
Reménykedve állunk a kassai futam előtt, hiszen az elmúlt versenyen –Veszprémben - megízlelhettük a rallye versenyek rég elfeledett sportélményét.
Egy igazi, adrenalinnal telített futam volt, ahol végre nem a gépek, hanem az emberi tudás mérettetett meg. – mondta Herczig Norbert a SKODA Rally Team Hungaria pilótája, akit a kassai futamról kérdeztünk.
Bízunk benne, hogy ez a folyamat Kassán is folytatódni fog, és most is egy „igazi küzdelmet” láthatnak a szurkolók.
A Veszprémi futamot követően, az elmúlt 1,5 hónapot a SKODA Rallye Team Hungaria csapata pihenéssel, munkával töltötte, és természetesen várta a következő lehetőséget, hogy versenyautóban ülhessen.
A Kassa Rallye, mint futam az én szívemben kettős:
Szerencsére a navigátoromra, Bacigál Igorra a „hagyomány” nem vonatkozik, hiszen számára ez az egyik legkedvesebb futam. Ő ugyanis itt kezdte navigátori pályafutását. Élete első rallye versenyét itt élhette át, sőt ezt követően több alkalommal fejezett be itt kategória győzelemmel futamot.
Ha egy mondatban kellene megfogalmaznom érzéseimet, gondolataimat a kassai futammal kapcsolatosan, az egyik kedvenc mondásomhoz fordulnék: Új nap, új remények!
Bármi megtörténhet, de reméljük, a szerencse most mellénk szegődik, hiszen az SRTH csapat háttere továbbra is profi, a BRR Team most is egy győztes versenyautót fog prezentálni számunkra, sőt, lehetőségünk lesz egy futam előtti hosszú aszfaltos tesztre is.
A versenyen való szereplés tehát már valóban csak rajtunk múlik.
Minden szurkolót sok szeretettel várunk szombat délután Kassa belvárosában, ahol egy rajtceremóniával veszi kezdetét a megmérettetés, majd még aznap 4 gyorsasági szakaszt, vasárnap pedig 5 gyorsasági szakaszt kell teljesíteniük a versenyzőpárosoknak ahhoz, hogy vasárnap este boldogan, egy újabb serleggel térhessenek nyugovóra.

Szinte még ki sem hűlt a Baranya Kupán feltüzesített BMW Z4M motorja, máris újra harcba szállLángi Attila és Toma József, a Kassa Rally-n az idő és a kategóriatársak ellen.
Attilát kérdem az ORB verseny előtt.
Kedves Attila!
Kategóriátokat elnézve, két Mitsubishi és egy BMW E36-tal lesztek együtt.
Az erőviszonyok tekintetében milyen céllal indultok a versenyen?
- Természetesen győzni szeretnénk!
De komolyra fordítva a szót csak a tisztes helytállás lehet a reális célunk. Maximum a BMW E36 (ami egy elég komoly versenygép csak és kizárólag a legminőségibb alkatrészekből megépítve) jöhet számításba, hacsak nem történik a többiekkel (3. mitsu!) valami, amit nagyon nem szeretnénk. A dobálós szűk pályákon minden megtörténhet, műszaki hiba is ronthatja a többiek és a mi esélyeinket is, de ha a három négykerekes mögött tudnánk befejezni a versenyt az igen elégedetté tenne minket.
Mennyire sikerült a Kassa Rally-ra ráhangolódni a Baranya Kupán?
- A Baranya kupa egy igen jó összerázó futam volt, nagyon élveztük minden percét, sokat tanultunk ismét, róttuk a versenykilométereket ami nagyon hasznos, és végre megajándékozott minket a járgány egy műszaki hiba mentes versennyel. Ezért hogy a szokásos egyensúly visszaálljon mi megajándékoztuk őt egy nagyon téves gumiválasztással. De most összebújtunk a Z4-gyel és ki-ki megígérte a másiknak hogy most nem hibázunk. Amúgy szerintem most az egész csapat nagyon motivált.
Informálódtatok-e már pályákról, esetleg külföldi versenyzőktől? Mivel most indultok először a Kassa Rallyn.
- A pályákról én onboard felvételekből próbálok valami nemű fogalomra szert tenni, Csimpi biztos kérdezősködött már szlovák ismerőseitől hogy mire számíthat, milyenek a helyi kórházak. De nem szándékozunk most sem sokkal hamarabb megállni mint ahogy azt fékezve tennénk, Valószínűleg óvatosan, nem mindent egy lapra feltéve fogunk versenyezni, de már kezdenek kialakulni magunk irányába az elvárások. Most ugyan az autó beállításait gyökeresen megváltoztatjuk ezt a HANKOOK mérnöki segédletével tesszük, így úgy gondoljuk hogy egy nagyon jó hangulatú, és eredményes versenyt fogunk letudni vasárnap délutánra.
A pályaismeret hiánya itt sem befolyásol majd minket, hiszen a hazai pályák is majdhogynem ismeretlenek számunkra (számomra )
Profi szervizcsapat vesz téged körül, mint már tapasztaltam. Egy nemzetközi versenyre miképp készülnek fel a fiúk?
- A szervizeseim már gyakorolják szlovákul a csajozást, ennél többet nem igen tehetnek, számukra ugyanaz lesz a feladat mint a magyarországi versenyeken. Mindenki tudja a dolgát, remélem hogy ez elég lesz ahhoz hogy ne legyen káosz és kapkodás a kocsi körül. Megpróbáljuk a lehető legkisebb terhet a nyakukba akasztani. Gyakorlatilag az utolsó Baranyai versenyen több gond volt a szervizfelszerelésekkel, mint az autóval, próbáljuk ezt a tendenciát tartani. De ugye szakaszról szakaszra át kell nézni az autót, ami azért komoly feladat, hiszen csak akkor tudunk jól teljesíteni ha jó a kocsi és ez mindenki felelőssége. Mindenki nagyon sokat tett a versenyzésért az elmúlt röpke másfél évben. Ezúton is köszönjük nekik!
Reméljük hogy egy pozitív élménybeszámolót tudunk adni a verseny után!
Támogatóink: NANO-IT-AUTO ( www.nanolia.com ), Blue16 gépjárművédelmi rendszer, KSPEED motorsport, MCG Europe Kft, MPOWER Kft , Pro Complex Security, Janódob Kft, NONSTOPGUMISZERVIZ.HU, Opera Garden Hotel & Apartments, vagyaim.hu, Yakuza Tatto,Contact-Consult, Montus-futóműszervíz, bmwtuning.hu, keramiafekbetet.hu.
- Hajósi Miklós -
www.hajoka.hu
Gaál József–Gáspár Béla, Opel Ascona B 1900
Baranya Kupa
A D korcsoport leggyorsabbja volt Gaál József és Gáspár Béla az Országos Historic Ralibajnokság negyedik fordulóján, a Baranya Kupán. Ezzel, az egy kihagyott verseny ellenére is, a bajnokság második helyén állnak. Azonban a gödöllői Opel Gaál Kft. által támogatott páros számára sokkal fontosabb volt, hogy az Ascona új fejlesztéseit ki tudják próbálni. Ezek a lapisi elágazásig kiválóan működtek.
„Régen volt már versenyünk, ezért sokat haladtunk az autó fejlesztésével, ezt szerettük volna kipróbálni a Baranya Kupán” – mondta Gaál József. „De úgy tűnik, túl sokat változtattam egyszerre. A lengéscsillapítót és a rugót is túl keményre cseréltem.”
„Gödöllő környékén, az M31-esen szoktam tesztelni az autót, ott a sima úton tökéletesen működött. Árpádtetőn, felfelé a hegyi pályán is nagyon jó volt, egészen a lapisi elágazásig. Ott, ahogy ráértünk a rosszabb útra, azonnal világossá vált, hogy rossz irányba mentünk a fejlesztéssel és túl kemény lett a futómű. A hátulját többször eldobta, egy-egy métert is arrébb ugrott az autó.”
„Ráadásul az eső is esett. Mi meg száraz, meleg időre készültünk. A historicban csak utcai gumival lehet versenyezni, mi kettőből szoktunk választani, amiből természetesen a rosszabbat vittük magunkkal. Az egyik ellenfelünk meg is jegyezte, hogy ez nem lesz jó ide. Mondtam neki, most már én is tudom.”
„Miután saját magunknak így megnehezítettük a versenyt, hárman ültünk az autóban, mi, meg a majré. 62 éves vagyok és még nagyon sok ilyen versenyen szeretnék indulni, úgyhogy visszavettem a tempóból.”
„A D csoportban mi voltunk a leggyorsabbak és a bajnokságban is felzárkóztunk, de megmondom őszintén, én már nyertem annyi bajnokságot, most már csak az élmény kedvéért versenyzek, meg hogy az új fejlesztéseket kipróbálhassam az autón.”
„A Komlón használt rugót és lengéscsillapítót jó mélyre elásom a műhelyben, már rendeltem belőle újakat, remélem, a Budapest Ralira a fejlesztésben visszatérünk a helyes útra.”
További információ: http://www.gaaloldtimermotorsport.eu/

„Háborút akarunk nyerni, nem csatát!”
DYNAMIC RALLY TEAM – 39. Kassa Rally
Lángi Attila – Toma József „Csimpike”, BMW Z4 M Coupe
A két héttel ezelőtti Baranya Kupán már azt az arcát mutatta a BMW Z4 M Coupe, amit gazdái többször is szeretnének látni tőle. A Lángi Attila-Toma József „Csimpike” duó által terelgetett csodajárgány a komlói futamot az M2 kategória harmadik helyén zárta, műszaki hibáktól mentesen. De ami ennél is lényegesebb: a Dynamic Rally Team versenyzői olyan tapasztalatokkal gazdagodtak a múltkori futamon, aminek nagy hasznát vehetik majd az ORB kassai fordulóján. Lángiék szeptember 6-8. között, Kassán akarják megtenni az első lépést a „háború” megnyeréséhez.
Lángi Attila: Nagyon készülünk már a Kassa Rallyra, ami életem első külföldi futama lesz! Soha, még átutazóban sem voltam Kassán, így próbálunk minél több információt begyűjteni a körülményekről, a pályákról. A belső kamerás felvételekből annyi már kiderült számomra, hogy az erdőbe be, erdőből ki szakaszok nem tartoznak az egyszerű pályák közé. Ugyanakkor azt hallottam, hogy az ott megrendezett prológ mindent visz, remélem ebben idén nekünk is lesz részünk.
A komlói vendégszereplésünk után mindössze annyi volt a dolgunk, hogy átállítsuk a BMW-t a Hankook gumikra, s bízunk benne, hogy most már igazán versenyképesek tudunk lenni. A Baranya Kupán történt esetből tanultunk: inkább vizes gumikkal megyünk ki a száraz pályára, nem pedig fordítva. Az előző futamon nagyon elgumiztuk magunkat, rossz taktikát választottunk, aminek következtében jó pár másodpercet bennhagytunk a gyorsaságikon. Ez az eset mély nyomot hagyott bennem, de legalább egy tapasztalattal gazdagabbak lettünk.
Kassán azonban egy másik, kicsit harcosabb stratégiával állunk majd rajthoz – háborút akarunk nyerni, nem csatát. A gumiválasztás ismét döntő lehet, s nem csak az időjárás miatt – az abroncsok keménysége meghatározó lesz arra nézve, meddig és hogyan fogjuk tudni teljesíteni a kijelölt távot egy szett gumival. Remélem, hogy a hétvégén kellemes, rallyversenyhez ideális időjárás lesz – napsütéssel, eső nélkül, 24 fokkal. Épségben szeretnénk végigvinni az autót a jóval nehezebb és hosszabb, agresszívan dobálós és technikás pályákon. A megfelelő futómű-beállítással pedig fel tudjuk majd venni a kesztyűt a BMW-sekkel szemben, s igyekszünk tisztesen helytállni a Z4-gyel.
Toma József „Csimpike”: Az augusztus 24-25-ei Baranya Kupát épségben, karcolás nélkül megúszta az autónk, így a Kassa Rally előtt csak egy kötelező átnézésen esett át. Már csak a futómű-beállítás van vissza, aminek idomulnia kell az új Hankook gumikhoz. Ezeket egybevetve már ki is jelenthetjük, hogy felkészítés terén már semmi akadálya nincs annak, hogy tökéletesen működjön a csodajárgányunk. Különböző belső kamerás felvételek nézegetésével próbálunk barátkozni a szlovák pályákkal, hiszen mindkettőnkre új terep vár. Annyi „előnyöm” lehet talán Attilával szemben, hogy idén Pethő Tyutyuékkal kint dolgozom a bajnoki futamokon, és egy-egy részt látok, kapok ízelítőt belőle.
Csütörtök reggel utazunk Kassára, hiszen kora délután már az itinerátvétellel indul a program, s amint lehet, gőzerővel megkezdjük majd a szakaszok feldolgozását. Pénteken is tréning szerepel a menetrendben, majd szombaton kezdődik a verseny a rajtceremóniával és 4 gyorssal, vasárnap pedig a maradék 5 szakasszal folytatjuk a versenyhétvégét. Célunk most is az, hogy épségben bekormányozzuk a BMW-t a célba. Örülnénk neki, ha ismét dobogóra tudnánk állni a kategórián belül, ám ez nem lesz olyan egyszerű, hiszen Mitsubishikkel kell majd felvenni a harcot. A szlovák pályák amúgy sem autópálya-minőségűek, sok a töredezett beton, amin a Mitsubishik könnyebben átlépnek, az összkerék-meghajtás nagy előny lesz. A mezőnyben, a szlovákok F csoportjából csak egy autó van, ami valamelyest összehasonlítható a miénkkel, így majd annak a teljesítményét fogjuk figyelni. Mi nem feltétlenül a nézőknek fogunk autózni, hanem versenyezni megyünk ki Kassára, és szeretnénk a lehetőségeinkhez mérten a legjobb eredményt elérni a Z4-gyel.
Partnereinknek köszönjük az együttműködést: NANO-IT-AUTO (www.nanolia.com),Contact-Consult,Montus Futómű Szerviz,Blue16 gépjárművédelmi rendszer, KSPEED Motorsport, MCG Europe Kft., Pro Complex Security, Janódob Kft., M Power Kft., nonstopgumiszerviz.hu, Opera Garden Hotel & Apartments, Yakuza Tattoo, bmwtuning.hu, keramiafekbetet.hu, aluhegesztes.hu, MOVE Event&Project Kft., vagyaim.hu, www.amsoil.hu, www.archoil.hu
Sajtófőnök: Horváth Judit – Tel.: 30/533-9099; E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Interjú Kárai Tamás Autocross Európa Bajnokkal, a szeptember hetedikén megrendezésre kerülő Kakucsringi Rallycross verseny előtt!
Autocross vagy Rallycross? Melyik és miért tetszik neked?
- Természetesen az autocross áll a szívemhez közelebb. Ebben a szakágban kezdtem meg versenyzői pályafutásomat és ebben értem el nemzetközi sikereket is. A rallycross hasonlít ugyan az autocrosshoz, de teljesen más felkészültséget és vezetési stílust igényel. A rallycross futamokat egyfajta fejlődési lehetőségnek tekintem. Sokan megszóltak érte, hogy elhagyom a hűn szeretett autocrosst, de ez nem igaz. Mindig is az az ember voltam, aki egyre magasabb célokat tűz ki maga elé és folyamatosan megy előre. Én nem felejtem el, hogy honnan jöttem. Tudom, hogy autocross alapozta meg a versenyzői kvalitásaimat, de az elmúlt versenyhétvégék bebizonyították, hogy van keresnivalóm a rallycrossban is.
2011 Autocross EB bajnokaként állsz minden versenyen rajthoz.
Ez befolyásoló tényező egy versenyen neked? Vannak-e kötelező elvárások veled szemben?
- Természetesen vannak elvárások és ezt igazán a múlt évben éreztem, mert mindenki a címvédést várta tőlem. Ilyen a magyar társadalom, csak az első hely, a dobogó legfelsőbb foka számít. Azt senki nem nézi, hogy az utóbbi években mindig ott voltam az élmezőnyben. Csak én és a csapatom . Az aktuális versenyen nem foglalkozunk az EB címmel. A döntő leintéséig csak az adott pálya érdekel minket és a Skoda Fabia működése. Utána és előtte jöhet a matek.
Egy biztos: mindig győzni megyünk egy-egy futamra!

Mesélnél arról, hogy milyen életút vezetett téged az Autocross EB bajnoki címéig?
- Köztudott, hogy orosházi gyerek vagyok. Ebben a városban születtem, itt végeztem el az iskoláimat és itt kezdtem el sportpályafutásomat is. Az én és az idősebb korosztály még emlékezhet rá, hogy milyen nagyon autósport-élet volt Orosházán pár évvel ezelőtt. Olyan meghatározó volt a szöcskés társadalomban egy-egy hétvége Orosházán, mint most Nyirádon vagy Kakucson.
Ez volt az a közeg, ami engem is megfertőzött és kihívást láttam benne. Elkezdődtek az Audis, majd a Mitsubishis évek és jelenleg egy Skoda Fabia volánját tekerem. Szépen fokozatosan, mégis nagy lendülettel építettük fel a csapatunkat. Minden autóváltás nagy falatnak bizonyult, de megküzdöttünk vele. Szerencsés helyzetben tudhatom magam, mert olyan emberek vesznek körül, akik nem hátrálnak meg és a problémák megoldására törekednek. Küzdelmes út vezetett az EB címig, de bízom benne, hogy lesz még második, harmadik is.
Egy adott versenyre miképp készülsz fel te és a Skoda?
- Az első a Skoda felkészítése! Én mellette egy sok odafigyelést igénylő vállalkozást vezetek, tehát egy-egy versenyhétvége után próbálok mindig gyorsan visszakerülni a hétköznapokba, miközben a háttérben a szerelőim, kollégáim már a következő futamra készülnek. Ez a folyamat már jól működik. Mindenki tudja a dolgát és teszi is. Nekem már csak a végső fázisban kell bekapcsolódnom, de minden részletről tudok. A kisebb- nagyobb fejlesztéseket együtt beszéljük meg és én döntök.
Szeretem tudni, hogy milyen alkatrészek vannak beépítve, hiszen a versenyeken, a beállításokon és működési mechanizmusokon sok múlik.
A felkészítés pedig mindig egy teszttel zárul.
Köszönöm az interjút!
Szurkoljunk közösen Kárai Tominak, a szeptember 7-8.-án megrendezésre kerülő Kakucsringi Rallycross futamon!
- Hajósi Miklós -
www.hajoka.hu

Eurosol – Honda Civic Type-R
Barum Rally Zlín 2013, összefoglaló
Bessenyey Zoltán – Nyirfás „Yulianna”
Egy újabb, semmihez nem foghatóan nehéz és küzdelmes versenyen van túl az Eurosol-Honda Civic Type-R csapat két versenyzője. Bessenyey Zoltán és Nyirfás Julianna hatodik idei ERC versenyüket újabb dobogós hellyel zárták, hiszen a 2WD értékelés 3. helyén futottak be, ezzel tovább növelték előnyüket a bajnoki tabellán.
Bessenyey Zoltán: Nagyon boldogok vagyunk, hiszen nem is számítottunk ezen a futamon, ilyen erős mezőnyben, ennyire jó helyezésre. Tudtuk jól, hogy a kocsink mire elegendő, és hogy mekkora hátrányunk van mindenkivel szemben azzal, hogy mi voltunk az egyetlenek – az ERC tabella éllovasai közül - akik még nem indultak korábban a Barum ralin. Ennek ellenére szerettünk volna valahol az első öt helyen végezni, hogy a bajnoki esélyeink megmaradjanak. Ezzel a szemlélettel vágtunk neki a futamnak, ahol lehetett mentünk amit tudtunk, ahol azonban sejtettük, hogy lehet hibázni ott visszavettünk a tempóból. Ehhez jött még, hogy a második körre esni kezdett az eső, és mi a lehető legkeményebb slick abroncsokkal voltunk kint. Azt a szakaszt nem nagyon kívánom még az ellenségeimnek sem. Ezen a szakaszon sokan hibáztak, de mi szerencsére megúsztuk egy hátsó defekttel. Az utána következő szakaszon eléggé jól mentünk, azonban a végén hibáztam egy komolyabbat, és lecsúsztunk az útról elég nagy tempóval. Szerencsére a kocsi nem talált el semmit, és vissza tudtunk térni az aszfaltra, némi időhátránnyal. Az első napot a hatodik helyen zártuk a 2WD értékelésben, aminek már nagyon örültünk. A vasárnapi hat szakasz is tartogatott meglepetéseket, hiszen ahogyan jósolták az eső is megérkezett és ez az amúgy is nagyon gyors és dobálós pályákat csak még veszélyesebbé tette. Hullottak is tovább az ellenfelek, nekünk csak arra kellett ügyelnünk, hogy az úton maradjunk, és a közvetlen mögöttünk lévő ellenfelek idejeit nézzük. Szerencsére a gumiválasztásunk végig tökéletes volt, nem is csinálhattuk volna jobban, és ehhez nagyon fontos volt, hogy idén első ízben engedélyezték a gumivágást a felügyelők. Sikerült néhány 2. és 3. szakaszeredményt is felmutatnunk, aminek szintén nagyon örülök, mert ez mutatja, hogy csak ott tudnak sokkal gyorsabban menni nálunk, ahol én félve az esetleges hibától megyek óvatosabban. Ez pedig a bajnokságot tekintve minden alkalommal kifizetődő volt eddig.

Nagyon köszönöm az Eurosol csapat és a J.A.S. Motorsport mostani munkáját is, hiszen a kocsival megint semmi gondunk nem volt, csak a gumikat cserélgették rajta a srácok. Köszönöm Juli szokásos precíz munkáját is, valamint hogy segített megnyugodni amikor hibáztam és elveszítettem a fejem. Nagyon fontos egy bajnokságban, hogy olyan ember üljön melletted aki nemcsak tapasztalt, nemcsak félelem nélkül teszi a dolgát, de pontosan érzi mikor kell hangosabban rászólnia a másikra, hogy nehogy baj legyen. Ebben Juli szerintem most a legjobb!
Köszönet a támogatóknak: Honda Hungary, Honda Racing, J.A.S. Motorsport, Service4you Hévíz Kft., Service4you Operation Kft., StreamNet Kft., MACMA, ICT Europa Tenderház Kft., ICT Europa Network Kft., City Inn Hotel, Budapest, Szinergia, Jatéknet.hu Kft., ams magazin, www.garazs.tv,

Riport Reiner Erika autóversenyzővel a Kiskunlacházi szeptember 7-i Szlalomverseny előtt!
Kedves Erika!
Mint tudjuk az autósportban egyre több nő található. Te mikor és milyen indíttatásból kezdtél el versenyezni?
2007-ben ültem először versenyautóba. Előtte - mint a legtöbben - én is azt hittem, hogy a szlalomverseny, bóják lassú és óvatos kerülgetéséből áll. Aztán megnéztem egy versenyt és láttam, hogy szó sincs erről. Pontosság, sebesség, odafigyelés és nem kevés érzék kell ehhez. Dobos Tibor, a párom már több mint 20 éve versenyzik, akkoriban egy épített Trabanttal nyerte a versenyeket. Mivel abban az időben már kezdett kevés lenni a trabi-lóerő a szlalomhoz, közös döntéssel egy 8 szelepes utcai Suzukit építettünk át, rövidített tengelytávval és „pick-up”-os kialakítással. Ez volt az első versenyautóm. Ezzel már az első évem is egész jól sikerült. Életem első versenye a rakparton volt, a második már egy székesfehérvári Országos Bajnoki (OSZAK) futam. Ott látva a „nagyokat” elhatároztuk, hogy ebben a sorozatban fogunk indulni, hiszen a legjobbaktól lehet a legtöbbet tanulni. Akkor még viszonylag sok nő indult az OSZAK-ban, volt versenytárs szép számmal.
Mesélnél az eddigi élményeidről, eredményeidről?
Az első időszakban viszonylag sok versenyen indultunk, bejártuk szinte az egész országot, kellett a versenykilométer, mivel tréningre se lehetőség se pénz nem nagyon jutott. Az első versenyévem vége felé volt a legnagyobb élmény: a szeptemberi bajnoki futamon a női kategóriában végre első lettem. 2008—ra a Suzuki 8 szelepes motorját GTI-re cseréltük, jó minőségű versenygumikat tettünk fel és jöttek is az eredmények. Voltam A2-ben 3. helyezett, és 2009-be az első abszolút pontokat is megszereztem. 2010-ben az egyedi kasznit visszaépítettük az eredeti formára, mert a rövid tengelytáv ugyan sokkal fordulékonyabbá tette az autót, de az egyre gyorsuló pályákon, a gyors kanyarokban már inkább hátrány volt. A 2012-es évre készült a Suzuki Ninja, ahol a kaszni maradt, de minden más megváltozott.
Általában egy szlalomversenyre miként szoktál te és a Suzuki felkészülni?
Nekem minden egyes verseny tréning, hiszen máskor gyakorolni se hely, se idő, se anyagi lehetőség nincs. Szóval az eddig versenyzéssel töltött idő a felkészülés, a tesztkilométer szinte nulla. Persze miután mi magunk építjük az autókat így szinte minden tél a szerelésről szól, hogy tavaszra ismét versenyképesek legyünk, ez is egyfajta felkészülés.
Jelenleg egy egyedi építésű autóval indulsz. Mit lehet tudni róla?
A mostani autónk egyedi tervezésű és saját építésű: Suzuki ZX12R Ninja névre hallgat. Ebből Suzuki csak a felépítmény maradt, a szíve egy Kawasaki ZX12R motorkerékpár motor, hátsókerék meghajtású, közel 200 lóerős és kb. 600 kg.
A meghajtás BMW speer difivel van megoldva. Teljesen más világ, mint az eddigi elsőkerekes autók, most újra tanulunk versenyezni. Az autó nagyon erős és rengeteg benne a lehetőség, de hátsókerékhez nem csak ügyesség, hanem sok bátorság és gyakorlás is kell!
Támogatók: A támogatók mi vagyunk saját magunk, bérből és fizetésből próbálunk fejleszteni és versenyezni, úgyhogy párommal köszönjük egymásnak a lelki és anyagi támogatást.
- Hajósi Miklós -
www.hajoka.hu

Baranya Kupa, 2013. augusztus 24-25.
Varga C és Juhász nyerték az idei legjobb historic ralit
Az idei szezon legjobb Országos Historic Ralibajnoki-futamát rendezték a Baranya Kupán. Kivétel nélkül minden versenyző dicsérte a rendezést, nagyrészt ennek volt köszönhető az idén rekordnak számító 13 nevező és a 11 célba érkező.
A versenyt a Varga C–Endrész páros nyerte BMW M3-assal. A népszerű „Cigi” a tavalyi Vác Rali után másodszor nyert a historic replica-csoportjában, ahol nem kisebb ellenfelet győzött le, mint a Wirtmann–Barna duót a Ford Escort Brutal Turbóval.
Az FIA-szabályok szerint is historicnak minősülő autók versenyében a Juhász–Rimár páros volt a leggyorsabb BMW 2002-esével, megelőzve a Gaál–Gáspár duó Opel Ascona B-jét.
Három újonca is volt a mezőnynek. A túrából és rali 2-ből jól ismert Váradi–Laboncz kettős két év kihagyás után ült újra a Mercedes 124 CE volánja mögé, amelyet a historic szabályainak megfelelően alakítottak át, és remélhetőleg évekig láthatjuk őket itt versenyezni. A Lada-mezőny két taggal bővült, a Csík testvérpárral és a Hajdú–Diós kettőssel.
Kórházi elfoglaltsága miatt nem láthattuk a Baranya Kupán Ördögh Mixit, aki azonban mindenkit megnyugtatott: már jobban van, a viccek még nem jutnak ugyan eszébe, de vezetni tud, úgyhogy hamarosan visszatér.
A tavalyi Vác Rali után pályafutása második győzelmét aratta a Historic Országos Ralibajnokságban Varga C Zoltán és Endrész István. A BMW M3-assal versenyző páros a replica-csoportot és az R1 kategóriát is megnyerte. „Nagyon jó verseny volt, korrekt volt a rendező, látszott rajta, hogy jó versenyt akart rendezni, ezért is indultunk” – mondta Varga C. „Nyertem, de mindig én nyerek. Nagyon jó az autóm, úgy kezelem, mint annak idején a Zsigulit. De nem a serlegért indultam, hanem azért, mert imádom bepakolni a szervizautót, lemenni a versenyre és ott jól érezni magamat. Wirtmann Ferivel, Gaál Józsival elhülyéskedtünk egy kicsit, úgyhogy mindennel elégedett vagyok.”
A replica-csoport második helyét és az R3 győzelmét szerezte meg Wirtmann Ferenc és Barna György a Ford Escort Brutal Turbóval. Ők a Baranya Kupa utáni héten Olaszországban CEZ-bajnoki futamon állnak rajthoz, ezért nem a szokásos kék Mk I-es Escorttal, hanem a replica-csoportba sorolt Cosworth-motoros szörnyeteggel álltak rajthoz. „Sokat fejlesztettünk az autón tavaly óta, most már váltani is lehet vele” – mondta Wirtmann. „Az első körben kicsit óvatosabb voltam, a vízen pedig még inkább, mert ott egy gázadásra képes bármerre elindulni. Az autó nagyon jó lett, ennél még gyorsabban is lehet vele menni. Nekem kell most már felnőnöm hozzá.”

A Miskolc Ralin győzelemmel mutatkozott be a historicban Kiscsatári Imre és Siroki Zoltán. A Lada VFTS-üket azonban eladták és a sebtében vásárolt kocka Ladát még nem volt idejük átalakítani, de a 2107-essel így is Varga és Wirtmann mögött a harmadik leggyorsabbak lettek, R1-ben pedig a második helyet szerezték meg. „A régi autómat eladtam, de gyorsan kellett vásárolnom egy másikat, mert a garázs üres lenne Lada nélkül. Ez is ki fog szélesedni, de egyelőre nem tudtunk hozzányúlni. Nagyon jó verseny volt, jól jött ki a lépés, bár esőgumink nem volt, de soha rosszabbat. Örülök neki, hogy gyarapodott a VFTS-mezőny.”

Igazi kuriózumnak számít a magyar ralisportban Váradi György és Laboncz László Mercedes 124 CE-je, amely a túra és rali 2-es bajnokságok után az idén a historic replica-csoportjába költözött. Váradi közel két év kihagyás után tért vissza egy teljesen átépített autóval és kalandos körülmények között szerezte meg a replica-csoport negyedik helyét. „Az első gyorson bealudtam, a másodikon átestem a ló túlsó oldalára és mentem tökön, babon, mindenen. A harmadikra megtaláltam a jó tempót, akkor a fékünk ment el, aztán az esőben középkemény slickkel mentünk, amit megnyitottunk ugyan, de inkább az életünkért küzdöttünk vele. A verseny nagyon jó volt, a mezőny szenzációs. Jövünk a Budapest Ralira is.”

Az FIA-szabályok szerinti historic autók mezőnyében három célba érkező volt. A leggyorsabb Juhász Zsolt és Rimár Tamás volt BMW 2002-essel, akiket a C csoportból D-be soroltak fel, de ott is nyerni tudtak. „Nagyon jó verseny volt” – mondta Juhász. „A verseny előtt tudtunk tesztelni, ahol kijött egy pár műszaki hiba. Így viszont a versenyen nem volt semmi problémánk. Ezeket a pályákat ismerem a legjobban, és úgy érzem, hogy magamhoz képest jól mentem. (Rimár) Tomi a négy év alatt, amióta együtt versenyzünk, még sohasem dicsért meg, most igen. Ez nekem többet ért a győzelemnél.”

A D csoportos autók közül a leggyorsabbak Gaál József és Gáspár Béla voltak Opel Ascona B-vel. „Amikor leesett az eső, akkor hárman ültünk az autóban, mert a Majré is bemászott hátra, a bukócső közé” – viccelődött Gaál. „Volt pár sárfelhordás és mindig úgy rajtoltunk, hogy pont előttünk állt el az eső, ami lemosta volna a pályát. Amikor negyedikben jöttünk lefelé padlógázon, akkor gondolkodtam rajta, hogy 62 éves elmúltam és még kéne vagy harminc ilyen versenyen indulni, úgyhogy kicsit óvatosabban mentem. Én az élmény kedvéért versenyzek, szeretek szép autóval menni, aminek sosincs baja. A célban cukkoltak is vele, hogy hányszor mostuk le az autót?”

Gaál mögött a második leggyorsabb D csoportos páros Horváth Zsolt és Jezsó Bernadett voltak Renault 5 Alpine-nal. „Az eső nem tetszett, de egész jól megbirkóztunk vele” – mondta Horváth. „A motorunk a verseny végére megadta magát, kinyomta az olajat, úgyhogy a Budapest Ralira új motort kell csinálnunk. Örültem neki, hogy sokan voltunk, jöhetnének még páran a kategóriánkba, hogy még jobb legyen a verseny.”
Jövőre a rali 1-ben szeretne versenyezni Csík Zoltán és Csík Zsuzsa. A testvérpár felkészülésképpen választotta a historciot, ahol a hátralévő versenyeken is rajthoz állnak az idén Kiscsatári egykori VFTS-ével, de jövőre is terveznek pár futamot a Ladával. Komlón az R1 kategória harmadik helyét szerezték meg. „Kiscsatári Imi ajánlotta a historicot, hogy itt milyen jó versenyek és milyen jó hangulat van” – mondta Csík Zoltán. „Jövőre egy Subaruval szeretnék rali 1-ben menni, de mindig is tetszett a VFTS, úgyhogy gondoltuk, kipróbáljuk. Nem csalódtunk, az autó és a mezőny is szenzációs. A teszten volt egy kis kalandunk, amikor a motor beszívott egy csavart, de a rajtra sikerült megoldani. Kicsit gyengébb volt a motor, de így is nagyon élveztem a versenyt, maximálisan elégedett vagyok.”
Az R2 első helyén végzett Világi Tamás és Jenszenszki Csaba a Fiat 131 Abarth-tal, akiket abszolút értékelésben az R3 harmadik helyezettje, Kari és Szilassy László követett Alfa Romeo GTV6-tal. „Amikor megláttam, hányan és kik indulnak az R3-ban, azt mondtam, a harmadik hely bőven elég lesz ahhoz, hogy megtartsuk a vezetést a bajnokságban. Így is lett. Száraz pályán intermédiával, vizesen slickkel mentünk, úgyhogy egy kicsit megnehezítettük a saját dolgunkat, de így is jó verseny volt.”
Bár az utolsó helyen ért célba Hajdú Gábor és Diós Dániel a Lada VFTS-sel, így is elégedettek voltak pályafutásuk első historic versenyével, ahol a tempójukkal sem volt gond, csak a váltókarral. „Régóta ismerem a historic mezőnyt, a bátyám (Zsíros Imre) mondta, hogy öcsém, az idén itt megyünk. Ezért állítottam talpra újra az autómat. Az első gyorsasági első lassítójában sikerült letörni a váltókart, így azt a gyorsot ötödikben, a következőt harmadikban teljesítettük. Ezzel el is úszott a versenyünk, a többi gyorson sikerült jó időt autóznunk és nagyon élveztük, hogy újra versenyezhetünk. A Budapest Ralin indulunk, amire a tesóm is azt ígérte, hogy jön.”
Az Országos Historic Ralibajnokság következő futama a Budapest Rali lesz szeptember 27-29-e között.
Mixi már jól van
Nem láthattuk a Baranya Kupán Ördögh Mixit, aki nem sokkal a verseny előtt stroke-ot kapott és kórházba került. Azóta rekord gyorsasággal gyógyul, már kiengedték, és legnagyobb örömére saját maga vezethetett hazáig. A viccek még nem jutnak eszébe, de már készül a következő versenyre. „Képzeld el, a WRC-rádióban az utolsó két vendégemmel akartam riportot készíteni, amikor rosszul lettem” – mesélte Mixi. „Szerencsére a rádió tulajdonosa pont bent volt – legtöbbször egyedül vagyok a stúdióban – és bevitt a kórházba. Most már itthon vagyok, nagyon sok barátom látogatott meg és sokan kerestek, ami nagyon jól esik. A jó hírem, hogy vezetni tudok, a még jobb hírem, hogy a viccek nem jutnak még eszembe, úgyhogy ezzel egyelőre nem tudom fárasztani a környezetemet. Az elejük megvan, de a poén egyelőre nem mindig ugrik be. De ez nem tart sokáig. Hamarosan visszatér az igazi Mixi a rádióban és a ralipályákra is.”
A BARANYA KUPA VÉGEREDMÉNYE (nem hivatalos)
1. (323) Varga C Zoltán–Endrész István BMW M3 R1 44:17,2
2. (327) Wirtmann Ferenc–Barna György Ford Escort B. Turbo R3 +1:39,6
3. (309) Kiscsatári Imre–Siroki Zoltán Lada 2107 R1 +5:20,8
4. (321) Váradi György–Laboncz László Mercedes 124 CE R3 +5:34,3
5. (303) Juhász Zsolt–Rimár Tamás BMW 2002 C3 +6:36,5
6. (324) Csík Zoltán–Csík Zsuzsanna Lada VFTS R1 +7:27,3
7. (322) Világi Tamás–Jeszenszki Csaba Fiat 131 Abarth R2 +8:39,8
8. (308) Kari–Szilassy László Alfa Romeo GTV6 R3 +9:03,2
9. (304) Gaál József–Gáspár Béla Opel Ascona B 1900 D3 +9:50,9
10. (315) Horváth Zsolt–Jezsó Bernadett Renault 5 Alpine Gr2 D3 +10:49,5
11. (325) Hajdú Gábor–Diós Dániel Lada VFTS R2 +23:49,3
*zárójelben az egész évre kiadott állandó rajtszámok
ORSZÁGOS HISTORIC RALIBAJNOKSÁG VERSENYNAPTÁRA
2013. április 5–7. Eger Rali
2013. május 10–12. Miskolc Rali
2013. augusztus 24–25. Baranya Kupa
2013. szeptember 27–29. Budapest Rali
2013. november 7–9. Mecsek Rali
AZ ORSZÁGOS HISTORIC RALIBAJNOKSÁG EGYÜTTMŰKÖDŐ PARTNEREI
Iharos és Goller Kft., Kumho, MTVA Telesport
Baranya Kupa – Beszámoló
Hamarosan kezdetét veszi az Országos Rallye Bajnokság második félideje, amikor is visszatér a mezőny a murváról az aszfaltra. Hosszú idő telt már el a legutóbbi – veszprémi – futam óta, de nem ül tétlenül a Balogh János – Holczer Dániel páros, hiszen hétvégén, a Baranya Kupán próbáltak meg visszahangolódni a versenyzésre és az aszfaltos talajra.
Frissítve: 2026.04.29.
ORB Rally1:
2026. évi állásaHistoric Rally1:
2026. évi állásaORB Rally2:
2026. évi állásaORB Sprint:
2025. évi állásaRally Világbajnokság:
2026. évi állásaEurópai Rally Bajnokság:
2026. évi állásaRallycross OB.:
2024. évi állásaRallycross VB.:
2025. évi állásaTerep Rally OB.:
2026. évi állása