmával, de ahogy néztem néhány korábbi felvételét és hallottam pár véleményt a kémeimtől róla, egész megfontolt és ügyes navigátornak tűnik. Mátét is több éve ismerem már, jó haveri viszony van közöttünk, így biztos vagyok benne, hogy jó hangulat és zökkenőmentes együttműködés lesz majd a Z4-n belül.
A BMW készen áll a bevetésre, átesett a szokásos revízión: kicseréltük a lengőkart, rögzítettük az AC pumpát, de a hasmagasságot még mindig nem tudtuk tovább emelni. A cél most is az abszolút első helyezés lenne, de reális esélyeink erre nincsenek. A P14-es győzelem egy kicsit reálisabb, de itt se lesz könnyű dolgunk, hiszen a kategóriánkban még két Mitsubishi is fog indulni. De abban biztos vagyok, hogy Halmossal és Rafival nagyot fogunk csatázni. Meg kellene találnunk az autóval az aranyközép utat: gyorsan és látványosan menni, de úgy, hogy épségben tartsuk az autót, hiszen augusztus 1-jén már Komlón, a Baranya Kupán állunk majd rajthoz.

Gecs Máté: Az Attilával való ismeretségünk régebbre nyúlik vissza: a rallytúra (RTE) mezőnyében versenyeztünk még egymás ellen. Már akkor is egy jó haveri viszony alakult ki közöttünk, s mikor kiderült, hogy Gábor nem tudja vállalni a Veszprém Rallyet, engem kérdezett meg, volna-e kedvem porolni egyet a murván. Én rögtön igent mondtam, hiszen eddig nem nagyon volt alkalmam kitapasztalni, milyen érzés ilyen terepen versenyezni, valamint a pilótám, Tőzsér Áron is kölcsönadott Attilának, hiszen mi eredetileg sem terveztük be ezt a futamot idénre.
Személy szerint tehát az első nagy, murvás bevetésemre készülök a hétvégi derbin. Felkészülésben azonban ez különösebb dolgokat nem igényel, már megnéztem néhány belső kamerás felvételt annak érdekében, hogy nagyjából tisztába legyek a ránk váró körülményekkel. Ami nagyobb kihívás lesz, az az, hogy Attila kanyarerősségre írja az itinert, nem pedig sebességi fokozatra, ahogy mi szoktunk versenyezni – át kell majd nekem is állítani erre az agyamat.
A célom most csak az lenne, hogy maximálisan kiszolgáljam az újdonsült pilótámat, és mindenben megfeleljek neki. A szórakozás remélem, így sem marad el, habár törekedni fogunk nagyon arra is, hogy minél előkelőbb helyen kormányozzuk be a Z4-t, hiszen Attiláék komolyan bele szeretnének szólni a P csoport küzdelmeibe, és a bajnoki cím sorsának alakulásába.
Partnereinknek köszönjük az együttműködést: Montus Futómű Szerviz, Blue16 gépjárművédelmi rendszer, KSPEED Motorsport, Janódob Kft., M Power Kft., nonstopgumiszerviz.hu, Opera Garden Hotel & Apartments, IXON and SOUL – Egyszerűen Autóüveg, www.gearbox.hu, S&T Consulting Hungary Kft., Sztárpadló Kft. – DIEGO Újpalota, PIN-CAR Kft. – Minőségi Autófényezés
Sajtófőnök: Horváth Judit
Veszprém Rallye 2015
Magyarország 2015. évi Országos Rallye Bajnokság 5. futama
Magyarország 2015. évi Országos Murva Rallye Bajnokság 3. futama - 1,5 szorzóval
Magyarország 2015. évi Országos Rallye2 Bajnokság 5. futama
Nézői infók:
FIA CEZ Bajnokság 2015 Szlovák Rally Bajnokság 2015
Magyarország 2015. évi Országos Rallye Bajnokság
Szlovák Historik Rally Bajnokság 2015 Magyarország
2015. évi Országos Rallye2 Bajnokság
Szlovák Rally Kupa 2015
Külföldi résztvevők indulásával engedélyezett nemzeti futam Rallyiskola
Elérhető a versenykiírás:
Hivatalos honlap: www.kosice.rallye.sk
Balogh-Holczer Székesfehérvár Rally beszámoló
A Székesfehérvár Ralival a szezon második felébe lépett a 2015-ös rali bajnokság. A kánikulai melegben első nap autógyilkos murva, másnap pedig technikás aszfalt utak vártak a Balogh Jani, Holczer Dani párosra. Nem szerették volna elspórolni a verseny egyik részét sem, hiszen újfent a kategória győzelemért szálltak harcba!
A lőtéren kijelölt óriási kövekkel tarkított laza talajú szakaszok nagy feladatot jelentettek mindenki számára. Balogh Jani: „Nem lehet úgy autózni, hogy a kocsira vigyázunk. A sziklák kerülgetése és az óvatoskodás nagyobb veszélyforrást rejt magában, hiszen megosztja a figyelmet. Határozottan kellett menni. Ha az ember óvatoskodik annak egy bizonytalanság a vége, ami egy defekthez, vagy egy nem várt lecsúszáshoz vezethet.”
Balogh Jani: „Nem lehet úgy autózni, hogy a kocsira vigyázunk. A sziklák kerülgetése és az óvatoskodás nagyobb veszélyforrást rejt magában, hiszen megosztja a figyelmet. Határozottan kellett menni. Ha az ember óvatoskodik annak egy bizonytalanság a vége, ami egy defekthez, vagy egy nem várt lecsúszáshoz vezethet.”
Balogh Jani: „Egy határozott elképzelésünk volt, ami az első gyorson abszolút nem működött. Volt egy túlcsúszásunk és egy olyan szerencsés pillanat, amikor valaki fentről visszatett minket az útra egy egészen tempós részen. Ami az előnyünk volt a több éves közös munkának köszönhetően, hogy fel tudtuk ismerni ezt a hibát, le tudtuk kezelni és nem váltunk görcsössé. Aztán rájöttünk, hogy az autón sincs minden úgy beállítva, ahogy a körülményekhez kellene. A 2. gyorsaságira több paraméteren változtattunk. Módosítottunk a lengéscsillapítókon és a hajtás programon is. Elsőre sikerült bele találnunk és ennek köszönhetően a nap hátralévő részében véghez tudtuk vinni azt, amit eredetileg kitűztünk magunknak.”
Balogh Jani: „A második körben már elég veszélyes volt főleg a hosszú gyorsasági, mivel elég sok szikla volt kint. Szerencse is kellett hozzá, hogy egyben letaláltunk. Az autónk nagyon jól viselkedett, nem csináltunk vele bajt, nem okoztunk neki sérülést. Nem mondom, hogy különösen kíméltük volna, vagy vigyáztunk volna rá, üzemszerűen használtuk. Nem volt túlvállalva semmi, próbáltunk ügyesen menni és sikerült is. A murvás nap kifejezetten jól zárult.”

A szombati hat gyorsasági után egy városi szuperspeciál került megrendezésre, ahol a nézők Székesfehérvár egyik utcájában csodálhatták meg a mezőnyt a gumikból kialakított szlalom pályán. Ezután egy másfél órás szervizben volt lehetősége a csapatnak az elszenvedett károk kijavítására és a másnapi aszfalt pályákra való átalakítások elvégzésére.
Balogh Jani: „Volt egy aggályom, hogy kétmurvás menet után kicsit áthangolódott a kezem és nehéz lesz az aszfalton menni. Az első etap kicsit hosszabb volt a megszokottnál és nagyon hamar visszajött az a jól meg szokott érzés, így az első gyorsaságitól kezdve tudtuk autózni a meg szokott tempónkat. A tavalyi évvel ellentétben most tudtunk az első pillanattól határozottan menni és nagyon élvezetes volt az aszfaltokon is. A hosszú gyorsaságira készültünk mind taktikai szempontból, mind fejben és arra nagy hangsúlyt fektettünk, hogy ott lendületesen közlekedjünk. Volt tapasztalatunk az előző évről és igyekeztem az akkori hibáimat kifésülni. Annyira sikerült belendülni, hogy az elán megmaradt az utolsó gyorsaságira is ahol az extra pontokért lehetett meccsezni. Örülünk, hogy maximális pontszámmal tudtuk zárni a versenyt.”
Túl a bajnokság felén, a kategória élén és előkelő abszolút helyezéssel szerepel Jani és Dani a ponttáblázaton.
Kövesd a csapatot facebook-on! https://www.facebook.com/baloghjani.hu
Balogh Jani: „Ez egy jó érzés. Mind az abszolútban és a kategóriában is jól állunk. Azért drukkolok, hogy ez a lendület kitartson bennünk és ez a szezon hátralévő részén végigmenjen. Ezért mi maximálisan megteszünk mindent. Nem akarunk lassítani és kivárásra menni. Ugyanolyan elánnal fogunk támadni a soron következő versenyeken is. Elég meggyőző előnnyel vagyunk a kategória elején és szeretnénk, hogy ez így is maradjon.”
Klaus Motorsport – Székesfehérvár Rallye 2015, 2015. június 12-14.
Klausz Kristóf – Kecskeméti Balázs, Renault Clio R3
Felborultak, majd nyitott motorháztetővel gurultak le egy gyorsaságin, mégis eredményesen zárhatta a június 12-14-ei Székesfehérvár Rallyet Klausz Kristóf és Kecskeméti Balázs. A Renault Clio R3-as alakulatnak bőven volt része kalandban, de így is elsőként intették le őket az 5-ös kategória és a 2WD értékelésében.
Klausz Kristóf: Egy különös versenyben volt részünk, hiszen egyaránt autózhattunk murván és aszfalton. Az autóval most sem volt gond, szokásokhoz híven, maximálisan felkészítve kaptuk meg a csapattól. A két terep közötti váltás, alkalmazkodás viszonylag könnyen ment annak ellenére, hogy a Renault futóműve nagyon sokat kapott a kemény murván, és a beállításaink sem voltak a legjobbak.
Az első napon volt egy kisebb kalandunk egy visszafordítóval, ahol felborultunk az autóval, de a szurkolók segítségének köszönhetően vissza tudtuk állítani a kocsit a helyes irányba, és folytattuk az autózást. A vasárnapi szakaszok azonban különösebb történés nélkül zajlottak, a célunk csak a biztonságos célba érkezés volt. Ez sikerült is, hiszen egyaránt megnyertük az 5-ös kategóriát és a kétkerekesek értékelését.
A székesfehérvári sikerek után sem pihenünk: gőzerővel készülünk a soron következő megmérettetésekre.

Kecskeméti Balázs: Nyertünk – és ez most a legfontosabb. Az első napunk érdekes volt: dr. Varga Attiláékkal végig nagy meccsben voltunk, ám miután felkapattunk a pálya belső ívén egy buckára, és 3 km/h-s sebességgel felborultunk a Renault-val, az a csata hamar eldőlt. Igaz, a nézők visszalöktek minket, de amint elindultunk, felnyílt a motorháztető, így 2-es fokozatban tudtunk csak legurulni a szakaszról. Az összetett manőver miatt 46 másodpercet hagytunk benne abban a gyorsban.
A második napot mégis a 2WD és az 5-ös kategória élén nyithattuk meg, mivel Vargáék aszfalton nem folytatták a versenyt. A borulásunk ellenére is olyan nagy előnyünk volt a többiekhez képest, hogy csak okosan autózva be kellett osztanunk az időnket. Azért egy kicsit izgultunk is, hiszen az autónak a végére minden baja lett, s reménykedtünk benne, hogy azért sikeresen be tudjuk majd kormányozni a célba. Így is lett: 3,5 perccel nyertük meg a kategóriaértékeléseket, abszolútban pedig a 16. helyen zártuk a Székesfehérvár Rallyet. Ennek az eredménynek köszönhetően pedig a pontverseny élén állunk és várjuk az OB folytatását.
Sajtófőnök: Horváth Judit
Az MR Racing SE párosai Székesfehérváron is kitettek magukért! A P csoport és a 6-os kategória győzelme mellé egy Rallye2 abszolút második helyezés is felkerült a csapat dicsőségfalára.
Ifj. Cseh Vilmos és Németh Gergely az abszolút értékelés 10. helye mellé a P csoport aranyérmét is begyűjtötte az utolsó pillanatban elkészült Mitsubishi Lancer EVO IX-sel.
Már annak is örültünk, hogy el tudtunk rajtolni egyáltalán, persze, ha ott vagyunk egy versenyen, akkor nyilván időre megyünk és próbálunk minél jobban teljesíteni. A hosszú 20 km-es Iszkát mindkét alkalommal elspóroltam és még így is megszakadt a szívem azért, amit ott kapott az autó. Ezért ott egyszer sem mentünk jó időt. Az utolsó Aranybullán abszolút nyolcadik időt sikerült autóznunk, azt gondolom, hogy az már nem olyan rossz. Az abszolút 12. helyen zártuk a szombati napot, én azzal teljesen meg voltam elégedve, főleg úgy, hogy tudom mennyit bennhagytam azért, hogy az autó megmaradjon az aszfaltra. Vasárnap próbáltunk sietni, de be kell látnunk, hogy nagy hiányosságaink vannak, mind pályafelírásban, mind a technikát illetően. A Mitsubishin elég sokat kell módosítani ahhoz, hogy tényleg ott tudjunk autózni a mezőny elejében, mert erre még technikailag nem alkalmas az autó.

Egy túlélő verseny volt a Székesfehérvár Rally és a tízedik hely miatt egyáltalán nem kell szégyenkeznünk. Örülünk az eredménynek, mert meg tudtuk nyerni a P csoportot és alapvetően ez volt a célunk. Megpróbálunk továbbfejlődni, Veszprémben szeretnénk még jobban teljesíteni!”
Két második hely után ezúttal nem talált legyőzőre a 6-os kategóriában a Ford Fiesta R2-vel versenyző Borbás Szabolcs. A sásdi pilóta alkalmi navigátorával, Kovács Szabolccsal az aszfaltos szakaszokon billentette maga felé a mérleg nyelvét.
„Azt gondolom, hogy az első várpalotai szakasz határozta meg az egész hétvégénket. Nagyon tetszett az autó, szuper volt! Jobban élveztem a Fiestát murván, mint aszfalton, pedig csak egy napot mentem vele, úgyhogy már most várom a Veszprém Rallye-t és így sajnálom igazán, hogy a Szombathely Rallye-n nem tudtam részt venni.
Az első napot csekély 0.6 másodperc hátránnyal zártuk Schuck Janiék mögött, és ahogy előzetesen gondoltam, hogy az aszfalton gyorsabbak tudunk lenni az be is bizonyosodott. Az első kör végére sikerült majdnem 40 másodperc előnyt kiépítenünk velük szemben, utána már csak azon voltunk, hogy beosszuk a távolságot. Hoffer Zsolti nagyon jó időket autózott, de nem próbáltuk felvenni vele a kesztyűt, mert szombaton 7 percet veszített egy defekttel, ezért ő veszélytelen volt ránk nézve. Szerencsések voltunk, mert semmiféle probléma nem volt az autóval, nem kaptunk defektet, Szabolcs is jól dolgozott, nagyon jó volt minden!”

Gyarmati Ariel és Kocsis György Székesfehérváron ott folytatta a száguldást, ahol Miskolcon abbahagyta, nevezetesen a Rallye2 mezőny legelején. A siófoki páros hétből hat szakaszt megnyert és magabiztos fölénnyel utasította maga mögé a riválisait a P14 kategóriában. Üröm az örömben, hogy a Mitsubishis kettőst egy adminisztrációs félreértés miatt utólag 2 perc büntetéssel sújtották, így visszacsúsztak a géposztály második helyére.
„Nagyon jól éreztük magunkat, sikerült rendben felkészülni a versenyre, tudtunk egy kicsit állítani a futóművön is. Ami nagy öröm számunkra, hogy az első gyorsasági szakasztól vezettük a versenyt és végig tudtunk gyorsulni a vetélytársakhoz képest és magunkhoz képest is. Úgy gondolom jó irányba haladunk az autó kiismerésével kapcsolatban, tudjuk, hogy a következő verseny előtt mi az, amit változtatni kell még, hogy még gyorsabb legyen az autó, -igaz most már csak apróságokon kell módosítanunk. Mindhárom szakasz nagyon tetszett, de kiemelni igazán a Csákberény - Kőhányás szakaszt tudnám. Az volt a favorit ezen a hétvégén számunkra, azon nagyon élvezetesen tudtunk autózni.”

A sok befektetett munka végre meghozta a gyümölcsét, hisz a Kovács Antal - Istovics Gergő kettős a Székesfehérvár Rally első napján megérkezett a közvetlen élmezőny mögé, az ötödik szakaszig az abszolút hetedik pozícióban álltak az R5-ös Ford Fiestával. Aztán sajnos jött a fekete leves:
„Igen, egy elég összetett technikai probléma miatt két percet elvesztettünk az utolsó Aranybulla gyorson, így visszacsúsztunk a 15. helyre. A Srácok a szervizben mindent megpróbáltak, de sajnos nem tudták orvosolni a hibát, így fel kellett adnunk a versenyt. A jövőre nézve biztató eredményeket produkáltunk napközben, jól éreztük magunkat. Most kicsit csalódottak vagyunk, de nem adjuk fel, megyünk tovább.
Annak örülünk, hogy lépésről lépésre fejlődünk és nyílván még óriási tartalék van az autóban, de kezdjük elérni azt a szintet, amit elvárunk magunktól. Azt gondolom, hogy nekem is jobban fekszenek a nehezebb, durvább pályák, ahol agresszívebben lehet vezetni, talán ennek is volt köszönhető, hogy viszonylag jó időket tudtunk autózni.”

Osváth Péter és Farnadi Ágnes is Kovácsék sorsára jutott. A balatonfüredi duó vasárnap, az első csákberényi szakaszon az N csoport harmadik helyéről volt kénytelen feladni a futamot.
„Az első gyorson, Várpalotán jól kezdtünk, megnyertük a szakaszt és vezettük a kategóriát, aztán a második gyorson jöttünk egy aránylag jót, de ott már Balogh Janiék elénk kerültek. A harmadik szakaszt egy kicsit elhibáztam, ezért a következő körre próbáltam egy kicsit jobban összpontosítani, de a második Várpalotán azt hittem, hogy defektet kaptunk, ezért lelassítottam egy kicsit. Persze, mint kiderült semmi baja nem volt az abroncsnak ezért elkezdtem ismét sietni, aztán egy kicsit túlvállaltam magam és túlcsúsztunk. Mindezek ellenére a harmadik helyen zártuk az első napot. A Szervizben átszereltük aszfaltra a Lancert, minden működött és hibátlan volt, legalábbis azt gondoltuk. Vasárnap aztán még az első gyorsasági 10. kilométeréig sem jutottunk el, mert eltörött egy futómű alkatrész és kifordult a kerék, ezzel pedig véget ért számunkra a Székesfehérvár Rally. Rettenetesen csalódott vagyok, mert a mostani kieséssel komoly hátrányba kerültünk a kategória első három helyezettjével szemben, főleg úgy, hogy Balogh Jani már három versenyt megnyert és nem csak velünk, hanem a többiekkel szemben is tetemes az előnye.”
SOLID Racing Team – Székesfehérvár Rally 2015. 06. 12-14.
Kondella Péter – Szilassy Arnold, Mitsubishi Lancer Evolution IX.
Amilyen nehezen kezdődött az idei évünk, annyira nehezen is folytatódott. Pedig reméltük, hogy az autó felkészítésével kihúztuk a technika ördögének méregfogát.
Nagyon vártuk már a Székesfehérvár rallyt, mely Arnoldnak hazai verseny volt. A murva szakaszokat feldolgoztuk, de abból kiindulva, hogy még sosem mentem murván, és az autóval is csak aszfalton, nem álmodtunk nagyot. Egyszerűen a tapasztalatszerzés és a célba érkezés volt a célunk. Sajnos az első gyorsasági szakaszon egy szikla miatt kisebb műszaki problémánk keletkezett, melyet a szervizben sikerült megjavítaniuk a szerelőknek, de sajnos a szombati versenyt már nem tudtuk befejezni, ezért átépítették a vasárnapi aszfaltos pályára az autót. Tavalyról már ismertük ezeket a szakaszokat, és úgy gondolom, lett volna lehetőségünk felmérni a szintünket a kategóriánkhoz képest. Ám, az első gyorsaságin bekövetkezett az egyik rémálmunk, a motor megadta magát. Így idő előtt be kellett fejeznünk a versenyt. De ez sem vett vissza a kezdeti lendületünkből, folytatjuk, amit idén elkezdtünk, teljes erőbedobással készülünk a következő versenyekre – mondta Kondella Péter.

A tavalyi szereplésünk gyökeres ellentéte volt ez a hétvége. Ha párhuzamot szeretnék vonni az elmúlt évi teljesítményünkkel, akkor a kettes szám stimmel egyedül az egyenletben. Rally2-ben abszolút második helyen értünk célba Fehérváron, míg most az ORB-ben kétszer estünk ki egy hétvége alatt. Rendkívül elszomorító hétvége volt, még egy jó ízűt sem tudtunk tesztelni. Pedig ez hiányzik a leginkább jelen pillanatban. Egy ilyen autót évekig kell hajtani, hogy legyen némi fogalmad a gyors közlekedésről, főleg egy N/3-as Honda után. Annyira nem szegte kedvünket, hogy ne folytassuk, megteszünk mindent, hogy az év hátralévő részében magabiztosan rajthoz tudjunk állni. Veszprémben nem indulunk, így a következő megmérettetésünk a Baranya Kupán lesz, licences kategóriában – tette hozzá Szilassy Arnold.
Partnereinknek köszönjük az együttműködést: AVANZO-TRADE Kft. – The Body Shop; Ecoffice Technology Kft. – Sigillanda, PaperCut; EGROKORR Festékipari Zrt.; ExcelIT Informatikai Szolgáltató és Tanácsadó Kft.; Evolution Consulting Képzési és Tanácsadó Kft.; FPO Hungary Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. – Ozone, Gaming Gear; GLOBAL-UNION Irodatechnikai Kft.; KYOCERA – The new value frontier; Innovitas Közhasznú Nonprofit Kft.; Laurus-Consulting Szolgáltató Kft. – CORTESIA GROUP; PWENT Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. – MEZ-EXPRESSZ.HU, Termelői méz; Rowa Chemical Kft. – BLACKFAST; V4 Transport Szállítmányozási Kft.; RAIKER – www.raiker.hu ; Rajkai Takarék; SILVER KE Hungária Kft.; PumaTools Kft. – www.pumatools.hu ; Gigabit Kft – Next Generation Group; Hetényi Pincészet; Mastersoft Technologies Kft.; Nagy Béla e.v. – liftszerviz
A LiveWire Rally Team testvérpárosa Cséplő Balázs és Cséplő Attila egy tapasztalatokkal és hőséggel teli versenyhétvégén van túl. A versenyzőpárosnak a 3. gyorsasági szakasz kimagasló eredménye egyben a verseny végét is jelentette. További részletekről Balázst kérdeztem.
Hogyan viseltétek ezt a kimagaslóan forró időt?
Természetesen bennünket is, mint a csapat összes tagját a LiveWire Energy cukorka illetve energia ital tölt fel fizikailag és mentálisan egyaránt, ami pedig a meleget illeti, életünk során fáztunk már jobban is, összekötő szakaszokon lehúztuk az ablakokat és majdnem annyi liter vizet vittünk be a szervezetünkbe, mint amennyit benzinből kért az autó kilométerenként.
Mi történt a 4. gyorsasági szakaszon?
A negyedik gyorsaságit megelőzően, már a szervizparkból történő kiállás is döcögősen ment. Nem igazán sikerült normálisan felengedni a kuplungot, valami kopogott és önálló életre kelt már akkor a motortérben.
A három megtett gyorsaságiból melyik volt a legszimpatikusabb, illetve melyiken tudtátok a legjobb időt futni?
Az első gyorsasági nem volt szimpatikus, sok másodpercet kaptunk, egyenes úton is párszor a fűről rántottam vissza az autót, nem vagyok teljes mértékben meggyőződve arról, hogy minden egyenesen futott. A szélvédőnk is megrepedt egy 10 cm-es sávban, azt pedig tudjuk, hogy mit jelent, többek között ezért is készül már az új karosszéria.
Mekkora munkával fog járni a javítás? Az anyagi kár jelentős?
Sok munkával fog járni, mint ahogyan eddig is. Úgy gondolom, hogy a váltó belseje nem sérült, csupán a tartócsavarokat téptük ki a helyükről és ezért szakadt ki a váltónk.
Kiesésetek ellenére, hogy éreztétek magatokat a versenyen, illetve hol találkozunk veletek legközelebb?
Feszülten és idegesen, de amikor megtudtam, hogy a 3. gyorsaságin sikerült egy abszolút 3. és egy kategória 2. helyet autóznunk, onnantól kezdve már nem zavart, hogy sokadszorra kellett ideje korán feltolnunk az autót a trélerre. Tisztában vagyok vele, hogy a verseny a célban ér véget, de nekünk ez most egy picit pozitív visszacsatolás volt, amire szükségünk volt. Épeszű ember már rég feladta volna legalább tízszer a rallye-t a helyünkben, mi viszont, hogy a kérdésed második felére is válaszoljak, ott leszünk a Baranya kupán már az új szép és fiatal autóval.
Köszönöm a riportot és sok sikert az autó építéséhez!
Köszönet a támogatásért:
Vitex Plus s.r.o., Livewire Energy Kft., LiveWire Rally Team, Paragraf-MGI s.r.o., Rics-Cont Business Kft.,Print Profi, Bayer Trans Kft., Tartós-Produkt Kft., Europe Market s.r.o., Digital Fire Kft., FAIR Diszkont, Ensure Pénzügyi Szolgáltató Kft, Duex Meta Kft., Duo Metal Kft, Wellness-Info Kft., Aura System Kft., Quasar Database Systems Kft., Web – Factory kft, Székelyi Kamion Technikai BT, Hajnal és Kriszt BT, Ali Transport Kft, Inker BT, Pedro 2006 Kft, Zozo Trans Kft, Kolláth szerviz Kft, Pék cipó BT, Monik trans Kft, Sütőholding Kft., Admagic Kft., Rácz-Trans Kft., Era-Tel Kft., www.versenyfelszereles.hu, www.medicalcar.hu, www.felforditom.hu, Uspech kft. (www.uspech.hu), www.profidiag.com,
LiveWire Rally Team sajtófőnök: Krizsán Zoltán
A fehérvári futamon nem a szerencsecsillag szülöttje volt a Gyuriczky Zsolt - Böröczi Levente kettős, ugyanis a második gyorson füstbe ment a tervük. A kis méregzsáknak pedig amíg mentek jól kifújták az orrát, és a pályák is ismerősek voltak számukra, de döntött a sors.
Nem jártatok szerencsével Fehérváron, mert a 2. gyors célja előtt nem sokkal kilehelte a lelkét a méregzsák. Mi történt...és mennyire vagytok elkenődve?
- Sajnos így van. A második gyorsasági szakasz célja előtt kb. 1,5 km-rel egy emelkedőn észrevettük, hogy legyengült az autó, olyan volt, mintha 3 hengerrel mennénk. Belenéztem a tükörbe és láttam a kék füstöt magunk után, ami pár másodperc alatt a kabint is belepte. Azonnal leállítottam a motort, és szóltam Levinek kezdje el magát kibontani az ülésből, elgurulunk egy rádiós pontig. Kicsit megijedtem, mert már kétszer gyulladt ki alattam autó, és féltem, hogy most is ez lesz. Hála Istennek nem így lett, viszont a cél előtti lassítónál véget ért a verseny számunkra. Fogalmunk sem volt mi történt a motorral, csak tegnap derült ki, hogy egy leszakadt kipufogó szelep okozta a bajt. Harmadik helyről kiesni nem jó érzés, így a mosolyom sem volt őszinte aznap. Végre elkezdtük használni rendeltetésszerűen a járművet, és már Ákoséktól sem kaptunk annyit a 18,5 km-en, mintha kétszer ennyit kaptunk volna. Oroszlány-Pusztavám pedig egész jól alakult, hisz sokat számított, hogy a sprinteken sokat versenyeztem ezen a pályán. De hát ilyen a technikai sport, kiestünk, és a ki nem ásott kút mellől végignéztük a versenyt... :D
A dobogó környékére igaz nem jutottatok, viszont sportoltatok... mert ki kellett tolni segítséggel a gyors végére az autót. Hevesi Pistiékkel karöltve nyomtatok egy versenyt a célig... null lóerővel, de rásegítéssel. Ki győzött?
- Igen, Pistiék ugyanott estek ki, és a két mezőny között kitoltuk a kocsikat a pályáról. Kialakult egy kis „háziverseny”, és a célegyenesben végképp beigazolódott, hogy mekkora előnyt jelent a kis tömegű autó. Ha a pályán nem is, de itt megelőztük az EVO-t. :D
A motorháztetőn meg lehetett volna sütni a tükörtojást olyan meleg volt. Ti hogy éreztétek volt front, mint a múltkor? Vagy pont ez volt a bibi, hogy nem?
- Olyan jellegű front most nem volt, hisz kitagadott a csapat a múltkori „lagzizás” után. :D Nem, dehogy most teljesen jók voltunk, így nem voltam front érzékeny vasárnap. Lehet, hogy tényleg ez volt a baj??? :D
Viccet félretéve, hamarosan jön a Veszprém Rali. Oda készültök, vagy mi a szitu most, hogy van teendő a méregzsákkal?
- Lacitól ígéretet kaptunk, hogy lesz autónk Veszprémre, és amit ő megígér, az mindig úgy van! Szóval mi készülünk, ha mással nem is, tűzoltó palackkal. :D A tavalyi versenyen nagyon jól éreztük magunkat, szerintem idén sem lesz ez másként. Ott a helyünk.
Köszönjük reklámpartnereinknek:
Octi-CAD Kft., Sióház Centrum Kft., B! Bomba Energy Drink Kft., Imagedesign I&A Design Kft.
Szöveg: Tiba Anita
Megtartotta jó kis pozícióját a Székesfehérvár Rallyn Jánosa Ákos és Brunekker Árpád, akik igencsak boldogan távoztak a versenyről. Amit elterveztek megcsinálták, többet már nem is igazán akartak. Jaaa, hogyne akarnának a kis telhetetlenek, már mennének a következő futamra.
„Ha azt mondanátok, hogy holnap menni kéne újra versenyezni, esküszöm, én indulnék. Hihetetlen, hogy eltelik egy-két nap, és hogy tud hiányozni ez az egész az embernek. Most olyan meleg sincs, mint akkor volt…mehetünk, ha gondoljátok, de most tényleg. :D Az autón kezdetben előjöttek ezek fojtószelepes hülyéskedések, de aztán a srácok megcsinálták, és mentünk, mint a golyó. Mi sem, és a kocsi sem bírja ezt a hőséget, ami volt. Bár még szerencsésnek mondhatjuk magunkat, hogy vasárnap az R2 rajtolt reggel, mert akkor még király időben kezdhettünk. A hosszú gyorson is sikerült jó időket menni, ezt volt a terv…tehát úgy igazából tényleg egyben volt minden. A kocsival, a csapattal, az eredménnyel elégedettek vagyunk…magunkkal kicsit még mindig nem, de ez már inkább csak a tökéletességre való törekvés, mint elégedetlenség. Örülünk mindketten. Na meg a csapat is… gondolom. :D Amire legfőképp gyúrtunk az a pontok megtartása, és növelése. Ez összejött…és úgy, hogy nagyon jól éreztük magunkat annak ellenére, hogy talán sosem lesz kedvenc ez a verseny. Nem úgy, mint a veszprémi murva, amire meg már úgy készülünk, hogy előkerültek a belsők már most. Ne nevess, nem viccelek…vizsgaidőszaknak vége, jöhet a következő verseny. Ott találkozunk.” – jelentette ki Ákos.
Ákos és Árpi újabb pontokkal és kupákkal gazdagodtak, már amiért járt kupa. Az R2 A6-os kategóriában 1. helyen végeztek, az R2 abszolút 5. helyén és az A csoport 2. helyén…de ezért nem kaptak kupát, mert csak az első helyért járt. Ez van…naaaa. :D

„Nagyon jó helyen landoltunk a dobogón, és most már reméljük ez mindig így lesz. :D Mindhárom helyezésnek rendkívül örülünk. Jók voltunk. Na jó, Ákos jobb volt, de felzárkózom azért nyugi. Úgy tudnám megfogalmazni, hogy ez egy igazi jó csapatmunka volt. Kell hozzá egy nagyon jó pilóta, egy majdnem jó navigátor….egy jó autó, meg egy jó szervizcsapat. Ezek az alapanyagok a győzelemhez kérem szépen. Volt egy kis technikai gond menet közben, de sitty-sutty megjavították a srácok, és újra tempózhattunk a szakaszokon. A pályák nem a kedvenceink most sem, de ettől függetlenül elég jó pörgősnek mondható volt a verseny. Kivéve, hogy olyan helyen volt a tankoló zóna, és egyben gyűjtő, ahol egy darab fa alá kucorodtak a versenyzők. Na meg szerintem, ha már hőségriadó volt, igazán belefért volna egy ásványvíz. De van nekünk rendes csapatunk, akik ezt is megoldották helyettük. Köszönjük, hogy ők sosem feledkeznek meg rólunk. :D Veszprémben is számítunk rátok…halljátok…csapat…hahóóóó.” :D – vette poénosra Árpi ismét a figurát.
Reklámpartnereink:
MAGreen Kft. – Professzionális terményvédelem; CSMBT. Kft. Fémmegmunkálás; Medito Kft. – Játék nagykereskedelem; ASONÁJ 2003 Kft. Munka, - Tűz, - Környezet, - Védelmi Kft.; Alga ’93 Kft. – Vas, színesfém hulladék felvásárlás; Global Roll Kft. – LFP, Plotter papírok, médiák tekercsben; ConTruck Kft. Tengeri konténerszállítás; Kamiker Kft. Nyomda; Kállai Group Kft. - Építőipari kivitelezés; MIRA SAFETY Kft. Munka-, Tűzvédelmi Szolgáltatás, Autóalkatrész Kereskedelem; Automobile France Kft. Francia autóbontó; Cafe del Mar – Automata szolárium; HK Trans Kft,; V-System Tam – Informatika; SRT – Speed Rally Team;
Szöveg: Tiba Anita